Mérkőzés

Korosztály: 

December 16-án 18 órakor, idei utolsó idegenbeli találkozóján, az Alba Fehérvár otthonában lép pályára felnőtt csapatunk. A két együttes közelmúltja szoros mérkőzéseket hozott és egészen biztos, hogy ez nem lesz másképp pénteken sem.

A székesfehérvári csapat a hétvégén meglepően sima vereséget szenvedett a Budaörstől. A félidőben hat gólos hátrányban voltak Józsa Krisztián tanítványai, és ez a különbség megmaradt a végére is. De ebből az eredményből nem szabad messzemenő következtetéseket levonnunk, a fehérváriak egészen biztos, hogy kettőzött erővel fognak küzdeni, hogy kiköszörüljék a csorbát.

A vendéglátók egyébként két győzelmet és egy döntetlent értek el az idei bajnokságban, mindkét sikert idegenben aratták: a Békéscsaba és az MTK ellen, míg pontosztozkodásra hazai pályán kényszerültek a Dunaújváros ellen. Jelenleg sorozatban három vereséget számlálnak és a 9. helyet foglalják el a tabellán.

Paróczy Sáráék sem tudtak nyerni az előző fordulóban. A hiányzók ellenére az Érd felvette a kesztyűt a DKKA ellen, és a hajrához érve közelebb zárkózott ellenfeléhez, de egyenlíteni végül nem sikerült.

Az előző idényben mindkétszer a házigazda tudott nyerni. Az Érd Arénában egy góllal bizonyultunk jobbnak, idegenben pedig kettővel győzött az Alba. Szoros összecsapásra számíthatunk idén is, abban bízva, hogy most sikerül elhoznunk a két pontot Fehérvárról.

K&H női kézilabda liga, 7. forduló
Alba Fehérvár KC - Érd
Székesfehérvár, KÖFÉM Sportcsarnok
2022. december 16. (péntek) 18:00

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István
Korosztály: 

A Dunaújváros együttesét fogadtuk a bajnokságban a hosszú válogatott szünet után. Az első játékrész szorosan alakult, mindössze az utolsó négy percben tudott több gólos előnyt kialakítani ellenfelünk. A második félidő elejét is megnyomták a vendégek és csak a hajrára tudtunk közelebb zárkózni, de egyenlíteni nem sikerült. A DKKA végül 32-29-re megnyerte a mérkőzést.

Több játékosát nélkülözve kellett kiállnia csapatunknak a 6. forduló mérkőzésén. Kezdőként kapott lehetőséget a mindössze 17 éves Kerekes Laura is, aki az első félidőben még talán megilletődötten játszott, a másodikban azonban első góljait is megszerezte felnőtt csapatunkban és kiváló gólpasszokkal segítette társait.

A találkozón a Dunaújváros szerzett vezetést, de Dávid-Azari és Csáki Zsófi góljaival a 4. percre máris fordítottunk. Utóbbi parádésan elkapta a fonalat: az első hét lövése góllal zárult, valamint Horváth-Csapó Kyra is remekült védett a kapunkban. Az első 25 percben felváltva vezettek a felek, többnyire inkább csapatunknál volt az előny. A 12. percben még két gólos előnybe is kerültünk, a vendégeket azonban nem sikerült lerázni. A félidő hajrájához közeledve meginogtunk támadásban, a túloldalon Poczetnyik Lucáék szinte minden támadásukat góllal zárták, így 17-14-es előnybe kerültek.

A második játékrész elején Kiss Zsófi révén elkezdtük a zárkózást, de emberelőnybe kerültek a vendégek és pillanatok alatt hat góllal elhúztak (15-21). Ezt a sort még Dávid-Azari  megszakította, de csak ideiglenesen és a 38. percre a meccs legnagyobb különbsége alakult ki (16-24). Nem adták fel azonban lányaink, Csáki Zsófi is visszatalált első félidei formájához (összesen 12 találatig jutott), valamint Kerekes Laura is megszerezte élete első NB I-es góljait, így fokozatosan közelítettük ellenfelünket.

Hadfi Gréta is hétméterest fogott (Horváth-Csapó az első játékrészben kettőt is), de nem ezen múlt, hiszen mindkét oldalon 4/1-es mérleggel zártak a csapatok ebben a mutatóban. 2 perccel a vége előtt mínusz kettőre feljött az Érd, és volt esély még közelebb zárkózni, de rutinosan lezárta a mérkőzést a Kohász és végül 32-29-re megnyerte a mérkőzést.

Jövő hét pénteken az Alba Fehérvár ellen folytatjuk a bajnokságot.

K&H női kézilabda liga, 6. forduló
ÉRD – Dunaújvárosi KKA 29–32 (14–17)
Érd Aréna

ÉRD: Horváth-Csapó – Dávid-Azari 8 (1), Kerekes 2, Ábrahám 2, Paróczy 1, Csáki Zs. 12, Fekete B. 2. 
Csere: Hadfi, Kántor (kapusok), Csiszár-Szekeres, Horváth D., Gerencsér, Csáki L., Kiss D. Zs. 2.

Horváth Roland: – Ez a mérkőzés arról szólt, hogy ki tudtunk állni. Elismerésem a lányoknak, mert nagyon szépen küzdöttek, harcoltak. Mindent megtettek a győzelemért és bár volt benne hiba, de egy ilyen fiatal csapattól egy ilyen ellenfél ellen simán benne van és belefér.

Hajrá Érd!

 

Korosztály: 

Hosszú szünet után folytatódik felnőtt csapatunknak is a bajnokság. Szerdán 18 órától a Dunaújvárosi KKA együttesét fogadjuk az Érd Arénában.

Több mint másfél hónap után lép pályára felnőtt csapatunk a bajnokságban. Ez alatt a hat hét alatt természetesen nem tétlenkedtek a lányok, rengeteg edzés mellett felkészülési mérkőzések és egy Magyar Kupa találkozó is színesítette a programot. Hiába készült azonban csapatunk az újabb hazai bajnokira, sok hátráltató tényező is felmerült közben.

Vezetőedzőnket, Horváth Rolandot kérdeztük a mérkőzés előtti várakozásairól:

„Gőzerővel készülünk, aztán majd meglátjuk, mert sajnos a sok edzésnek mindig van hátránya is, amellett, hogy ki lehet javítani a hibákat, de sajnos sérülések, meg olyan dolgok hátráltatják a munkát, amelyek nem könnyítik meg a szerdai mérkőzést. Ennek ellenére, amit tudunk és lehet, azt meg fogjuk tenni.

A Dunaújváros ráadásul ötödik, és egy nagyon komoly erővel és létszámmal rendelkező csapat, úgyhogy nem lesz könnyű dolgunk, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy győzzünk!”

A Kohász már túl van egy Magyar Kupa mérkőzésen, és a hazai pontvadászatban is lejátszott egy meccset a válogatott szünet óta. Farkas Johannáék magabiztosan, 45-12-re legyőzték az Ajkát a kupában és bejutottak a negyedik fordulóba.

Rapatyi Tamás együttese az előkelő 5. helyről várhatta az újabb összecsapásokat, és múlt hét pénteken a NEKA ellen lépett pályára a hosszú kihagyás után, amelyen 18-18-as döntetlent ért el.

A vendégek házi góllövőlistát Farkas Johanna vezeti a 51 találattal, aki így az összetett élén is áll. Az újvárosiaknál a második helyen Szalai Babett következik 21 góllal.

Az előző szezonban szoros meccseket játszottunk a DKKA-val, de végül mindkétszer három góllal ellenfelünk bizonyult jobbnak. A nehézségek ellenére bízunk benne, hogy most sikerül megfordítani a tendenciát.

K&H női kézilabda liga, 6. forduló
Érd - DKKA
Érd Aréna
2022. december 7. (szerda) 18:00

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Fontos mérkőzés vár NB II-es csapatunkra, ugyanis hétvégén a bajnokság első két helyezettje feszül egymásnak. Vasárnap 18 órától az érdi Batthyányi Általános Iskola sportcsarnokában a listavezető Szigetszentmiklóst fogadják a jelenleg második helyen álló lányaink.

Csapatunk hét veretlenül megvívott mérkőzés után, az előző fordulóban szenvedte el első vereségét a bajnokságban. A harmadik helyezett TFSE hazai pályán 23-19-re tudott nyerni. A Szigetszentmiklós eddig százszázalékos és vezeti a tabellát. Vasárnap tehát az első két helyezett játszik egymással Érden.

„Küzdős mérkőzésre számítunk. Az ellenfél több tagját is láttuk már kilátogatni a korábbi mérkőzéseinkre, így biztos, hogy nagyon készülnek ránk, de mi is szeretnénk győzelemmel zárni a találkozót.” - Pintér Polina, csapatunk kapusa nyilatkozott honlapunknak, akinek védéseire nagy szükség lesz a meccsen.

Az SZNKSE talált be eddig legtöbbször az ellenfelek hálójába, szám szerint 8 mérkőzés alatt 293-szor. Emellett a második legkevesebb gólt kapták, ugyanis ebben a mutatóban Kerekes Lauráék állnak a legjobban.

A vendégek házi góllövőlistáját Husti Hanna vezeti 60 góllal, aki így az összetett lista harmadik helyén áll. A második helyen Fodor Noémi 42 találattal követi. Csapatunk legeredményesebb játékosa Horváth Henriett szintén 42 gólt számlál.

Hajdú Gyöngyvér,  U22-es együttesünk harmadik legjobb góllövője 35 góllal, így áll hozzá a vasárnapi összecsapáshoz: „Egy ilyen fiatal csapatnak, mint mi óriási lehetőség a tapasztalatszerzésre, hogy rutinos, tapasztaltabb játékosok ellen is kipróbálhatjuk magunkat. Ez még plusz motivációt is ad nekünk, és jó visszajelzés számunkra, hogy hol tartunk és min kell még javítanunk.”

Maurer Szandra fiatal gárdája remekül teljesít eddig a bajnokságban. Szurkolóinkat is várjuk a találkozóra, hogy minél többen biztassák a lányokat a rangadón!

NB II - Dél, 9. forduló
Érd U22 - Szigetszentmiklósi NKSE
Batthyányi Általános Iskola sportcsarnoka - Érd, Fácán köz 2.
2022. december 4. (vasárnap) 18:00

Hajrá Érd!

Rovat: 
Korosztály: 

Ahogy már közösségi oldalainkon jeleztük, a következő bajnoki mérkőzésünkön Cipősdoboz Akcióval szeretnénk segíteni a rászoruló gyerekeknek. Így arra buzdítjuk szurkolóinkat, hogy csatlakozzanak hozzánk és tegyük szebbé együtt a gyerekek karácsonyát. Mutatjuk a december 7-i esemény részleteit!

1.Keress egy jó állapotban lévő cipősdobozt!

2.Döntsd el, hogy hány év körüli fiúnak vagy lánynak szánod az ajándékot!

3.A cipősdobozt töltsd meg ajándékokkal!

Mit tegyek bele?

  • Játékot (kisautók, labdák, babák, plüssállatok)
  • Iskolai eszközöket (tollak, ceruzák, számológépek, zsírkréták, kifestők, jegyzettömbök)
  • Higiéniai eszközöket (fogkefe, fogkrém, szappan, fésű)
  • Egyéb dolgokat (cukorkák, nyalókák, rágók, napszemüvegek, pólók, játék ékszerek, hajgumik, órák, kis képeskönyvek)
  • Kedves lehet még (egy képeslap vagy családi fotó néhány üdvözlősorral, jókívánsággal)

Mit ne tegyek bele?

  • Agresszivitásra késztető képeket, játékokat (játékpisztoly, kés, pc-játék)
  • Konzervet, romlandó ételeket, gyümölcsöt
  • Folyékony dolgokat, sampont, testápolót
  • Gyógyszereket
  • Törékeny tárgyat (tükröt, porcelánbabát)

4.Az elkészült ajándékcsomagot csomagold be! (Színes csomagolópapírral, lehetőleg külön a tetejét és külön az alját, majd ragaszd le átlátszó cellux ragasztószalaggal, vagy kösd át zsineggel! Így nem nyílik ki a szállítás során, viszont könnyen kinyitható és visszazárható az elengedhetetlen biztonsági átnézések elvégzésekor! A dobozra jól láthatóan írd fel, hogy milyen korosztályú lánynak/fiúnak szánod az ajándékot, pl. így: „fiú 12” vagy „lány 8”.)

5.Hozd el a kész csomagot december 7-én az Érd–Dunaújváros női kézilabda NB I-es mérkőzésre, a találkozó után pedig eljuttatjuk az ajándékot a Cipősdoboz Akció szervezőinek!

Tegyük szebbé együtt a rászoruló gyermekek karácsonyát! Hajrá, Érd!

Korosztály: 

A Magyar Kupa III. fordulójában a Vasas otthonában lépett pályára csapatunk. Az első félidőben magabiztos három gólos előnyt alakítottunk ki. A mérkőzés legvégén azonban egy időntúli hétméteressel egyenlítettek a fővárosiak, így a szabályok értelmében ők jutottak tovább a következő körbe.

Szilovics Fanni találatával kezdődött a mérkőzés, de rögtön sikerült fordítanunk és magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Folyamatosan 1-2 gólos előnyben játszottunk, de ennél jobban nem tudtuk leszakítani a Vasast. A félidő második felében azonban Horváth-Csapó Kyra remek védéseinek is köszönhetően sikerült 5 gólos különbséget kialakítani. A házigazda ebből kettőt ledolgozott, így a szünetre 18-15-ös érdi vezetéssel mehettek a csapatok. Dávid-Azari Fruzsina is parádésan játszott, összesen 8 gólt lőtt, ebből hetet az első 30 percben.

A fordulás után egy gólra ismét felzárkózott a kék-piros együttes, de egalizálnia ekkor nem sikerült. A találkozó végig ebben a mederben folyt a második játékrészben. A mérkőzés hajrájában hiába játszottunk kettős emberelőnyben, nem sikerült lezárni az összecsapást. Még az utolsó percben is volt lehetőségünk két gólosra növelni a vezetést, de a helyzet kimaradt.

18 másodperccel a dudaszó előtt emberhátrányba kerültünk és a Vasas helyzetig is eljutott. Oláh Kyrát ziccerben csak szabálytalanul sikerült megállítani. Az óra lepörgött, de időntúli hétméterest végezhetett el a hazai gárda. Blaubacher Dóra kíméletlenül belőtte a büntetőt, így sikerült kiegyenlítenie. A 27-27-es végeredmény pedig azt jelentette, hogy a szabályok értelmében alacsonyabb osztályúként a Vasas jutott be a Magyar Kupa IV. fordulójába.

Csapatunknak innentől a bajnokságra kell koncentrálnia, hiszen két hét múlva a Dunaújvárost fogadjuk az Érd Arénában.

Magyar Kupa, III. forduló
Vasas SC - Érd 27-27 (15-18)
Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok
 

ÉRD: Kántor – Dávid-Azari 8, Paróczy, Horváth D., Csiszár-Szekeres, Kopecz 7, Fekete 4
Csere: Horváth-Csapó, Hadfi (kapusok), Ábrahám 1, Gerencsér 1, Kiss Zs. 3, Csáki Zs. 3, Csáki L.

Fotó: Vasas SC

Korosztály: 

Több mint egy hónap szünet után lép pályára csapatunk ismét tétmérkőzésen. Szerdán 17 órakor a Magyar Kupa III. fordulójában csatlakozunk be a küzdelmekbe, ahol  a Vasas lesz az ellenfél.

Október 21-én, a Debrecen otthonában játszott csapatunk legutóbb bajnoki tétmérkőzést. A bajnokság folytatására még egészen december 7-ig továbbra is várnunk kell, azonban a Magyar Kupa küzdelmei csapatunk számára is elkezdődnek. A sorsolás úgy hozta, hogy két nap múlva az előző idényben még az első osztályban játszó Vasas ellen léphetünk pályára.

A fővárosi együttes másfél héttel ezelőtt veszítette el veretlenségét az NB I/B-ben. A piros-kékek hazai páyán szenvedtek vereséget a Komáromtól. A következő fordulóban a Pénzügyőr ellen javítani tudtak Szilovics Fanniék és összesen 5 győzelemmel, 3 döntetlennel és 1 vereséggel az 5. helyen állnak a tabellán. A Magyar Kupában már ment egy kört Penszki Gergely csapata, a Kozármislenyt búcsúztatta a II. fordulóban.

Tavaly a bajnokságban mindkétszer sikerült legyőznünk a Vasast, mindkét alkalommal 29 lőtt góllal zártuk a találkozót. Idegenben 29-27 lett a végeredmény, Paróczy Sára 7 találattal volt csapatunk legeredményesebb játékosa. Ilyen eredményt most is elfogadnánk.

Magyar Kupa, III. forduló
Vasas SC - Érd
Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok
2022. november 23. (szerda) 17:00

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Jól indult a debreceni vendégjáték felnőtt csapatunk számára, azonban a félidőben öttel, a végén pedig nyolccal végül riválisunk bizonyult jobbnak. A kapuban Kántor Kamilla jól védett, míg elől Csáki Zsófi szállította a gólokat!

A legutóbbi fordulóban a debreceniek óriási meglepetésre kikaptak a Budaörstől idegenben. Ezúttal hazai pályán akartak javítani a válogatott játékosok hadával felálló hajdúságiak. Azonban a találkozó eleje remekül indult az érdi lányok számára. Bár a csapat gólvágója, Kopecz sérülés miatt nem lehetett ott a pályán, eleinte úgy tűnt, sikerült őt pótolni. Az első találatot a védekezés oszlopa, Csiszár-Szekeres szerezte, majd a két szélső, Fekete és Dávid-Azari is betalált, így 3-0-val nyitottunk. A kapuban a tavaly még a DVSC-ben játszó Horváth-Csapó állta a hazaiak lövéseit és közel 8 percen keresztül nem tudtak gólt lőni neki.

Ekkor azonban bő egy perc alatt háromszor is villant a Loki és kiegyenlített (3-3). A vezetést viszont még nem sikerült átvenniük a házigazdáknak, egészen a 14. percig (5-6). Bő 20 percig még tartottuk a lépést ellenfelünkkel (8-11), azonban a szünetre riválisunk meglépett öt találattal (11-16).

A fordulást követően sajnos már a különbség volt csak a kérdés, viszont így is kiemelhető a kapuban Kántor 37 százalékos védési hatékonysága, vagy épp elől Csáki Zsófi hét gólja, de a szinte végig pályán lévő Fekete öt találata vagy épp Kiss 4/4-es mutatója is dicséretre méltó.

Összességében azt mondhatjuk, hogy helyt álltak a lányok, de végül a Debrecen 32-24-re megnyerte a találkozót. Most egy hosszabb szünet következik a bajnokságban a kontinensviadal miatt, utána viszont nagyon fontos meccsek várnak majd a mieinkre, hiszen a hat mérkőzésből eddig egyszer diadalmaskodtunk, igaz már játszottunk a Győrrel, a Fradival, a Mosonmagyaróvárral és a DVSC-vel is. Jó felkészülést kívánunk a csapatnak a folytatásra! Hajrá, Érd!

K&H női kézilabda liga, 5. forduló
DVSC Schaeffler – ÉRD 32-24 (16-11)
Hódos Imre Sportcsarnok

ÉRD: Horváth-Csapó – Dávid-Azari 2, Paróczy 1, Horváth D., Csiszár-Szekeres 2, Gerencsér 2, Fekete 5
Csere: Kántor, Hadfi (kapusok), Ábrahám, Puskás 1, Kiss Zs. 4, Csáki Zs. 7, Pécsi, Csáki L.

Korosztály: 

A válogatott szünet előtti utolsó találkozón Debrecenbe utazik csapatunk. A K&H Liga 5. fordulójában, pénteken 18 órától az NB I. harmadik helyén álló DVSC-vel mérkőzünk meg.

Mindkét együttes vereséget követően indul neki a pénteki összecsapásnak. Egy héttel ezelőtt fordulatos meccsen maradtunk alul a Kisvárda ellen, míg a Debrecen meglepetésre 25-23-ra kikapott a Budaörstől. Szilágyi Zoltán együttese a félidőben még két góllal vezetett, a második játékrészt azonban 4 góllal elveszítette. Paróczy Sáráék is két gólos előnnyel indulhattak a szünetre a Kisvárda ellen, azonban a vége az Érd Arénában is akkora különbség lett, mint Budaörsön (21-23).

A cívisvárosi alakulat négy győzelemmel és két vereséggel így is őrzi dobogós helyét és esélyesként léphet pályára a Hódosban. Hazai pályán idén még veretlen a Loki, a másik vesztes meccsét, szoros küzdelemben a Győrtől szenvedte el a gárda.

A csapat legeredményesebb játékosa az Alba Fehérvártól nyáron érkező Töpfner Alexandra 32 találattal. A jobbszélső mellett még további 6 játékost ad a DVSC a közelgő Európa-bajnokságra készülő válogatott keretébe (Planéta Szimonetta, Vámos Petra, Bordás Réka, Füzi-Tóvizi Petra, Hornyák Dóra, Kácsor Gréta).

A góllövőlistát egyébként Kuczora Csengével holtversenyben Kopecz Barbara vezeti 42 góllal.

A két csapat örökmérlegét tekintve (10 éve találkozott először tétmérkőzésen a két klub) még pozitív a mérlegünk. 26 bajnokin 13 érdi siker, két döntetlen és 11 debreceni győzelem született.

K&H női kézilabda liga, 5. forduló
DVSC SCHAEFFLER - Érd
Debrecen, Hódos Imre Sportcsarnok
2022. október 21. (péntek) 18:00

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Kiválóan kezdte a Kisvárda elleni bajnoki mérkőzést az Érd és a fordulatos első játékrész után két góllal vezetett. A második félidőben azonban fordított a vendég együttes, és a hajrában hiába zárkóztunk fel egy gólra, végül nem sikerült egyenlíteni. 

A mérkőzés gyászszünettel kezdődött. A 63 éves korában elhunyt Buck Péter szurkolónkra emlékeztünk.

Gyors Kopecz-góllal indult a találkozó, így hamar megszereztük a vezetést. 4-4-ig sikerült nekünk diktálni a tempót, ekkor azonban a Kisvárdának többször lehetősége volt, hogy átvegye a vezetést. A kapuban Hadfi viszont szenzációs bravúrokkal akadályozta ezt meg, majd Fekete második találatával 10 perc játék után 5-4 volt az állás az Érdnek. Sajnos a vendégek ezt követően magasabb fokozatra kapcsoltak, és hamar náluk volt az előny, ráadásul már kettővel is mentek 7-5-nél. Erről az állásról sokáig nem tudtak elmozdulni a felek, végül Fekete törte meg a gólcsendet, majd megint csak ő villant a bal szélen, így ismét egyenlő volt az állás. Kopecz értékesített hetesével 8-7-nél a hazai drukkerek nagy örömére ismét mi vezettünk. Az első félidő nagyjából második harmadában mindössze egy gólt kaptunk, sőt, a 25. percben egy passzívig játszott támadásnál Ábrahám emberhátrányból is betalált, így 10-8-nál már a javunkra volt kettő. A félidőre is megmaradt a két gólos különbség, így 12-10-nél csapatunk mehetett előnnyel a szünetre.

Ünnepélyes díjátadás előzte meg a folytatást. Kovács Karcsi bácsit, az érdi kézilabdázás alapítóját 80. születésnapja alkalmából köszöntötte a klub.

A második játékrész is hazai találattal indult. Ezúttal Paróczy nyitotta a sort. A vendégek bő három perc után vették be Hadfi kapuját, viszont ott két támadásból kétszer is eredményesek voltak és a 36. perc elején utolértek bennünket 13-13-nál. Egy labdaeladást követően pedig a vezetést is átvették, időt is kért Horváth Roland. Sajnos ez nem hozta meg eleinte az áttörést. Mindkét oldalon hibáztak a csapatok, de a félidő derekán a Kisvárda örülhetett a 17-15-ös vezetésnek. Sajnos emberhátrányba kerültünk és így már öttel vezettek a vendégek. A kimaradt hetesek sem segítették a helyzetünket. Az egyébként jól védő Hadfi helyett érkezett a kapuba Horváth-Csapó. Bő 5 perccel a vége előtt Csáki Zsófi révén sikerült zárkózni kettőre, sőt Fekete labdaszerzését követően már csak egy volt a hátrány 21-20-nál. A végjátékot végül rutinosabb riválisunk bírta jobban, így 23-21-re megnyerték a mérkőzést.

 

K&H női kézilabda liga, 4. forduló
ÉRD – Kisvárda Master Good SE 21-23 (12-10)
Érd Aréna

ÉRD: Hadfi – Dávid-Azari 6(2), Ábrahám 1, Gerencsér, Kiss D. Zs., Kopecz 4 (2), Fekete B. 6.
Csere: Horváth-Csapó (kapus), Csiszár-Szekeres, Horváth D., Puskás, Paróczy 1, Csáki L. 1, Csáki Zs. 2.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Támogatóink