U13 I. osztály

Rovat: 

Utánpótlás játékosaink felnőtt csapatunkkal kiegészülve hagyományainkhoz híven sorversennyel és ajándékozással ünnepelték közösen a karácsonyt, és búcsúztatták a 2017-es évet.

A 2017-es év búcsúztatásának ünnepségére idén is összegyűlt klubunk apraja-nagyja az ÉRD Arénában. NB I-es felnőtt csapatunk tagjaitól egészen a legfiatalabb játékosunkig több mint 160-an mutathatták meg, hogy mennyire élelmesek a különböző ügyességi feladatokban. Felnőtt együttesünk játékosai voltak csapatkapitányai a vegyes korosztályokból álló csapatoknak kapitányai voltak, és extázisban harcoltak, segítették a kisebbeket, hogy az ő csapatuk nyerjen. A sorverseny remek hangulatban telt, köszönhetően a játékos feladatoknak. 

A sorverseny első helyezettje szoros csatában Janurik Kinga csapata lett, a Bernát Dorina és Reizinger Sára által vezetett csoport előtt, a harmadik helyezett pedig Andjela Bulatovic gárdája lett. A verseny végeztével NB I-es felnőtt lányaink az erre az eseményre saját maguk által koreografált táncot tanították meg utánpótlás játékosainknak, majd végül közösen is előadták a szülőknek. Az eredményhirdetésen klubunk elnöke, Tekauer Norbert adott át minden játékosunknak ÉRD ajándéktárgyakat. Az esemény zárásaként az egész ÉRD Aréna: játékosok, edzők és szülők közösen énekelték el a "Jégvarázs: Legyen hó" című számát. Végezetül egy közös vacsorával zárult az ünnepség, amely ismét felejthetetlen élmény volt kicsiknek és nagyoknak egyaránt. 

 

2017. december 3. 14:00
Helyszín: 
Vasas Sportcsarnok
2017. december 3. 16:00
Helyszín: 
Vasas Sportcsarnok

A magyar női kézilabda-válogatott két vereséggel kezdte a németországi világbajnokságot. Svédország egy győzelmet és egy vereséget tudhat maga mögött, míg Szerbia és Spanyolország hibátlan két kör után. Utánpótlás együtteseink három győzelmet szereztek a héten.

A magyar válogatott Norvégia és Svédország ellen két vereséggel nyitotta a németországi világbajnokságot. Klivinyi Kinga ötször, Kisfaludy Anett kétszer volt eredményes az első két fordulóban. Jamina Roberts és Svédország előbb Lengyelország ellen maradt alul, majd a magyar válogatott ellen javított. Jamina összesen tízszer talált a hálóba a mérkőzéseken. Szerbia Krpez Slezák Katarinával a soraiban a D-csoportban, míg Mireya González Álvarez és Spanyolország az A-csoportban vette sikerrel első két mérkőzését a tornán. Jobbszélsőnk tizennégyszer, jobbátlövőnk pedig négyszer vette be az ellenfelek kapuját.

Serdülő III. osztályú csapatunk a Budai Farkasok ellen szerzett két pontot, míg U10-es lányaink veretlenül vívták meg hétvégi két mérkőzésüket. U13 I. osztályú csapatunk nem szerzett pontot a hét utolsó napján, U13 II. osztályú együttesünk egy győzelemmel és egy vereséggel zárta a hétvégét. Bp. I. osztályú csapatunk a Rév TSC ellen kapott ki. Gratulálunk a győzelmekhez!

 

Az elmúlt hét ÉRD játékosainak válogatott mérkőzései:

2017. december 2, szombat

A-csoport - Spanyolország - Angola 28:24 (15:13)

B-csoport - Svédország - Lengyelország 30:33 (15:17) 

B-csoport - Norvégia - Magyarország 30:22 (21:11)

D-csoport - Szerbia - Kína 43:23 (21:11)

 

2017. december 3, vasárnap

A-csoport - Paraguay - Spanyolország 15:32 (6:16)

B-csoport - Magyarország - Svédország 22:25 (11:11)

D-csoport - Kamerun - Szerbia 21:34 (9:20)

 

Az elmúlt hét ÉRD mérkőzései:

2017. december 2, szombat

Serdülő III. osztály | ÉRD II - Budai Farkasok 43:13 (19:5)

 

2017. december 3, vasárnap

U10 Kovács László régió | Gyömrői KA - ÉRD 9:15 (5:6)

U10 Kovács László régió | Budaörsi KSE - ÉRD 8:8 (4:4)

 

U13 2. osztály Kovács László régió B csoport | ÉRD - Budaörsi KSE 17:19 (8:12)

U13 2. osztály Kovács László régió B csoport | Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD 15:25 (9:11)

 

U13 1. osztály Nyugat Alsóház (C-D) | ÉRD - DKKA 13:34 (4:14)

U13 1. osztály Nyugat Alsóház (C-D) | Alba Fehérvár KC - ÉRD 20:13 (10:5)

 

Bp. I.o. felnőtt | ÉRD III - Rév TSC 21:27 (9:13)

 

Hajrá ÉRD!

Tatabányai SC

December 1-én, pénteken kezdetét veszi a 2017-es németországi női kézilabda-világbajnokság. A magyar válogatott szombaton Norvégia, vasárnap pedig Svédország legjobbjai ellen lép pályára a héten. Utánpótlás csapataink hét mérkőzésen szerepelnek a bajnokság küzdelmeiben.

A hét ÉRD játékosainak válogatott mérkőzései:

2017. december 2, szombat

15:30 Szerbia - Kína (D-csoport)

18:00 Svédország - Lengyelország (B-csoport)

20:30 Spanyolország - Angola (A-csoport)

20:30 Norvégia - Magyarország (B-csoport)

 

2017. december 3, vasárnap

14:00 Kamerun - Szerbia (D-csoport)

18:00 Magyarország - Svédország (B-csoport)

20:30 Paraguay - Spanyolország (A-csoport)

 

A hét ÉRD mérkőzései:

2017. december 2, szombat

Serdülő III. osztály | Batthyány Sportcsarnok

09:00 ÉRD II - Budai Farkasok

 

2017. december 3, vasárnap

U10 Kovács László régió | GEAC Sportcsarnok (2105 Gödöllő, Páter Károly utca 1.)

09:45 ÉRD - Mogyoródi KSK

11:15 Budaörsi KSE - ÉRD

 

U13 2. osztály Kovács László régió B csoport | Törökbálinti Bálint Márton Ált. Iskola (2045 Törökbálint, Köztársaság tér 8.)

12:30 ÉRD - Budaörsi KSE

14:30 Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD

 

U13 1. osztály Nyugat Alsóház (C-D) | Vasas Sportcsarnok (1139 Budapest Fáy u. 58.)

14:00 ÉRD - DKKA

16:00 Alba Fehérvár KC - ÉRD

 

Bp. I.o. felnőtt | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)

18:45 ÉRD III - Rév TSC

 

Hajrá ÉRD!

Rovat: 

A 2016 nyarán tartott első utánpótlás felmérést követően hétfőn és kedden már ötödik alkalommal került sor fiataljaink kézilabda specifikus adatainak rögzítésére.

Két nap alatt minden utánpótlás játékosunk különböző kondicionális teszteken vett részt. Remek eredmények születtek a felméréseken, kiváló egyéni teljesítményekkel. Gratulálunk!

 

Felnőtt csapatunk szerdán a bajnokság küzdelmeiben háromgólos vereséget szenvedett az FTC-Rail Cargo Hungaria együttese ellen az ÉRD Arénában, szombaton pedig az Issy Paris Hand otthonában kaptunk ki 31:20-ra, mellyel búcsúztunk az EHF-Kupa küzdelmeitől.

Szerdán a csordultig megtelt ÉRD Arénában fogadtuk az FTC-Rail Cargo Hungaria együttesét a K&H női kézilabda liga 8. fordulójában. A találkozó nyolcadik percében Mireya González Álvarez, Katarina Krpez Slezak és Klivinyi Kinga góljaival 3:3- volt az állás. A következő percekben magyar válogatott balátlövőnk újabb találatával a vezetést is átvettük, de nem tudtuk megtartani és fordítottak a vendégek (7:8). A félidő hajrájára fordulva szerb jobbszélsőnk szerezte egymást követő négy gólunkat, de a zöld-fehéreknek rendre volt válasza ezekre. A félidei 14:18-as állást Mireya González Álvarez átlövésgólja állította be. A fordulás után Katarina Krpez Slezak, Klivinyi Kinga és Gávai Szonja találataival tartottuk a lépést a fővárosiakkal, de három találatnál kevesebbre nem tudtunk felzárkózni (19:22). A játékrész közepén a vendégek hétgólos előnyre tettek szert, de a hajrában Kiss Nikolett és Katarina Krpez Slezak is duplázott, így az 56. percben 28:30 állt az ÉRD Aréna eredményjelzőjén. Az egyenlítés végül nem sikerült a 29:32-es végeredménnyel záruló összecsapáson.

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

Szombaton az EHF-Kupa 3. selejtezőkörének visszavágóján Párizsban léptek parkettre lányaink. A mérkőzés Katarina Krpez Slezak hétméteresgóljával kezdődött, ezt viszont hét hazai találat követett. Az első negyedóra végén Mariama Signaté, Mireya González Álvarez és Klivinyi Kinga szerezték csapatunk egymást követő négy gólját, mellyel 7:5-re zárkóztunk. A félidő hajrájában Coralie Lassource gólja ellenében a párizsiak ötször vették be a kapunkat a 13:7-es eredménnyel záruló első játékrészben. A fordulás után Klivinyi Kinga akcióból, Katarina Krpez Slezak pedig a büntetővonalról növelte találataink számát. Tóth Gabriella, magyar válogatott balátlövőnk, és szerb válogatott jobbszélsőnk újabb góljai ellenére az utolsó tizenhárom percre fordulva 22:13 volt az állás. A hajrát Kisfaludy Anett duplája nyitotta, majd Klivinyi Kinga és Katarina Krpez Slezak is két-két gólt szerzett, így az 56. percben 27:20 állt az eredményjelzőn. A mérkőzés utolsó négy találatát viszont a hazaiak szerezték, és 31:20-as győzelmüknek köszönhetően ők jutottak az EHF-Kupa csoportkörébe.

ÉRD EHF-Kupa góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

Hétfőn Pest megye ifjúsági csapatunk nem bírt az FSzSE-vel, míg pénteken ifjúsági I. osztályú csapatunk a NEKA otthonában szenvedett vereséget. Szombaton U9-es lányaink egy győzelemmel és három vereséggel zárták a hétvégi fordulókat. Serdülő I. osztályú együttesünk a KSI Kézilabda Akadémia otthonában szenvedett háromgólos vereséget, serdülő III. osztály csapatunk Dunaújvárosi AC ellen ért el győzelmet a Batthyány Tornacsarnokban. Pest megyében szereplő csapataink Százhalombattán léptek pályára szombaton. Felnőtt csapatunk két bajnoki ponttal, ifjúsági lányainknak viszont ez nem sikerült. U13 I. és II. osztályú lányaink is két-két mérkőzésen léptek pályára a hétvégén, a pontszerzés viszont egyik csapatunknak sem sikerült. Ifjúsági III. osztályú lányaink a hét utolsó napján Kiskunhalason tudtak nyerni, míg Bp. I. osztályú csapatunk nem bírt a Kinizsi TKK együttesével. Gratulálunk a győzelmekhez!

Az elmúlt hét ÉRD mérkőzései:

2017. november 13., hétfő

Pest megyei ifjúsági | FSzSE - ÉRD III 35:28 (17:17)

 

2017. november 15., szerda

K&H női kézilabda liga | ÉRD - FTC-Rail Cargo Hungaria 29:32 (14:18)

 

2017. november 17., péntek

Ifjúsági I. osztály | NEKA II - ÉRD 35:19 (19:8)

 

2017. november 18., szombat

Serdülő III. osztály | ÉRD II - Dunaújvárosi AC 30:5 (12:0)

 

U9 Kovács László régió | Solymári SC - ÉRD II 7:8 (4:3)

U9 Kovács László régió | ÉRD I - Gyömrői Kézilabda Akadémia 15:18 (7:11)

U9 Kovács László régió | Pilisvörösvári KSK - ÉRD I 21:8 (11:5)

U9 Kovács László régió | ÉRD II - Inárcs-Örkény KC 8:12 (3:5)

 

Serdülő I. osztály | KSI Kézilabda Akadémia - ÉRD 23:20 (14:11)

 

Pest megyei ifjúsági | Százhalombattai KE - ÉRD III 24:21 (11:10)

 

Pest megyei felnőtt | Százhalombattai KE - ÉRD II 22:34 (13:15)

 

EHF-Kupa | Issy Paris Hand -  ÉRD 31:20 (13:7)

 

2017. november 19., vasárnap

U13 1. osztály Nyugat | Budaörsi KSE - ÉRD 28:11 (13:2)

U13 1. osztály Nyugat | XVI.kerületi KMSE - ÉRD 33:21 (16:9)

 

U13 2. osztály Kovács László régió B | Budai Farkasok - ÉRD 15:31 (8:16)

U13 2. osztály Kovács László régió B | ÉRD - Százhalombattai VUK SE 27:16 (13:6)

 

Ifjúsági III. osztály | Kiskunhalas UKSC - ÉRD II 14:33 (6:12)

 

Bp. I.o. női felnőtt | ÉRD III - Kinizsi TTK II 10:30 (6:16)

 

Hajrá ÉRD!

Rovat: 

Klubunk december 30-án rendezi meg az 1. "Kapusok napját" Gridnyeva Szvetlanával. Várunk szeretettel minden 2001 és 2009 között született kapus kézilabdázó lányt. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

 

Időpont: 2017. december 30., szombat 8:30 - 17:00

Helyszín: ÉRD Aréna

Program:

8:30 regisztráció

9:00 - 11:00 edzés

11:30 - 12:30 közös ebéd

12:30 - 13:30 videózás

13:30 - 15:00 edzés

15:15 - 16:15 úszás

16:45 - 17:00 program zárása

A kapusnap minden résztvevőnek ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Minden 2001 és 2009 között született saját nevelésű, vagy más egyesületnél kapus kézilabdázó lány jelentkezését várjuk. Összesen 20 hely van, tehát az első 20 fő jelentkezését tudjuk fogadni.

Jelentkezési határidő: december 29. 10:00 

A jelentkezéseket az erdisport.maurer@gmail.com e-mail címen várjuk.

Esetleges további kérdésekkel forduljon bizalommal  Maurer Szandrához +36 30 866 6315.

Támogatóink