Nem tudtuk rangadóvá tenni

Megtört a sorozat, a Fradi túl nagy falat volt vasárnap délután. Egyik NBI-es korosztályban sem szereztünk pontot, mindhárom meccset a zöld-fehérek nyerték.
 
Izgalmasan indult az idei kézilabdaszezon, az elmúlt évek megszokott rutinjához képest, már az első fordulóban meglepetésre kikapott a címvédő, ráadásul májusban BL győztes Győri Audi ETO KC a Népligetben. A kiesett, de bent maradt Debrecen szárnyakat kapott régi új vezetőedzője és közönsége által. A Dunaújváros Mátéfi Eszter keze alatt egyre inkább csapattá kovácsolódott, ami a Fradi legyőzésében és a Győr megszorongatásában mutatkozott meg.
Az ÉRD négy győzelemmel kezdte a szezont és hibátlan mérleggel várhatta az előző idény ezüstérmesét. Nem sikerült azonban meglepetést szerezni, ráadásul a várt nagy csata is elmaradt. A csapat egésze nem fogott ki jó napot, a szerencse sem minket támogatott, a Fradi pedig rutinból oldotta meg a meccset. Csapatunk legfőbb erőssége, a védekezés hagyott minket cserben.
Szombaton lép legközelebb pályára az ÉRD, Fehérváron két nyolcpontos csapat találkozik, így mindenképpen nagy meccsre van kilátás. Különösen igaz ez, ha azt nézzük, hogy az első két NBI-es idényünkben nem kaptunk ki az FKC-tól, az előző bajnokságban viszont mindkétszer veszítettünk ellenük.
Csapatunk, a halasztott mérkőzésünk ellenére továbbra is negyedik a tabellán. A Debrecen – Ferencváros – Győr hármashoz hasonlóan, egy verességgel a nevünk mellett.
 
ÉRD NBI góllövőlista
 
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben R - Rájátszásban 2P - Kétperces büntetés
 
 
 
A hétvége ÉRD mérkőzései
2013. szeptember 27. péntek OSB Leány E  | ÉRD – MTK-Budapest 25:38 (12:23)
 
2013. szeptember 28. szombat Budapesti - Női I. osztály | Kinizsi TTK II – Érdi VSE II. 19:21 (6:9)
 
2013. szeptember 29. vasárnap
NBI Felnőtt | ÉRD – FTC-Rail Cargo Hungaria 25:33 (14:19)
 
NBI Junior | ÉRD – FTC 26:29 (13:15)
 
NBI Ifjúsági | ÉRD – FTC 34:45 (17:17)
 
HAJRÁ ÉRD!

Támogatóink

Médiapartnereink