Könnyedén nyert a Ferencváros az Érd Arénában

A K&H Liga 16. fordulójában a Ferencvárost fogadtuk az Érd Arénában. Már az első félidőben magabiztos előnyt alakított ki a fővárosi együttes, ami a szünet után tovább nőtt. A Fradi végül 41-19-re, magabiztosan nyerte meg a mérkőzést.

Vendégként érkezett a Ferencváros az Érd Arénába, de szinte otthon érezhette magát Elek Gábor együttese, ugyanis a Bajnokok Ligája-meccseken itt fogadja ellenfeleit a csapat. Bölk két góljával meg is szerezték a vezetést a vendégek, majd Hadfi Gréta pillanatai következtek. Kapusunk kétszer is hárítani tudott egymás után, de egyenlítenünk nem sikerült (1-2).

Bíró Blanka hétméteres védett a túloldalon, így gyorsan 4-1-es előnyre tettek szert a zöld-fehérek. A 10. perc végére már négy is volt közte, de nem adta fel csapatunk és Klujberék technikai hibáit kihasználva az első félidő felére két gólra feljöttünk (6-8).

Időt kért Elek Gábor és a védekezését nagyon rendbe tette a Fradi, gyorsindításokat követően pedig a 20. percre hét gólos vezetést alakított ki (7-14). Két hosszú támadás után sikerült betalálnunk, de továbbra is a Fradi akarata érvényesült. Ezt követően 8 percig sehogy nem találtuk az utat Bíró Blanka kapujáig, és a rontásokat rendre góllal büntette az FTC, így az első félidő végére 20-10-es előnyre tettek szert a vendégek.

A második játékrész elején Sztankovics és Kopecz vezérletével három perc alatt 4 gólt is lőtt az Érd, de a rövid hullámvölgyből hamar magához tért a Fradi. Támadásban ismét akadozott a gépezetünk, hátul pedig a visszarendeződés sem sikerült időben, így nehéz helyzetben volt Horváth-Csapó Kyra is a kapunkban. Bő tíz perccel a vége előtt húsz gólos különbség alakult ki (17-37). Végül 41-19-re megérdemelten nyert a Ferencváros.

Két hetes válogatott szünetet követően Kisvárdán folytatódik számunkra a bajnokság.

K&H női kézilabda liga, 16. forduló
ÉRD – FTC-Rail Cargo Hungaria 19–41 (10-20)
Érd Aréna

ÉRD: Hadfi – Dávid-Azari 1, Ábrahám 1, Kerekes, Sztankovics 3, Kopecz 6, Fekete B. 4. 
Csere: Horváth-Csapó (kapus), Csiszár-Szekeres, Paróczy 2, Puskás 1, Gerencsér, Csáki Zs., Csáki L. 1, Horváth D.

Simics Judit: – Nem vagyok elégedett a mostani játékunkkal. Van tudásbeli és minőségbeli különbség a két csapat között, de ennél többet vártam a játékosaimtól. Nehezen tudok kiemelni bárkit is, akinek elfogadható volt a teljesítménye. Az elmúlt két hétben másfajta munkában voltunk, de nem gondolom, hogy a mostani játéknak ez lett volna az oka. Más célokért küzdünk, próbálunk fókuszálni azokra az ellenfelekre, akik ellen lehet esélyünk pontot szerezni és ezzel megtartsuk az esélyünket, hogy ebben az osztályban szerepeljünk.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Támogatóink

Médiapartnereink