Mérkőzés

Korosztály: 

Egymás után kétszer is az Érd Arénában játszik felnőtt csapatunk. Az NB I/B 25. fordulójában, szombaton 16 órától ezúttal a 14. helyezett Kispest együttesét látjuk vendégül.

Az előző körben a Gárdonyt fogadtuk, ezúttal az egy hellyel előrébb tanyázó Kispest lesz az ellenfelünk. Az idegenbeli találkozót novemberben magabiztosan nyerték meg Simics Judit tanítványai 35-30-ra, szinte végig vezetve azon találkozón. A Kispest a második legkevesebb gólt lőtte a bajnokságban, leggólerősebb játékosuk Kiss Klaudia Fanny 99 találattal.

Csapatunk az előző fordulóban aratott sikerrel sorozatban öt mérkőzést nyert meg, így szombaton beállíthatja eddigi leghosszabb győzelmi szériáját az idei szezonban.

Több ismerős névvel is találkozhatunk a vendégek góllövőinek sorában. Korábbi játékosunk Pécsi Villő decemberben csatlakozott a piros-kékek NB I/B-s keretéhez, így először léphet pályára eligazolása óta ellenfélként az Érd Arénában. Az őszi találkozón, a kispestieknél kölcsönben játszó Kóka Mariann még be is talált ellenünk, azonban azóta az Euro-Novex együttesét erősíti.
 

NB I/B, 25. forduló

ÉRD – Kispest NKK
Érd Aréna

2024. április 20. (szombat) - 16:00

Jegyinformáció: https://erdarena.hu/sportcsarnok-jegyvasarlas

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Az NB I/B 24. fordulójában a kiesés ellen menekülő Gárdony-Pázmánd együttesét fogadtuk. Három hét szünet után, a gólgazdag találkozón egy pillanatra sem lankadhatott a mieink figyelme a végig harcosan játszó ellenféllel szemben. A mérkőzés szorosan alakult,  de végül 38-32-re behúztuk a győzelmet és sorozatban ötödik sikerét aratta csapatunk.

Az épp Érdről kölcsönbe adott Tóth Ficsor Nóra góljával a Gárdony szerzett vezetést a találkozón. Az első öt percben Szakály Flóra révén csak büntetőket követően tudtunk betalálni, a túloldalon pedig Berkes-Kaiser Melitta megmutatta miért áll a második helyen a góllövőlistán és kétgólos előnyhöz juttatta a vendégeket (1-3). Meglepetésre magabiztosan tartotta is a különbséget a Fejér vármegyei együttes, így Simics Juditnak már a 9. perc elején időt kellett kérnie (4-6). Sőt a 14. percben már hárommal is elléptek Molnár József tanítványai (7-10). Itt azonban jött a fordulat! Hét perc alatt egy 7-1-es rohammal fordított az Érd, és már a mieink vezettek hárommal (14-11). A félidő végéig 3-4 gól között váltakozott a fórunk, végül a szünetben 21-18-as állást mutatott az eredményjelző.

A fordulás után hiába próbáltuk lerázni ellenfelünket, rendre gólokkal tudtak válaszolni a gárdonyiak és a 39. percre egy találatra megközelítették csapatunkat (25-24). A következő percek is szoros játékot hoztak, de a Gárdonynak az egyenlítésért nem volt esélye támadni. Szűk negyed órával a vége előtt Török Lilly góljával ismét háromra nőtt a különbség (30-27). A hajrához közeledve észrevétlenül feszültté váló találkozón még volt esélye ismét egy gólra feljönnie riválisunknak, de a Pálmai Liza-Gerencsér Fanni-Panyi Anna trió végül nem hagyott kétséget afelől melyik csapat lesz a nyertes. Az utolsó négy percben már csak az Érd talált be, így a mieink végül megérdemelten, 38-32-re megnyerték az összecsapást.
 

NB I/B, 24. forduló

ÉRD – Gárdony-Pázmánd NKK  38-32 (21-18)
Érd Aréna

ÉRD: Imre – Szakály 7 (4), Gerencsér 2, Kellermann 6, Bánhidi 1, Panyi 8, Braun 1.

Csere: Németh (kapus), Csiszár-Szekeres, Pálmai 5, Török 4, Gerháth, Dávid-Azari 4 (1), Háfra.

A tabella itt megtekinthető.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Miközben a következő idény csapata kezd körvonalazódni, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy van még fontos tennivaló a szezon hátralévő részében. Az NB I/B 24. fordulójában a Gárdony ellen, szombaton 16 órától, az Érd Arénában folytatódik a bajnokság.

Nagyot fordult a világ a Gárdonnyal legutóbbi találkozásunk óta. A Fejér vármegyeiek a novemberi mérkőzésünk előtt mindössze egy pontot tudtak szerezni. Az október közepén frissen kinevezett Molnár József irányításával azonban fokozatosan javult a csapat eredményessége és a döntés azóta beigazolódni látszik, hiszen a Gárdony több meglepetésgyőzelmet is aratott, és 13 ponttal, holtversenyben áll a Pécs csapatával a 14-15. helyen. A bennmaradás azonban még így is távolinak tűnik számukra. Mindenesetre a gárdonyiak mindent megtesznek ennek érdekében, és a múlt héten, előrehozott fordulón döntetlent értek el Orosházán.

A vendégek legjobb góllövője Berkes-Kaiser Melitta az előző idényben még a Kecskemét játékosaként a 2. helyen végzett a góllövőlistán, amire most is nagyon jó esélye van. Beállóként már 155 gólt termelt és mindössze három találattal áll az első helyezett Pődör Rebeka mögött.

Összességében a kiesés ellen menekülő ellenfél ellen csapatunknak már a kezdetektől esélyeshez méltóan kell pályára lépnie. Idegenben 32-27-re sikerült nyernünk, Gerháth Kincső volt a legeredményesebb játékosunk 8 góllal.

 

NB I/B, 24. forduló

ÉRD – Gárdony-Pázmánd NKK
Érd Aréna

2024. április 13. (szombat) 16:00

Jegyvásárlás: https://erdarena.hu/sportcsarnok-jegyvasarlas

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Az őszi mérkőzéshez hasonlóan megnehezítette a mieink dolgát a Ferencváros U19-es csapata az NB I/B 23. fordulójában. Leginkább az első játékrészben okoztak fejtörést a hazaiak, majd a fordulás után fokozatosan elléptünk ellenfelünktől és elhoztuk a két pontot az Elek Gyula Arénából.

A házigazda nem részesített bennünket szívélyes fogadtatásban és rögtön a mérkőzés elején két góllal elhúzott. Kellermann Dóra válaszolt kétszer is és a 7. percben kiegyenlített (2-2). A forgatókönyv a továbbiakban is hasonló volt, ismét kettővel elment a Fradi, irányítónk pedig tartotta a lépést, a 13. percben 4-4 volt az állás. Nem esett sok találat, de újra a zöld-fehérek kerültek kétgólos előnybe. Ezúttal Gerencsér Fanni szépített, majd a hajrához közeledve sikerült egyenlítenünk. Nem más, mint Kellermann góljával (7-7), aki hét perccel a szünet megszakította az eddigi sormintát és a mérkőzésen először vezetéshez juttatta csapatunkat (8-9). Az utolsó 5 percben már csak az érdi lányok találtak be, így a szünetre 13-10-es előnyben voltak a mieink.

A második játékrészben próbált visszazárkózni a Ferencváros és egy gólra fel is jött, de a házi gólkirály, Kármán Luca kiállítása után végérvényesen leszakítottuk ellenfelünket. Németh Kata és a védelem remekül dolgozott, kapusunk 40 %-os védési hatékonysággal zárt, Kellermann pedig a második harminc perc során is betalált, így 8 góljával a mérkőzés legeredményesebb játékosa lett. Simics Judit együttese az FTC U19-esei elleni 32-24-es, megérdemelt sikerrel kezdi meg két hetes szünetét.

 

NB I/B, 23. forduló

Ferencvárosi TC U19 – ÉRD  24-32 (10-13)
Budapest, Elek Gyula Aréna

ÉRD: Németh – Szakály 1, Panyi 6, Bánhidi 2, Kellermann 8, Gerháth, Háfra.

Csere: Imre (kapus), Csiszár-Szekeres 2, Gerencsér 3, Török 1, Dávid-Azari 5 (1), Horváth 2, Braun 2.

A tabella itt megtekinthető.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Húsvét előtt az NB I/B 23. fordulójában az FTC U19-es csapatához látogatunk. A Ferencváros kérésére a pénteki mérkőzés 16 órakor kezdődik az Elek Gyula Arénában!

Pazar formában játszik a Ferencváros. 2024-ben mindössze kétszer kapott ki a bajnokságban. Összességében 14 győzelemmel és 8 vereséggel az 5. helyen áll a tabellán Illés Márton együttese és mindössze egy ponttal van lemaradva a 4. helyen álló Komáromtól.

A zöld-fehérek az előző idényben bravúrral harcolták ki a bennmaradást, majd idén teljesen átalakult kerettel vágtak neki a szezonnak. Az idei sikerek után megnőtt a fiatalok étvágya is, legutóbb az Egertől mindössze egy góllal kaptak ki, a Komáromot pedig magabiztosan 38-27-re legyőzték.

Szabó Aida a Fradi egyik húzóembere az utóbbi mérkőzéseken nem tudott játszani, a csapat mégis sikeres volt. Legeredményesebb játékosuk így Kármán Luca, akinek már csak három találat kell és eléri a százas határt.

Ősszel az Érd Arénában játszott találkozón hiába vezettek szinte végig a mieink, a vendégek egy pillanatra sem adták fel és ott loholtak a nyakunkban, végül 29-26-ra sikerült nyernünk. Csapatunk legutóbbi három meccsét is behúzta, de pénteken az októberi összecsapáshoz hasonlóan nehéz ellenfél vár Simics Judit tanítványaira. Ennek ellenére a két pont begyűjtésével tovább növelnénk győzelmi szériánkat.

NB I/B, 23. forduló

Ferencvárosi TC U19 – ÉRD
Budapest, Elek Gyula Aréna

2024. március 29. (péntek) - 16:00

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Az újonc Hajdúnánás együttesét fogadtuk az Érd Arénában. Az első félidő kiegyenlítettebb játékot hozott, a folytatásban aztán magabiztosan növeltük az előnyt és végül 26-18-ra a mieink nyerték az összecsapást.

Mindkét oldalon kapusbravúrokkal indult a találkozó. A kapunkban Imre Szofi két vendég támadásnál is remekül állt a lábán. A 4. perc elején Panyi Anna nyitotta meg a gólok sorát. Ezután még kiegyenlített a Hajdúnánás, de mint utóbb kiderült, ennél közelebb végül az egész meccs folyamán nem kerültek az Érdhez a nánásiak. Dávid-Azari első négy lövése mind utat talált a kapuba, így a 11. percben máris hárommal vezettünk (6-3). Tovább is nőtt a különbség, és a hajrához közeledve tartottuk a magabiztos négy gólos fórt (11-7). Ekkor kisebb pontatlanságok kezdték el jellemezni a támadásainkat és Skaliczki László együttese fel is jött mínusz kettőre (11-9). Ahogy a félidő legelején, úgy a végén is Panyi köszönt be, így a szorosabb első játékrészt végül magabiztosan, 13-10-es eredménnyel zártuk.

A fordulást követően egy kiállításos szakaszt 2-0-ra megnyertek a vendégek és egy gólra csökkentették a különbséget. Ez azonban nem tartott sokáig, 5 perccel később Pálmai Liza első érdi találatával ismét néggyel elmentek Simics Judit tanítványai. A folytatásban megmaradt a megnyugtató előny, mindenki játéklehetőséget kapott, és ahogy haladt előre a találkozó úgy játszott egyre magabiztosabban csapatunk. A vége előtt pár perccel támadhattunk a kétszámjegyű vezetésért is, ez azonban végül nem lett meg. A végeredmény 26-18 lett, így csapatunk továbbra is harcban a második helyért a bajnokságban.
 

NB I/B, 22. forduló

ÉRD – Hajdúnánás Kézilabda NKFT  26-18 (13-10)
Érd Aréna

ÉRD: Imre – Dávid-Azari 6 (1), Gerháth 2, Kellermann 3, Bánhidi, Panyi 2, Braun 1.

Csere: Csiszár-Szekeres, Horváth H. 1, Török 1, Gerencsér 3, Szakály 5 (2), Háfra 1, Pálmai 1, Landi.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Bő egy hónap után ismét az Érd Arénában játszik felnőtt csapatunk. Az NB I/B 22. fordulójában szombaton 16 órától az újoncként remekül teljesítő Hajdúnánást fogadjuk. A keretünkben ott lesz Pálmai Liza is, aki kettős játékengedéllyel az idény végéig csatlakozott az Érdhez és két mérkőzésen már pályára is lépett.

Pálmai Liza a NEKA együttesében kezdte az idényt és első mérkőzésén be is mutatkozhatott az első osztályban. Azóta összesen 13 találkozón lépett pályára és 17 gól a mérlege a bajnokságban. Először a Budaörsnek talált be, majd azon az összecsapáson tovább tudta növelni góljai számát és összesen hétszer vette be az ellenfél kapuját.

Az NB I-ben bemutatkozni egy nagy lehetőség volt számomra. Amikor pályára léptem igyekeztem kihozni belőle a maximumot, és úgy érzem ez is jól sikerült. A Budaörs elleni volt talán az első meccs, ahol úgy éreztem, hogy felszabadult vagyok és örülök, hogy ott jól kijött a lépés. Nagyon jó emlék az a mérkőzés.emlékezett vissza az első félév eseményeire Pálmai Liza.

A mindössze 18 éves irányító az idény végéig kettős játékengedéllyel segíti a felnőtt csapatunkat, amelyben kétszer már pályára is lépett.

Nem kaptam olyan sok lehetőséget NB I-ben és így nagyon örültem ennek a megkeresésnek. Plusz játéklehetőséget jelent számomra, amire nagy szükségem volt. Jó élmény volt az első két meccs Érden. A lányok is hamar befogadtak. Örülök, hogy két győztes meccsen tudtam bemutatkozni. Már készülünk a hétvégi mérkőzésre, ahol csak a győzelem az elfogadható számunkra. - nyilatkozta új játékosunk.

Szombaton azt a Hajdúnánást fogadjuk, amelyet ősszel idegenben 31-25-re sikerült legyőzni. Az újonc azonban sorra hozza a meglepetéseket és hét győzelem mellett két döntetlennel már a 10. helyen áll a tabellán. A nánásiak legeredményesebb játékosa Nyakó Rozália is közelít a kerek 100 gólhoz. 91 találattal a góllövőlista legjobb 20 helyezettje között van.

Pálmai Liza a hazai közönségnek is bemutatkozhat az Érd Arénában, reményeink szerint egy újabb győztes meccsel.
 

NB I/B, 22. forduló

ÉRD – Hajdúnánás Kézilabda NKFT
Érd Aréna

2024. március 23. (szombat) - 16:00

Hajrá Érd!

Fotó: NEKA - Tompos Gábor / Lotus Seven

Korosztály: 

Egerbe látogatott felnőtt csapatunk az NB I/B 21. fordulójában, ahol a félidőben még a hazaiak vezettek 10-9-re. A második játékrész is hasonlóan szorosan alakult, de a hajrához érve sikerült nagyobb előnyt kialakítania Simics Judit tanítványainak és végül 22-18-ra megnyerték a mérkőzést a mieink.

A találkozón az egriek legeredményesebb játékosa, Vass Víta Luca révén megszerezte a vezetést a hazai csapat. Gerháth Kincső egy hosszú támadás végén tudott egyenlíteni, majd több hiba becsúszott mindkét oldalon. Németh Kata hétméterest hárított, de a túloldalon Kozma Tünde is bravúrokkal kezdett, így a 8. percben kétgólos vezetést alakított ki az Eszterházy SC (3-1). Továbbra is rengeteg pontatlanság jellemezte mind a két gárdát, Simics Juditnak már a 9. percben ki kellett kérnie első idejét, ekkor 4-2 volt állás. Nem hozott sok találatot az első húsz perc és 6-6-nál ismét sikerült utolérni riválisunkat. A vezetést ekkor még nem tudtuk átvenni, mint ahogy végül az első 30 perc során egyszer sem. A félidőben 10-9-et mutatott az eredményjelző.

A második játékrész első két percében megjött a fordulat, 11-10-re fordítottunk, de néhány támadással később Farkas József együttese is megtette ugyanezt (12-11). Szerencsére ez nem szegte a kedvét a lányainknak. Braun góljával egalizáltunk, majd Németh Kata gyorsan eszmélt és ami még fontosabb, pontosan végzett el egy szabaddobást a hatosunkról és gyönyörűen az ellenfél kapujába ívelt. Kapusunk így megszerezte első gólját az idei bajnokságban, majd pár perc múlva Dávid-Azari is betalált, ezzel kettőre növelve az Érd előnyét (12-14). A folytatásban egy gólra még felzárkózott az Eger, de közelebb már nem tudott kerülni, folyamatosan növeltük az előnyt és az 51. percben már négy volt közte (15-19). Kettőt ebből még ledolgoztak a hazaiak, azonban szűk öt perccel a vége előtt ismét négyet tettünk közé (18-22). Ekkor még nem lehetett tudni, de végül ez maradt a végeredmény is, így kiélezett idegenbeli meccs után, ismét két ponttal gyarapodott csapatunk. Az érdi összecsapáshoz hasonlóan az egriek ezúttal is megnehezítették a dolgunkat, főleg a kapuban Kozma Tünde, aki közel 50%-os hatékonysággal védte a lövéseinket. Németh Kata sem maradt el tőle sokkal és végül a két hálóőr parádéjából a mieink jöttek ki jobban.


NB I/B, 21. forduló

Eszterházy SC – ÉRD  18-22 (10-9)
Eger,  Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Sportcsarnok

ÉRD: Németh – Szakály 1, Gerháth 1, Kellermann 3, Bánhidi 1, Gerencsér, Háfra 2.

Csere: Csiszár-Szekeres 1, Horváth H. 1, Panyi 4, Török 1, Dávid-Azari 6 (2), Braun 1, Pálmai.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh istván

Korosztály: 

Az NB I/B 21. fordulójában Egerbe utazik felnőtt csapatunk. Az Eszterházy SC ősszel nagyon kemény csatára késztette a mieinket, de sikerült győztesen elhagyni a pályát. Simics Judit gárdájára szombaton 18 órától hasonlóan nehéz mérkőzés várhat.

Ősszel még az 5. helyen állt az Eger, amikor a 6. fordulóban találkoztunk, most azonban a 9. helyről fogadnak bennünket, összesen 8 győzelemmel, 3 döntetlennel és 9 vereséggel. Farkas József együttese múlt héten egy góllal legyőzte a Ferencváros U19-es együttesét, előtte azonban csak döntetlent ért el a Hajdúnánás ellen. Simics Judit tanítványai, ha jobbik arcukat mutatják kihasználhatják az Eszterházy SC rapszodikusságát. Ennek ellenére szombaton sem számíthatunk könnyű mérkőzésre.

Tavaly október elején az Érd Arénában végig szoros találkozót játszott a két alakulat. A félidőben még a vendégek vezettek, sőt a folytatásban 5 gólosra is növelték előnyüket, de sikerült fordítani és végül 34-32-re megnyertük az összecsapást. Csapatunk legeredményesebb játékosa Gerháth Kincső volt, 7 góllal.

Friss hír az egriek háza tájáról: a héten bejelentették, hogy vezetőedzőjük, valamint több meghatározó játékos is meghosszabbította szerződését a klubbal, így ilyen szempontból is nyugodtan készülhetnek.


NB I/B, 21. forduló

Eszterházy SC – ÉRD
Eger,  Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Sportcsarnok, Leányka út 6.

2024. március 16. (szombat), 18:00
 

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Mint arról beszámoltunk, Gerháth Kincső a Komárom elleni rangadón meglőtte 100. gólját az idei NB I/B-s bajnokságban. A találkozó után átlövőnk nem csak a gólszerzés örömét emelte ki.

Gerháth Kincső a második félidő legelső támadásából érte el a százas álomhatárt a bajnokságban, majd tovább is növelte ezt a számot és jelenleg 101 találattal a 8. helyen áll a góllövőlistán.

Köszönöm, hogy valaki így követi a statisztikát. Nem tartom számon, de nagyon büszke vagyok rá. Ma a saját teljesítményemet nézve sokkal jobban örülök annak, hogy úgy érzem a védekezést meg tudtam oldani és ebben előre tudtam lépni, ahogy talán az eredmény is mutatja. Ha mindig csak ennyi gólt kapunk (35-22), akkor sokkal könnyebb megnyerni egy mérkőzést, mintha harminc fölötti meccseket játszunk. Külön köszönöm a társaknak, hogy előkészítésekkel segítenek. Átlövő vagyok, ez is az erősségem és ez az elsődleges, így ha egy jobb passzt kapok, akkor nekem is könnyebb dolgom van és a csapat is eredményesebb. – nyilatkozta Kincső a mérkőzés után.

A Komárom elleni találkozó első harminc perce nagyon szoros játékot hozott. A szünetben 16-15 volt az állás, aztán a folytatásban hengerelt csapatunk.

Az első félidőben még kicsit bennünk volt, hogy ősszel kikaptunk a Komáromtól. Nem tudtuk, hogy mire számítsunk ma tőlük. Izgultunk, menni akartunk, de nem mindig higgadt fejjel. A másodikban aztán megtaláltuk a játékot, és a jó védekezés után jöttek a lerohanások és nem mentünk bele olyan kétes szituációkba, amelyekből csak eladott labdák, vagy technikai hibák jönnek, hanem akkor inkább megálltunk. A második játékrészben úgy gondolom mi uraltuk a támadásokat és a meccs ritmusát, így nem kellett futnunk a Komárom után.

A Komárom elleni rangadót végül 35-22-re magabiztosan nyerték meg a lányok, így tovább üldözzük a második helyezett Esztergomot.

Csak így tovább lányok!

Hajrá Érd!

Támogatóink

Médiapartnereink