Mérkőzés beszámoló

Hazai pályán nyolc góllal legyőztük a Fehérvár csapatát, így megszilárdítottuk helyünket a középmezőnyben.
 
A hétvégi felnőtt KEK találkozó és az NBI programjának halasztása miatt, az ifjúsági találkozó a másik két meccstől eltérően (melyet majd február 18-án, kedden pótlunk) hamarabb megrendezésre került. Csapatunk két pont előnyben várhatta a Fehérvárral szembet a találkozót, vagyis győznie kellett ahhoz, hogy ne érje be ellenfele. 
Ahogyan Oláhné Balog Tünde vezetőedző, csapata is izgult a találkozó előtt, így mérkőzés eleje a vártnál nehezebben indult. A lányok szerencsére hamar megnyugodtak és magabiztosan kézilabdázva fordítottak. Remek átlövésgólokkal, pontos bejátszásokkal, jó védekezéssel és ehhez párosuló kapusteljesítménnyel sikerült a szünetre ötgólos vezetést szerezni. A második 30 percben is jobban játszott ellenfelénél az ÉRD, tízgólosra is hízott a különbség, a végjátékban azonban némileg feljebb zárkózott a vendégcsapat.
A magabiztos győzelemmel ifijeink újra hetedikek a tabellán és nagy lépést tettek a középházi rájátszásért. Az újabb kulcsfontosságú találkozó számukra jövő szerdán következik, amikor a NEKA lesz az ellenfelünk a Városi Sportcsarnokban.
 
 
A bajnoki dobogón álló hazaiak ellen, három góllal megnyerte az ÉRD a második játékrészt.
 
Általában az első találkozót játsszák a legfiatalabbak az NBI mérkőzésnapjain, most viszont épp ellenkezőleg, a nap utolsó mérkőzését vívták az ifjúságiak. Nagyszerű mérkőzést játszott, kitűnő teljesítményt nyújtott az ÉRD ifjúsági csapata a fővárosban. Az első félidőben hatgólos előnyt szerzett az ellenfél, a második harminc percben viszont nagyot harcolt, fokozatosan kapaszkodott és felére csökkentette a különbséget az ÉRD. Csapatunknak az ellenfélnél több kiállítást kellett elszenvednie a találkozón, Balázsovics Kinga piros lapot is kapott három két percét követően. A háromgólos vereség ellenére Oláhné Balog Tünde is elégedett volt a csapat mutatott játékával és elmondta, hogy a hazai mérkőzések kulcsfontosságúak lesznek, többek között a NEKA és a Dunaújváros ellen.
 
 
Korosztály: 
Iramban felvette a lépést a fővárosiakkal csapatunk, a sok kiállítást és hétméterest is hozó találkozón.
 
A juniorok, a Debrecen legyőzését követően érkezhettek a Népligetbe, ahol a bajnoki tabella második helyén álló ferencvárosiakkal találkoztak. A felnőtt keretben játszókat nélkülözve állt fel az FTC, amely ezzel együtt hamar magabiztos előnyt szerzett. Az első percekben bátran próbálkozó érdiek sokszor kézilabdáztak emberhátrányban a találkozón. A juniorok a vereség ellenére dicsérhetők a mutatott játékért, illetve a küzdőszellemért.
 
 
Korosztály: 
Nem tudtuk megfékezni a lendületes ferencvárosiakat, végig magabiztosan vezetett, és győzött az ellenfél.
 
 
Emelt a szokásos jegyárakon az ÉRD elleni rangadóra a Ferencváros. A korai kezdési időpont, és a TV közvetítés is közrejátszhatott abban, hogy alig félház fogadta a csapatokat az Elek Gyula Arénában.
 
A zöld-fehérek kezdték jobban a találkozót, csapatunk sokáig támadott, a lendületes ellenakciókból viszont a fővárosiak szerezték a gólokat. Bognár gyorsindulást követően tört be, a negyedik percben máris jött az első kiállítás a találkozón. Az érdi emberelőnyt egálra mentette az ellenfél, a kiegészülésük pillanatában pedig megjátszották a beállóst, amiből büntető következhetett (4:1). Tomori és Szucsánszki góljai vitték előre a nagyobb sebességgel kézilabdázó FTC-t, a tizedik percben időt kért Szabó Edina 5:1-nél. 
 
A támadójátékunk produktívabb lett a következő percekben, találtunk réseket a ferencvárosi védőfalban, ugyanakkor a védelmünk átjáróház volt, Oguntoye-nak nem sok esélye volt a ziccerekkel szemben. A bravúros gólokkal így sikerült tartani a négy ötgólos különbséget a félidő derekán (10:6).
 
FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD
 
Érdi oldalon Klivinyi és Janurik szálltak játékba, az ellenfélnél Pena és Steinbach léptek pályára, utóbbit állították ki és került emberelőnybe csapatunk a 23. percben. Ekkor azonban már hétgólos volt a fővárosi fór, ami nem csökkent a két perc alatt sem. Azt viszont elérte csapatunk, hogy a tizenhetedik percben kialakult különbség nem nőtt a két csapat között a szünetig.
 
Janurik bravúrokkal kezdődött a második félidő, viszont Szikorának nem tudtunk betalálni, így nem csökkent a különbség. Ahogy a mérkőzés elején, most is a negyedik percben Cifrát állították ki, ezt a hátrányát is döntetlenre hozta a Fradi (21:15).
 
FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD
 
Miután kiegészültünk, Szikora olvasta az érdi lövéseket, a Ferencváros négygólos sorozattal döntötte el végleg a találkozót (26:16). Tízperces gólcsendünkre tett pontot Kovács Anna gólja, ez volt a félidőben az ÉRD első akciógólja (28:17). 
 
Felváltva estek a találatok, a fiatal Szekerczés bátran próbálkozott hazai oldalon, míg Balog Beáta biztos kézzel értékesítette az érdi büntetőket (32:21). Szabó Edina harmadik időkérését követően, Kovács Anna és Klivinyi Kinga átlövései hozták vissza tízen belülre csapatunkat (33:24). 
 
FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD
 
A mai napon jobban kézilabdázó Ferencváros megérdemelten nyert hazai pályán. Mindkét csapatra a KEK nyolcaddöntője vár a következő hetekben, a felek pedig egy hónap múlva Érden találkoznak újra, akkor a Magyar Kupa legjobb négybe jutás lesz a tét.
Korosztály: 
 
Sokgólos mérkőzést játszottunk a Debrecennel, az első félidőben már magabiztos előnyt szereztünk.
 
 
Harmadszor léptünk pályára hazai pályán az Érdi Városi Sportcsarnokban 2014-ben, a Veszprém és a Siófok után, a Debrecen következett hétközi találkozón. Ezerfős tömeg gyűlt össze a mérkőzés kezdetére, újra jó hangulat fogadta a csapatokat.
 
A vendégek megilletődöttség nélkül kezdték a találkozót, az első hét percben fej-fej mellett haladtak a csapatok. Három perc alatt szerzett három góllal 7:4-re léptünk meg. A félidő közepén Triscsuk volt elemében, betörésekből, átlövésekből is eredményes tudott lenni. Mindkét csapat gyorsan próbálta szervezni és befejezni támadásait.
 
 
Janurik Kinga ragyogóan kezdett, több átlövést is megfogott, amivel fokozatosan növelni tudtuk előnyünket. A huszadik perctől indításgólokkal 17:10-es vezetést szereztünk, így nyugodtabban kézilabdázhattunk. 
 
A szünetről jól jött vissza a Debrecen, a második félidőt a vendégek kezdték jobban, négy gólra tudott felzárkózni a Loki. Lendületes volt az ÉRD játéka, Klivinyi a második félidőben állt be és átlövései utat találtak az ellenfél kapujába. Schatzl nagyszerűen fejezte be az akcióit, szélről és indulásokból is eredményes volt, meg sem állt nyolc gólig.
 
 
Hatgólos különbségről rendre visszajött négyre a DVSC, a fordítás lehetősége viszont nem volt benne a találkozóban.
Az utolsó tíz perc is hatgólos ÉRD vezetésnél kezdődhetett, potyogtak a gólok mindkét oldalon, de a vendégek jöttek ki jobban a végjáték nagy rohanásából, igaz ez is csak a szépítésre volt elegendő számukra.
Győzelemmel hangoltunk a Ferencváros elleni szombati rangadóra, amit majd a KEK nyocaddöntő párharca követ. Legközelebb hazai pályán, február elsején a német Buxtehuder SV lesz az ellenfelünk.
 
Korosztály: 
A kemény védekezés győzelmet hozott a junioroknak. Félidőben vezettünk, majd a hajrában hátrányból állt fel a csapat!
 
Az első percekben azt hihette az ellenfél, hogy sima győzelmet szerez ÉRD-en, 3:0-val kezdett a vendégcsapat. A félidő derekán sikerült ledolgozni a hátrányt és fordítani (9:8). Nick Viktória és Takács Kitti gólerős játéka, valamint az érdi kapusok jó teljesítménye lendítette előre a csapatot. Harcosan, erőszakosan védekezettt az ÉRD, megállítva a debrecenieket, akik többször passzívig támadtak. A szünetig három góllal sikerült ellépni.
 
A vendégek nem adták fel és ugyanúgy kezdték a második félidőt, ahogy a találkozót. Egy 6:1-es sorozattal 19:21-re fordított a loki tizenegy perc alatt. A lányoknak azonban sikerült összeszedniük magukat, újra voltak eredményes befejezések és kivédekezett támadások. Az ötvenedik percben sikerült egyenlíteni, erre azonban még volt válasza a DVSC-nek, 23:25-nél ők álltak közelebb a győzelemhez. Ezt öt zsinórban lőtt ÉRD gól követte, közben hetest is hárított kapusunk. A következő vendéggól már az utolsó percben született és csak a szépítéshez volt elég. Juniorjaink így remek győzelmet arattak, bizonyítva, hogy képesek egymásért és önmagukért harcolva kézilabdázni. 
 
 
Kiélezett találkozót vívott ifjúsági korosztályos csapatunk, de a végjátékban pont nélkül maradtunk. 
 
Nem kezdett a legjobban csapatunk, hamar 4:2-es vezetést szerzett az ellenfél, azonban a tizedik perc végére fordítottunk 6:4-re. Tíz percen át nem lőtt gólt a loki, így három góllal is sikerült meglépni. Küzdött a vendégcsapat a hátránya ledolgozásáért, időnként sikerült is közelebb érniük, a 28. percre azonban visszaállt a háromgólos ÉRD vezetés. A félidőre így is egyenlített 13:13-ra az ellenfél.
 
 
Fordulás után domináltak a védelmek, az első nyolc percben csupán két ÉRD gól esett, amivel újra vezetést szereztünk. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, a hazai gólokra rendre volt válasza a vendégeknek. Az utolsó tíz perc is kétgólos előnnyel kezdődött (20:18), a következő öt percben ismét utolért minket az ellenfél. A hajdúságiak emberelőnybe kerültek, amit ki is használtak, két gólt szerezve, 4:2 után vezetett újra a DVSC. Volt esély az egyenlítésre még az utolsó pillanatokban, a bravúr azonban elmaradt. Ezzel együtt is dicséretet érdemel ifjúsági csapatunk, amelyben többen is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. 
Korosztály: 
Fordulatos csatát vívtunk idegenben, a dudaszó pillanatában érkezett a váci végszó.
Tavaly alaposan kiismerhette egymást a két csapat, hiszen ötször is mérkőztek a felek, az alapszakasz után a bronzcsatában is találkoztak a váciak az ÉRD-del. A keretek némileg átalakultak, a párharc viszont idén is rangadó, olyan mérkőzés, amelyet nagyon várnak a szurkolók. A narancssárgába öltözött érdiek is szép számmal kísérték el a csapatot, jó hangulatot teremtve ezzel idegenben is.
Két váci góllal indult a találkozó, az ötödik perc végén sikerült egyenlíteni. Előbb Bognár lerántásáért járt a büntető, amit Wolf értékesített, majd Bognár maga lőtte a második ÉRD gólt. Tíz perc játékot követően Korent állították ki két percre, az emberhátrányból sikerült két gólt szerezve fordítani 5:4-re. Amelyre rögtön érkezett a váci válasz, visszavették a vezetést az első negyedóra végén (7:6).Az érdi kapuban Oguntoye-t Janurik váltotta, kapusunk több védést is bemutatott a félidő második felében. Három perc alatt született három érdi gól, először tudtunk kétgólos vezetést szerezni (7:9). A 22. percben újra egy perc alatt dolgozta le hátrányát a hazai csapat 11:11-nél Niksic egyenlített. Jobbátlövőnk, Kovács Anna percei következtek, amivel megint elléptünk kettővel (13:15). A félidő utolsó négy percében hármat lőtt a Vác, ezzel a szünetre ők mehettek előnnyel.Klivinyi Kinga első góljával egyenlítettünk, majd labdaszerzést követően Szekeres fejezte be az akciót, a 32. percben már mi álltunk jobban. Hármasával szerezték a gólokat a csapatok, előbb öt perc alatt a Vác, majd három perc alatt az ÉRD lőtt hármat (19:20). Ezzel együtt egy hatperces időszakot 5:1-re nyert meg csapatunk, Bognár góljával 22:20 vezettünk  a 43. percben.A záró negyedóra kezdetén két indulásgóllal egalizált a Vác, 23:23-nál volt újra egyenlő. Újra vezetést nem tudott szerezni a hazai csapat, sőt az utolsó tíz perc érdi emberelőnnyel indult, amit azonban döntetlenre mentett az ellenfél passzívnál messziről gólt szerezve. Az ötvenkettedik percben 24:26-nál torpantak meg a csapatok, az ÉRD 27. gólját, melyet Vukcevic lőtt, a játékvezetők érvénytelenítették. Oguntoye két százszázalékos ziccert hatástalanított, előnyben tartva csapatunkat. Az 55. percben emberelőnybe kerültünk, melyet Balog büntetőjével sikerült kihasználni, a mérkőzésen először háromgólos előnyt kidolgozva (24:27).Két és fél perccel a vége előtt Kamper hozta közelebb csapatát, majd egy perccel később újra ő volt eredményes. A mindent eldöntő találatot nem sikerült megszerezni, az utolsó perc elején egyenlített Kamper. Volt azonban még idő, Vukcevic értékesített egy ziccert így visszavéve a vezetést 28:27-re. Gyorsan nem tudta befejezni támadását a Vác, kétszer is faulttal állítottuk meg az ellenfelet. Konkoly Csaba két és fél másodperccel a vége előtt kérte ki utolsó idejét, összeállt a szabaddobáshoz a Vác, a sáncoló kezek között utat talált Nikcevic lövése, egyenlített a lefújás pillanatában a hazai csapat.Értékes pontot szereztünk idegenben, amivel megőriztük négypontos előnyünket a váciakkal szemben, valamint a táblázaton pontszámban beértük és jobb gólarányunkkal megelőztük a Dunaújvárost, vagyis felléptünk a dobogóra.
Korosztály: 
Harcos, izgalmas, változatos találkozót játszott junior csapatunk, amelyen alaposan megnehezítettük a hazai csapat dolgát.
A mérkőzés  első szakaszában  a hazai csapat tudott vezetni, majd a védekezés feljavulásával, az ebből szerzett gyorsindulásgólokkal sikerült fordítani, elsősorban Takács Kitti lövéseinek és passzainak jóvoltából. A félidő végén döntetlenig küzdötték vissza magukat a váci fiatalok.A második 30 percet ismét jobban kezdte a hazai csapat, az ÉRD-nek így folyamatosan kapaszkodnia kellett. A beállóst, Kamuti Rékát sikerült több alkalommal megjátszani a falban, amiből gólok születtek, vagy hétméteres következhetett.
Nagy irammal kezdett a Vác, így tízgólos hátrány alakult ki a szünetre. A második félidőt döntetlenre hozták fiataljaink.
Az NBI női ifjúsági korosztályát hibátlanul vezető váciak otthon tartották a két bajnoki pontot. A legeredményesebb érdi játékos Kocsis Viktória volt négy góljával.

Támogatóink