Felnőtt

Korosztály: 

A válogatott szünet után az Alba Fehérvár elleni idegenbeli mérkőzéssel folytatódott csapatunk számára a bajnokság. A pazar kezdés ellenére azonban nem sikerült kiharcolni a győzelmet és 31–29-es vereséget szenvedtünk a rangadón.

Hadfi Gréta védésével, majd Kopecz Barbara találatával indult a találkozó. A meccse elején rendre góllal zárultak az érdi támadások, miközben a hazaiak nem érezték a ritmust, így a 6. percben már 6-1-re vezettünk. Józsa Krisztián időkérése után valamelyest kezdett magára találni az Alba és a 16. percben Töpfner Alexandra hétméteresével sikerült is egyenlítenie (9-9).

 Sőt, 2 perccel később Besszer Borbála góljával a mérkőzés során először már a vendéglátóknál volt az előny (11-10). Innen még sikerült visszavennünk a vezetést és a félidőre egy gólos fórral mehettünk (15-16). 

A második játékrész ismét Kopecz büntetőjével kezdődött – az átlövő összesen 11 gólig jutott, és ezzel már ő a legeredményesebb játékosunk idén (80 gól) -, lerázni azonban nem sikerült ellenfelünket.

A 42. percben jött az Alba jobbszélsője, és Töpfner góljával ismét fordított a Fehérvár (21-20). Hiába próbáltak meg mindent Horváth Roland tanítványai, nem sikerült egalizálni. A hajrához érve már hétméteresből sem ment, Tóth Nikolett összesen hármat is hárított a találkozón (egyébként a játékvezetők 21-szer mutattak a büntetővonalra a meccs során). 10 perccel a vége előtt már 3 góllal is elhúzott az Alba, és innen már nem is engedték ki a kezükből az irányítást a hazaiak, taktikusan őrizték előnyüket és végül 31-29-re megnyerték az összecsapást.

K&H női kézilabda liga, 17. forduló
Alba Fehérvár KC – ÉRD 31-29 (15-16)

ÉRD: Hadfi – Bódi, Sztankovics, Horváth D., Vukajlovics 7, Szabó Kitti 4 (1), Fekete B. 3.
Csere: Kántor (kapus), Kopecz 11 (8), Mód 1, Csáki L. 1, Paróczy 2, Kiss Dorottya.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Több mint két hét szünet után újra pályára lép csapatunk a bajnokságban. Az Érd a 17. fordulóban, az Alba Fehérvár otthonában próbál meg pontokat szerezni.

Nincs túl jó szériában csapatunk, amely két győzelem után legutóbbi három mérkőzését elveszítette. Nem volt ez másképp a szezon elején sem, hiszen a sorsolás szeszélye folytán kemény ellenfelekkel kellett felvennie a versenyt mieinknek, sorban a Vác, Mosonmagyaróvár, Ferencváros ellen. Szeptemberben azonban hazai pályán sikerült megszakítani ezt a sorozatot, és 29-28-ra legyőzve a Fehérvárt megszereztük első pontjainkat a bajnokságban.

Pénteken az első találkozóhoz hasonlóan kőkemény mérkőzésre számítanak a lányok. A székesfehérvári kispadon történt változás azóta, Józsa Krisztián váltotta az ősszel ellenünk irányító Boris Dvorseket. Az Alba felívelő formát mutat a régi-új vezetőedzővel, hiszen Triscsuk Krisztináék meglepetésre legyőzték a Mosonmagyaróvárt, majd visszavágtak a Vasasnak az első fordulós vereségért.

A Fehérvár jelenleg a 10. helyen áll 2 egységgel megelőzve Horváth Roland gárdáját, így egy sikerrel akár meg is előzhetnénk riválisunkat.

K&H női kézilabda liga, 17. forduló
Alba Fehérvár KC – ÉRD
Székesfehérvár, Köfém Sportcsarnok
2022. március 11. (péntek) 18:00

Hajrá Érd!

Korosztály: 

A válogatott szünetben sem tétlenkedtek játékosaink, hiszen a lányokra fontos rangadó vár pénteken. Továbbá nagy örömünkre ismét volt két játékosunk, akik szerepet kaptak a nemzeti csapatokban.

Alekszandra Vukajlovics tavaly decemberben ott lehetett a szerb női válogatottal a spanyolországi világbajnokságon, így nem meglepő, hogy a legutóbbi Európa-bajnoki selejtezőkre is meghívót kapott hazája nemzeti csapatának keretébe. A szerbek előbb otthon fogadták és győzték le Svédországot 24-21-re, majd idegenben léptek pályára a skandinávok ellen, ahol 33-25-ös vereséget szenvedtek.

Csáki Lilla már-már menetrendszerű meghívót kap a junior válogatottba. A magyarok a múlt héten két felkészülési találkozót is játszottak Horvátországgal Balatonbogláron. A végeredmény pedig mindkét alkalommal magyar siker lett. Előbb 30-17-re, majd 27-19-re nyertek a mieink. Ráadásul utóbbi győzelemből Lilla két góllal vette ki a részét. Pénteken 18 órától pedig már az Alba Fehérvár vendégeként vár fontos rangadó az Érdre, ahol a többiekkel együtt ők is bizonyíthatnak.

Gratulálunk játékosainknak!

Hajrá Érd!

Rovat: 
Korosztály: 

Szerződést hosszabbítottunk Horváth Roland vezetőedzővel, aki így folytatja a következő szezonban is a két éve megkezdett munkát. A cél, hogy stabil NB I-es csapata legyen az Érdnek.

Bár még javában zajlik az idei szezon, a háttérben már fontos tárgyalások folynak a következő idény csapatának kialakításával kapcsolatban. A következő héttől fontos bejelentésekre készülünk felületeinken, de mára is tartogatunk egy lényeges információt. Horváth Roland vezetőedzőnkkel ugyanis sikerült megegyezni és meghosszabbította szerződését klubunkkal, bár elmondása szerint benne nem is volt kérdés, hogy szeretné folytatni a tavalyi szezon elején megkezdett munkát.

„Két éve komoly fiatalítást kezdtünk és bíztam benne, hogy tetszik a klubvezetőknek ez a folyamat és folytathatjuk a közös munkát. Elindultunk egy úton, amelyen fiatal magyar kézilabdázóknak adunk lehetőséget. Ennek már látszódnak apró eredményei is, mint például, hogy Csáki Lilla vagy Kiss Zsófia is meghívót kapott a junior válogatottba. Amiben szeretnék a következő szezonban előrelépni, hogy stabil NB I-es csapatunk legyen Érden. Én bízom benne, hogy ez sikerülni fog” – árulta el Horváth Roland honlapunknak a következő szezon célját.

Sok sikert kívánunk vezetőedzőnknek a továbbiakban is! Hajrá Érd!

Korosztály: 

Csapatunk jól kezdett a sokkal esélyesebb Ferencváros ellen, de végül az első félidőben eldőlt a két pont sorsa. A fordulás után Hadfi Grétának is köszönhetően jóval kevesebb találat esett, így alakult ki végül a 30-18-as végeredmény.

Kihagyott helyzetekkel indult a találkozó, majd a 3. percben Alicia Stolle szerzett vezetést a Ferencvárosnak. Egészen négy percig tartott ki a hazai fór, és Kopecz Barbara távoli lövésével már nálunk volt az előny (4-5). Sztankovics gólja után, 5-6-os állásnál hiába került emberhátrányba Elek Gábor csapata, egy 6-0-s futással fordított és meglógott (11-6). Innen még felzárkóztunk három egységre, de ismét következett egy 5-0-s rövidzárlat, így rövid idő alatt nagy hátrányba kerültünk (16-8). A félidő hátralévő részében Kopecz további találataival tartotta magát a gárda, de így is 20-11 volt az állás a szünetben.

A fordulás után Vukajlovics talált be, majd Hadfi Gréta remek védéseinek köszönhetően 5 perces gólcsend következett. Igaz a túloldalon Horváth Roland lányai sem tudtak gólt szerezni. A Fradi legújabb szerzeménye, Beatrice Edwige első zöld-fehér találatával szakította meg ezt a periódust, majd Szöllősi-Zácsik bombájával lett meg a közte tíz (22-12). Fiatal kapusunk továbbra is parádézott (Hadfi összesen 15 védést bemutatva, 44 %-kal védett), de nem tudtunk közelebb férkőzni.

A hajrához érve sem változott a tendencia, így hiába kapott együttesünk csak tíz gólt a második félidőben, végül 30-18-as vereséget szenvedett a címvédő otthonában. Rövid válogatott szünetet követően március 11-én, az Alba Fehérvár ellen nagyon fontos mérkőzésen lépnek pályára a lányok.

K&H női kézilabda liga, 16. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria – ÉRD 30-18 (20-11)

ÉRD: Kántor – Bódi, Vukajlovics 4, Sztankovics 2, Mód 1, Kopecz 8 (2), Fekete B. 1. 
Csere: Hadfi (kapus), Horváth D., Paróczy 1, Kóka 1, Takács C., Csáki L., Pécsi.

Horváth Roland:

„Az eredmény nem volt kérdés előzetesen sem. Annyit kértem a lányoktól, hogy  védekezésben próbáljuk megnehezíteni a dolgukat. Ez párszor sikerült is, főleg Hadfi Grétának köszönhetően a második félidőben. Támadásban látszik azért a deficit. Az a súly és tudáskülönbség most elég vastagon ki is jött. Ez a tizennyolc gól ez igen-igen kevés, a góllövések számában előre kell lépnünk, de javunkra szól, hogy szépen küzdöttünk, harcoltunk. Kevesebben is voltunk, mint ahogy megszoktuk és ez mind befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét.”

Hadfi Gréta:

„Összességében minimális célokat talán tudtunk teljesíteni. Fontos, hogy nem sérült meg senki és emellett elöl is voltak szerintem szép megmozdulásaink, illetve annyira brutálisan nem kaptunk sok gólt.”

 

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Csütörtökön 18 órától a tabella második helyén tanyázó Ferencvároshoz látogat csapatunk a K&H Liga 16. fordulójában.

A zöld-fehérek 2022-ben még veretlenek a bajnokságban és összességében is egy vereséget számlálnak, a listavezető Győrtől kaptak ki. Elek Gábor együttese legutóbb a Mosonmagyaróvár ellen kemény mérkőzést tudott behúzni. Előtte könnyedén nyert a Budaörs és a Kisvárda ellen is, a szombathelyiek viszont nem tudtak kiállni a mérkőzésükre, így azt a 2 pontot 10-0-val a Fradi kapta meg.

A hétvégén a Bajnokok Ligájában az utolsó kört rendezték a csoportban, ahol a Ferencváros fordulatos mérkőzésen, de végül megverte a Dortmundot, így a 3. helyen jutott tovább.

A címvédő fővárosi együttes új igazolást is jelentett be a héten. Az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok, francia válogatott Beatrice Edwige kedden csatlakozott a kerethez, és ellenünk akár már be is mutatkozhat a bajnokságban.

Csapatunk legutóbbi két összecsapását elveszítette, a Mosonmagyaróvár és a Vác ellen. Csütörtökön pedig ismét egy nagyon nehéz mérkőzés vár Szabó Kittiékre, hogy aztán kezdetét vegye egy bő két hetes szünet. Ahol Horváth Roland gárdája készülhet a márciusi, Alba Fehérvár elleni rangadóra.

K&H női kézilabda liga, 16. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria – ÉRD
Budapest, Elek Gyula Aréna
2022. február 24. (csütörtök) 18:00

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Állandó rovatunkban 13+1 kérdést teszünk fel játékosainknak. Ezúttal Kiss Dorottya Zsófia válaszol.

1. Mikor és miért kezdtél kézilabdázni?

Elsős koromban kezdtem el kézilabdázni, mivel kiskoromban is eléggé nagy volt a mozgásigényem, ezért a szüleim egy percig sem gondolkoztak azon, hogy több sportágra is beírassanak, mivel a nővérem is kézilabdázott, nem volt kérdés, hogy én is kipróbáljam ezt a sportágat.

2. Melyik az a sportág, ami a kézilabdán kívül szimpatikus neked?

Szerencsére a szüleim lehetőséget adtak arra kiskoromban, hogy nagyon sok sportágat kipróbálhassak, de a végső döntést én hozhattam meg, hogy melyiket szeretném komolyabb szinten is űzni. A többfajta tánc mellett, a kézilabda, az úszás, a baseball, illetve volt esélyem a tenisz alapfokú elsajátítására is.

3. Kedvenc kézilabdázód?

Számomra több olyan kézilabdázó is van, akikre példaképemként tekinthetek és akiknek mindig élvezettel nézem a játékát.

4. Ki a példaképed?

Rengeteg példaértékű sportoló van a mai világban, akiknek a kitartása és a szorgalma példaértékű, akiktől sokat lehet tanulni, ilyen sportoló szerintem Heidi Löke és Kari Brattset Dale is. De persze mellettük még számtalan más elhivatott sportolót is kiemelhetnék.

5. Mit szeretsz csinálni szabadidődben?

A szabadidőmben szívesen töltök időt a szeretteimmel, illetve nagyon szeretek rajzolni és olvasni is. 

6. Kedvenc filmed/sorozatod?

Nagyon sok remek filmet, illetve sorozatot láttam már, de ami különösen elnyerte a tetszésemet az nem más, mint a Beavatott, Az éhezők viadala, illetve a Bridgerton család. Ezek mellett a vígjátékokat is nagyon szeretem.

7. Kedvenc színész/színésznő?

Nincsen kedvenc színészem, színésznőm, általában a filmeket, sorozatokat,amiket megnézek, egyaránt a történetük alapján választom ki és nem a szereplők miatt nézem meg.

8. Ha lenne rá lehetőséged, akkor milyen extrém sportot vagy másik sportágat próbálnál ki?

A vadvízi evezést szívesen választanám, emellett mindig érdekelt a vízilabda is.

9. Hova utaznál el szívesen?

Számomra nem feltétlenül az utazási helyszín a fontos, hanem az, akivel,illetve akikkel utazok. Mindig egy hatalmas élmény a szeretteimmel együtt utazni, de jelenleg nincs tervben egy utazás sem.

10. Mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?

Szikrapattintót, iránytűt, távcsövet, valamilyen vágóeszközt és kötelet.

11. Kedvenc zenészed/zenekarod?

A zenei ízlésem eléggé változatos, de az Imagine Dragons zenéi számomra megunhatatlanok.

12. Van-e kedvenc könyved?

Szeretek olvasni, ha van egy kis szabadidőm, nincsen kimondottan kedvenc művem, hiszen mindig azt a könyvet élvezem a legjobban, amelyiket éppen olvasom. Sok olyan könyv van, amelyiknek annyira magával ragadott a története, hogy többször is elolvastam és a mai napig számomra megunhatatlanok..

13. Kedvenc helyed Érden?

Szerintem Érdnek nagyon szép főtere van és ha a barátaimmal találkozunk sokszor sétálunk arra, de persze még rengeteg látványosság és érdekes hely található itt.

13+1. Ha főzőversenyt tartanátok a csapattársakkal, akkor mit készítenél nekik, amit meg tudsz csinálni?

A palacsinta mindig egy nyerő választás a csapatunkban.

Korosztály: 

A női kézilabda NB I 15. fordulójában a tabellán ötödik és a nemzetközi kupában is érdekelt Mosonmagyaróvárt láttuk vendégül, azonban végül magabiztosan győzött riválisunk az Érd Arénában.

Nem indult jól számunkra a találkozó, hiszen a vendégek szerezték az első gólokat, míg az első hazai találatra a 3. percig kellett várni, ekkor Sztankovics törte meg a gólcsendet. Bár futottunk az eredmény után, de jól tartottuk eleinte a lépést a Mosonmagyaróvárral. 4-3-as állásnál volt lehetőségünk az egyenlítésre is, de sajnos kimaradt Fekete ziccere, a vendégek pedig hamar elléptek hárommal. A 10. percben jött is az időkérés Horváth Roland részéről. Hátul Kántor több bravúrt is bemutatott, elől pedig Vukajlovics és Kopecz vezérletével a zárkózás is sikerült, sőt a 14. perc végén Fekete kiegyenlített 7-7-nél.

Sajnos utána ismét a vendégek percei következtek ésöt perc alatt 12-7-re változott az eredmény. Csáki szép ejtése a jobb szélről törte meg a hazai gólcsendet, mégsem sikerült hosszútávon zárkóznunk. Sőt, az Óvár már hattal is vezetett a 22. percben. Vukajlovics és Kopecz viszont szállította a gólokat, ráadásul Paróczy találatánál már csak kettő volt a hátrányunk az első félidő hajrájában. A szünetre végül 14-17-es állásnál mehettek a csapatok.

A második játékrész elején sajnos Tóth Gabriella kiállítását nem sikerült kihasználnunk a felzárkózásra, de Kántor bravúrjainak köszönhetően nem záporoztak a vendég gólok. Sajnos egy darabig a mieink részéről sem. Ráadásul az sem könnyítette meg a helyzetünket, hogy zsinórban a harmadik hétméteres is kimaradt hazai oldalon. A 39. percben aztán Mód vitte be jó ütemben a labdát és zárta góllal az akciót (15-19). A találkozónak ennek a periódusában sok technikai hiba csúszott mindkét oldalon a játékba. Nagy kérdés volt, hogy melyik együttes tud elmozdulni ebből a helyzetből és ki tudja kicsit stabilizálni a játékát. Sajnos ez a vendégeknek sikerült jobban és a 42. percben egy gyors 3-0-s rohammal 22-15-re megléptek. Bő negyedórával a vége előtt 24-16-os állásnál vezetőedzőnk harmadik időkérését is felhasználta. A 49. percre tízre duzzadt a különbség, köszönhetően a sok labdaeladásnak és a jól védő Szemereynek is, így végleg eldőltek a lényegi kérdések. A hajrában hétméteresből téli szerzeményünk, Takács Cecília megszerezte első érdi gólját, a találkozó pedig 34-25-ös vendég sikerrel zárult.

Jövő héten sem lesz könnyű feladatunk, hiszen a bajnoki címvédő Ferencváros otthonába látogatunk!

Hajrá ÉRD!

K&H női kézilabda liga, 15. forduló

ÉRD - Motherson Mosonmagyaróvári KC 25–34 (14–17)

ÉRD: Kántor – Csáki 1, Vukajlovics 5, Szabó K., Sztankovics 1, Kopecz 7 (4), Fekete B. 2 
Csere: Hadfi (kapus), Horváth D., Mód 2, Takács C. 1 (1), PARÓCZY 3, Kiss D. Zs. 1, Mézes 1, Landi 1

Horváth Roland:

Tudtam, hogy előbb-utóbb realizálódni fog az, amit eddig láttunk a Mosonmagyaróvártól. Aki a kézilabda berkeken belül dolgozik, az tudja, hogy ez miért van. Nem kell nagy csodákra gondolni ilyen csapatoknak is, mint amilyenek mi vagyunk. Egyszer volt Budán kutya vásár. Volt kétszer, de háromszor már biztos, hogy nem lesz. Ezt azért tudtam. Jó részét ismerem a vendég csapatnak és tudom, hogy mi az ereje, és miben tudnak nagyon jók lenni. Nem véletlenül jó része válogatott kézilabdázó.

Annyit kértem a játékosaimtól, hogy próbáljuk megnehezíteni a dolgukat. Ne lépjünk vissza. Előre lépjünk. Sokszor hangsúlyozom,hogy ezeknek a lányoknak még rengeteget kell edzeni, dolgozni ahhoz, hogy olyan kézilabdázóvá váljanak. Ezt kértem, de nem sikerült. Azonban ennek is megvan az oka. Nem szabad őket bántani, azért mert ilyen nagyarányú vereséget szenvedtünk. Ha ebbe a mi kis gépezetünkbe, amit én elképzelek egy homokszem kerül, akkor nagyon nagy baj van.

Jó ez a pofon egyébként. Kicsit nagyra sikeredett, de jó, és ebből kell építkezni. Nekünk továbbra is azok a csapatok ellen kell jól szerepelni, -amit eddig a lányok meg is tettek- akik ellen van esélyünk. Ma nem volt esélyünk. Nálunk továbbra is a tehetséggondozásról van leginkább szó, és minél több NB I-es játékost próbálunk adni.

Kántor Kamilla:

Kiemelném csapatunktól azt, hogy a felállt falas védekezésünk jól működött, így ez ellen a Mosonmagyaróvárnak szerintem több gondja akadt velünk. Amit viszont nem tudtunk megoldani, az a gyors játékuk. Ez annak is betudható, hogy rövidebb nálunk a pad, mint a legtöbb NB I-es csapatnál. Szerintem a végeredmény nem feltétlenül tükrözi azt az erőbefektetést és küzdést, amit a csapat ma produkált 60 percen keresztül, de a hiányzók, sérültek, betegek is sajnos részesei ennek a sportágnak.

Hajrá ÉRD!

Korosztály: 

A K&H Liga 15. fordulójában, szerdán 18 órától a Mosonmagyaróvárt fogadjuk az Érd Arénában. Egy hét alatt a Vác után, így újabb Európa Ligás csapattal mérkőzik meg Horváth Roland együttese.

Kisebb hullámvölgyben érkezik a Mosonmagyaróvár, amely Érden próbálja megtalálni a formáját. A nemzetközi szereplés miatt rengeteg utazással megterhelt Óvár legutóbbi három mérkőzését elveszítette a bajnokságban. Meglepetésre a Budaörs (35-31) és az Alba Fehérvár (30-27) is legyőzte Gyurka János csapatát. Legutóbb a Ferencváros ellen megmutatták igazi arcukat, és csak szoros meccsen szenvedtek vereséget (31-34).

Több sérült is nehezíti a vendégek szereplését, kérdés kit tud majd hadra fogható állapotba hozni az orvosi stáb. A lelkeknek az sem tett jót, hogy hétvégén, a Franciaországban elszenvedett 10 gólos vereség azt jelentette, hogy hiába van még hátra egy mérkőzése, az Európa Ligától is búcsúzik a Győr-Moson-Sopron megyei csapat. Így már teljes mértékben a bajnokságra koncentrálhatnak.

Mindezt összegezve, még így sem az Érd a találkozó esélyese, ám hazai pályán, szurkolóinktól támogatva kihasználhatjuk ellenfelünk bizonytalanságait. Szabó Kittiék bátran, teher nélkül játszhatnak. A tabella első felében tartózkodó csapatokkal szemben volt mérkőzés, mikor nem sok hiányzott a bravúrhoz, így most egy kis szerencsével párosítva, akár ez össze is jöhet Paróczy Sáráéknak...

K&H női kézilabda liga, 15. forduló
ÉRD – Motherson Mosonmagyaróvári KC
Érd Aréna
2022. február 16. (szerda) 18:00

Jegyinformáció: itt.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Állandó rovatunkban 13+1 kérdést teszünk fel játékosainknak. Ezúttal Sztankovics Réka válaszol.

1. Mikor és miért kezdtél kézilabdázni?

7 évesen kezdtem a kézilabdát Gödöllőn, a barátaimmal együtt.

2. Melyik az a sportág, ami a kézilabdán kívül szimpatikus neked?

Atlétika, tánc, lovaglás, triatlon.

3. Kedvenc kézilabdázód?

Kari Brattset.

4. Ki a példaképed?

Anyukám.

5. Mit szeretsz csinálni szabadidődben?

Közös program a családdal, barátokkal. 

6. Kedvenc filmed/sorozatod?

Millió dolláros bébi / Money Heist (A nagy pénzrablás).

7. Kedvenc színész/színésznő?

Margot Robbie.

8. Ha lenne rá lehetőséged, akkor milyen extrém sportot vagy másik sportágat próbálnál ki?

Boksz, ejtőernyőzés.

9. Hova utaznál el szívesen?

Santorini.

10. Mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?

Tűzcsiholót.

11. Kedvenc zenészed/zenekarod?

Crystal - Jég a tűzben.

12. Van-e kedvenc könyved?

Az ex.

13. Kedvenc helyed Érden?

Frei Café.

13+1. Ha főzőversenyt tartanátok a csapattársakkal, akkor mit készítenél nekik, amit meg tudsz csinálni?

Rakottkelt.

Támogatóink