Felnőtt

Korosztály: 
A több hónapos nyári szünet után eljött az 'Orange Dragons' nevet viselő érdi törzsszurkolók várva várt pillanata, újra széthajtogatták a narancs-fekete óriás zászlót az ÉRD Aréna 'R' szektorában. Elindult a 2014/2015-ös bajnoki szezon! A játékvezetők is 'kifújták a port' a sípjukból, és elindították az első bajnoki mérkőzésünket, amit az újonc Szeged KKSE ellen játszottunk. Az idény első érdi gólja Triscsuk Krisztina nevéhez fűződik, amivel 1:1 lett az állás, ezt egy négyes érdi gólsorozat követte és ettől kezdve már nem is adtuk ki a vezetést a kezünkből a találkozón.  A kapuban Janurik Kinga remekül kezdett, a 17. percig csak három lövés talált utat a kapunkba. Támadóink is hatékonyan dolgoztak, Katarina Krpez egymaga öt gólt szerzett az első játékrészben, de Klivinyi Kinga, Kisfaludy Anett és Triscsuk Krisztina is 3-3 találatot jegyzett 30 perc játék után. A félidőben nyolc góllal, 17:9-re vezettünk.   A pihenőt követően az első három találatunk után már több, mint tíz gólt volt az előnyünk, a kapuban pedig Oguntoye Viktória váltotta Janurik Kingát. A 40. percben Gridnyeva Szvetlana ment be Barján Bianka hetesét sikerrel védeni, és a hátralevő 18 percben már ő tartotta a frontot a jól védekező lányaink mögött.   A második félidőben szélsőink, átlövőink és fiataljaink is beindultak a gólgyártással, így a 49. percre már 18 gólra nőtt az előnyünk, ami már úgy tűnt nem lesz nagyobb. Az utolsó percekre mégis maradt még érdi gólöröm, utolsó találatunkat a felnőttben újonc Nick Viktória szerezte, beállítva ezzel a 39:17-es végeredményt.
Korosztály: 
A 2014/2015-es női kézilabda NB I alapszakaszának 1. fordulójában a bajnokság újoncát, a Szeged KKSE együttesét fogadjuk.
 
Női kézilabda NB I Alapszakasz - 1. forduló
ÉRD – Szeged KKSE
 
Időpont: 2014. szeptember 3. szerda 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Kékes Csaba, Kékes Pál
 
Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
 
Szurkolói információk
 
A mérkőzés napján 8 - 12 között  az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NBI-es utánpótlás találkozó megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják a Sportcsarnokot!
 
Jegyelővétel hétköznap 9-19 óráig az ÉRD Aréna Jegypénztáraiban!
 
 
A mérkőzésre érényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 FtDiák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 FtNyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 FtA belépés 6 év alatt ingyenes!
 
 
DÍJMENTES JEGYEK 
Az ÉRD NBI-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen.
A díjmentes jegyek a mérkőzés napján 16:00-ig vehetők át, azt követően értékesítjük őket.
 
 
 
Nem sok idejük lesz pihenni a lányoknak, hiszen szombaton már Siófok KC-Galerius Fürdő ellen lépnek pályára a 2. fordulóban.
 
Női kézilabda NBI Alapszakasz - 2. forduló
Siófok KC-Galerius Fürdő – ÉRD
 
Időpont: 2014. szeptember 6. szombat 18:00
Helyszín: Beszédes József Ált. Iskola (8600 Siófok, Szépvölgyi utca 2.) A junior mérkőzés helyszíne: Siófok KC Munkacsarnok (8600 Siófok, Déli utca 2.)
Játékvezetők: B. Pech Katalin, Vágvölgyi Mária 
 
Az junior mérkőzés 13:30-kor, a ifjúsági találkozó 16 órakor kezdődik!
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2014. szeptember 3. szerda
 
NBI Ifjúsági | ÉRD Aréna
14:00 ÉRD – Szeged KKSE
 
NBI Junior | ÉRD Aréna
16:00 ÉRD – Szeged KKSE
 
NBI Felnőtt | ÉRD Aréna
18:00 ÉRD – Szeged KKSE
 
 
 
2014. szeptember 6. szombat 
NBI Junior | Siófok KC Munkacsarnok
13:30 Siófok KC – ÉRD
 
NBI Ifjúsági |  Beszédes József Ált. Iskola
16:00 Siófok KC –ÉRD
 
NBI Felnőtt | Beszédes József Ált. Iskola
18:00 Siófok KC-Galerius Fürdő – ÉRD
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Csapatunk utolsó felkészülési mérkőzésén háromgólos győzelmet aratott a Mosonmagyaróvári KC SE ellen.    Az ötnapos bükfürdői edzőtáborozás utolsó állomásaként Bükön játszott felkészülési mérkőzést csapatunk. A találkozón minden játékosunk lehetőséget kapott. A kiegyenlített összecsapást végül három góllal nyertük meg.   ÉRD - Mosonmagyaróvári KC SE 24:21 (14:11)   Büki Művelődési és Sportközpont - Sportcsarnok Játékvezetők: Bóna Szabolcs, Miskei Balázs Gólszerzők: ÉRD: Klivinyi K. 8 (2), Kostiukova E. 3, Krpez K. 3, Pálos-Bornár B. 3, Mester N. 2, Kovács A. 2, Szekeres K. 1, Triscsuk K. 1, Schatzl N. 1 Mosonmagyaróvári KC SE: Knedlikova J. 4, Hajtai V. 4, Tóth G. 4 (1), Hanczvikkel Zs. 3 (1), Pejovic N. 2, Kiss K. 1, Marincsák N. 1, Dombi L. 1, Schneck R. 1   Kiállítás: 8 ill. 2 perc Hétméteresek: 2/2 ill. 3/2   Találkozzunk legközelebb az első bajnoki fordulónkon. HAJRÁ ÉRD! NBI 1. forduló 2014.09.03. szerda 18:00, ÉRD - Szeged KKSE
Korosztály: 
  Rk Vardar Skopje - ÉRD 27:24 (14:14)   Gólszerzők: Rk Vardar Skopje: Nikolic J. 2, Lazovic B. 1, Dembele S. 5, Zebic M. 3, Althaus A. 1, Klikovac A. 1, Penezic A. 9, Chernoivanenko O. 1, Lekic A. 4 ÉRD: Schatzl N. 4, Triscsuk K. 6, Kovács A. 2, Klivinyi K. 1 (1), Pálos-Bognár B. 4, Krpez K. 7 
Korosztály: 
Négygólos győzelmet arattunk a HYPO NÖ elleni visszavágón. A második félidő hajrájában biztosítottuk be győzelmünket. Südstadtban az osztrák bajnok HYPO NÖ otthonában játszottuk 6. felkészülési mérkőzésünket. A válogatott játékosainkkal kiegészülve jól kezdtük a mérkőzést, Kisfaludy Anett és Katarina Krpez góljaival magunkhoz ragadtuk a vezetést. A 19. percben 6:6-nál egyenlített először ellenfelünk, majd újra sikerült háromgólos előnyt szereznünk (9:6). A HYPO NÖ büntetőből sem tudta bevenni a kapunkat, Janurik Kinga védte Kaiser hétméteresét. A 23. perctől csak egyszer vettük be Sanko Olga kapuját, a hazai csapat ellenben hétszer a miénket, így a félidőben 13:10-re vezetettek az osztrákok.   A második félidőben Oguntoye Viktóriát Janurik Kinga váltotta a kapunkban. A játékrész elején öt góllal lépett el a HYPO NÖ. Klivinyi Kinga és Triscsuk Krisztina felváltva szerzett két-két gólt, majd Kovács Anna és Ekaterina Kostiukova is eredményes volt, ezzel egy gólra felzárkóztunk (17:16). A második félidő hajrája azonban nekünk sikerült jobban. A hazaiak a 49. percben szerezték utolsó találatukat a mérkőzésen, ekkor 20:17 volt az állás. Az utolsó 9 percben hét gólt szereztünk, kialakítva ezzel a 24:20-as végeredményt.   HYPO NÖ - ÉRD 20:24 (13:10)   Bundessport- und Freizeitzentrum Südstadt, Ausztria Játékvezetők: Kovács Klaudia, Kovács Patrícia Gólszerzők: HYPO NÖ: Kaiser S. 4, Dedic M. 3, Huber J. 3 (1), Rotis-Nagy G. 3, Mauler V. 2, Budecevic M. 2, Belik C. 1, Muselem M. 1, Wess C. 1  ÉRD: Triscsuk K. 6 (1), Kostiukova E. 4, Krpez K. 4, Klivinyi K. 3 (1), Kovács A. 3, Schatzl N. 2, Kisfaludy A. 2 Kiállítások: 6 ill. 0 perc Hétméteres: 2/1 ill. 3/2   Következő felkészülési mérkőzésünk: 08.18. hétfő 15:00 Mosonmagyaróvár KC - ÉRD (9737 Bük, Eötvös u.11.)
Rovat: 
Korosztály: 
Négy játékosunk volt tagja a hétvégén megrendezett női felkészülési tornán szereplő magyar válogatottnak. Klivinyi Kinga, Triscsuk Krisztina és Schatzl Nadine a Németh András vezette A válogatottban szerepelt, míg Szekeres Klára a B válogatottat erősítette. Kovács Anna is meghívót kapott a B keretbe, de sérülés miatt nem tudott részt venni a tornán. A háromnapos kecskeméti torna pénteki, első játéknapján a magyar A és B válogatott mérte össze erejét. A mérkőzést az A csapat nyerte (30:27), melyben Klivinyi Kinga és Schatzl Nadine egyaránt 5-5 gólt szerzett, Triscsuk Krisztina egy találatig jutott. A B válogatottban Szekeres Klára védekezésben kapott szerepet.    A második napon, mind a négy játékosunk győzelemnek örülhetett. B csapatunk Szekeres Klárával a soraiban Romániát győzte le (23:21). Az A válogatott 14 góllal (40:26) múlta felül Angolát. Ezúttal Triscsuk Krisztina volt a legeredményesebb érdi négy góllal, Klivinyi Kinga és Schatzl Nadine egy-egy találattal vette ki részét a győzelemből.   A torna zárónapján a B válogatottban Szekeres Klára két gólt szerzett az Angola elleni 26:15-re megnyert mérkőzésen. Az A csapat szoros első félidő után tíz góllal (33:23) diadalmaskodott Románia ellen. A kezdőként pályára lépő Klivinyi Kinga négy gólig jutott, a második félidőben lehetőséget kapó Triscsuk Krisztina egy találatot szerzett. Az A válogatott győzelmével megnyerte a kecskeméti felkészülési tornát, míg a B csapat a második helyen végzett. Gratulálunk válogatott lányainknak a sikeres szerepléshez!  A torna végeredménye: 1. Magyarország A 6 p, 2. Magyarország B 4 p, 3. Románia 2 p, 4. Angola 0 p     
Korosztály: 
Remek felkészülési mérkőzést vívott csapatunk az RK Podravka Vegeta ellen. A végig kiélezett mérkőzés végül 30:30-as döntetlennel zárult. Pénteken 290 kilométert utaztunk Kaproncára (Koprivnica), hogy az 5. felkészülési mérkőzést lejátsszuk a horvát bajnokság tavalyi ezüstérmese ellen. Baráti fogadtatással, a közös eredményes és jó munka jegyében zajlott a mérkőzés, még az időkérések számát is növelték eggyel az edzők, amit ki is használtak, hogy az adott pillanatban el tudják látni lányaikat tanácsokkal az addig látottak alapján. A mieink a kecskeméti tornán résztvevő, hiányzó válogatottak miatt ismét a fiatalokkal többségében játszották végig a meccset. Az elején kicsit meglepett minket az ellenfél gyors lerohanásaiból szerzett előny, de aztán a védekezésünk felvette a harcot a kitartóan támadó horvátokkal. Támadásban is hatékonyabbak lettünk, így két gólos előnnyel vonulhattunk a szünetre. (18:16). A második játékrészben fej-fej mellett haladtak a csapatok, hol mi vezettünk egy góllal, hol az RK Podravka Vegeta. Az utolsó percben egyetlen találat volt az előnyünk, de végül a hazaiak egyenlíteni tudtak, kialakítva ezzel a 30:30-as végeredményt. A mérkőzés végén még egy 15 perces 'mini mérkőzéssel' egészítették ki az edzők a játékidőt, amikor már mindkét csapatból csak a fiatalok maradtak pályán mezőnyben, ami még tovább emelte a felkészülési munka értékét.    
RK Podravka Vegeta - ÉRD 30:30 (16:18)   Sportska dvorana Gimnazije Fran Galovic, 100 néző Játékvezetők: Dalibor Blesic, Marko Presek Következő felkészülési mérkőzésünk: 2014. augusztus 14. csütörtök 17:00  HYPO NÖ - ÉRD (Bundessport- und Freizeitzentrum Südstadt - Ausztria)
Korosztály: 
Újonc fiataljaink gólerős játékkal járultak hozzá a győzelemhez. Második hazai felkészülési mérkőzésünket is megnyertük. A mai felkészülési mérkőzésen az itt maradt felnőttek mellett az utánpótlásunkból érkező fiatalok kaptak több lehetőséget a játékra. A nemzeti válogatott meghívás miatt hiányzó Schatzl Nadine, Triscsuk Krisztina, Klivinyi Kinga, a sérülés miatt hiányzó Kovács Anna, Sara Vukcevic, valamint Szvetlana Gridnyeva sem tudott pályára lépni. Az első félidőt a legutóbbi meccshez hasonlóan jól kezdte csapatunk, a 6. percben már 4:1-re vezettünk, köszönhetően két szélsőnk Katarina Krpez és Takács Kitti gyorsindítás góljainak. Pálos - Bognár Barbara higadtan értékesítette a megítélt hétmétereseket, a félidő közepén már hétgólosra nőtt az előnyünk (13:6). Gyors egymásutánban szerzett három találattal ugyan közelebb zárkózott a vendég csapat, de az első játékrész utolsó négy találatát mi szereztük, így 17:9-es állásnál vonulhattak szünetre a csapatok.  
 A második félidőben Janurik Kinga vette át az első félidőben remekül védő Ogunteyétől a kapu őrzését. A Fehérvár KC egy-egy megmozdulásával közelebb tudott kerülni lányainkhoz, de már a félidő elején visszaállítottuk a hétgólos különbséget. Ritkán látható szemfüles góllal is megörvendeztettük a mérkőzésre kilátogató nagyjából 400 nézőt, Ekaterina Kostiukova vette észre a remek lehetőséget, és bedobásból szerzett gólt. A 47. percben már 10 góllal vezettünk. Kapusaink jó teljesítményüket még egy-egy hétméteres kivédésével is tovább javították. A mérkőzés utolsó negyedében már nem férhetett kétség a győzelemhez, végül 9 góllal, 29:20-ra megnyertük a találkozót. Fiatal játékosaink jó játékkal hálálták meg Szabó Edina vezetőedzőnk bizalmát, nagyon jól szerepeltek a mérkőzésen. Takács Kitti volt a legeredményesebb 7 találattal, Mester Nóra 3, Nick Viktória pedig 2 gólig jutott. Rajtuk kívül pályára léphetett még Benkovich Adrienn, Kocsis Viktória és Szabó Laura is.      ÉRD - Fehérvár KC 29:20 (17:9)   Érd Aréna, 400 néző Játékvezetők: Budai Bock Krisztián, Varga Péter Gólszerzők: ÉRD: Takács K. 7 (1), Pálos-Bognár B. 6 (4), Kostiukova E. 4, Kisfaludy A. 3, Mester N. 3, Nick V. 2, Krpez K. 2, Signaté M. 1, Szekeres K. 1 Fehérvár KC: Bogosavljevic T. 8 (6), Hajduch Cs. 3, Májer K. 2, Lackovic D. 2, Ishitat M. 2, Mayer Sz. 2, Tanabe Y. 1   Kiállítás: 10 ill. 10 perc Hétméteres: 6/5 ill. 8/6   GALÉRIA: ÉRD - Fehérvár KC felkészülési mérkőzés   Következő felkészülési mérkőzésünk: 2014. augusztus 8. péntek 18:00  RK Podravka Vegeta - ÉRD (Sportska dvorana Gimnazije Fran Galovic - 48000 Kapronca Zeljka Selingera 3a - Horvátország)
Korosztály: 
A 2014/15-ös szezon harmadik edzőmérkőzését a HYPO NÖ (AUT) ellen játszotta csapatunk az Érd Arénában. Újonnan érkező játékosaink remekül illeszkedtek be a csapat játékába, hozzájárulva a 34:24-es végeredményhez.
 
Népes számú közönség előtt játszotta csapatunk első hazai felkészülési mérkőzését. A kilátogató szurkolóinkat már a mérkőzés elején lenyűgözték a lányok. A pontos és precíz támadásoknak, és a remek védekezésnek köszönhetően már a 6. percben öt góllal vezettünk. Újoncaink már a kezdésnél letették névjegyüket az Érd Arénában, az első gólokat a jól előkészített támadásokból Mariama Signaté kíméletlen határozottsággal lőtte be, valamint Janurik Kinga kiváló indításaiból Katarina Krpez tökéletes befejezéseivel biztosította be előnyünket. A vendég együttes első találatát Mariana Costa szerezte a 7. percben, aki a gól után a térdét fájlalva a földön maradt, és sajnos nem is tudott pályára lépni a mérkőzés hátralévő részében. Az első félidőben pontos játékkal, jó védekezéssel, Triscsuk, Schatzl és Pálos-Bognár góljaival tovább növeltük előnyünket, ami a félidő végére már 11-re nőtt. A pihenő előtt 20:9 állt az eredményjelzőn.  A második félidő elejét is jól kezdte csapatunk, ekkor alakult ki a legnagyobb különbség (25:10) a mérkőzés folyamán. A kapuban Oguntoye Viktória váltotta Janurik Kingát, és játéklehetőséget kaptak fiataljaink is. Nick Viktória, Kocsis Viktória is pályára léphetett, Takács Kitti balszélsőnk gólt szerzett, Mester Nóra is betalált a kapuba és heteseket harcolt ki. A mérkőzésekre kilátogató 600 néző végül 10 gólos, 34:24-es győzelemnek örülhetett.   ÉRD - HYPO NÖ 34:24 (20:9)   Érd Aréna, 600 néző Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor   Gólszerzők: ÉRD: Pálos-Bognár B. 2, Triscsuk K. 6 (2), Krpez K. 6, Schatzl N. 6 (2), Signaté M. 7, Takács K. 1, Szekeres K. 2, Kisfaludy A. 3, Mester N. 1 HYPO NÖ: Léránt V. 9 (3), Rocha F. 4, Mauler V. 2, Belik C. 2, Gokicanec M. 2, Kaiser S. 2, Acimovic G. 1, Wess C. 1, Costa M. 1   Kiállítás: 2 ill. 6 perc Hétméteres: 4/4 ill. 2/2   GALÉRIA: ÉRD - HYPO NÖ FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS   Következő felkészülési mérkőzésünk: 2014. augusztus 5. kedd 17:00  ÉRD - Fehérvár KC (Érd Aréna)
Korosztály: 
Székesfehérváron folytattuk felkészülésünket a szezonra. A mérkőzés során sok variációt próbált ki vezetőedzőnk.      Küzdelmes, helyenként jó játékkal tarkított első félidőt játszott csapatunk a Fehérvár KC otthonában. A félidőben 3 gól előnnyel fordultunk. A második félidőben játékunkra mind védekezésben, mind támadásban a pontatlanság volt jellemző, melynek eredménye, hogy 13 percen keresztül nem találtunk be az ellenfél kapujába, így a hazaiak nyertek.   Fehérvár KC - ÉRD 22:20 (8:11)   Köfém Sportcsarnok, 250 néző Játékvezetők: Felhő Ferenc, Öcsi Tamás   Gólszerzők: Fehérvár KC: Májer K. 2, Lackovic D. 4 (1), Tanabe Y. 1, Csáki V. 3, Tilinger T. 6 (2), Horváth B. 1, Hajduch Cs. 1, Ishitate M. 2, Kazai A. 2 ÉRD: Klivinyi K. 3, Triscsuk K. 5 (1), Kovács A. 2, Krpez K. 1, Schatzl N. 2, Signaté M. 2, Kostiukova E. 3, Mester N. 1, Kisfaludy A. 1   Kiállítás: 6 ill. 6 perc Hétméteres: 4/3 ill. 2/1   Következő edzőmérkőzésünk: 2014. augusztus 2. szombat 16:00 ÉRD - HYPO NÖ (ÉRD Aréna)

Támogatóink