Kétgólos hátrányban vagyunk

Csapatunk a K&H női kézilabda liga negyeddöntőjének első mérkőzésén 32:30-as vereséget szenvedett a Siófok KC otthonában, így szerdán az ÉRD Arénában kétgólos hátrányt kell ledolgoznunk a továbbjutás kiharcolásáért.
A K&H női kézilabda liga rájátszásában a legjobb négy közé jutásért a Siófok KC együttese ellen léptek pályára lányaink a negyeddöntő első mérkőzésén. A találkozót a hazai csapat kezdte jobban, hiszen tíz perc elteltével 9:4-re vezetett ellenfelünk, melyet követően Katarina Krpez Slezak és Fekete Bozsana gyors ellentámadás után szerzett góljaival három találatra felzárkóztunk. Közelebb nem tudtunk kerülni a Siófokhoz, a szünetben 18:13 állt az eredményjelzőn. A fordulást követően nyolc perc alatt Mireya González Álvarez vezérletével hatszor is eredményesek voltunk, így a 38. percben 19:19-nél utolértük ellenfelünket. A fordítás azonban nem sikerült, sőt visszaállt a félidei ötgólos hazai előny (29:24). Lányaink a hajrában nagyot küzdve három találatot ledolgoztak hátrányunkból, így a szerdai visszavágón kétgólos hátrányt kell ledolgoznunk a bajnoki elődöntőbe kerüléshez (32:30). 
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I-es utánpótlás csapataink is megkezdték a rájátszás küzdelmeit. Junior és ifjúsági együttesünk is Budaörsön lépett pályára a hétvégén, és aratott győzelmet a rájátszás első fordulójában. NB I/B-s csapataink a bajnokság hétközi fordulójában a Szentendrei NKE-t fogadták az ÉRD Arénában. Felnőtt együttesünknek nem sikerült a pontszerzés, míg junior lányaink kiélezett mérkőzésen arattak egygólos sikert a vendégcsapat ellen. ÉRD 1-es serdülő lányaink az alsóházi rájátszás nyolcadik mérkőzését is megnyerve vezetik a tabellát csoportjukban. Gratulálunk a győzelmekhez!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. április 13., szerda
 
NB I/B Felnőtt | Haladás-ÉRD II - Szentendrei NKE 23:33 (10:16)
NB I/B Junior | Haladás-ÉRD II - Szentendrei NKE 25:24 (16:15)
 
NB I Felnőtt | Siófok KC - ÉRD 32:30 (18:13)
 
2016. április 14., csütörtök
 
OSB F alsóház 5-11. helyért | ÉRD 1 - Százhalombattai VUK SE 29:11 (14:6)
 
2016. április 16., szombat
 
NB I Ifjúsági rájátszás 9-13. helyért | Budaörs - ÉRD 20:34 (9:18)
NB I Junior rájátszás 9-13. helyért | Budaörs - ÉRD 28:35 (15:21)
 
2016. április 17., vasárnap
 
U13 Kovács L. régió középsőház | Ceglédi KCSE - ÉRD 2002
U13 Kovács L. régió középsőház | ÉRD 2002 - Diósdi DSE
 
U13 Kovács L. Régióbajnoka | ÉRD 2003 - Abonyi KC 23:13 (14:4)
U13 Kovács L. Régióbajnoka | Budaörs KC I - ÉRD 2003 17:17 (7:8)
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Ma 13 órakor sorsolják a Magyar Kupa 3. forduló mérkőzéseinek párosításait. Szintén ma kerül sor 11 órától az EHF-Kupa 3. selejtezőkörének sorsolására is. Az EHF-Kupa sorsolás élőben követhető szöveges formában ezen a linken: EHF Draw Event és ugyancsak élőben az alábbi Youtube csatornán. 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink