NBI

Korosztály: 

Rendkívül fontos találkozón lépett pályára az Érd a Budaörs otthonában. Csapatunk szinte végig vezetve, magabiztosan nyert az újonc ellen, így féltávnál a 12. helyen várja a folytatást.

Nem várt nehézségekkel kellett szembenéznie csapatunknak, kapus poszton ugyanis kisebb betegség miatt Hadfi Grétára nem számíthatott a szakvezetés, így Kántor Kamilla mellett a mindössze 18 éves Poteczin Enikő került be a keretbe.

Ez azonban nem fogta meg csapatunkat, már az első támadásunkból sikerült betalálni. Szépen kijátszott akció végén Szabó Kitti ejtett Vártok Ramóna fölött a kapuba. Kántor is remekül kezdett hátul, Pálos-Bognár Barbara hétméteresét hárította lábbal. Nem esett kétségbe a Budaörs és a 6. percben, Hajduch Csenge révén a mérkőzésen először átvette a vezetést (4-3).

Három perc sem kellett hozzá Fekete Bozsana szélről szerzett góljával ismét nálunk volt az előny (5-6), majd a 12. percre háromra nőtt a különbség (5-8). Buday Dániel ki is kérte idejét, és fokozatosan közelítve a 18. percben ismét egál volt az állás (10-10).

Két beállóval, hét a hat elleni játékot próbált már az első félidőben is a Budaörs, de a vezetést nem sikerült átvennie. A hajrában pedig tovább tudtuk növelni az differenciát, így a szünetre 16-13-ra az Érd mehetett előnnyel.

A második játékrészt ismét üres kapuval, támadásban eggyel több mezőnyjátékossal kezdte a hazai gárda, és a 41. percben ismét átvették a vezetést Pálos-Bognárék (22-21). Nem adta meg magát azonban csapatunk (miért is tette volna), Horváth Roland időkérése után 3 perc alatt fordítottunk (23-24). Paróczy Sáráék innen már nem adták ki a kezükből az irányítást. Poteczin Enikő is bemutatkozhatott a kapuban egy büntető erejéig, sajnos védenie nem sikerült.

7 perccel a vége előtt így is már 6 gól volt a fórunk. Szélsőink parádéztak, Bódi és Fekete Bozsana is százszázalékos lövőteljesítményt rakott le az asztalra (6/6 és 5/5). Végül magabiztosan menedzselve a hajrát megérdemelten, 35-30-as sikert aratott csapatunk.

A bajnokság felénél így 4 győzelemmel a 12. helyen áll az Érd, holtversenyben az Alba Fehérvárral és egy egységgel lemaradva a Budaörstől. Folytatás másfél hét múlva a Vác ellen.

K&H női kézilabda liga, 13. forduló

Moyra-Budaörs Handball – Érd 30-35 (13-16)

ÉRD: Kántor – Bódi 6, Vukajlovics 3, Szabü Kitti 9 (4), Paróczy  5, Kopecz 5, Fekete B. 5
Csere: Poteczin (kapus), Horváth D., Kiss D. Zs., Mód 2, Sztankovics

Horváth Roland:

„Nagyon sokat készültünk erre a mérkőzésre és tudtam, hogy borzasztó nehéz meccsünk lesz, abból kiindulva, hogy milyen bravúros eredményeket ér el a Budaörs. Rengeteget készültünk, hogy tudjunk itt ma győzni. Gratulálni szeretnék Buday Dánielnek ehhez a hét a hat elleni játékhoz, mert ilyen precízen én még nem láttam játszani ezt, úgyhogy le a kalappal előtte.”

A vezetőedzők választása alapján csapatunkból a mérkőzés legjobbja Sztankovics Réka lett.

Sztankovics Réka:

„Gratulálok a Budaörsnek, mert nagyon szépen játszottak. Megnehezítették a dolgunkat a hét a hattal. Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz. Igazából csak a végén dőlt el. Keményen kellett védekeznünk és kisegítettük egymást ott, ahol kellett. Borzasztóan örülök, mert úgy érzem végre elindult valami ebben a csapatban.”

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Vasárnap 18 órától az újonc Budaörs otthonában lépünk pályára a K&H Liga 13. fordulójában. Féltávhoz érkezve nagyon fontos lenne begyűjteni a másik feljutó elleni két pontot is.

2021 utolsó bajnokiján sikeresen legyőzte csapatunk a frissen feljutó Vasast, idegenben 29-27-re. Vasárnap a szintén újonc Budaörs ellen sem lehet más a cél, mint a győzelem megszerzése. Buday Dániel együttese meglepetésre remekül helyt áll a bajnokságban és 4 győzelemmel, valamint 1 döntetlennel jelenleg a 10. helyen áll a bajnokságban.

Hajduch Csengéék ponttal távoztak Fehérvárról, és legyőzték a Szombathely mellett a Siófokot, valamint óriási bravúrral az MTK-t és a Mosonmagyaróvárt is. Ellenben például a Vasastól is kikaptak, így nagy kérdés melyik arcát mutatja majd ellenünk a csapat. Kapus poszton akad gondja ellenfelünknek, ugyanis Sipeki Flóra nem bevethető és Bőle Maja sem játszhatott legutóbb a Fradi ellen koronavírus fertőzést követő lábadozása miatt. Így a Pénzügyőr SE ifjúsági válogatott kapusa, Sass Kincső segített be friss igazolásként a budaörsiek hétközi mérkőzésén.

Az Érd a hétvégi Szombathely elleni önbizalom növelő diadallal a harmadik győzelmét aratta a szezonban és 3 ponttal van lemaradva közvetlen városi riválisával szemben, így egy újabb sikerrel akár megelőzve a Fehérvárt feljöhetünk a Budaörs nyakára.

A Budaörs házi góllövőlistáját a korábban Érden is játszó, Pálos-Bognár Barbara vezeti 53 találattal, de nincs lemaradva együttesünk legeredményesebb játékosától, Szabó Kittitől, aki 55 egységnél tart.

K&H női kézilabda liga, 13. forduló
Moyra-Budaörs Handball – ÉRD
Budaörs, BVUSS
2022. január 30. (vasárnap) 18:00

A találkozó élőben megtekinthető TV2040 youtube csatornáján.

Hajrá Érd!

Rovat: 
Korosztály: 

Csapatunk jobbszélsője egy időre visszavonul az élsporttól. Saját kérésére felbontottuk a szerződését.

Király Réka az Érd utánpótlásában kezdett el kézilabdázni. A 2018/19-es szezontól a felnőtt keret tagjaként számítottak rá az edzők. Az első osztályban összesen 57 mérkőzésen 47 gólt szerzett, valamint 7 Magyar Kupa találkozón is pályára lépett, amelyeken további 10 találatot jegyzett. A balkezes játékos bizonytalan ideig felhagy a profi kézilabdával.

Minden jót kívánunk neki!

Korosztály: 

Fontos mérkőzést játszott az Érd a Szombathely ellen a K&H Liga 12. fordulójában. A kissé nehézkes kezdés után végül magabiztos, 32-25-ös sikert arattak a lányok!

Idegesen kezdődött a találkozó a mindkét csapat számára fontos rangadón. Pődör Rebeka vezérletével a Szombathely tudott előbb megnyugodni és 4-2-re ellépett. A 9. percben Horváth Roland időt is kért. Ezt követően Bódi szép figura után, Vukajlovics rendezetlen védelem ellen talált be, így utol is értük ellenfelünket (4-4). 3 minutummal később Szabó Kitti hétméteresével először vettük át a vezetést a meccsen (6-5). Érkeztek Kántor Kamilla védései is, így az első negyedóra végére villámgyorsan elhúztunk 9-5-re.

Balog Judit állt be ekkor a szombathelyi kapuba és egy büntető, valamint egy átlövés hárítása után közelebb férkőztek Katarina Stosicsék (10-9). Egyenlíteniük azonban nem sikerült. Paróczy Sára, és Fekete Bozsana is beköszönt, így a 26. percben már 6 góllal vezetett az Érd (16-10). A félidőt Pődör gólja foglalta keretbe egy időntúli hétméteressel, ezzel kialakítva a 18-13-as állást.

A második játékrész Tomasevics védésével indult, de Fekete Bozsana kipattanó után összeszedett szemfüles góljánál ő is tehetetlen volt, valamit Vukajlovics is hozzátette a magáét, így kiépítve a 34. percre a 8 gólos vezetést (21-13).

A 40. percben Pődör a harmadik kiállítását is megkapta, így a vendégek leggólerősebb játékosát (9 találattal) a lelátóra küldték a játékvezetők. Telt az idő és továbbra is remekül tartottuk 6-8 gólos előnyünket. 10 perccel a vége előtt Horváth Dóra is - kissé szigorúan -  megkapta harmadik kiállítását. De ezután egyből egy labdaszerzést követően Fekete Bozsana hatodik találatával, a mérkőzés során először kilenc gólosra hízott az előnyünk (27-18).

Egy utolsó rohamot még indítottak a Vas megyeiek, 2,5 perc alatt egy 4-0-s futással közelebb férkőztek (27-22). Horváth Roland időkérése után erre is sikerült reagálnia a lányoknak, és végül Alekszandra Vukajlovics 8. góljával lezárta a mérkőzést. Csapatunk teljesen megérdemelten 32-25-re megnyerte ezt a nagyon fontos rangadót. Folytatás 1 hét múlva a Budaörs ellen.

 

K&H női kézilabda liga, 12. forduló
ÉRD – Hungast Szombathelyi KKA 32–25 (18–13)

Érd Aréna, 800 fő, V: Hargitai, Markó

ÉRD: Kántor – Bódi 2, Vukajlovics 8, Szabó Kitti 9 (4), Paróczy 5, Kopecz 2 (1), Fekete B. 6
Csere: Hadfi (kapus), Horváth D., Kiss D. Zs., Mód, Sztankovics, Mézes

Horváth Roland:

„Ma az első pár percet kivéve mindent megcsináltak a lányok, amit megbeszéltünk. Nagyon szépen küzdöttek, de ennek már alapnak kell lennie úgy gondolom ilyen mérkőzéseken. Két éve dolgozom együtt a csapat jó részével és bízom abban, hogy tudják – és egyébként így is viselkednek -, hogy ezeket a mérkőzéseket nekünk meg kell nyerni, hogy bennmaradjunk az NB I-ben. A tabella vége annyira eltorzul, olyan pontok röpködnek más csapatoknak, ami nem reális, és nem igaz. Emiatt kell nekünk minél jobban kézilabdázni és harcolni, hogy nehogy véletlenül olyan helyzetbe kerüljünk a végén, hogy az a csapat esik ki, amelyiknek nem kéne. Dolgozunk és küzdünk azért, hogy bennmaradjunk és benn is fogunk maradni. Külön öröm az számomra, hogy látom ezeket a lányokat napról-napra fejlődni. Természetesen van benne hullámvölgy, de ez a fiatalság átka.”

Alekszandra Vukajlovics:

„Mindent megcsináltunk, amit megbeszéltünk, és ahogy Roland mondta, hogy az első 15 perc lesz nehéz, erre számítsunk. Ezért próbáltunk pontosan lőni és végrehajtani mindent. Tudtuk, hogy a védekezés fontos lesz a mérkőzésen, így is volt. Védekezésben nagyon jól működtünk, beszéltünk, harcoltunk. Büszke vagyok arra, hogy itt vagyok és büszke vagyok arra, ahogy a csapat küzdött.”

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Szombaton 18 órától a Szombathelyi KKA ellen játszunk nagyon fontos rangadót. A bennmaradás szempontjából égető szükség van a pontokra közvetlen riválisunk ellen.

Lassan a bajnokság feléhez érve 2 győzelmet számlál csapatunk 9 vereség mellett. A Szombathely pedig mindössze a Vasast tudta eddig legyőzni hazai pályán (32-30), így Marosán György csapata egyelőre 2 ponttal sereghajtó a bajnokságban. Kijelenthető, hogy Szabó Kittiéknek minden követ meg kell mozgatni, hogy sikerrel vegyék a találkozót, és egy győzelemmel zárkózzanak a többiekre.

Az előző szezon összecsapásain mindkétszer a vendég együttes örülhetett a végén. Februárban sikerült 2 góllal nyernünk idegenben, majd az érdi találkozót a bennmaradásért hajtó szombathelyiek behúzták 32-28-ra.

A vendégek házi góllövőlistáját Pödör Rebeka vezeti 56 találattal. Csapatunk legjobbja ebben a mutatóban Szabó Kitti 46 góllal, de szorosan követi őt Paróczy Sára, és Kopecz Barbara 44 ill. 42 egységgel.

Reméljük sikerül visszavágni az Érd Arénában elszenvedett vereségért, de ehhez minden szurkolóra szükség lesz! Biztassuk együtt a lányokat!

K&H női kézilabda liga, 12. forduló
ÉRD – Hungast Szombathelyi KKA
Érd Aréna
2022. január 22. (szombat) 18:00

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Az Érd közel két hónap után lépett pályára ismét a bajnokságban. A Kisvárda otthonában, az év első mérkőzésén nagyot harcoltak a lányok, de sajnos az első félidőben összeszedett hátrányt nem sikerült ledolgozni.

 Csapatunk nem kezdte jól a 2022-es naptári év első mérkőzését, a 4. percben máris 4-1-es hátrányba kerültünk. Hadfi Gréta üres kapus góljával zárkóztunk, azonban a 9. percben időt kellett kérnie Horváth Rolandnak (6-2). Ezután két gólra feljöttünk és az első félidő közepéig állandósult is ez a különbség (11-9). Dombi Lucáék végig feszesen védekeztek és ennek köszönhetően egy 5-1-es futással a 25. percre tetemes előnyt tudtak kialakítani (16-10). Kopecz Barbara átlövései voltak csak hatásosak a mieinknél ekkor, de a félidőre így is tovább nőtt a hátrány: 18-11-es állást mutatott az eredményjelző.

A fordulás után sokkal összeszedettebb játékot produkáltak Szabó Kittiék, 5 perc után már csak 3 volt közte (19-16). A Kisvárda azonban nem hagyta magát és visszaállította a félidei differenciát (26-19). Még egyszer visszakapaszkodtunk, de Tamara Radojevics tett róla, hogy ne legyen izgalmas a hajrá. Hiába védett Kántor Kamilla hétméterest, a túloldalon Mátéfi Dalma is jól állta a sarat, és végül Udvardi Laura állította be a 31-27-es végeredményt. Egy hét múlva a Szombathely ellen hazai pályán javíthatnak a lányok!

K&H női kézilabda liga, 11. forduló
Kisvárda Master Good SE–ÉRD 31–27 (18–11)

ÉRD: Hadfi 1 – Bódi 4, Vukajlovics 2, Horváth D., Sztankovics 1 Paróczy 5, Fekete B. 2.
Csere: Kántor (kapus), Kopecz 6 (3), Szabó Kitti 5 (2), Mód 1, Takács, Mézes, , Kóka, Csáki.

Horváth Roland: 

Az első félidőben megpecsételődött a sorsunk. Elutaztunk ide, de jópáran diákbérlettel jöttek. Azon kell dolgozni, hogy néhányan higgyék el, és arra gondoljanak, hogy profi kézilabdázók és nem azért vannak itt, hogy elmondhassák az NB I-ben játszanak.

Bódi Bernadett:

Védekezés nélkül nem nagyon lehet meccset nyerni. Sok gólt kaptunk, idegenben meg főleg. A második félidőben elkezdtünk jobban kézilabdázni, voltak jobb periódusaink védekezésben is, ezáltal tudtunk gyors lerohanás gólokat lőni. Így még lett volna esélyünk nyerni, de a Kisvárda az első félidőben nagy előnyre tett szert, és ez okozta a vereségünket.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Nyolc hét szünet után lép pályára csapatunk ismét tétmérkőzésen. A K&h Liga 11. fordulójában, szombaton 18 órától a Kisvárda vendégeként folytatjuk a bajnokságot.

2 hónappal ezelőtt, november 20-án a Vasas elleni 29-27-es, idegenbeli győzelem alkalmával játszott legutóbb tétmérkőzést az Érd. Csapatunk így 2-8-as mérleggel a 12. helyen ment pihenőre. A világbajnokság miatti hosszú téli szünetet edzésekkel és edzőmérkőzésekkel töltötte ki a stáb, a keretben pedig akadt érkező és távozó is.

A Kisvárda a két ünnep között elutazott a Ferencvároshoz bajnokira, ahol 25-20 arányban alulmaradt. Bakó Botond tanítványai jelenleg négy győzelemmel és öt vereséggel a 9. helyen állnak a tabellán. Meglepetésre legyőzték a Siófokot, valamint a közvetlen riválisok közül a Vasast, a Szombathelyt és a Budaörsöt is. A várdaiak házi góllövőlistáját Tamara Radojevics vezeti 48 találattal, amely az összetett 13. helyére elég.

Az előző szezonban háromszor is összecsaptunk a szabolcsiakkal. A kupában magabiztosan nyert a Kisvárda, viszont idegenben 1 góllal jobbnak bizonyultak lányaink. (21-22), Érden pedig sikerült egy döntetlent kiharcolni és ezzel 1 pontot begyűjteni. Bízunk benne, hogy most ismét tudunk pontokat rabolni ellenfelünktől.

A mérkőzés a Kisvárda YouTube-csatornáján élőben követhető.

K&H női kézilabda liga, 11. forduló
Kisvárda Master Good SE – ÉRD
Kisvárda, Városi Sportcsarnok
2022. január 15. (szombat) 18:00

Hajrá Érd!

Rovat: 
Korosztály: 

Magánéleti okokra hivatkozva felfüggeszti pályafutását Györkös Rebeka. A kapus 1,5 év után távozik Érdről.

Közös megegyezéssel szerződést bontott klubunk Györkös Rebekával, aki személyes okokra hivatkozva megszakítja karrierjét. A 26 éves kapus a 2020/21-es idényben Székesfehérvárról érkezett Érdre, és egyből alapemberré vált. Az idei szezonban 9 bajnoki és 1 kupamérkőzésen védett, összesen 37 találkozón lépett pályára csapatunkban.

Minden jót kívánunk neki!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Belső poszton erősít csapatunk a téli átigazolási szezonban. Takács Cecília a Dunaújvárostól érkezik.

A 2001-es születésű Takács Cecília Dunaújvárosban kezdett el kézilabdázni. Végigjárta az összes korosztályos csapatot. Az előző szezonban ősszel a Budaörsnél játszott kölcsönben, majd tavaszra visszahívta a DKKA. Februárban sajnálatos sérülést szenvedett, de visszatérése remek ütemben halad, csapatunknál sokat segíthet a rotálásban.

 „Örültem mikor megkerestek és szóba jött ez a lehetőség. Sérülésből jöttem vissza és ilyenkor fontos a több játékperc, ráadásul egy első osztályú csapatnál, így a fejlődésem miatt is ezt tartottam a legjobb döntésnek. A lábam már egészséges. Vannak még hiányosságok, ezen dolgozom, de úgy érzem hamarosan minden a régi lehet.”

Cecília a szezon végéig érkezik kölcsönbe, és már pár edzésen részt is vett Horváth Roland irányítása mellett.

„Egyelőre próbálom felvenni a ritmust, beilleszkedni és szeretnék bizonyítani. Eddig teljesen más, mint Dunaújvárosban. Igaz, hogy Érden is nagyon pörgősek az edzések, de szinte nincs is megállás. Sokat és keményen kell dolgozni, de a lányok mindenben segítenek és úgy érzem máris befogadtak.”

Sok sikert kívánunk érdi színekben!

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Sikeresen zárta Alekszandra Vukajlovics Szerbiával a spanyolországi női kézilabda-világbajnokságot. Csapatunk játékosát a hazaérkezés után kérdeztük tapasztalatairól és érdi visszatéréséről is.

 

Szerbiával a 12. helyen végeztél a spanyolországi világbajnokságon, ráadásul az olimpiai bajnokkal és ezüstérmessel is egy ágon voltatok. Hogy értékeled a csapat teljesítményét?

Szerintem nagyon nagy dolog volt, hogy csapatként ilyen jól tudtunk szerepelni. A szövetségi kapitány is mondta, hogy nem volt sok világsztárunk, de csapatként remekül működtünk. A vb előtt sokan azt gondolták, hogy nem érünk el sok mindent Spanyolországban, de megmutattuk, hogy ilyen fiatal csapattal is el tudjuk érni a céljainkat, még akkor is, ha sokan nem bíznak bennünk. Ez az eredmény nagyon sokat ér Szerbiában.

Milyen volt kint a hangulat a csapatnál?

Végig megvolt az összhang közöttünk és nagyon szurkoltunk egymásnak a meccsek alatt is. Kicsit a hangom is elment a vb végére. Büszke vagyok, hogy a lányokra, és büszkeséggel tölt el, hogy én is ott lehettem a csapattal.

Többek között az olimpiai bajnok franciák ellen is góllal háláltad meg a bizalmat. Hogy értékeled a saját teljesítményedet?

Boldog vagyok, hogy ott lehettem ilyen sok sérülés után. Hiszen a keresztszalag-szakadás, majd a vádlisérülés után ez nagy ajándék volt számomra. Szerintem sikerült jól kihasználnom azt a lehetőséget, amelyet kaptam. A jövőben természetesen szeretnék még több lehetőséghez jutni. Jó volt látni a csapaton, hogy nem számított ki ellen játszunk, egy a célunk, a maximumot nyújtani és meghalni egymásért a pályán. Szerintem pár éven belül ez meghozza majd az eredményt.

Mennyi pihenő jut neked a vb után?

Jövő héten az MTK elleni felkészülési mérkőzésen már játszani fogok az Érdben, így nem sokat pihenhetek, de ilyen a sportélet, így ez nem is baj. Már nagyon várom, hogy visszatérjek a csapathoz, mert tudom, hogy milyen munka vár engem és ott is komoly céljaim vannak. Mégpedig, hogy minél jobban segítsem a csapatot és szeretném a vb-n tapasztaltakat átmenteni a bajnokságra is januárban.

Sok sikert kívánunk ehhez! Hajrá Érd!

 

Fotó: RFEBM - T. Torrillas

Támogatóink