U8

Ráckeve VKSK

Kóka KSK

EURONOVEX USE

Aranyszarvas SE

Tolnay Lajos Általános Iskola

Budaörs Handball

Vecsés SE

Korosztály: 

Felnőtt csapatunk szerdán 22:21-es vereséget szenvedett DVSC-TVP együttese ellen a Magyar Kupa negyeddöntőjében, így nem jutottunk be a sorozat négyes döntőjébe. A hét utolsó napján pedig a K&H női kézilabda liga 14. fordulójában a Siófok KC ellen értünk el 36:29-es győzelmet az ÉRD Arénában.

A Magyar Kupa elődöntőjébe jutásról döntő találkozót a DVSC-TVP kezdte jobban, Klivinyi Kinga találatával szemben a hazaiak négyszer voltak eredményesek (4:1). Zeljana Stojak több ízben is nagyszerűen védett, majd csapatunk hiába került háromszor is emberhátrányba, 7:7-nél utolértük ellenfelünket. A félidő hajrában felváltva születtek a gólok, a szünetben 10:10 volt az állás. A fordulás után a játékrész hatodik percében már lányaink vezettek (12:13), majd a hazaiak visszavették a vezetést, de utána zsinórban négy találatot szerezve az utolsó negyedórára fordulva háromgólos előnyünk volt (14:17). A hazaiak csökkentették hátrányukat, de az 54. percben még lányainknál volt az előny (20:21). Az utolsó percekben két büntetővel fordított a DVSC-TVP, melyre már nem volt válaszunk, így 22:21-es vereséget szenvedtünk a Magyar Kupa negyeddöntőjében, és így nem jutottunk be a sorozat négyes döntőjébe.
 
ÉRD Magyar Kupa góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
A szezonban a Siófok KC elleni második mérkőzésünket jól kezdték lányaink, hiszen támadásban négyszer is bevettük az ellenfél kapuját, míg védekezésben jól állítottuk meg a vendég támadásokat, melynek köszönhetően a hetedik percben 4:0 állt az ÉRD Aréna eredményjelzőjén. Az első negyedóra végére kiegyenlített az SKC, de Larissa Araújo góljával visszavettük a vezetést (6:5) A következő percekben nem tudtunk nagyobb előnyre szert tenni, így a félidő hajrájára 13:13-as állásnál érkeztünk. A játékrész utolsó öt percében Janurik Kinga nem kapott gólt, míg lányaink négyszer is eredményesek voltak. A 17:13-as félidei eredmény után négy perc elteltével egy találatra csökkentette hátrányát a Siófok, de Klivinyi Kinga góljaival tartottuk előnyünket (20:19). A mérkőzés utolsó tíz percéig nem nőtt két találatnál nagyobbra a különbség a két csapat között (28:26), de az ezt követő hat minutumban ötször vettük be ellenfelünk kapuját, ellenben a Balaton-partiak nem tudtak gólt lőni Janurik Kingának (33:26). A 36:29-es győzelmünkkel záruló mérkőzésen Gridnyeva Szvetlana Triscsuk Krisztina időntúli hétméteresét hárította (36:29). 
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I-es utánpótlás együtteseink a Siófok KC ellen léptek pályára a hétvégén, de a pontszerzés ifjúsági és junior lányainknak sem sikerült. Kiemelt serdülő bajnokságban szereplő csapatunk a Győri Audi ETO KC együttese ellen maradt alul, míg U11-es lányaink a Kovács L. régió felsőházában két győzelemmel zárták a hétvégi fordulókat. U8-as együttesünk két mérkőzéséből egyet megnyert, egyen pedig vereséget szenvedett. Gratulálunk a győzelmekhez!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2017. február 14., kedd
 
KSB leány | ÉRD - Győri Audi ETO KC 20:43 (9:21)
 
2017. február 15., szerda
 
Magyar Kupa | DVSC-TVP - ÉRD 22:21 (10:10)
 
2017. február 18. szombat
 
U8 Kovács L. régió | ÉRD - Kóka KSK 8:10 (3:5)
U8 Kovács L. régió | Dunavarsányi TE - ÉRD 0:11 (0:7)
 
2017. február 19., vasárnap
 
U11 Kovács L. régió Felsőház | ÉRD - Kántor Anikó SE 17:9 (9:4)
U11 Kovács L. régió Felsőház | Ipress Center-Vác - ÉRD 9:18 (2:10)
 
NB I Ifjúsági | ÉRD - Siófok KC 25:40 (13:21)
NB I Junior | ÉRD - Siófok KC 25:44 (13:19)
 
NB I Felnőtt | ÉRD - Siófok KC 36:29 (17:13)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Csapatunk a héten ismét kétszer lép pályára. Szerdán a Magyar Kupa négyes döntőjébe jutás lesz a tét a DVSC-TVP otthonában, míg négy nappal később a K&H női kézilabda liga 14. fordulójában a Siófok KC lesz az ellenfelünk az ÉRD Arénában. A mérkőzésre jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán! 
 
Magyar Kupa - Negyeddöntő
DVSC-TVP - ÉRD
 
Időpont: 2017. február 15., szerda 18:00
Helyszín: Hódos Imre Sportcsarnok (4028 Debrecen, Kassai út 32-34.)
Játékvezetők: Andorka Miklós, Hucker Róbert
 
K&H női kézilabda liga - 14. forduló
ÉRD - Siófok KC
 
Időpont: 2017. február 19., vasárnap 17:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Bíró Ádám, Kiss Olivér
 
Az ifjúsági találkozó 12, a junior mérkőzés 14 órakor kezdődik! 
 
Szurkolói információk
 
A találkozóra jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NB I-es utánpótlás találkozók megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják az Arénát! 
 
A mérkőzésre érvényes jegyárak: 
Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft
 
A belépés 6 év alatt ingyenes! 
 
DÍJMENTES JEGYEK
Bővebb információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2017. február 14., kedd
 
KSB leány | Batthyány Tornacsarnok, Érd
17:30 ÉRD - Győri Audi ETO KC
 
2017. február 15., szerda
 
Magyar Kupa | Hódos Imre Sportcsarnok
18:00 DVSC-TVP - ÉRD
 
2017. február 18. szombat
 
U8 Kovács L. régió | Tápiószele Általános Iskola (2766 Tápiószele, Liliom út 11.)
10:30 ÉRD - Kóka KSK
11:30 Dunavarsányi TE - ÉRD
 
2017. február 19., vasárnap
 
U11 Kovács L. régió Felsőház | Batthyány Tornacsarnok, Érd
09:00 ÉRD - Kántor Anikó SE
16:00 Ipress Center-Vác - ÉRD
 
NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna
12:00 ÉRD - Siófok KC
 
NB I Junior | ÉRD Aréna
14:00 ÉRD - Siófok KC
 
NB I Felnőtt | ÉRD Aréna
17:00 ÉRD - Siófok KC
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 

Felnőtt csapatunk szombaton EHF-Kupa C-csoportjának harmadik körében 35:28-as vereséget szenvedett a norvég Byasen Trondheim otthonában.

A csoportkör harmadik mérkőzését jól kezdték lányaink, Mireya González, Kisfaludy Anett és Katarina Krpez Slezak góljaival három góllal vezettünk, és ellenfelünk a találkozó 6. percében vette be először Janurik Kinga kapuját. 4:8-as állás után felváltva estek a találatok, a hazaiak minden góljára volt válaszunk. A 23. percben Janurik Kinga kapujából kimozdulva miután elütötte a labdát, ütközött az ellenfél játékosával, így azonnali piros lappal kiállították. A félidő hajrájában a Byasen ledolgozott két találatot hátrányából, így a szünetben 15:17-re vezettünk. A folytatásban Mireya González Álvarez vette be először a norvégok kapuját, majd 18:18-nál egyenlített ellenfelünk. 20:20 után a hazai csapat zsinórban hatszor vette be hálónkat, így a mérkőzés utolsó tíz percére hatgólos hátrányban fordultunk. A találkozón Szabó Laura lőtte utolsó három gólunkat, saját nevelésű beállónk két hétméterest értékesített, majd Mireya González Álvarez bejátszását értékesítette a 35:28-as végeredménnyel véget érő összecsapáson.
 
ÉRD EHF-Kupa góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
Kiemelt serdülő bajnokságban szereplő csapatunk nem bírt a DKKA együttesével, míg Pest megye junior lányaink a Domony KSE ellen maradtak alul. U11-es csapatunk a Kovács László régió felsőházában egy győzelemmel és egy vereséggel zárta a hétvégét, gratulálunk a győzelemhez!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2017. január 19., csütörtök
 
KSB leány | ÉRD - DKKA 21:39 (8:19)
 
2017. január 21., szombat
 
Pest megyei női junior | ÉRD - Domony KSE 14:34 (7:21) 
 
EHF-Kupa | Byasen Trondheim - ÉRD 35:28 (15:17)
 
2017. január 15., vasárnap
 
U8 Kovács L. régió | ÉRD - Pilisvörösvári KSK 3:21 (1:13)
U8 Kovács L. régió | Szigetszentmiklósi NKSE - ÉRD 15:10 (8:5)
 
U11 Kovács L. régió Felsőház | ÉRD - Szigetszentmiklósi NKSE I 16:30 (10:10)
U11 Kovács L. régió Felsőház | Ceglédi KCSE - ÉRD 14:26 (6:15)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink