NBI

Korosztály: 
Lányaink a bajnokság nyolcadik bajnoki mérkőzésén, az FTC-Rail Cargo Hungaria vendégeként nem tudtak pontot hozni a fővárosiaktól.
A kéthetes válogatott szünet után csapatunk a bajnoki listavezető otthonában lépett pályára. Szurkolóink ismét remek hangulatot teremtettek az otthonunktól távol is, ahol Yulia Khavronina átlövésgóljával szereztünk vezetést. Fiatal saját nevelésű játékosunk, Szabó Laura az első perctől szerepet kapott védekezésben, majd egy ellentámadás végén újfent orosz jobbátlövőnk volt eredményes. Szvetlana Gridnyeva már a 4. percben hétméterest hárított, így Fekete Bozsana balszélről szerzett találata újból vezetést eredményezett. Következő gólunkat is balszélsőnk szerezte, azt megelőzően azonban a hazai csapat háromszor is a kapunkba talált megfordítva az állást (6:4). Támadásban vétett technikai hibáinkat kihasználva ellenfelünk lerohanásgólokat szerzett, miközben Janurik Kinga több hazai ziccert is hárított (10:5). Fekete Bozsana újabb találatával, majd Klivinyi Kinga átlövésgóljával három találatra zárkóztunk, majd Szvetlana Gridnyeva második hétméteresét is hárította. Ezt követően azonban létszámhátrányban nem volt ellenszerünk a hazai támadásokra, így hat gólra nőtt a különbség (14:8). A félidő hajrájában Katarina Krpez Slezak bejátszását Kisfaludy Anett váltotta gólra, a szünetre azonban ellenfelünk büntetőből növelte az előnyét, így az első játékrész 16:9-es eredménnyel ért véget.
A fordulást követően Klivinyi Kinga előbb lerohanás végén, majd egy perccel később Kisfaludy Anett remek zárását kihasználva, betörést követően talált a kapuba. Janurik Kinga bravúrjainak köszönhetően ellenfelünk öt percig nem talált a kapunkba, Szvetlana Gridnyeva a harmadik hazai hétméterest is hárította, így Mariama Signaté góljával 19:14-re felzárkóztunk. A remek formában lévő Janurik Kinga védései mellett a kapujából kilépve kétszer is labdát szerzett, támadásban azonban tíz percig Szabó Laura jegyezte egyetlen találatunkat hétméteresből. Támadásban elkövetett technikai hibáinkat védekezésben nem sikerült javítanunk, így az utolsó tíz percre 24:16-es hátránnyal fordultunk. A hajrában Szvetlana Gridnyeva a negyedik ferencvárosi hétméterest is hárította, majd szélről sem tudta bevenni ellenfelünk a kapuját.  Klivinyi Kinga ugyan emberhátrányból közelebb hozta csapatunkat, balátlövőnk gólját azonban öt hazai találat követette. A hajrában fiataljaink is szerepet kaptak, a kapuban pedig a Janurik Kingát Győri Barbara váltotta. Junior korú kapusunk beállása után ziccert is hárított, majd egy átlövést is megfogott, a 30:19-es végeredményt pedig másik saját nevelésű játékosunk Szabó Laura állította be, aki második hétméteresét is higgadtan értékesítette. Lányaink legközelebb november elsején lépnek pályára, akkor a Dunaújvárosi Kohász KA lesz az ellenfelünk az ÉRD Arénában.
 
 
 
Rovat: 
NB I-es felnőtt csapatunk szerdán az FTC-Rail Cargo Hungaria csapata ellen lép pályára a Népligetben. Szombaton NB I/B-s együttesünk az FTC II-t fogadja, míg a hét utolsó napján Bp. I. osztályban szereplő csapatunk a Batthyány Tornacsarnokban mérkőzik meg a Gödöllői KSC csapatával. 
 
 
Női kézilabda NB I alapszakasz - 8. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria – ÉRD
 
Időpont: 2015. október 21. szerda 18:00
Helyszín: Elek Gyula Aréna (1101 Budapest, Kőbányai út 47/A.)
Játékvezetők: Bacs József, Bóna Szabolcs 
 
Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2015. október 19. hétfő
 
OSB-F csoport | Szigetszentmiklósi Sportcsarnok (2310 Szigetszentmiklós, Szebeni u. 81)
17:20 Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD 1
 
2015. október 20. kedd
 
OSB-F csoport | Batthyány Tornacsarnok, Érd
17:00 ÉRD II - DKKA II
 
2015. október 21. szerda
 
NB I Ifjúsági | Elek Gyula Aréna
14:00 FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD
 
NB I Junior | Elek Gyula Aréna
16:00 FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD
 
NB I Felnőtt | Elek Gyula Aréna
18:00 FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD
 
2015. október 24. szombat
 
NB I/B Felnőtt | ÉRD Aréna
13:00 Haladás-ÉRD II - FTC II
 
NB I/B Junior | ÉRD Aréna
15:00 Haladás-ÉRD II - FTC II
 
2015. október 18. vasárnap 
 
OSB-F csoport | Batthyány Tornacsarnok, Érd
09:30 ÉRD 1 - ÉRD 2
 
U13 Kovács L. régió D | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)
10:00 Budai Farkasok KK - ÉRD 2003
11:00 ÉRD 2002 - Budaörs KC II
13:00 ÉRD 2002 - Budai Farkasok KK
14:00 ÉRD 2003 - Százhalombattai VUK SE
 
Bp. I. o. női Felnőtt | Batthyány Tornacsarnok, Érd
18:00 ÉRD III - Gödöllői KSC
 
 
HAJRÁ ÉRD!
Rovat: 
NB I-es felnőtt csapatunk jövő hét szerdán lép pályára az FTC-Rail Cargo Hungaria csapata ellen a Népligetben. NB I/B-s együtteseinkre azonban két mérkőzés is vár a héten. 
 
 
Női kézilabda NB I alapszakasz - 8. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria – ÉRD
 
Időpont: 2015. október 21. szerda 18:00
Helyszín: Elek Gyula Aréna (1101 Budapest, Kőbányai út 47/A.)
Játékvezetők: Bacs József, Bóna Szabolcs 
 
Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2015. október 13. kedd
 
OSB-F csoport | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)
17:25 Csepel DSE - ÉRD II
 
NB I/B Junior | Marcali Városi Sportcsarnok (8700 Marcali, Park u. 16.)
15:00 Marcali VSZSE - Haladás-ÉRD II
 
NB I/B Felnőtt | Marcali Városi Sportcsarnok (8700 Marcali, Park u. 16.)
17:00 Marcali VSZSE - Haladás-ÉRD II
 
2015. október 16. péntek
 
OSB-F csoport | Batthyány Tornacsarnok, Érd
17:50 ÉRD I - DKKA
 
2015. október 17. szombat
 
U9 Kovács L. régió | Tápiószele Általános Iskola (2766 Tápiószele, Liliom út 11.)
09:45 Budakalász SC - ÉRD
12:00 ÉRD - Vecsés SE
13:30 Albertirsa SE - ÉRD
 
U11 Kovács L. régió B | Százhalombattai Városi Szabadidő Központ (2440 Százhalombatta, Vasút utca 41.)
13:00 Budaörs - ÉRD
15:30 ÉRD - Diósdi DSE
 
NB I/B Junior | 'Rábcatorok' Kulturális és Sportcentrum (9141 Ikrény, Vasút sor 6.)
11:00 VKL SE Győr – Haladás-ÉRD II
 
NB I/B Felnőtt | 'Rábcatorok' Kulturális és Sportcentrum (9141 Ikrény, Vasút sor 6.)
13:00 VKL SE Győr – Haladás-ÉRD II
 
2015. október 18. vasárnap 
 
Bp. I. o. női Felnőtt | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)
17:00 ÉRD III - Híd Unió SE
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
NB I-es felnőtt csapatunk ugyan nem játszott mérkőzést a héten, azonban NB I/B-s csapataink és utánpótlás együtteseink több, mint tíz mérkőzésen léptek pályára.
Az Eb-selejtezők miatt NB I-es felnőtt csapatunk nem lépett pályára a mögöttünk hagyott héten, azonban két játékosunk, Janurik Kinga és Katarina Krpez Slezak is meghívót kapott nemzeti válogatottakba. A bajnoki góllövőlistát vezető jobbszélsőnk Katarina Krpez Slezak négy, illetve hét gólt szerezve járult hozzá a szerb válogatott sikereihez Ukrajna, valamint Olaszország ellen.
 
NB I-es utánpótlás csapataink nem tudták megismételni a felnőtt együttes múlt szombati sikerét, és pont nélkül maradtak a DVSC-TVP ellen. NB I/B-s csapataink a Szekszárdi FGKC csapatát fogadták a bajnokság 4. fordulójában, és ugyan felnőtt csapatunk nem bírt a bajnokságot vezető együttessel, azonban junior együttesünk zsinórban harmadik győzelmét szerezte meg a hétvégén. U10-es csapatunk is megkezdte szereplését a Kisiskolásbajnokságban, sőt egy vereség mellett kétszer nyertek lányaink.  Az U13-as bajnokságban szereplő csapataink egymással is megmérkőztek a hétvégén, melyet követően ÉRD 2002 együttesünk továbbra is vezeti is a bajnokságot, míg ÉRD 2003-as csapatunk a harmadik helyen áll. Bp. I. osztályban szereplő ÉRD III-as csapatunk a Hort SE II ellen aratott győzelmével már a második helyet foglalja el a tabellán. Gratulálunk!
 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei:
 
 
2015. október 7. szerda
 
NB I Ifjúsági | ÉRD - DVSC-TVP 15:32 (9:15)
 
NB I Junior | ÉRD - DVSC-TVP 28:34 (16:17)
 
2015. október 10. szombat
 
U10 Kovács László régió | ÉRD - Gyömrő VSK 8:12 (5:10)
U10 Kovács László régió | Diósdi DSE - ÉRD 1:16 (0:9)
U10 Kovács László régió | ÉRD - Vecsés SE 13:9 (7:4)
 
2015. október 11. vasárnap
 
U13 Kovács László régió D | ÉRD 2002 - ÉRD 2003 9:14 (5:8)
U13 Kovács László régió D | Budaörs KC I - ÉRD 2002 21:17 (12:7)
U13 Kovács László régió D | Budaörs KC II - ÉRD 2003 10:24 (4:11)
 
NB I/B Junior | Haladás-ÉRD II - Szekszárd FGKC 25:22 (12:13)
NB I/B Felnőtt | Haladás-ÉRD II - Szekszárd FGKC 17:40 (10:20)
 
Bp. I. o. női Felnőtt | ÉRD III - Hort SE II 25:23 (15:14)
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Junior csapatunk kiegyenlített mérkőzésen az első félidő utolsó percéig vezetett, ám a második játékrész elején ellenfelünk hibáinkat kihasználva előnyre tett szert, és végül 28:34-es győzelmet aratott.
 
Lányaink a bajnokság 7. fordulójában rendezett mérkőzésen jól kezdtek a DVSC-TVP csapata ellen, hiszen Földesi Júlia találataival, aki előbb átlövésből, majd Dohárszky Sára indítása után talált a kapuba, kétgólos előnyre tettünk szert. Ellenfelünk ugyan fordítani tudott, de ezt követően öt percig nem tudta bevenni kapunkat, így Kerekes Vanda és Bernát Dorina találataival visszavettük a vezetést (6:5). Dohárszky Sára védéseinek, illetve eredményes támadójátékunknak köszönhetően a 17. perc után három találat volt az előnyünk (11:8). Illés Virág előbb beállóból, majd a balszélről is a kapuba talált, de a szünetre 16:17-es vendég előnynél vonultak a csapatok. A fordulást követően Nagy Cintia révén egyetlen gólt szereztünk az első hat percben, míg ellenfelünk ötször is bevette kapunkat (17:22). Németh Patrícia és Földesi Júlia találataival ugyan három találatra felzárkózott csapatunk, de közelebb már nem sikerült kerülnünk ellenfelünkhöz (21:24). A hajrára fordulva is mindösszesen három góllal vezetett a Debrecen, de figyelmetlenségeink miatt a vendégcsapat növelni tudta előnyét a mérkőzés végén, így csapatunk 28:34-es vereséget szenvedett.
 
 
 
 
Ifjúsági csapatunk 15:32-es vereséget szenvedett a DVSC-TVP ifjúsági csapatától.
 
A bajnokság 7. fordulójában a DVSC-TVP csapata látogatott az ÉRD Arénába. A mérkőzésen a vendégcsapat szerzett vezetést hétméteresből, de az ellentámadásból Lozsi Erna révén egyenlített együttesünk. Az első percek nem hoztak sok találatot, hiszen Németh Patrícia remek indításából, Plesztovits Alexa 2:3-ra alakította az állást a 8. percben. Három perccel később Braun Laura Csenge és Plesztovits Alexa találataival egyenlítettek lányaink, de az ezt követő negyedórában mindösszesen egyetlen Braun Laura Csenge gólt szerzett csapatunk. Ezt kihasználva a szünetre ellenfelünk 8:15-ös előnyre tett szert, amit a második játékrész elején tovább növelt, hiszen Braun Laura Csenge újabb találata ellenében a vendégcsapat hétszer is eredményes volt (9:22). Ugyan balkezeseink, Bernát Dorina átlövésből, míg Lozsi Erna indításból a kapuba talált, támadásban sok technikai hibát vétett csapatunk, amiből ellenfelünk könnyű gólokat szerzett. A találkozó utolsó perceiben ugyan Lízer Dorottya remek egyéni akció után szerzett gólt, míg egy húzást követően Braun Laura Csenge a balszélről vette be az ellenfélkapuját, a mérkőzés végén a Debrecen örülhetett a két pont begyűjtésének (15:32).
 
 
 
 
Rovat: 
Az Eb-selejtezők miatt NB I-es felnőtt csapatunk nem lép pályára a következő két héten, azonban utánpótlás csapataink szerdán fogadják a Debrecen csapatát az ÉRD Arénában, míg NB I/B-s együttesünk a listavezető Szekszárd csapatát fogadja vasárnap.
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2015. október 7. szerda
 
NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna
14:00 ÉRD - DVSC-TVP
 
NB I Junior | ÉRD Aréna
16:00 ÉRD - DVSC-TVP
 
U10 Kovács László régió | Gyömrői Ignácz Ilona Sportcsarnok (2230 Gyömrő, Szabadság tér 2.)
09:00 ÉRD - Gyömrő VSK
10:30 Diósdi DSE - ÉRD
12:45 ÉRD - Vecsés SE
 
2015. október 11. vasárnap
 
U13 Kovács László régió D | Batthyány Tornacsarnok, Érd
09:00 ÉRD 2002 - ÉRD 2003
12:00 Budaörs KC I - ÉRD 2002
13:00 Budaörs KC II - ÉRD 2003
 
NB I/B Junior | ÉRD Aréna
11:00 Haladás-ÉRD II - Szekszárd FGKC
 
NB I/B Felnőtt | ÉRD Aréna
13:00 Haladás-ÉRD II - Szekszárd FGKC
 
Bp. I. o. női Felnőtt | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)
17:00 ÉRD III - Hort SE II
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Magyar női kézilabda-válogatott Női Európa-bajnoki selejtezők, 5. csoport
2015. október 8., Dabas18:00 Magyarország–Szlovákia (M4)
 
2015. október 11., Karjaa13:00 Finnország–Magyarország (Sport1)
 
 
Korosztály: 
NB I-es felnőtt csapatunk a bajnokság 7. fordulójában 32:20-as győzelmet aratott a DVSC-TVP együttese ellen, lezárva a bajnokság első sűrű időszakát.
A hónap egyetlen hazai mérkőzésén a Debrecent fogadta csapatunk az ÉRD Arénában. Fantasztikus hangulatot teremtő szurkolóink előtt, a szerb válogatott Katarina Krpez Sleazak találataival szereztünk vezetést. Ellenfelünk ugyan egyenlített, de a bravúrokat bemutatató, ugyancsak válogatott Janurik Kinga védéseinek, és jól záró védekezésünknek köszönhetően 14 perc alatt mindössze egyetlen akciógólt kaptunk. Támadásban remek figurák végén Klivinyi Kinga vezérletével többször is eredményesek voltunk, aminek köszönhetően a 20. percre kilencgólos előnyre tettünk szert (14:5). A szünetre Mariama Signaté, és a hazai bajnoki góllövő listát vezető Katarina Krpez Slezak találataival tovább növeltük az előnyünket (20:9). Majd a fordulást követően Mireya González Alvarez is a kapuba talált. A második játékrészben a védekezésben szerepet kapó Szabó Laurával soraiban védelmünk remekül állította meg a vendégek támadásait, míg az ismételten válogatott formában védő Janurik Kingát váltó Győri Barbara hétméterest és ziccert is hárított a mérkőzés hajrájában. A találkozó végeredményét Szabó Laura értékesített hétméterese zárta, így lányaink 32:20-as győzelemmel hálálták meg szurkolóinknak a bíztatást. 
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
 
A héten mindkét serdülő csapatunk pályára lépett. Hétfőn ÉRD 1-es serdülő lányaink nem bírtak a Csepel KSE-vel, míg ÉRD 2-es csapatunk négy góllal nyert a Pénzügyőr ellen szombaton. U11-es korosztályban szereplő együttesünk két mérkőzésen lépett pályára a hétvégén. Csapatunk mind a két mérkőzését megnyerte, így hibátlan mérleggel vezeti a Kovács László régió B csoportját. Gratulálunk!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei:
 
 
2015. szeptember 28. hétfő
 
OSB-F csoport | Csepeli KSE - ÉRD 1 22:19 (11:8)
 
2015. október 3. szombat
 
U11 Kovács L. régió B | Budai Farkasok KK - ÉRD 12:29 (6:14)
U11 Kovács L. régió B | ÉRD - Százhalombattai VUK SE 29:8 (18:3)
 
OSB-F csoport | Pénzügyőr SE - ÉRD 2 19:23 (8:12)
 
NB I Felnőtt | ÉRD - DVSC-TVP 32:20 (20:9)
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Lányaink lehengerlő első félidőt követően 32:20-as győzelmet arattak a DVSC-TVP csapata ellen a fantasztikus hangulatot teremtő szurkolóink előtt.  
A sűrű szezonrajt lezárásaként a 7. fordulóban a DVSC-TVP csapatát fogadták lányaink az ÉRD Arénában. Szurkolóink ismételten fantasztikus hangulatot teremtettek már a bemelegítés pillanataitól csarnokunkban.  A mérkőzés elején Katarina Krpez Slezak labdaszerzését követően Klivinyi Kinga harcolt ki hétméterest, amit szerb jobbszélsőnk értékesített higgadtan.  3:3-as állást követően Yulia Khavronina és Klivinyi Kinga találataival kétgólos előnyre tett szert csapatunk. Masszív védekezésünknek és Janurik Kinga bravúrjaink köszönhetően nyolc percig nem kaptunk gólt, míg támadásban Klivinyi Kinga és Mariama Signaté is eredményes volt (9:3). Fekete Bozsana indítás után, míg másik szélsőnk Katarina Krpez Slezak lerohanásból és szélről is eredményes volt (12:5). Ellenfelünk kettős emberelőnyben sem tudta bevenni Janurik Kinga kapuját, míg kettős létszámhátrányban Klivinyi Kinga, majd Mariama Siganté labdaszerzését követően Katarina Krpez is a kapuba talált. A 21. percben Yulia Khavronina remek bejátszását követően Kisfaludy Anett forgatta be emberét, és lőtte 16. találatunkat, amivel tízgólos előnyre tettünk szert. Vezetésünket további egy góllal növeltük az első harminc perc végére, amely 20:9-cel zárult.
A térfélcserét követően Mireya González Álvarez szerezte első találatunkat, majd egy remek figurát követően Klivinyi Kinga is eredményes volt átlövésből. Spanyol jobbátlövőnk betörést követően, és átlövésből is a kapuba talált, míg Mariama Signaté sáncolt le egy vendég próbálkozást, és a lepattanót Katarina Krpez Slazak értékesítette, kialakítva a 27:14-es állást. Emberhátrányban sem kapott gólt csapatunk, melyben fiatal saját nevelésű játékosunk, Szabó Laura tartóztatta fel a debreceni játékosokat. Gulyás Vanda által kiharcolt hétméterest Katarina Krpez Slezak magabiztosan értékesítette, míg 30. találatunkat Barján Bianka szerezte talpról (30:15). A hajrában Győri Barbara váltotta a remekül védő Janurik Kingát, és beállást követően ziccert hárított, majd hétméteresből sem tudta ellenfelünk bevenni fiatal kapusunk hálóját. A mérkőzés utolsó perceiben ugyan ellenfelünk több ziccert váltott gólra, de Szabó Laura értékesített hétméteresével 32:20-as győzelmet arattak lányaink. Csapatunk legközelebb október 21-én, az FTC-Rail Cargo Hungaria együttese ellen lép a parkettre, míg hazai pályán november elsején a Dunaújvárosi Kohász KA-t fogadjuk az ÉRD Arénában.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Korosztály: 
NB I-es junior csapatunk első félidei rövidzárlata után nem tudott felzárkózni ellenfeléhez, és 34:24-es vereséget szenvedett a bajnokság 6. fordulójában.
 
Az ÉRD Arénában, de vendég csapatként léptek pályára juniorjaink az MTK Budapest ellen. A találkozón a fővárosi együttes szerzett vezetést, de Kertész Ramóna és Földesi Júlia találataival egyenlítettünk. Lízer Melinda a 7. percben harmadik találatunkat szerezte, azonban következő találatunkra hét percet várni kellett. Ellenfelünk zsinórban hétszer talált a kapunkban, majd Lízer Dorottya lövése talált utat a hálóba, megtörve gólcsendünket (11:4). Plesztovits Alexa és Nagy Cintia is remek gólt szerzett, sőt Dohárszky Sára hétméterest hárított, de ellenfelünk így is növelni tudta előnyét (18:6). A 21:8-as félidei állást követően Földesi Júlia volt eredményes kétszer egymás után, majd Illés Virág és Plesztovits Alexa találataival négy gólt szereztünk zsinórban (24:14). Braun Laura Csenge két büntetőt is higgadtan értékesített, közelebb azonban nem kerültünk ellenfelünkhöz. (31:21). Csapatunk így hazai pályán, de mégis vendég csapatként 34:24-es vereséget szenvedett az MTK Budapest ellen.
 
 
 
 
 

Támogatóink