Elszalasztott esély

Bár hat góllal vezettünk a szünetben, a végjátékban elbuktuk a találkozót.
 
A Nemzeti Kézilabda Akadémia csapata a bajnokságban csak az ifjúsági korosztályban szerepel tizenharmadik csapatként a lányoknál, így ezt a találkozót hétközi időpontban játszották le a csapatok. Feszült első félidőt játszottak a csapatok, az első negyedórában nem is került egyik csapat sem előnybe, szoros volt az eredmény. A játékrész záró harmadában nekünk sikerült ellépni, záporoztak az ÉRD találatok. Az utolsó időntúli szabaddobásból esett, 17:11-el fordultunk.
A NEKA 5:1-es zavaró védekezése valóban megzavarta a mieinket, labdaeladásokból és indításokból kapaszkodott az ellenfél. Olyannyira, hogy 10 perc alatt eltüntette a félidei hátrányát, 18:18-nál egyenlítettek. A vezetést viszont sokáig mindig vissza tudta szerezni az ÉRD, így a NEKA-n volt nagyobb nyomás. Négy perccel a vége előtt 25:24-re vezettünk, az utolsó három gólt azonban a vendégek lőtték, amivel elvitték a pontokat Érdről. 
 
Az első félidő közepén a vezetést is sikerült átvenni, de a Győr kihasználta a hibáinkat. Egy súlycsoportban volt a két csapat, a hullámvölgyeinket viszont nem bírtuk el.
Jó játékkal, Takács Kitti vezérletével, a 12. percben 7-6-ra vezetett az érdi junior. A félidő közepén hét perces rövidzárlat jött, amiből 8-13-ra fordított a Győr. A nagy iram mellett, sok hiba és pontatlanság volt mindkét csapat játékában.
A rohanás folytatódott a szünet után is, támadásban sikerült pontosabbá válni, csak a büntetőket nem lőttük jó százalékkal. Nagyot küzdve sikerült a félidő közepén többször is négy gólig zárkózni, a kiállításaink, a győri gyorsindulás gólok azonban eldöntötték a találkozót. A vendégek ebben a félidőben is produkáltak egy 5-0-s időszakot, amivel 23-32-re léptek meg. Az utolsó hat gólból ötöt a győriek lőttek, 40-29-re nyerve a mérkőzést.

Támogatóink

Médiapartnereink