Felnőtt

Rovat: 
Korosztály: 

A 2023-2024-es idény felnőtt kerete folyamatosan alakul csapatunknál. Több érkezőről tudtunk már beszámolni, most pedig búcsúzunk a távozóktól.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk több játékosunk is eligazol Érdről a következő szezonra. Hadfi Gréta Mosonmagyaróváron, míg Fekete Bozsana az MTK-nál folytatja. Paróczy Sára és Csáki Zsófi pedig Dunaújvárosba költözik.

A három éve nálunk játszó, védekező specialista Horváth Dóra, a két éve érkezett Pécsi Villő, valamint az NB I-ben idén bemutatkozó Kerekes Laura és Puskás Lilla is máshol folytatja pályafutását.

Együttesünk több éve meghatározó játékosai közül többen is felhagynak a profi sporttal. Kopecz Barbara, Kántor Kamilla, Ábrahám Noémi, Csiszár-Szekeres Klára és Horváth-Csapó Kyra is erre a döntésre jutott.

Csáki Lilla és Kóka Mariann pedig kölcsönben szerepelnek majd ősztől.

Mindannyiuknak további sok sikert kívánunk!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Idénybeli utolsó bajnokiját játszotta csapatunk az Érd Arénában. A Siófok elleni találkozón a szoros első félidőt követően, a fordulás után nagy hátrányból sikerült visszazárkóznunk. Az utolsó tíz percben azonban eldöntötte a meccset a vendég együttes és megnyerte a mérkőzést.

Dávid-Azari gyors góljával kezdődött a találkozó, de 2-2 után a vendégek elléptek kettővel, azonban hamar sikerült egyenlíteni. A következő percekben viszont állandósult a 2-3 találat a két csapat között. A 12. percben időt kért Simics Judit 5-8-as állásnál. Ezt követően Gerháth pillanatai következtek, de kettőnél közelebb nem sikerült zárkóznunk. Egészen a 22. percig, amikor Dávid-Azari labdaszerzése után Fekete zárta le góllal a ziccert. A félidő hajrájában aztán az egyenlítésért is támadhattunk, de egy labdaeladást követően a Siófok nem engedte, hogy felzárkózzunk. Végül úgy nézett ki háromgólos vendég előny lesz a félidőben, de Gerháth utolsó másodperces váratlan találatával végül 16-18 volt az állás a szünetben.

Sajnos a második játékrész első perceit emberhátrányban töltöttük, amit ki is használt a Siófok. A zsinórban 3 darab két perc után – ráadásul közte kettős emberhátrány is volt – már 23-16-ra vezettek a vendégek a 37. percre. Sőt, már 8 gól is volt a két csapat között. A küzdésre azonban nem lehetett panaszunk, mert a hátrányunkból Sztankovics találatát követően a 43. percre már csak négy maradt (20-24). Kicsivel később ismét beállónk villant, így bő negyedórával a vége előtt 21-24 volt az állás. Az 50. perc elején egy pillanatra Gerháth 7. góljával már csak kettő volt a két együttes között. Két perccel később mégis a vendégek mentek már öttel (24-29). A hajrához közeledve ismét felcsillant a remény a felzárkózásra, de végül a Siófok magabiztosan nyert 33-26-ra.

K&H női kézilabda liga, 25. forduló 

ÉRD – Siófok KC 26–33 (16–18)
Érd Aréna

ÉRD: Horváth-Csapó – Dávid-Azari 5, Kopecz 3 (1), Paróczy 1, Ábrahám 1, Gerháth 8 (1), Fekete B. 4.
Csere: Kántor (kapus), Csiszár-Szekeres, Horváth D., Sztankovics R. 4, Kerekes, Csáki Zs.

Simics Judit: – Volt egy szakasza a mérkőzésnek a második félidő elején, amikor sok kiállítást kaptunk, az kinyitotta az ollót a két csapat között. Nem adták fel a lányok, foggal-körömmel harcoltak, hogy tisztességgel búcsúzzunk az első osztálytól. Mindent megteszünk a következő idényben, hogy újra itt lehessünk. Köszönöm a szurkolóknak, hogy mindvégig kitartottak mellettünk.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Már csak két mérkőzésünk van hátra a K&H Liga idei szezonjából. Az idényben utoljára lépnek pályára a lányok az Érd Arénában, ahol a Siófokot látjuk vendégül.

Több meghatározó játékos távozásának bejelentése után, (Debreczeni-Klivinyi Kinga Budaörsön, Tamara Mavsar a Krim Ljubljanánál, Such Nelli pedig Vácon folytatja) május elején igaznak bizonyultak a Siófok nehéz helyzetéről szóló hírek. A klub közleményben tudatta, hogy gazdasági nehézségek miatt a keret nagy részével és a szakmai stábbal is szerződést kell bontania.

Mindezek ellenére a csapat kiválóan teljesít tavasszal és mindent megtesz annak érdekében, hogy szépen fejezze be az idényt. Uros Bregar együttese hét mérkőzés óta veretlen a bajnokságban, legyőzve többek között a dobogóért harcoló Mosonmagyaróvárt és a közvetlen rivális Vácot is. A Balaton-partiak összesen 26 szerzett ponttal az 5. helyen állnak a tabellán.

Január végén öt gólos vereséget szenvedtünk idegenben, de az összecsapás pozitívumaként fel lehetett írni, hogy a második félidőt sikerült megnyernünk. A találkozó legeredményesebb játékosa Dávid-Azari Fruzsina volt, 12 góllal.

A vendégek házi góllövőlistáját Tamara Mavsar vezeti 178 találattal, amivel Kuczora Csenge mögött második helyen áll az összetett listán. E tekintetben Debreczeni-Klivinyi Kinga is három számjegyű értékig jutott, 115-tel.

Az érdi lányok utolsó mérkőzésüket játsszák a szezonban az Érd Arénában, valamint több játékos is egy ideig egészen biztosan utoljára lép pályára narancs-feketében. Búcsúztassuk minél többen a lányokat hazai parketten.

K&H női kézilabda liga, 25. forduló
ÉRD – Siófok KC
Érd Aréna

2023. május 20. (szombat) 18:00

Jegyinformáció: https://erdarena.hu/?p=636

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Rovat: 
Korosztály: 

Tovább folytatódik a jövő évi keret kialakítása és egy újabb fiatal játékos érkezését jelenthetjük be. Braun Csenge Budaörsről érkezik Érdre.

Nem ismeretlen Braun Csenge számára az érdi közeg, hiszen itt kezdett el kézilabdázni, majd fiatalon Dunaújvárosba került, ahol a 2017/2018-as szezonban bemutatkozott az NB I-ben, sőt a Kecskemét ellen első gólját is megszerezte az élvonalban. Az újvárosi csapat előbb kölcsönadta Budaörsre, majd végleg odakerült. Ebben a szezonban összesen 4 gólt szerzett a két találkozón ellenünk a fiatal balszélső, aki kíváncsian várja hazatérését. Az a hétvégén matematikailag is eldőlt, hogy az NB I/B-ben lesz érdekelt a csapat.

„Izgalmas év elé nézünk. Már többször megfordult a fejemben, hogy jó lenne visszatérni Érdre, és ennek most jött el az ideje. Egyértelműen célunk a feljutás, ami azért nem lesz könnyű, hiszen több csapat is pályázik majd erre. De én úgy gondolom, hogy mivel többen is rendelkezünk NB I-es rutinnal, ez segíthet majd a fiatal keretünknek a jó eredmények elérésében. Szeretnénk megmutatni, hogy mire vagyunk képesek” – nyilatkozta honlapunknak a Budaörsről érkező játékos.

Braun egyébként nem csupán teremben, hanem homokon is otthonosan mozog, ahol a strandkézilabda-válogatottal már szép eredményeket ért el.

Sok sikert kívánunk neki Érden is!

Fotó: Budaörs Handball

Korosztály: 

Három fordulóval a bajnokság vége előtt a Békéscsabát fogadtuk az Érd Arénában. Az első félidő szorosabb eredménye után a második játékrészben nagy előnyt alakított ki a vendég csapat és megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.

A K&H Liga 24. fordulójának összecsapásán Hadfi Gréta és Ábrahám Noémi nélkül kellett felvennünk a versenyt a frissen kinevezett Farkas József vezetőedzővel érkező Békéscsabával. A meccs elején egyáltalán nem érződött az érdi lányokon, hogy az utolsó esélyt ragadhatják meg a bennmaradásért vívott küzdelemben. Gerháth Kincső vezérletével villámrajtot vett az Érd és a 3. percben 3-0-ra vezetett. Az 5. percben született az első vendég találat, majd pár minutummal később már az egyenlítésért támadhattak a lilák, de Kántor Kamilla ziccert hárított, így ezt sikerült elodáznunk. Sőt, a 11. percben Fekete Bozsana góljával ismét visszaállt a közte három (7-4).

Ezután egy hosszan tartó rövidzárlat következett csapatunknál és egy 9-1-es sorozattal fordított a Békéscsaba, így az első félidő hajrájához közeledve nagy előnyt alakított ki (8-13). A hátralévő időben sikerült közelebb zárkóznunk és hiába köszönt be régi ismerősként Kiss-Walfisch Mercédesz is a túloldalon, végül Fekete Bozsana zárta le az első etapot, beállítva a 13-15-ös félidei állást.

A fordulás után Dávid-Azari Fruzsina révén rövid idő alatt sikerült egy gólra csökkenteni a hátrányt (15-16), majd ismét elléptek a békésiek (15-19). A két-három gólos különbség kezdett állandóvá válni, a 43. perctől kezdve azonban állva hagyott minket Farkas József gárdája. 7 perccel a vége előtt már 10 is volt közte, együttesünk pedig csak apró momentumoknak örülhetett a második játékrészben. Háfra Luca első gólját szerezte az Érd színeiben, míg a legeredményesebb hazai játékosként Gerháth Kincső 8 találatig jutott.

A mérkőzést végül 37-24-re nyerte a Békéscsaba, így biztossá vált, hogy a hátralévő két meccs eredményétől függetlenül, 13 év után az Érd kiesett a női kézilabda NB I-ből.

K&H női kézilabda liga, 24. forduló 
Érd - EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE  24–37 (13–15)
Érd Aréna

ÉRD: Kántor – Dávid-Azari 3, Kerekes 4, Gerháth K. 8 (2), Sztankovics R. 3, Kopecz, Fekete B. 2. 
Csere: Horváth-Csapó (kapus), Horváth D., Paróczy 1, Csáki L., Gerencsér, Csiszár-Szekeres, Csáki Zs. 2, Háfra L. 1.

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Utolsó előtti hazai bajnokijára készül csapatunk, amely a K&H Liga 24. fordulójában, szombaton 18 órától a Békéscsabát fogadja.

Új edzővel érkezik a Békéscsaba, ugyanis az előző fordulóban a Kisvárda elleni hazai vereséget követően a csabaiak megköszönték Papp Bálint vezetőedző munkáját. A hátralévő fordulókban Farkas József irányítja majd az együttest, aki így Érden fog bemutatkozni. Érdekesség, hogy januárban Simics Judit is a Békéscsaba elleni ki-ki mérkőzés előtt került kinevezésre csapatunk élére. Akkor az számunkra sült el jól és a félidei három gólos hátrány ledolgozva, 26-25-re sikerült megnyeri a mérkőzést és elhozni a két pontot.

Az új impulzusoknak köszönhetően úgy nézett ki megindulhatnak felfelé az érdi lányok, sajnos azonban a NEKA elleni sikert leszámítva nem sikerült újabb pontokat gyűjteni.  Három fordulóval a vége előtt így már csak matematikai esély van a bennmaradásra. Ettől függetlenül egészen biztos, hogy mindent megtesznek majd a lányok a győzelemért. De nem lesz ez másképp a túloldalon sem. A viharsarkiaknak is szüksége van még a pontokra, ugyanis a 13. helyen álló NEKA sem adta fel a harcot és nagy hajrába kezdett a bajnokság végéhez érve, három pontra megközelítve a Békés vármegyeieket.

A vendégek az Alba elleni meglepetés-siker, majd a NEKA legyőzése után hat mérkőzés óta nyeretlenek. A leggólerősebb játékosuk Marija Lanisztanin, 147 találattal a harmadik helyen áll a góllövőlistán. Hasonlóan termel csapatunkban Kopecz Barbara is. Ő az előző körben érte el a 130 gólt.

K&H női kézilabda liga, 24. forduló
ÉRD - EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE
Érd, Érd Aréna

2023. május 13. (szombat) 18:00

Jegyinformáció: https://erdarena.hu/?p=635

Hajrá Érd!

Rovat: 
Korosztály: 

Újabb játékost jelenthetünk be a formálódó jövő évi keretünk kapcsán. A DVSC-től kölcsönbe érkezik a balátlövő Panyi Anna.

A debreceni kötődésű játékos a 2020-2021-es szezonban a felnőtt csapatban is bemutatkozhatott az NB I-ben, sőt rögtön első mérkőzésén a Békéscsaba ellen gólt is szerzett 16 évesen. Azonban eleinte többnyire az NB II-ben, ebben a szezonban pedig már az NB I/B-ben kapott főleg lehetőséget. A bizalommal pedig élt is, hiszen ebben a idényben már 103 találatnál jár a másodosztályban 22 mérkőzésen. Ráadásul a DVSC U19-es csapatával a középmezőny első feléhez tartoznak az NB I/B-ben.

A korosztályos válogatottakban is rendre szerepet kapott Panyi, sőt 2021-ben Európa-bajnoki címet szerzett az ifjúsági kontinensviadalon.

Sok sikert kívánunk neki Érden!

Fotó: Derencsényi István

Korosztály: 

A K&H Liga 23. fordulójában a Budaörshöz látogattunk. A döntetlen első félidőt követően a fordulás után sajnos egyre jobban elfogyott csapatunk és végül megérdemelten nyert a hazai együttes.

Remekül kezdték a térségi rangadót Simics Judit tanítványai és Kopecz Barbara góljaival gyorsan két gólos előnyre tettek szert. Hadfi Gréta sérülés miatt nem került be a keretbe, de Horváth-Csapó Kyra kiváló teljesítménnyel rukkolt elő a kapunkban, így sokáig tudtuk tartani a vezetést. A kezdősípszót követően csak a  11. percben lett ismét egál az állás (5-5), majd pár perc múlva a találkozón először került előnybe a Budaörs (8-7). A játékrész hátralévő részében felváltva vezettek a csapatok és a szünetre végül döntetlennel mehettek a felek. A 14-14-es félidei állást Fekete Bozsana állította be.

A fordulás után úgy kezdtünk, mint a találkozón legelején és ismét két gólra növeltük a különbséget (14-16). Innen azonban gyorsan fordított a házigazda és a 39. percben már három gólos előnynek örülhettek Pálos-Bognárék. Ahogy telt az idő, egyre jobban fáradtak az érdi lányok, így megszaporodott a technikai hibák száma is, valamint Varjas-Sipeki Flóra is elkapta a fonalat a hazai kapuban. A hajrához közeledve hét találatra is elhúzott a Budaörs (27-20). Kopecz és Kerekes góljával még megpróbáltunk zárkózni, azonban ezt gyorsan visszaverték a hazaiak és végül magabiztosan 32-24-re megnyerték a mérkőzést.

K&H női kézilabda liga, 23. forduló
Moyra-Budaörs Handball – ÉRD 32–24 (14–14)
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand

ÉRD: Horváth-Csapó – Dávid-Azari 4, Ábrahám 2, Gerháth K. 4, Sztankovics R. 1, Kopecz 8 (2), Fekete B. 4.
Csere: Kántor (kapus), Horváth D., Kerekes, Kiss D. Zs.

Simics Judit: – Úgy gondoltam, nem szeretnék sok kockázati tényezőt beletenni a játékunkba. Most megpróbáltam kevés cserével, és tovább kitartott a csapat, de ez sem volt elég.  A második félidő egy bizonyos szakasza után már nem tudtunk megújulni. Látom a lányokon, hogy küzdenek, hajtanak és szeretnének pozitív élményeket szerezni. Köszönöm a szurkolóknak, akik még itt vannak és a csapat mellett állnak.

Hajrá Érd!

(Fotó: budaorshandball.hu / Pozsonyi Roland)

Korosztály: 

Négy fordulóval a bajnokság vége előtt matematikailag még mindig van esély a bennmaradás kiharcolására. Ehhez azonban szombaton mindenképp el kell hozni a két pontot a Budaörs otthonából.

A K&H Liga 23. fordulójában járunk, ahol szomszédvári csatára indulnak a lányok. A Budaörs több mint két és fél hónapot követően, azaz 8 mérkőzés után tudott ismét győzelmet aratni a bajnokságban. Az előző fordulóban a Békéscsaba ellen szerzett két pontot a Pest vármegyei csapat. Buday Dániel együttese március közepén a Dunaújvárostól egy döntetlen formájában még elcsípett egy pontot, így összességében 6 győzelemmel, 3 döntetlennel és 13 vereséggel a 11. helyen áll a tabellán.

Januárban egy végig kiélezett mérkőzést játszottunk az Érd Arénában, ahol mindössze egyetlen találat döntött a vendégek javára és végül 28-27-re nyertek a budaörsiek. Azon a találkozón Kopecz Barbara 11 góllal volt a mezőny legeredményesebb játékosa. A krónikához hozzátartozik, hogy Horváth Roland akkor irányította utoljára az Érdet.

A Budaörs házi góllövőlistáját Pálos-Bognár Barbara vezeti 85 találattal, akivel hosszabbítottak a következő évre is. Továbbá a klubnál bejelentették, hogy nyáron újonnan érkezik Debreczeni-Klivinyi Kinga, a NEKA-tól Szabó Anna és Uhrin Lili, valamint a kapuba Mistina Kitty a Mosonmagyaróvártól.

Csapatunk is hasonló negatív szériát próbál megtörni a szombati találkozón, mint a Budaörs tette azt az előző körben. Ahhoz, hogy maradjon tétje a hátralévő fordulóknak mindenképp szükséges lenne egy győzelem kiharcolása.

K&H női kézilabda liga, 23. forduló
Moyra-Budaörs Handball – ÉRD
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand

2023. május 6. (szombat) 18:00

Hajrá Érd!

Fotó - Balogh István

Korosztály: 

A következő idénynek újabb kapussal vág neki felnőtt csapatunk. Az ifjúsági Európa-bajnok Imre Szofi kölcsönbe érkezik a Ferencvárostól.

Imre Szofi sportoló családban született, édesapja az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívó, Imre Géza, édesanyja pedig az Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó, Kökény Beatrix.

A fiatal kapus a Ferencváros utánpótlásában nevelkedett, majd az összes korosztályt végigjárva jelenleg az U19-es együttessel az NB I/B-ben szerepel. 2021-ben Európa-bajnokságot nyert a magyar női ifjúsági kézilabda-válogatott tagjaként.
Teljesítményére Elek Gábor is felfigyelt, így csatlakozhatott a Fradi felnőtt keretéhez, majd februárban egy mérkőzésen pályára is lépett az NB I-ben. A Budaörs elleni bajnokin remekül szállt be, és két védést is bemutatott.

„Simics Jucó az előző szezonban volt edzőm és tőle érkezett a felkérés, hogy jövőre szeretne a csapatában tudni. Nagyon izgatott vagyok, mindenképp kihívásokkal teli lesz a következő idény. Szeretnék minél többet játszani és minél stabilabb tagja lenni az Érdnek. Szerintem egy nagyon fiatal és motivált együttes van kialakulóban, meg akarjuk mutatni, hogy magasabb szinten is tudunk kézilabdázni. Elsődleges célom, hogy odakerüljek a felnőtt élvonalba. Hosszú távon pedig mindenképp BL-induló csapatban szeretnék majd védeni és egyértelműen a felnőtt válogatottság elérése a cél." – nyilatkozta Imre Szofi.

Sok sikert kívánunk!

Hajrá Érd!

Kép: Fradi.hu

Támogatóink