NBI

A címvédő otthonában lépünk pályára a hét közepén, az elődöntő első mérkőzésén. A serdülők újabb bravúros győzelmet értek el idegenben.
 
Női kézilabda NBI - Elődöntő 1. mérkőzés
Győri Audi ETO KC – ÉRD
Időpont: 2014. április 9. Szerda 18:00
Helyszín: Győr Városi Egyetemi Csarnok (9026 Győr, Egyetem tér 1.)
Játékvezetők: Tomecskó-Hunyadi Tamás, Unyatinszki Tamás
 
 
Negyedik első osztályú idényünkben, harmadszor szerepelhetünk bajnoki elődöntőben, az utóbbi három évben rendre az első négy között zártuk az alapszakaszt. A 2011/2012-es bajnokság után, most újra a Győr lesz az ellenfelünk az elődöntőben.
 
Az érdi serdülők a rájátszásban kiválóan szerepeltek eddig, így minden adva volt egy jó mérkőzéshez az MTK Hungária körúti otthonában. A forgatókönyv a mostanában megszokott volt, félidei hátrányból győztek fiataljaink. A héten hazai mérkőzéssel folytatódik a program, szerdán a Batthyány Tornacsarnokban, az eddig a rájátszásban pont nélküli Szigetszentmiklóst fogadjuk. 
 
Kiskülönbségű, küzdelmes győzelmet aratott az Érdi VSE II., következő ellenfelük vasárnap a KRSE csapata lesz Csepelen.
 
 
 
A elmúlt hét eredményei, és a hét mérkőzései
 
 
2014. április 3. Csütörtök
OSB rájátszás 5-9. helyért | MTK-Budapest II - ÉRD 23:28 (14:13)
 
 
2014. április 6. Vasárnap
Bp I. Női felnőtt | FSZSE III - Érdi VSE II. 25:28 (15:13)
 
2014. április 9. Szerda
OSB rájátszás 5-9. helyért | Batthyány Tornacsarnok
17:30 ÉRD - Szigetszentmiklósi NKSE
 
 
NBI Elődöntő 1. mérkőzés | Győr Város Egyetemi Csarnok
18:00 Győri Audi ETO KC - ÉRD
 
 
2014. április 13. Vasárnap
Bp. I. Női felnőtt | Csepel ÁMK
17:00 Érdi VSE II. - KRSE
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Bajnoki elődöntő a felnőtteknél, NBI rájátszás a junioroknál és az ifjúsági korosztálynál a hónapban.
 
Április kilencedikén, szerdán folytatja bajnoki szereplését az ÉRD, a Győri Audi ETO KC otthonában játszuk az NBI elődöntő első mérkőzését. A visszavágóra hazai pályán egy héttel később kerül sor, április tizenhatodikán fogadjuk a címvédőt. A párharc az egyik fél két győzelméig tart, a győztes a bajnoki döntőbe, a vesztes a bronzpárharcban folytatja. Amennyiben harmadik találkozó dönt, azt április 20-án rendeznék Győrben.
 
A junior csapat kilencedik helyen zárta az alapszakaszt, így klubunk a rendezője az alsóházi rájátszásnak. Erre a hónap végén, az április 26-27-i hétvégén kerül sor, a mieink mellett a Fehérvár, az MTK-Budapest és az Eger részvételével.
 
Az ifjúsági korosztályos csapatunk az NBI alapszakaszában ugyancsak a kilencedik helyet érte el, ott tizenhárom csapat versenyzett, így ötcsapatos az alsóházi rájátszás. A szövetség által kitűzött dátum április 14-15, a kétnapos tornának Üllő ad otthont. Ellenfeleink a Veszprém, a Fehérvár, a Siófok és az Eger csapatai lesznek.
 
 
 
Az ÉRD áprilisi NBI-es programja
 
2014. április 9. szerda 18:00
NBI Elődöntő 1. mérkőzés | Győr Városi Egyetemi Csarnok
Győri Audi ETO KC – ÉRD
 
 
 
2014. április 14-15. hétfő-kedd
NBI Ifjsúgái - Alsóházi rájátszás - 9-13. helyért | Üllő
 
2014. április 16. szerda 17:45
NBI Elődöntő 2. mérkőzés | Érd Városi Sportcsarnok
ÉRD –Győri Audi ETO KC
 
AMENNYIBEN NEM DŐL EL A PÁRHARC
2014. április 20. vasárnap 18:00
NBI Elődöntő 3. mérkőzés | Győr Városi Egyetemi Csarnok
Győri Audi ETO KC – ÉRD 
 
 
2014. április 26-27 szombat-vasárnap
NBI Junior - Alsóházi rájátszás - 9-12. helyért |Érd Városi Sportcsarnok
 
 
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
Negyedik helyen jutottunk bajnoki elődöntőbe, ahol a címvédő Győri Audi ETO KC lesz az ellenfelünk a két győzelemig tartó párharcban. 
 
Huszonkét alapszakasz mérkőzésünkből tizennégy győzelem mellett, egy döntetlen, és hét vereség az ÉRD mérlege. Teljesítményünkkel negyedik helyen zártuk az alapszakaszt, vagyis az első helyezettel találkozunk a felsőházi rájátszásban. 
 
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés
ÉRD Góllövőlista 0310 
 
A serdülők vereséggel fejezték be az alapszakasz küzdelmeit, a középházi rájátszásban folytathatják szereplésüket az 5. helyért. Öt csapat (MTK-Budapest II, Vecsés SE, Dunaújváros KA II, Szigetszentmiklósi NKSE, ÉRD) mérkőzik oda-visszavágós alapon, azaz nyolc forduló alatt döntik el a csapatok a végső helyezések sorsát. 
Ifjúsági csapatunk jelenleg kilencedik, a NEKA szereplése miatt a középházba kerülnének, a Veszprémnek azonban még két elmaradt mérkőzése van a héten, az előnyünk jelenleg két pont velük szemben, és az egymás elleni eredmények is nekünk kedveznek. Ha marad ebben a pozícióban az ÉRD ifi, akkor az MTK, a Dunaújváros, és a Békéscsaba együttesével küzdhetnek meg az ötödik helyért.
Az ÉRD junior kilencedik helyével az alsóházi rájátszásba került. Ezzel a helyezéssel az ÉRD junior rendezheti az alsóházi rájátszás tornát. A cél mindenképp a pozíció megőrzése lehet hazai pályán, ahol mindhárom ellenféllel egyszer találkozik majd csapatunk. 
A hét győzelemmel zárult a Budapest-női I. osztályában, az Érdi VSE II Soroksáron is nyert vasárnap.
 
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
 
2014. március 6. csütörtök
OSB Leány E | Gyömrő VSK – ÉRD 22:20 (15:8)
 
 
2014. március 8. Szombat 
NBI Ifjúsági | ÉRD – Dunaújvárosi KA 25:26 (16:14)
  
NBI Junior | ÉRD – Dunaújvárosi KA 27:41 (13:19)
 
NBI Felnőtt | ÉRD – Dunaújvárosi KA 20:22 (11:11)
 
2014. március 9. Vasárnap
Bp. I Női felnőtt | Soroksári TE - Érdi VSE II. 23:34 (10:16)
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Kemény, hajtós, élvezetes csatát hozott a nőnapi rangadó, melyen idegenben győzött, és ezzel alapszakasz harmadik lett az Újváros.
 
 
A lehető legizgalmasabban zárult az idei alapszakasz, az ÉRD - Dunaújváros mérkőzésen az alapszakasz harmadik helyért küzdhettek egymás ellen a csapatok. Nőnap alkalmából Aradszki András, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője köszöntötte a játékosokat és a két vezetőedzőt. 
 
ÉRD - Dunaújvárosi KA
 
A mérkőzés kezdő sípszavától óriási volt a feszültség, ezzel együtt is jobban kezdett csapatunk, a harmadik percben 2:0-ra vezettünk. Egyenlített a vendégcsapat, és innentől az egész félidőben fej-fej mellett haladtunk az ellenféllel. Sajnos több indításunk, gyors labdafelvitelünk is pontatlan volt, nem tudtuk lövésig vinni a támadást. Az ÉRD kapujában Janurik kezdett fantasztikusan, olvasta az újvárosi lövéseket. A félidő derekán Kovács Anna lőtte az érdi gólokat, hol egyik, hol másik csapat volt előnyben, az utolsó öt perc kezdetén Klivinyi góljával 10:9-re vezettünk. A félidő utolsó perce már a vendégek vezetésénél kezdődött, Vukcsevics gólja jelentette az egyenlítést. Kőkemény csata folyt a pályán, nem kímélték egymást a felek, egy félidő alatt négy kiállítást is gyűjtött csapatunk, egyet Szabó Edinának is felmutattak a játékvezetők reklamálásért.
 
ÉRD - Dunaújvárosi KA
 
Emberhátrányban kezdtünk a második játékrészt, amiből vezetést szereztek a vendégek, sikerült viszont két perc alatt fordítanunk. 13:12-nél azonban megtorpantunk, a 34. percben jött Oguntoye piros lapja, mert Hosszut akadályozta a büntetőterületen kívül. Ferlingre emberfogással lépett fel az ÉRD védekezésben, Bulath átlövése viszont a 13:16-ot jelentette. Újabb percek teltek el hazai gól nélkül, csak Janurik Kinga bravúrjai tartották a csapatot. A 40. percben kétszer játszották meg Takácsot a falban a vendégek, majd Ferling találata következett (13:19). Komoly előnyt szerzett a vendégcsapat, ennek birtokában tudatosan lassították, ölték a játékot. Sokáig támadott a Dunaújváros, többször passzívig játszottak a vendégek. Lányaink küzdöttek, hajtottak, mentek előre becsülettel, de ebben az időszakban kimaradt több érdi büntető is, így csak lassan csökkent a különbség. Kétszer is emberelőnybe kerültünk, az ötvenkettedik percben 17:20-ra zárkóztunk. Az utolsó öt percet négygólos hátrányban kezdtük, a dunaújvárosiak pedig jól őrizték előnyüket, csak a szépítésre volt esélyünk.
 
Huszonkilenc ponttal, negyedik helyen zártuk az alapszakaszt. Az ÉRD a címvédő Győrrel találkozik majd a bajnokság elődöntőjében, melyet április elején kezdenek a csapatok. Előtte azonban a Magyar Kupában, hazai pályán a Ferencváros lesz az ellenfél március 16-án, vasárnap. 
 
Korosztály: 
A mérkőzés első harmadában szorosan tartottuk az eredményt, de utána átrohant rajtunk az ellenfél.
 
 
Harcos védekezéssel, az érdi szélsők góljaival egy ízben vezetést is sikerült szereznünk 6:5-nél. Négy vendég gólra három érdi következett, 9:9-nél volt újra döntetlen. A huszonegyedik percben 11:12-nél még látótávolságban voltunk, de innen öt gólt szerzett az Újváros, így a szünetre előnnyel vonultak.
A második félidő első negyedórájában mindkét oldalon potyogtak a találatok, hét-nyolc góllal vezettek a vendégek (22:29). A hajrában egyre több hiba jellemezte a mieink játékát, így különbség tovább nőtt. Nem tudtuk megfékezni a lendületes dunaújvárosi labdafelvitelt, amiből hamar gólokat szereztek. 
Végig vezettünk a mérkőzésen, nagyot küzdöttek a lányok, mégis pont nélkül maradtunk.
 
 
Jól kezdett az ÉRD, könnyen megbontottuk a dunaújvárosi nyitott védelmet, látványos bejátszásokkal, és betörésekkel elhúztunk az ellenféltől (6:2).  Hullámzó volt ugyanakkor az első félidő, 8:7-re felzárkózott az újváros. Újra feljavult a védekezésünk, amiből gyors indulás gólokat tudtunk szerezni, így a 16. percben 5 góllal is vezettünk (12:7). A félidő végén több lehetőségünk is volt megtartani az előnyt, de a vendégek két góllal tudtak fordulni. 
Öt perc alatt el is tűnt az érdi előny, 17:17-nél már egyenlő volt az állás. A vezetést viszont egyszer sem vette át az ellenfél, 21:18-ra sikerült újra ellépni. Jobb és kevésbé jó időszakok váltották egymást a második félidőben is, az utolsó negyedórát háromgólos vezetéssel kezdhettük. A szívós újvárosiak azonban nem adták fel, az 52. percben ismét egyenlítettek. Előbb visszavettük a vezetést, majd öt percig nem esett gól, az 58. percben viszont 24:24-nél ismét döntetlen volt.  A mérkőzésen először, másfél perccel a vége előtt vette át a vezetést a Dunaújváros, ezt még sikerült egalizálni az utolsó perc kezdetén büntetőből, de az utolsó pillanatokban szerzett góllal mindkét bajnoki pontot elvitte a vendégcsapat.
 
Rovat: 
Az alapszakasz utolsó fordulójában egymás ellen dönt az ÉRD és a Dunaújváros a harmadik helyről. 
 
Női kézilabda NBI Alapszakasz - 22. forduló
ÉRD – Dunaújvárosi KA
 
Időpont: 2014. március 8. Szombat 18:00
Helyszín: Érd Városi Sportcsarnok (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
 
 
A megszokottnál két órával korábban lesznek az utánpótlásmérkőzések, vagyis az ifjúsági találkozó délben, a junior mérkőzés 14 órakor kezdődik! 15 óra 45-ös kezdéssel férfi felnőtt NBI/B-s találkozóra kerül sor, a Százhalombattai KE - Balatonfüredi KSE II csapatai között.
 
Szurkolói információk
 
A mérkőzés napján a jegypénztár 9 órától lesz nyitva. Kapunyitás 11 óra. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a mérkőzések megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzések kezdete előtt legkésőbbnegyed órával, vagyis 15:45-ig elhagyják a Sportcsarnokot! Jegyelővétel hétköznap 9-17 óráig a Városi Sportcsarnok jegypénztárában! 
 
A mérkőzésre érényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 FtDiák (14 éves korig): 800 FtNyugdíjas (60 év felett): 800 FtA belépés 6 év alatt ingyenes!
 
DÍJMENTES JEGYEK
Az ÉRD NBI-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen. A regisztráció a készlet erejééig, vagy legkésőbb március 7-én 11 óráig tart. 
 
Felhívjuk kedves szurkolóink figyelmét, hogy a díjmentes jegyek szombaton 15:45-ig vehetők át, azt követően értékesítésre kerülnek!
 
 
 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései
 
2014. március 6. csütörtök
OSB Leány E | Weöres Sándor Általános Iskola
18:30 Gyömrő VSK – ÉRD
 
 
2014. március 8. Szombat 
NBI Ifjúsági | Érd Városi Sportcsarnok
12:00 ÉRD – Dunaújvárosi KA
 
NBI Junior | Érd Városi Sportcsarnok
14:00 ÉRD – Dunaújvárosi KA
 
NBI Felnőtt | Érd Városi Sportcsarnok
18:00 ÉRD – Dunaújvárosi KA
 
2014. március 9. Vasárnap
Bp. I Női felnőtt | Soroksári Sportcsarnok
16:15 Soroksári TE - Érdi VSE II.
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Idegenben győzelemmel zártuk az idei alapszakasz küzdelmeit, a harmadik helyhez azonban győznünk kell az utolsó fordulóban.
 
Huszonkilenc pontosak vagyunk az NBI-ben, a tavalyi alapszakaszban 28 ponttal harmadikként jutottunk bajnoki elődöntőbe, idén ehhez 31 pont szükséges. Vagyis jobban szétszakadt a mezőny, a Dunaújváros és az ÉRD felsőházi tagságához sem férhet kétség. A két csapat, az utolsó fordulóban Érden, egymás közt dönt a harmadik helyről. Kovács Annának három találat hiányzott, és éppen ennyit szerzett jobbátlövőnk az MTK ellen, így százgólos.
 
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés
ÉRD góllövőlista 0303 
 
Győzelme ellenére az alsóházi rájátszás tagja lesz junior csapatunk, a kilencedik helyen zárják az alapszakaszt. Az ifjúsági csapatunk helyzete még némileg bizonytalanabb, ők továbbra is versenyben vannak a középház bebiztosításáért. A serdülők győztek hazai pályán, egyetlen mérkőzésük maradt az alapszakaszban, amelyet a hetedik helyen fejezhetnek be a fiatalok.
 
A téli szünet után folytatta remek szereplését az Érdi VSE II, a bajnoki éllovas érdiek nagyarányú győzelemmel kezdték a szezon második felét.
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
 
 
2014. február 28. Péntek
OSB Leány E | ÉRD – Tököl KSK 25:12 (10:3)
 
 
2014. március 1. Szombat 
NBI Ifjúsági | MTK-Budapest – ÉRD 33:25 (19:12)
 
NBI Junior | MTK-Budapest – ÉRD 22:37 (11:17)
 
NBI Felnőtt | MTK-Budapest – ÉRD 18:28 (8:12)
 
2014. március 2. Vasárnap
Bp. I Női Felnőtt | Érdi VSE II. - Hort SE-Csepel II 33:16 (14:9)
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Győzelmet arattunk idegenben, így jövő szombaton az alapszakasz harmadik helyéért játszunk hazai pályán.
 
A hazaiak játékoskeretéből többen is nagy tapsot kaptak a vendégszurkolóktól is, hiszen játszottak korábban klubunknál.  Az ÉRD felnőtt keretéhez csatlakozott a junior csapatból Mester Nóra.
 
Hazai duplával indult a találkozó, a negyedik percben született meg az első érdi gól. Kisfaludy találatát Triscsuk indulásgólja követte, egy perc alatt egyenlítettünk. A következő hét percben nem született ÉRD gól, a hazaiak 5:2-es vezetést szereztek. 6:6-nál egyenlítettünk, a tizenkilencedik percben.
 
MTK-Budapest - ÉRD
 
Janurik Kinga kiválóan védett, az MTK tizenkét percre góltalan maradt. Csapatunk játékba lendült, fordítottunk, és elléptünk a hazaiaktól (6:10). Az utolsó öt percben még két-két találatot szereztek a csapatok, így a négygólos különbség nem változott a szünetig.
 
 
 
Fordulás után hasonlóan kezdődött a játékrész, mint az első. Janurik Kinga továbbra is remekül védte csapatunk kapuját (12:15). Az ÉRD ismét a félidő középső harmadában váltott tempót, Klivinyi bombáival és Kovács Anna első góljaival megdupláztuk az előnyt (14:20). Az utolsó öt perc érdi gólfiesztát hozott, így a hatgólos különbségből tízgólos győzelmet kovácsoltunk.
 
MTK-Budapest - ÉRD 
 
Az alapszakasz utolsó mérkőzése, az ÉRD - Dunaújvárosi KA találkozó a harmadik helyről dönt, így igazi rangadó vár ránk nőnapon hazai pályán. Továbbá ezen a meccsen dől el az is, hogy a bajnoki elődöntőben ki lesz az ellenfelünk, valamint az, hogy az esetleges bronzpárharcot pályaelőnnyel kezdhetjük-e.
 
Korosztály: 
Tizenötgólos győzelmet arattunk idegenben, harminchét gólt szerezve vertük meg az MTK-t.
 
Három nullával indult a találkozó, majd három Pesti Zsófia góllal egyenlítettünk, és a vezetést is átvettük a kilencedik percben. Az első negyedóra végén már 9:5-ös ÉRD vezetésnek örülhettünk. A szünetig még növeltük az előnyt, hatgólos vezetéssel mehettünk az öltözőbe.
A második félidőt 5:1-es időszakkal kezdte az MTK, amivel 16:18-ra felzárkóztak. A villámgyors érdi szélsők, Benkovich Adrienn és Takács Kitti gyorsindulásgóljai hoztak újabb fordulatot, amivel öt perc alatt eldöntöttük a találkozót, a 43. percre 16:25-re módosítva az állást. A találkozó végére megszaporodtak a könnyen szerzett érdi indulásgólok, az utolsó öt percben csak az ÉRD talált a kapuba, így nagy különbségű győzelemmel zártuk a találkozót.

Támogatóink