Magyar Kupa

Korosztály: 

Az év első hazai mérkőzésén csapatunk 32:21-es győzelmet ért el a DVSC-TVP együttese ellen, mellyel bejutott a Magyar Kupa V. fordulójába.

A továbbjutásról döntő mérkőzést Krpez Slezák Katarina és Mariama Signaté találataival kezdtük, majd egy vendég gólt követően Andjela Bulatovic is eredményes volt. Az első negyedóra végére Szabó Laura és jobbszélsőnk is a kapuba lőtt, míg jól védekező falunk mögött Janurik Kinga tizenhét minutum alatt három gólt kapott (6:3). A folytatásban átlövőink, Klivinyi Kinga és Mireya González Álvarez, majd szélsőink, Coralie Lassource és Krpez Slezák Katarina növelték találataink számát, így a félidő hajrájára 13:6-os állásnál érkeztünk. A játékrész utolsó percében Szabó Laura és Klivinyi Kinga is a hálóba talált, mellyel a szünetre 17:10-es állásnál vonultak a csapatok. A fordulás után Mariama Signaté átlövésből, Andjela Bulatovic betörés után, Krpez Slezák Katarina pedig a szélről szerzett egy-egy gólt. A 43. minutumban spanyol jobbátlövőnk találata jelentette a tízgólos különbséget (23:13). A folytatásban Tóth Gabriella és Gávai Szonja találatival tartottuk előnyünket, majd a hajrára fordulva Kiss Nikolett is eredményes volt. A 32:21-es végeredménnyel záruló összecsapás utolsó négy gólját lányaink szerezték.

ÉRD Magyar Kupa góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

Az elmúlt hét ÉRD mérkőzései:

2018. január 20, szombat

Magyar Kupa | ÉRD - DVSC-TVP 32:21 (17:10)

 

Hajrá ÉRD!

Korosztály: 

Felnőtt csapatunk a DVSC-TVP ellen elért 32:21-es győzelmével bejutott a Magyar Kupa 5. fordulójába. 

Az év első hazai mérkőzésén a DVSC-TVP együttesét fogadták lányaink az ÉRD Arénában. A Magyar Kupa találkozón egy kivédekezett vendég akciót követően Krpez Slezák Katarina szerzett vezetést csapatunknak, majd Mariama Signaté duplázta meg előnyünket. Jól záró védelmünk mögött Janurik Kinga védéseinek köszönhetően a Debrecen az első negyedóra végén lőtte harmadik gólját, míg Szabó Laura hétméteresből, és jobbszélsőnk a posztjáról és kapusunk indításából is bevette a kaput, 6:3-ra alakítva az állást. A folytatásban egy perc alatt két átlövőnk, Mireya González Álvarez és Klivinyi Kinga is növelték találataink számát, majd Coralie Lassource a szélről volt eredményes, miközben Julie Foggea hárította Lotte Grigel büntetőjét (12:6). A félidő hajrájában Kiss Nikolett és Tóth Gabriella a szaggatottról lőtt a hálóba, míg Szabó Laura Mireya González Álvarez bejátszását váltotta gólra. A játékrész utolsó találatát Klivinyi Kinga szerezte az utolsó másodpercekben (17:10).

A fordulás után Mariama Signaté átlövésből vette be Horváth-Pásztor Bettina hálóját, majd Andjela Bulatovic lerohanás végén, Krpez Slezák Katarina pedig a szélről volt eredményes. Coralie Lassource és Mireya González Álvarez révén zsinórban három találatot lőttünk, mellyel a 43. minutumra tízgólos előnyre tettünk szert (23:13). A következő percekben spanyol jobbátlövőnk, Tóth Gabriella és Gávai Szonja góljaival tartottuk előnyünket (26:16). A félidő utolsó harmadára előbb Klivinyi Kinga, majd Kiss Nikolett volt eredményes átlövésből, míg Gávai Szonja egy kivédekezett debreceni akció után lőtt a kapuba. A 32:21-es végeredményt Kiss Nikolett gólja állította be. Győzelmünkkel bejutottunk a Magyar Kupa V. fordulójába, melynek sorsolása kedden lesz. Lányaink legközelebb egy hét múlva szombaton a K&H női kézilabda liga 12. fordulójában az Alba Fehérvár KC csapatát fogadják az ÉRD Arénában. A találkozóra jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán.

 

Korosztály: 

ÉRD - DVSC-TVP  32:21 (17:10)

2017/2018 Magyar Kupa IV. forduló

2018.01.20. 18:00

 

Korosztály: 

Szombaton a Magyar Kupa IV. fordulójában a DVSC-TVP együttesét fogadjuk az ÉRD Arénában. A mérkőzésre jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán.

Magyar Kupa - IV. forduló
ÉRD - DVSC-TVP

Időpont: 2018. január 20., szombat 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Felhő Ferenc, Öcsi Tamás

Szurkolói információk:

A találkozóra jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. 

A mérkőzésre érvényes jegyárak:

Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft

A belépés 6 év alatt ingyenes! 

DÍJMENTES JEGYEK

Részletes információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php

Korosztály: 

Csapatunk ellenfele a Magyar Kupa 4. fordulójában a DVSC-TVP együttese lesz.

A Magyar Kupa 4. fordulójának hivatalos mérkőzésnapja: 2018. január 17. A mérkőzés pontos időpontjáról a két csapat megegyezése után tájékoztatjuk szurkolóinkat.

Magyar Kupa 2017/2018 4. forduló párosítások:

ÉRD - DVSC-TVP

Alba Fehérvár KC - Siófok KC

Kisvárdai KC - Váci NKSE

EUbility-Group Békéscsabai ENKSE - Dunaújvárosi Kohász KA

Felnőtt csapatunk hétközben a NEKA otthonában ért el 23:31-es győzelmet a Magyar Kupában, mellyel továbbjutott a IV. fordulóba. A bajnokságban pedig a hét utolsó napján a DVSC-TVP ellen értek el lányaink ötgólos győzelemet.

Csapatunk idén a III. fordulóban csatlakozott a Magyar Kupa küzdelmeihez, ellenfelünk a NEKA együttese volt. A balatonboglári mérkőzésen Kiss Nikolett szerezte csapatunk első találatát, majd Szabó Laura, és ismét balkezes átlövőnk góljai alakították 2:3-ra az eredményt. A folytatásban tartottuk előnyünket, Andjela Bulatovic és Kisfaludy Anett is eredményes volt, mellyel a 20. percben 4:7-re vezettünk. A játékrész hajrájában a NEKA fordított, így a szünetben 13:12 volt az állás. A szünet után kivédekezett hazai akciókat követően Katarina Krpez Slezak és Coralie Lassoruce növelték góljaink számát, így 13:16-os előnyre tettünk szert. A következő percekben Andjela Bulatovic és Mireya González Álvarez akcióból jegyeztek találatokat, szerb jobbszélsőnk pedig a hétméteresvonalról lőtt a hálóba (15:21). A mérkőzés hajrájában átlövőink: Kiss Nikolett, Jamina Roberts és Klivinyi Kinga góljaival tartottuk hatgólos előnyünket, majd az utolsó percekben magyar válogatott balátlövőnk kétszer is eredményes volt, kialakítva a 23:31-es végeredményt, mellyel csapatunk továbbjutott a Magyar Kupa IV. fordulójába.

ÉRD Magyar Kupa góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

A szerdai Magyar Kupa továbbjutást követően vasárnap a DVSC-TVP együttesét fogadtuk az ÉRD Arénában. A K&H női kézilabda liga 6. fordulójának mérkőzésén az első percekben Kisfaludy Anett és Katarina Krpez Slezak találataival tettünk szert előnyre, majd egy vendég gólt követően Klivinyi Kinga, Coralie Lassource, és ismét szerb jobbszélsőnk talált a kapuba, 5:1-re alakítva az állást. A vendégek a mérkőzés első húsz percében háromszor tudták bevenni a kiválóan záró védőfalunk mögött több bravúrt is bemutató Janurik Kinga kapuját, míg lányaink tizenháromszor voltak eredményesek (13:3). A félidő hajrájában Kisfaludy Anett, Klivinyi Kinga és Mireya González Álvarez is a debreceni kapuba talált, így a szünetben kilenc góllal vezetett csapatunk (17:8). A fordulás után Klivinyi Kinga és balkezeseink, Katarina Krpez Slezak és Mireya González Álvarez növelték góljaink számát, mellyel a 40. percben 22:12-es előnyre tettünk szert. A következő percekben Tóth Gabriella akcióból és büntetőből is eredményes volt, majd Kiss Nikolett talált be kétszer egymás után a DVSC kapujába (27:17). A hajrában Tóth Gabriella duplázott a végül 29:24-es végeredménnyel záruló összecsapáson.

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

A hét utolsó napján ifjúsági és serdülő I. osztályú csapataink is az Alba Fehérvár KC korosztályos együttesei ellen léptek pályára. Fiatalabb lányainknak nem sikerült a pontszerzés, ellenben ifjúsági csapatunk tizenegy gólos sikert ért el. Serdülő III. osztályú együttesünk Szigetszentmiklósról hozta el a két bajnoki pontot, ifjúsági III. osztályú együttesünk pedig az Óbudai Kézilabda Sportiskola SE ellen tudott nyerni. U13 1. osztályú lányaink pont nélkül maradtak a hétvégi fordulókban, ellenben 2. osztályú fiataljaink mind a két mérkőzésüket megnyerték a hétvégén. Pest megye csapatainknak felemásan sikerült a hétvége, felnőtt csapatunk nyert a Bugyi SE otthonában, ifjúsági lányaink azonban pont nélkül maradtak. Bp. I.o. felnőtt együttesünk 21:21-es döntetlen játszott a  Gödöllői KC ellen. Gratulálunk a győzelmekhez!

A hét ÉRD mérkőzései:

2017. október 25., szerda

Magyar Kupa | NEKA - ÉRD 23:31 (13:12)

 

2017. október 26., csütörtök

Serdülő III. osztály | Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD II 20:23 (9:10)

 

2017. október 28., szombat

U13 1. osztály | ÉRD - Angyalföldi Sportiskola 17:33 (7:17)

U13 1. osztály | FTC-Debt Invest - ÉRD 27:11 (11:6)

 

Ifjúsági III. osztály | Óbudai Kézilabda Sportiskola SE - ÉRD II 17:27 (8:12)

 

Pest megyei ifjúsági | Bugyi SE - ÉRD III 40:18 (23:9)

 

Pest megyei felnőtt | Bugyi SE - ÉRD II 33:44 (13:21)

 

2017. október 29., vasárnap

U13 2. osztály | Farkasvár DSE - ÉRD 15:26 (11:12)

U13 2. osztály | Vecsési SE - ÉRD 16:30 (10:16)

 

Serdülő I. osztály | Alba Fehérvár KC - ÉRD 31:20 (19:5)

 

Ifjúsági I. osztály | Alba Fehérvár KC - ÉRD 21:32 (11:15)

 

Bp. I.o. felnőtt | Gödöllői KC - ÉRD III 21:21 (13:8)

 

NB I Felnőtt | ÉRD - DVSC-TVP 29:24 (17:8)

 

Hajrá ÉRD!

Korosztály: 

Felnőtt együttesünk a Magyar Kupa III. fordulójában 23:31-es győzelmet ért el Balatonbogláron a NEKA ellen, mellyel kvalifikálta magát a következő körbe.

A tavaly elért bajnoki bronzérmünknek köszönhetően csapatunk a Magyar Kupa III. fordulójában csatlakozott a küzdelmekhez, ahol a NEKA volt az ellenfelünk. A mérkőzésen a hazaiak szerezték az első gólokat, melyre az ötödik percben Kiss Nikolett válaszolt átlövésből, Andjela Bulatovic bejátszásból pedig Szabó Laura egyenlített. Jobbátlövőnk újabb találatával a vezetést is átvettük, majd montenegrói iránytónk növelte találataink számát (4:5). A következő percekben Kiss Nikolett és Kisfaludy Anett lőtt a kapuba, de ezekre is volt válasza a NEKA csapatának, így a 21. percben 7:7 állt az eredményjelzőn. A félidő hajrájában Coralie Lassource kétszer, Tóth Gabriella és Mariama Siganté egyszer volt eredményes, de az utolsó percekben a hazaiak is tripláztak, így a szünetben 13:12 állt az eredményjelzőn.

A fordulás után két kivédekezett akciót követően két szélsőnk, Katarina Krpez Slezak és Coralie Lassource indításgóljaival vettük vissza a vezetést (13:14). Majd a következő percekben szintén gyors ellenakciók végén lőttünk a hálóba Andjela Bulatovic és Mireya González Álvarez révén, majd Katarina Krpez Slezak emberhátrányban jegyzett találatot (15:19). Az utolsó tíz minutumra fordulva hatgólos volt az előnyünk, melyhez kettőt még hozzá tudtunk tenni a 23:31-es végeredménnyel záruló összecsapáson. Vasárnap a K&H női kézilabda liga 6. fordulójában a DVSC-TVP lesz az ellenfelünk az ÉRD Arénában. A találkozóra jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán. Száraz idő esetén már 16:00-tól finom falatokkal és közös hangolódásra várjuk szurkolóinkat az Aréna előtt.

 

Felnőtt csapatunk a héten megkezdi szereplését a Magyar Kupában, ahol szerdán a NEKA lesz az ellenfelünk, míg a hét utolsó napján a K&H női kézilabda liga küzdelmeiben a DVSC-TVP együttesét fogadjuk az ÉRD Arénában. A vasárnapi találkozóra jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán.

Magyar Kupa - III. forduló
NEKA - ÉRD


Időpont: 2017. október 25., szerda 18:00
Helyszín: NEKA Csarnok (8630 Balatonboglár, Gaál Gaszton utca 58.)
Játékvezetők: Fehér Viktória, Répás Georgina

A mérkőzésre a belépés ingyenes!

 

K&H női kézilabda liga - 6. forduló
ÉRD - DVSC-TVP


Időpont: 2017. október 29., vasárnap 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Mizsák Dominika, Schmidt Orsolya

Szurkolói információk:

A találkozóra jegyek hétfőtől kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. 

A mérkőzésre érvényes jegyárak:

Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft

A belépés 6 év alatt ingyenes! 

DÍJMENTES JEGYEK

Részletes információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php

A hét ÉRD mérkőzései:

2017. október 25., szerda

Magyar Kupa | NEKA Csarnok

18:00 NEKA - ÉRD

 

2017. október 26., csütörtök

Serdülő III. osztály | Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnok (2310 Szigetszentmiklós, Szebeni u. 81)

16:30 Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD II

 

2017. október 28., szombat

U13 1. osztály | Vasas edzőcsarnok (1139 Budapest Fáy u. 58.)

09:00 ÉRD - Angyalföldi Sportiskola

12:00 FTC-Debt Invest - ÉRD

 

Ifjúsági III. osztály | Kerék utcai Általános Iskola (1036 Budapest, Kerék u. 18-20.)

15:30 Óbudai Kézilabda Sportiskola SE - ÉRD II

 

Pest megyei ifjúsági | Dabasi Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola (2370 Dabas, József Attila utca 107.)

16:00 Bugyi SE - ÉRD III

 

Pest megyei felnőtt | Dabasi Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola (2370 Dabas, József Attila utca 107.)

18:00 Bugyi SE - ÉRD II

 

2017. október 29., vasárnap

U13 2. osztály | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)

10:00 Farkasvár DSE - ÉRD

14:00 Vecsési SE - ÉRD

 

Serdülő I. osztály | Köfém Csarnok (8000 Székesfehérvár, Verseci út 1-15.)

15:00 Alba Fehérvár KC - ÉRD

 

Ifjúsági I. osztály | Köfém Csarnok (8000 Székesfehérvár, Verseci út 1-15.)

17:00 Alba Fehérvár KC - ÉRD

 

Bp. I.o. felnőtt | Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola (2100  Gödöllő, Légszesz u. 10.)

18:00 Gödöllői KC - ÉRD III

 

NB I Felnőtt | ÉRD Aréna

18:00 ÉRD - DVSC-TVP

 

Hajrá ÉRD!

Korosztály: 

Felnőtt csapatunk a Magyar Kupa III. fordulójában október 25-én, szerdán 18 órától lép pályára Balatonbogláron a NEKA ellen.

Magyar Kupa - III. forduló
NEKA - ÉRD


Időpont: 2017. október 25., szerda 18:00
Helyszín: NEKA csarnok (8630 Balatonboglár, Gaál Gaszton utca 58.)
Játékvezetők: Fehér Viktória, Répás Georgina

 

Korosztály: 

Csapatunk ellenfele a Magyar Kupa 3. fordulójában a NEKA együttese lesz.

A Magyar Kupa 3. fordulójának hivatalos mérkőzésnapja: 2017. november 8. A mérkőzés pontos időpontjáról a két csapat megegyezése után tájékoztatjuk szurkolóinkat.

 

Magyar Kupa 2017/2018 3. forduló párosítások:

NEKA - ÉRD

Alba Fehérvár KC - MTK-Budapest

Szent István OTP - Dunaújvárosi Kohász KA

Mosonmagyaróvári KC SE - Siófok KC

Vasas SC - DVSC-TVP

Kispest NKK - Váci NKSE

Kisvárdai KC - Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE

Gödi SE - EUbility-Group Békéscsabai ENKSE

Támogatóink