Magyar Kupa

Rovat: 
Korosztály: 
Csapatunk a Magyar Kupa negyedik fordulójában kapcsolódik be a sorozat küzdelmeibe. Ellenfelünk a Csurgói NKC lesz.
 
Magyar Kupa – 4. forduló
Csurgói NKC - ÉRD
 
A Magyar Kupa 4. fordulójának hivatalos mérkőzésnapja: 2016. január 27. A mérkőzés pontos időpontjáról és helyszínéről a két csapat döntése után tájékoztatjuk szurkolóinkat.
 
Ellenfelünk jelenleg a 3. helyen áll az NB II Dél-nyugati csoportjában. A Magyar Kupa 4. fordulójába az NB I/B-s Marcali VSE és Szekszárdi FGKC kiejtésével jutott ellenfelünk.
 
Az 2014/2015-es NBI-es bajnokság első négy helyezettje csak a Magyar Kupa negyedik fordulójában, a legjobb 16 között csatlakozik a mezőnyhöz, így csapatunk is most kezdi meg a Kupában szereplését. 
 
Együttesünk története legjobb eredményét a tavalyi szezonban érte el a Magyar Kupában, miután a győri négyes döntőben bronzérmet szerzett csapatunk.
 
A teljes program a legjobb tizenhat között:
 
Csurgói NKC - ÉRD
Pilisvörösvári TKSK - EUbility Group Békéscsaba
Budaörs - FTC Rail Cargo Hungaria
Eszterházy KFSC - MTK Budapest
DVSC TVP - Ipress Center Vác
Mosonmagyaróvár - Fehérvár KC
NEKA - Siófok
Győri Audi ETO - Dunaújvárosi KKA
 
 
 
NB I-es felnőtt csapatunk a Magyar Kupa négyes döntőjében szerepelt a hétvégén. Az elődöntőben ugyan vereséget szenvedtünk a későbbi győztes Győri Audi ETO KC csapatától. Azonban a vasárnapi bronzmérkőzésen 26:21-re nyertek lányaink az MTK Budapest csapata ellen, megszerezve ezzel a harmadik helyet.
Csapatunk története során először jutott be a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. A szombati elődöntőben a Győri Audi ETO KC csapata volt az ellenfelünk. A mérkőzésen a hazai csapat szerzett vezetést büntetőből, egy perccel később pedig megduplázhatta volna csapata előnyét Kovacsics Anikó, de Szvetlana Gridnyeva hárítani tudta a büntetőt. A 4. percben Katarina Krpez váltotta gólra a Klivinyi Kinga által kiharcolt hétméterest, majd két minutummal később ugyancsak szerb jobbszélsőnk állhatott a büntetővonal mögé, és ezúttal sem hibázott (1:2). A játékrész feléig fej-fej mellett haladtak a csapatok (7:6), ezt követően azonban támadásban több hibát is vétettünk, amit ellenfelünk kihasznált. Klivinyi Kinga átlövésgóljaival, valamint szélsőink találataival tartottuk a lépést ellenfelünkkel, de közelebb nem tudtunk kerülni a hazai csapathoz (16:10). Az első félidőt követően Oguntoye Viktória váltotta Janurik Kingát a kapuban. Átlövőink ugyan nehezen találtak rést a hazaiak védelmén, de Kisfaludy Anettet és Sara Vukcevic-et is sikerült megjátszaniuk, akik vagy gólra váltották helyzeteiket, vagy hétméterest harcoltak ki. A mérkőzés utolsó negyed órájában Ekaterina Kostiukova és Takács Kitti is lehetőséget kapott a szélső posztokon. Fiatal balszélsőnk két gólt is szerzett, előbb Mariama Signaté indítását váltotta gólra, majd hétméteresből volt eredményes, a végül 29:18-ra végződő összecsapáson.
 
A Győri Audi ETO KC elleni elődöntőbeli vereséget követően a bronzmérkőzésen szerezhették meg lányaink a klub első érmét a Magyar Kupában. Az MTK Budapest elleni, a harmadik hely sorsáról döntő találkozón ugyan öt percet követően 4:1-es előnyre tettünk szert, de ellenfelünk 6:6-nál egyenlített. Majd eladott labdáinkat kihasználva az első negyedórát követően kétgólos előnyre tett szert az MTK (8:6). Azonban feljavuló védekezésünknek, és Janurik Kinga bravúrjainak köszönhetően tíz perc alatt mindössze kétszer volt eredményes ellenfelünk. Lányaink támadásban kijátszott figurák végén szereztek gólokat, Schatzl Nadine góljával pedig újfent három találat volt az előnyünk (10:13). A hajrában azonban négy MTK találatra nem volt válaszunk (14:13) és a fordulást követően is a fővárosi csapat talált kétszer a kapunkba (16:13). Egy gólra sikerült felzárkóznunk, ráadásul Szvetlana Gridnyeva büntetőt is hárított, de figyelmetlenségeinknek köszönhetően a 38. percben 18:15-ra vezetett az MTK. A hátralévő huszonkét percben azonban mindössze háromszor volt eredményes ellenfelünk, ezenfelül Szvetlana Gridyeva újabb hétméterest védett. Katarina Krpez góljával 20:20-nál utolértük az MTK-t, majd Schatzl Nadine találatával már nálunk volt az előny. A találkozó hajrájában növelni tudtuk előnyünket, a végeredményt Klivinyi Kinga átlövésgólja állította be (21:26). Csapatunk így fennállása első bronzérmét szerezte a Magyar Kupa küzdelmeiben.  
 
ÉRD Magyar Kupa góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
 
NB I utánpótlás csapataink közül junior együttesünk nyerni tudott Szegeden, de hazai pályán nem bírt a Siófokkal. Ifjúsági csapatunknak hétközben nem sikerült a pontszerzés Dunaújvárosban, és a hétvégén a Siófok is nyerni tudott az ÉRD Arénában. Serdülő csapatunk négygólos vereséget szenvedett a rájátszásban, míg U13-as együttesünknek két szoros mérkőzésen sem sikerült a pontszerzés az országos elődöntőben. BP. I. osztályban szereplő csapatunk, akárcsak U11-es lányaink nyerni tudtak a hétvégén, míg NB II-es junior és felnőtt csapatunk otthon tartotta a két pontot a Dunaújvárosi AC ellenében.
 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
 
2015. március 24. kedd
 
OSB rájátszás | Euronovex Tápiószele USE - ÉRD 27:23 (12:11)
 
2015. március 25. szerda
 
NB I Ifjúsági rájátszás | Dunaújvárosi Kohász KA - ÉRD 39:20 (22:12)
 
 
NB I Junior rájátszás | Szeged KKSE - ÉRD 28:29 (16:18)
 
2015. március 28. szombat
 
U13 Országos elődöntő | ÉRD - Békéscsabai ENKSE 19:24 (9:11)
U13 Országos elődöntő | ÉRD - Kisteleki Kézilabda Klub 18:20 (11:12)
 
U13 Leány alsóház | ÉRD 2 - Aranyszarvas SE 22:4 (12:3)
U13 Leány alsóház | Dömsödi USE  - ÉRD 2 15:12 (8:3)
  
BP. I. o. Női | Hort SE II - ÉRD III 25:29 (13:15)
 
NB I Ifjúsági rájátszás | ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő 26:36 (11:18)
 
NB I Junior rájátszás | ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő 25:29 (10:14)
 
Magyar Kupa | Győri Audi ETO KC - ÉRD  29:18 (16:10)
 
 
2015. március 29. vasárnap
 
U11 Leány | ÉRD - Budai Farkasok 22:11 (12:5)
 
NB II Junior | ÉRD II - Dunaújvárosi AC 28:17 (12:9)
 
NB II Felnőtt | ÉRD II - Dunaújvárosi AC 25:14 (15:9)
 
Magyar Kupa | MTK Budapest - ÉRD 21:26 (14:13) 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
A Török Bódog Magyar Kupa bronzmérkőzésén hullámzó első félidőt követően, a mérkőzés utolsó húsz percében mindössze két gólt kapva 26:21-es győzelmet arattunk az MTK Budapest ellen, így a csapat a klub történetében először bronzéremnek örülhetett a sorozatban.
 
Csapatunk története során először játszhatott éremért a Magyar Kupa küzdelmeiben. Ellenfelünk az MTK Budapest csapata volt a bronzmérkőzésen, ahol első támadásunkból Schatzl Nadine révén megszereztük a vezetést. Ellenfelünk ugyan hétméteresből egyenlített, de Klivinyi Kinga átlövésgóljával, valamint Schatzl Nadine és Katarina Krpez indításból szerzett góljaikkal, háromgólosra duzzadt az előnyünk (1:4). Támadásbeli pontatlanságainkat kihasználva az MTK egyenlíteni tudott, de Katarina Krpez cundergóljával visszavettük a vezetést. Riválisunk azonban újfent felzárkózott döntetlenre, sőt Janurik Kinga első alkalommal még ziccert hárított, de egy újabb eladott labdánkat gólra váltva átvette a vezetést a budapesti csapat (7:6). Javuló védekezésünknek, és Janurik Kinga remek védéseinek köszönhetően tíz perc alatt mindössze két gólt kaptunk. Ellenben lányaink ellenben hétszer is a kapuba találtak, így a 25. percben Pálos-Bognár Barbara átadása után Schatzl Nadine góljával ismét három találattal vezettünk (13:10). Eladott labdáinkat és technikai hibáinkat követően, gyors gólokat szerezve, ellenfelünk megfordította az állást, így 14:13-as MTK vezetésnél ért véget a félidő.
A fordulást követően ellenfelünk ugyan két találattal növelni tudta előnyét, de Kovács Anna és Schatzl Nadine góljaival felzárkóztunk egy gólra (16:15). Szvetlana Gridnyeva, szokásához híven hétméterest hárított, de ennek ellenére a 40. percben újfent három gól volt a hátrányunk (19:16). Emberhátrányban kétszer is sikerült labdát szereznünk, melyet Katarina Krpez és Klivinyi Kinga váltott gólra. Szvetlana Gridnyeva újabb büntetőt hatástalanított, majd az ellentámadás  végén Schatzl Nadine gólja az egyenlítést jelentette számunkra (19:19). A mérkőzés utolsó húsz percében mindössze kétszer talált ellenfelünk a kapunkba, köszönhetően feljavuló védelmünknek, és Janurik Kinga bravúrjainak. Jó védekezésből gyorsan lerohanásgólokat szereztünk, és az utolsó öt percre fordulva már négy találat volt az előnyünk (20:24). A hajrában ezt még egy góllal sikerült növelnünk, így végül 21:26-os győzelmet arattunk és ezzel bronzérmesként zártuk a Magyar Kupa 2014/2015-ös szezonját.
 
Korosztály: 
A Török Bódog Magyar Kupa elődöntőjében ugyan 29:18-as vereséget szenvedtünk a Győri Audi ETO KC csapatától, de holnap a bronzéremért léphetünk pályára az MTK Budapest csapata ellen.
 
Csapatunk története során először kvalifikálta magát a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé, ahol az elődöntőben a címvédő Győri Audi ETO KC volt az ellenfelünk. A mérkőzés első találatat a hazaiak szerezték hétméteresből, de egy perccel később Kovacsics Anikó már nem tudott túljárni Szvetlana Gridnyeva eszén. Egy sáncolt lövést követően Klivinyi Kinga szedte össze a labdát, és harcolt ki büntetőt, amit Katarina Krpez értékesített. Szerb jobbszélsőnk újabb hétméterest váltott gólra, amivel átvettük a vezetést. A hazai csapat azonban megfordította az állást, de Katarina Krpez újabb találatával egyenlítettünk, ezúttal a jobbszélről szerzett gólt. Negyedik találatunkat is jobbszélsőnk szerezte, majd Szvetlana Gridnyeva újabb hétméterest hárított, de a 13. percben így is két gól volt a hátrányunk (6:4). Kovács Anna emberhátrányban harcolt ki hetest, amit Schatzl Nadine lőtt a kapuba, majd Pálos-Bognár Barbara betörés után volt eredményes (7:6). Ezt követően azonban támadásainkba rendre hiba csúszott, és kilenc percig nem találtunk be ellenfelünk kapujába. Így az első félidő hajrájára hét találatra nőtt a hátrányunk, de Klivinyi Kinga átlövésgóljaival, és Schatzl Nadine labdaszerzés utáni indításgóljával a szünetre egy találatot sikerült lefaragnunk (16:10).
A második félidőre Oguntoye Viktória váltotta Janurik Kingát a kapuba. A játékrész első két találatát a hazai csapat jegyezte, majd a félidőben első találatunkat egy remekül kijátszott figura végén Katarina Krpez szerezte (18:11). Kovács Anna és Mariama Signaté is átlövésből volt eredményes, de közelebb nem tudtuk kerülni ellenfelünkhöz. Átlövésből ugyan nehezen találtunk utat a győri kapuba, de beállóból előbb Sara Vukcevic, majd Kisfaludy Anett szerzett gólt a hatos vonalról (23:15). A 45. perctől Takács Kitti és Ekaterina Kostiukova kapott szerepet a szélső posztokon. Fiatal balszélsőnk előbb Marima Signaté labdaszerzéséből szerzett indításgólt, majd a Ekaterina Kostiukova által kiharcolt hétméterest is értékesítette. Az utolsó tíz percre Nick Viktória is pályára lépett, és mind támadásban, mind védekezésben is bizonyíthatott. A mérkőzés hajrájában Szekeres Klára szerzett gólt lerohanás végén, de a mérkőzést így is a hazai csapat nyerte meg 29:18-ra. Csapatunk, így vasárnap a bronzmérkőzésen lép pályára 13:45-től Győrben, ahol az MTK Budapest csapatával mérkőzünk meg.
 
Rovat: 
Korosztály: 
A Török Bódog Magyar Kupa szervezőinek hivatalos sajtóközleménye: A Magyar Kupa FINAL4 négy résztvevő csapata közül három jelenleg is versenyben van egy-egy európai kupasorozatban: a Győri Audi ETO a BL negyeddöntőben, az FTC Rail-Cargo Hungaria a KEK elődöntőben, az ÉRD pedig az EHF-Kupa elődöntőben szerepel a következő hetekben.
 
 
Rangos eseményt várhatnak a női kézilabda szurkolók a hétvégére az Audi Aréna Győrben megrendezésre kerülő Török Bódog Női Kézilabda Magyar Kupa Négyes Döntőn. A kupasorozat végjátékának programja:
 
március 28. - elődöntők:
 
15:45 FTC Rail-Cargo Hungaria - MTK Budapest
17:45 Győri Audi ETO - ÉRD
 
március 29. - helyosztók:
 
13:45 bronzmérkőzés
15:45 döntő
 
Vetési Iván MKSZ-elnök is kiemelte az esemény rangját: 'Igazi elitmezőny csap össze a trófeáért Győrött, hiszen a címvédő, kétszeres BL-győztes házigazda Audi ETO idén is harcba száll a Bajnokok Ligája győzelemért, az FTC Rail-Cargo Hungaria KEK-elődöntőre készül, míg az ÉRD az EHF-Kupában jutott be a legjobb négy közé. Üde színfolt a mezőnyben az MTK Budapest csapata, amely nyilvánvalóan szeretné megnehezíteni ellenfelei dolgát. A mezőnyt elnézve tehát nem csupán a Magyar Kupa négyes döntőjéről beszélhetünk, hanem egyfajta európai Szuperkupa erősségű eseménynek lehetünk tanúi a hétvégén.' - nyilatkozta.
 
Mind a négy érintett edző komolyan készül a megmérettetésre, hiszen a Kupa és az esemény rangján túl, a hétvége fontos pont a további hazai és nemzetközi meccsekre való felkészülésekben.
 
Elek Gábor, az FTC Rail-Cargo Hungaria vezetőedzője kiemelte: 'Azáltal, hogy Győrben kerül megrendezésre a FINAL4, a döntőbe jutás mindenképpen kötelező számunkra. Azon leszünk, hogy ott is meg tudjuk mutatni a hazai mérkőzésen nyújtott játékunkat és eredményességünket. Arra készülünk, hogy minél közelebb kerüljünk a kupához.'
 
Az ÉRD vezetőedzője, Szabó Edina így készíti csapatát a hétvégére: „A klub történetében először jutottunk be a Magyar Kupa négyes döntőjébe, ami mind a csapatnak, mind pedig Érd városának nagy dicsőség. Fontos verseny számunkra a Magyar Kupa, melyben célunk a minél jobb eredmény elérése, az európai kupaindulást jelentő hely megszerzése. Az elmúlt hetekben sűrűn követték egymást a mérkőzések, így most elsősorban a játékosok fizikai felfrissítése a feladatunk. A szombati elődöntő, és a vasárnapi helyosztó között nagyon kevés az idő, nehéz a játékosok regenerációját biztosítani, , de ez a többi csapatra is érvényes természetesen.'
 
Az MTK Budapest tisztes helytállásra készül minden teher nélkül: 'A papírforma nem ad nekünk esélyt a hétvégére. Minden csapattal játszottunk már kétszer, minden alkalommal vereséget szenvedtünk. Ha a játékosállományokat nézzük, akkor ezen nincs is mit csodálkozni. Úgy készülünk, hogy tisztességesen helyt álljunk, de a fő cél inkább az, hogy felkészüljünk a rájátszás mérkőzéseire. Április 11-én a Mosonmagyaróvár, 25-én a Vác, május 2-án a Szeged ellen játszunk, majd jönnek a visszavágók. Szeretnénk bent maradni az NB I-ben.' - mondta el Stranigg Ferenc vezetőedző.
 
 
Amros Martín, a Győri Audi ETO vezetőedzője az alábbiak szerint készül: 'Igazán érdekesnek és színvonalasnak ígérkezik a hétvége, hiszen a négy csapatból három versenyben van az európai kupasorozatokban, és ez nagy dolog, ez a magyar kézilabda erejét mutatja. Továbbá az MTK is jól teljesített a szezonban, tehát kemény, erős mérkőzésekre számítok. Az ETO életében fontos szerepe lesz ennek a tornának, hiszen a BL-sorozatban az év legfontosabb meccsei előtt állunk, és ezek a mérkőzések is nagyon jól szolgálják a csapat összeérését. A válogatott hét során az otthon maradó játékosaink két nap pihenőt követően, a junior - ifi csapattal edzettek, délelőtt inkább fizikai felkészítés zajlott, délután pedig kézilabda. Ennek célja, hogy a játékosok formában maradjanak, és a válogatottak visszatérését követően azonos edzettségi szinten a teljes csapat. Szerencsére a válogatott játékosaink egészségesen és fitten tértek haza, és a Négyes Döntő hetében folytatni tudjuk a céltudatos felkészülést, fizikai és taktikai értelemben is.'
 
A Török Bódog Női Kézilabda Magyar Kupa Négyes Döntőre jegyek vásárolhatóak személyesen a győri Látogatóközpontban (Baross u. 21.), vagy online a www.jegymester.hu oldalon, továbbá a helyszínen is. A jegyek ára szombaton egységesen 1500Ft, vasárnapra 4000Ft. 
Korosztály: 
Klubunk története során először jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe. Szabó Edina vezetőedzőnk, és két csapatkapitányunk, Janurik Kinga és Sara Vukcevic mondta el a véleményét az előttünk álló hétvégével kapcsolatban.
 
 
Szabó Edina: „A klub történetében először jutottunk be a Magyar Kupa négyes döntőjébe, ami mind a csapatnak, mind pedig Érd városának nagy dicsőség. Fontos verseny számunkra a Magyar Kupa, melyben célunk a minél jobb eredmény elérése, az európai kupaindulást jelentő hely megszerzése. Az elmúlt hetekben sűrűn követték egymást a mérkőzések, így most elsősorban a játékosok fizikai felfrissítése a feladatunk. A szombati elődöntő, és a vasárnapi helyosztó között nagyon kevés az idő, nehéz a játékosok regenerációját biztosítani, , de ez a többi csapatra is érvényes természetesen. A Magyar Kupa négyes döntője remekül illik a programunkba, és örülünk neki, hogy ott lehetünk a legjobb négy között, és játszhatunk. A klub története során először van lehetőségünk érmet nyerni ebben a sorozatban, remélhetőleg szurkolóink ezúttal is szép számban elkísérnek bennünket, mert sokat jelent a biztatásuk, nagy segítség a csapatnak.”
 
Sara Vukcevic: „Nagyon boldog volt a csapat, hogy idén be tudtunk jutni a Magyar Kupa négyes döntőjébe. Az első mérkőzést a Győr ellen játszhatjuk, természetesen nagyon készülünk erre a mérkőzésre, mert a világ legjobb csapata ellen is szeretnénk megmutatni, hogy jó csapat vagyunk. A hétvégére mindenképpen úgy készülünk, hogy védekezésben nagyon erősek leszünk, támadásban pedig gyorsak. Szurkolóink támogatása nagyon fontos, mert velünk vannak jóban-rosszban. Szeretnénk, hogy minél többen velünk tartsanak, mert nagyon sok erőt adnak nekünk a pályán, és szeretnénk velük megélni minden izgalmát és örömét ennek a hétvégének.'
 
Janurik Kinga: „Hatalmas öröm számunkra, hogy ebben a szezonban az előző évekhez képest kedvezőbb volt a sorsolásunk a Magyar Kupában. A négyes döntőig vezető úton mindent megtettünk érte, hogy itt lehessünk, és ezen a hétvégén sem lesz másképp a cél érdekében. Mivel két egymás utáni napon is játszunk, a fizikai és taktikai felkészülésen kívül fejben is készülünk arra, hogy 2 x 60 percig a maximumot tudjuk nyújtani ezen a fontos két napon. Szurkolóink jelenléte különösen fontos ezen a hétvégén, hiszen a támogatásukon kívül fontos számunkra, hogy velünk együtt éljék át a fontos pillanatainkat. Hajrá ÉRD!” 
Csapatunk története során először lép pályára hétvégén a Magyar Kupa négyes döntőjében. A szombati elődöntőben a Győri Audi ETO KC lesz az ellenfelünk, míg a helyosztókra vasárnap kerül sor.
 
Török Bódog Női Magyar Kupa - elődöntő
Győri Audi ETO KC - ÉRD
 
Időpont: 2015. március 28. szombat 17:45
Helyszín: Audi Aréna Győr (9027 Győr, Kiskút liget 4.)
Játékvezetők: Heim Attila, Kiss Olivér
 
 
Török Bódog Női Magyar Kupa - helyosztók
 
2015.03.29. vasárnap
 
13:45 3. helyért
15:45 Döntő
 
 
Jegyinformációk a Rostov-Don elleni EHF-Kupa mérkőzésre:
 
A mérkőzésre március 25-én, szerdától lehet jegyeket kapni az ÉRD Aréna jegypénztárában. A megváltott BÉRLETEK, és VIP bérletek az április 5-ei nemzetközi kupamérkőzésre is ÉRVÉNYESEK!
 
Jegyárak
 
Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft
Díjmentes kísérő: 750 Ft  
 
A belépés a mérkőzésekre 6 év alatt ingyenes!
 
DÍJMENTES JEGYEK
Az ÉRD NBI-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen. A díjmentes jegyek a mérkőzés napján 13:30-ig vehetők át, azt követően értékesítjük őket.
 
 
A hét ÉRD mérkőzései
 
 
2015. március 24. kedd
 
OSB rájátszás | Tápiószele Általános Iskola (2766 Tápiószele, Liliom út 11.)
18:00 Euronovex Tápiószele USE - ÉRD
 
2015. március 25. szerda
 
NB I Ifjúsági rájátszás | Dunaújvárosi Sportcsarnok (2400 Dunaújváros, Eszperantó út 4.)
15:00 Dunaújvárosi Kohász KA - ÉRD
 
NB I Junior rájátszás | Szegedi Orczy István Általános Iskola (6791 Szeged, Szent János tér 2-4.)
17:30 Szeged KKSE - ÉRD
 
  
2015. március 28. szombat
 
U13 Országos elődöntő | Batthyány Tornacsarnok
11:40 ÉRD - Békéscsabai ENKSE
14:40 ÉRD - Kisteleki Kézilabda Klub 
 
BP. I. o. Női | Újlak utcai Általános Iskola (1173 Budapest, Újlak u. 110.)
10:10 Hort SE II - ÉRD III
 
NB I Ifjúsági rájátszás | ÉRD Aréna
14:00 ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő
 
NB I Junior rájátszás | ÉRD Aréna
16:00 ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő
 
Magyar Kupa | Audi Aréna Győr
17:45 Győri Audi ETO KC - ÉRD 
 
2015. március 29. vasárnap
 
U11 Leány | Tápiószele Általános Iskola (2766 Tápiószele, Liliom út 11.)
15:40 ÉRD - Budai Farkasok
 
NB II Junior | Batthyány Tornacsarnok
11:00 ÉRD II - Dunaújvárosi AC
 
NB II Felnőtt | Batthyány Tornacsarnok
13:00 ÉRD II - Dunaújvárosi AC
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
A Győri Audi ETO KC  csapata lesz az ellenfelünk a Magyar Kupa elődöntőjében. A Magyar Kupa négyes döntője Győrben kerül megrendezésre március 28-án, és 29-én.
 
Török Bódog Női Magyar Kupa
 
2015.03.28. elődöntők
15:45 FTC-Rail Cargo Hungaria - MTK Budapest
17:45 Győri Audi ETO KC - ÉRD
 
2015.03.29.
13:45 3. helyért
15:45 Döntő
 
 
Csapatunk a négyes döntőbe kerüléssel története legjobb eredményét érte el a Magyar Kupában. A március 28-ai elődöntőben a Győri Audi ETO KC csapata lesz az ellenfelünk.
 
Az idei szezonban is a legjobb 16 között csatlatkoztunk a Magyar Kupába. Az elődöntőbe a Fehérvár KC-t és a Haladás VSE-t legyőzve kvalifikáltuk magunkat.
 
 
 
 
Csapatunk a héten a Magyar Kupában, és az EHF-Kupában is továbbjutott. Ezzel klubunk története eddigi legjobb eredményét érte el mindkét kupasorozatban.
A Magyar Kupa négyes döntőjébe jutásért a Haladás VSE otthonában léptek pályára lányaink. A találkozó első gólját a hazai csapat szerezte, de Katarina Krpez előbb hétméteresből egyenlített, majd egy indítást váltott gólra, amivel már nálunk volt az előny. A mérkőzés elején támadásbefejezéseink pontatlanok voltak, így a 10. perc után 3:3 volt az állás. Az ezt követő nyolc percben azonban kilencszer is eredményesek voltunk, míg ellenfelünk csak egyszer talált be Janurik Kinga kapujába (4:12). A 9:17-es félidőt követően ellenfelünk két gólt lefaragott hátrányából, de Schatzl Nadine egy percen belül két gólt is szerzett, visszaállítva a nyolcgólos különbséget. A második félidőben Oguntoye Viktória váltotta Janurik Kingát, aki kiváló indításokkal hozta helyzetbe Ekaterina Kostiukovát és Takács Kittit. (16:25). A találkozó hajrájában Nick Viktória védekezésben kapott szerepett, melyet végül tizenegy góllal, 21:32-re nyertünk meg. Győzelmünkkel történetünk során csapatunk először jutott be a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. 
 
ÉRD Magyar Kupa góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
Az EHF-Kupa küzdelmeiben mindkét nyolcaddöntős mérkőzését az ÉRD Arénában vívta csapatunk. A párharc első találatát ugyan ellenfelünk szerezte, de két szélsőnk, Katarina Krpez és Schatzl Nadine góljaival fordítottunk, és tíz perc után 5:3-ra vezettünk. Janurik Kinga és védőfalunk is rendre megálljt parancsolt a vendég csapat támadásainak, így gyors lerohanásgólokkal növeltük az előnyünket (9:4). Az első félidő hajrájára fordulva is öt találat volt az előnyünk, azonban hibáinkat kihasználva ellenfelünk egy gólra félzárkózott a játékrész végére (14:13). A második játékrész elején egyenlítettek a vendégek, de Kisfaludy Anett góljaival, és Schatzl Nadine értékesített hétméteresével újfent négy góllal vezettünk (19:15). Szvetlana Gridnyeva hétméterest hárított, de hosszas támadások végén felállt fal ellen sem tudtak könnyedén gólt szerezni a Rocasa Gran Canaria játékosai. A mérkőzés hajrájában koncentrált támadójátékkal, és remek védekezéssel nyolcgólost előnyt harcoltunk ki a vasárnapi visszavágóra (30:22).
 
A párharc visszavágóján Pálos-Bognár Barbara találatával szereztünk vezetést. 2:2-t követően Kovács Anna és Klivinyi Kinga emberhátrányban szerzett gólt, és a 10. percig nem is tudtunk nagyobb előnyre szert tenni (6:8). Ezt követően ellenfelünk nyolc percig nem talált Oguntoye Viktória kapujába. Védekezésben, amelyben Nick Viktória is szerepet kapott, labdákat szereztünk, és abból gyors támadásokat vezettünk. Pontos támadásbefejezéseinknek köszönhetően hétgólos előnyre tettünk szert (6:13). Jól működő védőfalunk ellen, és hétméteresből sem tudott ellenfelünknek gólt szerezni, hiszen Szvetlana Gridnyeva két büntetőt is hárított. A félidő hajrájában Schatzl Nadine és Ekaterina Kostiukova is Silvia Navarro kapujába talált, így hétgólos előnnyel vonultunk szünetre (12:19). A második játékrész elején spanyol ellenfelünk öt találatra felzárkózott, de Kovács Anna és Mariama Signaté góljaival, valamint Pálos-Bognár Barbara hétméteresét követően már nyolc találat volt az előnyünk (15:23). Beállóban Mester Nóra, balszélen pedig Takács Kitti kapott szerepet, mindketten gólokkal is hozzájárultak történelmi sikerünkhöz. Szvetlana Gridnyeva pedig újabb védett büntetővel járult hozzá a 31:23-as győzelemhez. Csapatunk így kettős győzelemmel, 61:45-ös gólkülönbséggel jutott be története során először az EHF-Kupa legjobb nyolc csapata közé. A negyeddöntők sorsolására kedden 11 órakor kerül sor Bécsben.
 
ÉRD EHF-Kupa góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
Serdülő csapatunk ugyan egygólos vereséget szenvedett a Kispesti NKK csapatától, de ennek ellenére a tabella harmadik helyén zárta a bajnokság alapszakaszát. U9-es leány csapatunk, az Albertirsa SE-t gólt sem kapva győzte le, és a Váci NKSE ellen is nyert a hétvégén. U11-es lányaink is győzelmet arattak, és őrzik harmadik helyüket a tabellán. U13-as együttesünk a régió döntőjében egy győzelem mellett egy vereséget szenvedett. BP. I. osztályban szereplő együttesünk első tavaszi mérkőzésén egygólos vereséget szenvedett a Postás SE ellen, de így is az előkelő második helyen állnak a tabellán. Gratulálunk!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2015. február 9. hétfő
 
OSB Leány | Kispesti NKK - ÉRD 19:18 (10:9)
 
 
2015. február 10. kedd
 
Magyar Kupa | Haladás VSE - ÉRD 21:32 (9:17)
 
 
2015. február 14. szombat
 
EHF-Kupa | ÉRD - Rocasa Gran Canaria ACE 30:22 (14:13)
 
 
2015. február 15. vasárnap
 
U9 Leány | Albertirsa SE - ÉRD 0:25 (0:14)
U9 Leány | ÉRD - Váci NKSE 12:10 (7:6)
 
U11 Leány| ÉRD - Szigetszentmiklós NKSE 14:12 (9:4)
 
U13 Leány régió döntő | Tápiószelei SE - ÉRD 28:17 (14:7)
U13 Leány régió döntő | ÉRD - Szigetszentmiklós NKSE 22:18 (9:10)
 
BP. I. o. Női | ÉRD III - Postás SE 23:24 (10:12)
 
EHF-Kupa | Rocasa Gran Canaria ACE - ÉRD 23:31 (12:19)
                
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Csapatunk a Haladás VSE elleni 32:21-es győzelmével története során először bejutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe.
 
Csapatunk a Magyar Kupa negyeddöntőjében Szombathelyre utazott, ahol a Haladás VSE csapata volt az ellenfelünk. A tét a Magyar Kupa négyes döntője volt. A találkozó egy Janurik Kinga védéssel kezdődött, a találkozó első gólját viszont a hazai csapat szerezte. Katarina Krpez előbb hétméteresből egyenlített, majd egy remek indítást váltott gólra, amivel már nálunk volt az előny, és ez a találkozó során már nem változott. Hatosfalas védekezésünk jól zárt, azonban a mérkőzés első harmadában támadásbefejezéseinkbe hiba csúszott, így a 10. percig fej-fej mellett haladtak a csapatok (3:3). Ezt követően azonban emberhátrányban három gólt lőttünk, míg ellenfelünk hét percig nem talált a kapunkba. A hazai csapat technikai hibáit kihasználva, gyors lerohanásgólokat szerezve a 20. percben nyolc góllal vezettünk (4:12). A hazaiaknak hétméteresből sem sikerült csökkenteniük a hátrányukat, így a szünetre is nyolcgólos előnnyel vonulhattak lányaink. A 9:17-es félidei állást Pálos-Bognár Barbara átlövésgólja állította be.
 
 
A második játékrész elején ugyan a hazai csapat faragott a hátrányából, de előbb Sara Vukcevic váltott gólra egy bejátszást, majd Schatzl Nadine talált kétszer a kapuba, visszaállítva a félidei különbséget (12:20). A kapuban Janurik Kingát váltó Oguntoye Viktória remek indításokkal szolgálta ki társait, melyek közül egyet a szintén a második félidőben pályára lépő Ekaterina Kostiukova váltott gólra. Schatzl Nadine biztos kézzel értékesített egy hétméterest, míg a helyére beálló Takács Kitti lerohanás végén talált a kapuba (16:25). Az utolsó negyedórában Nick Viktória is szerepet kapott védekezésben. A találkozó utolsó tíz percére Sara Vukcevic balkezes góljával fordultunk (19:27). Ellenfelünk két hétméteres góllal közelebb lopódzott, de a mérkőzés utolsó öt percében csak lányaink szereztek gólt. Katarina Krpez hétméteresével, és Ekaterina Kostiukova dudaszó pillanata előtti találatával 32:21-re megnyertük a találkozót, és elsőként kvalifikáltuk magunkat a Magyar Kupa négyes döntőjébe.
 
 

Támogatóink