U11

Rovat: 

Klubunk a 2016/2017-es szezon ünnepélyes évzáróját június 4-én, vasárnap 16:00-tól tartja az ÉRD Arénában. Az eseményre ezúton kedves szurkolóinkat is szeretettel meghívjuk!

A szezon zárásaként, hagyományainkhoz híven ünnepélyes évzáróval búcsúztatjuk a mögöttünk hagyott bajnoki évadot. Felnőtt csapatunk, utánpótlás együtteseink és szurkolóink június 4-én, vasárnap 16:00-tól együtt ünneplik a 2016/2017-es idény végét az ÉRD Arénában. Az ünnepélyes évzáróra kedves szurkolóinkat is sok szeretettel várjuk!

NB I-es felnőtt és utánpótlás csapataink két mérkőzéssel zárják az idényt. A 2016/2017-es szezonban az ÉRD Arénában utoljára szerdán a Mosonmagyaróvári KC SE ellen lép pályára együttesünk, míg vasárnap az Alba Fehérvár KC otthonában zárjuk a bajnoki idényt. A szerdai találkozóra a belépés ingyenes, akik már bármilyen formában megváltották jegyüket, azoknak az ÉRD Aréna jegypénztárában a mérkőzés kezdetéig a megváltott jegy ellenében visszatérítjük a vételárat!

 

K&H női kézilabda liga - 25. forduló
ÉRD - Mosonmagyaróvári KC SE

Időpont: 2017. május 24., szerda 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Felhő Ferenc, Öcsi Tamás

A BELÉPÉS INGYENES!

Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik! 

 

K&H női kézilabda liga - 26. forduló
Alba Fehérvár KC - ÉRD


Időpont: 2017. május 28., vasárnap 18:00
Helyszín: KÖFÉM Sportcsarnok (8000 Székesfehérvár, Verseci út 1-15.)
Játékvezetők: Dobrovits Csaba, Tájok Péter

Az ifjúsági találkozó 14:00, a junior mérkőzés 16:00-kor kezdődik!

 

A hét ÉRD mérkőzései:

2017. május 24., szerda

NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna

14:00 ÉRD - Mosonmagyaróvári KC SE

NB I Junior | ÉRD Aréna

16:00 ÉRD - Mosonmagyaróvári KC SE

 

NB I Felnőtt | ÉRD Aréna

18:00 ÉRD - Mosonmagyaróvári KC SE

 

2017. május 25., csütörtök

Pest megyei junior helyosztó - 15. helyért | Tóth Iván Sportcsarnok (2462​ Martonvásár, Szent László u. 2.) 

18:30 Martonvásári KSE - ÉRD

 

2017. május 27., szombat

U11 Országos elődöntő | Balogh Imsi Sportcsarnok (6800 Hódmezővásárhely, Szegfű utca 6/a)

13:00 ÉRD - Szeged KKSE

15:00 ÉRD - Hódmezővásárhelyi LKC

 

2017. május 28., vasárnap

NB I Ifjúsági | KÖFÉM Sportcsarnok

14:00 Alba Fehérvár KC - ÉRD

NB I Junior | KÖFÉM Sportcsarnok

16:00 Alba Fehérvár KC - ÉRD

 

NB I Felnőtt | KÖFÉM Sportcsarnok

18:00 Alba Fehérvár KC - ÉRD

 

HAJRÁ ÉRD!!

NB I-es felnőtt csapatunk nem lépett pályára a múlt héten, de utánpótlás együtteseink hét mérkőzésen is érdekeltek voltak. Szombaton az országos elődöntőben szereplő U11-es lányaink a Batthyány Tornacsarnokban nem bírtak a Szeged és a Hódmezővásárhely együtteseivel, míg ÉRD 2003-as együttesünk megnyerte a VI. Rábaköz Kupa felkészülési tornát.

Kiemelt serdülő bajnokságban szereplő csapatunk a Kispest NKK otthonában szenvedett vereséget, míg Pest megye junior lányaink nem bírtak a Főnix SE-vel. Országos elődöntőbe jutott U11-es csapatunk a hétvégén a Batthyány Tornacsarnokban lépett pályára, de a pontszerzés nem sikerült együttesünknek. U8-as lányaink mind a két mérkőzésükön vereséget szenvedtek az e heti fordulókban. ÉRD 2003-as együttesünk a VI. Rábaköz Kupa U14-es felkészülési tornán az első helyen végzett, és a torna legjobb kapusának együttesünk hálóőrét, Fritz Noémit válaszották. Gratulálunk!
 

Az elmúlt hét ÉRD eredményei:

2017. május 10., szerda

KSB leány rájátszás 17-24. helyért | Kispest NKK-Malév - ÉRD 44:12 (23:4)

 

2017. május 12., péntek

Pest megyei női junior 13-16. helyért | ÉRD - Főnix ISE 25:26 (12:12)

 

2017. május 13., szombat

U11 Országos elődöntő | ÉRD - K. Szeged SE 12:19 (5:10)

U11 Országos elődöntő | Hódmezővásárhelyi LKC - ÉRD 23:18 (11:10)

 

U8 Kovács László régió | Euronovex USE - ÉRD 12:7 (4:3)

U8 Kovács László régió | ÉRD - Vecsés SE JUSEC 3:13 (0:6)

 

2017. május 14., vasárnap

Bp. I.o. női felnőtt Felsőház | ÉRD II - Kispest NKK II

 

HAJRÁ ÉRD!

NB I-es felnőtt csapatunk nem lép pályára a héten, de utánpótlás együtteseink hét mérkőzésen érdekeltek. Szombaton U11-es lányaink a Batthyány Tornacsarnokban küzdenek meg az országos elődöntőben.

 

A hét ÉRD mérkőzései:

2017. május 10., szerda

KSB leány rájátszás 17-24. helyért | Pestszentimrei Sportkastély (1188 Budapest, Kisfaludy utca 33/c.)

15:30 Kispest NKK-Malév - ÉRD

 

2017. május 12., péntek

Pest megyei női junior 13-16. helyért | Batthyány Tornacsarnok, Érd

17:15 ÉRD - Főnix ISE

 

2017. május 13., szombat

U11 Országos elődöntő | Batthyány Tornacsarnok, Érd

10:00 ÉRD - K. Szeged SE

15:00 Hódmezővásárhelyi LKC - ÉRD

 

U8 Kovács László régió | Tolnay Lajos Általános Iskola (2365 Inárcs, Tolnay u. 1.)

13:00 Euronovex USE - ÉRD

15:00 ÉRD - Vecsés SE JUSEC

 

2017. május 14., vasárnap

Bp. I.o. női felnőtt Felsőház | ÁMK Sportcsarnok (1214 Budapest Simon Bolivár sétány 1-3.)

18:45 ÉRD II - Kispest NKK II

 

HAJRÁ ÉRD!

Soha ennyi néző nem látogatott ki egyszerre az ÉRD Arénába, mint most szombaton, amikor lányaink a Bajnokok Ligája elődöntős Győri Audi ETO KC együttese ellen léptek pályára. A találkozót 23:34-re a vendégek nyerték meg.

A mérkőzésen az ETO góljára Mireya González Álvarez válaszolt átlövésből, majd Mariama Signaté és Klivinyi Kinga találataival már lányainknál volt az előny. A gólgazdag első tíz perc végén lerohanásból Katarina Krpez Slezak juttatta újra vezetéshez csapatunkat, majd szerb jobbszélsőnk a szélről növelte találataink számát (9:7). Már 13:10-re is vezettünk, de a félidő hajrájában Mariama Signaté révén egyszer voltunk eredményesek, míg a vendégek hatszor vették be kapunkat, így a szünetre 14:16-os állásnál vonultak a csapatok. A fordulást követőn Katarina Krpez Slezak találatai és Gridnyeva Szvetlana hárított hétméterese ellenére növelte előnyét a bajnoki listavezető. A folytatásban átlövőink, Klivinyi Kinga, Mireya González Álvarez és Kiss Nikolett szerezték góljainkat, valamint Szabó Laura értékesített egy büntetőt, de ötnél közelebb nem tudtunk kerülni a Győrhöz (21:26). A folytatásban nem sikerült csökkentenünk hátrányunkat, hiába értékesített Szabó Laura újabb hétméterest, míg Nycke Groot eszén Gridnyeva Szvetlana járt túl, a lefújást követően a vendégek örülhettek a 23:34-es győzelemnek.

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

NB I-es utánpótlás együtteseink is a Győri Audi ETO KC ellen léptek pályára a hétvégén, de a pontszerzés ifjúsági és junior csapatunknak sem sikerült. Az OSB rájátszás E-F csoportjában az 1-8. helyért küzdő lányaink nem bírtak a Tamási KC csapatával, míg KSB együttesünk az Orosháza ellen szenvedett vereséget. U11-es lányaink az Országos elődöntő első két mérkőzésen a K. Szeged SE és a Szeged KKSE együttesei ellen maradtak alul. U8-as csapatunk szombaton egy győzelemmel és egy vereséggel zárta a hétvégi mérkőzéseit. Gratulálunk a győzelemhez!

Az elmúlt hét ÉRD eredményei:

2017. április 25., kedd

KSB leány rájátszás 17-24. helyért | ÉRD - Oxxo Energy Orosházi Női Kézilabda Club 17:24 (11:12)

 

2017. április 27., csütörtök

OSB leány E-F rájátszás 1-8. helyért | Tamási KC - ÉRD II 24:21 (13:9)

 

2017. április 29., szombat

U8 Kisiskolás bajnokság Kovács László régió | ÉRD - Vecsés SE 7:8 (1:4)

U8 Kisiskolás bajnokság Kovács László régió | ÉRD - Inárcs-Örkény KC 15:11 (7:2) 

 

U11 Gyermekbajnokság Országos elődöntő 3 | K. Szeged SE - ÉRD 22:11 (10:6)

U11 Gyermekbajnokság Országos elődöntő 3 | Szeged KKSE - ÉRD 20:17 (11:9)

 

NB I Felnőtt | ÉRD Aréna

16:00 ÉRD - Győri Audi ETO KC 23:34 (14:16)

 

2017. április 30., vasárnap

NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna

13:00 ÉRD - Győri Audi ETO KC 19:38 (5:19)

NB I Junior | ÉRD Aréna

15:00 ÉRD - Győri Audi ETO KC 24:35 (11:19)

 

HAJRÁ ÉRD!!

Rovat: 

NB I-es felnőtt csapatunk szombaton a Győri Audi ETO KC együttesét fogadja a bajnokság 22. fordulójában, míg utánpótlás csapataink vasárnap mérkőznek meg a zöld-fehérekkel. A szombati mérkőzésre jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán!

K&H női kézilabda liga - 22. forduló
ÉRD - Győri Audi ETO KC

Időpont: 2017. április 29., szombat 16:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Bíró Ádám, Kiss Olivér

Az utánpótlás mérkőzésekre április 30-án, vasárnap kerül sor az ÉRD Arénában. Az ifjúsági találkozó 13, a junior mérkőzés 15 órakor kezdődik!

Szurkolói információk:

A találkozóra jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. 

A mérkőzésre érvényes jegyárak:

Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft

A belépés 6 év alatt ingyenes! 

DÍJMENTES JEGYEK

Részletes információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php

A hét ÉRD mérkőzései:

2017. április 25., kedd

KSB leány rájátszás 17-24. helyért | Batthyány Tornacsarnok, Érd

15:30 ÉRD - Oxxo Energy Orosházi Női Kézilabda Club

 

2017. április 27., csütörtök

OSB leány E-F rájátszás 1-8. helyért | Würtz Ádám Ált. Isk. Kézilabda Csarnok (7090 Tamási, Szabadság utca 38-40.)

17:00 Tamási KC - ÉRD II

 

2017. április 29., szombat

U8 Kisiskolás bajnokság Kovács László régió | Csömöri Sportcsarnok (2141 Csömör, Major utca 7-9.)

12:30 ÉRD - Vecsés SE

14:00 ÉRD - Inárcs-Örkény KC

 

U11 Gyermekbajnokság Országos elődöntő 3 | Szegedi Orczy István Ált. Isk. (6791 Szeged, Szent János tér 2-4.)

13:00 K. Szeged SE - ÉRD

15:00 Szeged KKSE - ÉRD

 

NB I Felnőtt | ÉRD Aréna

16:00 ÉRD - Győri Audi ETO KC

 

2017. április 30., vasárnap

NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna

13:00 ÉRD - Győri Audi ETO KC

NB I Junior | ÉRD Aréna

15:00 ÉRD - Győri Audi ETO KC

 

HAJRÁ ÉRD!!

2017. május 27. 15:00
Helyszín: 
Balogh Imsi Sportcsarnok
2017. május 27. 13:00
Helyszín: 
Balogh Imsi Sportcsarnok
2017. május 13. 15:00
Helyszín: 
Batthyány Sportcsarnok
2017. május 13. 10:00
Helyszín: 
Batthyány Sportcsarnok

Támogatóink