Visszapillantó

Korosztály: 

A múlt héten visszatekintettünk az Érd U22-es együttesének mögöttünk hagyott félévére. A csapat nagy része szerepel az Ifjúsági I. osztályban is, így adta magát, hogy megnézzük ebben a pontvadászatban hogyan szerepeltek a lányok eddig.

Horváth Henriett lövőhelyzetben

Az Ifjúsági I. osztályú együttes a NEKA elleni vereséggel nyitott, aztán hazai pályán sikerült a javítás. Nem kisebb csapat, mint a Győr ellen nyertek ifistáink a 9 gólos Horváth Henriett vezérletével. Csak hogy teljes legyen a repertoár a Kozármisleny otthonában egy iksz következett.

11 fordulót követően Maurer Szandra tanítványai 6 győzelemmel, 1 döntetlennel és 5 vereséggel az ötödik helyen állnak a tabellán. A hullámvölgy az NB II-es meccsekhez hasonlóan ebben a bajnokságban is testet öltött, decemberben két vereséggel fejezték be a lányok, így mindenképpen lesz javítani való tavasszal. A házi góllövőlistát az NB II-es bajnoksághoz hasonlóan Horváth Henriett vezeti 70 találattal, aki összetettben az előkelő harmadik helyen áll.

 Ezúttal két szélső nyilatkozott az elmúlt félévről.

Bilik Zsófi (jobbszélső):

Emlékezetes meccs volt a Fehérvàr elleni idegenbeli U19-es mérkőzés, a félidei hátrányból  meg tudtuk fordítani az összecsapást, ami igazi csapatmunka volt. Talán ez volt a legemlékezetesebb győzelmünk. Nehezebb időszak volt az utolsó 1 hónapja a bajnokságnak, kevésbé voltunk összeszedettek.

Nánási Nikolett (balszélső): 

A felkészülés nagyon jól sikerült, csapatként dolgoztunk edzéseken és mérkőzéseken is. Amikor az őszi szezon vége felé elkezdtünk fáradni, ott romlott kicsit az összkép, mondhatni volt egy kis hullàmvölgyünk. Csak rajtunk múlik, hogy a tavaszt hogyan kezdjük el, az ifjúsági bajnokságban még tudunk előrébb kerülni a tabellán, ha csapaton belül figyelünk egymásra, mert most is nagyon jól felkészültünk. 

Erre sokat már nem is kell várnunk, ugyanis a lányok január 14-én Siófokon folytatják a bajnokságot.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

U22-es együttesünk az NB II-es bajnokság felénél ezüstérmes pozícióban áll. Visszatekintettünk a csapat őszi félévére és megszólalt  Maurer Szandra vezetőedző is, aki az utánpótlás nevelésnél a sikerek ellenére nem mindig az elért helyezést tartja a legfontosabbnak.

Remekül kezdte a felnőtt NB II-es bajnokságot az Érd, első hét mérkőzését megnyerte az U22-es együttes.

November végén érkezett el egy kisebb hullámvölgy, egymás után kétszer is kikaptak a lányok. A TFSE gárdájától idegenben, míg a listavezető Szigetszentmiklóstól hazai pályán szenvedtünk vereséget. Sikerült azonban javítani és az óévtől szépen búcsúztak a lányok, így 11 forduló után, 9 győzelemmel és 2 vereséggel a 2. helyen áll jelenleg a csapat.

Hajdú Gyöngyvérék a második legkevesebb gólt kapták a mezőnyben. A csapat házi góllövőlistáját Horváth Henriett vezeti 58 találattal, őt követi a második helyen, az élvonalban is bemutatkozó Kerekes Laura 54 egységgel.

Természetesen fontos a siker, hiszen az önbizalmat adhat a lányoknak, de az összképet tekintve nem mindig az eredmény hajszolása a legfontosabb. Maurer Szandra vezetőedző így foglalta össze az ifjúsági bajnokságban is helyt álló fiatal csapat eddigi teljesítményét:

Összességében látszik a társaságon az elvégzett munka, fiatal csapat révén sokat kell dolgozni, hogy az egyéni képességek folyamatosan fejlődjenek. Azt hiszem utánpótlás nevelésben nem is a bajnokságban elért eredmény a legfontosabb, hanem inkább az, hogy ezek a fiatal lányok megtanuljanak sportolóként viselkedni, tudjanak csapatban gondolkodni és később egy-egy játékos odaérjen a felnőtt mezőnybe. A jó szereplésnek mindig örülünk, ahogy most is, de a legnagyobb öröm pár év múlva jöhet el, ha ezeket a lányokat a felnőttek között is láthatjuk majd a pályán. 

Az U22-es csapat február 19-én az ÓKSI KKFT ellen folytatja a bajnokságot.

Korosztály: 

Felnőtt csapatunk egy hete lépett pályára legutóbb a bajnokságban és még bő két hét van a következőig. Négy fordulón vagyunk túl, pár statisztikát összegyűjtöttünk a számok kedvelőinek.

Horváth Roland gárdája jelenleg a 11. helyen áll a bajnokságban, 1 győzelemmel és 3 vereséggel. A nyitófordulóban sikerült legyőzni a NEKA együttesét, majd a sorsolás úgy hozta, hogy a két BL-nagyágyú és az Európa Ligában érdekelt Mosonmagyaróvár következett. Három csapat nyeretlen még az idei pontvadászatban, a két újonc (NEKA, Békéscsaba) mellett még az MTK nem tudott pontot szerezni idén.

A csapat a lőtt gólok száma alapján az előkelő ötödik pozíciót foglalja el: 103-szor találtunk az ellenfelek hálójába. Ebből Kopecz Barbara egymaga 38-at jegyez, amivel vezeti a góllövőlistát is! Átlövőnket Ábrahám Noémi és Fekete Bozsana követi 14 ill. 12 találattal. Az őszi góltermésből egyébként a keret tizenegy tagja vette ki a részét.

A kapott gólokat nézve 134-nél járunk. A legtöbb játékpercet Fekete Bozsana töltötte eddig a pályán. Kapusaink összesen 39 védést mutattak be eddig. A legjobban Hadfi Gréta kapta el a rajtot: négy meccs után 28%-os védési hatékonysággal áll, úgy, hogy a fent említett csapatokkal játszottunk.

A hétmétereseket illetően 100%-os a mérlege lányainknak. 25 büntetőből mindet sikerült értékesíteni Kopecz Barbara és Dávid-Azari Fruzsina révén.

Bízunk benne, hogy a statisztikák csak javulni fognak a hátralévő mérkőzéseken. Következő összecsapásunk hazai pályán lesz, október 13-án a Kisvárda ellen.

Hajrá Érd!

Fotó: Horváth Balázs

Korosztály: 

A héten már ismét Érden készül csapatunk az NB I rajtjára. Vezetőedzőnkkel egy pillanatra még visszatekintettünk a Mátraházi edzőtáborra és a legfőbb tanulságokra, valamint ráfordultunk az előttük álló feladatokra.

Egy hetet töltött a Mátraházi edzőtáborban a csapat, amelynek legfőbb tapasztalatairól Horváth Roland vezetőedzőt kérdeztük.

 „Mindenféleképpen hasznos volt a Mátraházi edzőtábor. Nagyon sokat dolgoztunk, illetve edzőmérkőzést is játszottunk. Elég sok új játékos érkezett, így a csapat összekovácsolása szempontjából is fontos volt az elmúlt hét.”

A hosszú hét lezárásaként együttesünk az Alba Fehérvár ellen pályára lépett edzőmeccsen is, ahol végül 32-26-os vereséget szenvedett.

„A felkészülési meccsen már nagyon fáradtak voltak a lányok, és nem is volt baj, hogy egy összeszokottabb, erősebb csapat ellen játszottunk. Tipikus edzőmérkőzés volt, rengeteg ziccer kimaradt, rengeteget hibáztunk, de ez ilyenkor természetes. Nagyon sokat kell továbbra is dolgoznunk és úgy gondolom, akkor jól össze fogunk állni.”

Az Érd a héten a Komárommal és az MTK-val is összecsap.

„A következő barátságos találkozókon a védekezést szeretnénk erősíteni, a gólszámot csökkenteni. Az pedig szintén lényeges, hogy a lányok minél jobban megismerjék egymást a pályán. Ezek azok, amelyek ilyenkor prioritást élveznek.”

Augusztus 04. (csütörtök) 18:00 Érd – Komárom

Augusztus 05. (péntek) 13:00 Érd – MTK

Hajrá Érd!

A nyári szünet véget ért, szeptember elsejével becsengettek az iskolákban és elkezdődött az idei tanév. Utánpótlás csapatainknál azonban augusztus végén még az edzőtáborok álltak az első helyen.

A legkisebbek, azaz az U8-9-es és az U10-11-es korosztály augusztus 23-27. között, az érdi Treff csarnokban napközis jellegű edzésekkel kezdte a felkészülést. Összesen 34 fő vett részt a foglalkozásokon. A nagyobb korcsoportba Idén 7 új játékos érkezett, elsődleges szempont volt így, hogy a csapattagok megismerjék egymást, és fokozatosan térjenek vissza az edzésekhez.

Továbbá a tábor célja volt a legkisebb korosztályok minél előbbi visszaszoktatása a jövő edzéseihez, a csapatszellem további fokozása, a kézilabda szeretetének erősítése valamint a fizikai és technikai képességfejlesztés.

Edzők: Schóber János és Vértesi-Simó Erzsébet

Az U12-13-asok augusztus 4-én kezdték meg az edzéseket. Az erőnléti felmérés után a felkészülés 3. hetére esett a tábor Siófokon. A 18 fős csapat délelőttönként képességfejlesztő és erősítő gyakorlatokat végzett, majd délután jöhetett a technikai és taktikai elemek gyakorlása. Az edzések mellett, a helyszínnek is köszönhetően, a strandolás sem maradt ki a programból, amely az edzések után remek levezetés volt a lányok számára.

Az U14-esek hasonlóan készültek, mint az eggyel kisebb korosztály. Két hét alapozás után 23 fő vett részt a siófoki táborozásban. A tét az volt, hogy ki kerül be az U14-es I. osztályban induló csapatba. Reméljük az edzőtábor eredményességét nemcsak a közösségformálásban kamatoztathatják a lányok, hanem a korosztály I. osztályú bajnokságában is megállják a helyüket.

Edzők: Oláh Márk, Kubinszkiné Hegedűs Marianna, Vértesi-Simó Erzsébet

Az U15-ös és a serdülő II-es csapat augusztus 8-13 között. Az edzőtábor igen feszes tempóban zajlott, precízen beosztva minden percet. A 22 fős gárda, összesen 30 edzésen vett részt. Szabadtéri aerob edzések mellett szerepet kapott a védekezés és a támadás fejlesztése, valamint a csapatkohézió kialakítása is. A kitűzött célokat teljesítették a lányok.

Edzők: Szemerédi Erika és Pádár Margó

A serdülő I. és Ifjúsági I-II. csapat július 26-án elkezdte a munkát. Először két hetes önálló munkát kaptak a lányok, amit a polar órák segítségével ellenőrizni is lehetett. Ezután következett a siófoki közös gyakorlás, amelyen 29 tag vett részt. A napi 2-3 edzés mellett egymás közötti edzőmérkőzés is színesítette a programot. Bízunk benne, hogy a sikeresen eltöltött egy hét nagy segítség lesz a csapatok eredményes versenyzésében, csapatformáló ereje pedig már a hazautazás során megmutatkozott.

Edző: Oláhné Balog Tünde, Maurer Szandra

Összességében elmondható, hogy sikeres edzőtáborokon vagyunk túl, hiszen látványos fejlődésen ment keresztül mindenki, nem csak képességben, de a csapatösszhangban is sokat léptek előre a korosztályok. Mind amellett, hogy nagyon elfáradtak, rendkívül élvezték a tábort a lányok. A nagy terhelés ellenére fegyelmezetten és jó kedvvel dolgoztak. Ha ez a hozzáállás megmarad, szép jövő elé nézhet mindenki.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

5 nap, 5 mérkőzés, 5 győzelem. Százszázalékos mérleggel zárta a csehországi felkészülési tornát az Érd női kézilabdacsapata. A kupa tanulságait összegezte honlapunknak Horváth Roland vezetőedző.

fotó: Domonkos Bálint

A tornagyőzelem után pár nap elteltével hogyan lehet összefoglalni a csehországi túra legfontosabb tanulságait?

– Utólag talán nem is volt olyan nagy baj, hogy egy-két csapatot kivéve könnyebb ellenfelekkel játszottunk, hiszen több sérült játékosunk most tért vissza ebbe az acélos sportágba. Ezek a meccsek tényleg tökéletesek voltak arra, hogy a visszatérők önbizalma megjöjjön és újra a régi szintre hozzák magukat. Nem biztos, hogy jobb lett volna, hogy ha találkozunk olyan csapattal, amelyik szétbombáz bennünket, sem egészségügyi szempontból, mentálisan pedig így még erősebbek lettünk.

A Slavia Praha ellen szorosabb, a HK Hodonín ellen nagyobb arányú győzelem is színesítette a palettát.

– Ahogy néztük az eredményeket, örültem annak, hogy a lányok egy csapatot sem degradáltak le. Végigcsinálták-, és dolgozták becsülettel az egész hetet, holott elég szélsőséges körülmények között kellett pályára lépnünk. A legnagyobb melegben olyan csarnokban kézilabdáztunk, ahol nem oldották meg a légkondicionálást, úgyhogy abszolút kiképzőtábor jellege volt az egésznek.

Az edzőtáborokban nem csak a mérkőzések adhatnak plusz többletet a csapatnak. Mire helyeztek még hangsúlyt?

– Természetesen fontos volt, hogy a játékosok többet legyenek együtt, csapatösszetartáson is részt vettünk. Lényeges volt továbbá, hogy játékban összeszokjanak és gördülékenyebben működjön a védekezés és a támadás. Módfelett segített ez a torna ebben.

A torna legjobb játékosának Alekszandra Vukajlovicsot választották. Felépülése után idén nagy erősítést jelenthet az együttesnek.

– Alekszandra jövetele színesebbé teszi a palettát. Biztos vagyok benne, hogy nagy mozgatórugója lesz a csapatnak, mint ahogy Kopecz Barbara, Szabó Kitti vagy Mód Noémi is. Bízom abban, hogy ők hozzák azt a szintet, amit tudnak, hiszen nem véletlenül vannak itt.

A két hónapos felkészülésből 3 hét van még hátra, hogy néz ki a következő időszak programja?

– Folytatjuk tovább és építkezünk. Az utolsó két hétben úgy készülünk, ahogy a bajnokságban. Jövő héten még játszunk két edzőmérkőzést és továbbra is edzésekkel, edzőmeccsekkel próbáljuk fejleszteni a csapatot. Nem engedünk ki egy percig sem. Továbbá azon dolgozunk, hogy a jó kézilabda mellett meglegyen az kiváló összhang is, de erre eddig sem volt panasz és ezután sem lesz.

Köszönjük az interjút! Hajrá ÉRD!

Korosztály: 
Korosztály: 
Korosztály: 

Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl az ifi lányokkal, a Csepel DSE felnőtt csapata fogadott minket, őket lelkes és hangos szurkolótábor segítette a találkozón.

Komoly kihívás volt számunkra ilyen erős közönség előtt kézilabdázni, a végeredmény azonban bizonyítja felkészültségünket. 

Ismét szintet lépett a csapatunk, a teljes mérkőzés alatt maximálisan koncentrálva a védekezésre, mindösszesen 18 gólt kaptunk. A végjáték perceiben átvettük a vezetést, amit emberhátrányos helyzetben is megtartottunk! Nagy boldogság ez a fontos győzelem számunkra,
hatalmas gratuláció jár a lányoknak!

NB II  felnőtt déli csoport, 2020. március 8. 
Csepel DSE -  Érd U22    (11-10) 18-19


Maurer Szandra edzőnő

Februárban hét(!!!) mérkőzést játszottunk, ebből egymás után 5 mérkőzést győzelemmel zártunk, egy döntetlenünk volt, egy meccsen pedig az ellenfél csapata bizonyult jobbnak. 


A győzelmi sorozatunk két hét leforgása alatt játszódott le, hiszen
február 13-án, 15-én, 20-án, 22-én és 27-én is mérkőzésünk volt!
Ez már önmagában sem kis terhelés, azonban egymás után a lányok
sorra hozták a fontos mérkőzéseken a pontokat!

Először a Budaörs ifjúsági csapata ellen 30-15-ös viszonylag sima
 mérkőzésen nyertünk, két nappal később az NB II-es felnőtt bajnokság
"éllovasai" közé tartozó Szigetszentmiklós ellen játszottunk 30-30-as döntetlent(!!!) 

Szintén az NB II-es bajnokságban a Kecskemét U22-es csapata ellen 29-20-as
végeredmény született a javunkra, majd következő mérkőzésünkön szoros kiélezett játék után,
 a Mosonmagyaróvári KC elleni egygólos győzelemnek örülhettünk.

A sorozatot a TFSE NB II-es alakulata ellen zártuk, ahol is 27-23-ra diadalmaskodtunk! 
Gratulálunk a fantasztikus győzelmi sorozathoz, csak így tovább ifi csajok!

Csapat tagjai:
- NBII:
Almási Anna Dóra, Apáti Zsófia, Baráth Blanka Vivien, Benedek Bianka, Berényi Kira, Csáki Lilla, Cser Liza, Doszpoth Zsuzsanna, Droba Panna, Erdős Petra, Halmi Panna, Hauser Petra, Horváth Henriett, Horváth Sára, Kiss Dorottya Zsófia, Kóka Mariann, Kovács Eszter, Mendre Virág, Molnár Zsófia, Moncz Nikolett, Ökrös Alexandra, Pénzes Evelin, Tekauer Gréta, Urbányi Kinga, Urbányi Sára, Vajda Szonja, Váradi Hanna, Zimek Krisztina

-Ifi 1:
Apáti Zsófia, Baráth Blanka Vivien, Berényi Kira, Csáki Lilla, Cser Liza, Doszpoth Zsuzsanna, Droba Panna, Halmi Panna, Hauser Petra, Kiss Dorottya Zsófia, Kóka Mariann, Mendre Virág, Moncz Nikolett, Ökrös Alexandra, Pénzes Evelin, Urbányi Kinga, Urbányi Sára, Váradi Hanna, Zimek Krisztina

Ifi 1 Edző: Maurer Szandra kapusedző: Gridnyeva Szvetlana

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD! HAJRÁ ÉRDI LÁNYOK!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Támogatóink

Médiapartnereink