NBI

Korosztály: 
Junior csapatunk remek első tíz percének köszönhetően 36:25-ös győzelmet aratott a DVSC-TVP-AQUATICUM csapata felett.
 
Remekül kezdte junior csapatunk a találkozót, hiszen Csőregi Bettina és Nick Viktória góljait követően még hétméteresből betalált ellenfelünk, de ezt hat érdi találat követett. Remekül védekeztünk, aminek köszönhetően labdákat szereztünk, és Takács Kitti indításgóljaival a 10. percben 8:1-re vezettünk. Győri Barbara hétméterest hárított, majd az első akciógóljukat szerezték meg a vendégek a 11. percben (8:2). Szabó Laura ellenben biztos kézzel értékesítette a hétmétereseket, míg Nick Viktória átlövésekből volt eredményes. A szünetbeli 22:11-es vezetésünket a második játékrész elején tovább tudtuk növelni. A 36. percben tizenhat találat volt az előnyünk (28:12). Ezt követően ellenfelünk ugyan közelebb tudott zárkózni, de a félidőben kialakult tizenegy gólos különbség a mérkőzés végére is megmaradt a két csapat között (36:25). Gratulálunk lányainknak!
 
 
 
 
 
 
Ifjúsági csapatunk remek első félidőt követően, a második játékrész elejét elrontva 30:32-es vereséget szenvedett a DVSC-TVP-AQUATICUM csapata ellen.
 
A találkozó első találatát ugyan a vendégek szerezték, de ezt követően ötször voltak eredményesek lányaink (5:1). A 16. percben azonban már az egyenlítésért támadhatott ellenfelünk, de Lízer Dorottya két találatával nem adtuk ki a vezetést a kezünkből (9:6). Remek támadások végén tovább növeltük előnyünket, és a szünetre ötgólos előnnyel vonulhattunk (15:10). A második játékrész azonban rémálomszerűen kezdődött, hiszen hat perc alatt egyenlített ellenfelünk. Braun Laura Csenge góljával még visszavettük a vezetést, de ellenfelünk négyszer egymás után is hétméteresből volt eredményes, amivel átvették a vezetést (17:18). A 45. percben négy gól is volt már a hátrányunk, amit többször is sikerült két találatra lefaragnunk. Egyenlíteni nem tudtunk, így egy kiélezett mérkőzésen 30:32-es vereséget szenvedtünk. 
 
 
 
 
 
 
Korosztály: 
Küzdelmes mérkőzésen 25:24-es győzelmet arattunk a DVSC-TVP-AQUATICUM csapata ellen. A rosszabb első félidő után sikerült a fordítás, így itthon tartottuk a fontos két pontot.
 
Nyolc napon belül a harmadik győzelem megszerzéséért léptek pályára lányaink az ÉRD Arénában. Jól kezdődött számunkra a mérkőzés hiszen első támadásunkból Klivinyi Kinga gólt szerzett, míg védekezésben Kisfaludy Anett sáncoló kezén megpattanó labdát fogta Janurik Kinga. Három érdi találatot követően a vendégek a 6. percben szerezték első góljukat a mérkőzésen. Három minutummal később azonban már az ellenfelünknél volt az előny, de Pálos-Bognár Barbara hétméteresből egyenlített (4:4). A találkozó 20. percéig fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a félidő hajrájában nyolc percig nem találtunk a vendég együttes kapujába, míg ellenfelünk négyszer is eredményes volt (9:13). Kisfaludy Anett időntúli szabaddobásgólját követően 11:14-es vendég vezetésnél ért véget az első félidő. 
  
 
A második játékrész Kovács Anna góllal indult, de két gólnál közelebb nem tudtunk kerülni ellenfelünkhöz, egészen a 35. percig. Katarina Krpez előbb egy hétméterest értékesített biztos kézzel, majd lerohanásból volt eredményes, így egy találatra sikerült felzárkóznunk (16:17). A 39. percben egy újabb Kovács Anna góllal már egyenlő volt az állás, egy perccel később pedig Kisfaludy Anett indítás után szerzett gólt, amivel visszavettük a vezetést (18:17). 21:21-es állásig felváltva születtek a gólok, a második félidő közeptől azonban remek védekezésünknek köszönhetően vendégeink nem tudtak kilenc percig Janurik Kinga kapujába találni. Így az utolsó öt percre fordulva három találat volt az előnyünk. A hajrában a vendégeknek két gólt sikerült ledogozni a hátrányukból, de a lefújást követően szurkolóink együtt örülhettek a csapattal a 25:24-es győzelemnek. 
 
 
 
 
 
 
Korosztály: 
Nagy küzdelemben, a második félidei remek játékunknak köszönhetően 32:29-es győzelmet arattunk a Mosonmagyaróvári KC SE otthonában.
 
Négy nappal a Siófok elleni győzelem után Mosonszolnokra látogattunk. A találkozó első perceiben apróbb hibák csúsztak a játékunkba, aminek köszönhetően a hazaiak kétgólos előnyre tettek szert, majd Szekeres Klára az 5. percben talpról szerezte első gólunkat. A 10. percre Kisfaludy Anett és Katarina Krpez lerohanásgóljaival utolértük ellenfelünket (4:4). Három minutummal később azonban már négygólos hátrányban voltunk, Szabó Edina időt kért. Két gólra sikerült felzárkóznunk, de védekezésben nem találtuk a hazai támadások ellenszerét, így mindhárom kapusunk szerepet kapott az első játékrészben. Klivinyi Kinga emberhátrányban cunderből volt eredményes, majd Kovács Anna két átlövésgóljával a 27. percben újra döntetlen volt az állás, azonban a szünetre háromgólos mosonmagyaróvári előnnyel vonultak a csapatok (18:15). 
 
 
A második játékrész első perceiben még nem tudtuk csökkenteni hátrányunkat, majd a 39. percet követően zsinórban hat percig érintetlen maradt a kapunk. Mariama Signaté és Sara Vukcevic remekül irányította a védekezést, a kapuban pedig Janurik Kinga ezzel együtt remekül hárított. A 42. percben Klivinyi Kinga újabb átlövésgóljával egyenlítettünk, majd indítását váltotta gólra Schatzl Nadine, amivel már vezettünk (21:22). Katarina Krpez és Schatzl Nadine újabb góljaival már négy találat is volt az előnyünk, de emberelőnyben közelebb zárkóztak a hazaiak, majd az 57. percben egyenlítettek. A vezetést azonban nem tudták átvenni, mert Janurik Kinga előbb egy ziccert, majd egy átlövést hárított. Pálos-Bognár Barbara emberhátrányban nem hibázott, és az utolsó percre fordulva újra nálunk volt az előny. Az utolsó perceben előbb Katarina Krpez, majd Kovács Anna góljával 29:32-es győzelmet arattunk a Mosonmagyaróvári KC csapata felett. Ezzel azonban nem ért véget a érdi kézilabdás hét, hiszen vasárnap a DVSC-TVP-AQUATICUM csapatát fogadjuk az ÉRD Arénában.
 
 
 
 
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
A bajnokság 14. fordulójában szerdán, a Mosonmagyaróvári KC SE csapatához látogatunk, míg vasárnap a DVSC-TVP-AQUATICUM-ot fogadjuk az ÉRD Arénában.
 
Női kézilabda NB I Alapszakasz - 14. forduló
Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD
 
Időpont: 2015. január 14. szerda 18:00
Helyszín: Mosonszolnoki Sportcsarnok (9245 Mosonszolnok, Jókai utca 3.)
Játékvezetők: Bán Tamás, Szloska Ernő Krisztián
 
Felhívjuk kedves szurkolóink figyelmét, hogy a mérkőzésre csak elővételben árusítanak jegyeket, a helyszínen nem lesz lehetőség jegyet venni! (Mosonmagyaróvári KCSE jegyinfó: mkcse.hu/jegyinfo )
 
Az ifjúsági találkozó 11, a junior mérkőzés 13 órakor kezdődik!Az utánpótlás találkozók helyszíne: Rábcatorok Kulturális és Sportközpont (9141 Ikrény, Vasút sor 6.)
 
 
Női kézilabda NB I Alapszakasz - 15. forduló
ÉRD - DVSC-TVP-AQUATICUM
 
Időpont: 2015. január 18. vasárnap 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Bócz László, Wiedemann Viktor
 
Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
 
 
Szurkolói információk
 
A mérkőzés napján 8 - 12 között  az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NBI-es utánpótlás találkozó megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják az Arénát!
 
Hétfőtől kaphatóak a jegyek a vasárnapi mérkőzésre, hétköznap és szombaton 9-19 óráig az ÉRD Aréna Jegypénztárában.
 
A mérkőzésre érvényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 FtDiák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 FtNyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 FtA belépés 6 év alatt ingyenes! 
 
DÍJMENTES JEGYEK
Az ÉRD NBI-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen.
A díjmentes jegyek a mérkőzés napján 16:00-ig vehetők át, azt követően értékesítjük őket.
 
A hét ÉRD mérkőzései
 
2015. január 14. szerda
 
NB I Ifjúsági | Rábcatorok Kulturális és Sportközpont (9141 Ikrény, Vasút sor 6.)
11:00 Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD
 
NBI Junior | Rábcatorok Kulturális és Sportközpont (9141 Ikrény, Vasút sor 6.)
13:00 Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD
 
NBI Felnőtt | Mosonszolnoki Sportcsarnok (9245 Mosonszolnok, Jókai utca 3.)
18:00 Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD
 
 
2015. január 17. szombat
 
OSB Leány F | Batthyányi Ált. Iskola
16:30 ÉRD - Dunaújvárosi FDKA
 
 
2015. január 18. vasárnap
 
U11 Leány | Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola (2370 Dabas, József Attila u. 107.)
18:10 ÉRD - Budaörsi KSE
 
NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna
14:00 ÉRD - DVSC-TVP-AQUATICUM
 
NB I Junior | ÉRD Aréna
16:00 ÉRD - DVSC-TVP-AQUATICUM
 
NB I Felnőtt | ÉRD Aréna
18:00 ÉRD - DVSC-TVP-AQUATICUM
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Igazi rangadóval kezdtük az évet az ÉRD Arénában, amelyen 30:28-as győzelmet arattunk a Siófok KC csapata ellen.
Szombaton a Siófok KC ellen léptek pályára lányaink az ÉRD Arénában. A találkozó elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a vendégek négygólos előnyre tettek szert (5:9). Időkérést követően sikerült egy találatra felzárkóznunk, ugyan Szvetlana Gridnyeva hárította Orbán Annamária hétméteresét, de a 23. percben újra négy góllal vezetett ellenfelünk (10:14). Klivinyi Kinga és Pálos-Bognár Barbara góljaival sikerült egyenlítenünk, így 15:15-ös állásnál ért véget az első félidő. Szélsőink, Katarina Krpez és Schatzl Nadine góljaival a második játékrész elején megszereztük a vezetést, amit ezután ki sem adtunk a kézünkből. Jól záró védőfalunk mögött Janurik Kinga bravúrokat mutatott be, míg támadásban Pálos-Bognár Barbara remekül irányította a csapatot. A mérkőzés hajrájában Szvetlana Gridnyeva újabb hétméterest hárított, ennek is köszönhetően 30:28-as győzelemnek örülhettünk.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
  
 
Ifjúsági csapatunk nem tudta ledolgozni az első játékrészben összeszedett hátrányát és szoros mérkőzésen 24:29-es vereséget szenvedett. Junior együttesünk mindkét játékrész hagyta nagyobb előnyre szert tenni ellenfelét, így 29:33-ra alul maradt.
 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2015. január 8. csütörtök
 
OSB Leány | Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD 21:30 (8:14)
 
2015. január 10. szombat
 
NB I Ifjúsági | ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő 24:29 (10:15)
NB I Junior | ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő 29:33 (13:15)
 
NB I Felnőtt | ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő 30:28 (15:15)
 
2015. január 11. vasárnap
 
U13 Leány  | Kóka KSK - ÉRD 2 11:16 (6:6)
U13 Leány  | ÉRD 1 - Kántor Anikó SE 17:16 (9:8)
U13 Leány  | Vecsési Sportegyesület - ÉRD 2 25:6 (8:2)                            
U13 Leány  | ÉRD 1 - Gödöllői SE 14:26 (8:10)
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
A Szeged KKSE elleni győzelem után a 13. fordulóban a Siófok KC látogatott az ÉRD Arénába. A félidők elején sokat hibáztunk, így nem tudtunk pontot szerezni.
 
A két csapat szeptemberi első mérkőzésén született döntetlen után nem igérkezett könnyű mérkőzésnek az év első hazai találkozója junior csapatunknak. Takács Kitti révén a 6. percben voltunk először eredményesek a mérkőzésen, de ezt megelőzően a vendégek háromszor is a kapunkba találtak (1:3). Kocsis Klaudia Viktória és Nick Viktória felváltva lőtték a gólokat, de így sem tudtunk közelebb kerülni ellenfelünkhöz (6:10). A félidő hajrájában egy gólra zárkóztunk fel, de a játékrész utolsó találatát a vendégek szerezték, így 13:15-ös siófoki előnnyel zárult a félidő. A 32. percben Takács Kitti góljával újra egy találatra csökkent a hátrányunk, de ezt követően négyszer is eredményes volt ellenfelünk (14:19). Támadásban eladott labdáinkból gyorsan indult a siófoki csapat, és növelni tudta az előnyét (19:27). A mérkőzés utolsó három találatát egyaránt mi szereztük, de ez sem volt elég a pontszerzéshez (29:33). Szerdán Ikrényben, a Mosonmagyaróvári KC SE ellen javíthatjuk mérlegünket.
 
 
 
 
 
A bajnokság 13. fordulójában a Siófok KC csapatát fogadta ifjúsági csapatunk. Az első félidő hajrájában összeszedett hátrányunkat nem tudtuk ledolgozni, így 24:29-es vereséget szenvedtünk.
 
Az év első hazai mérkőzését nem kezdték jól ifi lányaink, hiszen a mérkőzés elején kétgólos előnyre tettek szert a vendégek. Plesztovits Alexa és Lozsi Erna góljaival egyenlítettünk, és a 16. percig fej-fej mellett haladtak a csapatok (7:8). Ezt követően azonban a támadás befejezéseinkbe hibák csúsztak, és a félidő hátralevő részében háromszor voltunk eredményesek. A 10:15-ös félidőt követően ugyan két vendég találat született először, de sikerült visszakapaszkodnunk négy találatra (16:20). A mérkőzés hajrájára fordulva már csak két találat volt a hátrányunk (22:24), de nem tudtunk közelebb kerülni ellenfelünkhöz, és végül 24:29-es vereséget szenvedtünk. Folytatás szerdán 11:00-kor Ikrényben, a Mosonmagyaróvári KC SE ellen.
 
 
 
 
 
Korosztály: 
Küzdelmes mérkőzésen 30:28-as győzelmet arattunk a Siófok KC csapata ellen. Négygólos hátrányból fordítottuk meg a mérkőzést.
 
Az évet egy igazi rangadóval kezdtük hazai pályán, hiszen a Siófok KC együttesét láttuk vendégül az ÉRD Arénában. Szurkolóink remek hangulatot teremtettek már a mérkőzés elején is biztosítva a lányokat a támogatásukról. A csapatok fej-fej mellett kezdték a találkozót, azonban támadásban vétett technikai hibáinkat kihasználták a vendégek és lerohanásgólokat szerezve 5:9-os előnyre tettek szert. A 15. percben Szabó Edina időt kért, ezt követően összeállt a védekezésünk, Janurik Kinga pedig bravúrokat mutatott be a kapuban, így felzárkóztunk egy gólra (8:9). Szvetlana Gridnyeva a vendégek második hétméteresét már nem engedte a kapuba, így az egyenlítésért támadhattunk. Egyenlítenünk azonban még nem sikerült, sőt újra négygólos előnyre tettek szert a vendégek (10:14). Majd Pálos-Bognár Barbara és Klivinyi Kinga találataival, valamint Katarina Krpez hétméteres góljával 15:15-ös döntetlennel vonultunk szünetre. 
 
 
A második játékrész 5. percében Katarina Krpez találata után már nálunk volt az előny, amit ezután ki sem adtunk a kezünkből (17:16). Pálos-Bognár Barbara remekül irányította támadásban a csapatot, kiválóan záró védőfalunk mögött pedig Janurik Kinga továbbra is remekelt. Két szélsőnk Schatzl Nadine és Katarina Krpez biztos kézzel váltották gólra helyzeteiket, így a 45. percre négy találatra nőtt az előnyünk (24:20). Szvetlana Gridnyeva a hajrában már a második hétméterest hárította, ezzel magakadályozva a vendégek felzárkózását (28:24). Az utolsó percekben Kovács Anna kétszer is eredményes volt, így végül 30:28-ra győztük le a Siófok KC gárdáját. Fontos két pontot tartottunk itthon, de nincs megállás hiszen szerdán Mosonmagyaróvárra látogatunk.
 
 
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Az év első hazai mérkőzésén szombaton a Siófok KC-Galerius Fürdő együttesét fogadjuk. 
 
Női kézilabda NB I Alapszakasz - 13. forduló
ÉRD – Siófok KC-Galerius Fürdő
 
Időpont: 2015. január 10. szombat 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Kékes Csaba, Kékes Pál
 
A junior találkozó 14, az ifjúsági mérkőzés 16 órakor kezdődik!
 
Szurkolói információk
 
A mérkőzés napján 8 - 12 között  az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NBI-es utánpótlás találkozó megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják az Arénát!
 
Hétfőtől kaphatóak a jegyek a szombati mérkőzésre, hétköznap 9-19 óráig az ÉRD Aréna Jegypénztáraiban!
 
 
A mérkőzésre érényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 FtDiák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 FtNyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 FtA belépés 6 év alatt ingyenes!
 
 
DÍJMENTES JEGYEK 
Az ÉRD NBI-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen.
A díjmentes jegyek a mérkőzés napján 16:00-ig vehetők át, azt követően értékesítjük őket.
 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2015. január 8. csütörtök
 
OSB Leány | Szigetszentmiklósi Sportcsarnok (2310 Szigetszentmiklós, Szebeni u. 81.)
16:45 Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD 
 
 
2015. január 10. szombat 
 
NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna
14:00 ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő
 
 
NB I Junior | ÉRD Aréna
16:00 ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő
 
NB I Felnőtt | ÉRD Aréna
18:00 ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő
 
 
2015. január 11. vasárnap
 
Leány U13 | Budaörsi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa u. 6.)
10:00 Kóka KSK - ÉRD 2
11:00 ÉRD 1 - Kántor Anikó SE
13:00 Vecsési Sportegyesület - ÉRD 2
15:00 ÉRD 1 - Gödöllői SE
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink