Mérkőzés beszámoló

NB I-es ifjúsági együttesünk a bajnokság 5. helyén álló DVSC-TVP csapatától 39:31-es vereséget szenvedett.
 
NB I-es ifjúsági csapatunk a hétvégén ugyancsak Debrecenben vívta tizennyolcadik bajnoki mérkőzését a szezonban. A találkozón a hazai csapat szerzett vezetést büntetőből, melyet Plesztovits Alexa egyenlített ki ugyancsak a büntetővonalról. A mérkőzés elején fej-fej mellett haladt a két együttes, 5:5-ös állást követően ellenfelünk egymás után három találatot szerzett, majd gólcsendünket Lozsi Erna törte meg a 9. percben. Az ezt követő hat percben csapatunk ugyancsak Lozsi Erna révén egyszer talált a kapuba, míg a hazai együttes hatszor is eredményes volt, 14:7-re alakítva az állást a játékrész közepére. Merő Dóra hárított hétméterese ellenére nem tudtuk csökkenteni hátrányunkat, hiába értékesített Plesztovits Alexa két percen belül két büntetőt is. A gólgazdag 25:17-es első játékrészt követően Zsigmund Emese révén már a második hazai büntető maradt ki, így ellenfelünk egyetlen gólt szerzett a játékrész első kilenc percében, míg lányaink Kertész Ramóna két, illetve Plesztovits Alexa és Reizinger Sára egy-egy találatával 26:21-re csökkentettük hátrányunkat. Öt találatnál közelebb nem sikerült kerülnünk ellenfelünkhöz, sőt a DVSC zsinórban három gólt szerezve visszaállította a félidei nyolcgólos különbséget. Lányaink nem adták fel, és Lozsi Erna egymaga szerzett három találatának is köszönhetően a mérkőzés utolsó négy percére 34:30-ra megközelítettük a hazai együttest. Azonban a hajrában nem sikerült közelebb kerülnünk ellenfelünk, így a pontszerzés is elmaradt a DVSC-TVP otthonában a 39:31-re végződő találkozón.
 
 
 
 
 
Korosztály: 
NB I-es junior csapatunk a bajnokság 18. fordulójában 30:23-as vereséget szenvedett a DVSC-TVP együttese ellen.
 
NB I-es junior együttesünk a hétvégén a Debrecen otthonában folytatta a bajnokság küzdelmeit. A 18. forduló találkozóján Bíró Eszter szerzett vezetést, majd a hazaiak egyenlítő találatát követően Bíró Eszter újabb talpról eleresztett lövésével juttatta újra előnyhöz csapatunkat. Harmadik találatunkat is irányítónk szerezte, majd ugyanebben a minutumban Kerekes Vanda is a kapuba talált, mellyel 2:4-re vezettek lányaink az 5. percben. Ellenfelünk zsinórban három találatot jegyezve megfordította az állást, de Kerekes Vanda góljával és Kertész Ramóna beállóból szerzett találatával tíz perc elteltével ismét csapatunknál volt az előny (5:6). A játékrész középső harmadában Reizinger Sára révén két gólt szereztünk, Zsigmund Emese büntetőt hárított, míg a hazai csapat nyolcszor is a kapunkba talált. 13:8 után ugyan tartottuk a lépést ellenfelünknél, de négy gólnál közelebb nem tudtunk kerülni a házigazdához. A 17:13-as félidei állást követően Bíró Eszter csökkentette tovább hátrányunkat a játékrész első támadásából, de a 40. percig Plesztovits Alexa hétméteresén kívül nem találtunk a kapuba, így hatgólosra nőtt a DVSC előnye. Reizinger Sára és Plesztovits Alexa két-két találatával 23:20-ra felzárkóztunk, sőt Bíró Eszter egy percen belül jegyzett két góljával az utolsó tíz percre fordulva mindössze két gól volt a hátrányunk (24:22). A mérkőzés utolsó tíz percében csapatunkból csak Lízer Melinda talált ellenfelünk kapujába, így 30:23-as vereseséget szenvedtünk a DVSC otthonában.
 
 
 
 
 
Korosztály: 
Nagy küzdelemben, végletekig kiélezett mérkőzésen 28:29-es győzelmet arattunk a jól felkészült DVSC-TVP együttese ellen.
 
Három nappal az MTK Budapest ellen sikerrel megvívott Magyar Kupa negyeddöntőt követően a DVSC-TVP otthonában lépett pályára csapatunk. A hazai pályán mindenkire veszélyes Debrecen szerezte meg a vezetést, majd Janurik  Kinga védése után gyors ellentámadásból Klivinyi Kinga egalizált. Ellenfelünk 4:2-es előnyre tett szert, ami lehetett volna több is, ha Szvetlana Gridnyeva nem hárít hétméterest. A túloldalon Katarina Krpez Slezak nem hibázott a büntetővonalról, majd Klivinyi Kinga emberhátrányban szerzett találatát követően Yulia Khavronina átlövésgóljával már egyenlő volt az állás (5:5). A Kisfaludy Anett által kiharcolt büntetőt Katarina Krpez Slezak váltotta gólra, ezzel már lányainknál volt az előny. Jó védekezésünknek és Janurik Kinga védéseinek eredményeként a hazai csapat négy percig gólképtelen maradt, ellenben csapatunk háromszor is a kapuba talált, így a 18. percre háromgólos előnyre tettünk szert (7:10).  Mariama Signaté és Mireya González Álvarez góljaival a játékrész hajrájáig tartottuk 2-3 gólos előnyünket. Azonban a DVSC négyperces emberelőnyét kihasználva zsinórban négy találatot szerezve megfordította az állást (16:14). A játékrész utolsó találatát Mariama Signaté bejátszását követően Gulyás Vanda szerezte, így egy találatra zárkóztunk a szünet előtt.
 
A 16:15-ös félidei állást előbb Fekete Bozsana a szélről egyenlítette ki, majd Mariama Signaté pattintott passzát Katarina Krpez Slezak a falba befutva váltotta gólra, újfent csapatunkat juttatva vezetéshez. Klivinyi Kinga betörés után talált a kapuba, majd Katarina Krpez Slezak és Szabó Laura sem hibázott a büntetővonalról. Janurik Kinga védése után Fekete Bozsana és Gulyás Vanda is a labda után vetődtek, és az így megszerzett labdát az ellentámadás végén Katarina Krpez Slezak váltotta gólra (20:22). Mariama Signaté és Kisfaludy Anett kettős erővel sáncolta ellenfelünk lövéseit, így janurik Kinga jól záró védőfalunk mögött hét perc alatt egy gólt kapott. Lányaink emberhátrányban növelték előnyünket, Katarina Krpez Slezak labdaszerzését követően Fekete Bozsana talált a kapuba, szerb jobbszélsőnk pedig három találatával ötgólos előnyhöz juttatta csapatunkat a játékrész közepén (21:26). Az ezt követő négy találatot egyaránt a DVSC szerezte, egy találatra felzárkózva a 22. percre. Klivinyi Kinga átlövésgóljával ugyan két találatra növeltük az előnyünket, de a mérkőzés vége előtt négy perccel már egyenlő volt az állás (27:27). A végletekig kiélezett mérkőzésen Mireya González Álvarez kapufás találatával újra csapatunk vezetett, de Szvetlana Gridnyeva már a harmadik büntetőt hárította, azonban az utolsó percre ismét döntetlen volt az állás. A mérkőzés utolsó találatát Katarina Krpez Slezak révén csapatunk jegyezte, így egy kivédekezett hazai akciót követően csapatunk örülhetett a nagy küzdelemben megnyert mérkőzés végén (28:29). Együttesünk legközelebb február 20-án az Issy Paris ellen lép pályára a klub történetének első KEK negyeddöntőjében az ÉRD Arénában. A klub történelmi eseményére még több különlegességgel is készülünk, melyről folyamatosan tájékoztatást adunk hivatalos facebook oldalunkon!
 
 
 
 
 
 
 
Korosztály: 
Csapatunk az utolsó percig kiélezett mérkőzésen nyert az MTK Budapest ellen, így bejutott a Magyar Kupa legjobb négy együttese közé.
 
Négy nappal a két csapat bajnoki összecsapását követően a Magyar Kupa negyeddöntőjében is az MTK Budapest együttese volt az ellenfelünk. A találkozón Fekete Bozsana szélről szerzett előnyt lányainknak, majd a hazaiak egyenlítő találatát követően újfent balszélsőnk szerzett gólt, ezúttal egy kipattanót megszerezve talált a kapuba. Katarina Krpez Slezak Mariama Signaté bejátszásából szerezte meg első találatát, majd Fekete Bozsana újabb góljával 2:4-re vezetett csapatunk. A  7. percben fordított ellenfelünk, majd Szvetlana Gridnyeva hétméterest hárított, Mariama Signaté pedig átlövésből egyenlített. Hét perc alatt Klivinyi Kinga révén egy találatot szereztek lányaink, míg az MTK hatszor is eredményes volt (11:6). Mireya González Álvarez és Klivinyi Kinga góljaival csökkentettük hátrányunkat, azonban ellenfelünk zsinórban négy gólt szerzett, 15:8-ra alakítva az állását a félidő utolsó tíz percére fordulva. Ezt követően Janurik Kinga védéseinek és védekezésünk keménységének köszönhetően a félidő végéig két gólt kaptunk, míg lányaink Mireya González Álvarez és Mariama Signaté átlövéseivel, továbbá Katarina Krpez Slezak indításgóljával három találatra zárkóztunk (15:12). A félidő hajrájában Szvetlana Gridneva újabb hétméterest hárított és az ellentámadásból Klivinyi Kinga lőtt a kapuba, majd Fekete Bozsana szélről szerzett góljával egy találatra csökkentettük hátrányunkat (16:15).
A 17:15-ös félidei állás után a hazaiak gólját Klivinyi Kinga betörés végén szerzett találata követte, míg Katarina Krpez Slezak a büntetővonalról volt eredményes. Ellenfelünket a 41. percben értük utol 20:20-as állásnál, majd Fekete Bozsana duplázott és nálunk volt a vezetés. Hetesölőnk, Szvetlana Gridnyeva már a harmadik hétméterest hárította, majd Katarina Krpez Slezak, Mariama Signaté és Klivinyi Kinga találataival az 52. percre háromgólos előnyre tettünk szert. Ellenfelünk az utolsó percekben sem adta fel, így az 56. percre egy gólra zárkózott. Csapatunk utolsó találatát Klivinyi Kinga szerezte meg betörésből a 26:27-re megnyert mérkőzésen. Lányaink ezzel a győzelemmel bejutottak a Magyar Kupa legjobb négy együttese közé. Együttesünk szombaton 18 órától a K&H liga 18. fordulójában a Debrecen otthonában lép pályára.
 
 
 
 
 
 
Korosztály: 
NB I/B-s junior csapatunk a bajnokság 14. fordulójában hazai pályán 27:32-re maradt alul a Dunaújvárosi KKA II együttesével szemben.
 
Az év első NB I/B-s junior mérkőzésén a vendégcsapat szerzett vezetést, a 3. percben azonban Plesztovits Alexa értékesített hétméteresével és Lozsi Erna szélről szerzett góljával már lányainknál volt az előny. 4:5-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ezt követően együttesünk negyed óráig nem talált a vendégek kapujába, míg ellenfelünk zsinórban hét gólt szerzett ezen időszak alatt. Nyolcgólos hátrányunkat Németh Patrícia és Braun Laura Csenge góljaival csökkentettük, de hat találatnál közelebb a félidő végéig nem tudtunk kerülni. A játékrész utolsó két találatát Lozsi Erna szerzete, így 11:16-os eredménnyel zárult az első félidő. A fordulást követően két balkezes játékosunk, Bernát Dorina és Lozsi Erna is eredményes volt, ezzel három találatra csökkentették hátrányunkat. A folytatásban ellenfelünk újra visszaállította az ötgólos különbséget, de Zsigmund Emese hárított büntetőjének és Lízer Dorottya egy percen belül szerzett két találatának köszönhetően a 42. percben újra közelebb tudtunk kerülni vendégeinkhez (18:21). Az utolsó tíz percre fordulva ellenfelünk zsinórban négy találattal hétgólosra növelte előnyét (19:26). Lányaink nem adták fel, és két percen belül Bernát Dorina, Kertész Ramóna és Lízer Dorottya is eredményes volt, megteremtve az esélyt a pontszerzésre. Négy találatnál közelebb azonban nem tudtunk férkőzni a DKKA II. csapatához, így a pontszerzés elmaradt a tavaszi szezon első mérkőzésén (27:32).
 
 
 
 
 
Korosztály: 
NB I/B-s felnőtt együttesünk a bajnokság tavaszi folytatásának első összecsapásán 23:31-es vereséget szenvedett a DKKA II-es csapatától.
 
Közel két hónappal az őszi szezon befejeztével a Dunaújvárosi KKA II ellen folytatta szereplését NB I/B-s felnőtt együttesünk. A találkozó nem kezdődött jól csapatunknak, hiszen a vendégek kétgólos előnyre tett szert, majd Bíró Eszter és Lízer Melinda találataival kiegyenlítettünk. A folytatásban Zsigmund Emese büntetőt hárított, de 2:2-t követően Bíró Eszter betörés után szerzett találata ellenében ellenfelünk nyolcszor is kapunkba talált (4:10). Bíró Eszter két értékesített büntetőjével és Németh Patrícia átlövésgóljával tartottuk a lépést, de hátrányunkból nem tudtunk faragni (7:15). A félidő vége előtt Lízer Melinda és Németh Patrícia is eredményes volt, de a nyolcgólos különbség nem csökkent a két csapat között (11:19). A fordulást követően első három találatunkat Bíró Eszter szerezte, aki a teljes mérkőzésen összesen tizenegy gólt jegyzett, védekezésben azonban nem tudtuk megállítani a DKKA II-t. Földes Júlia a dunaújvárosi védőfalat átlőve szerzett gólt, míg Plesztovits Alexa hétméteresből nem hibázott, 18:25-re alakítva az állást az utolsó negyedórára fordulva. Merő Dóra révén már a második vendég büntetőt védték kapusaink a mérkőzésen, de a különbség ezzel együtt sem csökkent A 23:31-es végeredményt Németh Patrícia gólja állította be a tavaszi szezon első mérkőzésén.
 
 
 
 
 
NB I-es ifjúsági csapatunk az utolsó percekig izgalmas összecsapáson pont nélkül maradt az MTK Budapest együttese ellen.
 
A bajnokság 17. fordulójában ifjúsági együttesünk sorozatban harmadik győzelmünk megszerzéséért lépett pályára. A mérkőzés elején Braun Laura Csenge szerzett vezetést csapatunknak, majd Bernát Dorina lőtt gólt két vendég találatot követően. Zsigmund Emese hárított büntetője után, az ellentámadás végén Lízer Dorottya talpról talált a kapuba, újra előnyhöz juttatva csapatunkat. Braun Laura Csenge újabb balszélről szerzett góljával 5:3-ra vezettünk, ezt azonban öt vendég találat követett, így fordított az MTK. Hiába talált Bernát Dorina és Németh Patrícia is a kapuba, az utolsó tíz percre fordulva 8:13 volt az állás. Ezt követően ellenfelünk hat perc alatt egy találatot szerzett, míg lányaink ötször is eredményes voltak, újra szorossá téve az állást. A szünetbeli 16:17-es állás után Lozsi Erna kétszer is a kapuba talált, a vezetést azonban nem sikerült átvennünk (18:18). A következő tíz perc alatt egyetlen gólt szereztünk Bernát Dorina révén, eközben 19:23-as előnyre tett szert ellenfelünk. Braun Laura Csenge két remek találatot jegyzett balszélről, míg Illés Virág beállóból vette be ellenfelünk kapuját, a különbség ennek ellenére nem csökkent a két csapat között. Az utolsó nyolc percre 23:30-as állásnál érkeztünk, majd lányaink zsinórban ötször is a kapuba találtak, izgalmassá téve az utolsó perceket (28:30). Illés Virág és Németh Patrícia találatai kevésnek bizonyultak az utolsó öt percben, így pont nélkül maradtunk a 30:33-ra végződő mérkőzésen.
 
 
 
 
Korosztály: 
NB I-es junior együttesünk a bajnokság 17. fordulójában 29:38-as vereséget szenvedett az MTK Budapest csapata ellen.
 
Junior lányaink a Mosonmagyaróvár elleni győzelmet követően az MTK Budapest ellen próbálták meg gyarapítani pontjaik számát. A találkozó Lízer Melinda találatával kezdődött, ellenfelünk azonban zsinórban három találatot szerezve fordított. Lízer Melinda és Plesztovits Alexa találataival előbb egyenlített csapatunk, majd Földesi Júlia két találatával 6:4-es előnyre tettünk szert. 8:7-ig folyamatosan lányaink vezettek, azonban ezt követően ellenfelünk hét találatára Bíró Eszter egyetlen gólja volt a válasz (9:14). Öt perc alatt öt gólt szerezve egy találatra zárkózott csapatunk, de a félidő utolsó percei a vendég együttesnek sikerültek jobban, így 15:19-es állásnál ért véget a játékrész. A fordulást követően már hat találat is volt az MTK előnye, de Bíró Eszter és Németh Patrícia átlövéseivel csökkentettük hátrányunkat. Plesztovits Alexa két értékesített hétméteresével három találatra zárkóztunk, közelebb azonban nem sikerült kerülnünk ellenfelünkhöz (25:28). Ezt követően csapatunk kilenc percig gólképtelen maradt, míg a vendégcsapat nyolcszor is bevette a kapunkat az utolsó öt perchez érkezve. A mérkőzés hajrájában Németh Patrícia és Kertész Ramóna is szép gólókat szereztek, együttesünk azonban így sem bírt az MTK Budapest együttesével a 29:38-as eredménnyel záruló találkozón.
 
 
 
 
 
Korosztály: 
A K&H liga 17. fordulójában csapatunk az első félidő hajrájában kialakított előnyét a második játékrészben tovább növelte, és 37:30-ra győzött az MTK Budapest együttese ellen.
 
Az öt mérkőzést magában foglaló február első találkozóján az MTK Budapest csapatát fogadták lányaink az ÉRD Arénában. A találkozó Janurik Kinga védésével indult, melyet követően Mariama Signaté pattintott lövésével szereztünk vezetést. A vendégcsapat egyenlített, de Mariama Signaté újabb átlövésgóljával és Katarina Krpez Slezak indításból szerzett találatával 3:1-es vezetésre tettünk szert. Ellenfelünk fordított a 8. percben, de Katarina Krpez Slezak értékesített büntetőjével és Kisfaludy Anett akciótalálatával tíz perc játék után egyenlő volt az állás (6:6). Két minutummal később Mariama Signaté kilenc méterről eleresztett lövésével újra csapatunknál volt az előny, azonban hiába egyenlített az MTK, gyors középkezdést követően Fekete Bozsana a balszélről szerzett gólt, mellyel visszavettük a vezetést. Janurik Kinga remek védései mellett a kapuból kimozdulva szerzett labdát, megakadályozva ezzel egy vendégindítást. 14:14-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a játékrész utolsó nyolc percében kapusunk bravúrjainak, és jól záró védelmünknek köszönhetően érintetlen maradt a hálónk. Nagyszerű labdaszerzéseinket követően Katarina Krpez Slezak és Kisfaludy Anett is gyors lerohanások végén vették be ellenfelünk kapuját, míg Klivinyi Kinga felállt fal ellen, betörés után növelte előnyünket. A félidei 19:14-es állást Mariama Signaté átlövésgólja állította be, majd a fordulást követően is francia balátlövőnk volt először eredményes.
A félidő elején hatgólos előnyünkből hármat ledolgozott a vendégcsapat, de két szélsőnk, Katarina Krpez Slezak és Fekete Bozsana találataival a 35. percben visszaállítottuk a félidei ötgólos különbséget (22:17). Szabó Laura hétméteresből, majd Mireya González Álvarez emberhátrányból szerzett találatával tartottuk előnyünket, ezt követően Klivinyi Kinga egy labdaszerzés után, emberét lefutva szerzett gólt. A két csapat közti különbség tovább nőtt, Barján Bianka passzából Gulyás Vanda talált ellenfelünk hálójába, ezt irányítónk talpról eleresztett lövése követte (29:21). A 44. percben Janurik Kinga hajszálpontos indítása után Katarina Krpez Slezak tízgólosra növelte a különbséget (31:21). Olivera Vukcevic emberét egy az egyben kicselezve harcolt ki büntetőt, melyet Katarina Krpez Slezak értékesített higgadtan, Yulia Khavronina pedig átlövésből vette be ellenfelünk kapuját. A találkozó hajrájában fiataljaink is szerepet kaptak. Szabó Laura vendégpróbálkozást blokkolt, Győri Barbara több kiváló védést is bemutatott, míg Vajda Luca két ízben is bevette ellenfelünk kapuját. A vendégek az utolsó percekben csökkentették hátrányukat, de a 37:30-as győzelemnek csapatunk örülhetett a találkozó végén. Együttesünk legközelebb szerdán, a Magyar Kupa negyeddöntőjében ugyancsak az MTK Budapest ellen lép pályára, ezúttal az Elektromos csarnokban.
 
 
 
 
 
 
Korosztály: 
NB I-es junior együttesünk szoros összecsapáson, remek hajrával 24:27-es győzelmet aratott a Mosonmagyaróvári KC SE ellen.
 
A bajnokság 16. fordulójának mérkőzésén Bíró Eszter két találatával csapatunk jutott előnyhöz, ellenfelünk azonban zsinórban négy találatot szerezve átvette a vezetést. 4:2 után öt percig érintetlen maradt a kapunk, míg csapatunk Kertész Ramóna révén beállóból kétszer is eredményes volt, Bernát Dorina és Czirják Orsolya pedig a szélről talált a kapuba, újra együttesünket juttatva vezetéshez. 10:10-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, a félidő utolsó tíz percében Bernát Dorina révén egy találatot szereztünk, ellenben a hazai csapat négyszer is eredményes volt. A 14:10-es félidei állást követően a játékrész elején Bíró Eszter kétszer is a kapuba talált, közelebb azonban nem tudtunk kerülni ellenfelünkhöz. 19:15-ös állást követően a hazai csapat kilenc perc alatt egyszer tudta bevenni Merő Dóra kapuját, míg lányaink ötször is a mosonmagyaróvári hálóba találtak. Az utolsó negyedórára fordulva Czirják Orsolya találatával 20:20-nál újra egyenlő volt az állás, és egészen az 52. percig egyik csapat sem tudott egygólosnál nagyobb előnyre szert tenni (23:23). Az utolsó nyolc percben azonban remekül állítottuk meg a hazai akciókat, míg lányaink támadásban Bíró Eszter vezérletével a végletekig kijátszott akciók végén voltak eredményesek. Csapatunk így a hajrában mutatott remek játékkal 24:27-es győzelmet aratott a Mosonmagyaróvár ellen. Gratulálunk! 
 
 
 
 
 
 

Támogatóink