NBI

Korosztály: 

NB I-es felnőtt csapatunk a bajnokság 19. fordulójában remek kapusteljesítménnyel és példás csapatmunkával 21:24-es győzelmet ért el a DVSC-TVP otthonában.

A mérkőzésen Krpez Slezák Katarina jutatta vezetéshez csapatunkat, majd a harmadik percben Andjela Bulatovic duplázta meg előnyünket. A több nagyszerű védést bemutató Janurik Kinga kapuját a hetedik minutumban tudták másodszor bevenni akcióból a hazaiak, míg ezt megelőzően lányaink közül a gólövőlistát vezető jobbszélsőnk, Kisfaludy Anett és Jamina Roberts is eredményes volt (3:5). Julie Foggea hárított büntetője ellenére ellenfelünk csökkentette hátrányát, de a vezetést nem adtuk ki a kezünkből. A játékrész utolsó harmadára fordulva Tóth Gabriella talpról vette be a DVSC kapuját, majd Szabó Laura értékesített hétméterese alakította 7:11-re az állást. A hajrában Krpez Slezák Katarina és Tóth Gabriella is ismét eredményes volt, így a szünetre 9:13-as állásnál vonultak a csapatok.

A fordulás után Mariama Signaté növelte góljaink számát, majd Tóth Gabriella szerezte tizenötödik találatunkat (12:15). Pár minutummal később magyar válogatott irányítónk újra betalált, Kiss Nikolett pedig a szaggatottról járt túl Horváth-Pásztor Bettina eszén. A folytatásban balkezeseink jegyeztek újabb találatokat, Kiss Nikolett és Krpez Slezák Katarina is két-két ízben lőtt a hálóba, miközben Julie Foggea újabb hétméterest hárított, mellyel az 55. percben 17:22-re vezettünk. A hajrában Jamina Roberts váltott gólra egy büntetőt, végül a 21:24-es végeredménnyel záruló összecsapáson Krpez Slezák Katarina szerezte utolsó találatunkat. Lányaink legközelebb jövő szombaton a Dunaújvárosi Kohász KA ellen lépnek pályára az ÉRD Arénában. A mérkőzésre jegyek április 9-től, hétfőtől kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán.

 

Felnőtt csapatunk pénteken a K&H női kézilabda liga 19. fordulójában a DVSC-TVP ellen lép pályára a Hódos Imre Sportcsarnokban. Utánpótlás együtteseink tizenegy mérkőzést vívnak a héten.

K&H női kézilabda liga - 19. forduló
DVSC-TVP - ÉRD


Időpont: 2018. április 6., péntek 18:00
Helyszín: Hódos Imre Sportcsarnok (4028 Debrecen, Kassai út 32-34.)
Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor

A hazai klub tájékoztatása szerint a DVSC-TVP–Érd női kézilabda bajnoki mérkőzésre a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban folyó átalakítási munkálatok, illetve a megszigorított biztonsági intézkedések miatt a vendégszurkolók részére a helyszínen nem lesz jegyértékesítés.

A hét ÉRD mérkőzései:

2018. április 4., szerda

Ifjúsági III. osztály | Treff Sportcsarnok (2030 Érd, Piroska utca 6.)

17:00 ÉRD II - Óbudai Kézilabda Sportiskola SE

 

2018. április 5., csütörtök

Ifjúsági I. osztály | ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.) 

17:00 ÉRD - Alba Fehérvár KC

 

Serdülő I. osztály | ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.) 

19:00 ÉRD - Alba Fehérvár KC

 

2018. április 6., péntek

Serdülő III. osztály | Kelebia Városi Sportcsarnok (6423 Kelebia, Bajcsy-Zsilinszky utca 43.)

17:00 Bácsalmási PVSE - ÉRD II

 

NB I Felnőtt | Hódos Imre Sportcsarnok (4028 Debrecen, Kassai út 32-34.)

18:00 DVSC-TVP - ÉRD

 

2018. április 7., szombat

 

Serdülő III. osztály |  Treff Sportcsarnok (2030 Érd, Piroska utca 6.)

09:00 ÉRD II - Szigetszentmiklós NKSE

 

U13 1. osztály 19-24. helyért | Treff Sportcsarnok (2030 Érd, Piroska utca 6.)

13:00 ÉRD - Alba Fehérvár KC

18:00 Tatabányai SC - ÉRD

 

2018. április 8., vasárnap

U9 Kovács László régió | Ceglédi Gál József Sportcsarnok 

09:00 ÉRD II - Ceglédi KCSE

09:45 ÉRD I - Százhalombattai VUK SE

11:15 Kóka KSK - ÉRD I

12:00 Százhalombattai VUK SE - ÉRD II

 

Bp. I.o. felnőtt | Treff Sportcsarnok (2030 Érd, Piroska utca 6.)

18:00 ÉRD III - Gödöllői KC

 

Hajrá ÉRD!

Korosztály: 

Felnőtt együttesünk a Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében büntetőpárbaj után 26:27-es győzelmet ért el a Siófok KC együttese ellen. A fináléban a Győri Audi ETO KC lesz az ellenfelünk.

Klubunk története során harmadszor jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe, ezúttal a Magyar Kézilabda Szövetség igazi kézilabda ünnepi helyszínt választott, a Papp László Budapest Sportarénát. Ezúttal a Siófok KC csapata volt az ellenfelünk. A Papp László Budapest Sportarénában rendezett mérkőzésen a 6. percben Coralie Lassource a balszélről jegyezte első találatunkat, majd a félidő első harmadához érkezve ismét francia balszélsőnk volt eredményes, mellyel 4:2-re alakult az állás. Kiss Nikolett átlövésével zárkóztunk közelebb, majd Mariama Signaté kétszer lőtt a kapuba a szaggatottról, de ennek ellenére a Siófok 7:5-re vezetett. A játékrész hajrájára ötgólos Balaton-parti előnnyel érkeztünk, de Krpez Slezak Katarina két, illetve Jamina Roberts egy találatával a szünetig 11:9-re csökkentettük hátrányunkat. 

A fordulás után az SKC talált be először, majd jobbszélsőnk büntetőből, Coralie Lassource pedig akcióból vette be Denisa Dedu kapuját. A folytatásban Kiss Nikolett, Gávai Szonja és Szabó Laura góljaival egy találatra megközelítettük ellenfelünket (16:15). A 48. percben jobbátlövőnk gólja jelentette az egyenlítést, majd egy Krpez Slezak Katarina gól után Kiss Nikolett újabb eredményes lövésével a vezetést is átvettük (18:19). Majd ismét visszavette vezetését ellenfelünk, de Kiss Nikolett, Tóth Gabriella és saját nevelésű beállónk, Szabó Laura is bevette a kaput, így a hajrára döntetlen állásnál érkeztünk (22:22). Az utolsó percben Mariama Signaté juttatta vezetéshez csapatunkat, de ellenfelünk ismét egyenlített (23:23), így büntetőpárbaj következett. Julie Foggea három siófoki büntetőt is hárított, míg a mindent eldöntő hétméterest Krpez Slezak Katarina értékesítette, ezzel bejuttatva csapatunkat a Magyar Kupa döntőjébe. A Győri Audi ETO KC elleni fináléra vasárnap 16:30-kor kerül sor. Hajrá ÉRD!

 

Rovat: 
Korosztály: 

A 2018. április 6-án megrendezésre kerülő, DVSC-TVP–Érd női kézilabda bajnoki mérkőzésre a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban folyó átalakítási munkálatok, illetve a megszigorított biztonsági intézkedések miatt a vendégszurkolók részére a helyszínen nem lesz jegyértékesítés.

Csak az előzetesen igényelt jegyeket tudjuk biztosítani. Kérjük kedves szurkolóinkat, hogy a igényeiket március 30-án 20:00-ig az Orange Dragons szurkolói csoport vezetőjénél, Endrész Csabánál adják le a +36 30 503 3508-as telefonszámon. 

A K&H női kézilabda liga 18. fordulójában együttesünk küzdelmes mérkőzésen 31:26-os vereséget szenvedett a Győri Audi ETO KC együttese ellen. 

Az Audi Arénában Mariama Signaté szerzett vezetést csapatunknak, majd egy kivédekezett hazai akció után Krpez Slezák Katarina növelte előnyünket. Jobbszélsőnk, Kisfaludy Anett és Kiss Nikolett góljaival tartottuk a lépést ellenfelünkkel, 7:7 után viszont a zöld-fehérek egymás után háromszor voltak eredményesek. A játékrész hajrájára Tóth Gabriella, Jamina Roberts és Kiss Nikolett akciógóljaival, valamint Krpez Slezák Katarina büntetőből szerzett találatával 13:12-re zárkóztunk. A 19:14-es félidei állást követően Kiss Nikolett és Tóth Gabriella újabb, valamint saját nevelésű beállónk, Szabó Laura első gólja ellenére nem csökkent hátrányunk (24:17). Ezt követően azonban jó védekezésünk után indításból két szélsőnk, Coralie Lassource és Krpez Slezák Katarina is bevette Kiss Éva kapuját, valamint felállt fal ellen Kiss Nikolett és Szabó Laura is eredményes volt, mellyel 25:22-re alakult az állás. A mérkőzés utolsó perceiben jobbszélsőnk akció,- és büntetőgóljára is volt válasza a Győrnek, a 31:26-os végeredményt Kiss Nikolett szaggatottról eleresztett lövése állította be. 

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

 

A hét közepén ifjúsági és serdülő I. osztályú lányaink is a DKKA otthonában léptek pályára, a pontszerzés viszont nem sikerült a Dunaújváros korosztályos együttesei ellen. Pénteken ifjúsági III. osztályú csapatunk az Elek Gyula Arénában játszott döntetlent az FTC II-Allimax együttesével. Vasárnap serdülő III. osztályú lányaink Kecskemétről hozták el a két bajnoki pontot, míg Bp. I. osztályban szereplő csapatunk nem bírt a KRSE együttesével. 

A hét ÉRD eredményei:

2018. március 14., szerda

Serdülő I. osztály | DKKA - ÉRD 33:15 (15:7) 

 

Ifjúsági I. osztály | DKKA - ÉRD 37:14 (16:6)

 

NB I Felnőtt | Győri Audi ETO KC - ÉRD 31:26 (19:14)

 

2018. március 16., péntek

Ifjúsági III. osztály | FTC II-Allimax - ÉRD II 24:24 (14:14)

 

2018. március 18., vasárnap

Serdülő III. osztály | Kecskeméti NKSE - ÉRD II 9:37 (6:17)

 

Bp. I.o. felnőtt | ÉRD III - Készenléti RSE 21:22 (11:11)

 

Hajrá ÉRD!

Korosztály: 

NB I-es csapatunk 31:26-os vereséget szenvedett a Győri Audi ETO KC együttese ellen.

A bajnokság 18. fordulójában Janurik Kinga védése után Mariama Signaté szerzett vezetést csapatunknak, majd lerohanás végén Krpez Slezák Katarina duplázta meg előnyünket. Válogatott kapusunk több bravúros védése után 3:3-nál egyenlítettek a hazaiak, de Kiss Nikolett átlövésével újra nálunk volt az előny. Tíz perc elteltével fordított a Győri Audi ETO KC, de jobbszélsőnk két góljával tartottuk a lépést a bajnoki címvédővel. Az első negyedóra után ellenfelünk zsinórban három találattal 10:7-es előnyre tett szert. A következő percekben Kiss Nikolett a szaggatottról, Kprez Slezák Katarina pedig a büntetővonalról volt eredményes, míg Julie Foggea hárította Stine Oftedal hétméteresét. A játékrész hajrájában Jamina Roberts és Tóth Gabriella is betalált a 19:14-es eredménnyel záruló első félidőben.

A fordulás után Kiss Nikolett átlövésből, Tóth Gabriella pedig talpról vette be Kiss Éva kapuját (21:16). A 37. percben emberhátrányban válogatott irányítónk bejátszását Szabó Laura váltotta gólra, majd Krpez Slezák Katarina egy indítást fejezett be sikerrel, már egyenlő létszámnál (24:18). A folytatásban egy győri találat ellenében lányaink négyszer lőttek a hálóba: Szabó Laura, Kiss Nikolett, Krpez Slezák Katarina és Coralie Lassource révén, mellyel  25:22-re zárkóztunk. Ezt követően a Győr gyors lerohanások után hatgólosra növelte előnyét, de az utolsó öt percre fordulva jobbszélsőnk két hétméteresével, és egy akciógóljával ismét három volt a két csapat között a különbség (28:25). Az utolsó percekben nem volt válaszunk a hazai találatokra, és a 31:26-os végeredményt Kiss Nikolett átlövése állította be. Lányaink legközelebb március 31-én a Török Bódog Magyar Kupa elődöntőjében a Siófok KC ellen lépnek pályára a Papp László Budapest Sportarénában.

 

A hét közepén NB I-es felnőtt együttesünk a K&H női kézilabda liga 18. fordulójában a Győri Audi ETO KC ellen lép pályára, míg utánpótlás csapataink négy mérkőzést vívnak a héten.

K&H női kézilabda liga - 18. forduló
Győri Audi ETO KC - ÉRD


Időpont: 2018. március 14., szerda 19:00
Helyszín: Audi Aréna Győr (9027 Győr, Kiskút liget)
Játékvezetők: Bacs József, Bóna Szabolcs

A hét ÉRD mérkőzései:

2018. március 14., szerda

Serdülő I. osztály | Dunaújvárosi Sportcsarnok (2400 Dunaújváros, Eszperantó út 4.)

16:00 DKKA - ÉRD

 

Ifjúsági I. osztály | Dunaújvárosi Sportcsarnok (2400 Dunaújváros, Eszperantó út 4.)

18:00 DKKA - ÉRD

 

NB I Felnőtt | Audi Aréna Győr (9027 Győr, Kiskút liget)

19:00 Győri Audi ETO KC - ÉRD 

 

2018. március 16., péntek

Ifjúsági III. osztály | Elek Gyula Aréna (1101 Budapest, Kőbányai út 47/A.)

11:00 FTC II-Allimax - ÉRD II

 

2018. március 18., vasárnap

Serdülő III. osztály | Kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. (6000 Kecskemét, Tóth László sétány 2.)  

15:00 Kecskeméti NKSE - ÉRD II

 

Bp. I.o. felnőtt | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)

18:45 ÉRD III - Készenléti RSE

 

Hajrá ÉRD!

A K&H női kézilabda liga 17. fordulójában felnőtt csapatunk küzdelmes mérkőzésen 22:20-as győzelmet ért el a Siófok KC ellen. Utánpótlás együtteseink öt győzelem mellett két döntetlen értek el a héten.

A mérkőzés 4. percében Krpez Slezák Katarina lőtte az első gólt, majd Coralie Lassource duplázta meg előnyünket. A folytatásban fej-fej mellett haladtak a csapatok, Jamina Roberts és Andjela Bulatovic találataira is volt válasza a vendégeknek. 6:5 után csapatunk  egymás után három gólt szerzett, Szabó Laura, Jamina Roberts és Coralie Lassource révén (9:5). A folytatásban Kiss Nikolett talált be kétszer, de a játékrész hajrájában így is csökkent a vezetésünk (11:9). A 12:11-es félidei állás után zsinórban ötször voltunk eredményesek, míg Janurik Kinga kapuja kilenc percig érintetlen maradt. A következő percekben faragott a hátrányából a vendég együttes, de Kisfaludy Anett és Coralie Lassorce találatainak köszönhetően háromnál kevesebbre nem zárkóztak a Balaton-partiak (20:17). Az izgalmas mérkőzés hajrájában Gávai Szonja ejtett gólt a végül 22:20-as végeredménnyel záruló összecsapáson. 

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

A hét közepén ifjúsági és serdülő I. osztályú lányaink a Bajnok DSE Nemesvámos korosztályos együtteseit fogadták az ÉRD Arénában, a pontszerzés azonban egyik mérkőzésen sem sikerült. Ifjúsági III. osztály csapatunk a Budaörs Handball II ellen tudott nyerni, míg Bp. I. osztályú együttesünk döntetlenre végzett a Malév SC-vel. Pest megye ifjúsági csapatunk a Martonvásári KSE otthonában maradt pont nélkül, felnőtt csapatunk az Inárcs-Örkény KC II ellen növelte győzelmei számát. Szombaton U13 I. és II. osztályú csapatunk is két-két mérkőzésen lépett pályára, melyből második együttesünk egy találkozót nyert meg a felsőházban. A hét utolsó napján serdülő III. osztályú lányaink a Ceglédi KCSE ellen tartották itthon a két pontot. U9-es lányaink egy győzelem, egy döntetlen mellett két vereséget szenvedtek a hétvégi fordulókban. Gratulálunk a győzelmekhez!

 

A hét ÉRD eredményei:

2018. március 7., szerda

Serdülő I. osztály | ÉRD - Bajnok DSE Nemesvámos 30:31 (15:21)

 

Ifjúsági III. osztály | ÉRD II - Budaörs Handball II 44:29 (26:13)

 

Ifjúsági I. osztály |  ÉRD - Bajnok DSE Nemesvámos 26:27 (13:15)

 

2018. március 8., csütörtök

Bp. I.o. női felnőtt | ÉRD III - Malév Sport Club 24:24 (11:11)

 

2018. március 9., péntek

Pest megye ifjúsági | Martonvásári KSE - ÉRD III 28:22 (15:13)

 

2018. március 10., szombat

U13 1. osztály Alsóház | DKKA - ÉRD 31:12 (16:5)

U13 1. osztály Alsóház | Tatabányai SC - ÉRD 21:19 (6:13)

 

U13 2. osztály Felsőház | Dabas KC VSE - ÉRD 14:11 (8:3)

U13 2. osztály Felsőház | Vecsési SE - ÉRD 13:24 (8:12)

 

Pest megye felnőtt | Inárcs-Örkény KC II - ÉRD II 10:39 (6:19)

 

2018. március 11., vasárnap

Serdülő III. osztály | ÉRD II - Ceglédi KCSE 26:13 (16:8))

 

U9 Kovács László régió | ÉRD I - Farkasvár DSE 6:13 (2:6)

U9 Kovács László régió | ÉRD I - Ceglédi KCSE 11:6 (5:2)

U9 Kovács László régió | ÉRD II - Kóka KSK 7:13 (6:8)

U9 Kovács László régió | ÉRD II - Farkasvár DSE 9:9 (3:3)

 

NB I Felnőtt | ÉRD - Siófok KC 22:20 (12:11)

 

Hajrá ÉRD!

Korosztály: 

NB I-es felnőtt csapatunk küzdelmes mérkőzésen 22:20-as győzelmet ért el a Siófok KC együttese ellen.

A K&H női kézilabda liga 17. fordulójának mérkőzésén két szélsőnk, Krpez Slezák Katarina és Coralie Lassource révén szereztünk vezetést. 3:3 után Jamina Roberts kétszer egymás után lőtt a kapuba, majd Andjela Bulatovic betörés végén alakította 6:4-re az állást. A következő percekben Szabó Laura és svéd balátlövőnk növelték találataink számát, míg jól záró védőfalunk mögött Janurik Kinga több bravúrt is bemutatott. Az első negyedóra végén Mariama Signaté indítását Coralie Lassource váltotta gólra, mellyel 9:5-re vezettünk. A játékrész hajrájában Julie Foggea hárított büntetője ellenére egy találatra zárkóztak a vendégek (10:9). A félidő utolsó perceiben balkezeseink, Kiss Nikolett és Krpez Slezák Katarina voltak eredményesek, így a szünetre 12:11-es előnnyel vonultunk.

A fordulás után egyenlített ellenfelünk, de három kivédekezett vendég akció után Jamina Roberts, Coralie Lassource és Andjela Bulatovic lerohanásgóljaival 15:12-re vezettünk. Felállt fal ellen Krpez Slezák Katarina két egymást követő támadást fejezett be a szélről, majd Janurik Kinga eszén hétméteresből sem tudtak túljárni a vendégek, míg jobbszélsőnk nem hibázott a büntetővonalról (18:12). Ezt követően közelebb zárkózott a Siófok, Julie Foggea újabb büntetőt védett, és az utolsó tíz percre fordulva Kisfaludy Anett találatával három gól volt az előnyünk. A hajrában Jamina Roberts újra betalált, majd az 58. percben Gávai Szonja ejtésével biztosítottuk be győzelmünket (22:20). Lányaink legközelebb szerdán lépnek pályára a bajnokság küzdelmeiben, akkor idegenben a Győri Audi ETO KC lesz az ellenfelünk.  

 

Rovat: 
Korosztály: 

ÉRD - Siófok KC 22:20 (12:11)

2017/2018 K&H női kézilabda liga 17. forduló

2018.03.11. 16:00

 

Támogatóink