Utánpótlás

Rovat: 
Korosztály: 

A rendszeres sportolást nem lehet elég korán elkezdeni, ahogy a kézilabda felfedezését, ezért idén is elindítja az érdi kézilabdacsapat a baba foglalkozásokat az Érd Arénában. Szigeti Katalin szeptembertől péntekenként várja a legkisebbeket és szüleiket, hogy együtt fedezzék fel a labdázás örömét. - Az erdmost.hu cikke

A babakézi lényegében egy játékos képességfejlesztő program, amelynek alapvető célja a mozgás megszerettetése a gyerekekkel. A foglalkozások során labdával és más, az adott korosztálynak készült kiegészítőkkel játszanak a gyerekek; olyan feladatokat végrehajtva, amelyek segítik a kézügyességük, motorikus képességeik, egyensúlyérzékük fejlődését.

A kicsik az Érd Aréna pályáján, biztonságos körülmények között játszhatnak, próbára tehetik ügyességüket és közben aktívan használhatják a képzeletüket, kielégíthetik a természetes kíváncsiságukat. A gyerekek a szüleikkel és hasonló korúakkal játszhatnak és szerethetik meg a sportágat.

A foglalkozások szeptember 10-én indulnak. Jelentkezni a katalin.szigeti@handballerd.hu e-mail címen és a 0630 201 85 15 telefonszámon lehet Sziginél!

Hallgassa meg az ÉRD FM 101.3 vidám interjúját a témával kapcsolatban, Szigeti Katalin edzővel itt

Forrás: erdmost.hu Nyilas Hajnalka

Korosztály: 

Tegnap Martonvásáron volt az U 8-9-nek bajnoki mérkőzése.

Ezekben a korosztályokban a bajnokságban nem számolnak eredményt, nincs jegyzőkönyv.

A két korosztályban minden egészséges és igazolással rendelkező kisgyermek 2-2 csapatban kapott játéklehetőséget. Korosztályonként az erősebb csapataink két-két győzelmet értek el.

A másik két csapatunk egy győzelemmel és egy vereséggel zárt.

De ahogy a jelszavunk mondja: "EREDMÉNYTŐL FÜGGETLENÜL GYŐZTESEK VAGYUNK, MERT SZERETÜNK JÁTSZANI. A KÉZILABDA EGY JÁTÉK, A MI JÁTÉKUNK! "

Gratulálunk, hajrá érdi utánpótlás!

Korosztály: 

A hétvégén két tornát is rendeztek. A székesfehérvári tornán serdülőink remekül szerepeltek, az I. Dunakeszi tornán pedig az ifik mérettették meg magukat. A serdülő I.o az első, az ifi III.o csapatunk (hétméteresekkel) a második helyen végzett.

Büszkék vagyunk rátok, hajrá érdi utánpótlás lányok!

Eredmények:

Serdülő I.

ÉRD - Vasas SC (18-9) 44-21

Döntő:

Budaörs KSN - ÉRD (7-12) 21-28

Ifi III.

Ceglédi KCSE - ÉRD 23-36

Döntő:

VS Dunakeszi - ÉRD 26-26 büntetőkkel 31-31,

végeredmény 34-33

Korosztály: 

Megtisztelő lehetőséggel élt az érdi női kézilabda, az MKSZ korábban megkezdett kiscsoportos szakmai továbbképzések, és műhelygyakorlatok folytatásával. Schóber János utánpótlás edző tartott gyakorlati bemutatót a legfiatalabb érdi kézis reménységekkel az U8-9-es korosztályból.

A kis játékosok fantasztikus ügyességüket bizonyítva, rendesen elcsodálkoztatták a megjelent sportszakmai meghívottakat.

A " KOGNITÍV KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSÉNEK JELENTŐSÉGE ÉS ALKALMAZÁSA A GYAKORLATBAN ” című és tematikájú szakmai továbbképzés moderátora az MKSZ utánpótlás-fejlesztési igazgatója, Zsiga Gyula volt.

Köszönjük Zsiga Gyulának és Bán Tibornak az MKSZ szakfelügyelőjének, hogy az érdi utánpótlás bemutathatta tudását és felkészültségét!

Külön elismerés illeti Schóber Jánost és kis tanítványait,

bravó érdi UP, csak így tovább legkisebb érdi Lányok

Korosztály: 

Megtisztelő felkérésnek tett eleget az érdi női kézilabda, az MKSZ korábban megkezdett kiscsoportos szakmai továbbképzések, és műhelygyakorlatok folytatásával. Schóber János utánpótlás edző tartott gyakorlati bemutatót a legfiatalabb érdi kézis reménységekkel az U8-9-es korosztályból.

A kis játékosok fantasztikus ügyességüket bizonyítva, rendesen elcsodálkoztatták a megjelent sportszakmai meghívottakat.

A " KOGNITÍV KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSÉNEK JELENTŐSÉGE ÉS ALKALMAZÁSA A GYAKORLATBAN ” című és tematikájú szakmai továbbképzés moderátora az MKSZ utánpótlás-fejlesztési igazgatója, Zsiga Gyula volt.

Köszönjük Zsiga Gyulának és Bán Tibornak az MKSZ szakfelügyelőjének, hogy az érdi utánpótlás bemutathatta tudását és felkészültségét!

Külön elismerés illeti Schóber Jánost és kis tanítványait,

bravó érdi UP, csak így tovább legkisebb érdi Lányok!

Rovat: 
Korosztály: 

Az U22-es csapatunk mai NB II-es eredménye:

Dabasi KC VSE- ÉRD U22 (15-17) 30-37

Ezzel a hétgólos győzelemmel a hetedik helyen zártuk az NB II-es felnőtt bajnokságot, (az ifjusági I. osztály korábban véget ért a Covid miatt, csapatunk ebben az osztályban is hetedik helyen végzett!)

Szívből gratulálunk a teljes csapatnak, az edzőknek, és mindenkinek aki tevékenyen hozzájárult ehhez a várakozáson felüli

eredményhez!

Bravó érdi utánpótlás, továbbra is hajrá érdi UP Lányok! ❤

Találkozunk a 2021/2022-es szezonban! Addig is kívánunk szuper nyarat és örömteli élményeket a szünetre!

Egy csapat, egy szív!

Korosztály: 

Időpontok: 2021.06. 21-2021.06.25. és 2021.06.28-2021.07.02. (8:00-16:00+ reggeli és du. ügyelet)
Helyszínek: Érd Aréna és a Batthyány Sportiskola sportcsarnoka
A tábor minimum 25 fő jelentkezésével jön létre.
Napi 2 edzés (egyéni képzések, kapusedzés, ügyességfejlesztés) a klub edzőivel kor és tudásszint szerint.

Szabadidős tevékenység, meglepetés program.
Napi 3-szori étkezés (tízórai, ebéd, uzsonna)
Korosztály: 6-14 év /SKUP-os diák, más klub játékosa, érdeklődő-sportolni vágyó/
Ára: 30.000 Ft/hét, jelentkezni az űrlap kitöltésével lehetséges.

Testvér-kedvezmény: 25000 Ft/hét, illetve ha valaki 2 hétre jelentkezik
szintén ennyi!

A táborral kapcsolatos egyéb tájékoztatás, info line:
Topáné György Anna, tel.:  0630/686-2720,  e-mail: tunde.balog@handballerd.hu

A jelentkezési lap itt letölthető.

Rovat: 
Korosztály: 

A MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG
Szakmai- és Versenybizottságának

42/2021.(IV.30.) számú határozata

Az utánpótlás bajnokságok lezárásáról

Határozat: „A Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai-és Versenybizottsága úgy határozott, hogy a 2020-2021. évi valamennyi utánpótlás versenysorozatát befejezetté nyilvánítja, melyhez kapcsolódóan az alábbiak szerint jár el:

- Nem kerülnek megállapításra helyezések.
- A lejátszott mérkőzések nem kerülnek törlésre, azok a nyilvántartásokban elérhetők lesznek.
- A lejátszott mérkőzéseken történtek miatt kiszabott szankciók érvényben maradnak.
- Nincs sem feljutó, sem kieső, és nem szerzett automatikusan jogot a 2021-2022. évi utánpótlás bajnokságok I-II. osztályába egy sportszervezet sem.
A 2021-2022. évi utánpótlás bajnokságok I-II. osztályaiban indulókról a Szakmai és Versenybizottság által megbízott ad hoc Besoroló Bizottság dönt.
A Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai-és Versenybizottsága a 2020-2021. évi versenynaptárban 2021. május 22. és június 30. napja között tornarendezési időszakot jelöl meg, melynek részletszabályozását későbbi határozatában teszi közzé.”

Melléklet: nincs

Juhász István sk.
MKSZ Szakmai- és Versenybizottság elnöke

Határozat itt letölthető

Rovat: 
Korosztály: 

A Magyar Kézilabda Szövetség folyamatosan figyelemmel követi a koronavírus-járványt és az azzal kapcsolatos várható jogszabály-változásokat. A jelenlegi információk ismeretében a szurkolók számára védettségi igazolvánnyal ismét látogathatóvá válnak a sportesemények, amint a magyarországi beoltottak száma eléri a 4 millió főt. Az ezzel kapcsolatos jogi háttér már ismert, a szurkolók beengedéséhez azonban számos technikai, illetve ellenőrzési feltételt is biztosítania kell az események szervezőinek.

Miután az új jogszabályi feltételek lehetővé teszik, az MKSZ határozott szándéka újranyitni a kapukat, a mérkőzéseket, minden sportági, egészségvédelmi, rendezési szempont figyelembevételével, hogy a nézők a lehető leghamarabb visszatérhessenek a lelátókra, észszerű és biztonságos körülmények között.
Amint aktuális lesz a sportesemények megnyitása, az MKSZ azonnal meghozza a szükséges döntéseket, és erről haladéktalanul tájékoztatni fogja a szurkolókat és a sportszervezeteket.

Forrás: mksz.hu

Rovat: 
Korosztály: 

Játsszatok az Érd FM 101.3-mal, nyerjétek meg az ÉRD kéilabdacsapatának hivatalos maszkjait, és nézzétek élőben az ÉRD-Siófok NB I-es bajnokit szerdán, az erdmost.hu-n! Hajrá, ÉRD!

udjátok, mi a közös a Kisvárda, Békéscsaba, Székesfehérvár, Szombathely négyesben? Az, hogy az érdi kézilabdás lányok mind a négy város csapatát legyőzték az elmúlt hetekben. Szeretnétek, hogy megizzasszák a Siófokot is szerdán, az Érd Arénában?

Akkor szurkoljatok velünk együtt az erdmost.hu-n, mert élőben közvetítjük a 16 órakor kezdődő bajnokit! Addig pedig játszatok az Érd FM 101.3 reggeli műsorában, a Bundáskenyérben, valamint az Érdmost Facebook-oldalon. És hogy mit lehet nyerni? Az ÉRD kézilabdacsapatának hivatalos szájmaszkjait! Tudjátok, egy csapat, egy szív! Hajrá, ÉRD!


Forrás: erdmost.hu Pecsuvácz Péter

Támogatóink