Játékos

Korosztály: 

Csapatunk balátlövője a hétvégén a Debrecen ellen 7 gólt szerzett és teljesítményével bekerült az M4 Sport Kézilabda magazinjának szakértői által összeállított Hét Csapatába is! Vele beszélgettünk.

Nagyon meglepődtem, nem akartam elhinni. – kezdte Zsófi mikor először megtudta, hogy a hét csapatába is bekerült. - Biztos voltam benne, hogy volt aki jobban teljesített nálam, úgyhogy nagyon örültem neki, hogy a szakértők véleménye által bekerülhettem a hét csapatába, Cvijiccsel együtt. :) 
Persze ettől még a földön maradok és ugyanúgy csinálom tovább a dolgom, ahogy eddig.

Hét gólt lőttél a Debrecen ellen, ebből hatot a második félidőben. Hogy élted meg a meccset?

Élvezni akartam a játékot a Debrecen ellen. Roland is ezt kérte tőlünk. Szerintem kihoztam magamból mindent, annak érdekében, hogy jól tudjak játszatni. Főleg ekkora közönség előtt. Engem ez nagyon motivált. Egyáltalán nem riadtam meg, hogy szinte teltház volt a csarnokban. Természetesen ez nem jöhetett volna létre a csapattársak nélkül. Éreztük egymást a pályán, próbáltam minél több gólpasszt adni én is akár a Bozsinak, vagy Szekinek is a befutásoknál. És a többiek is segítettek helyzetbe kerülni, lezárni a falat. Nagyon élveztem a meccset, az volt bennem, hogy soha ne legyen vége! :)

Hogy érzed magad a csapatnál és milyen az idei bajnokság?

Nagyon hamar befogadtak és én is gyorsan be tudtam illeszkedni. Kezdjük egymást megszokni a pályán. Elég kiélezett a bajnokság. Négy db két pontos együttes is van, de nem szeretnénk az utolsó négyben lenni, hanem az erős középmezőnyt céloznánk meg. Nem a kieséssel akarunk küzdeni. Kíváncsian várom a bajnokság további részét.

Három évvel ezelőtt egy rövid időre a Budaörs színeiben már bemutatkoztál az élvonalban. Milyen érzés ismét az első osztályban játszani?

Teljesen új szájíz. Nagyon hiányzott. Nem is akarok elmenni az élvonalból. Most érzem, hogy mind testileg, mind fejben megértem az első osztályra. Régebben még nem éreztem, hogy ez az én osztályom lenne. Ezért is játszottam többet NB I/B-ben, hogy megerősödjek és mind játékban, mind pedig játékintelligenciában tanuljak. Most úgy érzem, hogy 21 éves koromra megérett erre az idő.

Hogy fog telni az előttetek álló pár hét a válogatott szünet alatt?

A csapat a héten pihenőt kapott. De én nem tudok meglenni edzés nélkül, és nem is szeretnék kiesni a ritmusból, úgyhogy minden reggel meglátogatom az edzőtermet. Próbálok azért pihenni és emellett sokat sétálni a levegőn, a családdal lenni.

Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

Hajrá Érd!

Fotó - Horváth Balázs

Korosztály: 

Már csak pár nap és kezdetét veszi a K&H Liga új idénye. A több éve Érden játszó Paróczy Sárával és a nyáron érkező Puskás Lillával néztünk az új szezon elé.

Július elején egyéni programmal kezdték a lányok az alapozást az idei nyáron, majd edzőtáborba is elmentek, valamint több mérkőzésen is gyakorolhattak a szezonkezdet előtt. Paróczy Sárát és Puskás Lillát kérdeztük a felkészülésről, az edzésekről.

Paróczy Sára: Hosszúra nyúlt a felkészülés, de úgy gondolom, hogy a lányokkal kellőképpen felkészültünk. Az erős edzések ellenére sok mindent tudtunk gyakorolni és pozitívan állunk oda a starthoz.

Puskás Lilla: Pozitív csalódás volt ez az alapozás, nekem nagyon gyorsan eltelt. Az ötödik héten volt egy kisebb hullámvölgy, amikor azt éreztem, hogy fáradtabb vagyok, de akkor kaptunk négy nap pihenőt, úgyhogy az is jól jött ki. Nagyon motiváltan érkeztem ide és ez még mindig megvan. Örültem a sok edzésnek, hogy új edzővel, új csapattársakkal készülhetek. Ez mind eksztázisban tartott.

Sokkal magasabb intenzitásúak az edzések, jobban elfáradtam a végére. Szezon közben fog szerintem jobban kijönni a különbség az NB I/B-hez képest, hogy két meccs között több is edzés lesz, és továbbra is magas hőfokon kell végrehajtani a feladatokat. De én kifejezetten szeretem ezt a hajtást.

A csapatról

P.S.: Az új játékosok gyorsan beilleszkedtek, de nem is gondoltam, hogy ezzel probléma lesz, mert úgy érzem, hogy befogadó csapat vagyunk. Fiatalok, tehetségesek, egyből be is lehet őket vetni és segítségére lesznek a csapatnak.

P.L.: A közösséget nagyon szeretem, egyben van a csapat, befogadóak voltak a lányok. Az első edzőmérkőzésen még volt bennem egy kis izgulás, de utána szerencsére könnyen fel tudtam venni a többiek mozgását. Tudtam gólokat szerezni, gólpasszokat is adni, úgyhogy pozitívak voltak a meccsek eddig. Fel kellett vennem az iramot, de szerintem egész jól helyt álltam.

A bajnokságról

P.S.: Erősen szeretnénk kezdeni a bajnokságot. Aztán utána lesznek persze mérkőzések, ahol úgymond a gyakorlásé lesz inkább a szerep. Törekszünk arra, hogy ott is a maximumot nyújtsuk, így készülve arra, hogy később azokat a mérkőzéseket meg tudjuk nyerni, amelyek nekünk fontosak.

P.L.: Hatalmas motiváltság van bennem a bajnokság miatt. Nekem ez lesz az első évem az NB I-ben. Még nem ismernek annyira a csapatok, így remélem, hogy tudok majd váratlan szituációkat okozni és sok gólt lőni. A mezőnyt még annyira nem ismerem, de a Vác és az MTK elleni felkészülési meccsekből kiindulva, ha jól fogunk játszani, akkor bízom benne, hogy nem a kiesés elkerüléséért kell majd küzdenünk, hanem akár feljebb is léphetünk.

Az első mérkőzésről

P.S.: Hét eleje óta készülünk a NEKA ellen, nekünk ez egy fontos mérkőzés lesz, ráadásul ez az első meccs is a bajnokságban. A fő cél a győzelem, mindent próbálunk addig átvenni és amit az edzőnk kér megvalósítani.

P.L.: Kifejezetten várom a találkozót és motivált vagyok, mert én NEKA-s voltam és úgymond hazalátogatok. Négy évet töltöttem ott. Szerintem sok esélyünk van a győzelemre, hiszen a csapatunk hétről-hétre összeszokottabb, a NEKA-hoz pedig sokan most csatlakoztak. Bízom benne, hogy a rutin, amit a régebb óta első osztályú játékosaink jelentenek, az kifog jönni és elhozhatjuk a két pontot.

Hajrá Érd!

Fotó: Blasius Photography

Korosztály: 

Utolsó felkészülési meccsét játssza csütörtökön az Érd a 2022-2023-as bajnoki rajt előtt. Ábrahám Noémi nyilatkozott honlapunknak a felkészülésről és a Kispest elleni találkozóról. A meccs után szeretettel várjuk szurkolóinkat egy kötetlen találkozóra az Érd Arénában.

Több mint egy hónapja készül közösen együttesünk az új idényre, a héten pedig utolsó edzőmérkőzését is lejátssza az NB I/B-ben szereplő Kispest ellen.

Túl vagyunk az alapozás nehezén és lassan ráfordulunk a bajnoki rajtra. Egész jó állapotban érzem a csapatot, kezdünk összeállni. Egyre jobban érezzük magunkat a pályán is, az új társakkal megtaláltuk a közös hangot, úgyhogy minden rendben megy. Már várjuk az első fordulót. – kezdte Ábrahám Noémi.

Az Érd bő másfél hét múlva, szeptember 3-án a NEKA ellen kezdi az új szezont, de addig sem tétlenkednek a lányok.

A Kispest ellen szeretnénk gyakorolni a héten tanultakat, valamint védekezésben és támadásban is van még mit csiszolni, hogy a kezdésre minden meglegyen.

A mérkőzés után szeretettel várjuk a szurkolókat az Érd Arénában egy kötetlen közönségtalálkozóra, ahol beszélgethetnek a játékosokkal és természetesen lehetőség lesz közös fotók készítésére is.

Már várjuk csütörtöki programot is. A szurkolóink egész évben támogatnak minket, jó lesz találkozni velük az első meccs előtt, így tényleg százszázalékosan tudjuk majd kezdeni a szezont. – zárta szavait irányítónk.

ÉRD – Kispest NKK
Érd Aréna
2022. augusztus 25. (csütörtök) 16:00

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

A magyar női junior válogatott ezüstérmet szerzett a Celjében rendezett U20-as világbajnokságon. Csáki Lilla és Kiss Dorottya Zsófia az Érd játékosaként kapott meghívót a keretbe és remekül helyt állt a tornán.

Egy nappal a Norvégia ellen, szoros csatában elveszített finálé után (31-29), már jobb kedvűen nyilatkoztak a lányok:

Csáki Lilla: A döntő után még nem az volt bennünk, hogy mennyire örülünk a második helynek, hanem, hogy elvesztettük a meccset és nem erre készültünk, nem ez volt a célunk. De azóta már ülepedett annyit, és tisztáztuk mi is magunkban, hogy az ezüstérem is nagyon szép.

Kiss Dorottya Zsófia: Világbajnokságon, ha érmes helyezést ér el egy csapat, az már egy hatalmas dolog. A célunk az volt, hogy megnyerjük a vb-t, de ha eltelik egy kis idő, akkor ezt a második helyet is gyönyörűnek fogjuk látni. Én már most is annak látom, az ezüstérem is nagyon szépen csillog.

A csoportkörben, majd utána középdöntőben is veretlen maradt a válogatott. Sorban Egyiptom, az Egyesült Államok, Lengyelország, Svájc és Horvátország ellen is sikerült nyerni, majd következett az egyenes kieséses szakasz, ahol a dán-svéd duó keményebb falatnak bizonyult, de azon is átverekedték magukat a lányok.

Cs. L.: Nagyon nagy élmény volt a világbajnokság. Soha nem voltam még világversenyen, fantasztikus az egész atmoszféra. Sokat tanultam, mind támadásban, védekezésben, taktikában, és lövéstechnikában is. Edzettünk a meccsek között is, úgyhogy úgy érzem sok mindenben tudtam fejlődni.
Nagyon felemelő érzés a válogatottban játszani. Leírhatatlan amikor szól a himnusz és az országot képviseled. Nagyon sok szurkolónk volt, amit ezúton is köszönünk! Sokan támogattak bennünket és remek hangulatot varázsoltak, fantasztikus érzés volt.

K. D. Zs.: A torna óriási élmény volt, új játékosokkal ismerkedhettünk meg a Lillával. Teljesen más közösségbe kerültünk és boldog vagyok, hogy ezt megélhettük. Igyekeztem élni a lehetőséggel és kihasználni minden pillanatát. Teljesen más játékstílusú, kultúrájú csapatokkal találkozhattunk és úgy érzem, mind védekezésben, mind támadásban tudtam hozzátenni a korábbi formámhoz. Bízom benne, hogy azokat az információkat, amelyeket kint a vb-n tanultam hasznosítani tudom majd a jövőben.

Lilla és Zsófi is több góllal segítette a csapatot a hosszú menetelésben. A Norvégia elleni döntőben végül nem kerültek be a meccskeretbe lányaink, de így is mindent megtettek a csapat sikeréért.

K.D.Zs.: Együtt dobogott a szívünk a csapattal. Hiába voltunk a döntőben a lelátón, ugyanúgy drukkoltunk a lányoknak és ugyanúgy nyerni akartunk. Mindent megtettünk, amit szurkolóként megtudtunk.

Cs. L.: Helyre kellett magamban is raknom, hogy nem játszhattam minden meccsen, de így is a csapathoz tartoztam és szerettem volna, hogy a legsikeresebbek legyünk. Nem a pályán tettem a dolgom, hanem a pálya szélén szurkoltam.

Gratulálunk a lányoknak a szép eredményhez!

Az Érd július elején egyéni programmal elkezdte a felkészülést a 2022/23-as idényre, amihez Lilla és Zsófi is csatlakozik a héten. A közös edzések július 18-án kezdődnek.

Hajrá Érd!

Rovat: 
Korosztály: 

Az utóbbi hetekben bemutattuk érkezőinket, most pedig búcsúzunk a távozóktól. Tovább sok sikert kívánunk nekik!

Arról már korábban beszámoltunk, hogy Szabó Kitti a következő szezont nem az Érd színeiben kezdi meg. A 2018-ban junior világbajnoki címet szerző játékos 116 találatával a házi góllövőlista második helyén zárta a legutóbbi idényt.

A szerb válogatott Vukajlovics Alekszandra kölcsönben szerepelt együttesünknél és végül 120 gólt szerzett az NB I-ben.

Bódi Bernadett szezon közben érkezett Érdre, de fontos gólokkal, valamint tapasztalatával járult hozzá a bennmaradáshoz.

A következő idényt nem csapatunknál kezdi Mézes Laura és Takács Cecília sem.

Mindannyiuknak további sok sikert kívánunk pályafutásukhoz!

Korosztály: 

Megkezdi szereplését a magyar női junior válogatott a szlovéniai rendezésű világbajnokságon. A lányok, Csáki Lillával és Kiss Dorottya Zsófival a keretben már Celjében készülnek az Egyiptom elleni első mérkőzésre.

Kedden elutazott a junior válogatott Szlovéniába és szerdán este már pályára is lép a vb-n. Celje ismerős lehet a mienk számára, hiszen 2021-ben itt nyerték meg az Európa-bajnokságot. Csáki Lillát kérdeztük először az edzőtáborról és várakozásairól:

Egy jó felkészülésen vagyunk túl. Remekül sikerültek az edzőmérkőzések és alapvetően az edzések is. Szerintem nagyszerű csapatkohéziót sikerült kialakítani, úgyhogy összességében minden rendben van. Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk Egyiptom ellen, főleg, hogy ez lesz az első meccsünk is a vb-n. Ma mindenképp csak erre kell összpontosítanunk.

Az U20-as csapat Romániával, Angolával és Dél-Koreával csapott össze felkészülési találkozón Siófokon, és mindhárom mérkőzését megnyerte, majd utóbbi ellen a vb előtti utolsó felkészülési meccsen is magabiztosan, 32-19-re győzni tudott.

Kiss Zsófira több szerepkörben is számít ifj. Kiss Szilárd, így erről is mesélt:

Mindig meccsről meccsre kell fókuszálni, hogy mindig az adott mérkőzést nyerjük meg, de természetesen a fő cél azért a szemünk előtt lebeg: hogy sikerüljön a címvédés és világbajnokok tudjunk lenni. Közepes erősségű csoportba kerültünk, szeretnénk megszerezni a csoportelsőséget.

Nagyon boldog vagyok, hogy védekezésben és támadásban is számít rám a szövetségi edző. Igyekszem a maximumot nyújtani minden pillanatban és minden meccsen.

Sok sikert kívánunk a lányoknak!

Menetrend:

Június 22., szerda, 20:30: Magyarország–Egyiptom

Június 24., péntek, 16:30: Egyesült Államok–Magyarország

Június 25., szombat, 14:30: Magyarország–Lengyelország

A mérkőzéseket a Sport1 közvetíti.

Rovat: 
Korosztály: 

Horváth Dóra is aláírta új szerződését, így a védekezőspecialistára a következő szezonban is számíthat Horváth Roland.

A rutinos játékos a 2020/21-es szezonban érkezett az MTK együttesétől. Korábban játszott Mosonmagyaróváron, Győrben, Kecskeméten, Kisvárdán és az FTC színeiben még a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhatott. Ősszel a harmadik idényét kezdheti meg csapatunkban.

Sok sikert kívánunk!

Hajrá Érd!

Rovat: 
Korosztály: 

Újabb játékosunk kötelezte el magát a 2022/2023-as szezonra. A következő idényt is érdi színekben kezdi meg Fekete Bozsana.

Fekete Bozsana a 2020/21-es szezonban érkezett az MTK-tól. Előtte két évet játszott már csapatunkban 2015 és 2017 között. Balszélső poszton Horváth Roland csapatában is alapemberré nőtte ki magát és az utóbbi két évben összesen már 131 gólig jutott. Az idei bajnokságban 22 meccsen 51 gólt lőtt, amivel a házi góllövőlista 5. helyén zárt, valamint ötször betalált a Magyar Kupában is. A legjobb mérkőzéseit idén a Szombathely ellen hazai pályán, illetve a Dunaújváros ellen idegenben produkálta. Mindkét találkozón hatszor köszönt be az ellenfél hálójába.

További sok sikert kívánunk!

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Május vége óta készül az U20-as világbajnokságra a női junior kézilabda-válogatott, amely megnyerte a múlt héten rendezett Négy Nemzet-tornát. A keretben Csáki Lilla és Kiss Dorottya Zsófia képviseli csapatunkat, akik meséltek az eddigi tapasztalataikról.

Alig ért véget az NB I-es bajnokság két játékosunk máris elkezdte az alapozást. De még nem a következő szezonra, ugyanis Csáki Lilla és Kiss Zsófi is meghívót kapott a junior válogatott vb-re készülő keretébe.

Egyből kaptunk egy nagy terhelést, de szerintem így is mindenki várja az edzőtábort és a felkészülést a világbajnokságra. A bajnokság végén persze fáradtak voltunk, de megéri, mert hatalmas élményt nyújt a válogatott szereplés. – kezdte Csáki Lilla.

Az U20-as csapat Romániával, Angolával és Dél-Koreával csapott össze Siófokon, és mindhárom mérkőzését megnyerte. A szakvezetés ifj. Kiss Szilárd irányításával stílusában hasonló ellenfelekre készíti fel a lányokat, mint a vb-n rájuk váró csapatok. Magyarország mellett még Lengyelország, Egyiptom, és az Egyesült Államok tagja a H jelű kvartettnek.

Keményen készülünk a világbajnokságra, azért hogy a végső célunkat el tudjuk érni. Úgy gondolom, hogy edzésről edzésre egyre jobban össze tud szokni a csapat és egyre jobban érezzük egymást a pályán. Az edzések mellett nagyon hasznosak a felkészülési mérkőzések is, hiszen ezeken a mérkőzéseken derülnek ki, hogy mik azok a részletek, amelyeken még esetleg változtatni kell. Az elmúlt három találkozó úgy gondolom, hogy nagyon tanulságos volt, és megmutatta jelenleg hol tartunk a felkészülésben. – nyilatkozta Kiss Zsófi.

Zsófi az első és az utolsó mérkőzésen is gólt szerzett, míg Lilla mindegyik ellenfél hálóját megzörgette.

Nagyon jól szolgálják ezek a meccsek a felkészülésünket. A koreaiak teljesen más stílusú kézilabdát játszanak mint mi, vagy amit Európában megszoktunk. A románok hozzánk hasonlóan játszanak, az angolai játékosok pedig az esetleges technikai hiányosságukat keménységgel próbálták ellensúlyozni, úgyhogy figyelni kellett a sérülések elkerülésére is. Így mindhárom meccs más miatt volt jó tapasztalat. – folytatta Lilla.

A tornáig még további edzések és egy barátságos-mérkőzés vár a lányokra, hogy aztán a nemzeti együttes június 22-én, Celjében megkezdje szereplését a címvédés felé vezető úton.

Eredmények:

MAGYARORSZÁG - ROMÁNIA 40-29 (17-13)

MAGYARORSZÁG - ANGOLA 27-14 (14-4)

MAGYARORSZÁG - DÉL-KOREA 28-25 (13-14)

Korosztály: 

Átlövőben és irányítóban is bevethető játékos érkezik Csáki Zsófi személyében, aki egy ízben már megtapasztalhatta milyen az első osztály, de most az Érdnél szeretne bizonyítani.

Csáki Zsófi Szegeden kezdett kézilabdázni, majd az utóbbi három évben az Algyő csapatával NB II-ből feljutott a másodosztályba, ahol idén az előkelő negyedik helyen végzett az együttes.

Az előző csapatomnak köszönettel tartozom, úgy érzem nagyot tudtam fejlődni. Segítettek a csapattársaim is, és én is helyzetbe tudtam hozni őket, de szeretnék még többet fejlődni.

Óriási elismerés, hogy Horváth Roland bizalmat szavazott nekem. Már régóta szerettem volna együtt dolgozni vele. Tudom, hogy nála tudok a legjobban fejlődni.

Csáki Zsófi a 2018/19-es szezonban, a Budaörs színeiben már bemutatkozott az élvonalban, az Érd elleni találkozón három gólt is szerzett.

A Budaörsnél kevesebb játéklehetőséget kaptam, mert még fiatalabb voltam. Érden szeretnék kibontakozni az első osztályban. Csikócsapat az Érd, nagyon sok új játékos lesz. Nálam fiatalabbak is vannak, úgyhogy szeretnék minél jobban kiteljesedni és megmutatni mit is tudok igazán. Ezt még az első NB I-es szezonomban nem nagyon tudtam megmutatni, de amikor megkaptam a játéklehetőséget, azt úgy érzem maximálisan kihasználtam. Pont az Érd elleni meccseken játszottam a legtöbbet. :)

Azért nem lesz teljesen ismeretlen a keret. Hadfi Grétit, Landi Gabit is ismerem, Dávid-Azari Fruzsi pedig még a Budaörsnél volt csapattársam.

A fiatal játékos balátlövő poszton játszott eddig, az előző szezonban 26 meccsen 105 gólig jutott.

Rolanddal még pontosan nem egyeztettünk, hogy hol számít rám. Mindegyik belső poszton játszottam már, úgyhogy nem leszek megilletődve, ha átkerülök jobbátlövőbe, vagy irányítóba. Hivatalosan balátlövő a posztom, de bárhol megállom a helyem.

Sok sikert kívánunk Érden!

Támogatóink