NBI

Rovat: 
Korosztály: 

Belső poszton erősít csapatunk! A következő szezontól Érden folytatja pályafutását a Győri Audi ETO KC-tól érkező Gerencsér Fanni!

A 19 esztendős játékos Győrben kezdett el kézilabdázni és főként az utánpótlás korosztályban kapott szerepet. Az U19-es csapattal az NB I/B-s bajnokságban, az eddig lejátszott 19 mérkőzésen 65 gólt szerzett, valamint az Ifjúsági I. osztályban ugyanennyi meccsen 51 találatig jutott.
Teljesítményére idén már az első csapatnál is felfigyeltek. Ambros Martin januárban meg a szélen adott lehetőséget a fiatal kézilabdázónak, méghozzá a Bajnokok Ligája csoportkörében a Metz ellen! Gerencsér Fanni pedig góllal hálálta meg a bizalmat. Nem sokat váratott magára a magyar élvonalbeli bemutatkozás sem, a Dunaújváros otthonában kétszer vette be az ellenfél kapuját.

"Nagyon örültem annak, hogy Érdre szerződhetek. Sokat nem kellett gondolkoznom rajta, hiszen ez egy nagyon jó lehetőség számomra és mindig is szerettem volna az első osztályban játszani. Az a célom, hogy bebizonyítsam, itt a helyem és a csapatnak a legtöbb segítséget adjam. Nagyon sok munka vár még rám, de minden erőmmel azon leszek, hogy meghatározó tagja legyek ennek az Érdnek. Várom a közös munkát, de addig is a saját feladatomra koncentrálok." – nyilatkozta új játékosunk.

Sok sikert kívánunk!

Hajrá Érd!

Korosztály: 

A K&H Liga 22. fordulójában remek teljesítményt nyújtva csapatunk 29-24-re legyőzte a Vasast az Érd Arénában és ezzel nagy lépést tett a bennmaradás felé.

A Vasas támadhatott először a mérkőzésen és meg is szerezte a vezetést, de sokáig nem tartott a vendég öröm. A 6. percben Kopecz Barbara hétméteresével először vezettünk a találkozón - és mint kiderült már nem is adtuk ki a kezünkből a stafétát -, majd egy gyors lerohanás után Fekete Bozsana révén megvolt a közte kettő (4-2).

Vukajlovics második gólja után, a 12. percben Szabó Kitti is betalált, így alakult ki a 7-3-as eredmény és Penszki Gergelytől jött is az időkérés. A következő támadás azonban nem hozta meg a sikert a piros-kékeknek. Negyed órányi játék után, több mint 8 perces angyalföldi gólcsend szakadt meg Kajdon találatával (9-5).

A 20. percben már 6 gól volt az előnyünk (12-6). Hadfi Gréta parádézott a kapunkban és 5 perccel később Kopecz passzívnál zúdított a hálóba a szaggatottról, amivel már 8 volt közte (16-8). A félidő végén egy kiállítás után kissé zárkózott a Vasas, míg a mieink nem találtak be a hátralévő időben, de így sem veszélyeztette semmi a vezetésünket. A szünetben 16-11-es állást mutatott az eredményjelző.

A második játékrészben magabiztosan tartottuk előnyünket. 5 gólnál nem tudott közelebb zárkózni a fővárosi együttes. Hadfi továbbra is jól érezte a lövéseket, elöl pedig Vukajlovics hozta magát. A 45. percben ismét a vendég mesternek kellett időt kérnie, csapata ugyanis hiába próbált meg mindent, nem tudott közelebb kerülni (22-16).

Másfél perccel később Kajdon büntetője, majd gyors egyéni akciója után háromra olvadt az előnyünk (23-20). Horváth Roland időkérése azonban megakasztotta a vendégek feltámadását. Az 50. percben Hadfi hárított ziccert emberhátrányban, majd Fekete és Paróczy góljai visszaállították a megnyugtató előnyt (25-20).

Horváth Dóra és Sztankovics Réka, mint két pillér irányították a védelmet. A végén pedig még Hadfi is betalált, így feltéve a koronát csapata és saját teljesítményére. 29-24-re megérdemelten nyert az Érd, és hatalmas lépést tett a bennmaradás irányába. A szurkolók szintén kitettek magukért a rangadón és álló tapssal jutalmazták a végén a produkciót, 

K&H női kézilabda liga, 22. forduló
ÉRD – Vasas SC 29–24 (16–11)
Érd Aréna

ÉRD: Hadfi1 – Bódi, Vukajlovics 6, Szabó Kitti 3, Paróczy 2, Kopecz10 (4), Fekete B. 4
Csere: Kántor (kapus), Horváth D., Sztankovics, Mód 2, Mézes 1

Horváth Roland:

Gratulálok a lányoknak. Örülök, hogy felfogták ennek a mérkőzésnek a súlyát és úgy is álltak hozzá. Védekezésben azért voltak hibáink, nagyon sok két percet kaptunk. Ezeket az egy-egyeket, amikről nagyon sokat beszéltünk, hogy a Vasas miben jó, azokat próbáltuk megállítani. Összességében csapatszerkezetileg sikerült, de nem ledegradálva a Vasast, ha ezeket a szituációkat jobban megoldjuk, akkor az első félidőben akár nagyobb előnyre is szert tehettünk volna.

Támadójátékban nagyon kreatív, jó lábú játékosok játszanak itt, tudom, hogy mire képesek és általában meg is lőjük a 30 gólokat. Aminek nagyon örülök az a kapusteljesítmény, hogy most már mérkőzésről mérkőzésre egyre magabiztosabb. Ez fontos és sorsdöntő is. Dolgozni kell még rengeteget és biztos vagyok benne, hogy akkor meglesz a gyümölcse.

Sztankovics Réka

Pontosan az történt ma a pályán, amire készültünk. Lelkesedésből és keménységből sem volt hiány egyik csapat részéról sem, ami a kétpercek számában is megmutatkozott. Szerintem az volt a döntő, hogy végig keményen védekeztünk. Persze voltak hibák, de próbáltuk kiküszöbölni azokat az egy-egyeket, amikre felkészültünk. Örülök, hogy betartottunk nagyjából mindent, amit megbeszéltünk és borzasztóan örülök, hogy nyerni tudtunk.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Húsvét előtt kulcsfontosságú rangadót játszik csapatunk. A K&H Liga 22. fordulójában a Vasast fogadjuk az Érd Arénában.

A Vasas meglepetéssel kezdte az idényt az első fordulóban legyőzve az Alba Fehérvárt, majd egy hónappal később a Budaörs csapata ellen is nyert. A 2022-es év is remekül indult Penszki Gergely együttesének, két vállra fektetve a több sebből vérző Dunaújvárost. A győzelmek száma azonban itt meg is állt, és mindhárom sikert hazai pályán tudták behúzni a piros-kékek. Az így megszerzett 6 ponttal sereghajtó az angyalföldi gárda.

A vendégek legveszélyesebb játékosa Kajdon Blanka 111 góllal, amellyel az összetett góllövőlista 6. helyét foglalja el. Nincs sokkal lemaradva tőle Szilovics Fanni sem a 15. helyen, szintén elérve a 100 gólos határt.

A 2021-es évet - megszerezve idénybeli első idegenbeli sikerünket -, győzelemmel zártuk a Sterbinszky Amália sportcsarnokban, 27-29-es végeredménnyel a Vasas ellen. Nem volt azonban egyszerű találkozó, egy végletekig kiélezett, fordulatos meccset végül a hajrában tudtunk a mi javunkra fordítani.

Mondanunk sem kell, hogy jelenleg 2 ponttal megelőzve a fővárosiakat mennyire fontos csapatunknak a siker, így nagyon kell a biztatás is a lányoknak. Ezután több hetes szünet veszi majd kezdetét, így egy hazai győzelemmel lendületet vehetnénk a május elején kezdődő utolsó három fordulóra.

K&H női kézilabda liga, 22. forduló
ÉRD – Vasas SC
Érd Aréna
2022. április 14. (csütörtök) 18:00

Jegyinformációk: itt.

Hajrá Érd!

Rovat: 
Korosztály: 

Nemzetközi és hazai rutinnal is rendelkező kapussal erősít együttesünk! Ugyanis a következő szezontól Csapó Kyra az Érdnél folytatja pályafutását.

Nem is olyan régen, március 31-én a bajnoki bronzéremért küzdő Debrecen vendégeskedett az Érd Arénában. Akkor még a vendégeket erősítette Csapó Kyra, aki a következő szezont már csapatunk színeiben kezdi el.

„Mindenképpen közelebb szerettem volna kerülni a családomhoz, a szeretteimhez, ezért gondolkodtam Budapest környékében. Ekkor jött a lehetőség, hogy Érdre tudok menni. Nagyon várom már, egyelőre pedig szurkolok a csapatnak, hogy sikerüljön kiharcolni a bennmaradást” – nyilatkozta a 28 éves kapus honlapunknak.

Csapó Dunaújvárosban kezdte el a pályafutását, majd Franciaországba igazolt, ahol négy éve tagja volt a bajnoki aranyérmet szerző Metz együttesének. Az elmúlt két szezont pedig a Debrecennél töltötte, ahol meghatározó játékos lett. Hasonló célokkal várja az érdi időszakot is.

„Ismerem nagyjából a csapatot, jóban is vagyok a lányokkal. Szerintem az lehet a célunk, hogy stabil csapatunk legyen és úgy gondolom, hogy a középmezőny elérése reális lehet.”

Sok sikert kívánunk Kyrának a csapatnál! Hajrá Érd!

Korosztály: 

Utolsó előtti idegenbeli mérkőzésünket játszottuk a K&H Liga 21. fordulójában. A Siófok otthonában jó játék és szoros meccs után, végül 31-28-as vereséget szenvedtünk.

Mondhatjuk, hogy „érdi góllal” kezdődött a találkozó, igaz ezt most a korábbi érdi Debreczeni-Klivinyi Kinga lőtte a Siófok javára, és a 6. percig meg is őrizte előnyét a hazai együttes, majd Bódi két találatával sikerült egyenlíteni (3-3). Ezután sokáig küzdöttünk, hogy megszerezzük a vezetést, de minderre a 19. percig kellett várni. Hadfi Gréta sokadik remek védése után, Fekete Bozsana fejezte be gyors akciónkat (10-11). Majd szűk két minutum múlva Bódi gyors lerohanásból talált be és máris kétgólosra nőtt az előnyünk (11-13).

Uros Bregarnak kellett először időt kérnie a meccs során, de ezután ismét Hadfi védése akadályozta meg a Balaton-partiak gólszerzését. Katarina Jezic és Tamara Mavsar révén megpörgette a hátralévő perceket a hazai gárda. 15-15-nél egyenlített a Siófok és az utolsó 6 percben tanúsított gólcsendünknek köszönhetően, 18-15-re vezetett a szünetben.

A második játékrészben négy gólosra is hízott a Somogy megyei csapat előnye (19-15), de innen Fekete és Kopecz révén gyorsan ledolgoztunk kettőt (19-17). Tartotta nehezen megszerzett fórját a Siófok, és a 43. percben már öt is volt közte (24-19).

Csak nem akart összejönni az Érdnek a hátrány lefaragása. 5 perccel a vége előtt még mindig 4 találat volt a különbség (29-25). Bár az utolsó percekre kettőre fel tudtunk zárkózni, de végül lezárta a meccset a Siófok és 31-28-ra megnyerte az összecsapást.

K&H női kézilabda liga, 21. forduló
Siófok KC – ÉRD 31–28 (18–15)

ÉRD: Hadfi – Bódi 6, Vukajlovics 4, Szabó Kitti 3, Paróczy 4, Kopecz 5, Fekete B. 5
Csere: Kántor (kapus), Horváth D., Kiss D. Zs., Mód 2, Sztankovics

Horváth Roland:

Csalódott vagyok, mert ha picit jobban védekezünk - ahogy azt próbáltuk megbeszélni és ezt néha szakaszonként sikerült is teljesíteni. Sajnos az első félidő végén, és a másodikban annyira nem-, akkor tehettünk volna egy kisebb csodát. Nyilvánvalóan a Siófoknak tapasztaltabb, válogatott kézilabdázói vannak, de ettől függetlenül ma ezt a jó sportformájukat el tudtuk volna csípni. Mindenben próbálunk picit fejlődni, védekezésben, kapusposzton is most már a második mérkőzés, amikor azt látom, hogy szépen elindultunk. Ennek nagyon-nagyon örülök. A következő találkozók azok, amelyek nekünk nagyon fontosak lesznek a bennmaradás érdekében.”

Paróczy Sára:

„Én is csalódott vagyok, mert végig küzdöttünk, hajtottunk és mindig meccsben is voltunk, attól függetlenül, hogy a két csapat közt különbség van. Szerintem a kapusteljesítmény ma nagyon jó volt, ebből tudtunk gyors gólokat lőni. Amint összeállt a védekezésünk és tudtunk beszélni, kommunikálni a falban megnehezítettük a Siófok dolgát, támadásban pedig tudtuk hozni azokat a gólokat, amiket akartunk. Ebből kell továbbmennünk és a jövő hétre koncentrálva kiragadni belőle a pozitív dolgokat.”

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

 

Korosztály: 

Lassan ráfordulunk a bajnokság véghajrájára. A K&H Liga 21. fordulójában a bombaformában játszó Siófokhoz látogatunk, aztán következnek az igazán fontos mérkőzések csapatunk számára.

Nagy formajavuláson ment keresztül a Siófok a legutóbbi találkozásunk óta. Uros Bregar új vezetőedzőként épp a mieink ellen mutatkozott be a siófokiak élén, és november közepén óriási csatában, két góllal nyertek a volt érdi, Kiss Nikoletta vezérletével a vendégek (26-28). Azóta a lejátszott 13 mérkőzéséből mindössze hármat veszített el a szlovén mester gárdája. Ez a három is a dobogós csapatoktól elszenvedett vereség volt: sorban a DVSC , Győr, majd az előző fordulóban a Ferencváros ellen.

Ebben a 13 mérkőzésben benne van két Magyar kupameccs is, így a Siófok már elődöntős és a Fradival játszik a döntőbe jutásért. A bajnokságban pedig egészen a 6. helyig repítette előre ez a remek forma a Balaton-partiakat, a Mosonmagyaróvár és a Vác nyakára.

A Somogy megyeiek házi góllövőlistáját Malin Holta vezeti 76 góllal, aki egyébként mostanában többször kimaradt a keretükből. Mint kiderült a játékos mentális állapota és a háborús helyzettől való félelme miatt hazautazott Norvégiába és élő szerződése ellenére a továbbiakban már nem is kíván a csapatban játszani. A szerződését így fel is bontották. (A norvég átlövő a következő szezonra már januárban aláírt a francia Toulonhoz).

Csapatunk legjobbja ebben a mutatóban az előző mérkőzésen 100 gólt elérő Szabó Kitti, de csak kettővel van lemaradva mögötte Kopecz Barbara.

Mind a két csapatnak egyaránt fontos a szombati találkozó, de míg a Siófoknak az elérhető közelségbe kerülő negyedik hely lebeg a szeme előtt, addig csapatunk óriási hajrára készül a bajnokság hátralévő részében. Kopecz Barbaráéknak most jönnek a rendkívül fontos, közvetlen riválisok elleni rangadók a kiesés elkerüléséért vívott harcban.

Megkezdődik tehát a visszaszámlálás, ugyanis már csak 5 forduló van hátra az idei pontvadászatból, és a szombati vendégjáték után öt nappal a Vasast fogadjuk az Érd Arénában. Kis szünetet követően májusban a Kisvárda, Szombathely, Budaörs trió ellen zárjuk az idényt.

K&H női kézilabda liga, 21. forduló
Siófok KC – ÉRD
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
2022.április 9. (szombat) 18:00

Hajrá Érd!

Rovat: 
Korosztály: 

Újabb játékosunk hosszabbította meg szerződését. Beálló poszton Paróczy Sára mellett jövőre is az Érd színeiben játszik Sztankovics Réka.

Folytatódik a jövő évi keret kialakítása az Érdnél. Sztankovics Réka személyében ezúttal beálló poszton bővül Horváth Roland merítési lehetősége a következő szezonban. Sztankovics a 2020/21-es idényben érkezett az Alba Fehérvártól, és összesen 46 mérkőzésen 47 gólt szerzett eddig. Legemlékezetesebb meccsét idén a Debrecen ellen játszotta, idegenben hétszer is bevette a harmadik helyezett csapat kapuját.

Nem egészen két éve érkeztem Érdre kölcsönjátékosként. Azóta stabilizálódott a helyzetem a csapatban és örömmel írtam alá a következő szezonra a szerződésemet. Nagyon bízom magunkban, a társaimban és a stábban, hogy az elkövetkezendő idényben felérünk a középmezőnybe, ami véleményem szerint a méltó helyünk volna. Ezért meccsről meccsre meg fogunk küzdeni és ennek érdekében én is minden tőlem telhetőt megteszek. – nyilatkozta játékosunk.

Sok sikert kívánunk!

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Bár nagyot küzdött, végül 11 góllal kikapott az Érd a dobogós Debrecentől az Érd Arénában. Horváth Roland vezetőedző a nagyarányú vereség ellenére is dicsérte a lányokat, akik közül kiemelkedően játszott a végül 9 gólig jutó Szabó Kitti és a remekül védő Hadfi Gréta.

A meccset a vendég Debrecen kezdte jobban és a 6. percben már 3-0-ra vezetett. Vezetőedzőnk, Horváth Roland rögtön ki is kérte az első idejét. Csapatunk első gólját 0-4-nél Szabó Kitti szerezte, méghozzá hétméteresből a kilencedik percben. Néhány perccel később viszont már öt góllal ment a Loki. A debreceniek legjobbja a végül 10 gólig jutó Kovács Anna volt. Innentől végig az első félidőben 3-6 gól között ingadozott a különbség a két csapat között, a szünetben 12-17 állt az eredményjelzőn. Szabó és Paróczy Sára 30 perc alatt eljutott 5-5 találatig.

A második játékrészben aztán megint egy 4-1-es rohanással kezdett a DVSC és öt perc után már 21-13-ra vezetett. Jött is Horváth edző újabb időkérése. Szavai azonban nem hatottak, ugyanis újabb öt perccel később már 15-24 volt az állás. Ám ezután következett csapatunk legjobb öt perce a meccsen és Szabó vezérletével a lányok csináltak egy 5-1-es rohanást. Ekkor a remekül védő Hadfi Gréta hétméterest is fogott. Ám a debreceniek megrázták magukat és a hátralévő negyedórát 8-2-re már ők nyerték meg, így pedig végül a meccset is 33-22-re. Csapatunk legjobbja a 9 gólig jutó Szabó volt. 

K&H női kézilabda liga, 20. forduló
ÉRD – DVSC SCHAEFFLER 22–33 (12–17)

ÉRD: Hadfi – Bódi, Vukajlovics 4, Mód 2, Kiss D. Zs., Szabó Kitti 9 (5), Fekete B. 
Csere: Kántor (kapus), Paróczy 5, Horváth D., Kóka, Takács C., Mézes, Sztankovics 1, Csáki 1

Horváth Roland:

Gratulálok a Debrecennek, de szépen küzdöttek a lányaim! A hibáinkból tanulni kell, ám bizakodó vagyok, mert ami az elmúlt időszakban eltűnt néhány játékosomból, azt ma újra láttam rajtuk. Ha így folytatjuk, akkor azokat a meccseket, amik majd igazán számítani fognak nekünk, meg fogjuk nyerni.

Hadfi Gréta:

Gratulálok a Debrecennek, okosan, taktikusan játszott! Ha mi a hibáinkat kijavítjuk és ugyanígy küzdünk továbbra is, akkor a sorsdöntő mérkőzéseinket megnyerhetjük.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

A harmadik helyezett Debrecen érkezik az Érd Arénába a K&H női kézilabda liga 20. fordulójában. Óriási bravúrra lenne szükség, hogy Horváth Roland együttese megnehezítse a jó formában játszó Loki dolgát.

Csapatunk kemény sorozatterhelésnek van kitéve. 12 nap alatt négy mérkőzést is lejátszanak a lányok. Már túl vannak a listavezető Győr, valamint az MTK és a Dunaújváros elleni találkozón és most jön a dobogós Debrecen. Kopecz Barbaráéknak még kipihenten is embert próbáló feladat lenne az összecsapás.

Az őszi mérkőzés előtt szintén a harmadik helyen állt a DVSC, amely azóta sem adta ki a kezéből a bronzérmet jelentő helyet. Szilágyi Zoltán gárdája mindössze négy vereséget szenvedett el eddig a bajnokságban. Vámos Petráék a Ferencvárostól kaptak ki oda-vissza, valamint a Győr mellett még november elején az MTK tudott meglepetést okozni ellenük, az így megszerzett 30 ponttal magabiztosan előzik meg a negyedik helyezett Vácot.

Előző héten pont az FTC vendégeskedett Debrecenben és a hazaiaknak sikerült is megnehezíteniük a zöld-fehérek dolgát, a végén azonban magabiztosan nyert a Fradi (23-29). Problémát jelenthetne a DVSC-nek, hogy a találkozón megsérült Karina Jezsikava és Petrus Mirtill is, de még így is a cívisvárosiak az Érd elleni találkozó esélyesei.

A Magyar Kupában a negyeddöntő és ismét a Ferencváros parancsolt megálljt a Lokinak. A házi góllövőlistájukat Vámos vezeti 69 találattal, megelőzve Jezsikavát (61 gól) és Planéta Szimonettát (58 gól).

K&H női kézilabda liga, 20. forduló
ÉRD – DVSC SCHAEFFLER
Érd Aréna
2022. március 31. (csütörtök) 18:00

Jegyinformációk: itt.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

A K&H Liga 19. fordulójában a Dunaújváros vendégei voltunk. A végig szoros találkozón a hajrára felőrölt bennünket a DKKA és 32-29-re megnyerte az összecsapást.

Nem kezdett jól csapatunk Dunaújvárosban, az 5. percben már 4-1 volt az állás. Rögtön időt is kért Horváth Roland, és egy 4-0-s futással máris fordítottunk (4-5). 10 percnyi játék után Vágó Attila is magához hívta övéit, és ez a Kohásznak is segített. Szalai Babett révén a hazaiak átvették a vezetést, de két gólnál jobban nem tudtak ellépni (8-6). Többször egyenlítettünk, és ott loholtunk az újvárosiak nyakán majd a 25. percben Kopecz Barbara hétméteresével ismét sikerült előnyt kiharcolnunk (14-15). A félidő hajrájában 17-15-nél még Borgyos Pannáék örülhettek, de Szabó Kitti és Paróczy Sára góljaival sikerült egyenlíteni, így a félidőben 17-17-es állást mutatott az eredményjelző.

A térfélcsere után Fekete Bozsana hosszú támadás után szélről szerzett gólt. Ekkor még nem tudtuk, de a 31. percben vezetett utoljára az Érd a találkozón. Folyamatosan 1-2 gólos fórt tudott kiharcolni a Dunaújváros, és többször egalizáltak a lányaink, de fordítani nem sikerült. A 46. percben Borgyos találatával a második játékrészben először nőtt háromra a különbség (25-22). Hozzá kell tenni, hogy ebben a negyed órában 4 kiállítást kapott az érdi csapat, így a második félidő több mint harmadát emberhátrányban töltöttük. (Összesen 1-6 volt a kétpercesek aránya a meccsen.)

Jött is a második időkérésünk és ez meg is tette a hatását, 5 minutummal később Vukajlovics lövésével ismét egál volt (27-27). Az utolsó percekben Bartulovic hozta a védéseket hazai oldalon és támadásban is rendre betalált ellenfelünk. Hiába próbáltak meg mindent a Pest megyeiek, Bulath gólja lezárta a mérkőzést, és végül 32-29-re nyert a Kohász.

K&H női kézilabda liga, 23. forduló
Dunaújvárosi KKA-Érd 32–29 (17–17)

ÉRD: Kántor – Bódi 5, Vukajlovics 7, Horváth D., Kiss D. Zs., Szabó Kitti 3, Fekete B. 6. 
Csere: Hadfi (kapus), Kopecz 6 (4), Mód, Paróczy 1, Sztankovics 1.

Horváth Roland:

A második félidőben sokat játszottunk emberhátrányban, ez megpecsételte a sorsunkat, de nem tudok vitatkozni az ítéletekkel. A Dunaújváros tapasztaltabb és ezeket a helyzeteket kihasználta. Ha kicsit okosabbak vagyunk, ha jobban odafigyelünk a védekezésre, talán más lehetett volna a végeredmény.

Fekete Bozsana:

Az első félidőben tartottuk magunkat és folyamatosan mentünk az Újváros után. Aztán a második játékrészben annyira felőröltek minket védekezésben, hogy a rutinos játékosokkal nem tudtunk mit kezdeni és kihasználták a védekezési hibáinkat.

Hajrá Érd!

Támogatóink