NBI

Korosztály: 
Szűkös kerettel felálló juniorunk egy szoros félidőt játszott a dunaújvárosiakkal.
A mérkőzés előtt az ÉRD junior csapatának góllövőlistáját vezető Takács Kitti sérülés miatt nem léphetett pályára, így a padról nézte a társakat. Remekül kezdett az ÉRD, 4:1-re, 10:7-re és 12:8-ra is vezettünk az első negyedóra során. Kamuti Réka és Mlinkó Bernadett voltak a legaktívabbak támadásban. A félidő közepén öt perc érdi gólcsend alatt egyenlített az ellenfél, sokáig így folyt a mérkőzés (17:17). Majd a szünet előtti utolsó két percben négy gólt szerezve háromgólos előnyt dolgozott ki a Dunaújváros.
A második félidő első tíz percében az előny tovább hízott, 27:20-ra lépett el az ellenfél, innen pedig nem volt visszaút az ÉRD számára. A védekezésünk nem tudta megállítani a lendületes újvárosi támadásokat, amiből sorozatosan szerezte góljait az ellenfél. Kamuti Réka tizenöt gólos egyéni teljesítménye kiemelendő, valamint az utolsó öt perc rohanó kézilabdája. Amiből a mieink jöttek ki jobban, és 6-2-re nyerték ezt az időszakot, amivel tízen belülre hozták a végeredményt.
A második félidőt döntetlenre hozta az ÉRD, mindkét játékrész utolsó négy gólját mi szereztük.
Hullámzó volt az összecsapás, az első negyed órát követően már hét góllal vezetett a hazai csapat. A félidő végéhez érve sikerült rendezni a sorokat és négy gólt faragni a hátrányból, így szoros eredménnyel fordultunk. Hasonlóan alakult azonban a második játékrész is, ellépett az Újváros, három gólig tudtunk zárkózni a 46. percre (22-19). Nyolc perccel a vége előtt 24-22-nél még pontszerzésben is reménykedhettünk, öt zsinórban dobott újvárosi gól azonban eldöntötte a találkozót. Erre néggyel válaszolt az ÉRD, így ahogyan a szünetben, a végén is három gólos lett a különbség.
Az ősz zárásaként két kemény összecsapás vár a csapatra, a Magyar Kupában hazai pályán mutatkozunk be, a bajnokságban idegenbe utazunk.
Magyar Kupa – 4. forduló
ÉRD – Békéscsabai ENK SE
Időpont: 2013. november 20. szerda 18:00
Helyszín: Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Hargitai I. Gábor, Markó Gábor
SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
Jegyárak
Felnőtt: 1500 Ft Diák (14 éves korig): 800 Ft Nyugdíjas (60 év felett): 800 Ft
18 éves korig díjmentes jegy igényelhető a Díjmentes jegy menüpontban.
A belépés 6 év alatt ingyenes!
Jegyek elővételben kaphatóak a Sportcsarnok jegypénztárában a mérkőzés napján 9 órától. Az őszi bérletek a Magyar Kupa mérkőzésre nem érvényesek, viszont a helyek foglaltak, minden bérletes megválthatja a szokott helyét.
A 2012/2013-as NBI-es bajnokság első négy helyezettje a negyedik körben, a legjobb tizenhat mezőnyéhez csatlakozik a Magyar Kupában. Csapatunk 2012 januárjában játszott a kupában utoljára hazai környezetben.
A két csapat kupamérkőzésen egy alkalommal, 2010-ben találkozott, az akkor még másodosztályú ÉTV-Érdi VSE otthonában tudott nyerni 30-35-re a Békéscsaba.
Idén ősszel a bajnokság alapszakaszában fordított előjellel találkoztak a csapatok, a Viharsarokból hatgólos győzelemmel távozott együttesünk (20-26).
 
Női kézilabda NBI Alapszakasz – 11. forduló
Dunaújvárosi KA – ÉRD
Időpont: 2013. november 23. szombat 18:00
Helyszín: Dunaferr Sportcsarnok (2400 Dunaújváros, Eszperantó út 4.)
Játékvezetők: B. Pech Katalin, Vágvölgyi Mária
Az ifjúsági mérkőzés 14 órától, junior találkozó 16 órától kerül megrendezésre.
 
Az ősz zárása egy igen komoly erőpróba csapatunk előtt, a Dunaújváros otthonába látogatunk. Az eddigiek alapján úgy tűnik, Mátéfi Eszter együttesével nagy csatában lehet csapatunk az alapszakasz végi elszámolásban, vagyis különös jelentőséggel bírhatnak az egymás elleni eredmények.
 
A hét ÉRD mérkőzései
2013. november 18. hétfő
OSB Leány E | Tököl KSK - ÉRD 17:34 (8:15)
2013. november 20. szerda
18:00 MK 4. forduló | Érdi Városi Sportcsarnok és Uszoda
ÉRD – Békéscsabai ENK SE
 
2013. november 23. szombat
14:00 NBI Ifjúsági | Dunaferr Sportcsarnok Dunaújvárosi KA – ÉRD
16:00 NBI Junior | Dunaferr Sportcsarnok Dunaújvárosi KA – ÉRD
18:00 NBI Felnőtt | Dunaferr Sportcsarnok Dunaújvárosi KA – ÉRD
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
Története során először, nemzetközi kupa legjobb tizenhat közé jutott az ÉRD, februárban folytathatjuk KEK szereplésünket.
Előnnyel vártuk a visszavágót, de vezetőedzőnk, Szabó Edina mindenkit óvatosságra intett. Az első mérkőzés tapasztalatait magával hozva, mindkét csapat rengeteget készült az ellenfélből. A hollandok nagy küzdelemre késztették együttesünket, de a közönség ereje űzte, hajtotta a lányokat és nem lehetett más végeredmény, csakis továbbjutás.
A két mérkőzés alapján, a KEK-ben is Kovács Anna volt a legeredményesebb ÉRD játékos kilenc találattal. A góllövőlistán természetesen nem szerepel a neve, feltétlenül ki kell azonban emelnünk Oguntoye Viktória teljesítményét, aki mindkét mérkőzésen kiemelkedőt nyújtott.
ÉRD KEK góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés
Serdülő csapatunk egymás utáni két mérkőzését nyerte, így már nyolc pontos az OSB bajnokságban. Ezzel a középmezőny közvetlen közelébe zárkózott fel az ÉRD.
Az NBI-ben csak ifjúsági csapatunk szerepelt a héten, Oláhné Balog Tünde együttese Balatonbogláron vendégszerepelt a Nemzeti Kézilabda Akadémia együttesénél, ahol szó szerint idegenben játszottak a mieink.
Az Érdi VSE II. tízedik mérkőzésén kilencedik győzelmét aratta, így továbbra is éllovas.
Az elmúlt hét ÉRD mérkőzései
2013. november 15. péntek
OSB Leány E | ÉRD – Inárcs-Örkény KC 25:16 (13:7)
2013. november 17. vasárnap
NBI Ifjúsági |  NEKA – ÉRD 29:26 (14:12)
Budapesti - Női I. osztály | Érdi VSE II. – Convalexius KSE 26:19 (12:9)
 
KEK 3. forduló/2. mérkőzés | ÉRD – SERCODAK Dalfsen 21:20 (9:9)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
Rovat: 
Bemutatkozhat a csapat nemzetközi kupamérkőzésen csodálatos, új otthonában, az Érdi Városi Sportcsarnokban. A vasárnapi mérkőzést előnyből várja csapatunk, cél a továbbjutás kivívása.
Kupagyőztesek Európa Kupája – 3. forduló/2. mérkőzés
ÉRD - SERCODAK Dalfsen
Időpont: 2013. november 17. vasárnap 17:30
Helyszín: Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Lars Jorum, Kim-Rune Stenhaugmo (norvégok)
Az első mérkőzésen SERCODAK Dalfsen - ÉRD 23:26 (11:17)
SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
Jegyárak
Felnőtt: 1500 FtDiák (14 éves korig): 800 FtNyugdíjas (60 év felett): 800 Ft
18 éves korig díjmentes jegy igényelhető a Díjmentes jegy menüpontban.
A belépés 6 év alatt ingyenes!
Jegyek elővételben kaphatóak a Sportcsarnok jegypénztárában hétköznapokon 9-17 óra között, valamint szombaton 9-17 óra között. Vasárnap, a mérkőzés napján a jegypénztár 14 órakor, a Sportcsarnok 16:30-kor nyit. 
Az őszi bérletek a nemzetközi mérkőzésre nem érvényesek, viszont a helyek foglaltak, minden bérletes megválthatja a szokott helyét.
Ezúton felhívjuk minden kedves szurkolónk figyelmét, hogy a jegyek konkrét helyre szólnak a csarnokban, kérjük  a bilétákon lévő helyek elfoglalását! 
Fontos hét áll a csapat előtt, a vasárnapi KEK mérkőzést szerdán hazai pályán Magyar Kupa találkozó követi a Békéscsabai ENK SE ellen, jövő szombaton pedig Dunaújvárosban szerepel együttesünk a bajnokságban.
A szerdai MK mérkőzésre érvényes belépők szombattól megvásárolhatók elővételben, vasárnap a KEK találkozó alatt is megválthatók!
A hét ÉRD mérkőzései
2013. november 15. péntek
18:00 OSB Leány E | Batthyány TornacsarnokÉRD – Inárcs-Örkény KC
2013. november 17. vasárnap
11:00 NBI Ifjúsági | Urányi János Sport és Szabadidőközpont - BalatonboglárNEKA – ÉRD
17:00 Budapesti - Női I. osztály | Csepel ÁMKÉrdi VSE II. – Convalexius KSE
17:30 KEK 3. forduló/2. mérkőzés | Érdi Városi Sportcsarnok és Uszoda
ÉRD – SERCODAK Dalfsen
HAJRÁ ÉRD!
 
 
 
Előrébb léptünk az NBI tabelláján, előnyt szereztünk a KEK hazai visszavágójára. Serdülő csapatunk nyert idegenben, továbbra is éllovas az Érdi VSE II.
Hétközi NBI-es mérkőzésekkel kezdődött az ÉRD programja, a felnőtt csapat magabiztosan, tizenöt góllal győzte le a fővárosi ellenfelet. Sűrű a bajnokság középmezőnye, a 4-7. helyezett között egyetlen pont a különbség, a gólkülönbségek rangsorolnak. Az alapszakasz első köréből egyetlen forduló maradt, már csak a Dunaújvárossal nem találkoztunk a bajnokságban, a mérkőzésre november 23-án kerül sor.
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés
Idegenben kezdtük meg KEK szereplésünket, a Hollandiában elért eredmény bizakodásra ad okot a visszavágó előtt. Csapatunknak ez volt története első KEK mérkőzése, amelyen három góllal sikerült nyerni, így kedvező előjelekkel várhatjuk a vasárnapi hazai találkozót.
ÉRD KEK góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés
Ifjúsági és junior csapatunk is hazai pályán kapott ki az MTK-Budapest fiataljaitól, így junior csapatunk a kilencedik, az ifjúsági korosztály a nyolcadik helyen áll jelenleg az NBI-ben.
Serdülő együttesünk idegenben legyőzte a Szigetszentmiklóst és ezzel Havril Károly együttese hat pontos.
Félidei magabiztos előnyéből két gólt megőrzött és ezzel újabb győzelmet ünnepelhetett az Őri Cecíliát is soraiban tudó Érdi VSE II.
A hét ÉRD mérkőzései
2013. november 6. szerda
NBI Ifjúsági | ÉRD – MTK-Budapest 28:35 (13:17)
NBI Junior | ÉRD – MTK-Budapest 29:31 (16:15)
NBI Felnőtt | ÉRD – MTK-Budapest 38:23 (16:9)
2013. november 8. péntek
OSB Leány E | Szigetszentmiklósi KSK – ÉRD 17:22 (10:12)
2013. november 9. szombat
Budapesti - Női I. osztály | Gázművek MTE – Érdi VSE II. 20:22 (6:13)
 2013. november 10. vasárnap
KEK 3. forduló 1. mérkőzés | SERCODAK Dalfsen – ÉRD 23:26 (11:17)
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Fölényes, nagyarányú győzelem hazai pályán. Harmincnyolc lőtt gól, tizenöt gólos különbség.
Változatos volt az első tíz perc, három érdi gólra hárommal válaszolt az ellenfél. 5-4-nél még vezetett az MTK, a 13. percben már 8-5-nél újra nálunk volt az előny. Janurik Kinga nagyszerűen kezdett az érdi kapuban, elöl Alja Koren és Klivinyi Kinga jeleskedtek a gólszerzésben. Négy percig 8-7-nél torpantak meg a felek, ezt azonban érdi henger követte. Kovács Anna első kapura lövéséből rögtön gól született, Koren hajszálpontos ejtéseit követően pedig már 14-7-et mutatott az eredményjelző. A hétgólos előnyt a szünetre is elvitte a csapat.
Megnyitotta a falat Szabó Edina, négy kettőt védekezett az ÉRD, Bognár Barbara és Klivinyi Kinga is játszott elöl zavarót, amiből sok labdát tudott lopni a gyorslábú páros. 20-11-et követően még elkerülte a tízgólos különbséget az ellenfél, a 39. percben azonban Kovács Anna gólja a 24-14-et jelentette. A sokgólos előny birtokában felszabadultabban, könnyedebben kézilabdázott az ÉRD, magabiztosan születtek az újabb találatok. Kisfaludy Anett percei következtek, beállósunkat szebbnél szebb passzokkal szolgálták ki a társak. Bognár Barbara egy remekbe szabott hosszú felsősarkos bombával jelezte, hogy visszatért. Oláh Nóra az utolsó negyedórára szállt játékba, három góljával jelezte, hogy lehet számítani rá.
A vége örömjáték, vastaps a lányoknak – ami erőt kell, adjon a hollandiai utazáshoz, vasárnap a KEK-ben kezdi meg szereplését az ÉRD.
 
Korosztály: 
Az MTK-Budapest az ifjúsági csapatával győzte le az ÉRD juniort hazai pályán.
A mérkőzés elején úgy tűnt, sima ÉRD győzelemnek örülhetünk a junioroknál. 5-1-el kezdett csapatunk, majd a 22. percig 3 gólos volt az érdi előny. A félidő utolsó öt percében azonban egyenlített a vendégcsapat.
A szünetre még egygólos előnnyel mehetett az ÉRD, sőt fordulás után 19-16-ra sikerült meglépni. A következő tíz percben viszont nagyot változott a mérkőzés 20-23-ra fordított az MTK. Az utolsó öt perc kezdetén hat góllal (25-31) is meglépett az ellenfél, innen pedig csak a felzárkózás sikerült, a pontszerzés azonban már nem. Az érdi csapatból a mérkőzésen 5 játékos, a második félidőben már csak 3 mezőnyjátékos tudott gólt szerezni, ez pedig nem bizonyult elegendőnek a győzelem megszerzéséhez.
Sikerült megszorítani a tabella harmadik helyén álló fővárosiakat. A második félidő első tíz percében ment el a mérkőzés.
Lassan ébredt, ezért kapaszkodnia kellett ifjúsági csapatunknak 1-5-ről. A tizenhatodik percben két gól volt a különbség. A szünet előtt többször is emberelőnyben kézilabdázott az ÉRD, az egyenlítés azonban így sem sikerült.
A második félidő elején a labdavesztésekből, sorozatos kapufákból gyorsan indult az ellenfél és hamar komoly előnyt szerzett (14-26). Az utolsó 20 percre ettől a mieink is megnyugodtak kissé, szép akciók szép bejezésekkel párosultak, a különbség a felére csökkent. A 45-55. perc közötti időszakot 8-3-ra nyerte az ÉRD, a vége 28-35.
Rovat: 
Hétvégén Hollandiában kezdjük KEK szereplésünket a 3. fordulóban, a tét a legjobb 16 közé jutás, a továbbjutás két mérkőzésen dől el. Szerdán délután pedig bajnoki forduló következik  az MTK-Budapest ellen.
Női kézilabda NBI Alapszakasz - 10. forduló
ÉRD – MTK-Budapest 
Időpont: 2013. november 6. Szerda 18:00
Helyszín: Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Horváth Zoltán, Simó András
Az ifjúsági találkozó 14 órakor, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
Jegyelővétel
November 4-5-én, hétfőn és kedden 9-16 óráig az Érdi Városi Sportcsarnok és Uszoda jegypénztárában.
Jegyárak
Felnőtt: 1500 Ft Diák (14 éves korig): 800 Ft Nyugdíjas (60 év felett): 800 Ft
18 éves korig díjmentes jegy igényelhető a Díjmentes jegy menüpontban.
A belépés 6 év alatt ingyenes!
Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NBI-es utánpótlás találkozók megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják a Sportcsarnokot!
Kupagyőztesek Európa Kupája – 3. forduló/1. mérkőzés
SERCODAK Dalfsen – ÉRD 
Időpont: 2013. november 10. vasárnap 16:00
Helyszín: Landstede Sportcentrum (Hogeland 10, 8024 AZ Zwolle, Hollandia)
Játékvezetők: Daniel Martins, Roberto Accoto Martins (portugálok)
Csapatunk vasárnap a KEK-ben folytatja nemzetközi kupaszereplését. Csütörtöktől részletes, több részes cikksorozatban foglalkozunk a mérkőzéssel, a sorozattal, az ellenféllel.
Fontos információ a visszavágóval kapcsolatban, hogy november 5-étől, keddtől kaphatók a visszavágóra érvényes belépők elővételben. A bérletek a nemzetközi mérkőzésre nem érvényesek, viszont a helyek foglaltak, minden bérletes megválthatja a szokott helyét.  A november 17-ére szóló tikettek a szokott áron kerülnek értékesítésre, és a  szerdai ÉRD-MTK-Budapest bajnoki mérkőzésen is megvásárolhatók.
Jó mérkőzésekre van kilátás a korosztályos mérkőzéseken, a tabella alapján az ifjúsági csapatra vár nehezebb találkozó. Pénteken lép majd pályára serdülő együttesünk, szombaton szerepel az Érdi VSE II.
A hét ÉRD mérkőzései
2013. november 6. szerda
14:00 NBI Ifjúsági | Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda ÉRD – MTK-Budapest
16:00 NBI Junior | Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda ÉRD – MTK-Budapest
18:00 NBI Felnőtt | Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda
ÉRD – MTK-Budapest
2013. november 8. péntek
17:00 OSB Leány E | ÁJTI Sport- és Rendezvénycsarnok Szigetszentmiklósi KSK – ÉRD
2013. november 9. szombat
18:15 Budapesti - Női I. osztály | Emszt Kálmánné Sportcsarnok Gázművek MTE – Érdi VSE II.
 2013. november 10. vasárnap
16:00 KEK 3. forduló 1. mérkőzés | Landstede Sportcentrum
SERCODAK Dalfsen – ÉRD
HAJRÁ ÉRD!
 
 
 

Támogatóink