NBI

Korosztály: 

A K&H női kézilabda liga küzdelmeiben csapatunk 32:15-ös vereséget szenvedett az FTC-Rail Cargo Hungaria együttese ellen az Elek Gyula Arénában. 

A 21. forduló mérkőzését a haziak kezdték jobban, első találatunkat Tóth Gabriella szerezte a tizedik percben (5:1). A folytatásban balkezeseink voltak eredményesek, Krpez Slezák Katarina büntetőből, Kiss Nikolett pedig átlövésből vette be a ellenfelünk kapuját. A játékrész utolsó harmadára fordulva Jamina Roberts talpról, válogatott jobbátlövőnk pedig újra a szaggatottról lőtt a hálóba (11:5). A félidő utolsó perceiben Szabó Laura és Gávai Szonja növelték találataink számát, de ezekre is volt válasza a hazaiaknak, így a szünetre 15:7-es állásnál vonultunk. 

A fordulás után Krpez Slezák Katarina talált be hétméteresből, majd saját nevelésű játékosunk, Moncz Nikolett átlövésből szerezte első NB I-es felnőtt találatát (20:9). A 41. percben Jamina Roberts és Mariama Signaté kilenc méterről vette be a zöld-fehérek kapuját, majd Szabó Laura beállóból jegyzett gólt, mellyel 29:13-ra alakult az állás. A hajrára fordulva Krpez Slezák Katarina a hétméteresvonalról, majd Kiss Nikolett a szaggatottról lőtt a hálóba a 32:15-ös végeredménnyel záruló összecsapáson. Csapatunk legközelebb szerdán a Kisvárda Master Good SE ellen lép pályára hazai környezetben. A mérkőzésre jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán!

 

Rovat: 
Korosztály: 

A K&H női kézilabda liga 21. fordulójában FTC Rail Cargo Hungaria – ÉRD összecsapásra, 2018.04.21. szombaton 15:00 órai kezdettel kerül sor az Elek Gyula Arénában. Kapunyitás és a beléptetés 13:30-tól.

Szurkolóink beléptetésére az Elek Gyula Aréna Kőbányai út 47/A Oázis kertészet parkolója felöl található kapun kerül sor, a hazai szurkolóktól elkülönítve. A biztonsági szolgálat személyenként és egyesével végzi a beléptetést, mely hosszabb időt vehet igénybe. 

A csarnok területére tiltott és be nem vihető tárgyak:

  • Szeszes ital, kábítószer, valamint olyan tárgyak, amely a sportrendezvény megtartását, továbbá mások személyi- és vagyonbiztonságát veszélyezteti, amelynek birtoklását jogszabály, a sportrendezvényre való bevitelét a szervező megtiltotta, /pl.: szúró-vágóeszköz, lőfegyver és annak utánzata, palackozott- dobozos ital és étel, spray, esernyő, és minden olyan tárgy melynek eldobása sérülést okozhat.

A vendégszektorba 1 darab dobot és a koreográfiához tartozó zászlókat lehet bevinni.  Ezen tárgyak vonatkozásában viszont csak azok engedhetők be, melyek tiltott jelképet, illetve másra nézve sértő megjegyzést nem tartalmaznak, illetve ábrázolnak. Sípot, kereplőt, dudát, kürtöt a csarnok területére biztonsági szempontból nem engednek be a rendezők.

A hatályos jogszabályok értelmében a mérkőzésre csak olyan személy léptethető be, aki nem áll nyilvánvalóan alkohol vagy más bódító hatású szer befolyása alatt, továbbá nem tart magánál olyan eszközt mely a sportrendezvény megtartását vagy mások biztonságát veszélyezteti.

A sportrendezvényről eltávolítható, illetve a beléptetés megtagadható attól a személytől is, aki erőszakosan lép fel a rendezőkkel szemben, illetve a törvényellenes magatartását nem hagyja abba a rendező felszólítására.

A beléptetésétől kezdődően a sportrendezvényen kép és hangfelvételre kerül sor.

Jó szurkolást, jó mérkőzést kívánunk!

Hajrá ÉRD!

Rovat: 
Korosztály: 

Április 17-én, kedden 12 órától árusítjuk a vendégjegyeket a szombati FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD mérkőzésre az ÉRD Aréna jegypénztárában. A hazai klub által rendelkezésre bocsátott 94 jegy egységesen 2000 forintba kerül, és készpénzzel vagy bankkártyával lehet megvásárolni. A mérkőzés helyszínén a vendégszurkolók részére nem lesz jegyértékesítés.

K&H női kézilabda liga - 21. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD


Időpont: 2018. április 21., szombat 15:00
Helyszín: Elek Gyula Aréna (1101 Budapest, Kőbányai út 47/a)
Játékvezetők: Bócz László, Wiedemann Viktor

Hajrá ÉRD!

Felnőtt csapatunk szombaton az FTC-Rail Cargo Hungaria otthonában lép pályára a K&H női kézilabda liga 21. fordulójában. Utánpótlás együtteseink tizenkét mérkőzésen szerepelnek a héten.

K&H női kézilabda liga - 21. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD


Időpont: 2018. április 21., szombat 15:00
Helyszín: Elek Gyula Aréna (1101 Budapest, Kőbányai út 47/a)
Játékvezetők: Bócz László, Wiedemann Viktor

A hét ÉRD mérkőzései:

2018. április 21., szombat

Serdülő III. osztály | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

10:00 ÉRD II - Vecsés SE Jusec

 

Serdülő I. osztály | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

12:00 ÉRD - KSI Kézilabda Akadémia

 

Ifjúsági III. osztály | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

14:00 ÉRD II - Kecel KC

 

NB I felnőtt | Elek Gyula Aréna (1101 Budapest, Kőbányai út 47/a)

15:00 FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD

 

Pest megye negyeddöntő | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

17:00 ÉRD II - Hatvani KSZSE

 

2018. április 22., vasárnap

Pest megye ifjúsági | ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)

09:00 ÉRD III - Dunavarsányi TE

 

Ifjúsági I. osztály | ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)

11:00 ÉRD - NEKA II

 

U10 Kovács László régió | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)

14:45 ÉRD - Aranyszarvas SE

17:00 Dömsödi USE - ÉRD

 

U8 Kovács László régió | Ceglédi Gál József Sportcsarnok (2700 Cegléd, Rákóczi út 33.)

15:30 ÉRD I - Maglódi TC

16:30 ÉRD II - EURONOVEX USE

17:00 ÉRD II - Dömsödi USE

17:00 EURONOVEX USE - ÉRD I

 

Bp. I.o. felnőtt | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest Simon Bolivár sétány 1-3.)

17:45 ÉRD III - FSzSE

 

Hajrá ÉRD!

NB I-es felnőtt csapatunk a K&H női kézilabda liga 20. fordulójában 28:27-es győzelmet ért el a Dunaújvárosi Kohász KA ellen.

A mérkőzésen Krpez Slezák Katarina büntetőből jutatta vezetéshez csapatunkat, majd Kisfaludy Anett alakította 2:0-ra az állást. Az első tíz perc végéhez érve jobbszélsőnk lerohanás végén, Mariama Signaté pedig felállt fal ellen vette be a vendégek kapuját (7:4). A folytatásban egy perc alatt Krpez Slezák Katarina kétszer talált be, majd Szabó Laura és Tóth Gabriella is feliratkozott a gólszerzők listájára (13:8). A játékrész hajrájában közelebb zárkózott a DKKA, de Mariama Signaté és Krpez Slezák Katarina újabb találataival 15:13-as előnnyel vonulhattunk a szünetre. A fordulás után Kiss Nikolett talált először a kapuba, majd Kisfaludy Anett, Tóth Gabriella és Coralie Lassoruce révén zsinórban háromszor vettük be az újvárosi kaput, így a 35. percben 19:14-re vezettünk. Nyolc minutummal később ellenfelünk egyenlített, de Kiss Nikolett révén visszavettük a vezetést. A mérkőzés hajrájához érkezve átlövőink, Mariama Signaté és Kiss Nikolett találatainak köszönhetően 26:23-ra vezettünk, de az utolsó percekben újra egyenlő eredmény állt az ÉRD Aréna eredményjelzőjén. Az utolsó minutumra fordulva Coralie Lassource nem hibázott szélről, és erre már nem volt válasza a vendégeknek, így lányaink 28:27-re megnyerték a mérkőzést. 

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

Szombaton ifjúsági és serdülő I. osztályú csapatunk is Kozármislenyben lépett pályára, de a pontszerzés egyik együttesünknek sem sikerült. Serdülő III. osztályú lányaink a Bicske otthonában nyertek, Bp. I. osztályú együttesünk a Gázművek MTE NKE ellen szenvedett vereséget. A hét utolsó napján U11-es lányaink mind a két mérkőzésüket megnyerték a Kovács László régió F csoportjában. Pest megye felnőtt csapatunk hatgólos győzelmet ért el a bajnokság negyeddöntőjének első mérkőzésén. Gratulálunk a győzelemhez!

A hét ÉRD eredményei:

2018. április 14., szombat

Serdülő III. osztály | Bicskei TC - ÉRD II 6:38 (3:18)

 

Serdülő I. osztály | Kozármisleny Sportegyesület - ÉRD 46:22 (25:13)

 

Ifjúsági I. osztály | Kozármisleny Sportegyesület - ÉRD 44:27 (20:14)

 

Bp. I.o. felnőtt | Gázművek MTE NKE - ÉRD III 24:21 (12:11)

 

NB I felnőtt | ÉRD - Dunaújvárosi Kohász KA 28:27 (15:13)

 

2018. április 15., vasárnap

U11 Kovács László régió | ÉRD - Kántor Anikó SE 22:12 (12:4)

U11 Kovács László régió | Gyömrői Kézilabda Akadémia - ÉRD 10:24 (6:11)

 

Pest megyei felnőtt negyeddöntő | Hatvani KSZSE - ÉRD II 28:34 (15:16)

 

Hajrá ÉRD!

Korosztály: 

Felnőtt csapatunk az utolsó pillanatokig kiélezett mérkőzésen 28:27-es győzelmet ért el a Dunaújvárosi Kohász KA együttese ellen.

Egy hónap után újra hazai közönség előtt játszottak bajnoki mérkőzést lányaink, ahol Krpez Slezák Katarina büntetőből szerzett vezetést csapatunknak, majd Kisfaludy Anett duplázta meg előnyünket. A remek védéseket bemutató Janurik Kinga kapuját a nyolcadik percben tudták bevenni először a vendégek, miközben Julie Foggea eszén Kovács Anna nem tudott túljárni a hétméteresvonalról. Az első tíz minutum végére Mariama Signaté és Kisfaludy Anett góljai alakították 5:3-ra az állást. A félidő közepéhez érkezve a DKKA egy találatra zárkózott, de az egyenlítés nem sikerült ellenfelünknek, Krpez Slezák Katarina egymás után kétszer is a kapuba talált (10:7). A játékrész derekára Szabó Laura, Tóth Gabriella és Krpez Slezák Katarina góljaival öttel vezettünk, de a hajrában faragott hátrányából a DKKA. Az utolsó percekben jobbszélsőnk és Mariama Signaté találataira is volt válasza a vendégeknek, így a szünetre 15:13-as állásnál vonulhattak a csapatok.

A fordulás után Kisfaludy Anett, Tóth Gabriella és Coralie Lassource révén zsinórban háromszor vettük be Oguntoye Viktória kapuját, mellyel 17:14 volt az állás. A következő percekben hat újvárosi gólra egy Krpez Slezák Katarina találat volt a válaszunk, így 20:20-nál egyenlítettek a vendégek. Kiss Nikolett átlövésgóljával újra lányainknál volt az előny, majd Jamina Roberts és Krpez Slezák Katarina is lerohanás végén vette be a hálót (23:21). A hajrára fordulva Kiss Nikolett egy percen belül kétszer is betalált, mellyel tartottuk háromgólos előnyünket. Az utolsó előtti percben egyenlítettek a vendégek, de Coralie Lassource nem hibázott a szélről, majd az utolsó több mint egyperces vendégtámadást sikerrel védekezték ki lányaink, így csapatunk 28:27-re megnyerte a találkozót.

A mérkőzés végén törzsszurkolónk, Riczu Gábor - aki már 8 éve szüntelenül biztatja csapatunkat - egy mezt és egy dedikált labdát kapott lányainktól ajándékba. Együttesünk legközelebb április 21-én az Elek Gyula Arénában lép pályára az FTC-Rail Cargo Hungaria ellen.

 

Rovat: 
Korosztály: 

ÉRD - Dunaújvárosi Kohász KA 28:27 (15:13)

2017/2018 K&H női kézilabda liga 20. forduló

2018.04.14. 18:00

 

Rovat: 
Korosztály: 

Csapatunk április 25-én, szerdán a K&H női kézilabda liga 22. fordulójában a Kisvárda Master Good SE együttesét fogadja az ÉRD Arénában. A mérkőzésre jegyek szombat reggeltől kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán!

K&H női kézilabda liga - 22. forduló
ÉRD - Kisvárda Master Good SE

Időpont: 2018. április 25., szerda 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Bíró Ádám, Kiss Olivér

Szurkolói információk:

A találkozóra jegyek április 14-től, szombattól kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. 

A mérkőzésre érvényes jegyárak:

Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft

A belépés 6 év alatt ingyenes! 

DÍJMENTES JEGYEK

Részletes információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php

HAJRÁ ÉRD!!

Szombaton a K&H női kézilabda liga 20. fordulójában lányaink a Dunaújvárosi Kohász KA csapata ellen lépnek pályára. A mérkőzésre jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán.

K&H női kézilabda liga - 20. forduló
ÉRD - Dunaújvárosi Kohász KA


Időpont: 2018. április 14., szombat 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Andorka Miklós, Hucker Róbert

Szurkolói információk:

A találkozóra jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. 

A mérkőzésre érvényes jegyárak:

Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft

A belépés 6 év alatt ingyenes! 

DÍJMENTES JEGYEK

Részletes információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php

 

A hét ÉRD mérkőzései:

2018. április 14., szombat

Serdülő III. osztály | Szári Sportcsarnok (2066, Szár Forrás út 1.)

10:00 Bicskei TC - ÉRD II

 

Serdülő I. osztály | Kozármisleny Városi Sportcsarnok (7761 Kozármisleny, Alkotmány tér 55.)

14:00 Kozármisleny Sportegyesület - ÉRD

 

Ifjúsági I. osztály | Kozármisleny Városi Sportcsarnok (7761 Kozármisleny, Alkotmány tér 55.)

16:00 Kozármisleny Sportegyesület - ÉRD

 

Bp. I.o. felnőtt | Emszt Kálmánné Sportcsarnok (1097 Budapest, Könyves K. krt. 28.)

17:15 Gázművek MTE NKE - ÉRD III

 

NB I felnőtt | ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)

18:00 ÉRD - Dunaújvárosi Kohász KA

 

2018. április 15., vasárnap

U11 Kovács László régió | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

09:00 ÉRD - Kántor Anikó SE

14:00 Gyömrői Kézilabda Akadémia - ÉRD

 

Pest megyei felnőtt negyeddöntő | Hatvani Kodály Zoltán Ált. Isk. (3000 Hatvan, Géza fejedelem u. 2.)

11:30 Hatvani KSZSE - ÉRD II

 

Hajrá ÉRD!

NB I-es felnőtt csapatunk pénteken 21:24-es győzelmet ért el a DVSC-TVP otthonában. Utánpótlás együtteseink négy győzelmet szereztek a héten.

Jól kezdte a bajnokság 19. fordulóját felnőtt együttesünk, Krpez Slezák Katarina és Andjela Bulatovic révén szereztünk vezetést, majd az ötödik percben Kiss Nikolett alakította 2:5-re az állást. A fantasztikus védéseket bemutató Janurik Kinga kapuját tíz minutum alatt háromszor vették be a hazaiak akcióból. Az első negyedóra végére Kprez Slezák Katarina és Kisfaludy Anett találataival tartottuk előnyünket (5:8). A játékrész hajrájára fordulva Jamina Roberts akcióból, Szabó Laura pedig büntetőből lőtt a kapuba, a 9:13-as eredménnyel záruló félidő utolsó narancs-fekete találatát pedig Tóth Gabriella szerezte. A fordulás után faragott hátrányából a DVSC, de Mariama Signaté és Tóth Gabriella újabb góljainak köszönhetően a vezetést nem adtuk ki a kezünkből (12:15). A 46. percben Julie Foggea már a második hazai hétméterest hárította, így magyar válogatott irányítónk és Kiss Nikolett találataival ötre növeltük vezetésünket. A mérkőzés hajrájában Krpez Slezák Katarina és Kiss Nikolett akcióból, Jamina Roberts pedig a büntetővonalról növelték góljaink számát a végül 21:24-re megnyert találkozón.

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

Ifjúsági III. osztály Közép csoportjában szereplő csapatunk három nap alatt két győzelmet ért el, szerdán a  Óbudai Kézilabda Sportiskola SE, pénteken pedig a Bácsalmási PVSE ellen gyűjtötte be a két pontot. Ifjúsági I. és serdülő I. osztályú lányaink az Alba Fehérvár KC korosztályos együtteseit fogadták az ÉRD Arénában, ahol ifjúsági csapatunk győzelemnek örülhetett. U13 1. osztályú együttesünknek a bajnokság 19-24. helyért rendezett mérkőzéseken egy döntetlen, és egy vereség volt a mérlege. Serdülő III. osztály déli csoportjában küzdő csapatunk nem bírt a Szigetszentmiklós NKSE-vel. U9 Kovács László régióban szepelő ÉRD I-es lányaink egy győzelmet, ÉRD II-es egy döntetlent értek el a hétvégén. Bp. I.o. felnőtt csapatunk nem bírt a Gödöllői KC-val. Gratulálunk a győzelmekhez!

A hét ÉRD eredményei:

2018. április 4., szerda

Ifjúsági III. osztály | ÉRD II - Óbudai Kézilabda Sportiskola SE 32:23 (19:15)

 

2018. április 5., csütörtök

Ifjúsági I. osztály | ÉRD - Alba Fehérvár KC 27:21 (13:15)

 

Serdülő I. osztály | ÉRD - Alba Fehérvár KC 19:39 (11:17) 

 

2018. április 6., péntek

Serdülő III. osztály | Bácsalmási PVSE - ÉRD II 19:36 (9:17)

 

NB I Felnőtt | DVSC-TVP - ÉRD 21:24 (9:13)

 

2018. április 7., szombat

 

Serdülő III. osztály |  ÉRD II - Szigetszentmiklós NKSE 21:23 (10:13)

 

U13 1. osztály 19-24. helyért | ÉRD - Alba Fehérvár KC 19:19 (9:8)

U13 1. osztály 19-24. helyért | Tatabányai SC - ÉRD 20:16 (12:7)

 

2018. április 8., vasárnap

U9 Kovács László régió | ÉRD II - Ceglédi KCSE 12:12 (4:6)

U9 Kovács László régió | ÉRD I - Százhalombattai VUK SE 23:15 (10:7)

U9 Kovács László régió | Kóka KSK - ÉRD I 13:12 (5:6)

U9 Kovács László régió | Százhalombattai VUK SE - ÉRD II 15:12 (7:7)

 

Bp. I.o. felnőtt | ÉRD III - Gödöllői KC 15:17 (7:10)

 

Hajrá ÉRD!

Támogatóink