NBI

Korosztály: 

Csapatunk a K&H női kézilabda liga 20. fordulójában 34:24-es győzelmet ért el az EUbility Group-Békéscsabai ENKSE ellen.

Az összecsapáson a Békéscsaba szerzett vezetést, majd a harmadik percben Katarina Krpez Slezak egyenlítette ki az állást. 1:2 után Kisfaludy Anett két, illetve Klivinyi Kinga és Andjela Bulatovic egy-egy találatával tíz minutum eltetével 5:2 állt az ÉRD Aréna eredményjelzőjén, miközben Janurik Kinga több vendég próbálkozást is hárított, Gridnyeva Szvetlana pedig egy büntetőt hatástalanított. A folytatásban Mariama Signaté átlövésből, míg Fekete Bozsana lerohanás végén növelte négy gólra előnyünket, de zsinórban három vendég találattal 8:7-re alakult az állás. Az első játékrész hajrájára fordulva Katarina Krpez Slezak a hétméteresvonalról és akcióból is bevette Triffa Ágnes kapuját, ennek ellenére 11:11-nél egyenlített a viharsarki együttes. Végül a félidő utolsó három percében négy ízben is eredményesek voltak lányaink, így a szünetre 15:11-el vonulhattak a csapatok.

A folytatásban a vendégek hét perc alatt egyszer tudták bevenni Janurik Kinga kapuját, míg csapatunk felállt fal ellen és lerohanás végén is eredményes volt -összesen négyszer ez idő alatt-, melynek köszönhetően 19:12-re alakult az állás. A következő percekben Katarina Krpez Slezak szerezte egymást követő három gólunkat, szerb jobbszélsőnk indításból, a büntetővonalról és szélről is eredményes volt, de ezekre volt válasza ellenfelünknek, így nem tudtuk növelni előnyünket (24:17). Az összecsapás utolsó tíz percére fordulva ötre zárkózott a Békéscsaba, de ezt követően Janurik Kinga csak egy, míg a hajrában szerepet kapó, és két védéssel bemutatkozó Zeljana Stojak két gólt kapott. Támadásban lányaink emberhátrányban Barján Bianka révén kétszer is eredményesek voltak, majd Szabó Laura beállóból növelte találataink számát, míg a 34:24-es végeredményt Mariama Signaté átlövésből állította be. Csapatunk legközelebb egy hét múlva az Budaörs Handball otthonában lép pályára. Hajrá ÉRD!   

 

Rovat: 
Korosztály: 

ÉRD - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE 34:24 (15:11)
2016/2017 K&H női kézilabda liga 20. forduló
2017.04.15. 18:00

 

Korosztály: 

NB I-es felnőtt és utánpótlás csapataink szombaton az EUbility Group-Békéscsabai ENKSE együttesét fogadják a bajnokság 20. fordulójában. A mérkőzésre jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán!

K&H női kézilabda liga - 20. forduló
ÉRD - EUbility Group-Békéscsaba

Időpont: 2017. április 15., szombat 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Felhő Ferenc, Öcsi Tamás

Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik! 

Szurkolói információk:

A találkozóra jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NB I-es utánpótlás találkozók megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják az Arénát! 

A mérkőzésre érvényes jegyárak:

Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft

A belépés 6 év alatt ingyenes! 

DÍJMENTES JEGYEK

Részletes információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php

 

A hét ÉRD mérkőzései:

2017. április 13., csütörtök

OSB leány E-F rájátszás 1-8. helyért | Batthyány Tornacsarnok, Érd

16:30 ÉRD II - Mohácsi TE

 

2017. április 15., szombat

NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna

14:00 ÉRD - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

NB I Junior | ÉRD Aréna

16:00 ÉRD - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

 

NB I Felnőtt | ÉRD Aréna

18:00 ÉRD - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

 

HAJRÁ ÉRD!

Korosztály: 

Junior csapatunk a bajnokság 19. fordulójában 31:24-es vereséget szenvedett az MTK Budapest korosztályos együttese ellen.

A mérkőzés második percében Merő Dóra hárított büntetőt, ennek ellenére a hazaiak szereztek vezetést, melyre Plesztovits Alexa válaszolt beállóból. Három minutummal később Merő Dóra már a második MTK hétméterest védte, de hat kék-fehér gól ellenében Bernát Dorina és Németh Patrícia talált a kapuba, mellyel 7:2 volt az állás. A folytatásban Plesztovits Alexa és Reizinger Sára faragott hátrányunkból, majd Márczy Tekla volt eredményes két ízben (10:8). A félidő utolsó harmadában ellenfelünk volt eredményesebb, így a szünetre négyre nőtt a különbség (16:12). A második játékrész elején Domokos Dalma, Márczy Tekla és Plesztovits Alexa növelte találataink számát, de a hazaiak négyszer találtak be ez idő alatt (20:15). Ezt követően Plesztovits Alexa a büntetvonalról volt eredményes, míg Domokos Dalma a szélről vette be a kaput, de védekezésben nem tudtuk megállítani a hazai támadásokat, így maradt az ötgólos különbség. Az 53. percre fordulva Márczy Tekla és Domokos Dalma csökkentette hátrányunkat (26:22), de az utolsó hét minutumban Bernát Dorina révén kétszer voltunk csak eredményesek, így 31:24-es vereséget szenvedtünk az MTK Budapest korosztályos együttese ellen.

A bajnokság tizenkilencedik mérkőzésén ifjúsági együttesünk 30:26-os vereséget szenvedett az MTK Budapest otthonában.

A mérkőzésen Kincses Janka szerezte első találatunkat, majd Király Réka a szélről alakította 3:2-re az állást. Jobbszélsőnk büntetőből és akcióból növelte góljaink számát, de a hazaiak így is 8:4-es előnyre tettek szert az első tíz perc végére. A folytatásban Landi Gabriella jegyezte következő két találatunkat, melyre büntetőből háromszor válaszolt az MTK (11:6). A félidő utolsó harmadára fordulva zsinórban négyszer voltunk eredményesek, Landi Gabriella kétszer büntetőből, Kincses Janka és Kóka Mariann pedig egyszer-egyszer akcióból lőtt a kapuba (12:10). A 14:12-es szünetbeli eredmény után a kék-fehérek kezdték jobban a második játékrészt, de Landi Gabriella újabb akció, valamint hétméteresgóljával, és Kóka Mariann átlövésből szerzett találatával visszaállítottuk a kétgólos különbséget (18:16). Landi Gabriella egymást követően háromszor nem hibázott a büntetővonalról, így a 42. percben 19:19-nél utolértük ellenfelünket. Két minutummal később Urbányi Sára juttatta vezetéshez együttesünket, majd ezt követően felváltva estek a gólok, így az 51. perchez 26:26-nál érkeztünk. Ezután azonban már nem voltunk eredményesek, míg az MTK négyszer is bevette a kapunkat a 30:26-os eredménnyel záruló összecsapáson. 

NB I-es felnőtt csapatunk a K&H női kézilabda liga 19. fordulójában 25:25-ös döntetlenre végzett az MTK Budapest otthonában. 

A mérkőzés első perceiben Katarina Krpez Slezak válaszolt két ízben a hazai találatokra, majd Klivnyi Kiga átlövésgóljával 4:3-ra alakult az állás. 6:5 után kétszer az MTK volt eredményes, majd szerb jobbszélsőnk lőtt büntetőből és akcióból is a hálóba, valamint Mariama Signaté átlövésből talált a kapuba, de a félidő utolsó tíz percéhez érkezve 12:9-re vezettek a hazaiak. A hajrában Andjela Bulatovic és Klivinyi Kinga csökkentette a különbséget, de a 16:13-mal záruló első játékrész utolsó találatát a fővárosiak szerezték. A fordulás után Fekete Bozsana a balszélről faragta egy gólra hátrányunkat, míg az egyenlítés Katarina Krpez Slezak révén a 39. percben született meg (19:19). A folytatásban visszavette a vezetést a hazai alakulat, majd felváltva születtek a találatok (22:22). Az utolsó hét perchez érkezve Mireya González Álvarez juttatta vezetéshez csapatunkat, de a hajrában nem sikerült megőriznünk előnyünket a végül 25:25-ös döntetlennel záruló mérkőzésen.

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

NB I-es utánpótlás együtteseink is az Elektromos Sportcsarnokban léptek pályára a hétvégén, de a pontszerzés ifjúsági és junior csapatunknak sem sikerült. Kiemelt serdülő bajnokságban szereplő csapatunk a Kispest NKK ellen szenvedett vereséget, OSB leány együttesünk pedig a Rinyamenti KC ellen maradt alul. U13 lányaink Kovács László régió felsőházában szereplő csapatunk mind a két mérkőzését megnyerte a hétvégén. Bp I. osztályú együttesünk az ÉRD Arénában nem bírt a KRSE-vel, míg Pest megye junior lányaink a Sülysápon szenvedtek vereséget. Gratulálunk a győzelmekhez!

Az elmúlt hét ÉRD eredményei:

2017. április 5, szerda

OSB leány E-F rájátszás 1-8. helyért | Rinyamenti KC - ÉRD II 23:20 (13:9)

 

2017. április 6, csütörtök

KSB leány rájátszás 17-24. helyért | ÉRD - Kispest NKK - Malév 28:37 (12:18)

 

Budapest Női felnőtt felsőház | ÉRD II - KRSE 15:17 (6:9)

 

2017. április 8, szombat

U13 Kovács László régió Felsőház | ÉRD 2003 - Gödöllői SE 28:18 (11:8)

U13 Kovács László régió Felsőház | Budakalászi SC - ÉRD 2003 12:33 (9:20)

 

NB I Ifjúsági | MTK Budapest - ÉRD 30:26 (14:12)

NB I Junior | MTK Budapest - ÉRD 31:24 (16:12)

 

NB I Felnőtt | MTK Budapest - ÉRD 25:25 (16:13)

 

2017. április 9, vasárnap

U10 Kovács László régió | ÉRD - Kóka KSK

U10 Kovács László régió |ÉRD - Aranyszarvas SE

 

U13 Kovács László régió Középsőház | Kóka KSK - ÉRD 2004

U13 Kovács László régió Középsőház | ÉRD 2004 - Budai Farkasok KK

 

Pest megyei  junior negyeddöntő 9-16. helyért | Sülysápi SE - ÉRD 51:24 (23:13)

HAJRÁ ÉRD!

Korosztály: 

Csapatunk a K&H női kézilabda liga 19. fordulójában 25:25-ös döntetlent játszott az MTK Budapesttel.

A mérkőzésen a hazaiak szereztek vezetést, majd a Klivinyi Kinga által kiharcolt hétméterest Katarina Krpez Slezak értékesítette, míg a 6. percben szerb jobbszélsőnk lerohanás végén alakította 2:2-re az állást. Két hazai gólra egy percen belül előbb Klivinyi Kinga felállt fal ellen növelte találataink számát, majd szerb jobbszélsőnk Janurik Kinga indításából lőtt a kapuba (4:4). A vezetést nem tudtuk átvenni, hiába talált Kisfaludy Anett és Mireya González Álvarez is a hálóba, védekezésben nem tudtuk megállítani a kék-fehér támadásokat, így az első negyedóra végén 9:6 állt az eredményjelzőn. Katarina Krpez Slezak akcióból és büntetőből is faragta hátrányunkat, majd Kiss Nikolett és Mariama Signaté átlövésből volt eredményes, de egyenlítenünk nem sikerült (12:11). A féldiő utolsó négy percében hat találat is született, melyből kettőt szerzett csapatunk Andjela Bulatovic és Klivinyi Kinga révén, így a szünetre 16:13-as állásnál vonultak a csapatok. 

A fordulás után Klivinyi Kinga átlövésből egyszer, míg Fekete Bozsana szélről kétszer volt eredményes, mellyel újra egy gólra közelítettük meg az MTK-t. Ezt követően Kiss Nikolett a szaggatottról, Kisfaludy Anett pedig beállóból talált be, míg az egyenlítés Katarina Krpez Slezak indítás után szerzett góljával sikerült a 39. percben (19:19). 20:20 után két fővárosi találat született, de ezután kilenc percig érintetlen maradt Janurik Kinga kapuja, miközben Gridnyeva Szvetlana büntetőt hárított, így Kiss Nikolett, Barján Bianka és Mireya González Álvarez találataival a hajrára előnnyel érkeztünk (22:23). Azonban a hazaiak visszavették a vezetést, de a mérkőzés utolsó két percére fordulva Larissa Araújo és Barján Bianka góljaival 24:25-re vezettünk. Az utolsó minutumhoz érkezve egyenlített az MTK, majd a hazaiak támadhattak is a győzelemért, de egy labdaszerzés után lányaink is megszerezhették volna a két pontot, de Larissa Araújo ejtése a kapufán csattant, így végül maradt a 25:25-ös végeredmény. Lányaink legközelebb szombaton 18:00-tól lépnek pályára az EUbility Group-Békéscsabai ENKSE ellen. A mérkőzésre jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán! 

 

Szombaton az Elektromos Sportcsarnokban az MTK Budapest ellen folytatjuk a K&H női kézilabda liga küzdelmeit. Egy héttel később az EUbility Group-Békéscsaba együttesét fogadjuk az ÉRD Arénában. Az április 15-ei mérkőzésre jegyek hétfőtől kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán!

K&H női kézilabda liga - 19. forduló
MTK Budapest - ÉRD

Időpont: 2017. április 8., szombat 18:00
Helyszín: Elektromos Sportcsarnok (1138 Budapest, Népfürdő u. 18-20.)
Játékvezetők: Bócz László, Wiedemann Viktor

Az ifjúsági találkozó 14:00, a junior mérkőzés 16:00-kor kezdődik!

 

A hét ÉRD mérkőzései:

2017. április 5, szerda

OSB leány E-F rájátszás 1-8. helyért | Nagyatád Városi Sportcsarnok ( 7500 Nagyatád, Szent István park 2.)

17:00 Rinyamenti KC - ÉRD II

 

2017. április 6, csütörtök

KSB leány rájátszás 17-24. helyért | Batthyány Tornacsarnok, Érd

18:30 ÉRD - Kispest NKK - Malév

 

Budapest Női felnőtt felsőház | ÉRD Aréna

20:00 ÉRD II - KRSE

 

2017. április 8, szombat

U13 Kovács László régió Felsőház | Gál József Sportcsarnok (2700 Cegléd, Rákóczi út 33.)

09:30 ÉRD 2003 - Gödöllői SE

11:30 Budakalászi SC - ÉRD 2003

 

NB I Ifjúsági | Elektromos Sportcsarnok

14:00 MTK Budapest - ÉRD

NB I Junior | Elektromos Sportcsarnok

16:00 MTK Budapest - ÉRD

 

NB I Felnőtt | Elektromos Sportcsarnok

18:00 MTK Budapest - ÉRD

 

2017. április 9, vasárnap

U10 Kovács László régió | Batthyány Tornacsarnok, Érd

09:00 ÉRD - Kóka KSK

13:30 ÉRD - Aranyszarvas SE

 

U13 Kovács László régió Középsőház | Varga István Városi Sportcsarnok (2740 Abony, Kossuth Lajos utca 18.)

10:00 Kóka KSK - ÉRD 2004

13:00 ÉRD 2004 - Budai Farkasok KK

 

Pest megyei  junior negyeddöntő 9-16. helyért | Tóalmási Sportcsarnok (2252 Tóalmás Béke u. 27.)

14:00 Sülysápi SE - ÉRD

HAJRÁ ÉRD!

NB I-es felnőtt csapatunk a K&H női kézilabda liga 18. fordulójában remek védekezéssel és kiváló kapusteljesítménnyel négygólos győzelmet ért el a DVSC-TVP ellen. Junior lányaink kiélezett mérkőzésen tartották itthon a két pontot.

A mérkőzés elején ellenfelünk szerzett vezetést, melyet Klivinyi Kinga egyenlített ki, majd a 9. percben Andjela Bulatovic alakította 2:2-re az állást.  A folytatásban Gridnyeva Szvetlana büntetőt hárított, a vezetést pedig Katarina Krpez Slezak találatával vettük át, melyet a mérkőzés hátralévő részében ki sem adtunk kezünkből (3:2). Klivinyi Kinga, Katarina Krpez Slezak és Larissa Araújo növelte góljaink számát (7:4), a félidő utolsó perceiben azonban közelebb zárkózott a DVSC, de Fekete Bozsana szélről jegyzett találatával a szünetben 8:7 állt az ÉRD Aréna eredményjelzőjén. A második játékrész első kilenc percében érintetlen maradt a remekül záró védőfalunk mögött fantasztikusan védő Janurik Kinga kapuja, így lányaink öt góllal 13:7-re növelték előnyünket. A folytatásban csökkentette hátrányát a Debrecen, de lerohanás végén és felállt fal ellen is eredményesek voltunk, így az utolsó negyedórára fordulva 16:10-re vezettünk. A hajrában Kiss Nikolett a szaggatottról, Szabó Laura pedig a falból és hétméteresből is betalált a 23:19-es végeredménnyel záruló összecsapáson.

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

NB I-es utánpótlás együtteseink szerdán a DVSC korosztályos csapatait fogadták az ÉRD Arénában. Junior együttesünk az utolsó másodpercekben harcolta ki a győzelmet, ifjúsági lányainknak azonban nem sikerült a pontszerzés. Kiemelt serdülő bajnokságban szereplő csapatunk a Ipress Center-Vác ellen nyert, OSB leány együttesünk pedig a Tamási KC ellen bizonyult jobbnak. U11-es csapatunk a Kovács László régió felsőházában mind a két mérkőzését megnyerte a hétvégén. Bp. I. osztályban szereplő együttesünk nem bírt a Kispesti NKK II csapatával, míg Pest megye junior lányaink a Sülysápi SE-től kapta ki két góllal. Gratulálunk a győzelmekhez!

Az elmúlt hét ÉRD eredményei:

2017. március 29., szerda

NB I Ifjúsági | ÉRD - DVSC-TVP 21:45 (8:24)

NB I Junior | ÉRD - DVSC-TVP 33:32 (18:17)

 

NB I Felnőtt | ÉRD - DVSC-TVP 23:19 (8:7)

 

2017. március 30., csütörtök

OSB leány E-F rájátszás 1-8. helyért | ÉRD II - Tamási KC 19:17 (10:10)

 

KSB leány rájátszás 17-24. helyért | ÉRD - Ipress Center-Vác 17:16 (8:7)

 

2017. április 1., szombat

U11 Kovács László régió Felsőház | ÉRD - Ipress Center-Vác 15:13 (6:8)

U11 Kovács László régió Felsőház | Kántor Anikó SE - ÉRD 4:28 (2:12)

 

2017. április 2., vasárnap

Budapest Női felnőtt felsőház |  Kispesti NKK II - ÉRD II 44:24 (21:11)

 

Pest megyei junior Negyeddöntő 9-16. helyért | ÉRD - Sülysápi SE 32:34 (15:18)

HAJRÁ ÉRD!

Korosztály: 

Junior csapatunk a bajnokság 18. fordulójában 33:32-es győzelmet ért el a DVSC-TVP korosztályos együttese ellen.

A mérkőzést a vendégek kezdték jobban, hiszen Márczy Tekla értékesített büntetőjével szemben ellenfelünk ötször vette be kapunkat. A folytatásban Bernát Dorina indításból, Plesztovits Alexa pedig beállóból faragott hátrányunkból, majd a 8. percben Czirják Orsolya egyenlített a balszélről (6:6). A vezetést nem tudtuk átvenni, hiába volt Márczy Tekla akcióból és hétméteresből is eredményes, az első negyedóra végén a DVSC vezetett 9:12-re. A folytatásban Illés Virág a hatosvonalról, Reizinger Sára és Németh Patrícia pedig a szaggatottról talált a kapuba, majd Domokos Dalma a szélről alakította 17:17-re az eredményt, jobbszélsőnk újabb góljával viszont a szünetre már előnnyel vonulhattunk. A 18:17-es félidei állás után fordítottak a vendégek, de ezt követően zsinórban négyszer voltunk eredményesek, így 39 perc elteltével 22:19-re vezettünk. A hajrára fordulva Reizinger Sára két átlövésgólja ellenére előbb egyenlített ellenfelünk, majd a vezetést is átvette (26:27). A nagy csatát hozó mérkőzésen Illés Virág és Domokos Dalma akcióból, illetve Márczy Tekla hétméteresből szerzett találatával visszavettük a vezetést, miközben Merő Dóra büntetőt hárított, az utolsó fél percre döntetlen állásnál érkeztünk (32:32). A mérkőzés utolsó pillanataiban Márczy Tekla lőtt a kapuba, mellyel juniorjaink 33:32-re megnyerték a mérkőzést. Gratulálunk a győzelemhez!

Támogatóink