Magyar Kupa döntőbe jutott csapatunk!

Csapatunk a Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében 23:25-ös győzelmet aratott a Fehérvár KC együttese ellen, így történetünk során először jutottunk be a sorozat döntőjébe, ahol holnap a Győri Audi ETO KC együttese lesz az ellenfelünk
 
Együttesünk második alkalommal jutott a Magyar Kupa legjobb négy együttese közé története során. A szigetszentmiklósi elődöntőben a Fehérvár KC volt az ellenfelünk. A találkozón első találatunkat Andjela Bulatovic bejátszásából Kisfaludy Anett szerezte beállóból az 5. percben, 1:1-re alakítva az állást. Két fehérvári találatot követően Janurik Kinga indítását Katarina Krpez Slezak váltotta gólra, míg Klivinyi Kinga kétszer is kilenc méterről lőtt ellenfelünk kapujába, de mindkét találatra volt válasza a Fehérvárnak, így az egyenlítés nem sikerült. A 13. percben azonban Mariama Signaté és Kisfaludy Anett együttes erővel blokkolta a fehérvári próbálkozást, melyet  követően Katarina Krpez Slezak lerohanás végén egyenlített (5:5). A vezetést pedig két perccel később 6:7-nél ugyancsak szerb jobbszélsőnk két értékesített hétméteresével vettük át. 7:7 után kiváló védekezésünknek és Janurik Kinga védéseinek köszönhetően ellenfelünknek hat perc alatt mindössze egy találatot engedtünk, míg lányaink jó védekezésünkből gyors ellenakciókat vezetve ötször is eredményesek voltak ez időszak alatt (8:12). Az utolsó öt percre fordulva technikai hibáinkat kihasználva az FKC két találatra felzárkózott, de Katarina Krpez Slezak két újabb higgadtan értékesített büntetőjével, majd egy újabb remek védekezés után Olivera Vukcevic utolsó másodpercben szerzett indításgóljával visszaállítottuk a négygólos különbséget a szünetre (12:16).  
 
 
A második játékrész elején előbb Janurik Kinga védett ziccert, majd ellenfelünk hétméteresből nem tudott túljárni Szvetlana Gridnyeva eszén. Az első játékrészhez hasonlóan ezúttal is Kisfaludy Anett szerezte első találatunkat, ezúttal Katarina Krpez Slezak bejátszását váltotta gólra beállónk. A 35. percben Mireya González Álvarez emberhátrányban szerzett találatával 13:18-ra vezettünk, de négy minutummal később egy gólra csökkent a hátrányunk (17:18). Egyenlíteni azonban nem tudott ellenfelünk, hiszen Janurik Kinga védte a fehérvári próbálkozást, míg a túloldalon Katarina Krpez Slezak a jobbszélről növelte az előnyünket. Klivinyi Kinga és Mariama Signaté átlövésgóljaival 18:21-es vezetésünknek tapsolhattak remek hangulatot teremtő szurkolóink, az utolsó tíz percre azonban újra elfogyott előnyünk (21:21). A találkozó utolsó kilenc percében ellenfelünk kétszer tudta bevenni Janurik Kinga kapuját, így az 54. percben Olivera Vukcevic balszélről szerzett góljával ismételten csapatunkat juttatta előnyhöz, melyet Katarina Kprez Slezak duplázott meg hétméteresből. Az izgalmas elődöntőben ugyan egy találatra még felzárkózott a Fehérvár KC, de Klivinyi Kinga, majd Mireya González Álvarez góljaival lányaink harcolták ki a győzelmet. Így a Magyar Kupa döntőjébe jutottunk az elődöntőben 23:25-re megnyert mérkőzésnek köszönhetően, történelmünk során először. Szurkolóink a teljes ÉRD szektort megtelítve ismét egységesen a 'nyolcadik ember' segítségét jelentették csapatunknak, ezúton is köszönjük nekik! A holnap 18 órakor kezdődő döntőben a Győri Audi ETO KC csapata lesz az ellenfelünk.
 
 

Csapatunk szombaton az EHF-Kupa 3. selejtezőkörének visszavágóján a Dunaújvárosi Kohász KA otthonában lép pályára, ahol a tét a kupasorozat csoportkörébe jutás. A vendég belépőjegyek korlátozott száma miatt a szurkolói csoporttal szervezetten utazóknak tudunk jegyet biztosítani.

 
EHF-Kupa 3. selejtezőkör - 2. mérkőzés
Dunaújvárosi Kohász KA - ÉRD
 
Időpont: 2016. november 19., szombat 18:30
Helyszín: Dunaújvárosi Sportcsarnok (2400 Dunaújváros, Eszperantó út 4.)
Játékvezetők: Ana Vranes (AUT), Marlis Wenninger (AUT) 
EHF delegátus: Tihomir Kasunic (CRO)
 
Dunaújvárosi Kohász KA elleni EHF-Kupa 3. selejtezőkörének visszavágójára a vendég belépőjegyek korlátozott száma miatt a szurkolói csoporttal szervezetten utazóknak tudunk jegyet biztosítani!
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2016. november 16., szerda
 
NB I Ifjúsági | Batthyány Tornacsarnok, Érd
17:00 ÉRD - Budaörs
 
NB I Junior | Batthyány Tornacsarnok, Érd
19:00 ÉRD - Budaörs
 
2016. november 17., csütörtök
 
OSB leány | Batthyány Tornacsarnok, Érd
16:30 ÉRD 2 - DFDKA III
 
2016. november 19., szombat
 
Pest megyei női junior | Gödi Balázsovits János Sportcsarnok (2132 Göd, József utca 3.)
12:00 Kántor Anikó SE - ÉRD
 
Budapest Női felnőtt | Emszt Kálmánné Sportcsarnok (1097 Budapest, Könyves K. krt. 28.)
16:45 Gázművek MTE NKE - ÉRD II
 
EHF-Kupa | Dunaújvárosi Sportcsarnok
18:30 Dunaújvárosi Kohász KA - ÉRD
 
2016. november 20., vasárnap
 
KSB leány | Batthyány Tornacsarnok, Érd
10:00 ÉRD - Budaörs
 
U11 Kovács L. régió C csoport | Dömsödi Sportközpont (2344 Dömsöd, Széchenyi u. 9/c)
12:00 ÉRD - Százhalombattai VUK SE
14:00 ÉRD - Budai Farkasok
 
Kisiskolás bajnokság U9 | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)
13:45 Budai Farkasok - ÉRD
15:15 Ipress Center-Vác - ÉRD
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink