NBI

Nem kezdtük jól a találkozót, így hamar tetemes hátrányba kerültünk. A második félidőben jól tartotta magát együttesünk.
 
Az első nyolc percben kilenc gólt kaptunk, amire csak három válasza volt az ÉRD-nek, így komoly előnybe került az ellenfél. Az ellenfél átlövőjét képtelen volt tartani csapatunk, így tízgólos vezetést is szerzett az MTK gárdája, csak az utolsó két percben sikerült faragni a hátrányból.
A fordulást követően sokat változtatott mindkét vezetőedző, a mieink közül Kocsis Klaudai és Bernát Dorina gólerős játéka emelhető ki. Ez a játékrész kiegyenlített játékot hozott, csupán egyetlen góllal nyerte a harminc percet az ellenfél.
Korosztály: 
Az utolsó idegenbeli mérkőzésünk következik az alapszakaszban, a fővárosba utazunk szombat délután. A szövetség elhalasztotta a kupamérkőzést.
 
Női kézilabda NBI Alapszakasz - 21. forduló
MTK-Budapest – ÉRD
 
Időpont: 2014. március 1. Szombat 18:00
Helyszín: Elektromos Sportcsarnok (1138 Budapest, Népfürdő u. 18-20.)
Játékvezetők: Horváth Zoltán, Simó András
 
Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
 
Szurkolói információk
 
A Magyar Kupa mérkőzés a szövetség döntésének értelmében ELMARAD. A felek későbbi időpontban játszák le a találkozót, melynek időpontja még nem került kitűzésre.
 
KÖZLEMÉNY
 
 
 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései
 
2014. február 26. szerda
 
ELMARAD | Magyar Kupa Negyeddöntő
ÉRD – FTC-Rail Cargo Hungaria
 
 
 
2014. február 28. Péntek
OSB Leány E | Érd Városi Sportcsarnok
18:00 ÉRD – Tököl KSK
 
 
2014. március 1. Szombat 
NBI Ifjúsági | Elektromos Sportcsarnok
14:00 MTK-Budapest – ÉRD
 
NBI Junior | Elektromos Sportcsarnok
16:00 MTK-Budapest – ÉRD
 
NBI Felnőtt | Elektromos Sportcsarnok
18:00 MTK-Budapest – ÉRD
 
2014. március 2. Vasárnap
Bp. I Női Felnőtt | Csepel ÁMK
17:00 Érdi VSE II. - Hort SE-Csepel II
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Két hazai bajnokin négy pontot szereztük, ezzel biztosítottuk helyünket a bajnoki elődöntőben.
 
Csapatunkból Kovács Anna áll a legközelebb, hogy belépjen a százgólosok szűk táborába, ahol heten állnak jelenleg. Figyelemreméltó, hogy a védekezés egyik alapembere, Szekeres Klára egyik mérkőzésen sem kapott kétperces büntetést. Továbbá a csapat amellett, hogy tizenhét és húsz gólt engedélyezett az ellenfeleknek, három kiállítással játszotta le a százhúz percet. Két fordulóval az alapszakasz vége előtt biztossá vált az ÉRD bajnoki elődöntős szereplése, vagyis az idei sorozatban is biztosan érmes helyért játszhatunk. A stabilitásunk, a folyamatos jelenlétünk a legjobbak között egyúttal azt eredményezi, hogy jövőre is nemzetközi kupaszereplő lesz csapatunk.
 
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés
ÉRD góllövőlista 0224 
 
Két 36:30-as eredménynek is örülhettünk a héten, kedden a juniorok nyertek ilyen arányban a fehérváriak ellenében, szombaton ifjúsági csapatunk győzte le a békéscsabaiakat éppen ugyanilyen eredménnyel. A serdülők idegenben nyertek hat góllal péntek délután, amivel őrzik nyolcadik helyüket az OSB-ben. 
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2014. február 18. kedd
 
NBI Junior | ÉRD – Fehérvár KC 36:30 (21:15)
 
NBI Felnőtt | ÉRD – Fehérvár KC 28:17 (11:8)
 
 
 
 
2014. február 21. Péntek
OSB Leány E | Inárcs-Örkény KC – ÉRD 17:23 (7:10)
 
 
2014. február 22. Szombat 
NBI Ifjúsági | ÉRD – Békéscsabai ENK SE 36:30 (20:9)
 
NBI Junior | ÉRD – Békéscsabai ENK SE 23:35 (13:17)
 
NBI Felnőtt | ÉRD – EUbilitiy Group Békéscsabai Előre NKSE 29:20 (14:12)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
A második félidő elején, tíz perc alatt döntöttük el a találkozót a magunk javára.
 
Úgy kezdhette csapatunk a találkozót, hogy amennyiben legyőzi ellenfelét, azzal zsinórban harmadik bajnoki évben biztosítja helyét a felsőházi rájátszásban, azaz a bajnoki elődöntőben.
 
A mérkőzés elején bátran kézilabdázott a Békéscsaba, különösen Walfisch játszott nagy vállalkozókedvvel. Az ő góljaival a kilencedik percben 4:2-re is meglépett a vendégcsapat. Az első negyedóra végére sikerült a fordítás, Triscsuk Krisztina, Kovács Anna és Alja Koren két-két góljával vettük át a vezetést 6:5-nél.
 
ÉRD - EUbility Group Békéscsabai Előre NKSE
 
Rendre volt azonban válasza a Békéscsabának, a félidő hajrájáig nem tudtunk nagyobb előnyt kialakítani.
Akkor viszont Klivinyi góljával 13:11-es vezetést szereztünk, így mehettünk a pihenőre.
A szünet után jó védekezéssel, remekül védő Oguntoye-val kezdett az ÉRD, így négy perc alatt mári 17:12-es vezetésnek örülhettünk. Három gólra ideiglenesen még felzárkózott a vendégcsapat, a játékrész közepére azonban sikerült ezt megduplázva 22:16-ra ellépni. Klivinyi Kinga ekkorra lendült bele igazán, három gólját Bognár Barbara három találata követte, így az utolsó tíz perc nyolcgólos érdi vezetésnél kezdődött (25:17).
 
ÉRD - EUbility Group Békéscsabai Előre NKSE
 
A hajrá egyetlen kérdése így az volt, hogy lesz-e tíz a különbség, ezt végül elkerülte a Békéscsaba, Wolf beállósként is feltűnt az utolsó percekben, és ebből a pozíciókból is gólókat szerzett.
Győzelmünkkel két fordulóval az NBI alapszakaszának vége előtt biztosítottuk helyünket a felsőházi rájátszásban, vagyis negyedik NBI-es idényünkben, sorozatban harmadszor jutottunk a bajnoki elődöntőbe. Hogy hányadik helyen zárjuk az alapszakaszt, arról a még hátralévő két mérkőzés eredménye dönt. 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Jó kezdéssel megleptük erős ellenfelünket, de nem tartott ki a lendületünk.
 
Junior csapatunk úgy kezdett, ahogy Győrben is láttuk játszani őket, harcosan, lelkesen kézilabdázva erős ellenféllel szemben. A tizenegyedik percben 7:4-re vezetett az ÉRD, ezt követően azonban hét gólt lőve fordított a Békéscsaba. A szünetig még pontos lövésekkel sikerült meccsben maradni, négygólos hátránnyal fordultunk.
A második félidő elején kilenc perc alatt eldöntötte a találkozót a vendégcsapat (15:25). Sajnos több technikai hibát elkövetve, pontatlanabbul kézilabdáztunk, így nem maradt esélyünk a bravúrra. A hajráig tartott tízgólos különbséget a vendégek még meg tudták toldani kettővel, így kialakult a végeredmény.
Első félidei lehengerlő támadójátékunkkal eldöntöttük a mérkőzést, itthon tartottuk a bajnoki pontokat. 
 
A tabellán előttünk álló, hetedik helyezett békéscsabaiak ellen szoros mérkőzésre volt kilátás, a találkozó aztán másképp alakult. Az első félidőben sorozatban érkeztek az érdi gólok, miközben huszonnégy perc alatt csupán öt gólt kaptunk. Győri Barbara parádésan védett, a társak pedig jó védekezéssel segítették. 
A második félidő elején mindent megpróbált a vendégcsapat, hogy valahogyan csökkentsék a tetemes hátrányt, öt gólra zárkózott vissza a Békéscsaba. Az utolsó tíz perc kezdetén újra megnyugodhattak a mieink, sikerült végleg bebiztosítani a győzelmet.
Rovat: 
Az MTK-Budapest kérésére, a két klub közös megegyezésének értelmében Balog Beáta a fővárosi együttesben folytatja pályafutását. Az ÉRD sok sikert kíván Balog Beátának új csapatában.
Korosztály: 
Az ÉRD feszes védelme tizenhét gólon tartotta a Fehérvárt, ezzel nagy különbségű győzelmet szereztünk hazai pályán.  
 
 
Újra gyerekzsivajtól és a népes szurkolóhad biztatásától volt hangos az Érdi Városi Sportcsarnok kedden délután, hiszen csapatunk fontos bajnokira készült a Fehérvár ellen.
 
Két vendéggóllal, és lassan épülő érdi támadójátékkal indult a találkozó. Az ötödik percben született az első érdi gól, Koren révén. Két perccel később már fordítottunk 3:2-re, Wolf értékesítette a büntetőket. A félidő közepén, 5:4 után sikerült váltani, tovább javult a védekezésünk, amiből Schatzl duplán szerzett indulásgólt, előbb Janurik, majd Kovács Anna szolgálta ki őt hajszálpontosan. Koren harmadik gólja a huszadik percben már a 9:4-et jelentette.
 
ÉRD - Fehérvár KC
 
Tíz perc után talált be a vendégcsapat, a félidőre három gólra felzárkózott a Fehérvár, amihez a vendég kapus, Kiss Éva feljavulása is kellett.
 
Jobban kezdte az ÉRD a második félidőt az ellenfélnél, Kovács Anna és Triscsuk is eredményes volt egy gyorsan végigvitt akciót követően. Mayer az első gólját szerezte a második félidő elején, ami jól mutatja az érdi védekezés hatékonyságát. A harmichatodik percben 15:10-nél megálltak a csapatok, Janurik minden lövést megfogott.
 
ÉRD - Fehérvár KC
 
Nyolc percig egyik csapat sem talált be, ezt azonban egy szenzációs öt perces időszak követte, átrohantunk a fehérváriakon. Sorra születtek az ÉRD gólok, a közönség már tízig is számolt, itt sem volt megállás. Kétszer is időt kért négy perc alatt a vendég vezetőedző, a második bizonyult hatásosnak 22:11 után lőtt újra gólt az FKC. A mérkőzés, a két pont sorsa eldőlt. Ideiglenesen még közelebb zárkózott a Fehérvár, a végére azonban újra kialakult a tizenegygólos különbség a két csapat között. 
 
 
Mindkét együttes kemény védelemmel állította meg az ellenfelet, az ÉRD tudott több gyorsgólt szerezni és több támadást gyorsan befejezni. Ez volt a lényegi különbség a két csapat között.   A második félidő közepén dőlt el a mérkőzés, utána végig őriztük előnyünket. A győzelemmel megszilárdítottuk helyünket a felsőházban, szombaton pedig a Békéscsaba következik ugyancsak hazai pályán. 
 
  
Korosztály: 
Nagyszerű támadójáték és időszakonként kőkemény védekezés, ez volt győzelmünk kulcsa.
 
A mérkőzés elején az ÉRD pontos átlövésekkel és jó bejátszásokkal is megbontotta a vendégek védőfalát. A félidő közepén még fokoztuk a tempót, a Fehérvár megnyitotta védelmét, így nagy helyek nyíltak, amit hatékonyan használtunk ki. Több felzárkózási kísérlete is volt a vendégeknek, de a szünetre sikerült hatgólos előnyt kovácsolni.  
 
A második félidőt is jól kezdte csapatunk, tízgólosra hízott a különbség. 28:18 után azonban megtorpanás következett, ami hat fehérvári gól formájában érkezett. A támadójáték elbizonytalanodása ellenére, a kulcsszituációkból jobban jött ki csapatunk, az emberhátrányokat is elviseltük. A kiharcolt tetemes előny végül elégnek bizonyult, három gólnál közelebb nem tudtak zárkózni a vendégek, így győzelmet ünnepelhettek a fiatalok. Ami egyértelműen kijelenthető, hétről hétre jobban kézilabdázik az ÉRD juniorcsapata.
Korosztály: 
Kedden a Fehérvár, szombaton a Békéscsaba lesz a bajnoki ellenfél a Városi Sportcsarnokban. 
 
Női kézilabda NBI Alapszakasz - 18. forduló
ÉRD – Fehérvár KC
 
Időpont: 2014. február 18. Kedd 18:00
Helyszín: Érd Városi Sportcsarnok (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Tomecskó-Hunyadi Tamás,Unyatinszki Tamás
 
A junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
 
Szurkolói információk
 
A mérkőzés napján a jegypénztár 13 órától lesz nyitva. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NBI-es utánpótlás találkozó megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják a Sportcsarnokot!
 
Jegyelővétel hétköznap 9-19 óráig a Városi Sportcsarnok Jegypénztárában! Jegyek elővételben kedden is kaphatók a szombati bajnokira, valamint a jövő szerdai Magyar Kupa mérkőzésre.
 
Mindhárom mérkőzésre érényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 FtDiák (14 éves korig): 800 FtNyugdíjas (60 év felett): 800 FtA belépés 6 év alatt ingyenes!
 
DÍJMENTES JEGYEK
Az ÉRD NBI-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen. A regisztráció január 3-án, pénteken 11 óráig érvényes!
A díjmentes jegyek a mérkőzés kezdése előtt legkésőbb egy órával vehetők át, azt követően értékesítjük őket.
 
 
Női kézilabda NBI Alapszakasz - 20. forduló
ÉRD – EUbility Group Békéscsabai Előre NKSE
 
Időpont: 2014. február 22. Szombat 18:00
Helyszín: Érd Városi Sportcsarnok (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Őri Erika, Szalai Zoltánné
 
Az ifjúsági mérkőzés 14 órakor, a junior találkozó 16 órakor kezdődik!
 
 
A hét ÉRD mérkőzései
 
2014. február 18. kedd
 
NBI Junior | Érd Városi Sportcsarnok
16:00 ÉRD – Fehérvár KC
 
NBI Felnőtt | Érd Városi Sportcsarnok
18:00 ÉRD – Fehérvár KC
 
 
 
2014. február 21. Péntek
OSB Leány E | Huszka Hermina Általános Iskola
17:00 Inárcs-Örkény KC – ÉRD
 
 
2014. február 22. Szombat 
NBI Ifjúsági | Érd Városi Sportcsarnok
14:00 ÉRD – Békéscsabai ENK SE
 
NBI Junior | Érd Városi Sportcsarnok
16:00 ÉRD – Békéscsabai ENK SE
 
NBI Felnőtt | Érd Városi Sportcsarnok
18:00 ÉRD – EUbilitiy Group Békéscsabai Előre NKSE
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink