Beharangozó

Korosztály: 

Hosszú szünet után folytatódik felnőtt csapatunknak is a bajnokság. Szerdán 18 órától a Dunaújvárosi KKA együttesét fogadjuk az Érd Arénában.

Több mint másfél hónap után lép pályára felnőtt csapatunk a bajnokságban. Ez alatt a hat hét alatt természetesen nem tétlenkedtek a lányok, rengeteg edzés mellett felkészülési mérkőzések és egy Magyar Kupa találkozó is színesítette a programot. Hiába készült azonban csapatunk az újabb hazai bajnokira, sok hátráltató tényező is felmerült közben.

Vezetőedzőnket, Horváth Rolandot kérdeztük a mérkőzés előtti várakozásairól:

„Gőzerővel készülünk, aztán majd meglátjuk, mert sajnos a sok edzésnek mindig van hátránya is, amellett, hogy ki lehet javítani a hibákat, de sajnos sérülések, meg olyan dolgok hátráltatják a munkát, amelyek nem könnyítik meg a szerdai mérkőzést. Ennek ellenére, amit tudunk és lehet, azt meg fogjuk tenni.

A Dunaújváros ráadásul ötödik, és egy nagyon komoly erővel és létszámmal rendelkező csapat, úgyhogy nem lesz könnyű dolgunk, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy győzzünk!”

A Kohász már túl van egy Magyar Kupa mérkőzésen, és a hazai pontvadászatban is lejátszott egy meccset a válogatott szünet óta. Farkas Johannáék magabiztosan, 45-12-re legyőzték az Ajkát a kupában és bejutottak a negyedik fordulóba.

Rapatyi Tamás együttese az előkelő 5. helyről várhatta az újabb összecsapásokat, és múlt hét pénteken a NEKA ellen lépett pályára a hosszú kihagyás után, amelyen 18-18-as döntetlent ért el.

A vendégek házi góllövőlistát Farkas Johanna vezeti a 51 találattal, aki így az összetett élén is áll. Az újvárosiaknál a második helyen Szalai Babett következik 21 góllal.

Az előző szezonban szoros meccseket játszottunk a DKKA-val, de végül mindkétszer három góllal ellenfelünk bizonyult jobbnak. A nehézségek ellenére bízunk benne, hogy most sikerül megfordítani a tendenciát.

K&H női kézilabda liga, 6. forduló
Érd - DKKA
Érd Aréna
2022. december 7. (szerda) 18:00

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Fontos mérkőzés vár NB II-es csapatunkra, ugyanis hétvégén a bajnokság első két helyezettje feszül egymásnak. Vasárnap 18 órától az érdi Batthyányi Általános Iskola sportcsarnokában a listavezető Szigetszentmiklóst fogadják a jelenleg második helyen álló lányaink.

Csapatunk hét veretlenül megvívott mérkőzés után, az előző fordulóban szenvedte el első vereségét a bajnokságban. A harmadik helyezett TFSE hazai pályán 23-19-re tudott nyerni. A Szigetszentmiklós eddig százszázalékos és vezeti a tabellát. Vasárnap tehát az első két helyezett játszik egymással Érden.

„Küzdős mérkőzésre számítunk. Az ellenfél több tagját is láttuk már kilátogatni a korábbi mérkőzéseinkre, így biztos, hogy nagyon készülnek ránk, de mi is szeretnénk győzelemmel zárni a találkozót.” - Pintér Polina, csapatunk kapusa nyilatkozott honlapunknak, akinek védéseire nagy szükség lesz a meccsen.

Az SZNKSE talált be eddig legtöbbször az ellenfelek hálójába, szám szerint 8 mérkőzés alatt 293-szor. Emellett a második legkevesebb gólt kapták, ugyanis ebben a mutatóban Kerekes Lauráék állnak a legjobban.

A vendégek házi góllövőlistáját Husti Hanna vezeti 60 góllal, aki így az összetett lista harmadik helyén áll. A második helyen Fodor Noémi 42 találattal követi. Csapatunk legeredményesebb játékosa Horváth Henriett szintén 42 gólt számlál.

Hajdú Gyöngyvér,  U22-es együttesünk harmadik legjobb góllövője 35 góllal, így áll hozzá a vasárnapi összecsapáshoz: „Egy ilyen fiatal csapatnak, mint mi óriási lehetőség a tapasztalatszerzésre, hogy rutinos, tapasztaltabb játékosok ellen is kipróbálhatjuk magunkat. Ez még plusz motivációt is ad nekünk, és jó visszajelzés számunkra, hogy hol tartunk és min kell még javítanunk.”

Maurer Szandra fiatal gárdája remekül teljesít eddig a bajnokságban. Szurkolóinkat is várjuk a találkozóra, hogy minél többen biztassák a lányokat a rangadón!

NB II - Dél, 9. forduló
Érd U22 - Szigetszentmiklósi NKSE
Batthyányi Általános Iskola sportcsarnoka - Érd, Fácán köz 2.
2022. december 4. (vasárnap) 18:00

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Több mint egy hónap szünet után lép pályára csapatunk ismét tétmérkőzésen. Szerdán 17 órakor a Magyar Kupa III. fordulójában csatlakozunk be a küzdelmekbe, ahol  a Vasas lesz az ellenfél.

Október 21-én, a Debrecen otthonában játszott csapatunk legutóbb bajnoki tétmérkőzést. A bajnokság folytatására még egészen december 7-ig továbbra is várnunk kell, azonban a Magyar Kupa küzdelmei csapatunk számára is elkezdődnek. A sorsolás úgy hozta, hogy két nap múlva az előző idényben még az első osztályban játszó Vasas ellen léphetünk pályára.

A fővárosi együttes másfél héttel ezelőtt veszítette el veretlenségét az NB I/B-ben. A piros-kékek hazai páyán szenvedtek vereséget a Komáromtól. A következő fordulóban a Pénzügyőr ellen javítani tudtak Szilovics Fanniék és összesen 5 győzelemmel, 3 döntetlennel és 1 vereséggel az 5. helyen állnak a tabellán. A Magyar Kupában már ment egy kört Penszki Gergely csapata, a Kozármislenyt búcsúztatta a II. fordulóban.

Tavaly a bajnokságban mindkétszer sikerült legyőznünk a Vasast, mindkét alkalommal 29 lőtt góllal zártuk a találkozót. Idegenben 29-27 lett a végeredmény, Paróczy Sára 7 találattal volt csapatunk legeredményesebb játékosa. Ilyen eredményt most is elfogadnánk.

Magyar Kupa, III. forduló
Vasas SC - Érd
Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok
2022. november 23. (szerda) 17:00

Hajrá Érd!

Korosztály: 

A válogatott szünet előtti utolsó találkozón Debrecenbe utazik csapatunk. A K&H Liga 5. fordulójában, pénteken 18 órától az NB I. harmadik helyén álló DVSC-vel mérkőzünk meg.

Mindkét együttes vereséget követően indul neki a pénteki összecsapásnak. Egy héttel ezelőtt fordulatos meccsen maradtunk alul a Kisvárda ellen, míg a Debrecen meglepetésre 25-23-ra kikapott a Budaörstől. Szilágyi Zoltán együttese a félidőben még két góllal vezetett, a második játékrészt azonban 4 góllal elveszítette. Paróczy Sáráék is két gólos előnnyel indulhattak a szünetre a Kisvárda ellen, azonban a vége az Érd Arénában is akkora különbség lett, mint Budaörsön (21-23).

A cívisvárosi alakulat négy győzelemmel és két vereséggel így is őrzi dobogós helyét és esélyesként léphet pályára a Hódosban. Hazai pályán idén még veretlen a Loki, a másik vesztes meccsét, szoros küzdelemben a Győrtől szenvedte el a gárda.

A csapat legeredményesebb játékosa az Alba Fehérvártól nyáron érkező Töpfner Alexandra 32 találattal. A jobbszélső mellett még további 6 játékost ad a DVSC a közelgő Európa-bajnokságra készülő válogatott keretébe (Planéta Szimonetta, Vámos Petra, Bordás Réka, Füzi-Tóvizi Petra, Hornyák Dóra, Kácsor Gréta).

A góllövőlistát egyébként Kuczora Csengével holtversenyben Kopecz Barbara vezeti 42 góllal.

A két csapat örökmérlegét tekintve (10 éve találkozott először tétmérkőzésen a két klub) még pozitív a mérlegünk. 26 bajnokin 13 érdi siker, két döntetlen és 11 debreceni győzelem született.

K&H női kézilabda liga, 5. forduló
DVSC SCHAEFFLER - Érd
Debrecen, Hódos Imre Sportcsarnok
2022. október 21. (péntek) 18:00

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Több mint 3 hét szünet után ismét pályára lép felnőtt csapatunk a bajnokságban. Csütörtökön 18 órától az Érd Arénában a Kisvárdát fogadjuk.

Második hazai mérkőzésére készül a bajnokságban az Érd. Nehéz sorsolással kezdte az idényt Horváth Roland együttese, amely a NEKA elleni győztes nyitány után a Győrrel, a Mosonmagyaróvárral és a Fradival kellett játsszon. Így a tizenegyedik helyről várjuk a folytatást, de következő ellenfelünk ellen akár előrébb is léphetünk. A Kisvárda négy mérkőzés után szintén 1 győzelemmel és 3 vereséggel áll, egy pozícióval megelőzve csapatunkat.

Bakó Botond lányai már ugyancsak megmérkőztek a Győrrel és az Óvárral. Egyetlen győzelmüket az MTK ellen aratták (32-28), legutóbb pedig meglepetésre hazai pályán kikaptak a Budaörstől 25-24-re. Az előző szezonban egy kevés gólt hozó találkozón egy góllal sikerült jobbnak bizonyulni a Kisvárdánál (18-17). Az a bennmaradás szempontjából egy nagyon fontos győzelem volt és reméljük sikerül csütörtökön is pontokat szerezni.

A válogatott edzőtábora miatt csapatunk együtt készülhetett a következő meccsére, majd az Európa-bajnokság alatt novemberben ismét hosszú szünet következik, így legközelebb decemberben láthatjuk a lányokat az Érd Arénában. Októberben tehát összesen két meccset játszik csapatunk. (Jövő héten a Debrecenhez látogatunk.)

A Kisvárdánál öt játékos kapott meghívót különböző válogatottakhoz: Alekszandra Sztamenics és Kristina Graovác a szerb, Veronika Habánková, Nikoleta Trunkóvá és Simona Szarková pedig a szlovák nemzeti csapat összetartásán vett részt. A vendégek házi góllövőlistáját egy további légiós vezeti: a 22 gólos Akiyama Natsumi, aki összesítésben a 7. helyen áll. A lista élén 38 találattal játékosunk, Kopecz Barbara áll.

K&H női kézilabda liga, 4. forduló
ÉRD – Kisvárda Master Good SE
Érd Aréna
2022. október 13. (csütörtök) 18:00

Jegyinformációk itt olvashatók.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István
Korosztály: 

Történelmi Bajnokok Ligája-vereség után fogadja csapatunkat a Ferencváros a K&H Liga 3. fordulójában. A kedden 18 órától kezdődő bajnokit az M4 Sport közvetíti, amely után három hetes szünet következik.

20 gól. Ekkora különbséggel még soha nem kapott ki a Ferencváros a Bajnokok Ligájában. Az Odense elleni győzelemmel hiába kezdte jól a Fradi a BL-t, a második körben a német bajnok Bietigheim 40-20-ra kiütötte a zöld-fehéreket.

A bajnokságban első két meccsét megnyerte Elek Gábor együttese. A Mosonmagyaróvár ellen szorosabb (26-24), míg a Budaörs otthonában simább győzelmet aratott (21-30). A Fradi legjobb góllövője a bajnokságban Kovács Anett 11 találattal.

Együttesünk az első fordulóban a NEKA elleni győzelemmel kezdte az idényt, majd a Győr és a Mosonmagyaróvár ellen alulmaradt. Kopecz Barbaráék kedden televíziós meccsen mutathatják meg mit tudnak. A BL-kudarc után a Fradi egész biztosan javítani szeretne és bebizonyítani, hogy csak apró kisiklás történt a hétvégén.

Ezután rövid szünet következik a hazai pontvadászatban. A magyar női kézilabda-válogatott utoljára találkozik az Eb-t megelőző közvetlen felkészülési időszakig. A Ferencvárost öt játékos képviseli majd a nemzeti csapatban:  Janurik Kinga, Klujber Katrin, Kovács Anett, Márton Gréta és Szöllősi-Zácsik Szandra. Rájuk így is figyelhetünk majd a keddi mérkőzésen.

K&H női kézilabda liga, 3. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD
Budapest, Elek Gyula Aréna
2022. szeptember 20. (kedd) 18:00

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Szerdán a K&H Liga 9. fordulójának előrehozott mérkőzésén idegenbe utazik csapatunk. A Mosonmagyaróvár ellen ismét nehéz találkozóra számíthatunk.

Bombaformában zárta a felkészülést és így is kezdte a bajnokságot a Mosonmagyaróvár. Gyurka János vezetőedző irányította gárda sűrű nyarat tudhat maga mögött: 9 edzőmeccset játszott a Móvár. A hazai élvonalból megmérkőzött a Debrecennel, a Váccal, a Siófokkal, az Albával és a Dunaújvárossal is. Ezek közül mindössze egyet, a legelsőt veszítette el. Augusztus végén nemzetközi  találkozókon is gyakorolhatott mostani ellenfelünk, és a saját rendezésű AVIA-kupát meg is nyerte a Mosonmagyaróvár, majd a Molde elleni győzelemmel zárta az előszezont.

A bajnokságban a Ferencváros ellen kezdtek Tóth Eszterék, ahol előbbi, valamint a sérülésből lábadozó Tóth Gabriella nélkül is alaposan megszorongatták a tavalyi ezüstérmest. A második fordulóban a Kisvárda ellen hazai pályán is bemutatkozott a Lajta-parti együttes és magabiztosan be is húzta a két pontot. A formára tehát nem lehet panasz.

A nyáron a Mosonmagyaróvárnál  öten döntöttek úgy, hogy máshol folytatják a pályafutásukat, valamint távozott az egyesület szakmai igazgatója, Hoffmann László is. Új igazolásként érkezett átlövő posztra Albek Anna Németországból, valamint az osztrák válogatott Ines Ivancok, beállóba Bardi Fruzsina és Faragó Luca, balszélre Csire Fanni. Irányítóba pedig kölcsönbe megszerezték a Ferencváros tehetséges játékosát, Tóth Nikolettát.

A Mosonmagyaróvár a két évvel ezelőtti harmadik hely után, az előző idényben az ötödik pozícióban végzett, így idén is kiléphet a nemzetközi porondra és az Európa Liga második selejtezőkörében csatlakozik be a küzdelmekbe.

Az előző szezonban két sima vereséget szenvedtünk a Móvártól, de bízhatunk benne, hogy a lányaink mindent megtesznek, hogy idén szorosabb mérkőzést játszanak. Kopecz Barbara két forduló után továbbra is az élmezőnyben áll a góllövőlistán, a legjobb mosonmagyaróvári játékos Lancz Barbora 14 találattal a hatodik.

K&H női kézilabda liga, 9. forduló
Motherson Mosonmagyaróvári KC - ÉRD
Mosonmagyaróvár, UFM Aréna
2022. szeptember 14. (szerda) 18:00

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Három nappal a szezonnyitó NEKA elleni győzelem után kedden ismét pályára lép csapatunk. A bajnokságban először játszunk az Érd Arénában, ahol a címvédő Győri Audi ETO KC-t fogadjuk.

Sikerrel vette az első akadályt csapatunk, a NEKA ellen idegenben a kezdeti határozott játék után a vége kicsit szorosabban alakult, de begyűjtöttük a két pontot. Jóval nehezebb feladat vár Paróczy Sáráékra hazai pályán a címvédő ellen. A Győr már augusztus 26-én megkezdte a bajnokságot. Kisvárdán idegenben (19-32), majd a hétvégén hazai pályán a Budaörs ellen is magabiztosan nyert Ambros Martin együttese (33-24), és egyből a tabella élére állt.

Meglepetésre a góllövőlistát nem győri játékos vezeti. Két meccs után, 15 góllal a Kisvárda légiósa, Akijama Nacumi az első. A második helyen viszont az Érd átlövője Kopecz Barbara áll 11 találattal! Három Rába-parti játékos is nyolcszor talált be idén: a két régi-új győri Yvette Broch és Ana Gros mellett Stine Oftedal áll holtversenyben a hetedik pozícióban, de hét góllal Schatzl Nadine és Estelle Nze-Minko sincs még lemaradva.

Broch és Gros mellett további két új érkezője volt a Győrnek a nyári átigazolási szezonban. Sandra Toft Brestből, Line Haugsted Viborgból tette át székhelyét. A tavalyi keretből többen távoztak, így Crina Pintea, Laura Glauser, Szemes Szonja, Kürthi Laura, Sztankovics Kyra sem folytatja már a győrieknél. Gerencsér Fanni épp hozzánk, Érdre igazolt, Amandine Leynaud pedig visszavonult. A kölcsön után végleg maradt előző szezonbeli csapatánál Pál Tamara és Farkas Johanna is. Háfra Noémi viszont idén az Odense együttesénél játszik kölcsönben.

A Győr kerete így sem gyengült, nem vár tehát könnyű mérkőzés Horváth Roland tanítványaira. Vezetőedzőnk elmondásra szerint ezeket a mérkőzéseket arra kell használni, hogy gyakoroljon a csapat és még jobban élesítsük magunkat arra az időszakra, amikor meghatározó pontokat kell gyűjtenünk.

K&H női kézilabda liga, 2. forduló
ÉRD – Győri Audi ETO KC
Érd Aréna
2022. szeptember 6. (kedd) 18:00

Jegyinformációk itt olvashatók.

Hajrá Érd!

Fotó: NEKA
Korosztály: 

Szombaton 16 órától idegenben kezdi meg a 2022-2023-as idényt az Érd. A K&H Liga 1. fordulójában a frissen feljutó NEKA vendégeként kezdjük meg a bajnokságot. Horváth Roland nagy várakozással tekint a szezon elé.

A NEKA a Békéscsaba mögött a második helyen jutott fel az élvonalba. Az NB I/B-ben 12 győzelmet, 2 döntetlent és 4 vereséget számlált az együttes. Bohus Beáta és Siti Beáta személyében két óriási tapasztalattal rendelkező edző kezei alatt pallérozódhatnak a lányok.

Ellenfelünk augusztus 17-én tudott először együtt készülni, hiszen az ifjúsági világbajnokságon a csapatból 8 játékos, valamint Bohus Bea is képviseltette magát.

Az első mérkőzés mindig nehéz egy új bajnokságban, főleg egy ismeretlen, újonc gárda ellen. Az Érd hosszú alapozáson van túl és vezetőedzőnk is már várja a kezdősípszót.

Minden rajtot, mint ahogy a mostanit is nagyon nagy reményekkel várom.  Bízom abban, hogy sikerül két pontot szereznünk, de rendkívül  nehéz mérkőzés lesz. - kezdte Horváth Roland.

Ha megnézzük a bajnokságot, illetve a csapatokat, nagyon sok egyforma együttes van és ez módfelett nehézzé teszi a helyzetünket. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy pontot-pontokat gyűjtsünk már a hétvégén. Utána nyilvánvalóan kettő-három nehezebb mérkőzés vár ránk, ahol nem mi vagyunk az esélyesek. Ezeket arra fogjuk használni, hogy gyakoroljunk és még jobban élesítsük magunkat arra az időszakra, amikor meghatározó pontokat kell gyűjtenünk.

A NEKA lesz a legfiatalabb együttes az NB I-ben, hiszen a keret átlagéletkora 18,8 év. Vezetőedzőnk is ezt emelte ki.

A NEKA-ban fiatalok játszanak, akik motiváltak és rengeteg a korosztályos válogatottal köztük. Olyan kézilabdázók, akik tisztában vannak az értékeikkel. Nagyon fontos ez a meghatározás, mert a legtöbb esetben az edzők az önbizalommal küzdenek és hogy egy játékos mit tud. Ők ezzel tisztában vannak, ráadásul idegenbe megyünk, úgyhogy nehéz meccsre számítok. - zárta szavait vezetőedzőnk.

K&H női kézilabda liga, 1. forduló
NEKA - ÉRD
Balatonboglár, NEKA Sportcsarnok
2022. szeptember 3. (szombat) 16:00

Hajrá Érd!

Fotó: Blasius Photography
Korosztály: 

Már csak pár nap és kezdetét veszi a K&H Liga új idénye. A több éve Érden játszó Paróczy Sárával és a nyáron érkező Puskás Lillával néztünk az új szezon elé.

Július elején egyéni programmal kezdték a lányok az alapozást az idei nyáron, majd edzőtáborba is elmentek, valamint több mérkőzésen is gyakorolhattak a szezonkezdet előtt. Paróczy Sárát és Puskás Lillát kérdeztük a felkészülésről, az edzésekről.

Paróczy Sára: Hosszúra nyúlt a felkészülés, de úgy gondolom, hogy a lányokkal kellőképpen felkészültünk. Az erős edzések ellenére sok mindent tudtunk gyakorolni és pozitívan állunk oda a starthoz.

Puskás Lilla: Pozitív csalódás volt ez az alapozás, nekem nagyon gyorsan eltelt. Az ötödik héten volt egy kisebb hullámvölgy, amikor azt éreztem, hogy fáradtabb vagyok, de akkor kaptunk négy nap pihenőt, úgyhogy az is jól jött ki. Nagyon motiváltan érkeztem ide és ez még mindig megvan. Örültem a sok edzésnek, hogy új edzővel, új csapattársakkal készülhetek. Ez mind eksztázisban tartott.

Sokkal magasabb intenzitásúak az edzések, jobban elfáradtam a végére. Szezon közben fog szerintem jobban kijönni a különbség az NB I/B-hez képest, hogy két meccs között több is edzés lesz, és továbbra is magas hőfokon kell végrehajtani a feladatokat. De én kifejezetten szeretem ezt a hajtást.

A csapatról

P.S.: Az új játékosok gyorsan beilleszkedtek, de nem is gondoltam, hogy ezzel probléma lesz, mert úgy érzem, hogy befogadó csapat vagyunk. Fiatalok, tehetségesek, egyből be is lehet őket vetni és segítségére lesznek a csapatnak.

P.L.: A közösséget nagyon szeretem, egyben van a csapat, befogadóak voltak a lányok. Az első edzőmérkőzésen még volt bennem egy kis izgulás, de utána szerencsére könnyen fel tudtam venni a többiek mozgását. Tudtam gólokat szerezni, gólpasszokat is adni, úgyhogy pozitívak voltak a meccsek eddig. Fel kellett vennem az iramot, de szerintem egész jól helyt álltam.

A bajnokságról

P.S.: Erősen szeretnénk kezdeni a bajnokságot. Aztán utána lesznek persze mérkőzések, ahol úgymond a gyakorlásé lesz inkább a szerep. Törekszünk arra, hogy ott is a maximumot nyújtsuk, így készülve arra, hogy később azokat a mérkőzéseket meg tudjuk nyerni, amelyek nekünk fontosak.

P.L.: Hatalmas motiváltság van bennem a bajnokság miatt. Nekem ez lesz az első évem az NB I-ben. Még nem ismernek annyira a csapatok, így remélem, hogy tudok majd váratlan szituációkat okozni és sok gólt lőni. A mezőnyt még annyira nem ismerem, de a Vác és az MTK elleni felkészülési meccsekből kiindulva, ha jól fogunk játszani, akkor bízom benne, hogy nem a kiesés elkerüléséért kell majd küzdenünk, hanem akár feljebb is léphetünk.

Az első mérkőzésről

P.S.: Hét eleje óta készülünk a NEKA ellen, nekünk ez egy fontos mérkőzés lesz, ráadásul ez az első meccs is a bajnokságban. A fő cél a győzelem, mindent próbálunk addig átvenni és amit az edzőnk kér megvalósítani.

P.L.: Kifejezetten várom a találkozót és motivált vagyok, mert én NEKA-s voltam és úgymond hazalátogatok. Négy évet töltöttem ott. Szerintem sok esélyünk van a győzelemre, hiszen a csapatunk hétről-hétre összeszokottabb, a NEKA-hoz pedig sokan most csatlakoztak. Bízom benne, hogy a rutin, amit a régebb óta első osztályú játékosaink jelentenek, az kifog jönni és elhozhatjuk a két pontot.

Hajrá Érd!

Fotó: Blasius Photography

Támogatóink