Történetünk

Genézis

Az Érdi Női Kézilabda történetében 1977-ig kell visszamennünk. Ekkortól beszélhetünk kézilabda szakosztályról. Kovács Károly és Lőrincz József testnevelő tanárok az iskolájukban (6. sz. és 2. sz. általános iskola) rendszeres edzésbe fogták a köréjük csoportosuló diákokat, és csapattá szervezték őket.

Az első sikerek viszonylag gyorsan jöttek, hiszen mind a lányok, mind a fiúk bejutottak az úttörő olimpia országos döntőjébe. Az eredmények láttán az Érdi VSE vezetése rögtön szakosztállyá is szervezte őket. Edzéseiknek és mérkőzéseiknek a 6 sz. iskola szabadtéri pályája adott otthont.

A lányok már az első évben ifikkel kiállva megnyerték a Budai Járási Összevont Felnőtt Bajnokságot és ezzel a következő évtől a Pest Megyei Bajnokságban szerepelhettek, amelyben 1978-ban és 1979-ben egyaránt a 7. helyen végeztek. Emellett állandó résztvevői voltak rangos korosztályos kupaküzdelmeknek, és ezeken sok-sok értékes helyezést értek el. A Herczeg Gizella, Nagy Etelka, Halász Zsuzsanna, Töreki Anna, Bihari Mária, Siklósi Tünde, Raffael Olga, Szilágyi Magdolna, Családi Mária, Konrád Olga, Kesztler Klára, Malaczkov Mária, Dobó Katalin és Haskó Istvánné alkotta keret stabil megyei szintű csapatnak számított és alapját is képezte a sokáig NB II-es gárdának.

 Az NB II-es időszakban a leghosszabb ideig, mindösszesen 16! évig Koller János volt a csapat szakvezetője. Dolgozott még a csapattal edzőként Szabó Zoltán, Pécz Imre, Márczy Gábor, Szilágyi András, Havril Károly és Kisgergely Csilla is.

Kovács Károly
Kovács Károly

Új korszak

2006-ban Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata Mórás Zsolt sportbizottsági elnök javaslatára megalkotta a városban az addig hiánynak számító városi sportkoncepciót. A koncepció által világossá vált, hogy egy sportágat szándékában áll a településnek magasabb szinten működtetni, amely alkalmas lehet a városi közösség építésére. Érd, mint megyei jogú város nevét a magyar, majd később nemzetközi szinten is bekapcsolja a sport körforgásába, és így első számú városmarketing elemmé nője ki magát.

A csapat vezetője Tekauer Norbert lett, aki első körben egy ötéves tervet fogalmazott meg, melyben a női kézilabdázás nemzetközi élvonalába kerülést, az európai kupaporondra jutást tűzte ki végcélként a 2007-2012-es időszakra. Az akkor NB II-es, harmadosztályú csapat, mely legfőképp helyi kötődésű játékosokra épült, a kiesés elkerüléséért küzdött évről-évre.

Az ifjúsági korosztályú játékosok, akiknek Szilágyi András volt az edzőjük megnyerték a bajnokságot.

A 2007-2008-as Szilágyi András által trenírozott NB II-es bajnok ifi csapat

A 2007/2008-as idénynek már – Kedves László szakmai irányításával– egy érmes helyezésekért küzdő csapattal állt ki az ÉTV-Érdi VSE. A szezon végén, az ezüstérmet szereztük meg az NBII Déli csoportban, mellyel jogot szereztünk a másodosztályú indulásra.

A csapat tagjai: 

Banczik Julianna, Bánóczy Diána, Dudás Csilla, Fedor Judit, Gálhidi Zsuzsanna, Hegedűs Marianna, Kavrán Andrea, Kisgergely Csilla, Kőrösiné Sidó Krisztina, László Barbara, Nagy Viktória, Németh Helga, Orbán Anikó, Popovics Katalin, Richter Bernadett, Riebel Zsófia, Szigeti Katalin, Szirtes Rita, Török Petra, Végh Zsuzsa

2007/2008

Bronz újoncként

Természetesen az NB1/B Nyugati csoportja már nagyobb kihívást jelentett, így a játékoskeret is átalakult. A 2008/2009-es idényben, a másodosztály újoncaként sem feltett kézzel állt a rajtvonal mögé az érdi csapat, de azért az idény végén szerzett bronzérem így is meglepetést okozott. Csapatunk abban az idényben éppen egyik legfőbb riválisát, a Siófok KC-t előzte meg. Ez a csapat játszott először narancssárgában, ami azóta jelképévé vált csapatunknak. A szezon végén a szövetség felajánlotta ugyan a feljutási lehetőséget, a vezetőség azonban úgy döntött, hogy a csapat a pályán vívja ki az első osztályba kerülést. A második helyezett Veszprém és a negyedik Siófok azonban váltott és vállalta az NB1 kihívásait.

A bronzérmes ÉTV-Érdi VSE tagjai: Ács Barbara, Banczik Julianna, Bánóczy Diána, Dudás Csilla, Gálhidi Zsuzsanna, Kisgergely Csilla, Kőrösiné Sidó Krisztina, László Barbara, Lázár Szilvia, Megyes Ildikó, Németh Helga, Őri Cecília, Pilmayer Márta, Popovics Katalin, Richter Bernadett, Schneck Dóra, Török Petra.

2008/2009

Rekordok éve

A 2009/2010-es idénynek már azzal a céllal indult neki az érdi csapat, hogy megnyerje a bajnokságot amellyel kivívja az első osztályú tagságot! A csapat tovább erősödött. Olyan játékosok érkeztek, akik már az NB1-ben is játszottak és bizonyítottak. Félévkor edzőváltás is történt és a szezont Németh Helga vezetésével játszotta le a csapat. Olyannyira nem nyomta az esélyesség terhe a lányokat, hogy csúcsokat beállítva, rekordokat döntve lett bajnok az ÉTV-Érdi VSE. A másodosztály - az NB1/B történetének legeredményesebb csapata lettünk, 26 mérkőzésen 25 győzelem és 1 döntetlen volt a társaság mérlege, az addigi gólrekordot is magasan felülmúltuk, meccsenkénti 40 feletti gólátlagot produkálva 1043 találatot szereztünk.

A veretlenül rekordbajnok csapat tagjai:Balog Beáta, Bánóczy Diána, Gálhidi Zsuzsanna, Gyetván Krisztina, Kaczur Kitti, Kisgergely Csilla, Kőrösiné Sidó Krisztina, László Barbara, Megyes Ildikó, Németh Helga, Őri Cecília, Pilmayer Márta, Pádár Margó, Richter Bernadett, Schneck Réka, Szrnka Hortenzia, Török Petra.

2009/2010

NB1

2010-ben  új időszámítás kezdődött az érdi kézilabdázás történetében. A vezetőedzői feladatokat Szabó Edina a kapusedzői feladatokat Rácz Mariann vette át és a másodedzői feladatokat Neukum Tamás látta el. Az időközben felújított és megszépült Batthyány Tornacsarnok lett régi-új otthona a kézilabdacsapatnak! Az őszt pedig már az ország legjobbjai között kezdhették az érdiek. Közben az utánpótlásbázis is szépen növekedett az eltelt időszakban, így az NB1-es tagság kezdetére több, mint 100 gyerek kézilabdázott érdi színekben. Történetünk első NB1-es sikerét az Újbuda KC ellen értük el 2010. szeptember 11-én, Budaörsön aratott 18-35-ös győzelmünkkel. A szezon legnagyobb kérdése volt, hogy sikerül-e 8 közé, a rájátszás középházába jutnia a csapatnak. Erről lecsúsztunk, a Veszprém megelőzött minket. Az alsóházban viszont komolyan vettük a feladatunkat és a 9. helyet szereztük meg, amivel magabiztosan maradtunk első osztályúak.

Az első érdi NB1-es felnőtt női kézilabda csapat tagjai 2010-2011-es szezon:

 Balog Beáta, Burai Edina, Ferencz Judit, Gyetván Krisztina, Janurik Kinga, Kisfaludy Anett, Kovács Anna, Kuridza Sandra, László Barbara, Megyes Ildikó, Németh Helga, Oguntoye Viktória, Őri Cecília, Pádár Margó, Schneck Réka, Tamás Krisztina, Tóth Tímea, Török Petra, Wolf Alexandra.

2010/2011

Felsőház – nemzetközi kupaindulás

A 2011/2012-es idénnyel, az ötéves terv végéhez érkezett az érdi kézilabdacsapat. Az első négy év sikeres menetelése és a csapat folyamatos fejlődése lehetőséget kínált arra, hogy az utolsó év céljaként a vezetőség a nemzetközi porondra jutást, az első öt hely valamelyikének megszerzését és/vagy a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé kerülést tűzze ki célul. A lányok fantasztikus tavaszt produkálva, amikor csak a Győr és a Ferencváros (BL döntős/KEK győztes) ellen kaptak ki, a világ legerősebb bajnokságában. Ezzel magabiztosan jutottunk a legjobb négy közé, amivel teljesült a régen megálmodott kitétel, hogy az érdi kézilabdázás az európai kupaszíntérre, és ezzel a világ kézilabda elitjének közvetlen közelébe érjen.

Ebben az évben, 2012-ben 35 éves az érdi kézilabdázás. Ezen alkalomból a legelső 1977-es csapat vezetőedzője Kovács Károly is elmondta gondolatait – Mi is sokat köszönhetünk a mostani játékosoknak, ugyanis, ha ők nem vezetik sikerre az egyesületet idén, akkor most a mi nevünkre sem emlékeznének. Egyben nagyon örülünk a szép eredményeiknek!

Hogy milyen jelentősége volt annak, hogy a kézilabda szakosztálynak több évtizedes múltja van, arra Tekauer Norbert adta meg a választ – Amikor 2006‑ban elkezdtük az építkezést és a szisztematikus munkát, nagy segítségünkre volt, hogy már megvolt az egyesület, az Érdi VSE kézilabda szakosztálya. Az együttes minden tagjának fontos, hogy meglelje a gyökereit. Ezt minden játékos, még a külföldről érkezők is megértik, és ott lebeg előttük. Mindezekért nagyon hálásak vagyunk az alapítóknak.

A 2011/2012-es szezon NB I-es 4. helyezett csapat tagjai:

Balog Beáta, Bognár Barbara, Szvetlana Gridnyeva, Janurik Kinga, Kisfaludy Anett, Kovács Anna, Kovács Gréta, Sandra Kuridza, László Barbara, Oguntoye Viktória, Pádár Margó, Szekeres Klára, Tamás Krisztina, Tóth Tímea, Török Petra, Vincze Melinda,  Sara Vukcevic, Wolf Alexandra

2011/2012

A 2012/2013-as idényben már kimondottan éremszerzési célokkal vágott neki Szabó Edina együttese. Az EHF-kupában ragyogóan sikerült a debütálás. Kettős győzelemmel jutott tovább a csapat Gorodnichanka fehérorosz csapat ellenében. Novemberben a későbbi döntős Metz ellen kis híján sikerült óriási bravúrt elérni, csak idegenben lőtt több góllal jutott tovább a rutinos francia sztárcsapat. A bajnoki idény a Ferencváros hazai pályán történő legyőzése és a csapat történetének első NB I-es érme miatt marad emlékezetes. A Vác elleni bronzpárharcból a mieink kerültek ki győztesen.

A 2012/2013-as szezon NBI-es bronzérmes csapat tagjai:

Balog Beáta, Bognár Barbara, Buzsáki Nikolett, Kristina Elez, Szvetlana Gridnyeva,  Janurik Kinga, Kisfaludy Anett, Alja Koren, Kovács Anna, Kovács Gréta, Oguntoye Viktória, Oláh Nóra, Szekeres Klára, Tóth Tímea, Török Petra, Vincze Melinda, Sara Vukcevic, Wolf Alexandra

2012/2013

A 2013/2014-es idényben a Győr BL győzelme folytán- magyar bajnoki bronzérmesként- a Bajnokok Ligája selejtező csoportkörében szerepelt csapatunk. Egy emlékezetes mérkőzésen, félidei vezetést követően Triscsuk Krisztina súlyos fejsérülését követően kapott ki a Ferencvárostól a gárda. Ezután a KEK sorozatban folytattuk a szereplésünket. Ahol először a holland bajnok Sercodac Dalfsent búcsúztattuk kettős győzelemmel. A nyolcaddöntő első mérkőzésén nyolc góllal múltuk felül a német pontvadászat aktuális vezetőjét a Buxtehuder gárdáját. Sajnos a visszavágón nagyon gyenge teljesítményt nyújtott csapatunk és újra idegenben lőtt több góllal az ellenfél jutott tovább.

A hazai bajnokságban újra a felsőházba jutottunk, ahol a DKKA gárdájával csaptunk össze. Mindkét kiegyenlített mérkőzés végén hétméteresekkel sikerült verni ellenfelünket és lettünk újra bronzérmesek!

 

A 2013/2014-es szezon eredményei és a csapat tagjai:

  • NB I 3. hely
  • Magyar Kupa negyeddöntő
  • KEK nyolcaddöntő

Balog Beáta, Bognár Barbara Alexandra, Gridnyeva Szvetlana, Győri Barbara Viktória, Janurik Kinga, Kamuti Réka, Kisfaludy Anett, Klivinyi Kinga, Koren Alja,Kovács Anna, Kovács Gréta, Mester Nóra, Nick Viktória, Oguntoye Viktória, Oláh Nóra, Schatzl Nadine, Szekeres Klára, Takács Kitti, Török Petra, Triscsuk Krisztina, Vukcevic Sara, Wolf Alexandra

2013/2014

A 2014/2015-ös  idényben a nemzetközi porondon az EHF kupában a harmadik selejtező körben kapcsolódtunk be és a svájci bajnok Spono Nottwill gárdáját búcsúztattuk kettős győzelemmel. A legjobb tizenhat között a spanyol bajnok Rocasa Gran Canaria ellenében is kettős győzelemmel jutottunk tovább. A negyeddöntőben - a változatosság kedvéért- a dán bajnok Team Esjberggel mértük össze tudásunkat. Ebben a párharcban is duplázni tudtunk és két nyert mérkőzéssel jutottunk az elődöntőbe. Ahol az éppen az orosz bajnokságot vezető már akkor sztárokkal bőven ellátott Rosztov-Donnal játszottunk. Mindkét mérkőzést érdekes játékvezetői felfogásban játszottuk le és végül mind a kétszer négy gól különbséggel múlt felül minket ellenfelünk. A Magyar kupában először sikerült eljutnunk a négyes döntőig. Az első mérkőzésen a Győrtől szenvedtünk vereséget és így másnap a harmadik helyért játszottunk az MTK Budapest csapatával és őket legyőzve állhattunk fel a dobogó harmadik fokára. A magyar bajnokság alapszakaszában a negyedik helyen végeztünk így hazai pályán kezdtük meg a bronzcsatát, a DKKA ellen. Végül egy áramszünet miatt félbeszakadt megismételt találkozón nyolcgólos győzelmet arattunk. A második mérkőzésen a rendes játékidő végén döntetlen volt az állás, így jöhettek újra a hétméteresek. „Őrült” hétméteres csatában végül Szvetlana Gridnyeva négy büntetőt hárított zsinórban és ezzel megszereztük újabb bronzérmünket!

A 2014/2015-ös szezon eredményei és a csapat tagjai:

  • NB I 3. hely
  • Magyar Kupa 3. hely
  • EHF-Kupa elődöntő

Bernát Dorina, Szvetlana Gridnyeva, Győri Barbara Viktória, Janurik Kinga, Kisfaludy Anett, Klivinyi Kinga, Ekaterina Kostiukova, Kovács Anna, Katarina Krpez Slezak, Mester Nóra, Nick Viktória, Oguntoye Viktória, Pálos-Bognár Barbara, Schatzl Nadine, Mariama Signaté, Szabó Laura, Szekeres Klára, Takács Kitti, Sara Vukcevic

2014/2015

A 2015/2016-os szezonban a nemzetközi kupában a KEK sorozatban mérettük meg magunkat. A harmadik selejtező körben a horvát Zuk Umag csapatával játszottunk és kettős győzelemmel jutottunk tovább. A legjobb tizenhat között régi ismerősünkkel a holland bajnok Sercodac Dalfsennel találkoztunk. Ezt a párharcot is két győzelemmel zártuk. A negyeddöntőben a francia Issy Paris Hand volt az ellenfelünk. Az első mérkőzés 29-28-as érdi, a visszavágó pedig 18-17-es francia győzelemmel zárult. Így ismét idegenben lőtt több góllal maradtunk alul. A Magyar Kupában a döntőig menetelt csapatunk, ahol a Győr legyőzött minket és így a kupa második helyén végeztünk. Ami egyben azt is jelentette, hogy az érdi női kézilabdázás legeredményesebb Magyar Kupa helyezését szereztük meg! A bajnokság új lebonyolítási rendje szerint az alapszakasz ötödik helyét elérve a negyedik helyezett Siófok KC volt az ellenfelünk. A két mérkőzésen eldőlő küzdelem első mérkőzésén két gólos előnyt szerzett ellenfelünk. Az érdi visszavágón remek játékot produkáltunk és öt gólos sikert értünk el, ami azt jelentette, hogy ismét a bronzéremért harcolhattunk. A bronzcsata szintén két mérkőzésen dőlt el. Az első érdi mérkőzésen négy gólos előnyre tettünk szert a DVSC-TVP ellen. A második mérkőzésen rendkívül motivált és harcos játékkal győzni tudtunk Debrecenben és ezzel sorozatban negyedik alkalommal lett bronzérmes csapatunk!

A 2015/2016 szezon eredményei és a csapat tagjai:

  • NB I 3. hely
  • Magyar Kupa 2. hely
  • KEK negyeddöntő

Barján Bianka, Bernát Dorina, Andjela Bulatovic, Fekete Bozsana, Mireya González Álvarez, Gridnyeva Szvetlana, Gulyás Vanda, Győri Barbara Viktória, Janurik Kinga, Yulia Khavronina, Kisfaludy Anett, Klivinyi, Katarina Krpez Slezak, Mariama Signaté, Szabó Laura, Takács Kitti, Vajda Luca, Olivera Vukcevic

2015/2016

Folyt.köv.....

Támogatóink

Médiapartnereink