A bronzéremért játszunk

Csapatunk remek első félidőt követően, nagy csatában 24:27-es vereséget szenvedett a Győri Audi ETO KC együttesétől, így a bajnoki bronzéremért léphetünk pályára a DVSC-TVP ellen
 
Az elődöntő első mérkőzését, és a Magyar Kupa döntőjét követően rövid időn belül harmadszor léptünk pályára a Győri Audi ETO KC együttese ellen. A találkozón Katarina Krpez Slezak szerezte első találatunkat, miután magabiztosan értékesítette a Kisfaludy Anett által kiharcolt hétméterest. Védőfalunk jól állította meg a győri támadásokat, majd gyors támadások végén Klivinyi Kinga és szerb jobbszélsőnk is eredményes volt (3:0). Ellenfelünk a 7. percben vette be először a remekül védő Janurik Kinga kapuját, melyet követően két szélsőnk Katarina Krpez Slezak és Olivera Vukcevic találataival nyolc perc játék után 6:1-re vezettünk. A folytatásban azonban nyolc perces gólcsendünket kihasználva a vendégcsapat zsinórban három gólt szerzett, majd rossz sorozatunkat Yulia Khavronina bejátszásából Kisfaludy Anett törte meg, majd Janurik Kinga indításából Katarina Krpez Slezak alakította 8:4-re az állást. Yulia Khavronina és Mariama Signaté átlövésgóljaival tartottuk előnyünket, majd Klivinyi Kinga is kilenc méterről felugorva vette be ellenfelünk kapuját (11:8). A hajrában a vendégek csökkentették hátrányukat, de egyenlíteni nem tudtak, sőt Yulia Khavronina időntúli szabaddobás góljával kétgólos előnnyel vonulhattunk a szünetre. (14:12).  
 
 
A fordulást követően a második játékrész első találatát Andjela Bulatovic szerezte egy szépen végigjátszott figura végén, háromgólosra növelve előnyünket. Hibáinkat kihasználva ellenfelünk a 33. percben zsinórban három góllal először egyenlítettek a mérkőzésen, de Fekete Bozsana szélről visszavette a vezetést csapatunknak (16:15). Az ezt követő nyolc percben nem tudtuk bevenni a győri kaput, míg ellenfelünk ötször is eredményes volt ezen időszak alatt, 16:20-re alakítva az állást. Gólcsendünket Yulia Khavronina értékesített hétméterese törte meg, melyet egy kivédekezett vendégakciót követően Fekete Bozsana gólja követett (18:20). Közelebb azonban nem tudtunk zárkózni, hiszen Klivinyi Kinga találataira rendre volt válasza ellenfelünknek.  Mariama Signaté és Yulia Khavronina góljaival az utolsó hét percre fordulva két találatra csökkentettük hátrányunkat, de a hajrát nem tudtuk ennél szorosabbá tenni (22:24). Az utolsó percben Mariama Signaté és Fekete Bozsana is eredményes volt, de a mérkőzést a Győri Audi ETO KC nyerte, így 69:50-es összesítéssel ellenfelünk jutott a bajnokság döntőjébe. A bajnoki bronzpárharcban a DVSC-TVP együttese lesz az ellenfelünk, a találkozók időpontjáról a későbbiekben értesítjük szurkolóinkat. 
 
 

ÉRD - Budaörs 34:23 (16:10)

2016/2017 K&H női kézilabda liga 8. forduló

2016.11.15. 18:00

 
 

Támogatóink

Médiapartnereink