Beharangozó

Rovat: 
Szombaton kora délután Székesfehérvárra utazunk, ahol több nagy csatát játszottak már a felek. Újra főszerepet kaphat a jó védekezés és kapusteljesítmény.
Női kézilabda NBI Alapszakasz - 7. forduló
Fehérvár KC – ÉRD
Időpont: 2013. október 5. szombat 17:00
Helyszín: Köfém Sportcsarnok (8000 Székesfehérvár, Verseci út 1-15.)
Játékvezetők: Horváth Péter, Marton Balázs
Az ifjúsági találkozó 13 órakor, a junior mérkőzés 15 órakor kezdődik!
Legutóbb 2012 márciusában, azaz több, mint másfél éve sikerült nyerni Székesfehérváron. Akkor a 25-26-os végeredmény, amit többek között nyolc Kovács Anna gólnak köszönhetően értünk el, az ÉRD történetének első bajnoki elődöntőbe jutását eredményezte.
Csapatunk az előző idényben is a legjobb négy között, a harmadik helyen végzett a bajnokságban, míg a Fehérvár KC a középházi rájátszásban szerepelt. Ennek ellenére, a Győri Audi ETO KC mellett az FKC volt az egyetlen csapat, amely oda-vissza legyőzte az alapszakaszban csapatunkat. Az örökmérlegben így három érdi győzelem melett, egy döntetlen és két fehérvári siker.
Az idei a csapat történetének legjobb idénykezdete, négy sikerrel rajtoltunk. Hazai pályán magabiztosan győztük le az újoncot, nyertünk Siófokon, tízgólos különbséggel vertük a Vácot, és győzni tudtunk Debrecenben. A Ferencváros ellen kijózanító vereségbe futottunk, ami mindenképpen további munkára kell ösztönözze a csapatot.
Hasonlóan jól kezdett a Fehérvár KC, a Siófokot és az Egert ők is kipipálták, valamint legyőzték a Békéscsabát hazai pályán, az MTK-t idegenben. A csapat neve mellett két vereség áll, az egyiket a Győrben szenvedték el, emellett a Köfémben kaptak ki 18-26-ra a Dunaújvárostól.
A hét ÉRD mérkőzései
2013. október 3. csütörtök17:00 OSB Leány E  | Arany János Általános Iskola   Dunaújvárosi KA II  – ÉRD 26:23 (13:9)
2013. október 5. szombat
13:00 NBI Ifjúsági | Köfém SportcsarnokFehérvár KC – ÉRD
15:00 NBI Junior | Köfém SportcsarnokFehérvár KC – ÉRD
17:00 NBI Felnőtt | Köfém SportcsarnokFehérvár KC – ÉRD
2013. október 6. vasárnap15:45 Budapesti - Női I. osztály | Emszt Kálmánné SportcsarnokKőbánya SC – Érdi VSE II.
HAJRÁ ÉRD!
Rovat: 
Korosztály: 
Kapusaink sorra nyújtják a jobbnál jobb teljesítményt az idényben, most is nagy szerep hárulhat rájuk. Ha szoros mérkőzés lesz a vasárnapi ÉRD-Fradi, akár egy kihagyott, vagy értékesített hétméteres is dönthet. Könnyen előfordulhat, hogy a büntetők hárításában jeleskedik majd Szvetlana Gridnyeva.
Női kézilabda NBI Alapszakasz - 6. forduló
ÉRD – FTC-Rail Cargo Hungaria (RTL Klub)
Időpont: 2013. szeptember 29. Vasárnap 12:45
Helyszín: Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Dobrovits Csaba, Tájok Péter
Az junior találkozó 15 órakor, az ifjúsági mérkőzés 17 órakor kezdődik!
 
Gridnyeva: „Az elmúlt mérkőzéseken mutatott jó védekezéssel és kapusteljesítménnyel legyőzhetjük a Ferencvárost hazai pályán, ha ehhez precíz támadásbefejezések párosulnak. A Népligetben sokáig partiban voltunk, sőt vezetni is tudtunk a mérkőzés jelentős szakaszában, ez mindenképp erőt kell, hogy adjon.”
 
„Ráadásul a csarnok most először telhet meg ÉRD meccsre, a szurkolóink óriási segítséget jelenthetnek vasárnap. A plusz energiákra szükségünk is lesz, mert közel azonos erőt képvisel a két csapat. Nem lesz könnyű dolgunk, mert többen is hiányoznak a keretből, de az biztos, hogy aki pályára lép mindent el fog követni a sikerért.”
Rovat: 
Korosztály: 
Szuperrangadó vasárnap délben az Érd Városi Sportcsarnokban! A Bajnokok Ligája selejtező után, az NBI-ben is összecsap az ÉRD és a Ferencváros.
Női kézilabda NBI Alapszakasz - 6. forduló
ÉRD – FTC-Rail Cargo Hungaria (RTL Klub)
Időpont: 2013. szeptember 29. Vasárnap 12:45
Helyszín: Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Dobrovits Csaba, Tájok Péter
Az junior találkozó 15 órakor, az ifjúsági mérkőzés 17 órakor kezdődik!
Hibátlanul kezdte a csapat az NBI-es szereplését a 2013/2014-es szezon alapszakaszában. Négy fordulót követően, négy győzelem áll az ÉRD neve mellett. Vasárnap harmadszor szerepelünk hazai pályán. Korábban az Eger és a Vác legyőzése sem jelentett akadályt, a legnagyobb feladatok azonban csak most következnek.
Sokadszor találkozik egymással a két csapat, az előző idényben például négy alkalommal is összejött a párharc. Legszívesebben a március végi mérkőzésre emlékszünk, az alapszakasz utolsó előtti fordulójában, történetünk során először győztük le a fővárosiakat.
Hogy ez újra sikerüljön, ahhoz a védelemnek hatvan percen át maximumot kell nyújtania. Ha sikerül megállítani az ellenfél rohanását és nem tudnak könnyű gólokat szerezni, akkor nyerhetünk. A Dunaújvárosnak sikerült, 28-26-ra győzték le a Fradit hazai pályán, a 4. fordulóban.
A hétvége ÉRD mérkőzései
2013. szeptember 27. péntek 18:00 OSB Leány E  | Batthyány Tornacsarnok ÉRD – MTK-Budapest
2013. szeptember 28. szombat 18:30 Budapesti - Női I. osztály | Kerék utcai Általános Iskola Kinizsi TTK II – Érdi VSE II.
2013. szeptember 29. vasárnap 12:45 NBI Felnőtt | Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda ÉRD – FTC-Rail Cargo Hungaria
15:00 NBI Junior | Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda ÉRD – FTC
17:00 NBI Ifjúsági | Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda ÉRD – FTC
HAJRÁ ÉRD!
 
Rovat: 
Korosztály: 
Negyedik győzelmére készül a csapat a bajnokságban, de nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen az éllovas Debrecen otthonába látogatunk, ahol még sosem nyertünk.Női kézilabda NBI Alapszakasz - 4. forduló DVSC-TVP – ÉRDIdőpont: 2013. szeptember 22. vasárnap 18:00Helyszín: Hódos Imre Rendezvénycsarnok (4028 Debrecen, Kassai út 32-34.)Játékvezetők: Tomecskó-Hunyadi Tamás, Unyatinszki TamásAz ifjúsági találkozó 14 órakor, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!Kalandos utat járt be a DVSC, hiszen az előző bajnokságban a tizenegyedik, kieső helyen végzett a csapat. Feljutó híján maradhatott első osztályú a csapat (később a megszűnő Kiskunhalas helyét az utolsó BSE vette át) és Debrecenben élni tudtak az adódó lehetőséggel. A bajnokság nyitómeccsén legyőzték hazai pályán a Békéscsabát (27:24), aztán hazai pályán bravúrral verték a Dunaújvárost is (28:27), idegenben pedig megverték a két kiesőjelöltet (MTK, Eger). Ez pedig így négyből négy, ami mindenképp bizakodásra adhat okot a cívisvárosban. Ráadásul a szurkolók is újra a csapat mellett állnak, mindkét hazai mérkőzésén több, mint 1000-en szurkoltak a Lokinak.Érdekes módon a két csapat történetében mindig az őszi mérkőzést rendezték Debrecenben és a tavaszit Érden. Tavaly már az első fordulóban találkozott a két csapat, akkor döntetlen lett a meccs vége (28:28). Idén januárban hazai pályán 36:16-os győzelmet arattunk a debreceniek felett. A párharcban azonban így is ők állnak jobban, három debreceni győzelem és egy döntetlen mellett csak két érdi győzelem az örökmérleg.  A Hódosban két vereség és egy döntetlen a mérlegünk, így első debreceni győzelmünkre készülünk.A hétvége ÉRD mérkőzései2013. szeptember 22. vasárnap14:00 NBI Ifjúsági | DVSC – ÉRD 16:00 NBI Junior | DVSC – ÉRD 17:00 Budapesti Női I. osztály | Érdi VSE II. – Soroksári TE 18:00 NBI Felnőtt | DVSC TVP – ÉRDHajrá ÉRD!
Rovat: 
Tavasszal az utolsó szó és a bronzérem a miénk lett a Váccal szemben. Hazai pályán győzelemre készülünk Pest megye rangadóján. Női kézilabda NBI Alapszakasz - 4. forduló ÉRD - Ipress Center-Vác (SportKlub TV) Időpont: 2013. szeptember 18. Szerda 20:00 Helyszín: Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda (2030 Érd, Velencei út 39-41.) Játékvezetők: Andorka Miklós, Hucker Róbert Az ifjúsági találkozó 14 órakor, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik! Szurkolói információk Jegyinfók Jegyárak Felnőtt: 1500 FT Diák/Nyugdíjas: 800 FT Díjmentes jegyek és kedvezmények A junior találkozó után a csarnokot kiűrítik, így az utánpótlás mérkőzések ingyen tekinthetők meg! Nehéz mérkőzés vár ifjúsági csapatunkra, két eddig hibátlan csapat találkozik kora délután. A juniorok győzelemmel megelőzhetnék ellenfelüket a tabellán. A serdülők első pontjaikért lépnek pályára, nem lesz azonban könnyű dolguk, mert 100%-os csapat ellen játszanak, ráadásul idegenben. A szerdai nap ÉRD mérkőzései 2013 szeptember 18. Szerda 14:00 NBI Ifjúsági | ÉRD - Váci NKSE 16:00 NBI Junior | ÉRD - Váci NKSE 18:30 OSB Leány E | Vecsés SE - ÉRD 20:00 NBI Felnőtt | ÉRD - Ipress Center-Vác Hajrá, ÉRD!
Rovat: 
Ezen a hétvégén minden a Bajnokok Ligája selejtezőjéről szól csapatunk életében. Szombaton és vasárnap is játszik a felnőtt csapat. Vasárnap eldől, hol folytatjuk a nemzetközi kupaszereplésünket. Bajnokok Ligája 2. Selejtezőkör - 2. csoport ÉRD - LK Zug Handball Időpont: 2013. szeptember 14. Szombat 15:00 Helyszín: Elek Gyula Aréna - 1101 Budapest, Kőbányai út 47/A. ÚTVONALTERV Játékvezetők: Branka Maric, Zorica Masic (SRB) A helyoszókat vasárnap 14, illetve 16 óra 15 perces kezdettel rendezik. Szurkolói információk Jegyárak Szombat: 2000 Ft - Szombaton kiürítik a két mérkőzés között a csarnokot, a belépők csak egy találkozóra szólnak. Vasárnap: 3000 Ft - Vasárnapra az ÉRD 200 jegyet kap, így sokan bíztathatják a csapatot a remélt döntőben. Jegyinfó: 06 30 356 5866 BL bevezető cikksorozat BL történelem BL 2. Selejtezőkör - 2. csoport Bemutatkozik az LK Zug Handball Az ÉRD játékosainak gondolatai Mivel az NBI számunkra szünetel, így a juniorok és az ifik sem játszanak hétvégén. Folytatódott viszont a serdülő bajnokság, pénteken a Batthyány Tornacsarnokban játszott csapatunk az FTC II. csapatával. Elkezdődnek a Budapest I. küzdelmei, szombaton délelőtt az Újlak utcában szerepel az Érdi VSE II. A hétvége ÉRD mérkőzései 2013 szeptember 13. Péntek 18:00 OSB Leány E | ÉRD - FTC II. 17-40 (6-20) 2013 szeptember 14. Szombat 10:00 Budapesti - Női I. osztály | Hort SE-Csepel II. - Érdi VSE II. 15:00 BL Selejtező | ÉRD - LK Zug Handball 2013 szeptember 8. Vasárnap 14:00 BL Selejtező | 3. helyért 16:15 BL Selejtező | Döntő Hajrá, ÉRD!
Rovat: 
Korosztály: 
Ötödik szezonját kezdte Érden Balog Beáta, de számára is éppúgy voltak újdonságok a nyitányon, mint mindenki másnak a csapatból. Nem volt még ilyen, győzelemmel kezdtünk az NBI-ben... Ráadásul elköltözött a csapat, milyen volt az első tétmérkőzés a Sportcsarnokban? Örülök, hogy sikerült nagyarányú győzelemmel kezdenünk és megszereztük az első pontjainkat. Magyarország legszebb csarnoka a miénk. Modern, mindennel felszerelt és, ami a legfontosabb, valóban az otthonunknak érezzük. Remélem, hogy egyre inkább meg fogjuk tölteni a játékunkkal és már a Vác ellen sokan eljönnek a helyszínen szurkolni a csapatnak. Sokadik éved kezded, nem az első váltótárssal a balszélen. Jól esik, hogy Edina bizalmat szavazott nekem és sikerült élnem a lehetőségeimmel. Valóban, ha így nézzük én jelentem az állandóságot, a rutint képviselem. Nadine személyében érkezett egy kiváló fiatal szélső, akivel talán éppen emiatt tudjuk majd remekül kiegészíteni egymást. Előtte azonban még a bajnokságban idegenbeli mérkőzés következik. Mit vársz a Siófok ellen? Győzni megyünk a Balaton partjára! Ha a tabellán előkelő helyen szeretnénk végezni az alapszakaszban, akkor az ilyen mérkőzéseket hoznunk kell. Fontos, hogy idegenben is jó teljesítményt nyújtsunk és lehetőleg ne szórjunk el pontokat a riválisainkkal szemben. Alaposan kicserélődött a tavalyihoz képest a Siófok, míg nálunk alig volt változás. Számítani fog ez? Biztosan mi vagyunk az összeszokottabb társaság, de nem ez fog dönteni. Hanem, hogy mennyire tudjuk a saját játékunkat játszani. Koncentráltan, végig küzdve nyerhetünk. A Bajnokok Ligájában az FTC otthonában játszunk a főtábláért. Milyen esélyekkel? Négy csapat, egy győztes, ez így 25 %. Komolyra fordítva a szót, az elődöntőt meg kell nyernünk a svájci csapat ellen, vasárnap meglátjuk kivel kell játszani és mire leszünk képesek. Nagy dolog ez a csapatunk életében, szeretnénk idén hangos sikereket elérni a nemzetközi kupában is.
Rovat: 
Az elmúlt évek slágermeccse volt számunkra, most feltétlenül nyerni szeretnénk Siófokon. Ellentétesen kezdték a csapatok az idényt, mi várhatjuk jobb előjelekkel a találkozót. Női kézilabda NBI Alapszakasz - 2. forduló Siófok KC-Galerius Fürdő - ÉRD Időpont: 2013. szeptember 7. Szombat 18:00 Helyszín: Beszédes József Általános Iskola Tornaterme (8600 Siófok, Szépvölgyi út 2.) Játékvezetők: B. Pech Katalin, Vágvölgyi Mária A junior találkozó 13:30-kor a siófoki Munkacsarnokban (Déli utca 2.), az ifjúsági mérkőzés 16 órától a Beszédes Tornatermében kerül megrendezésre! Szurkolói információk Jegyárak Felnőtt: 1500 FT Diák/Nyugdíjas: 1000 FT A hétvége ÉRD mérkőzései 2013 szeptember 7. Szombat 13:30 NBI Junior | Siófok KC - ÉRD 16:00 NBI Ifjúsági | Siófok KC - ÉRD 18:00 NBI Felnőtt | Siófok KC-Galerius Fürdő - ÉRD 2013 szeptember 8. Vasárnap 12:00 OSB Leány E | FTC - ÉRD Hajrá, ÉRD!
Rovat: 
Korosztály: 
A 2013/2014-es NBI alapszakaszának nyitányaként, a bajnokság egyetlen újoncát fogadjuk. Új otthonunkban, a Városi Sportcsarnokban tétmérkőzésen szombaton debütál az ÉRD. Női kézilabda NBI Alapszakasz - 1. forduló ÉRD - Eszterházy KFSC-Globál Safe Időpont: 2013. augusztus 31. Szombat 18:00 Helyszín: Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda (2030 Érd, Velencei út 39-41.) Játékvezetők: Kékes Csaba, Kékes Pál Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik. Szurkolói információk A jegypénztár már 13 órától szurkolóink rendelkezésére áll, bérletek és jegyek egyaránt vásárolhatók. Kérjük, hogy a bérletet vásárlók időben, legalább fél órával a felnőtt mérkőzés kezdete előtt érkezzenek a helyszínre! Jegyárak Felnőtt: 1500 FT Diák (14 éves korig): 800 FT Nyugdíjas (60 év felett): 800 FT A belépés 6 év alatt ingyenes! A hétvége ÉRD mérkőzései 2013 augusztus 31. Szombat 14:00 NBI Ifjúsági | ÉRD - Eszterházy KFSC 16:00 NBI Junior | ÉRD - Eszterházy KFSC 18:00 NBI Felnőtt | ÉRD - Eszterházy KFSC-Globál Safe Hajrá, ÉRD!
Rovat: 
Csak két érdi mérkőzés, mégis biztosan rengeteg öröm - befejeződnek az NBII küzdelmei, a felnőttek és a juniorok is bajnoki címet ünnepelhetnek! 2013. május 19. Vasárnap 11:00 NBII Felnőtt | XVII. ker. Lakóhelyi SE - ÉTV-Érdi VSE 13:00 NBII Junior | XVII. ker. Lakóhelyi SE - ÉTV-Érdi VSE Hajrá, Érd! Hajrá, ÉTV-Érdi VSE!

Támogatóink