Mérkőzés

Korosztály: 

Felnőtt csapatunk egy hete lépett pályára legutóbb a bajnokságban és még bő két hét van a következőig. Négy fordulón vagyunk túl, pár statisztikát összegyűjtöttünk a számok kedvelőinek.

Horváth Roland gárdája jelenleg a 11. helyen áll a bajnokságban, 1 győzelemmel és 3 vereséggel. A nyitófordulóban sikerült legyőzni a NEKA együttesét, majd a sorsolás úgy hozta, hogy a két BL-nagyágyú és az Európa Ligában érdekelt Mosonmagyaróvár következett. Három csapat nyeretlen még az idei pontvadászatban, a két újonc (NEKA, Békéscsaba) mellett még az MTK nem tudott pontot szerezni idén.

A csapat a lőtt gólok száma alapján az előkelő ötödik pozíciót foglalja el: 103-szor találtunk az ellenfelek hálójába. Ebből Kopecz Barbara egymaga 38-at jegyez, amivel vezeti a góllövőlistát is! Átlövőnket Ábrahám Noémi és Fekete Bozsana követi 14 ill. 12 találattal. Az őszi góltermésből egyébként a keret tizenegy tagja vette ki a részét.

A kapott gólokat nézve 134-nél járunk. A legtöbb játékpercet Fekete Bozsana töltötte eddig a pályán. Kapusaink összesen 39 védést mutattak be eddig. A legjobban Hadfi Gréta kapta el a rajtot: négy meccs után 28%-os védési hatékonysággal áll, úgy, hogy a fent említett csapatokkal játszottunk.

A hétmétereseket illetően 100%-os a mérlege lányainknak. 25 büntetőből mindet sikerült értékesíteni Kopecz Barbara és Dávid-Azari Fruzsina révén.

Bízunk benne, hogy a statisztikák csak javulni fognak a hátralévő mérkőzéseken. Következő összecsapásunk hazai pályán lesz, október 13-án a Kisvárda ellen.

Hajrá Érd!

Fotó: Horváth Balázs

Korosztály: 

A K&H Liga 3. fordulójában a Ferencvároshoz látogatott az Érd felnőtt csapata. Az első félidőben magabiztos előnyre tett szert a Fradi, a másodikat azonban 17-17-es döntetlenre hozta együttesünk, így 34-26-os vereséget szenvedett, de emelt fővel távozhatott az Elek Gyula Arénából.

Hiába a rengeteg hiányzó és a hétvégi demoralizáló BL-vereség, még így is a Ferencváros számított a találkozó esélyesének és ennek megfelelően is kezdte a mérkőzést. A 7. percre 5-1-es előnyt tudott kialakítani a Fradi, így Horváth Roland ki is kérte első időkérését. Ezt követően Kopecz Barbara be is talált, de érdemben nem tudtuk csökkenteni a különbséget. 8-5-nél jártunk a legközelebb és hiába Hadfi Gréta remek védései a kapunkban, szép lassan elkezdett nyílni az olló. Az első félidő második felében volt egy 9 perces periódus, amikor mindössze egy gólt tudtunk szerezni, így a szünetre megnyugtató előnyt alakított ki a hazai csapat (17-9).

A fordulás után gyors három góllal ötre zárkóztunk (17-12), de nem hagyta magát a zöld-fehér alakulat sem. Az első játékrész tendenciáját azonban sikerült megfékezni. 10 perccel a vége előtt először nőtt kétszámjegyűre a különbség. Kiss Zsófiának is köszönhetően sorra alakítottuk ki a helyzeteket és csak szabálytalanul tudtak közbeavatkozni a hazai játékosok, Kopecz Barbara pedig kíméletlen végrehajtónak bizonyult. Átlövőnk 10/10 büntetőt bedobott, és összesen 14 találattal zárt, amellyel pillanatnyilag vezeti a bajnokság góllövőlistáját is! Végül 34-26-ra nyert a tavalyi ezüstérmes. A Ferencváros győzelme nem forgott veszélyben, de az elismerésre méltó, hogy a második félidőt sikerült 17-17-es döntetlenre hozni. Hadfi Gréta 32%-os teljesítményt nyújtott, amely 12 védésben mutatkozott meg.

A bajnokságban csapatunknak 3 hetes szünet következik a válogatott összetartása miatt. Legközelebb október 13-án hazai pályán lépnek pályára a lányok a Kisvárda ellen.

K&H női kézilabda liga, 3. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD 34-26 (17-17)
Budapest, Elek Gyula Aréna

ÉRD: Hadfi – Dávid-Azari, Ábrahám4, Horváth D., Csiszár-Szekeres, Paróczy, Fekete B. 2. 
Csere: Kántor (kapus), Kopecz 14 (10), Puskás 2, Gerencsér 2, Csáki L. 1, Kiss D. 1, Csáki Zs.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

 

Korosztály: 

Történelmi Bajnokok Ligája-vereség után fogadja csapatunkat a Ferencváros a K&H Liga 3. fordulójában. A kedden 18 órától kezdődő bajnokit az M4 Sport közvetíti, amely után három hetes szünet következik.

20 gól. Ekkora különbséggel még soha nem kapott ki a Ferencváros a Bajnokok Ligájában. Az Odense elleni győzelemmel hiába kezdte jól a Fradi a BL-t, a második körben a német bajnok Bietigheim 40-20-ra kiütötte a zöld-fehéreket.

A bajnokságban első két meccsét megnyerte Elek Gábor együttese. A Mosonmagyaróvár ellen szorosabb (26-24), míg a Budaörs otthonában simább győzelmet aratott (21-30). A Fradi legjobb góllövője a bajnokságban Kovács Anett 11 találattal.

Együttesünk az első fordulóban a NEKA elleni győzelemmel kezdte az idényt, majd a Győr és a Mosonmagyaróvár ellen alulmaradt. Kopecz Barbaráék kedden televíziós meccsen mutathatják meg mit tudnak. A BL-kudarc után a Fradi egész biztosan javítani szeretne és bebizonyítani, hogy csak apró kisiklás történt a hétvégén.

Ezután rövid szünet következik a hazai pontvadászatban. A magyar női kézilabda-válogatott utoljára találkozik az Eb-t megelőző közvetlen felkészülési időszakig. A Ferencvárost öt játékos képviseli majd a nemzeti csapatban:  Janurik Kinga, Klujber Katrin, Kovács Anett, Márton Gréta és Szöllősi-Zácsik Szandra. Rájuk így is figyelhetünk majd a keddi mérkőzésen.

K&H női kézilabda liga, 3. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD
Budapest, Elek Gyula Aréna
2022. szeptember 20. (kedd) 18:00

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Hétközi, előrehozott fordulót játszott felnőtt csapatunk Mosonmagyaróváron. A mérkőzés elején remekül kezdett együttesünk, azonban az első félidőben egy 10 perces gól nélküli sorozat megpecsételte a sorsunkat és 35-24-es vereséget szenvedtünk.

A 7. fordulóról előrehozott Mosonmagyaróvár elleni mérkőzés nem jó előjelekkel indult, ugyanis a kijelölt játékvezetők jelezték, hogy forgalmi akadály miatt nem tudnak eljutni a helyszínre. Az MKSZ ezért két új bírót küldött, így viszont a találkozó 40 perces késéssel tudott csak elkezdődni.

Ez a kis anomália azonban nem zavarta meg csapatunkat és Kopecz Barbara hétméteresével megszereztük a vezetést. Nem sok gól esett a találkozó elején, mindkét oldalon bravúrokkal mutatkoztak be a kapusok. Nálunk Hadfi Gréta kapta el nagyon a fonalat. A túloldalon a válogatottba is meghívót kapó Szemerey Zsófia eltiltása miatt nem játszhatott, de Mistina Kitty kiválóan állta a sarat.

A 10. percig szépen tartottuk magunkat esélyesebb ellenfelünkkel szemben, majd Stranigg Zsófia góljával először fordított a hazai együttes (3-2). 5-4-nél ismét az Érdnél volt az előny, aztán megrázták magukat Tóth Eszterék és egy 8-0-s futással elléptek (12-5). Csapatunk rengeteg ziccert elhibázott és 10 percig nem tudott betalálni, míg a Mosonmagyaróvár lerohanásokkal gyors gólokat szerzett. A félidő második felében sikerült megtalálni az ellenfél hálóját, de csak tartani tudtuk a különbséget. A szünetre így 17-10-es állásnál mehettek a csapatok.

Az öltözőből Gyurka János gárdája jött ki jobban és 5 perc alatt már tíz volt a két csapat között (21-11). Innen még fokozatosan sikerült visszakapaszkodni hat gólra (23-17), de ennél közelebb már nem jutottunk. 10 perccel a vége előtt ismét kétszámjegyű volt a hazaiak előnye (30-20). A végén magabiztosan tartotta előnyét a Mosonmagyaróvár és végül megérdemelten 35-24-re megnyerte a mérkőzést.

K&H női kézilabda liga, 7. forduló
Motherson Mosonmagyaróvári KC ÉRD 35–24 (17–10)
UFM Aréna, Mosonmagyaróvár

ÉRD: Hadfi – Dávid-Azari 3, Ábrahám 5, Gerencsér, Sztankovics R. 1, Kopecz 8 (4), Fekete B. 3. 
Csere: Csapó Kyra (kapus), Horváth D., Puskás L. 2, Csiszár-Szekeres, Sztankovics R., Csáki Zs. 2.

Horváth Roland: 

Egy edző tisztában van a realitásokkal, tehát nem is az bánt igazán, hogy vereséget szenvedtünk, hiszen az MKC remek csapat. Azzal van gondom, hogy volt kapusteljesítményünk, a védekezésünkre sem lehetett panasz, de kihagytunk tizennégy ziccert. Nehéz elfogadnom azt, hogy több játékosom hitetlenül kézilabdázik, ez ellen tenni is fogok.”

Hadfi Gréta:

„Az eladott labdákból és a kihagyott helyzeteinkből Kitty szép védései után lefutottak minket. A visszarendeződésünkkel volt probléma. Sokszor át tudtak minket rohanni. Ez is okozta ezt a nagyarányú különbséget, amit sajnálunk, hogy ekkora lett.”

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Szerdán a K&H Liga 9. fordulójának előrehozott mérkőzésén idegenbe utazik csapatunk. A Mosonmagyaróvár ellen ismét nehéz találkozóra számíthatunk.

Bombaformában zárta a felkészülést és így is kezdte a bajnokságot a Mosonmagyaróvár. Gyurka János vezetőedző irányította gárda sűrű nyarat tudhat maga mögött: 9 edzőmeccset játszott a Móvár. A hazai élvonalból megmérkőzött a Debrecennel, a Váccal, a Siófokkal, az Albával és a Dunaújvárossal is. Ezek közül mindössze egyet, a legelsőt veszítette el. Augusztus végén nemzetközi  találkozókon is gyakorolhatott mostani ellenfelünk, és a saját rendezésű AVIA-kupát meg is nyerte a Mosonmagyaróvár, majd a Molde elleni győzelemmel zárta az előszezont.

A bajnokságban a Ferencváros ellen kezdtek Tóth Eszterék, ahol előbbi, valamint a sérülésből lábadozó Tóth Gabriella nélkül is alaposan megszorongatták a tavalyi ezüstérmest. A második fordulóban a Kisvárda ellen hazai pályán is bemutatkozott a Lajta-parti együttes és magabiztosan be is húzta a két pontot. A formára tehát nem lehet panasz.

A nyáron a Mosonmagyaróvárnál  öten döntöttek úgy, hogy máshol folytatják a pályafutásukat, valamint távozott az egyesület szakmai igazgatója, Hoffmann László is. Új igazolásként érkezett átlövő posztra Albek Anna Németországból, valamint az osztrák válogatott Ines Ivancok, beállóba Bardi Fruzsina és Faragó Luca, balszélre Csire Fanni. Irányítóba pedig kölcsönbe megszerezték a Ferencváros tehetséges játékosát, Tóth Nikolettát.

A Mosonmagyaróvár a két évvel ezelőtti harmadik hely után, az előző idényben az ötödik pozícióban végzett, így idén is kiléphet a nemzetközi porondra és az Európa Liga második selejtezőkörében csatlakozik be a küzdelmekbe.

Az előző szezonban két sima vereséget szenvedtünk a Móvártól, de bízhatunk benne, hogy a lányaink mindent megtesznek, hogy idén szorosabb mérkőzést játszanak. Kopecz Barbara két forduló után továbbra is az élmezőnyben áll a góllövőlistán, a legjobb mosonmagyaróvári játékos Lancz Barbora 14 találattal a hatodik.

K&H női kézilabda liga, 9. forduló
Motherson Mosonmagyaróvári KC - ÉRD
Mosonmagyaróvár, UFM Aréna
2022. szeptember 14. (szerda) 18:00

Hajrá Érd!

Korosztály: 

A K&H Liga 2. fordulójában a címvédő Győrt fogadtuk az Érd Arénában. Az első félidei hat gólos hátrány ellenére nem adta fel csapatunk és sikerült időként megnehezíteni a vendégek dolgát. A Győr végül magabiztosan 35-22-re megnyerte a találkozót.

107 nap telt hazai mérkőzés nélkül az Érd Arénában, és nem is találhattunk volna előkelőbb ellenfelet a bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC-nál, hogy lezárjuk ezt a hosszú meccs nélküli időszakot. A találkozó előtt pedig egy különleges ünnep is volt, hiszen klubunk vezetősége köszöntötte a nyári junior-világbajnokságon ezüstérmet szerző és egyben születésnapját is ezen a napon ünneplő Csáki Lillát, valamint Kiss Zsófiát.

A két csapat keretértékét nézve nem sok kérdés volt, hogy melyik együttes örülhet majd a találkozó végén, ennek ellenére egy jó lehetőség volt ez az összecsapás, hogy az érdi lányok megmutassák, mire képesek egy BL-sztárcsapat ellen. Egy labdaszerzést követően a vendégek lőtték az első találatot. Az 5. percben aztán Paróczy törte meg a gólcsendet, 3-1-re szépítve ezzel. Hét perc játék után 5-1-es hátránynál Horváth Roland időt kért, ami után Gerencsér vette be korábbi csapata kapuját. A 15. percben a vendégek 9-3-ra vezettek, de lehetett volna több is, ha Kántor vagy épp a kapufa nem hárít hátul. Mindkét együttes jól védekezett, így visszafogottan potyogtak a gólok, de a Győr így is folyamatosan ellépett. Közben a mieink bő hét percig nem vették be Solberg kapuját. Mínusz kilencről aztán a szünetre sikerült visszajönni 14-8-ra Kopecz utolsó másodperces góljának köszönhetően.

A második játékrész parádésan indult, hiszen Puskás és Fekete találatával 14-10-re zárkóztunk. Sőt, Dávid-Azari ziccerével még kevesebb is lehetett volna, de sajnos az a lehetőség kimaradt. Aztán nem sokkal később Hadfi hetest fogott, Ábrahám révén pedig már csak három volt a hátrányunk 17-14-nél. Sajnos a vendégek megrázták magukat és a 40. percben már ismét hat volt közte, időt is kért Horváth Roland. 15 perccel a vége előtt 25-17-re vezetett a kisalföldi együttes. A mieink azonban nem adták fel és fiatal játékosaink sem illetődtek meg a BL-győztesekkel felálló ETO-tól és nagyot küzdöttek azért, hogy minél kisebb maradjon a különbség a két csapat között. A hajrában a győriek kihasználták fölényüket és végül 35-22-re megnyerték a mérkőzést!

 

Horváth Roland:

„Ilyen világsztárok ellen nekünk a mérkőzés közben is idő kell, hogy tudjunk ilyen sebességhez alkalmazkodni. Annak örülök, hogy a második félidőben ezt már meg tudták csinálni a lányok.  Amit kértem tőlük az öltözőben, azt maradéktalanul végrehajtották. Az a jó, hogy ilyen fiatalon, így tudták ezt a második játékrészt abszolválni. Látom, hogy megértik, amit szeretnék. Ez nagyon fontos, mert az a lényeg, hogy fejlődjenek és jó kézilabdázók legyenek. Látom a fejlődést, most nem szabad türelmetlennek lenni. ”

Puskás Lilla:

Az első félidőt elég megszeppenve kezdtük, 15 perc kellett hozzá, hogy felvegyük az iramot. Az első játékrész második felében már tudtunk szép helyzeteket kialakítani. A második félidőt kifejezetten jól kezdtük, látszott, hogy élvezzük a játékot. Mind védekezésben, mind támadásban jó dolgokat tudtunk csinálni. Ebből kell építkezni. Az utolsó 15 percre kicsit elfáradtunk, de így is büszke vagyok lányokra.”

K&H női kézilabda liga, 2. forduló
ÉRD–GYŐRI AUDI ETO KC 22–35 (8–14)
Érd Aréna

ÉRD: Kántor – Dávid-Azari 4 (2), Ábrahám 4, Puskás 3, Paróczy 2, Kopecz 5 (3), Fekete B. 2. 
Csere: Hadfi, Csapó Kyra (kapusok), Horváth D., Csiszár-Szekeres, Gerencsér 2, Csáki Zs., Sztankovics, Csáki L.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Három nappal a szezonnyitó NEKA elleni győzelem után kedden ismét pályára lép csapatunk. A bajnokságban először játszunk az Érd Arénában, ahol a címvédő Győri Audi ETO KC-t fogadjuk.

Sikerrel vette az első akadályt csapatunk, a NEKA ellen idegenben a kezdeti határozott játék után a vége kicsit szorosabban alakult, de begyűjtöttük a két pontot. Jóval nehezebb feladat vár Paróczy Sáráékra hazai pályán a címvédő ellen. A Győr már augusztus 26-én megkezdte a bajnokságot. Kisvárdán idegenben (19-32), majd a hétvégén hazai pályán a Budaörs ellen is magabiztosan nyert Ambros Martin együttese (33-24), és egyből a tabella élére állt.

Meglepetésre a góllövőlistát nem győri játékos vezeti. Két meccs után, 15 góllal a Kisvárda légiósa, Akijama Nacumi az első. A második helyen viszont az Érd átlövője Kopecz Barbara áll 11 találattal! Három Rába-parti játékos is nyolcszor talált be idén: a két régi-új győri Yvette Broch és Ana Gros mellett Stine Oftedal áll holtversenyben a hetedik pozícióban, de hét góllal Schatzl Nadine és Estelle Nze-Minko sincs még lemaradva.

Broch és Gros mellett további két új érkezője volt a Győrnek a nyári átigazolási szezonban. Sandra Toft Brestből, Line Haugsted Viborgból tette át székhelyét. A tavalyi keretből többen távoztak, így Crina Pintea, Laura Glauser, Szemes Szonja, Kürthi Laura, Sztankovics Kyra sem folytatja már a győrieknél. Gerencsér Fanni épp hozzánk, Érdre igazolt, Amandine Leynaud pedig visszavonult. A kölcsön után végleg maradt előző szezonbeli csapatánál Pál Tamara és Farkas Johanna is. Háfra Noémi viszont idén az Odense együttesénél játszik kölcsönben.

A Győr kerete így sem gyengült, nem vár tehát könnyű mérkőzés Horváth Roland tanítványaira. Vezetőedzőnk elmondásra szerint ezeket a mérkőzéseket arra kell használni, hogy gyakoroljon a csapat és még jobban élesítsük magunkat arra az időszakra, amikor meghatározó pontokat kell gyűjtenünk.

K&H női kézilabda liga, 2. forduló
ÉRD – Győri Audi ETO KC
Érd Aréna
2022. szeptember 6. (kedd) 18:00

Jegyinformációk itt olvashatók.

Hajrá Érd!

Fotó: NEKA
Korosztály: 

Megkezdődött a női kézilabda K&H Liga 2022-2023-as idénye. Csapatunk az újonc NEKA otthonában lépett pályára, ahol a magabiztos első félidő után szorosabban alakult a hajrá, de Horváth Roland tanítványai végül 31-30-as sikert arattak.

Egy hosszú alapozás után sosem egyszerű az első tétmérkőzés lejátszása, ráadásul idegenben kezdett csapatunk a fiatalokkal felálló NEKA ellen. A hazaiak szerezték meg a vezetést, de Kopecz Barbara révén gyorsan megvolt az 2022/23-as szezon első érdi gólja, amivel egyenlítettünk. A találkozó elején rendre magánál tudta tartani a vezetést az újonc és a 6. percben már kettő volt az előnye (5-3). Emberhátrányba került az Érd, de Ábrahám találatával így is sikerült a fordítás (5-6). Innen még felállt a NEKA és átvette a vezetést, de a meccsen utoljára volt a hazaiaknál az előny (7-6). Együttesünk szép fokozatosan otthagyta ellenfelét, és a 23. percre már 6 gólra duzzadt  a különbség (9-15). A szünetig a NEKA mindössze egyet tudott ledolgozni a hátrányából, így magabiztos vezettünk (13-18).

A fordulás után Horváth Roland lányai kézben tartották a mérkőzést. A 43. percben kettőre csökkent az előnyünk (21-23), de Fekete, Paróczy és Kopecz is betalált, amivel gyorsan visszaállítottuk az 5 gólos fórt (21-26). Nem adta fel azonban a küzdelmet Bohus Bea fiatal gárdája és a hajrához érve egy gólra megközelítette csapatunkat (27-28). Az utolsó két percre emberhátrányba is kerültünk, egyenlítenie azonban nem sikerült Csíkos Lucáéknak. Fekete Bozsana remekbe szabott egyéni akciója pedig minden kérdést eldöntött, így végül izgalmas véghajrát követően, 31-30-ra nyerve a NEKA ellen, sikerült két ponttal indítani az új idényt.

Folytatás két nap múlva a címvédő Győr ellen, immár hazai pályán.

Horváth Roland:

„Gratulálok a NEKA-nak, ha igy fognak harcolni, pontokat fognak gyűjteni. Az öt góllal megnyert első félidő után megnyugodtunk, pedig tudtuk, hogy a fiatalok harcolni fognak az utolsó pillanatig. A második félidőben megnehezítettük a saját dolgunkat, örültem, mert ilyen mérkőzésekre szükség van. Tetszik mindaz, amit a NEKA képvisel, további sok sikert kívánok nekik.”

Dávid-Azari Fruzsina:

„Az első meccs mindig kicsit izgulós, de azt gondolom, hogy nagyon sokat fog érni ez az idegenben megszerzett két pont. Örülök neki, hogy itt tudtunk győzni és gratulálok a fiataloknak, mert szépen küzdöttek a végéig. Biztos vagyok benne, hogy sok csapat meg fog itt szenvedni.”

K&H női kézilabda liga, 1. forduló
NEKA – ÉRD 30–31 (13–18)
Balatonboglár, NEKA Sportcsarnok

ÉRD: Csapó Kyra – Dávid-Azari 4, Ábrahám 1, Puskás 3, Sztankovics, Kopecz 11 (6), Fekete B. 5. 
Csere: Hadfi (kapus), Csiszár-Szekeres, Horváth D., Gerencsér 2, Paróczy 5.

Hajrá Érd!

Fotó: NEKA.

Korosztály: 

Szombaton 16 órától idegenben kezdi meg a 2022-2023-as idényt az Érd. A K&H Liga 1. fordulójában a frissen feljutó NEKA vendégeként kezdjük meg a bajnokságot. Horváth Roland nagy várakozással tekint a szezon elé.

A NEKA a Békéscsaba mögött a második helyen jutott fel az élvonalba. Az NB I/B-ben 12 győzelmet, 2 döntetlent és 4 vereséget számlált az együttes. Bohus Beáta és Siti Beáta személyében két óriási tapasztalattal rendelkező edző kezei alatt pallérozódhatnak a lányok.

Ellenfelünk augusztus 17-én tudott először együtt készülni, hiszen az ifjúsági világbajnokságon a csapatból 8 játékos, valamint Bohus Bea is képviseltette magát.

Az első mérkőzés mindig nehéz egy új bajnokságban, főleg egy ismeretlen, újonc gárda ellen. Az Érd hosszú alapozáson van túl és vezetőedzőnk is már várja a kezdősípszót.

Minden rajtot, mint ahogy a mostanit is nagyon nagy reményekkel várom.  Bízom abban, hogy sikerül két pontot szereznünk, de rendkívül  nehéz mérkőzés lesz. - kezdte Horváth Roland.

Ha megnézzük a bajnokságot, illetve a csapatokat, nagyon sok egyforma együttes van és ez módfelett nehézzé teszi a helyzetünket. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy pontot-pontokat gyűjtsünk már a hétvégén. Utána nyilvánvalóan kettő-három nehezebb mérkőzés vár ránk, ahol nem mi vagyunk az esélyesek. Ezeket arra fogjuk használni, hogy gyakoroljunk és még jobban élesítsük magunkat arra az időszakra, amikor meghatározó pontokat kell gyűjtenünk.

A NEKA lesz a legfiatalabb együttes az NB I-ben, hiszen a keret átlagéletkora 18,8 év. Vezetőedzőnk is ezt emelte ki.

A NEKA-ban fiatalok játszanak, akik motiváltak és rengeteg a korosztályos válogatottal köztük. Olyan kézilabdázók, akik tisztában vannak az értékeikkel. Nagyon fontos ez a meghatározás, mert a legtöbb esetben az edzők az önbizalommal küzdenek és hogy egy játékos mit tud. Ők ezzel tisztában vannak, ráadásul idegenbe megyünk, úgyhogy nehéz meccsre számítok. - zárta szavait vezetőedzőnk.

K&H női kézilabda liga, 1. forduló
NEKA - ÉRD
Balatonboglár, NEKA Sportcsarnok
2022. szeptember 3. (szombat) 16:00

Hajrá Érd!

Fotó: Blasius Photography
Korosztály: 

Szeptember 3-án idegenben kezdjük és május 27-én szintén idegenben zárjuk a 2022-2023-as szezont az NB I-ben. Mutatjuk a bajnokság programját!

Hivatalossá vált a női kézilabda NB I 2022-2023-as idényének pontos programja. Ez alapján szeptember 3-án 16 órakor Balatonbogláron, a NEKA vendégeként kezdjük a bajnokságot. Az első hazai mérkőzést pedig következő kedden játsszuk, azaz szeptember 6-án 18 órától fogadjuk a bajnoki címvédő Győrt.

A novemberi Európa-bajnokság miatt ősszel csak hat mérkőzést játszunk majd. Szeptemberben a 9. fordulóból előrehozott Mosonmagyaróvár, valamint a Fradi elleni idegenbeli találkozó vár még Horváth Roland tanítványaira.

Októberben egyszer játszunk itthon, 13-án a Kisvárdát látjuk vendégül az Érd Arénában, míg 21-én Debrecenbe utazunk. Az Eb után december 7-én folytatódik a bajnokság a mieink számára otthon, a Dunaújváros ellen.

Az utolsó hazai bajnokinkat május 20-án a Siófok ellen játsszuk majd, míg a szezonzáró találkozó egy héttel később, a Vác vendégeként vár ránk.

Hajrá, Érd!

 

Az első hat mérkőzés programja:

09.03. 16:00 NEKA–Érd
09.06. 18:00 Érd–Győri Audi ETO KC
09.14. 18:00 Motherson Mosonmagyaróvári KC–Érd
09.20. 18:00 FTC-Rail Cargo Hungaria–Érd
10.13. 18:00 Érd–Kisvárda Master Good SE
10.21. 18:00 DVSC SCHAEFFLER–Érd

Támogatóink