Felnőtt

Korosztály: 
Küzdelmes mérkőzésen 30:28-as győzelmet arattunk a Siófok KC csapata ellen. Négygólos hátrányból fordítottuk meg a mérkőzést.
 
Az évet egy igazi rangadóval kezdtük hazai pályán, hiszen a Siófok KC együttesét láttuk vendégül az ÉRD Arénában. Szurkolóink remek hangulatot teremtettek már a mérkőzés elején is biztosítva a lányokat a támogatásukról. A csapatok fej-fej mellett kezdték a találkozót, azonban támadásban vétett technikai hibáinkat kihasználták a vendégek és lerohanásgólokat szerezve 5:9-os előnyre tettek szert. A 15. percben Szabó Edina időt kért, ezt követően összeállt a védekezésünk, Janurik Kinga pedig bravúrokat mutatott be a kapuban, így felzárkóztunk egy gólra (8:9). Szvetlana Gridnyeva a vendégek második hétméteresét már nem engedte a kapuba, így az egyenlítésért támadhattunk. Egyenlítenünk azonban még nem sikerült, sőt újra négygólos előnyre tettek szert a vendégek (10:14). Majd Pálos-Bognár Barbara és Klivinyi Kinga találataival, valamint Katarina Krpez hétméteres góljával 15:15-ös döntetlennel vonultunk szünetre. 
 
 
A második játékrész 5. percében Katarina Krpez találata után már nálunk volt az előny, amit ezután ki sem adtunk a kezünkből (17:16). Pálos-Bognár Barbara remekül irányította támadásban a csapatot, kiválóan záró védőfalunk mögött pedig Janurik Kinga továbbra is remekelt. Két szélsőnk Schatzl Nadine és Katarina Krpez biztos kézzel váltották gólra helyzeteiket, így a 45. percre négy találatra nőtt az előnyünk (24:20). Szvetlana Gridnyeva a hajrában már a második hétméterest hárította, ezzel magakadályozva a vendégek felzárkózását (28:24). Az utolsó percekben Kovács Anna kétszer is eredményes volt, így végül 30:28-ra győztük le a Siófok KC gárdáját. Fontos két pontot tartottunk itthon, de nincs megállás hiszen szerdán Mosonmagyaróvárra látogatunk.
 
 
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Február 14-én, és 15-én hazai pályán küzdhetünk meg a továbbjutásért a Rocasa Gran Canaria ACE csapata ellen az EHF-Kupában.
 
A két csapat megállapodása értelmében a forduló mind a két mérkőzését az ÉRD Arénában vívják meg a csapatok. A legjobb 8 közé jutásért rendezendő mérkőzéseket február 14-én szombaton, és 15-én vasárnap egyaránt 16:00-ai kezdéssel kerülnek megrendezésre. A két találkozóra az idei szezonra megváltott bérletek nem érvényesek. A jegyinformációkról hamarosan tájékoztatjuk szurkolóinkat.
 
EHF-Kupa nyolcaddöntő - 1. mérkőzés
ÉRD - Rocasa Gran Canaria ACE
2015. február 14. szombat 16:00
ÉRD Aréna
 
EHF-Kupa nyolcaddöntő - 2. mérkőzés
Rocasa Gran Canaria ACE - ÉRD
2015. február 15. vasárnap 16:00
ÉRD Aréna
 
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Az év első hazai mérkőzésén szombaton a Siófok KC-Galerius Fürdő együttesét fogadjuk. 
 
Női kézilabda NB I Alapszakasz - 13. forduló
ÉRD – Siófok KC-Galerius Fürdő
 
Időpont: 2015. január 10. szombat 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Kékes Csaba, Kékes Pál
 
A junior találkozó 14, az ifjúsági mérkőzés 16 órakor kezdődik!
 
Szurkolói információk
 
A mérkőzés napján 8 - 12 között  az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NBI-es utánpótlás találkozó megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják az Arénát!
 
Hétfőtől kaphatóak a jegyek a szombati mérkőzésre, hétköznap 9-19 óráig az ÉRD Aréna Jegypénztáraiban!
 
 
A mérkőzésre érényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 FtDiák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 FtNyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 FtA belépés 6 év alatt ingyenes!
 
 
DÍJMENTES JEGYEK 
Az ÉRD NBI-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen.
A díjmentes jegyek a mérkőzés napján 16:00-ig vehetők át, azt követően értékesítjük őket.
 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2015. január 8. csütörtök
 
OSB Leány | Szigetszentmiklósi Sportcsarnok (2310 Szigetszentmiklós, Szebeni u. 81.)
16:45 Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD 
 
 
2015. január 10. szombat 
 
NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna
14:00 ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő
 
 
NB I Junior | ÉRD Aréna
16:00 ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő
 
NB I Felnőtt | ÉRD Aréna
18:00 ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő
 
 
2015. január 11. vasárnap
 
Leány U13 | Budaörsi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa u. 6.)
10:00 Kóka KSK - ÉRD 2
11:00 ÉRD 1 - Kántor Anikó SE
13:00 Vecsési Sportegyesület - ÉRD 2
15:00 ÉRD 1 - Gödöllői SE
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Az év első mérkőzésén 33:20-as győzelmet arattunk a Szeged KKSE csapata ellen. A találkozón Oguntoye Viktória is betalált az ellenfél kapujába.
 
A bajnokság második felének első mérkőzésén Szegedre látogatott csapatunk. A két csapat első, szeptemberi mérkőzésén 39:17-es győzelmet arattunk az ÉRD Arénában. A mai találkozón először a hazai csapat szerzett előnyt, de Schatzl Nadine és Sara Vukcevic góljaival gyorsan magunkhoz ragadtuk a vezetést (3:5). A kapuban Oguntoye Viktória kapott szerepet, és a védések mellett egészpályás gólt is szerzett kihasználva, hogy a  hazaiak kapuja üresen maradt. A Szeged csapata számos támadás alkalmával hét mezőnyjátékossal játszott, azonban védekezésünk remekül reagált ezekre a szituációkra. Kovács Anna révén emberhátrányban is eredményesek voltunk, míg Schatzl Nadine hiba nélkül értékesítette a hétmétereseket. Harminc percet követően 11:15-ös állásnál vonulhattak pihenőre a csapatok.
 
 
 
A második játékrész elején Klivinyi Kinga és Kisfaludy Anett révén növelni tudtuk az előnyünket. Beállósunk előbb egy bejátszást követően cunderrel szerzett gólt, majd 9 méterről átlövésből is eredményes volt. A találkozó utolsó negyed órájában fiataljaink is pályára léptek, Nick Viktória és Takács Kitti is egy-egy találatot szerzett. Junior korú átlövőnk 10 méterről szerzett 'bomba' gólt, míg szélsőnk egy indítást váltott gólra. A mérkőzés végeredményét Szekeres Klára passzából Ekaterina Kostiukova állította be egy kínai figurát követően (20:33). A következő fordulóban hazai pályán a Siófok csapatát fogadjuk. 
 
 
 
Korosztály: 
Az MTK Budapest elleni győzelemmel búcsúztattuk a 2014-es évet. Az új esztendőt a Szeged KKSE otthonában kezdjük a hétvégén.
Több mint egy hónapos szünet után lépett újra pályára NB I-es felnőtt csapatunk bajnoki mérkőzésen. A szezon utolsó őszi fordulójában az MTK Budapest otthonába látogattunk a pontokért. Az első játékrészben fej-fej mellett haladtak a csapatok, amely végül egygólos hazai vezetéssel zárult (12:11). A második félidő 7. percében sikerült utolérnünk ellenfelünket, és négy perccel később Schatzl Nadine cunder góljával már nálunk volt az előny. A hazaiaknak ugyan többször sikerült egyenlíteniük, de a hajrát mi bírtuk jobban, és végül 23:20-as győzelmet arattunk az év utolsó mérkőzésén.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
  
 
Nincs megállás, hiszen az új év első hónapjában hat bajnoki találkozón is pályára lépnek lányaink. A hónap első állomásaként Szegedre látogatunk vasárnap.
 
Női kézilabda NB I Alapszakasz - 12. forduló
Szeged KKSE - ÉRD
 
Időpont: 2015. január 4. vasárnap 18:00
Helyszín: Szeged Városi Sportcsarnok (6726 Szeged, Temesvári krt. 33.)
Játékvezetők: Tomecskó-Hunyadi Tamás, Unyatinszki Tamás
 
A hét ÉRD mérkőzései
 
2015. január 4. vasárnap
 
NB I Ifjúsági | Szeged Városi Sportcsarnok (6726 Szeged, Temesvári krt. 33.)
14:00 Szeged KKSE - ÉRD
 
NB I Junior | Szeged Városi Sportcsarnok (6726 Szeged, Temesvári krt. 33.)
16:00 Szeged KKSE - ÉRD
 
NB I Felnőtt | Szeged Városi Sportcsarnok (6726 Szeged, Temesvári krt. 33.)
18:00 Szeged KKSE - ÉRD
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
A bajnokság utolsó őszi fordulójában az MTK Budapest otthonából hoztuk el a két pontot. A hajrát jobban bírva 23:20-as győzelmet arattunk.
 
A 2014-es esztendő utolsó állomásaként Budapestre látogattunk. Népes számú szurkolótábor kísérte el a csapatot, szokás szerint érdi hangulatot teremtve a 'tromos pályán', ahol a 6. percben szereztünk először vezetést a mérkőzésen. Ekkor egy remek védekezést követően Katarina Krpez indulhatott, és váltotta biztos kézzel gólra a ziccert. A találkozón fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd kettős emberhátrányba kerültünk. Ebben a helyzetben is sikerült gólt szereznünk, majd Szvetlana Gridnyeva hétméterest hárított. Védekezésben jól zárt a hatosfalunk, támadásban viszont pontatlanok voltak a befejezéseink, így a szünetre egygólos hazai előnnyel vonultak a csapatok (12:11).
 
 
A második játékrész hazai góllal indult, de a 37. percben Klivinyi Kinga révén egyenlítenünk (14:14). Négy perccel később Schatzl Nadine cunder góljával már nálunk volt az előny (15:16). Védekezésben jól állítottuk meg a hazaiak támadásait, Janurik Kinga pedig bravúrokat mutatott, aminek köszönhetően kilenc percig érintetlen maradt a kapunk. Ugyan támadásban többször is technikai hibákat vétettünk, de az utolsó tíz percre kétgólos előnnyel fordulhattunk (17:19). A hazaiaknak ugyan sikerült az egyenlítés, de Klivinyi Kinga és Katarina Krpez keze sem remegett meg a hajrájában, és szerezték meg az utolsó gólokat a mérkőzésen. Így az év utolsó mérkőzésén 23:20-as győzelmet arattunk az MTK Budapest csapata ellen. De nincs megállás, hiszen már január 4-én, vasárnap Szegeden lép pályára csapatunk. 
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Több mint egy hónapos szünetet követően folytatódik a bajnokság. Az őszi szezon utolsó mérkőzésén az MTK Budapest csapata ellen lépünk pályára.
 
Női kézilabda NB I alapszakasz - 11. forduló
MTK Budapest - ÉRD
 
Időpont: 2014. december 30. kedd 18:00
Helyszín: Elektromos Csarnok (1138 Budapest, Népfürdő u. 18-20.)
Játékvezetők: Janáky Csaba, Temesi Péter
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2014. december 30. kedd
 
NB I Felnőtt | Elektromos Csarnok
18:00 MTK Budapest - ÉRD
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
A magyar-olasz liga keretein belül ismételten megmérkőztünk az Esercito-FIGH Futura Roma csapatával. Az első mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is győzelemnek örülhettünk.
 
 
A két csapat december eleji első mérkőzésén 35:17-es győzelmet arattunk. Az akkori találkozóhoz képest változás, hogy a mostani mérkőzésen pályára lépett a válogatottukban szereplő Katarina Krpez és Sara Vukcevic is. A találkozó elején fej-fej mellett haladtak a csapatok (3:2), de a 8. percet követően már csak egyszer talált ellenfelünk Janurik Kinga kapujába. A félidő közepén Kisfaludy Anett zsinórban háromszor is eredményes volt. Előbb egy remek passzt váltott gólra beállóból, majd átlövésből talált ellenfelünk kapujába. Szvetlana Gridnyeva hétméterest hárított, így a félidőre kilencgólos előnnyel vonulhattunk (12:3).
 
 
 
A kapuban Oguntoye Viktória váltotta Janurik Kingát, míg a jobb szélre Katarina Krpez érkezett. Szerb jobbszélsőnk hétméterest is kiharcolt, melyet Schatzl Nadine váltott gólra. Ezzel a találattal a 36. percben először a mérkőzésen tíz gólra nőtt az előnyünk (16:6). Pálos-Bognár Barbara akcióból  és hétméteresből is eredményes volt és többször hozta kihagyhatatlan heyzetbe társait. A találkozó hajrájában Szvetlana Gridnyeva is lehetőséget kapott. Mariama Signaté kettős emberhátrányban is betalált, így 28:16-os győzelmet arattunk olasz ellenfelünkkel szemben. 
 
 
 
 
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Utánpótlás játékosaink a felnőtt csapattal kiegészülve közös játékokkal és tánccal búcsúztatták az évet.
 
Ma délután klubunk apraja-nagyja jelen volt az ÉRD Arénában, az utánpótlás korú játékosoknak tartott karácsonyi ünnepségen. A felnőtt NB I-es játékosaink képviselték a 'legidősebb' korosztályt, a legfiatalabb játékos pedig 2009-es születésű volt. Az esemény nyitányaként utánpótlás játékosaink mellett NB I-es felnőtt csapatunk tagjai is részt vettek az Oláhné Balog Tünde és Kisgergely Csilla által komponált vetélkedőn. A pályán ugyan most nem a gólok számítottak, de így is mindenki nagyon komolyan vette a versenyt. A jó hangulatú, vicces jelenetekkel tarkított sorversenyt végül Oguntoye Viktória és Janurik Kinga csapata nyerte.
 
 
 
De ezzel még közel sem ért véget az ünnepség, hiszen egy közös táncot sajátítottak el a fiatalok, amit maga Dragi és felnőtt csapatunk játékosai tanítottak meg nekik. Minden gyerek és fiatal nagyon hamar ráérzett a koreográfiára, amit a végén előadtak a közönségnek is. Ezt természetesen hamarosan a hivatalos YouTube csatornánkon is megnézheti mindenki. (https://www.youtube.com/user/ERDHandball) Karácsony alkalmából minden gyermek ajándékot is kapott, melyet klubunk elnöke, Tekauer Norbert adott át. Végezetül egy közös uzsonnával zárult a közös ünnepség, amely ismét felejthetetlen élmény volt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
 
 
 
 
Korosztály: 
A magyar-olasz liga keretein belül az Esercito-FIGH Futura Roma csapata volt az ellenfelünk. A 35:17-re megnyert mérkőzésen junior korú játékosaink is pályára léptek.
 
Több mint két héttel az utolsó bajnoki mérkőzést követően újra pályára lépett NB I-es felnőtt csapatunk.  A mérkőzés első találatát ugyan a vendégek szerezték, de ezt követően végig nálunk volt az előny. Támadásban Mariama Signaté átlövésekből volt eredményes, míg védekezésben a jól záró védőfalunk mögött Janurik Kinga bravúrokat mutatott be. Kilenc percig ellenfelünk nem talált a kapunkba, ennek köszönhetően a 23. percben már öt gól volt az előnyünk (11:6). Az Európa-bajnokságon szereplő válogatottak miatt több junior játékosunk is szerepet kapott a mérkőzésen. A junior válogatottból visszatérő Szabó Laura egy lerohanás végén volt eredményes. A félidő hajrájában tovább tudtuk növelni az előnyünket, a szünetre 16:8-as állásnál vonulhattak a csapatok.
 
 
A második játékrészben Oguntoye Viktória váltotta Janurik Kingát a kapuban. Schatzl Nadine szélről, Szekeres Klára pedig átlövésből volt eredményes, aminek köszönhetően tíz gólra nőtt az előnyünk (18:8). Védekezésben labdákat szereztünk, amikből gyors lerohanást követően szereztünk gólokat. Kovács Anna a góljai mellett remek passzokkal többször is kihagyhatatlan helyzetbe hozta társait. Harmincadik találatunkat Ekaterina Kostiukova szerezte kínaiból, Szekeres Klára passzát követően (30:16). A mérkőzés hajrájában Szvetlana Gridnyeva védte a kapunkat, és junior korú játékosaink is pályára léphettek. Mlinkó Bernadett és Kocsis Klaudia Viktória a felnőttek között is megmutathatta a tudását. A találkozót végül 18 góllal, 35:17-re nyertük meg, melynek visszavágójára december 20-án kerül sor szintén az ÉRD Arénában.  
 
 

Támogatóink