Mérkőzés beszámoló

Korosztály: 
Rengeteg kiállítással és büntetővel tarkított, izgalmas mérkőzést sikerült megnyerni, több jó teljesítménynek köszönhetően.
A hazai csapat kezdett jobban, az első félidőben több érdi büntető is kimaradt, a Veszprém 10-7-re vezetett a 17. percben. Négy perc alatt sikerült fordítani, a félidő hátralévő részében felváltva estek a gólok, a szünetben is eggyel mentünk.
Három érdi góllal kezdődött a második játékrész, amivel 18-14-re tudtunk meglépni, Kamuti Réka szerzett zsinórban hat érdi gólt. A félidő középső harmadában felzárkózott egyetlen gólra a hazai csapat (21-22). Az ÉRD színeiben ma bemutatkozó kapus, Kovács Fanny jó teljesítménnyel járult hozzá a sikerhez. Az utolsó tíz perc háromgólos vezetésünknél kezdődött, az 54. percben aztán egyenlítettek a hazaiak. A pontok sorsát Mlinkó Bernadett és Takács Kitti gólja döntötte el, erre már csak egy válasza volt a Veszprémnek az utolsó percben, így 28-29-re győztünk.
Az első félidő izgalmas, szoros eredményt hozott, az utolsó negyedóra viszont a miénk volt, amivel elhoztuk a pontokat Veszprémből.
A hétgólos Kubinszky Lea és a nyolcgólos Szabó Laura vezérletével sikerült győzni idegenben. Az első negyedóra végén még egyenlített a hazai csapat, a félidő második felében háromgólos előnyt sikerült kiharcolni
Fordulás után hamar ötre nőtt a különbség, ahonnan nem volt visszaút a hazaiak számára. Kubinszky piros lapját is elbírta a csapat, Németh Patrícia és Szabó Laura, valamint a jól védő Győri Barbara vették magukhoz a kezdeményezést. Az utolsó tizenegy percet 5-1-re hozva, magabiztos győzelmet arattunk.
Korosztály: 
Kiélezett, izgalmas csatát nyertünk Békéscsabán. Szép számmal képviseltették magukat az érdi „B-közép” tagjai, így ma sem szenvedtek hiányt a lányok a buzdításban.
Sokan várták izgalommal, hogy mikor lép pályára Triscsuk Krisztina és Bognár Barbara. Ma egy hónapos kihagyás után visszatért Kriszta és rögtön a kezdőben kapott helyet. Majd a 23. percben, közel fél éves rehabilitációt követően, pályára lépett Bognár Barbara is. Már csak Török Petrát várjuk vissza a felépüléséből, aki persze a lelátóról izgult a csapattársakért.  
Az első két érdi lövésnél a kapufa még kisegítette a hazaiakat, Alja Koren azonban egyenlített a negyedik percben (1-1). Az ötödik perc végén a játékvezetők ítéletei miatt volt hangos a közönség, a vezetést nem sikerült átvennünk (3-2).
Bakó Botond együttese sokat próbálta foglalkoztatni beállósát Szabó Valériát, míg érdi oldalon Balog Beáta indult szélvész gyorsan. Klivinyi Kinga góljával a kilencedik percben átvettük a vezetést 4-3-ra fordítva. Ezt Kovács Anna két újabb gólja követte, már a 11. perc végén. A közben eltelt időben Oguntoye Viktória mutatott be több védést (3-6).
A hazai vezetőedző kért időt, majd ismét a beállóst sikerült a liláknak megjátszani a támadásuk végén. Alig telt el két perc, újabb időkérés jött, ezúttal Szabó Edinától – a csabaiak 5-6-ra zárkóztak Barján közbelövésével. A mérkőzés első kiállítását Szabó Valéria kapta, így emberelőnybe kerültünk a félidő derekán. A tizenkilencedik percben 5-8-nál visszaállt a háromgólos különbég, Triscsuk lőtt távolról nagyszerű gólt.
A huszadik percre viszont újból egyetlen gólra jött fel a hazai csapat (7-8). Klivinyi Kinga egymaga gondoskodott róla, hogy ne lehessen egyenlítés és ismét három góllal vezessen az ÉRD. Volt 7-10-is az állás, de 9-10-re is feljött az ellenfél, majd 9-12-nél újra hárommal vezettünk a 27. percben. Az utolsó pillanatokban még esett egy csabai találat, így 10-12-vel fordultak a csapatok.
Fontos volt a fordulást követő első támadás, amely végén ziccert fogott Oguntoye, az ellentámadásból Triscsuk beállós posztról szerezte meg a tizenharmadik ÉRD gólt. A mérkőzés megszokott forgatókönyve alig változott, továbbra is legfeljebb három góllal vezetett csapatunk. A lilák a 37. percben egyenlítettek, ráadásul Alja Korent kiállították (15-15). Balog indulása végén nem láttak szabálytalanságot a játékvezetők, a másik oldalon pedig belemenést nem véltek felfedezni Glusica átlövésénél (16-15).
A 40. percben Szekerest rántotta le a békéscsabai légiós, amiért kiállították, majd csapatkapitányunk gólra váltotta az emberelőnyt. Forrtak az indulatok a pályán és a lelátón egyaránt, Szögit szövegért küldték ki.  Sűrűsödtek a kiállítások, fárasztó percek voltak ezek mindkét csapat számára. Emberhátrányban, a 47. percben többször is visszakerült hozzánk passzívnál a labda, a drámai pillanatokat Wolf zseniális bombája zárta (18-19). A 49. percben ismét kevesebben voltunk Szekeres kiállításának következtében, viszont Oguntoye fogta szélről Gávai ziccerét (19-20).
Az utolsó tíz perc Bakó Botond időkérésével és Gridnyeva hárított büntetőjével kezdődött. Oguntoye is újabb több fontos védést mutatott be, így újra három góllal vezettünk (19-22). Klivinyi remek bejátszását Wolf értékesítette, amit Klivinyi átlövés gólja követett. Öt perccel a vége előtt már ötgólosra növeltük az előnyt, Bakó harmadik időkérése sem segített a csabaiakon. Walfisch 10 perc hazai gólcsendet követően talált be, 20-25-re módosítva az állást. Erre még az utolsó percben volt válasza az ÉRD-nek, így győztesen térünk haza a Viharsarokból.
Korosztály: 
Hat perc békéscsabai gólcsend a negyvenkilencedik perctől, közben öt érdi találat.
Sokáig partiban volt ifjúsági csapatunk, de az utolsó negyedóra a hazaiakról szólt.
Az első félidőben Kubinszky Lea, a második játékrész első felében Balázsovics Kinga lőtt több gólt is. A 44. percben esett az utolsó érdi akciógól, 21-19-ről lett 32-21 a végeredmény. Mindkét csapat sokat kényszerült emberhátrányban kézilabdázni, hazai oldalon hat, érdi részről öt kétperces büntetés.
Korosztály: 
Szerda délután az ifjúsági és junior csapatunkból vegyesen felállított U17-es, és az ifjúsági játékosokra valamint serdülőkre épülő U15-ös csapatunk játszott svájci ellenféllel szemben. A GC Amicitia Zürich együttese Veszprémben vendégeskedik, tőlük érkezett a megtisztelő felkérés.
ÉRD – GC Amicitia Zürich (U17) 28:31 (13:19)
Putzlocher Németh Helga – NBI junior vezetőedző Pénteken bajnoki mérkőzésünk lesz, ezzel együtt örülök, hogy sikerült beillesztenünk a programba a találkozót és tudtunk játszani a svájciak ellen. Nem az eredmény volt számunkra az elsődleges, mindenkinek játéklehetőséget tudtam adni a juniorok és ifjúságiak közül egyaránt.
ÉRD – GC Amicitia Zürich (U15) 35:23 (16:13)
Oláhné Balog Tünde – NBI ifjúsági vezetőedző 
Az első félidőben szoknunk kellett a svájciak által megszokott, kisebb labdaméretet. A fordulás után nagyjából összeállt minden, működött a védekezés, pontosabbá váltak az indítások és a bejezések, amivel sikerült növelni az előnyt és magabiztosan nyerni.
A mérkőzések nagyszerű hangulatban teltek, a veszprémi edzőtáborozáson résztvevő zürich-i csapat megkeresésének örömmel tettünk eleget. A svájciak utánpótlásrendszere némileg különbözik az itthonitól, ezért U17-es,  és U15-ös korosztályban mérkőztek a felek. A különleges felállás és az edzésidőpont ellenére, jó színvonalú találkozókon gyakorolhatott az ÉRD.    
Korosztály: 
A BL tempóban kézilabdázó Győrrel felvette a harcot csapatunk, jó mérkőzést játszottunk. A hétközi időpont és a kései kezdés dacára közel teltház volt az Érdi Városi Sportcsarnok és Uszodában.
A két csapat és a két szurkolótábor is jó barátságban van egymással, így az érdiek a vendégeket is hangos tapssal köszöntötték. Ismét rengetegen kilátogattak az Érdi Városi Sportcsarnok és Uszodába, remek hangulat fogadta a csapatokat.
A mérkőzés Klivinyi bombagóljával indult, azonban hamar fordítani tudott a fekete-arany összeállításban játszó győri együttes. 1-3-nál sokáig állva maradtak a csapatok, két érdi indítási kísérlet is hosszú lett, majd a hetedik percben Löke egy kipattanót értékesített. Szabó Edina a tizenegyedik percben már időt is kért, amit Wolf és Klivinyi közbelövéses gólja követett (3-5). A győri támadások góllal fejeződtek be, hiába kezdett Oguntoye jól az érdi kapuban.
A tizenhetedik percben 3-9-es állásnál jöttek a győri szélső cserék Szepesi és Bognár-Bódi személyében, ekkor már Görbicz Anita irányította a vendégeket, sűrűn forgatta csapatát Ambros Martín. Kovács Anna és Alja Koren remekbe szabott átlövéseivel 9-5-re zárkóztunk fel, a Győr azonban a 20. percben egy perc alatt lőtt két újabb gólt (5-11). Szabó Edina is cserékre szánta el magát, Schatzl Nadine és Oláh Nóra léptek pályára érdi oldalon. A 25. percben sikerült újra a vendégek hálójába találni Szekeres révén, 6-13-ra módosítva az állást. Az utolsó öt perc kezdetén mindkét érdi szélső Schatzl és Koren is bevette Herr kapuját, közelebb hozva az ÉRD-et (8-14). A 30. percben kerültünk először emberelőnybe, a szünetig hátralévő 13 másodpercben azonban nem született újabb gól, 9-16-os eredménnyel fordulhattak a csapatok.
Katarina Bulatovic klasszikus átlövés góljával indult a félidő, az érdi kapuba Janurik Kinga állt a játékrészre. Görbicz Anita higgadtan értékesítette a győri büntetőket Gridnyevával szemben (11-19). Páros kiállítást ítéltek a játékvezetők a 36. percben: Wolf Alexandrának és Heidi Lökének kellett két percre a padra ülni. Az ÉRD nagyon küzdött, hogy elkerülje a tízgólos különbséget, a Győr pedig nyugodtan játszott a biztos előnye tudatában, olykor látványos kézilabdát produkálva (13-22). A 41. percben, emberelőnyből érte el a tízgólos különbséget a vendégcsapat. Herr jól védte a győri kaput, így Lunde nem is váltotta őt az egész mérkőzésen. Tisztelték a játékvezetők a bajnoki címvédőt, a félidő közepén már negyedszer kerültünk emberhátrányba (13-25). Kovács Anna betörései gólt vagy hétméterest értek, Klivinyi Kinga lövései a második félidőre váltak igazán veszélyessé.  
Kovács Gréta játszott ez alkalommal irányító poszton támadásban is, bátor kézilabdát bemutatva. Janurik Kinga teljesítménye feljavult az érdi kapuban, a lövések egyre inkább bejöttek támadásban. A 49. perctől kezdve nagy hajrát indított az ÉRD, visszajöttünk tízen belülre. Hat zsinórban lőtt érdi gólt követően, Ambros Martín az 55. percben kért időt (21-27). A csarnok is életre kelt, ahogy a lányok sorra szerezték a gólokat és jó védekezéssel megállították a győri próbálkozásokat. Kilenc perc után talált be újra a vendég ETO, az utolsó percekben pedig felváltva estek a gólok, Hornyák a dudaszó előtti pillanatban alakította ki a 23-31-es végeredményt.  
Korosztály: 
Az első félidő közepén a vezetést is sikerült átvenni, de a Győr kihasználta a hibáinkat. Egy súlycsoportban volt a két csapat, a hullámvölgyeinket viszont nem bírtuk el.
Jó játékkal, Takács Kitti vezérletével, a 12. percben 7-6-ra vezetett az érdi junior. A félidő közepén hét perces rövidzárlat jött, amiből 8-13-ra fordított a Győr. A nagy iram mellett, sok hiba és pontatlanság volt mindkét csapat játékában.
A rohanás folytatódott a szünet után is, támadásban sikerült pontosabbá válni, csak a büntetőket nem lőttük jó százalékkal. Nagyot küzdve sikerült a félidő közepén többször is négy gólig zárkózni, a kiállításaink, a győri gyorsindulás gólok azonban eldöntötték a találkozót. A vendégek ebben a félidőben is produkáltak egy 5-0-s időszakot, amivel 23-32-re léptek meg. Az utolsó hat gólból ötöt a győriek lőttek, 40-29-re nyerve a mérkőzést.
A mutatott játékért és a harcosságért mindenképp dicséret illeti az érdi lányokat. Sokáig szorosan tartották az eredményt, a végén azonban a játék képénél nagyobb különbség alakult ki a két csapat között.
A mérkőzés elejét nem kezdte jól az ÉRD, így a hatodik percben már 1-5-öt mutatott az eredményjelző. Tíz perc után lett volna lehetősége két gólra is felzárkózni csapatunk, de percekig egyik csapat sem tudott gólt lőni. A félidőben a különbség nem nagyon változott, a szünetre 18-13-as győri vezetéssel mentek a felek.
A 38. percet követően hatperces gólcsend volt a mérkőzésen, azután az ÉRD 20-22-re zárkózott fel. Az utolsó negyedórában elfáradt csapatunk és a vendégek irányították a mérkőzést, végül kilenc gólos különbséggel nyerve meg a találkozót.
Korosztály: 
Jó kezdést követően, húsz perc után fordított a Fehérvár. Egyszer még sikerült egyenlíteni a második félidőben, de az újabb fordulat és a győzelem elmaradt.
Alig egy hónap alatt, már a hetedik fordulóban jár az NBI Alapszakasza, mi
pedig hatodik mérkőzésünket Székesfehérváron játszottuk. A közeli derbire
rengetegen elkísérték a csapatot Érdről, így jó hangulat várta a csapatokat a
Köfémben.
Mindkét kezdő átlövőnk, Klivinyi Kinga és Kovács Anna is góllal kezdte a
mérkőzést, a kapuban pedig Janurik Kinga kezdett remekül és fogott meg
minden fehérvári próbálkozást. A hatodik percben így 3-0-ra vezettünk.
Tilinger visszahozta a meccsbe a Fehérvárt, két perccel később már csak 4-3-
as volt az érdi vezetés. Az első negyedóra végén Horváth Bernadettet állították
ki két percre, az emberelőnyt azonban nem tudtuk kihasználni, két szélsője
találatával 6-6-ra egyenlített a hazai csapat.
Janurik Kingát Kazai lövése fejen találta, így abba kellett hagynia a játékot a
17. percben, őt Oguntoye váltotta a kapuban. Tíz nyolcra megint az ÉRD ment
el a 19. percben, Balog Beáta már a harmadik gólját szerezte. Mayer Szabina
a 22. percben egyenlített, két újabb góllal először a mérkőzésen a vezetést
is megszerezte csapatának (12-10). Hat perc gólcsend után találtunk újra a
hazai kapuba. Kovács Anna és Sara Vukcevic góljaival sikerült az egyenlítés, az
utolsó három percben azonban a Fehérvárnak sikerültek az akciói, a pihenőre
15-13 –as eredménnyel mentünk.
Még a szünet előtt dobta el magát látványosan Mayer, amiért Szekerest
állították ki, így emberhátrányban kezdtük a második félidőt. Gyors gólváltást
követően, 19-17-es állásnál Hajduchot küldték két percre a padra, az
emberelőnyből három helyzetet is kidolgozott az ÉRD, az állás azonban nem
változott. A félidő közepén újra emberelőnybe kerültünk és 21-18-ról, két
büntetővel valamint egy Koren góllal értük utol az vendéglátót. Labdánk volt a
vezetés átvételéhez, azonban eladtuk és gólt kaptunk az ellentámadásból.
Az érdi közönség még rátett egy lapáttal, hangosan támogatták, buzdították
a csapatot. Tíz perccel a vége előtt újabb érdi előny következett, Horváth
Kovács Annát rántotta le. 23-21-nél elképzelés nélkül, hosszan támadott
emberhátrányban a Fehérvár, ügyesen ölték az időt a térfelünkön. A végén
Kisfaludyt kiállították, majd az azt követő passzív játéknál Tilinger lőtt gólt
(24-21). Vukcevic arcon talált egy fehérvári játékost, így rövid ideig kettős
emberhátrányba is kerültünk, először a mérkőzésen négy góllal vezetett a
hazai csapat. Kovács Anna lőtte az érdi gólokat, a különbség azonban nem
csökkent 3-nál kevesebbre, az idő pedig fogyott. Az utolsó percek nagy iramú
játéka sem hozott változást, 31-28-ra veszítettünk.
Idegenben is fantasztikus volt az érdi közönség, sokszor szinte hazai pályát
teremtve a lányoknak. Szerdán a világ legjobbját fogadjuk hazai pályán, a Győri
Audi ETO KC lesz a vendégünk az Érdi Városi Sportcsarnok és Uszodában.
Legyél ott Te is a helyszínen, és legyél a nyolcadik ember a pályán, buzdítsd a
csapatot szurkolásoddal!
Hajrá ÉRD!

Támogatóink