NBI

Korosztály: 
A BL tempóban kézilabdázó Győrrel felvette a harcot csapatunk, jó mérkőzést játszottunk. A hétközi időpont és a kései kezdés dacára közel teltház volt az Érdi Városi Sportcsarnok és Uszodában.
A két csapat és a két szurkolótábor is jó barátságban van egymással, így az érdiek a vendégeket is hangos tapssal köszöntötték. Ismét rengetegen kilátogattak az Érdi Városi Sportcsarnok és Uszodába, remek hangulat fogadta a csapatokat.
A mérkőzés Klivinyi bombagóljával indult, azonban hamar fordítani tudott a fekete-arany összeállításban játszó győri együttes. 1-3-nál sokáig állva maradtak a csapatok, két érdi indítási kísérlet is hosszú lett, majd a hetedik percben Löke egy kipattanót értékesített. Szabó Edina a tizenegyedik percben már időt is kért, amit Wolf és Klivinyi közbelövéses gólja követett (3-5). A győri támadások góllal fejeződtek be, hiába kezdett Oguntoye jól az érdi kapuban.
A tizenhetedik percben 3-9-es állásnál jöttek a győri szélső cserék Szepesi és Bognár-Bódi személyében, ekkor már Görbicz Anita irányította a vendégeket, sűrűn forgatta csapatát Ambros Martín. Kovács Anna és Alja Koren remekbe szabott átlövéseivel 9-5-re zárkóztunk fel, a Győr azonban a 20. percben egy perc alatt lőtt két újabb gólt (5-11). Szabó Edina is cserékre szánta el magát, Schatzl Nadine és Oláh Nóra léptek pályára érdi oldalon. A 25. percben sikerült újra a vendégek hálójába találni Szekeres révén, 6-13-ra módosítva az állást. Az utolsó öt perc kezdetén mindkét érdi szélső Schatzl és Koren is bevette Herr kapuját, közelebb hozva az ÉRD-et (8-14). A 30. percben kerültünk először emberelőnybe, a szünetig hátralévő 13 másodpercben azonban nem született újabb gól, 9-16-os eredménnyel fordulhattak a csapatok.
Katarina Bulatovic klasszikus átlövés góljával indult a félidő, az érdi kapuba Janurik Kinga állt a játékrészre. Görbicz Anita higgadtan értékesítette a győri büntetőket Gridnyevával szemben (11-19). Páros kiállítást ítéltek a játékvezetők a 36. percben: Wolf Alexandrának és Heidi Lökének kellett két percre a padra ülni. Az ÉRD nagyon küzdött, hogy elkerülje a tízgólos különbséget, a Győr pedig nyugodtan játszott a biztos előnye tudatában, olykor látványos kézilabdát produkálva (13-22). A 41. percben, emberelőnyből érte el a tízgólos különbséget a vendégcsapat. Herr jól védte a győri kaput, így Lunde nem is váltotta őt az egész mérkőzésen. Tisztelték a játékvezetők a bajnoki címvédőt, a félidő közepén már negyedszer kerültünk emberhátrányba (13-25). Kovács Anna betörései gólt vagy hétméterest értek, Klivinyi Kinga lövései a második félidőre váltak igazán veszélyessé.  
Kovács Gréta játszott ez alkalommal irányító poszton támadásban is, bátor kézilabdát bemutatva. Janurik Kinga teljesítménye feljavult az érdi kapuban, a lövések egyre inkább bejöttek támadásban. A 49. perctől kezdve nagy hajrát indított az ÉRD, visszajöttünk tízen belülre. Hat zsinórban lőtt érdi gólt követően, Ambros Martín az 55. percben kért időt (21-27). A csarnok is életre kelt, ahogy a lányok sorra szerezték a gólokat és jó védekezéssel megállították a győri próbálkozásokat. Kilenc perc után talált be újra a vendég ETO, az utolsó percekben pedig felváltva estek a gólok, Hornyák a dudaszó előtti pillanatban alakította ki a 23-31-es végeredményt.  
Korosztály: 
Az első félidő közepén a vezetést is sikerült átvenni, de a Győr kihasználta a hibáinkat. Egy súlycsoportban volt a két csapat, a hullámvölgyeinket viszont nem bírtuk el.
Jó játékkal, Takács Kitti vezérletével, a 12. percben 7-6-ra vezetett az érdi junior. A félidő közepén hét perces rövidzárlat jött, amiből 8-13-ra fordított a Győr. A nagy iram mellett, sok hiba és pontatlanság volt mindkét csapat játékában.
A rohanás folytatódott a szünet után is, támadásban sikerült pontosabbá válni, csak a büntetőket nem lőttük jó százalékkal. Nagyot küzdve sikerült a félidő közepén többször is négy gólig zárkózni, a kiállításaink, a győri gyorsindulás gólok azonban eldöntötték a találkozót. A vendégek ebben a félidőben is produkáltak egy 5-0-s időszakot, amivel 23-32-re léptek meg. Az utolsó hat gólból ötöt a győriek lőttek, 40-29-re nyerve a mérkőzést.
A mutatott játékért és a harcosságért mindenképp dicséret illeti az érdi lányokat. Sokáig szorosan tartották az eredményt, a végén azonban a játék képénél nagyobb különbség alakult ki a két csapat között.
A mérkőzés elejét nem kezdte jól az ÉRD, így a hatodik percben már 1-5-öt mutatott az eredményjelző. Tíz perc után lett volna lehetősége két gólra is felzárkózni csapatunk, de percekig egyik csapat sem tudott gólt lőni. A félidőben a különbség nem nagyon változott, a szünetre 18-13-as győri vezetéssel mentek a felek.
A 38. percet követően hatperces gólcsend volt a mérkőzésen, azután az ÉRD 20-22-re zárkózott fel. Az utolsó negyedórában elfáradt csapatunk és a vendégek irányították a mérkőzést, végül kilenc gólos különbséggel nyerve meg a találkozót.
Szerdán hazai pályán már folytatódnak is a bajnokság küzdelmei. Szombaton Székesfehérváron, az ifjúsági és junior csapatunk is győzött.
Egyaránt harmadik sikerét könyvelhette el az NBI alapszakaszában két korosztályos csapatunk. Oláhné Balog Tünde együttese, az ifjúsági csapat ezzel hetedik a tabellán. A juniorok Putzlocher Németh Helga vezetésével szintén hat pontot gyűjtöttek hat forduló alatt. Ebben a korosztályban sűrűbb a középmezőny, és az elmaradt mérkőzéssel kilencedik jelenleg az ÉRD. A bajnoki elődöntőt érő negyedik hely viszont, csupán két pontra van a lányoktól.
A felnőtt csapat maradt nyolcpontos, ezzel visszacsúszott a bajnoki tabellán. Legeredményesebb góllövőnk Kovács Anna, aki mérkőzésenkénti átlag ötgólos teljesítményt tudhat magáénak.
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben R - Rájátszásban 2P - Kétperces büntetés
Csütörtökön játszott idegenben serdülő csapatunk, a második félidőt megnyerve szoros vereséget szenvedett az ÉRD, a fiatalok első sikerére még várni kell.
Játékosként is nyert csapatával Oláhné Balog Tünde, ezzel négy fordulót követően továbbra is hibátlan, listavezető az Érdi VSE II a Budapesti - Női I. osztályú bajnokságban.
Az elmúlt hét ÉRD mérkőzései
2013. október 3. csütörtök
OSB Leány E  | Dunaújvárosi KA II  – ÉRD 26:23 (13:9)
2013. október 5. szombat
NBI Ifjúsági | Fehérvár KC – ÉRD 28:29 (9:13)
NBI Junior | Fehérvár KC – ÉRD 23:26 (15:15)
NBI Felnőtt | Fehérvár KC – ÉRD 31:28 (15:13)
2013. október 6. vasárnap
Budapesti - Női I. osztály |  Kőbánya SC – Érdi VSE II. 16:19 (10:11)
Minden mérkőzés részletes jegyzőkönyve megtalálható a Mérkőzések/Eredmények menüpont alatt.
HAJRÁ ÉRD!
Korosztály: 
Jó kezdést követően, húsz perc után fordított a Fehérvár. Egyszer még sikerült egyenlíteni a második félidőben, de az újabb fordulat és a győzelem elmaradt.
Alig egy hónap alatt, már a hetedik fordulóban jár az NBI Alapszakasza, mi
pedig hatodik mérkőzésünket Székesfehérváron játszottuk. A közeli derbire
rengetegen elkísérték a csapatot Érdről, így jó hangulat várta a csapatokat a
Köfémben.
Mindkét kezdő átlövőnk, Klivinyi Kinga és Kovács Anna is góllal kezdte a
mérkőzést, a kapuban pedig Janurik Kinga kezdett remekül és fogott meg
minden fehérvári próbálkozást. A hatodik percben így 3-0-ra vezettünk.
Tilinger visszahozta a meccsbe a Fehérvárt, két perccel később már csak 4-3-
as volt az érdi vezetés. Az első negyedóra végén Horváth Bernadettet állították
ki két percre, az emberelőnyt azonban nem tudtuk kihasználni, két szélsője
találatával 6-6-ra egyenlített a hazai csapat.
Janurik Kingát Kazai lövése fejen találta, így abba kellett hagynia a játékot a
17. percben, őt Oguntoye váltotta a kapuban. Tíz nyolcra megint az ÉRD ment
el a 19. percben, Balog Beáta már a harmadik gólját szerezte. Mayer Szabina
a 22. percben egyenlített, két újabb góllal először a mérkőzésen a vezetést
is megszerezte csapatának (12-10). Hat perc gólcsend után találtunk újra a
hazai kapuba. Kovács Anna és Sara Vukcevic góljaival sikerült az egyenlítés, az
utolsó három percben azonban a Fehérvárnak sikerültek az akciói, a pihenőre
15-13 –as eredménnyel mentünk.
Még a szünet előtt dobta el magát látványosan Mayer, amiért Szekerest
állították ki, így emberhátrányban kezdtük a második félidőt. Gyors gólváltást
követően, 19-17-es állásnál Hajduchot küldték két percre a padra, az
emberelőnyből három helyzetet is kidolgozott az ÉRD, az állás azonban nem
változott. A félidő közepén újra emberelőnybe kerültünk és 21-18-ról, két
büntetővel valamint egy Koren góllal értük utol az vendéglátót. Labdánk volt a
vezetés átvételéhez, azonban eladtuk és gólt kaptunk az ellentámadásból.
Az érdi közönség még rátett egy lapáttal, hangosan támogatták, buzdították
a csapatot. Tíz perccel a vége előtt újabb érdi előny következett, Horváth
Kovács Annát rántotta le. 23-21-nél elképzelés nélkül, hosszan támadott
emberhátrányban a Fehérvár, ügyesen ölték az időt a térfelünkön. A végén
Kisfaludyt kiállították, majd az azt követő passzív játéknál Tilinger lőtt gólt
(24-21). Vukcevic arcon talált egy fehérvári játékost, így rövid ideig kettős
emberhátrányba is kerültünk, először a mérkőzésen négy góllal vezetett a
hazai csapat. Kovács Anna lőtte az érdi gólokat, a különbség azonban nem
csökkent 3-nál kevesebbre, az idő pedig fogyott. Az utolsó percek nagy iramú
játéka sem hozott változást, 31-28-ra veszítettünk.
Idegenben is fantasztikus volt az érdi közönség, sokszor szinte hazai pályát
teremtve a lányoknak. Szerdán a világ legjobbját fogadjuk hazai pályán, a Győri
Audi ETO KC lesz a vendégünk az Érdi Városi Sportcsarnok és Uszodában.
Legyél ott Te is a helyszínen, és legyél a nyolcadik ember a pályán, buzdítsd a
csapatot szurkolásoddal!
Hajrá ÉRD!
Korosztály: 
Fordulatos mérkőzésen nyertek a juniorok is, az utolsó tíz percben -2 gólról fordítottunk.
Álmosan kezdett csapatunk, a nyolcadik percben már 5-2-re vezetett a fehérvári junior. Négy perc alatt összejött az érdi egyenlítés, sőt a félidő közepén 5 zsinórban lőtt góllal 7-11-re fordítottunk. A félidő utolsó harmadában azonban ismét a hazaiak kézilabdáztak eredményesebben, 14-13-nál újra a Fehérvárnál volt az előny. Döntetlenről folytatódott a mérkőzés, hasonló forgatókönyv szerint. 18-15-el indult a félidő, 20-19-re pedig már ismét az ÉRD vezetett. A 46. percben 22-20-nál újra a hazaiak voltak előnyben, az utolsó 13 perc és ezzel a győzelem a vendégeké volt – 6-1-re hozva és ezzel 26-23-ra nyerve a mérkőzést.
Hullámvölgyek, jobb időszakok mindkét oldalon, melyből a végén mi kerültünk ki győztesen. Erre mondják, a legfontosabb a megszerzett két pont.
Hol egyik, hol másik csapat szerzett zsinórban gólokat, így változatos volt a mérkőzés. Az előny viszont mindig nálunk volt, csak egyenlíteni tudott a hazai csapat. Jól kezdte a mérkőzést az ÉRD, de ismét jelentkeztek a fáradtság jelei a mérkőzés egyes szakaszaiban, ami hibákat eredményezett. Túl tudott viszont lépni rajta csapatunk és így győzelmet ünnepelhetek az ifjúságiak. A hajrát 3 gól előnyről kezdtük, csak felzárkózni tudott a Fehérvár, egyenlíteni már nem.
Rovat: 
Szombaton kora délután Székesfehérvárra utazunk, ahol több nagy csatát játszottak már a felek. Újra főszerepet kaphat a jó védekezés és kapusteljesítmény.
Női kézilabda NBI Alapszakasz - 7. forduló
Fehérvár KC – ÉRD
Időpont: 2013. október 5. szombat 17:00
Helyszín: Köfém Sportcsarnok (8000 Székesfehérvár, Verseci út 1-15.)
Játékvezetők: Horváth Péter, Marton Balázs
Az ifjúsági találkozó 13 órakor, a junior mérkőzés 15 órakor kezdődik!
Legutóbb 2012 márciusában, azaz több, mint másfél éve sikerült nyerni Székesfehérváron. Akkor a 25-26-os végeredmény, amit többek között nyolc Kovács Anna gólnak köszönhetően értünk el, az ÉRD történetének első bajnoki elődöntőbe jutását eredményezte.
Csapatunk az előző idényben is a legjobb négy között, a harmadik helyen végzett a bajnokságban, míg a Fehérvár KC a középházi rájátszásban szerepelt. Ennek ellenére, a Győri Audi ETO KC mellett az FKC volt az egyetlen csapat, amely oda-vissza legyőzte az alapszakaszban csapatunkat. Az örökmérlegben így három érdi győzelem melett, egy döntetlen és két fehérvári siker.
Az idei a csapat történetének legjobb idénykezdete, négy sikerrel rajtoltunk. Hazai pályán magabiztosan győztük le az újoncot, nyertünk Siófokon, tízgólos különbséggel vertük a Vácot, és győzni tudtunk Debrecenben. A Ferencváros ellen kijózanító vereségbe futottunk, ami mindenképpen további munkára kell ösztönözze a csapatot.
Hasonlóan jól kezdett a Fehérvár KC, a Siófokot és az Egert ők is kipipálták, valamint legyőzték a Békéscsabát hazai pályán, az MTK-t idegenben. A csapat neve mellett két vereség áll, az egyiket a Győrben szenvedték el, emellett a Köfémben kaptak ki 18-26-ra a Dunaújvárostól.
A hét ÉRD mérkőzései
2013. október 3. csütörtök17:00 OSB Leány E  | Arany János Általános Iskola   Dunaújvárosi KA II  – ÉRD 26:23 (13:9)
2013. október 5. szombat
13:00 NBI Ifjúsági | Köfém SportcsarnokFehérvár KC – ÉRD
15:00 NBI Junior | Köfém SportcsarnokFehérvár KC – ÉRD
17:00 NBI Felnőtt | Köfém SportcsarnokFehérvár KC – ÉRD
2013. október 6. vasárnap15:45 Budapesti - Női I. osztály | Emszt Kálmánné SportcsarnokKőbánya SC – Érdi VSE II.
HAJRÁ ÉRD!
Megtört a sorozat, a Fradi túl nagy falat volt vasárnap délután. Egyik NBI-es korosztályban sem szereztünk pontot, mindhárom meccset a zöld-fehérek nyerték.
 
Izgalmasan indult az idei kézilabdaszezon, az elmúlt évek megszokott rutinjához képest, már az első fordulóban meglepetésre kikapott a címvédő, ráadásul májusban BL győztes Győri Audi ETO KC a Népligetben. A kiesett, de bent maradt Debrecen szárnyakat kapott régi új vezetőedzője és közönsége által. A Dunaújváros Mátéfi Eszter keze alatt egyre inkább csapattá kovácsolódott, ami a Fradi legyőzésében és a Győr megszorongatásában mutatkozott meg.
Az ÉRD négy győzelemmel kezdte a szezont és hibátlan mérleggel várhatta az előző idény ezüstérmesét. Nem sikerült azonban meglepetést szerezni, ráadásul a várt nagy csata is elmaradt. A csapat egésze nem fogott ki jó napot, a szerencse sem minket támogatott, a Fradi pedig rutinból oldotta meg a meccset. Csapatunk legfőbb erőssége, a védekezés hagyott minket cserben.
Szombaton lép legközelebb pályára az ÉRD, Fehérváron két nyolcpontos csapat találkozik, így mindenképpen nagy meccsre van kilátás. Különösen igaz ez, ha azt nézzük, hogy az első két NBI-es idényünkben nem kaptunk ki az FKC-tól, az előző bajnokságban viszont mindkétszer veszítettünk ellenük.
Csapatunk, a halasztott mérkőzésünk ellenére továbbra is negyedik a tabellán. A Debrecen – Ferencváros – Győr hármashoz hasonlóan, egy verességgel a nevünk mellett.
 
ÉRD NBI góllövőlista
 
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben R - Rájátszásban 2P - Kétperces büntetés
 
 
 
A hétvége ÉRD mérkőzései
2013. szeptember 27. péntek OSB Leány E  | ÉRD – MTK-Budapest 25:38 (12:23)
 
2013. szeptember 28. szombat Budapesti - Női I. osztály | Kinizsi TTK II – Érdi VSE II. 19:21 (6:9)
 
2013. szeptember 29. vasárnap
NBI Felnőtt | ÉRD – FTC-Rail Cargo Hungaria 25:33 (14:19)
 
NBI Junior | ÉRD – FTC 26:29 (13:15)
 
NBI Ifjúsági | ÉRD – FTC 34:45 (17:17)
 
HAJRÁ ÉRD!
Az első félidőben is sok gól esett, de erre még rátettek a csapatok egy lapáttal. Negyvenöt kapott gól, vereség lett a vége.
 

Támogatóink