U13 I. osztály

A szezon utolsó mérkőzésén NB I-es felnőtt csapatunk 29:21-es győzelmet ért el a Budaörs Handball együttese ellen. A találkozó után lányaink nyakába kerültek a bajnoki bronzérmek.

A K&H női kézilabda liga 2017/2018-as évadának záró fordulójában együttesünk Tóth Gabriella és Mariama Signaté révén szerzett vezetést, majd Krpez Slezák Katarina hétméteresből szerzett találatával 4:3-ra vezettünk. A folytatásban irányítónk duplázott, szélsőink, Gávai Szonja és Krpez Slezák Katarina góljaival negyedóra elteltével 9:7-re vezettünk. A következő percekben Kisfaludy Anett és Jamina Roberts is feliratkozott a gólszerzők listájára (13:9). 15:12 után után Andjela Bulatovic jegyzett találatot még az első félidőben, majd a második játékrész elején Krpez Slezák Katarina és Coralie Lassource növelték hatra vezetésünket (18:12). Jobbszélsőnk a hétméteresvonalról is eredményes volt, míg a vendégek Julie Foggea eszén nem tudtak túljárni büntetőből. A hajrára Jamina Roberts, Tóth Gabriella és Kisfaludy Anett növelték kilencgólosra előnyünket. Az utolsó percekben utánpótlás játékosaink is pályára léptek, a 29:21-es végeredményt Domokos Dalma állította be. A lefújás után Dr. Aradszki András, Érd MJV országgyűlési képviselője, T. Mészáros András, Érd MJV Polgármestere, Zsiga Gyula, a Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai Igazgatója és Rupp István, a Magyar Kézilabda Szövetség Versenyigazgatója adta át együttesünk tagjainak a bronzérmeket.

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

Pénteken ifjúsági III. osztályú csapatunk a Bajnokok Tornáján vett részt, ahol két győzelemmel és két vereséggel a 4. helyen végzett. Pest megye ifjúsági lányaink a rájátszásban a Csömöri KSK-t győzték le, míg U13 2. osztályú együttesünk mind a két találkozóját megnyerte hétvégén, és ezzel a második helyen zárta a bajnokság küzdelmeit. A hét utolsó napján U13 1. osztályú csapatunk két mérkőzéséből egy találkozón gyűjtötte be a bajnoki pontokat. Gratulálunk a győzelmekhez!

A hét ÉRD eredményei:

2018. május 23., szerda

NB I felnőtt | ÉRD - Budaörs Handball 29:21 (16:12)

 

2018. május 25., péntek

Ifjúsági III. osztály - Bajnokok Tornája 2018 | ÉRD II - Szigetszentmiklós NKSE 23:15 (15:6)

Ifjúsági III. osztály - Bajnokok Tornája 2018 | ÉRD II - Szeghalmi NKC 34:23 (16:8)

Ifjúsági III. osztály - Bajnokok Tornája 2018 elődöntő | Dorogi ESE - ÉRD 19:15 (10:7)   

Ifjúsági III. osztály - Bajnokok Tornája 2018 3. helyért| ÉRD II - Szigetszentmiklós NKSE 21:22 (11:13)

 

2018. május 26., szombat

Pest megye ifjúsági 17-19. helyért | ÉRD III - Csömöri KSK 41:15 (19:3)

 

U13 2. osztály Kovács L. régió felsőház |  Budaörsi KSE - ÉRD 16:26 (13:14)

U13 2. osztály Kovács L. régió felsőház | ÉRD - Vecsési SE 23:21 (12:7)

 

U8 Kovács László régió | Inárcs-Örkény KC - ÉRD I 

U8 Kovács László régió | ÉRD II - Dunakanyar Kézilabda Akadémia II

U8 Kovács László régió | ÉRD I - Inárcs-Örkény KC

U8 Kovács László régió | Dunakanyar Kézilabda Akadémia I - ÉRD II

 

2018. május 27., vasárnap

U13 1. osztály Kelet-Nyugat 19-24. helyért | Kisvárdai KC - ÉRD 23:26 (13:14)

U13 1. osztály Kelet-Nyugat 19-24. helyért | Alba Fehérvár KC - ÉRD 25:16 (13:8)

 

Hajrá ÉRD!

Rovat: 

Klubunk a 2017/2018-as szezon ünnepélyes évzáróját június 13-án, szerdán 18:00-tól tartja az ÉRD Arénában. Az eseményre ezúton kedves szurkolóinkat is szeretettel meghívjuk!

A bajnoki évad zárásaként, hagyományainkhoz híven felnőtt csapatunk, utánpótlás együtteseink és szurkolóink ünnepélyes évzáróval búcsúztatják együtt a szezont. Az ÉRD Arénában június 13-án, szerdán 18:00-tól együtt ünnepeljük a 2017/2018-as idény végét, a sorozatban megszerzett, az így már sportágtörténelmi hatodik bajnoki bronzérmet, a klub történetének második Magyar Kupa ezüstérmét és utánpótlás csapataink sikereit. Az ünnepélyes évzáróra kedves szurkolóinkat is sok szeretettel várjuk!

 

A 2017/2018-as szezon utolsó mérkőzésén a Budaörs Handball együttese ellen lép pályára felnőtt csapatunk az ÉRD Arénában. A találkozóra jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna recepcióján és az ÉRD Aréna weboldalán. A találkozó végén bérletes szurkolóink, és azok között akik elővételben megvették a jegyüket kisorsoljuk a játékosok mezeit. Ne maradj le a mérkőzésről és az értékes ereklyékről!

K&H női kézilabda liga - 26. forduló
ÉRD - Budaörs Handball


Időpont: 2018. május 23., szerda 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Medve Róbert, Tarnavölgyi Gergely

Nyerd meg belépőjegyeddel a lányok mezeit!

Azok között, akik elővételben az ÉRD Aréna jegypénztárában, vagy az ÉRD Aréna honlapján (http://erdarena.hu/index.php?p=jegy) 2018.05.22. 20:00-ig megvették a belépőjegyüket, a mérkőzés végén kisorsoljuk a játékosok mezeit.

A nyereményt azonnal átadja személyesen a mez gazdája a nyertesnek!

Természetesen a bérlettel rendelkező szurkolóink helyei is részt vesznek a sorsolásban.

Szurkolói információk:

A találkozóra jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. 

A mérkőzésre érvényes jegyárak:

Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft

A belépés 6 év alatt ingyenes! 

DÍJMENTES JEGYEK

Részletes információ: https://handballerd.hu/node/42920

 

A hét ÉRD mérkőzései:

2018. május 23., szerda

NB I felnőtt | ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)

18:00 ÉRD - Budaörs Handball

 

2018. május 25., péntek

Ifjúsági III. osztály - Bajnokok Tornája 2018 | Dunakeszi Szent István Ált. Isk. (2120 Dunakeszi, Repülőtéri u. 3.)

10:00 ÉRD II - Szigetszentmiklós NKSE

13:20 ÉRD II - Szeghalmi NKC

 

2018. május 26., szombat

Pest megye ifjúsági 17-19. helyért | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

09:30 ÉRD III - Csömöri KSK

 

U13 2. osztály Kovács L. régió felsőház | Ceglédi Gál József Sportcsarnok (2700 Cegléd, Rákóczi út 33.)

11:00 Budaörsi KSE - ÉRD

13:00 ÉRD - Vecsési SE

 

U8 Kovács László régió | OBO Aréna Dabas (2370 Dabas, Iskola u. 5.)

12:00 Inárcs-Örkény KC - ÉRD I

13:00 ÉRD II - Dunakanyar Kézilabda Akadémia II

14:00 ÉRD I - Inárcs-Örkény KC

14:00 Dunakanyar Kézilabda Akadémia I - ÉRD II

 

2018. május 27., vasárnap

U13 1. osztály Kelet-Nyugat 19-24. helyért | Vác Városi Sportcsarnok (2600 Vác, Bán Márton u. 3.)

11:00 Kisvárdai KC - ÉRD

14:00 Alba Fehérvár KC - ÉRD

 

Hajrá ÉRD!

2018. május 6. 11:00
Helyszín: 
Földi Imre Sportcsarnok
2018. május 6. 13:00
Helyszín: 
Földi Imre Sportcsarnok

Felnőtt csapatunk 23:24-es vereséget szenvedett a K&H női kézilabda liga 24. fordulójában a GVM Europe-Vác együttese ellen. Utánpótlás csapataink három mérkőzést nyertek a héten.

Jól kezdtük a mérkőzést, hiszen Kisfaludy Anett és Mariama Signaté révén lányaink szerezték az első két gólt. Szélsőink, Krpez Slezák Katarina és Gávai Szonja találataival tartottuk vezetésünket egészen a 10. percig, amikor 5:5-nél egyenlítettek a vendégek. A játékrész középső harmadában felváltva születtek a találatok, Kiss Nikolett, Tóth Gabriella és Krpez Slezák Katarina góljaira is volt válasza a Vácnak (9:9). A félidő hajrájában ötször voltunk eredményesek, míg Janurik Kinga kapuját csak háromszor vette be ellenfelünk, így a szünetre 14:12-es előnnyel vonulhattunk. A fordulás után egyenlített a Vác, de Krpez Slezák Katarina hétméteresgóljával visszavettük a vezetést (15:14). 16:15 után fordítottak a vendégek, és hiába vette be Kisfaludy Anett, Andjela Bulatovic és Kiss Nikolett is a kaput, nem sikerült az egyenlítés. Az 51. minutumban Mariama Signaté átlövésből egalizált, majd Krpez Slezák Katarina és francia balátlövőnk is újra egyenlített, de az utolsó vendég gólra nem volt válaszunk, így a találkozó 23:24-es végeredménnyel zárult.

 

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

Szombaton serdülő III. osztályú lányaink tizenhat gólos győzelmet értek el a Budaörs KSE ellen, míg U10-es csapatunknak nem sikerült a pontszerzés a hétvégi két fordulóban. U13 1. osztályú együttesünk vereséget szenvedtek a Tatabányai SC ellen, azonban az Oxxo Energy Orosházi NKC ellen győzelmet arattak. Bp. I.o. felnőtt csapatunk vereséget szenvedett Kinizsi TTK II otthonában, míg  Pest megye felnőtt bajnokságban szereplő lányaink tízgólos győzelemnek örülhettek. Gratulálunk a győzelmekhez!

A hét ÉRD mérkőzései:

2018. május 4., péntek

NB I felnőtt | ÉRD - GVM Europe-Vác 23:24 (14:12)

 

2018. május 5., szombat

Serdülő III. osztály | ÉRD II - Budaörsi KSE 34:18 (18:10)

 

U10 Kovács László régió | ÉRD - Budaörsi KSE 10:15 (6:9)

U10 Kovács László régió | GVM Europe-Vác - ÉRD 18:6 (10:4)

 

2018. május 6., vasárnap

 

U13 1. osztály 19-24. helyért | ÉRD - Tatabányai SC 22:27 (7:16)

U13 1. osztály 19-24. helyért | Oxxo Energy Orosházi NKC - ÉRD 16:19 (7:9)

 

Bp. I.o. felnőtt | Kinizsi TTK II - ÉRD III 38:15 (18:7)

 

Pest megye 1-4. helyért | Csömöri KSK - ÉRD II 29:39 (15:16)

 

Hajrá ÉRD!

2018. április 28. 13:00
Helyszín: 
Köfém Csarnok
2018. április 28. 11:00
Helyszín: 
Köfém Csarnok

NB I-es felnőtt csapatunk pénteken a GVM Europe-Vác együttese ellen lép pályára hazai környezetben. A mérkőzésre jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán! Utánpótlás együtteseink hat mérkőzést vívnak a héten.

K&H női kézilabda liga - 24. forduló
ÉRD - GVM Europe-Vác


Időpont: 2018. május 4., péntek 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor István

Szurkolói információk:

A találkozóra jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Arénaweboldalán. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. 

A mérkőzésre érvényes jegyárak:

Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft

A belépés 6 év alatt ingyenes! 

DÍJMENTES JEGYEK

Részletes információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php

A hét ÉRD mérkőzései:

2018. május 4., péntek

NB I felnőtt | ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)

18:00 ÉRD - GVM Europe-Vác

 

2018. május 5., szombat

Serdülő III. osztály | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

10:00 ÉRD II - Budaörsi KSE

 

U10 Kovács László régió | Vác Városi Sportcsarnok (2600 Vác, Bán Márton u. 3.)

10:00 ÉRD - Budaörsi KSE

12:15 GVM Europe-Vác - ÉRD

 

2018. május 6., vasárnap

 

U13 1. osztály 19-24 helyért | Földi Imre Sportcsarnok (2800 Tatabánya, Szent Borbála út 19.)

11:00 ÉRD - Tatabányai SC

13:00 Oxxo Energy Orosházi NKC - ÉRD

 

Bp. I.o. felnőtt | Csömöri Sportcsarnok (2141 Csömör, Major utca 7-9.)

15:30 Kinizsi TTK II - ÉRD III

 

 

Pest megye 1-4. helyért | Csömöri Sportcsarnok (2141 Csömör, Major utca 7-9.)

18:30 Csömöri KSK - ÉRD II

 

Hajrá ÉRD!

NB I-es felnőtt csapatunk szerdán 31:25-re nyert a Kisvárda Master Good SE ellen az ÉRD Arénában, majd a hét utolsó napján nyolcgólos győzelmet ért el a Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE otthonában. Utánpótlás együtteseink öt mérkőzést nyertek meg a héten.

Jól kezdte csapatunk a 22. forduló mérkőzését a Kisvárda Master Good SE ellen, hiszen Krpez Slezák Katarina és Kiss Nikolett találataival öt perc elteltével 3:0-ra vezettünk. A fantasztikus bravúrokat bemutató Janurik Kinga a 7. minutumban kapta az első gólt, azonban 4:4-nél egyenlített ellenfelünk, de negyedóra elteltével már néggyel vezettünk (9:5). A folytatásban Tóth Gabriella, Mariama Signaté és Gávai Szonja növelték góljaink számát. A félidő hajrájában Krpez Slezák Katarina büntetőből és akcióból is bevette a kaput, míg a 17:12-es félidei eredményt Janurik Kinga egészpályás találata állította be. A szünetben ifjúsági III. osztályú lányaink Németh Miklóstól, a Fejér Megyei Kézilabda Szövetség főtitkárától kapták meg bajnoki aranyérmüket, majd a fordulás után jobbszélsőnk, Kiss Nikolett és Tóth Gabriella növelték előnyünket. A következő percekben felváltva születtek a találatok, majd ellenfelünk csökkentette hátrányát, de Kiss Nikolett átlövés, valamint Krpez Slezák Katarina lerohanásgólja visszaállította a hattalálatos különbséget (26:20). A mérkőzés utolsó perceiben Mariama Signaté a szaggatottról, Tóth Gabriella pedig talpról vette be a kaput a 31:25-ös végeredménnyel záruló összecsapáson.

 

Négy nappal később lányaink a Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE otthonában léptek parkettre, ahol öt perc elteltével 3:3 állt az eredményjelzőn. Ezt követően ellenfelünk tizenhárom minutum alatt egyszer vette be Julie Foggea kapuját, míg csapatunk Krpez Slezák Katarina négy, illetve Mariama Signaté két góljával összesen hatszor volt eredményes (4:9). A félidő utolsó harmadára fordulva Kiss Nikolett, Tóth Gabriella és Coralie Lassoruce növelték előnyünket, majd saját nevelésű beállónk, Szabó Laura is megszerezte első gólját a mérkőzésen. A 8:16-os félidő után lányaink közül először Kisfaludy Anett talált be, majd gyors ellentámadás után Jamina Roberts is a hálóba lőtt. A következő percekben Szabó Laura értékesített hétméterest, míg Julie Foggea védte a hazaiak büntetőjét. Az 57. percben a védekezésben is nagy szerepet játszó Kisfaludy Anett ötödik góljával 18:24-re alakította az eredményt. A mérkőzés hajrájában fiataljaink is megmutathatták tudásukat, sőt Domokos Dalma büntetőből megszerezte első NB I-es gólját is (22:30).

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

Kedden ifjúsági III. osztályú lányaink a Kiskunhalas ellen gyűjtötték be a két pontot, mellyel veretlenül nyerték meg bajnokságot. Egy nappal később serdülő és ifjúsági I. osztályú csapatunk is a NEKA korosztályos együttesét fogadta az ÉRD Arénában, de a győzelem nem sikerült lányainknak. U13 1. osztályú csapatunk a 19-24. helyért, és U13 2. osztályú együttesünk a bajnokság felsőházában is egy-egy győzelmet szerzett a hétvégi fordulókban. Pest megye ifjúsági csapatunk tizenhat góllal nyert Csömörön, míg serdülő III. osztályú együttesünk a Dunaújvárosi AC ellen bizonyult jobbnak. Gratulálunk a győzelmekhez!

A hét ÉRD eredményei:

2018. április 24., kedd

Ifjúsági III. osztály | ÉRD II - Kiskunhalas UKSC 47:23 (23:9)

 

2018. április 25., szerda

Serdülő I. osztály | ÉRD - NEKA 18:31 (9:14)

 

Ifjúsági I. osztály | ÉRD - NEKA I 21:39 (6:20)

 

NB I felnőtt | ÉRD - Kisvárda Master Good SE 31:25 (17:12)

 

2018. április 28., szombat

U13 2. osztály felsőház | ÉRD - Inárcs-Örkény KC 30:14 (16:5)

U13 2. osztály felsőház | ÉRD - Dabas KC VSE 16:17 (6:10)

 

 

U13 1. osztály 19-24. helyért | ÉRD - GVM Europe-Vác 22:21 (12:11)

U13 1. osztály 19-24. helyért | ÉRD - Kisvárdai KC 23:27 (10:14)

 

Pest megye ifjúsági 17-19. helyért | Csömöri KSK - ÉRD III 22:40 (13:17)

 

2018. április 29., vasárnap

Serdülő III. osztály | Dunaújvárosi AC - ÉRD II 4:24 (1:14)

 

NB I felnőtt | Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE - ÉRD 22:30 (9:16)

 

Hajrá ÉRD!

Támogatóink