NBI

Korosztály: 
A K&H női kézilabda liga negyeddöntőjének első mérkőzésén, Siófokon 32:30-as vereséget szenvedtünk, így kétgólos hátrányt kell ledolgoznunk a visszavágón a továbbjutásért.
 
A K&H női kézilabda liga negyeddöntőjének odavágóján Siófokon léptek pályára lányaink. A párharc első mérkőzésének elején a hazai csapat két góljára Klivinyi Kinga átadásából Andjela Bulatovic válaszolt a negyedik percben, megszerezve első találatunkat az összecsapáson (2:1). A hazai gólokra gyors középkezdéseket követően Klivinyi Kinga és Kisfaludy Anett válaszolt, majd Szvetlana Gridnyeva hárított hétméterest, ennek ellenére ellenfelünk növelni tudta előnyét. Öt hazai találatra Klivinyi Kinga bejátszásából egy Kisfaludy Anett gól volt a válaszunk (9:4). Fekete Bozsana és Katarina Krpez Slezak szélről találat a kapuba 9:6-ra alakítva az állást, de ezt követően két siófoki góllal visszaállt a csapatok közti ötgólos különbség a 16. percben. Szabó Laura higgadtan értékesített hétméterest, majd Janurik Kinga védését követően Katarina Krpez Slezak talált gyors lerohanás végén a kapuba, de ellenfelünknek minden találatunkra volt válasza (13:8). Klivinyi Kinga és Fekete Bozsana emberhátrányban szerzett góljainak köszönhetően a hazai csapat nem tudta növelni előnyét a játékrész hajrájában, a félidei 18:13-as eredményt Katarina Krpez Slezak szélről szerzett találata állította be. 
 
 
Fordulás után Mireya González Álvarez átlövésből, egy kivédekezett akció után lerohanásból, majd labdaszerzését követően is eredményes, így két gólra csökkentettük hátrányunkat (18:16). Egy hazai találatot követően zsinórban háromszor találtunk ellenfelünk kapujába, így a 38. percben Katarina Krpez Slezak góljával 19:19-nél egyenlítettünk. Janurik Kinga nagyszerűen védte Erdősi Ildikó szélről eleresztett lövését, melyet követően lerohanás végén Mariama Signaté átadásából Katarina Krpez Slezak gólja újra az egyenlítetést jelentette csapatunknak, de a vezetést nem tudtuk átvenni. Két siófoki találatot követően Olivera Vukcevic ejtett a kapuba, majd a Kisfauldy Anett által kiharcolt hétméterest Katarina Krpez Slezak váltotta gólra, 23:22-re alakítva az állást. Mireya González Álvarez emberhátrányból talált a kapuba, de a hazaiak zsinórban négy gólt szerezve ötgólos előnyre tettek szert az utolsó nyolc percre fordulva. Klivinyi Kinga kilenc méterről törte meg a gólcsendünket, majd Katarina Krpez Slezak góljával 30:27-re zárkóztunk. Az utolsó négy percben egy gólt kaptunk, míg támadásban Fekete Bozsana előbb emberhátrányból a szélről, majd Klivinyi Kinga átlövésből vette be a hazai kaput az utolsó perchez érkezve. Mariama Siganté labdaszerzését követően indította Fekete Bozsanát, aki ziccerben nem hibázott a 32:30-as végeredménnyel záruló első összecsapáson. A párharc visszavágójára április 20-án, szerdán kerül sor az ÉRD Arénában.  
 
Felnőtt csapatunk szerdán a Siófok KC ellen idegenben kezdi meg a K&H női kézilabda liga rájátszását. A negyeddöntő első mérkőzésének alakulását élőben követhetik szöveges közvetítésünkkel a http://live.handballerd.hu/ oldalon. Az április 20-ai negyeddöntő visszavágójára jegyek hétfőtől kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában 8-19 óráig, és online az ÉRD Aréna weboldalán! Az év elején megváltott bérletek ÉRVÉNYESEK a rájátszás mérkőzéseire!
 
K&H női kézilabda liga negyeddöntő -1. mérkőzés
Siófok KC - ÉRD
 
Időpont: 2016. április 13., szerda 18:00
Helyszín: Beszédes József Ált. Iskola (8600 Siófok, Szépvölgyi utca 2.)
Játékvezetők: Dobrovits Csaba, Dr. Tájok Péter
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2016. április 13., szerda
 
NB I/B Felnőtt | ÉRD Aréna
16:00 Haladás-ÉRD II - Szentendrei NKE
 
NB I/B Junior | ÉRD Aréna
18:00 Haladás-ÉRD II - Szentendrei NKE
 
NB I Felnőtt rájátszás negyeddöntő | Beszédes József Ált. Iskola
18:00 Siófok KC- ÉRD
 
2016. április 14., csütörtök
 
OSB F alsóház 5-11. helyért | Batthyány Tornacsarnok, Érd
17:30 ÉRD 1 - Százhalombattai VUK SE
 
2016. április 16., szombat
 
NB I Ifjúsági rájátszás 9-13. helyért | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)
14:00 Budaörs - ÉRD
 
NB I Junior rájátszás 9-13. helyért | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)
16:00 Budaörs - ÉRD
 
2016. április 17., vasárnap 
 
U13 Kovács L. régió középsőház | Cegléd Városi Sportcsarnok (2700 Cegléd, Rákóczi út 33)
09:00 Ceglédi KCSE - ÉRD 2002
12:20 ÉRD 2002 - Diósdi DSE
 
U13 Kovács L. Régióbajnoka | Vecsési Városi Sportcsarnok (2220 Vecsés, Fő út 90-92.)
12:00 ÉRD 2003 - Abonyi KC
14:00 Budaörs KC I - ÉRD 2003
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
A K&H női kézilabda liga negyeddöntőjében a Siófok KC ellen április 13-án idegenben lép pályára csapatunk, míg a visszavágóra egy héttel később, április 20-án kerül sor az ÉRD Arénában.
 
A K&H női kézilabda liga alapszakaszának végeredménye alapján a Siófok KC lesz együttesünk ellenfele a legjobb négy közé kerülésért. A negyeddöntő első mérkőzése Siófokon a Beszédes József Általános Iskolában lesz 2016. április 13-án, szerdán 18 órakor. A visszavágóra egy héttel később, április 20-án 18 órakor kerül sor az ÉRD Arénában. A negyeddöntő visszavágójára a jegyek április 11-től, hétfőtől kaphatóak 8-19 óráig az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán! Az év elején megváltott bérletek ÉRVÉNYESEK a rájátszás mérkőzéseire!
Az K&H női kézilabda liga alapszakasza után együttesünk a legjobb négy közé kerülésért a Siófok KC csapata ellen fog pályára lépni oda-visszavágós mérkőzésen. A találkozók időpontjáról a későbbiekben tájékoztatjuk szurkolóinkat.
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2016. április 5., kedd
 
OSB F alsóház 5-11. helyért | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)
16:00 Csepeli KSE - ÉRD 1
 
2016. április 6., szerda
 
OSB E-F rájátszás 1-8. helyért | Urányi János Sport és Szabadidőközpont (8630, Balatonboglár, Gaál Gaszton u. 58.)
17:00 NEKA - ÉRD 2
 
2016. április 9., szombat
 
U11 Kovács László Régióbajnoka | Huszka Hermina Általános Iskola (2377 Örkény, Bartók Béla utca 53 .)
10:00 Gyömrő VSK - ÉRD
14:00 ÉRD - Ipress Center-Vác
 
NB I/B Junior | Vasas Sportcsarnok (1139 Budapest Fáy u. 58.)
16:00 Vasas SC - Haladás-ÉRD II
 
NB I/B Felnőtt | Vasas Sportcsarnok (1139 Budapest Fáy u. 58.)
18:00 Vasas SC - Haladás-ÉRD II
 
Bp. I. o. női Felnőtt felsőház | Emszt Kálmánné Sportcsarnok (1097 Budapest, Könyves K. krt. 28.)
18:45 Gázművek MTE NKE - ÉRD III
 
2016. április 10., vasárnap 
 
U9 Kovács L. régió | Tápiószentmártoni Sportcsarnok (2711 Tápiószentmárton, Bartók Béla út 3.)
10:45 ÉRD - Gyömrő VSK
13:45 Aranyszarvas SE - ÉRD
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Csapatunk a K&H női kézilabda liga 22. fordulójában négygólos vereséget szenvedett a Siófok KC otthonában, így az 5. helyen végeztünk az alapszakaszban. A rájátszás negyeddöntőjében is a Siófok KC lesz az ellenfelünk, mivel a Balaton parti együttes a 4. helyen végzett az alapszakasz küzdelmeiben.
A K&H női kézilabda liga utolsó fordulójában Siófokon vendégszerepelt együttesünk. Hét nap alatt a harmadik mérkőzésüket nem kezdték jól lányaink, hiszen a hazai csapat tíz perc elteltével 4:1-es előnyre tett szert. Azonban 7:3-as állást követően csapatunk zsinórban öt gólt szerezve átvette a vezetést (7:8). Támadásban ellenfelünk hét mezőnyjátékossal játszott, de előbb Janurik Kinga a saját hatosáról, majd Katarina Krpez Slezak a felezővonalról vette be az üres siófoki kaput (10:12). Szerb jobbszélsőnk és Klivinyi Kinga góljaival a szünetben két góllal, 12:14-re vezettünk. A második játékrész eleje ellenfelünknek sikerült jobban, így negyvenhárom perc játék után 19:16 állt az eredményjelzőn. A játékrész közepén tíz perc alatt Klivinyi Kinga szerezte egyetlen találatunkat, így ötgólosra nőtt hátrányunk. A mérkőzés hajrájában Kisfaludy Anett kétszer is eredményes volt, valamint Szabó Laura és Klivinyi Kinga is a kapuba talált, de minden találatunkra volt válasza ellenfelünknek a 28:24-re végződő összecsapáson. 
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I-es utánpótlás csapataink közül ifjúsági lányaink győzelmet arattak a Siófok ellen, míg juniorjaink pont nélkül maradtak. NB I/B-ben szereplő Haladás-ÉRD II-es együtteseink közül junior csapatunk nyolcgólos győzelmet aratott, míg felnőtt csapatunk nem bírt a Marcali VSZSE-vel. Serdülő együtteseink közül ÉRD 1-es lányaink a Szent István SE ellen bizonyultak jobbnak, ÉRD 2-es lányaink pedig a Tamási KC ellen gyűjtötték be a két pontot a felsőházi rájátszásban. Az U13-as Kovács László régióbajnoki címért küzdő lányaink mindkét hétvégi mérkőzésüket megnyerték, U8-as csapatunk azonban két vereséget szenvedett a hét utolsó napján. Bp. I. osztályban szereplő csapatunk első felsőházi mérkőzésén kétgólos győzelmet aratott a KRSE együttese ellen. Gratulálunk a győzelmekhez!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. március 30., szerda
 
NB I Ifjúsági | Siófok KC - ÉRD 24:29 (11:14)
NB I Junior | Siófok KC - ÉRD 41:23 (25:8)
 
NB I Felnőtt | Siófok KC - ÉRD 28:24 (12:14)
 
2016. március 31., csütörtök
 
OSB F alsóház 5-11. helyért | Szent István SE - ÉRD 1 22:24 (10:13)
 
2016. március 1., péntek
 
OSB E-F rájátszás 1-8. helyért | ÉRD 2 - Tamási KC 18:17 (10:4)
 
2016. április 3., vasárnap
 
U13 Kovács L. Régióbajnoka | Solymári SC - ÉRD 2003 9:13 (2:7)
U13 Kovács L. Régióbajnoka | ÉRD 2003 - Kántor Anikó SE 16:15 (11:6)
 
U8 Kovács L. régió | ÉRD - Gyömrő VSK 6:12 (3:5)
U8 Kovács L. régió | Ipress Center-Vác - ÉRD 20:2 (11:2)
 
NB I/B Junior | Haladás-ÉRD II - Marcali VSZSE 36:28 (19:9)
NB I/B Felnőtt | Haladás-ÉRD II - Marcali VSZSE 21:27 (11:14)
 
Bp. I. o. női Felnőtt felsőház | ÉRD III - KRSE 26:24 (9:17)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
NB I-es ifjúsági csapatunk parázs mérkőzésen 24:29-es győzelmet aratott a Siófok KC ellen a bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában.
 
NB I-es ifjúsági lányaink a két csapat első, őszi mérkőzésén győzni tudtak a Siófok ellen, így a visszavágón sem lehetett más céljuk Oláhné Balogh Tünde tanítványainak. A találkozón Plesztovits Alexa szerezte a mérkőzés első találatát, majd Reizinger Sára átlövésből volt eredményes, de mindkét gólunkra volt válasza ellenfelünknek. Az első tíz percben, 4:4-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a félidő középső harmadában nyolc gólunkra, mindösszesen két siófoki találat volt a válasz, így húsz perc elteltével 6:11-re vezettünk. A félidő hajrájáig tartottuk ötgólos előnyünket, de a játékrész utolsó hat percében egy találatot szereztünk Illés Virág révén, így Németh Zsófia hárított hétméteresére ellenére három találatra csökkent a hátrányunk a szünetre (11:14). A fordulást követően Bernát Dorina két góljával növeltük előnyünket, majd Plesztovits Alexa és Illés Virág góljaival visszaállítottuk az első félidő végén már kialakított ötgólos különbséget (13:18). Reizinger Sárát nem tudta tartani ellenfelünk, hiszen átlövőnk ezen időszak alatt hét gólunkból hatot dobott, Braun Laura Csenge büntetőből szerzett találata ékelődött be a sorba. Csapatunk tartotta ötgólos előnyét, hiszen támadásban és védekezésben is fegyelmezetten játszott, minden hazai gólra volt válaszunk (21:26). A hajrában négy gólra ugyan felzárkózott ellenfelünk, de Czirják Orsolya két egymást követő gólja eldöntötte a 24:29-re végződő parázs összecsapást. Ifjúsági csapatunk a bajnokság alapszakaszát a 9. helyen zárta, így a 9-13. helyért léphet pályára a rájátszásban.
Korosztály: 
NB I-es junior együttesünk pontatlan első félidei játéka miatt 41:23-as vereséget szenvedett a Siófok KC ellen.
 
A bajnokság utolsó fordulójában a Balaton partján léptek pályára NB I-es junior lányaink. A találkozó első percében Bíró Eszter juttatta előnyhöz csapatunkat, majd egy hazai találatot követően ismételten irányítónk volt eredményes, ezúttal akcióból. 1:2-es vezetésünket követően ellenfelünk ötször talált a kapunkba, míg lányaink Bíró Eszter révén egy gólt szereztek nyolc perc alatt. Kertész Ramóna beállóból 6:4-re alakította az állást, de a 10. és 23. perc között egyszer sem találtunk a siófoki kapuba, míg ellenfelünk tízszer is eredményes volt ez időszak alatt. A játékrész hajrájára fordulva Plesztovits Alexa hétméteresből, míg Bíró Eszter és Lízer Dorottya betörésből és átlövésből szerezte góljainkat, de hátrányunkat nem tudtuk csökkenteni, hiszen az első félidő utolsó perceiben a hazai csapat zsinórban hatszor volt eredményes négy perc alatt (25:8). A második játékrészben Plesztovits Alexa újabb értékesített büntetőből szerezte első találatunkat, majd Reizinger Sára átlövésből vette be ellenfelünk kapuját. Védekezésben azonban nem tudtuk megállítani a hazai rohamokat, így közelebb nem kerültünk ellenfelünkhöz, hiszen minden találatunkra volt válaszuk. A félidő közepén hat percig sikeresen hatástalanítottuk a siófoki támadásokat, így érintetlen maradt a kapunk, támadásban pedig Bíró Eszter, Illés Virág és Plesztovits Alexa révén zsinórban háromszor voltunk eredményesek (32:15). A mérkőzés utolsó tíz percének kezdetén társai kétszer is sikeresen játszották meg Plesztovits Alexát beállóban, aki nem hibázott, Braun Laura Csenge pedig a szélről járt túl a kapus eszén, míg Lízer Dorottya átlövésből volt eredményes. A 41:23-as végeredményt Plesztovits Alexa utolsó másodperces gólja állította be a bajnokság alapszakaszának utolsó mérkőzésén. Junior csapatunk a rájátszásban a 9-13. helyért lép pályára. 
Korosztály: 
Csapatunk a K&H női kézilabda liga alapszakaszának utolsó fordulójában 28:24-es vereséget szenvedett a Siófok KC együttesétől. Az utolsó fordulók eredményei alapján a rájátszás negyeddöntőjében is a Siófok KC lesz az ellenfelünk.
 
Hét napon belül a harmadik mérkőzésen léptek pályára lányaink a K&H liga 22., utolsó fordulójában Siófokon. A találkozón a hazai együttes szerzett vezetést, melyet Olivera Vukcevic egyenlített ki Katarina Krpez Slezak átadásából a 7. percben. Támadásbeli pontatlanságainkat kihasználva ellenfelünk gyors akciókat vezetve az első tíz perc végére 4:1-re alakította az állást. Gólcsendünket Andjela Bulatovic törte meg, miután betörés végén talált a siófoki kapuba, majd a montenegrói irányítónk által kiharcolt hétméteres mögé Katarina Krpez Slezak állt, aki a büntetővonalról ugyan hibázott, de a kipattanót összegyűjtve 6:3-ra alakította az állást. Az első negyedóra végét követően nyolc percig nem kaptunk gólt jól záró védelmünknek és Janurik Kinga védéseinek köszönhetően. Míg támadásban zsinórban ötször is eredményesek voltunk ez idő alatt, Klivinyi Kinga tíz méterről lőtte ki a bal felső sarkot, majd Janurik Kinga indítását Katarina Krpez Slezak váltotta gólra (7:6). Ellenfelünket a védekezésben és támadásban is szerepet kapó saját nevelésű beállónk, Szabó Laura találatával értük utol, majd Katarina Krpez Slezak újabb gyors ellentámadás végén szerzett góljával a 23. percben már lányaink vezettek. Ellenfelünk hét mezőnyjátékossal próbálta bevenni Janurik Kinga kapuját, aki védése után egész pályáról talált az üres kapuba, míg Katarina Krpez Slezak a félpályáról tett ugyanígy három perccel később (10:12). A játékrész utolsó két percének döntetlennel futottunk neki, de a szünetre szerb jobbszélsőnk és Klivinyi Kinga utolsó másodperces góljaival 12:14-es előnnyel vonulhattunk. 
 
 
A fordulást követően ellenfelünk csökkentette hátrányát, de Mireya González Álvarez emberhátrányban, kiszorított szögből visszaállította a szünetbéli kétgólos különbséget. 13:15-ös állást követően tíz perc alatt hat siófoki gól ellenében csapatunk egyszer volt eredményes Olivera Vukcevic révén. Nyolcperces gólcsendünket Klivinyi Kinga törte meg, de két találatnál közelebb nem kerültünk ellenfelünkhöz, és a 47. percben már 22:17 állt az eredményjelzőn. Yulia Khavronina bejátszásából Kisfaludy Anett volt eredményes, majd a válogatott beállónk által kiharcolt hétméterest Szabó Laura váltotta gólra, négy találatra csökkentve hátrányunkat. A hazai csapatnak azonban minden találatunkra volt válasza, így hiába szerzett gólt Kisfaludy Anett és Klivinyi Kinga is lerohanás végén, a négygólos különbség nem változott a csapatok között. A mérkőzés hajrájában szerepet kapó Győri Barbara ziccert hárított, míg a 28:24-es végeredményt Szabó Laura büntetőből szerzett találata állította be. Csapatunk így a bajnokság alapszakaszában az 5. helyen végzett, és a negyeddöntőben a Siófok KC ellen harcolhatja ki a legjobb négy közé kerülést.  
 
 
 
 
Rovat: 
Felnőtt csapatunk szerdán a Siófok KC ellen lép pályára az alapszakasz utolsó mérkőzésén. A mérkőzés alakulását követhetik élő, szöveges közvetítésünkkel a http://live.handballerd.hu/ oldalon.
 
K&H női kézilabda liga alapszakasz -22. forduló
Siófok KC - ÉRD
 
Időpont: 2016. március 30., szerda 18:00
Helyszín: Beszédes József Ált. Iskola (8600 Siófok, Szépvölgyi utca 2.)
Játékvezetők: Herczeg Péter, Südi Péter
 
Az junior mérkőzés 13:30-kor, a ifjúsági találkozó 16 órakor kezdődik!A junior mérkőzés helyszíne: Siófok KC Munkacsarnok (8600 Siófok, Déli utca 2.)!
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2016. március 30., szerda
 
NB I Junior | Siófok KC Munkacsarnok (8600 Siófok, Déli utca 2.)
13:30 Siófok KC - ÉRD
 
NB I Ifjúsági | Beszédes József Ált. Iskola
16:00 Siófok KC - ÉRD
 
NB I Felnőtt | Beszédes József Ált. Iskola
18:00 Siófok KC- ÉRD
 
2016. március 31., csütörtök
 
OSB F alsóház 5-11. helyért | Építők Sportcsarnok (1101 Budapest, Vajda Péter u. 38.)
16:00 Szent István SE - ÉRD 1
 
2016. április 1., péntek
 
OSB E-F rájátszás 1-8. helyért | Batthyány Tornacsarnok, Érd
17:15 ÉRD 2 - Tamási KC
 
2016. április 3., vasárnap 
 
U13 Kovács L. Régióbajnoka | OBO Aréna Dabas (2370 Dabas, Iskola u. 5.)
08:50 Solymári SC - ÉRD 2003
12:10 ÉRD 2003 - Kántor Anikó SE
 
U8 Kovács L. régió | Tápiószentmártoni Sportcsarnok (2711 Tápiószentmárton, Bartók Béla út 3.)
10:00 ÉRD - Gyömrő VSK
11:00 Ipress Center-Vác - ÉRD
 
NB I/B Felnőtt | ÉRD Aréna
11:00 Haladás-ÉRD II - Marcali VSZSE
 
NB I/B Junior | ÉRD Aréna
13:00 Haladás-ÉRD II - Marcali VSZSE
 
Bp. I. o. női Felnőtt felsőház | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)
17:15 ÉRD III - KRSE
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Csapatunk a K&H női kézilabda liga 19. fordulójában közel állt a bravúrhoz, de végül nem sikerült a pontszerzés az FTC-Rail Cargo Hungaria ellen, három nappal később a 21. forduló találkozóján azonban már a győzelemnek örülhettünk a Fehérvár KC ellen. 
A 19. forduló elhalasztott, FTC-Rail Cargo Hungaria elleni mérkőzésünket szerdán pótoltuk. Lányaink remekül kezdték a mérkőzést a bajnoki címvédő ellen, hiszen az első perctől remek hangulatot teremtő szurkolóink biztatása közepette 5:2-es előnyre tettünk szert. Védelmünk jól állította meg a zöld-fehér akciókat, míg a kapuban Janurik Kinga bravúrosan védett. A 15. percre elfogyott előnyünk (7:7), de Katarina Krpez Slezak egy percen belül kétszer is eredményes volt, így lányaink visszavették a vezetést. Vezetésünket egészen a játékrész utolsó percéig tartottuk, amikor két vendég találatra nem volt válaszunk, így a szünetre 13:14-es állásnál vonultak a csapatok. A második játékrész elején Mireya González Álvarez akciógóljával és Szabó Laura higgadtan értékesített hétméteresével egyenlítettünk, majd Andjela Bulatovic góljával a 35. percben már együttesünk vezetett (16:15). 22:22-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a vendég csapat zsinórban három találatot szerezve háromgólos előnyre tett szert, de lányaink nem adták fel, Klivinyi Kinga és Mireya González Álvarez találataival az utolsó három percre egyenlő állásnál érkeztünk (25:25). Az utolsó percben az FTC hétméteresgóljára már nem válaszolhattunk, így 26:27-es vereséget szenvedtünk.
 
Három nappal az utolsó pillanatokig kiélezett FTC elleni összecsapást követően újabb bajnoki mérkőzés várt lányainkra, ezúttal a Fehérvár KC látogatott az ÉRD Arénába. A találkozón Kisfaludy Anett két lerohanás végén szerzett találatával szereztünk vezetést. Az FKC ugyan egyenlített, de Kisfaludy Anett újabb góljával ismételten lányaink jutottak előnyhöz, melyet egészen a tizedik percig meg is őriztünk, amikor Yulia Khavronina talált átlövésből a kapuba (6:5). Ezt követően azonban ellenfelünk zsinórban négyszer volt eredményes, így 6:9 állt az eredményjelzőn. Katarina Krpez Slezak és Mireya González Álvarez találataival csökkentettük hátrányunkat, majd a 26. percben spanyol jobbátlövőnk átlövésgóljával egyenlítettünk (12:12). Szabó Laura beállóból volt eredményes, míg a játékrész utolsó percében Katarina Krpez Slezak büntetőből, Klivinyi Kinga pedig Mariama Signaté indítása után volt eredményes, így 15:13-as előnnyel vonulhattunk a szünetre. A második félidő elején egy találatra zárkózott ellenfelünk, de a vezetést már nem adtuk ki kezünkből a mérkőzés hátralévő részében. Nagyobb előnyre a játékrész közepén nem tudtunk szert tenni, de minden vendég találatra volt válaszunk, így tartottuk egy-kétgólos előnyünket a félidő derekáig. A 48. percet követően, 22:21-es állás után azonban Janurik Kinga kapuját mindösszesen kétszer tudta bevenni az FKC, míg lányaink felállt fal ellen, és lerohanás végén is eredményesek voltak. A 32:23-as végeredményt Klivinyi Kinga utolsó másodpercben szerzett átlövésgólja állította be. 
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I-es utánpótlás csapataink kétszer is pályára léptek a héten, de a hétközben az FTC, majd a hétvégén a Fehérvár KC ellen sem sikerült a pontszerzés. Az alsóházi rájátszásban szereplő  ÉRD 1-es serdülő csapatunk ötödik mérkőzését is megnyerte, és veretlenül áll a tabella élén. Gratulálunk!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. március 21., hétfő
 
OSB F alsóház 5-11. helyért | Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD 1 21:22 (13:12)
 
2016. március 23., szerda
 
NB I Ifjúsági | ÉRD - FTC 17:21 (8:12)
NB I Junior | ÉRD - FTC 22:35 (10:13)
 
NB I Felnőtt | ÉRD - FTC-Rail Cargo Hungaria 26:27 (13:14)
 
2016. március 26., szombat
 
NB I Ifjúsági | ÉRD - Fehérvár KC 18:31 (9:15)
NB I Junior | ÉRD - Fehérvár KC 23:30 (10:13)
 
NB I Felnőtt | ÉRD - Fehérvár KC 32:23 (15:13)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink