Felnőtt

Korosztály: 
Kevés gólos mérkőzésen nyertünk a Veszprémmel szemben hazai pályán. Jó védekezés és kapusteljesítmény kellett az újabb sikerhez.
A mai bajnoki találkozók közül az ÉRD hazai mérkőzésére voltak a legtöbben kíváncsiak, közel 1600-an voltunk a Városi Sportcsarnokban, a Veszprém érkezett vendégségbe. A szurkolók zászlós koreográfiáját, az ÉRD táncoslábú kabalasárkánya egészítette ki a mérkőzés felvezetéseként. 
Már az első percben, páros kiállítással kezdődött a találkozó, Kisfaludy Anettet és Tóth Esztert büntették. Schatzl gyorsindulás góljával nyitottuk a találkozót, háromszor válaszolt viszont a vendégcsapat. A tizenegyedik percben sikerült büntetőből szépíteni, az első negyedóra végén 5:2-re vezetett a Veszprém. Szabó Edina időt kért, érkezett Klivinyi Kinga, aki góllal mutatkozott be. 
Négy perccel később újra ő talált az ellenfél hálójába, közben nem kapott gólt csapatunk, így Schatzl újabb indulásgólja már az egyenlítést jelentette a 21. percben. Oguntoye remekelt a kapuban, a sáncok a falban, a védelmünk pedig jól zárt, az ellenfél beállósát nem engedtük labdához jutni. Nem állt le az egyenlítésnél csapatunk, Schatzl újabb két gólt szerzett, majd Vukcevic volt eredményes. A hatodik veszprémi gól kilenc perc után született, 8:6-ra zárkóztak Róth Kálmán tanítványai. A hátralévő öt percben Wolf magabiztosan értékesített két büntetőt, háromgólos előnnyel fordulhattunk.  
A második félidő elején a Veszprém szerzett egy perc alatt két gólt (11:10), viszont emberhátrányból sem engedtük egyenlíteni az ellenfelet. Wolf büntetője hozta meg a 39. percben a várt találatot, amire rögtön góllal válaszolt a vendégcsapat. Majd jó védekezésünk újra meghozta gyümölcsét, Klivinyi találatát három másik hazai gól követte négy perc leforgása alatt. Előbb Koren indult Vukcevic labdaszerzéséből, majd később ő szolgálta ki Vukcevic-et. Shatzl Nadine hét góllal zárta a találkozót, ezzel 16:11-es vezetést szerezve az utolsó negyedórára. 
Felváltva estek a gólok, nem túl nagy ütemben, az idő egyre fogyott, az előny pedig nem csökkent. Az utolsó tíz kezdetén Gridnyeva hatástalanított egy büntetőt, felszabadultan, látványosan kézilabdázott csapatunk. A legnagyobb trükk a végén a kapufán csattant, de Vukcevic arckifejezése, és még vezetőedzőnk, Szabó Edina mosolya is arra utalt, hogy ennek ellenére sem lehet egy pillanatig sem rossz érzésünk a mérkőzés után. Újabb fontos győzelmet szereztünk hazai pályán, így továbbra is őrizzük felsőházi tagságunk. A következő hétvégén idegenbeli rangadó vár csapatunkra, Vácott lépünk pályára szombat délután. 
Korosztály: 
Újra a Városi Sportcsarnokban lép pályára csapatunk, szombaton a Veszprém lesz az ellenfél. A Batthyányban fogadják a serdülők a Dunaújváros II-t csütörtökön.
Női kézilabda NBI Alapszakasz - 14. forduló
ÉRD – Veszprém Barabás Duna Takarék KC
Időpont: 2014. január 11. Szombat 18:00
Helyszín: Érd Városi Sportcsarnok (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Bonifert Ferenc, Oláh Viktor
Az ifjúsági találkozó 14 órakor, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
Szurkolói információk
A mérkőzés napján a jegypénztár 13 órától lesz nyitva. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NBI-es utánpótlás találkozók megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják a Sportcsarnokot!
Jegyelővétel hétköznap 9-19 óráig a Városi Sportcsarnok Jegypénztárában!
Jegyárak
Felnőtt: 1500 Ft Diák (14 éves korig): 800 Ft Nyugdíjas (60 év felett): 800 Ft A belépés 6 év alatt ingyenes!
DÍJMENTES JEGYEK
Az ÉRD NBI-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen. A regisztráció január 3-án, pénteken 11 óráig érvényes!
A díjmentes jegyek a mérkőzés kezdése előtt legkésőbb egy órával vehetők át, azt követően értékesítjük őket.
A hét ÉRD mérkőzései
2014. január 9. csütörtök
OSB Leány E | Batthyány Tornacsarnok
18:00 ÉRD – Dunaújvárosi KA II
2014. január 11. szombat
NBI Ifjúsági | Érd Városi Sportcsarnok
14:00 ÉRD – Veszprém Barabás KC
NBI Junior | Érd Városi Sportcsarnok
16:00 ÉRD – Veszprém Barabás KC
NBI Felnőtt | Érd Városi Sportcsarnok
18:00 ÉRD – Veszprém Barabás Duna Takarék KC
HAJRÁ ÉRD!
Korosztály: 
Felnőtt és ifjúsági korosztályos csapatunk győzött hétvégén. Négynapos tornán szerepelt az U13 és az U14 Eperjesen.
Tovább tart csapatunk jó sorozata, nyolcadik mérkőzésünket nyertük zsinórban, továbbjutottunk a Magyar Kupában és kettős győzelemmel a KEK-ben, valamint négy találkozót nyertünk az NBI-ben. Ezzel jelenleg negyedik helyen állunk a tabellán.
Többen is kiváló teljesítményt nyújtottak a hétvégi bajnokin. Triscsuk Krisztina góljai mellett több labdát is szerzett védekezésben, ő és Klivinyi Kinga is 5-5 találattal növelték góljaik számát, míg Kovács Anna és Balog Beáta hétszer voltak eredményesek.
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés
 
Míg ifjúsági csapatunk győzött és ezzel fellépett a tabella hetedik helyére, a juniorok kikaptak és kilencedikek, számukra a Veszprém és Debrecen elleni hazai találkozók lesznek kulcsfontosságúak.
Serdülő csapatunk a félidőben még vezetett idegenben, azonban kilenc érdi kiállítás és az ellenfélnek ítélt nyolc büntető mellett fordított az MTK.Négynapos nemzetközi tornán vett részt Eperjesen az ÉRD U14-es és U13-as csapata. Tizennégy ország, közel hetven utánpótláscsapata versengett péntektől hétfőig a kelet-szlovákiai városban. Az idősebbek versenyen kívül szerepeltek és lettek elsők.Az U13-as korosztály hét mérkőzést játszott, melyből ötöt megnyert, a tornagyőztes szlovák Michalovce-t például két góllal. A két egygólos vereséggel viszont, negyedik helyen végzett csapatunk. A torna legjobb kapusa címet Németh Zsófia nyerte! Iuventa Michalovce(szlovák) - ÉRD 9 : 11HK Hodonín (cseh) - ÉRD 6 : 5ÉRD - HC Novi Beograd(szerb) 10 : 2    HC Garliava (litván) - ÉRD 7 : 6ÉRD - HC 'SUBOTICA MAVLA'(szerb) 23 : 0   Bemaco ŠŠK SLŠ Prešov (szlovák) - ÉRD 5 : 8 ÉRD - Varėnos sporto mokykla(litván)14:8
 
Az elmúlt hét ÉRD mérkőzései
2014. január 4. szombat
OSB Leány E | MTK-Budapest II – ÉRD 30:23 (9:10)
NBI Ifjúsági |  ÉRD – Siófok KC 31:26 (18:12)
NBI Junior |  ÉRD – Siófok KC 28:40 (16:25)
NBI Felnőtt | ÉRD – Siófok KC-Galerius Fürdő 33:28 (15:15)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
Korosztály: 
Rengeteg néző előtt, győzelemmel kezdtük az új évet. A védekezés határozottá válása kellett a fordításhoz, és ezzel a két pont megszerzéséhez.
A kezdő sípszóra érkezett a tömeg az Érdi Városi Sportcsarnokba, kitűnő hangulat fogadta a csapatokat. Az első percek gólváltását követően, tíz perc után 6:4-re sikerült meglépni, negyed óra után viszont egyenlített a Siófok (7:7). A félidő közepén a vezetést is átvették a vendégek, leginkább Bogdanovicsot nem tudtuk tartani, 20. percben már az ötödik gólját lőtte. A kezdőcsapatból Klivinyi volt a legaktívabb, de a félidő derekán többet is cserélt Szabó Edina. Triscsuk szállt be kiválóan a játékba, már az első támadásnál gólt szerzett. Léránt 20 percig góltalan volt, azt követően azonban négyszer egymás után is eredményes tudott lenni még a félidőben.
A szünetben bemutatkozott a Gidófalvy Attila által szerzett ÉRD induló, nagy sikert aratva a közönség körében, melynek bizonyítékaként a refrént már együtt énekelte a szerző és a szurkolók.
Oguntoye a fordulás után egyre hatékonyabbá vált a siófoki szélsőkkel szemben, akik gyorsindulásokból így is eredményesek tudtak lenni több ízben, a 37. percre 17:19-re meglépett az ellenfél. A kétgólos hátrányból nem tudtunk közelebb zárkózni, sok technikai hiba csúszott mindkét csapat játékába. A 44. percben 21:24-nél torpantak meg a csapatok, három támadás maradt gól nélkül mindkét oldalon. Folyamatosan változtatott Szabó Edina a védekezésen, különböző variációkat alkalmazva. Keményedett az érdi fal, mindenhova odaért egy védő, többször lövésig sem jutott a Siófok.
A 49. percben Balog értékesített egy érdi büntetőt, fél perccel később Oguntoye védett egy sáncolt lövést, Vukcevic vette át a lőtt passzt, amiből összejött az egyenlítés (24:24). Koren ejtésével a vezetést is visszavettük, Bogdanovics ugyan még egyenlített, Kovács és Balog találataival kettő gólra nőtt az érdi előny (27:25). Az utolsó öt percben már minden sikerült, a mi lövéseink góllal fejeződtek be, Bognár Barbara lendülettel vitte fel a labdákat, amiből kétszer is kiállították róla az ellenfél védőjét. Zárásként három érdi gól, így a mérkőzés képénél simább lett a végeredmény.
Győzelemmel indítottuk a 2014-es naptári évet, jövő héten ismét hazai pályán, a Veszprém lesz az ellenfél, legyen akkor is hasonló hangulat a lelátón.
Rovat: 
Korosztály: 
Hazai pályán látjuk vendégül a Siófokot, a mérkőzés előtt még kaphatók a tavaszi bérletek!
Női kézilabda NBI Alapszakasz - 13. forduló
ÉRD – Siófok KC-Galerius Fürdő
Időpont: 2014. január 4. Szombat 18:00
Helyszín: Érd Városi Sportcsarnok (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Medve Róbert, Nagy I. László
Az ifjúsági találkozó 14 órakor, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
Szurkolói információk
A mérkőzés napján a jegypénztár 13 órától lesz nyitva. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NBI-es utánpótlás találkozók megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják a Sportcsarnokot!
Csütörtökön és pénteken, valamint a mérkőzés előtt van lehetőség bérletvásárlásra, 9000 FT-os áron, amely a hat tavaszi hazai NBI-es mérkőzésre szól, illetve elővásárlási jogot biztosít a nemzetközi- és Magyar Kupa találkozókra. 
Jegyárak
Felnőtt: 1500 Ft Diák (14 éves korig): 800 Ft Nyugdíjas (60 év felett): 800 Ft A belépés 6 év alatt ingyenes!
DÍJMENTES JEGYEK
Az ÉRD NBI-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen. A regisztráció január 3-án, pénteken 11 óráig érvényes!
A díjmentes jegyek a mérkőzés kezdése előtt legkésőbb egy órával vehetők át, azt követően értékesítjük őket.
A hét ÉRD mérkőzései
2014. január 4. szombat
OSB Leány E | Elektromos Sportcsarnok
10:00 MTK-Budapest II – ÉRD
NBI Ifjúsági | Érd Városi Sportcsarnok
14:00 ÉRD – Siófok KC
NBI Junior | Érd Városi Sportcsarnok
16:00 ÉRD – Siófok KC
NBI Felnőtt | Érd Városi Sportcsarnok
18:00 ÉRD – Siófok KC-Galerius Fürdő
 
HAJRÁ ÉRD!
Rovat: 
Korosztály: 
Öt mérkőzéssel köszönt be az új esztendő, háromszor játszunk hazai pályán.
Az újév első szombatján, hazai pályán fogadjuk a Siófokot, egy héttel később a Veszprémet látjuk vendégül. Jegyek már kaphatók a találkozókra, bérlet vásárlására az első mérkőzés kezdetéig van lehetőség az ÉRD ARÉNA pénztárában. 
Január közepén Vácra utazunk, majd előbb hétközi mérkőzésen fogadjuk a Debrecent, végül az Elek Gyula Arénában a Ferencváros vár ránk a nemzetközi kupamérkőzések előtt.
Az ÉRD januári mérkőzései
2014. január 4. szombat 18: 00 | ÉRD ARÉNA
ÉRD – Siófok KC-Galerius Fürdő
2014. január 11. szombat 18: 00 | ÉRD ARÉNA
ÉRD – Veszprém Barabás Duna Takarék KC
2014. január 18. szombat 18: 00 | Vác Városi Sportcsarnok
IPress Center-Vác – ÉRD
2014. január 22. szerda 18: 00 | ÉRD ARÉNA
ÉRD – DVSC TVP
2014. január 25. szombat 13: 00 | Elek Gyula Aréna
FTC-Rail Cargo Hungaria – ÉRD
 
HAJRÁ ÉRD!
Korosztály: 
Több, mint egy hónap szünetet követően, vasárnap Egerben győzelemmel folytattuk az NBI alapszakaszának küzdelmeit.
A mérkőzés elején hamar ellépett együttesünk, a félidőig sikerült ötgólos előnyt kidolgozni. A különbség helyenként nőtt a fordulás után, végül azonban öt góllal nyertünk. A legeredményesebb ÉRD játékos Klivinyi Kinga volt hat találattal. A keret minden tagja pályára lépett, sőt minden mezőnyjátékos gólt is szerzett a találkozón.
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés
Utánpótlás
Győzött mindkét utánpótláscsapatunk is, egyik csapatunk győzelme sem forgott veszélyben, de a juniorok meccsét szorosabbá tudták tenni a hazaiak. Mindkét korosztályban tíz ponttal áll a bajnokságban az ÉRD és ez a kilencedik helyet jelenti számunkra.
A hét ÉRD mérkőzései
2013. december 29. vasárnap
NBI Ifjúsági | Eszterházy KFSC – ÉRD 23:34 (11:17)
NBI Junior|  Eszterházy KFSC – ÉRD 26:30 (12:18)
NBI Felnőtt |  Eszterházy KFSC-Globál Safe – ÉRD 27:32 (14:19)
HAJRÁ ÉRD!
Korosztály: 
A mérkőzés korai szakaszában komoly előnyt szereztünk, és ezt megőrizve győztünk Egerben.
Két ünnep között, vasárnap este  az újonc Eger otthonába utaztunk, ahová sok érdi szurkoló is jó hangulatban kísérte el a csapatot. A hazaiak a mérkőzés előtt virágcsokorral köszöntötték a magyar válogatott két VB résztvevő érdi tagját, Triscsuk Krisztinát és Szekeres Klárát.
Hat perc alatt 5:1-es előnyt szerzett az ÉRD, csere nélkül kézilabdáztunk, igyekezett is a csapat ezt kihasználva gyors akciókat szervezni, Bognár Barbara irányította a támadásainkat. A házigazda nagy szorgalommal, lelkesen kézilabdázott, a 12. percre 5:6-ra jöttek fel. Oguntoye Viktória nagyszerűen kezdett az érdi kapuban, szélről lehetetlen volt gólt lőni kapusunknak. Két perccel később újra négy góllal vezettünk, középről és balszélről is szereztünk indulásgólt.
A huszadik percre hétgólosra nőtt a különbség, Alja Koren játékba lendült, Klivinyi Kinga pedig már negyedik akciógólját jegyezte (7-15). Kisfaludy Anett is hasonlóan aktív volt támadásban, a védekezésből pedig sáncokkal is kivette a részét. A huszonkettedik percben Schatzl Nadine-t tiszta ziccerben faultolták, amiért piros lapot ítéltek a játékvezetők Trbovic-nak. Oláh Nóra kapott lehetőséget irányítóként a félidő hátralévő részében.
A szerbiai VB-n szereplő trió csak a második félidőben lépett pályára, Triscsuk Krisztina balátlövőként, Szekeres Klára jobbátlövőként, Sara Vukcevic beállósként támadott, míg a kapuba érkezett Janurik Kinga. A játékrész első felében a védelmek jeleskedtek, sokszor jeleztek passzív játékot a játékvezetők, illetve sok volt a pontatlan, kaput nem eltaláló lövés mindkét oldalon. Állandósult az öt-hatgólos ÉRD vezetés, az egriek nem tudták szorosabbá tenni a mérkőzést.
A félidő közepén Balog Beáta szerzett sorozatban három gólt, így az utolsó tíz perc 21:28-nál kezdődött. Klivinyi Kinga és Kovács Anna léptek újfent pályára, egy-egy góljuk, majd Szekeres találata már a 23:31-es ÉRD vezetést jelentette az 54. percben. Az utolsó öt percben hazai indulásgóloknak tapsolhatott az egri közönség, amivel 27:32-re szépítette a végeredményt Herczeg Béla együttese.
Győztünk Egerben, és a felsőházban zártuk az évet. Szombaton hazai pályán folytatódik számunkra az NBI alapszakasza, a Siófokot látjuk vendégül az ÉRD ARÉNA-ban.
 
Rovat: 
Korosztály: 
Karácsony alkalmából NBI-es csapataink tagjai, valamint a stábtagok megajándékozták egymást, az ünnepélyes évzárón.
Előbb délután, az NBI ifjúsági és junior korosztályok játékosai a Centrál Borház ünnepi ebédét követően lepték meg egymást ajándékokkal.
Majd következett az esti ünnepség, a felnőtt csapat, a város vezetősége és az egyesület stábjának részvételével ünnepelt, és búcsúztatta a 2013-as esztendőt. Tekauer Norbert ünnepi nyitó szavait T. Mészáros András köszöntése követte. Mindketten az elmúlt egy év sikereit és legfőbb eredményét, a Városi Sportcsarnok használatba vételét emelték ki. Érd Megyei Jogú Város polgármestere hangsúlyozta, az NBI-ben elért bronzérem bizonyítéka a város támogatásának helyességének, és egyben záloga a közös folytatás szükségességének!
Természetesen nem maradhattak el az egymásnak írt versek, amelyek a meglepetéseket kísértek. Az este ízletes vacsorával folytatódott, amiért köszönet a helyszínt biztosító Irish Dog Pub-nak. Az este további részében családias hangulatban beszélgetett mindenki, a ritka alkalmak egyikét élezve meghitt közös karácsony estét töltött el az ÉRD csapata és stábja.
Ezúton is békés, meghitt boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek!
Korosztály: 
Március közepéig minden hétvégén lesz felnőtt mérkőzés, az alapszakasz második felét Egerben kezdjük.
 
Női kézilabda NBI Alapszakasz - 12. forduló
Eszterházy KFSC-Globál Safe – ÉRD
Időpont: 2013. december 29. vasárnap 18:00
Helyszín: Eszterházy Sportcsarnok (3300 Eger, Leányka utca 6.)
Játékvezetők: Buza Bence, Pinizsi Tamás
Az ifjúsági találkozó 14:00-kor, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
Alig, hogy befejeződött a szerbiai világbajnokság, karácsony után pár nappal ismét itthon pattog a kézilabda, folytatódnak az NBI küzdelmei. Az év utolsó vasárnapján Egerbe utazunk. Még augusztusban, az idénynyitón találkozott a két egyesület, akkor mindhárom korosztályban győztesen hagytuk el a pályát.
Az alapszakasz folytatását negyedik helyről várhatjuk, míg az Eszterházy KFSC-Globál Safe még nem szerezte meg első bajnoki pontjait. Ehhez legközelebb az MTK otthonában állt a heves megyei alakulat, ahol egyetlen góllal veszítettek. A junior és ifjúsági bajnokságban is hasonló a helyzet, ott is pont nélküli az Eger.
A hét ÉRD mérkőzései
2013. december 29. vasárnap
NBI Ifjúsági | Eszterházy Sportcsarnok
14:00 Eszterházy KFSC – ÉRD
NBI Junior| Eszterházy Sportcsarnok
16:00 Eszterházy KFSC – ÉRD
NBI Felnőtt | Eszterházy Sportcsarnok
18:00 Eszterházy KFSC-Globál Safe – ÉRD
 
HAJRÁ ÉRD!

Támogatóink