Mérkőzés beszámoló

Korosztály: 

Az előző héttel ellentétben most sokkal nyugodtabb meccsen van túl felnőtt csapatunk. Az NB I/B 25. fordulójában a Kispest együttesét fogadtuk és 37-25-re megnyertük a találkozót.

Valahogy így kell kezdeni egy mérkőzést! Hiába szerzett ugyanis vezetést a Kispest, az ezt követő időszakban a védelmünk a Landi-Panyi védőpáros irányításával nem hagyott esélyt a vendégeknek. Elöl pedig mindenféle variációt bemutatva a 9. percre 7-1-re elléptünk. Betaláltunk hétméteresből, szélről, gyorsindításból valamint felállt fal ellen átlövésből is. A 11. percig kellett várni arra, hogy a fővárosiak ismét bevegyék Németh Kata kapuját. Ezután felváltva estek a gólok, majd kis gólcsend is következett, így állandósult a különbség. A 18. percben volt a legnagyobb előnyünk az első félidőben: Kellermann Dóra góljával ekkor 11-3 volt az állás. Nyugodtan tudott játszani csapatunk, így a piros-feketék csak minimálisan tudtak közelíteni. Az utolsó másodpercben még szépítettek, így a szünetben 17-11-es állást mutatott az eredményjelző.

A folytatásban a kiharcolt előnyünk birtokában menedzseltük a mérkőzést. Gerháth Kincső gólokkal érkezett meg a pályára és Dávid-Azari is szépségdíjas találatokat szerzett. A második játékrész nagyobb részében nem nőtt különösebben a fórunk, majd a hajrához érve először lett kétszámjegyű Béki Nagy Bertalan együttesének hátránya (31-21). Ezt még sikerült megfejelni, így végül Simics Judit tanítványai 37-25-re megnyerték a mérkőzést és sorozatban hatodik győzelmükkel készülnek a soron következő rangadókra.
 

NB I/B, 25. forduló

ÉRD – Kispest NKK  37-25 (17-11)
Érd Aréna

ÉRD: Németh – Szakály 3 (1), Kellermann 5, Panyi 4, Bánhidi 3, Pálmai 4, Braun 2.

Csere: Imre (kapus), Landi, Dávid-Azari 8 (1), Gerencsér 4, Gerháth 4, Háfra.

A tabella itt megtekinthető.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Az NB I/B 24. fordulójában a kiesés ellen menekülő Gárdony-Pázmánd együttesét fogadtuk. Három hét szünet után, a gólgazdag találkozón egy pillanatra sem lankadhatott a mieink figyelme a végig harcosan játszó ellenféllel szemben. A mérkőzés szorosan alakult,  de végül 38-32-re behúztuk a győzelmet és sorozatban ötödik sikerét aratta csapatunk.

Az épp Érdről kölcsönbe adott Tóth Ficsor Nóra góljával a Gárdony szerzett vezetést a találkozón. Az első öt percben Szakály Flóra révén csak büntetőket követően tudtunk betalálni, a túloldalon pedig Berkes-Kaiser Melitta megmutatta miért áll a második helyen a góllövőlistán és kétgólos előnyhöz juttatta a vendégeket (1-3). Meglepetésre magabiztosan tartotta is a különbséget a Fejér vármegyei együttes, így Simics Juditnak már a 9. perc elején időt kellett kérnie (4-6). Sőt a 14. percben már hárommal is elléptek Molnár József tanítványai (7-10). Itt azonban jött a fordulat! Hét perc alatt egy 7-1-es rohammal fordított az Érd, és már a mieink vezettek hárommal (14-11). A félidő végéig 3-4 gól között váltakozott a fórunk, végül a szünetben 21-18-as állást mutatott az eredményjelző.

A fordulás után hiába próbáltuk lerázni ellenfelünket, rendre gólokkal tudtak válaszolni a gárdonyiak és a 39. percre egy találatra megközelítették csapatunkat (25-24). A következő percek is szoros játékot hoztak, de a Gárdonynak az egyenlítésért nem volt esélye támadni. Szűk negyed órával a vége előtt Török Lilly góljával ismét háromra nőtt a különbség (30-27). A hajrához közeledve észrevétlenül feszültté váló találkozón még volt esélye ismét egy gólra feljönnie riválisunknak, de a Pálmai Liza-Gerencsér Fanni-Panyi Anna trió végül nem hagyott kétséget afelől melyik csapat lesz a nyertes. Az utolsó négy percben már csak az Érd talált be, így a mieink végül megérdemelten, 38-32-re megnyerték az összecsapást.
 

NB I/B, 24. forduló

ÉRD – Gárdony-Pázmánd NKK  38-32 (21-18)
Érd Aréna

ÉRD: Imre – Szakály 7 (4), Gerencsér 2, Kellermann 6, Bánhidi 1, Panyi 8, Braun 1.

Csere: Németh (kapus), Csiszár-Szekeres, Pálmai 5, Török 4, Gerháth, Dávid-Azari 4 (1), Háfra.

A tabella itt megtekinthető.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Az őszi mérkőzéshez hasonlóan megnehezítette a mieink dolgát a Ferencváros U19-es csapata az NB I/B 23. fordulójában. Leginkább az első játékrészben okoztak fejtörést a hazaiak, majd a fordulás után fokozatosan elléptünk ellenfelünktől és elhoztuk a két pontot az Elek Gyula Arénából.

A házigazda nem részesített bennünket szívélyes fogadtatásban és rögtön a mérkőzés elején két góllal elhúzott. Kellermann Dóra válaszolt kétszer is és a 7. percben kiegyenlített (2-2). A forgatókönyv a továbbiakban is hasonló volt, ismét kettővel elment a Fradi, irányítónk pedig tartotta a lépést, a 13. percben 4-4 volt az állás. Nem esett sok találat, de újra a zöld-fehérek kerültek kétgólos előnybe. Ezúttal Gerencsér Fanni szépített, majd a hajrához közeledve sikerült egyenlítenünk. Nem más, mint Kellermann góljával (7-7), aki hét perccel a szünet megszakította az eddigi sormintát és a mérkőzésen először vezetéshez juttatta csapatunkat (8-9). Az utolsó 5 percben már csak az érdi lányok találtak be, így a szünetre 13-10-es előnyben voltak a mieink.

A második játékrészben próbált visszazárkózni a Ferencváros és egy gólra fel is jött, de a házi gólkirály, Kármán Luca kiállítása után végérvényesen leszakítottuk ellenfelünket. Németh Kata és a védelem remekül dolgozott, kapusunk 40 %-os védési hatékonysággal zárt, Kellermann pedig a második harminc perc során is betalált, így 8 góljával a mérkőzés legeredményesebb játékosa lett. Simics Judit együttese az FTC U19-esei elleni 32-24-es, megérdemelt sikerrel kezdi meg két hetes szünetét.

 

NB I/B, 23. forduló

Ferencvárosi TC U19 – ÉRD  24-32 (10-13)
Budapest, Elek Gyula Aréna

ÉRD: Németh – Szakály 1, Panyi 6, Bánhidi 2, Kellermann 8, Gerháth, Háfra.

Csere: Imre (kapus), Csiszár-Szekeres 2, Gerencsér 3, Török 1, Dávid-Azari 5 (1), Horváth 2, Braun 2.

A tabella itt megtekinthető.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Az újonc Hajdúnánás együttesét fogadtuk az Érd Arénában. Az első félidő kiegyenlítettebb játékot hozott, a folytatásban aztán magabiztosan növeltük az előnyt és végül 26-18-ra a mieink nyerték az összecsapást.

Mindkét oldalon kapusbravúrokkal indult a találkozó. A kapunkban Imre Szofi két vendég támadásnál is remekül állt a lábán. A 4. perc elején Panyi Anna nyitotta meg a gólok sorát. Ezután még kiegyenlített a Hajdúnánás, de mint utóbb kiderült, ennél közelebb végül az egész meccs folyamán nem kerültek az Érdhez a nánásiak. Dávid-Azari első négy lövése mind utat talált a kapuba, így a 11. percben máris hárommal vezettünk (6-3). Tovább is nőtt a különbség, és a hajrához közeledve tartottuk a magabiztos négy gólos fórt (11-7). Ekkor kisebb pontatlanságok kezdték el jellemezni a támadásainkat és Skaliczki László együttese fel is jött mínusz kettőre (11-9). Ahogy a félidő legelején, úgy a végén is Panyi köszönt be, így a szorosabb első játékrészt végül magabiztosan, 13-10-es eredménnyel zártuk.

A fordulást követően egy kiállításos szakaszt 2-0-ra megnyertek a vendégek és egy gólra csökkentették a különbséget. Ez azonban nem tartott sokáig, 5 perccel később Pálmai Liza első érdi találatával ismét néggyel elmentek Simics Judit tanítványai. A folytatásban megmaradt a megnyugtató előny, mindenki játéklehetőséget kapott, és ahogy haladt előre a találkozó úgy játszott egyre magabiztosabban csapatunk. A vége előtt pár perccel támadhattunk a kétszámjegyű vezetésért is, ez azonban végül nem lett meg. A végeredmény 26-18 lett, így csapatunk továbbra is harcban a második helyért a bajnokságban.
 

NB I/B, 22. forduló

ÉRD – Hajdúnánás Kézilabda NKFT  26-18 (13-10)
Érd Aréna

ÉRD: Imre – Dávid-Azari 6 (1), Gerháth 2, Kellermann 3, Bánhidi, Panyi 2, Braun 1.

Csere: Csiszár-Szekeres, Horváth H. 1, Török 1, Gerencsér 3, Szakály 5 (2), Háfra 1, Pálmai 1, Landi.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Egerbe látogatott felnőtt csapatunk az NB I/B 21. fordulójában, ahol a félidőben még a hazaiak vezettek 10-9-re. A második játékrész is hasonlóan szorosan alakult, de a hajrához érve sikerült nagyobb előnyt kialakítania Simics Judit tanítványainak és végül 22-18-ra megnyerték a mérkőzést a mieink.

A találkozón az egriek legeredményesebb játékosa, Vass Víta Luca révén megszerezte a vezetést a hazai csapat. Gerháth Kincső egy hosszú támadás végén tudott egyenlíteni, majd több hiba becsúszott mindkét oldalon. Németh Kata hétméterest hárított, de a túloldalon Kozma Tünde is bravúrokkal kezdett, így a 8. percben kétgólos vezetést alakított ki az Eszterházy SC (3-1). Továbbra is rengeteg pontatlanság jellemezte mind a két gárdát, Simics Juditnak már a 9. percben ki kellett kérnie első idejét, ekkor 4-2 volt állás. Nem hozott sok találatot az első húsz perc és 6-6-nál ismét sikerült utolérni riválisunkat. A vezetést ekkor még nem tudtuk átvenni, mint ahogy végül az első 30 perc során egyszer sem. A félidőben 10-9-et mutatott az eredményjelző.

A második játékrész első két percében megjött a fordulat, 11-10-re fordítottunk, de néhány támadással később Farkas József együttese is megtette ugyanezt (12-11). Szerencsére ez nem szegte a kedvét a lányainknak. Braun góljával egalizáltunk, majd Németh Kata gyorsan eszmélt és ami még fontosabb, pontosan végzett el egy szabaddobást a hatosunkról és gyönyörűen az ellenfél kapujába ívelt. Kapusunk így megszerezte első gólját az idei bajnokságban, majd pár perc múlva Dávid-Azari is betalált, ezzel kettőre növelve az Érd előnyét (12-14). A folytatásban egy gólra még felzárkózott az Eger, de közelebb már nem tudott kerülni, folyamatosan növeltük az előnyt és az 51. percben már négy volt közte (15-19). Kettőt ebből még ledolgoztak a hazaiak, azonban szűk öt perccel a vége előtt ismét négyet tettünk közé (18-22). Ekkor még nem lehetett tudni, de végül ez maradt a végeredmény is, így kiélezett idegenbeli meccs után, ismét két ponttal gyarapodott csapatunk. Az érdi összecsapáshoz hasonlóan az egriek ezúttal is megnehezítették a dolgunkat, főleg a kapuban Kozma Tünde, aki közel 50%-os hatékonysággal védte a lövéseinket. Németh Kata sem maradt el tőle sokkal és végül a két hálóőr parádéjából a mieink jöttek ki jobban.


NB I/B, 21. forduló

Eszterházy SC – ÉRD  18-22 (10-9)
Eger,  Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Sportcsarnok

ÉRD: Németh – Szakály 1, Gerháth 1, Kellermann 3, Bánhidi 1, Gerencsér, Háfra 2.

Csere: Csiszár-Szekeres 1, Horváth H. 1, Panyi 4, Török 1, Dávid-Azari 6 (2), Braun 1, Pálmai.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh istván

Korosztály: 

Mint arról beszámoltunk, Gerháth Kincső a Komárom elleni rangadón meglőtte 100. gólját az idei NB I/B-s bajnokságban. A találkozó után átlövőnk nem csak a gólszerzés örömét emelte ki.

Gerháth Kincső a második félidő legelső támadásából érte el a százas álomhatárt a bajnokságban, majd tovább is növelte ezt a számot és jelenleg 101 találattal a 8. helyen áll a góllövőlistán.

Köszönöm, hogy valaki így követi a statisztikát. Nem tartom számon, de nagyon büszke vagyok rá. Ma a saját teljesítményemet nézve sokkal jobban örülök annak, hogy úgy érzem a védekezést meg tudtam oldani és ebben előre tudtam lépni, ahogy talán az eredmény is mutatja. Ha mindig csak ennyi gólt kapunk (35-22), akkor sokkal könnyebb megnyerni egy mérkőzést, mintha harminc fölötti meccseket játszunk. Külön köszönöm a társaknak, hogy előkészítésekkel segítenek. Átlövő vagyok, ez is az erősségem és ez az elsődleges, így ha egy jobb passzt kapok, akkor nekem is könnyebb dolgom van és a csapat is eredményesebb. – nyilatkozta Kincső a mérkőzés után.

A Komárom elleni találkozó első harminc perce nagyon szoros játékot hozott. A szünetben 16-15 volt az állás, aztán a folytatásban hengerelt csapatunk.

Az első félidőben még kicsit bennünk volt, hogy ősszel kikaptunk a Komáromtól. Nem tudtuk, hogy mire számítsunk ma tőlük. Izgultunk, menni akartunk, de nem mindig higgadt fejjel. A másodikban aztán megtaláltuk a játékot, és a jó védekezés után jöttek a lerohanások és nem mentünk bele olyan kétes szituációkba, amelyekből csak eladott labdák, vagy technikai hibák jönnek, hanem akkor inkább megálltunk. A második játékrészben úgy gondolom mi uraltuk a támadásokat és a meccs ritmusát, így nem kellett futnunk a Komárom után.

A Komárom elleni rangadót végül 35-22-re magabiztosan nyerték meg a lányok, így tovább üldözzük a második helyezett Esztergomot.

Csak így tovább lányok!

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Fontos mérkőzés várt felnőtt csapatunkra, hiszen a tabellán szorosan mögöttünk álló Komáromot fogadtuk az NB I/B 20. fordulójában. A Gyáli Sportcsarnokban rendezett találkozón, a második félidő kiváló játékának köszönhetően 35-22-re megnyertük a rangadót. A lefújást követően vezetőedzőnk, Simics Judit is értékelt.

Ősszel 28-24-es vereséget szenvedtük a Komárom ellen, így most mindenképp szükség volt a két pont begyűjtésére. Gyálon lényegében mindkét csapat számára semleges pályán kezdődött a mérkőzés, de szurkolóink olyan hangulatot varázsoltak, mintha az Érd Arénában játszanánk. Első támadásunkból meg is szereztük a vezetést, a Komárom azonban gyorsan fordított. Gál Dominikával nem tudott mit kezdeni a védelmünk és 3-1-re elhúzott a vendég csapat. Kellermann és Gerháth révén azonban két perc alatt egalizáltunk. Innentől kezdve folyamatosan Neukum Tamás együttese került előnybe. Az első negyed órában több ziccert is hibáztak a mieink, de folyamatosan ott voltunk a vendégek nyomában és sorra sikerült kiegyenlíteni.

A 20. percben jött az áttörés. Szakály Flóra sokadik lerohanás góljával ismét magunkhoz ragadtuk a vezetést. Innen megfordult a tendencia és riválisunknak kellett futnia utánunk.Egy perccel a félidő vége előtt a mérkőzésen először 2 góllal elmentünk. Ebből egyet még faragott a Komárom, így a szünetben 16-15-ös állást mutatott az eredményjelző.

A második játékrészt Simics Judit tanítványai kezdték jobban. Gerháth Kincső negyedik gólját lőtte az összecsapáson, amely összességében így a 100. találata volt az idei bajnokságban. Dávid-Azari Fruzsina után már második századosunkat köszönthettük az NB I/B-ben. Olyannyira elkaptuk a fonalat, hogy a 36. percben Háfra Luca indításgóljával 21-16-ra elléptünk. Időt is kért a vendégek mestere és ebből szépített a Komárom, a mieinket azonban nem lehetett megtörni.

15 perccel a vége előtt továbbra is tartottuk az öt gólos fórt (26-21). Ezt követően Németh Kata (kapusunk 56%-kal védett) és a védelem áttörhetetlen falat húzott fel és 12 perc alatt, egy 8-0-s futással minden kérdést lezárt. Végül 35-22-re az Érd nyerte a Komárom elleni nagyon fontos rangadót.
 

NB I/B, 20. forduló

ÉRD – Komárom VSE  35-22 (16-15)
Gyál, Gyáli Sportcsarnok és Kézilabda Képzési Központ

ÉRD: Imre – Szakály 5, Gerháth 5 (1), Bánhidi 3, Kellermann 7, Gerencsér, Háfra 6.

Csere: Németh (kapus), Csiszár-Szekeres, Panyi 1, Horváth 3, Dávid-Azari 3, Török 2, Pálmai.
 

Simics Judit:

„Jó ellenfelet győztünk le. Igaz ők sem voltak teljes csapattal, a hiányzók ellenére így is rangadó volt. A múltkori vereségünket szerettük volna kijavítani. Koncentrálni kellett, az első félidőben az ellenfél is jobban bírta erővel. A szünet aztán jót tett nekünk, át tudtuk beszélni a folytatást. Jó tempóval jöttünk ki a második félidőre, ez meghatározó volt. Illetve Németh Kata a kapuban biztos pontként segített.

Ezt kellene csinálnunk mindig, amit ma. Kicsit érthetetlen, hogy miért vagyunk ilyen végletesek. Ha így összeszedjük magunkat, akkor a múltkori vereség sem csúszik be, de nyilván ezen már túl vagyunk. Nagyon bíztam ebben, mert a meccs előtt magamban eléggé izgultam amiatt, hogy mit várhatok ma a csapatomtól. Persze ez nem nagyon látszik rajtam. Annak sem volt előjele, ami a SZISE ellen történt, úgyhogy most nagyon örülök. Dolgozunk tovább.”

Hajrá Érd!

Korosztály: 

A szezonban harmadik alkalommal találkoztunk a PTE PEAC együttesével, de ez volt az eddigi legnehezebb győzelmünk a pécsiek ellen. Végül 30-27-re nyertek a lányok az NB I/B 18. fordulójában!

Kicsit álmoskásan kezdtek a csapatok, amit jól mutat az is, hogy 5 perc után még csak 1-1 volt az állás. A mieink tulajdonképpen mindegyik kapufát bemelegítették, hiszen a találkozó elején sajnos a gólok helyett inkább ebben jeleskedtünk. Aztán szerencsére beindult a támadógépezet és emberhátrányban átvettük a vetetést. Külön öröm, hogy Háfra sérülése után először volt eredményes 3-2-nél. Eleinte egy-két gól volt a hazai előny, majd az első 20 perc végéhez közeledve először volt három a különbség (9-6). A kapunkban Németh jól védett és sikerült sokáig 10 gól alatt tartani a PEAC-ot. Sajnos sokat hibáztunk támadásban, így nem tudtunk nagyobb előnyt kialakítani. Az eredményjelzőn 14-12 állt a szünetben.

A második játékrész első gólját a vendégek szerezték, de aztán többek között Dávid-Azari 100. idei bajnoki góljával sikerült továbbra is diktálni a tempót. Aztán a 37. perc végén 16-16-nál egyenlítettek a pécsiek. Innen ismét hárommal ellépett az Érd, utána viszont a vendégek percei következtek és 22-20-ra fordítottak. Fel is harsant a lelátóról az „ébresztő” rigmus, aminek szerencsére meglett az eredménye a pályán. Gyors gólokkal tudtunk zárkózni, majd hét perccel a vége előtt 26-23-nál ismét visszaállt a háromgólos hazai előny. Ennek ellenére izgalmasan alakult a hajrá, de végül sikerült itthon tartani a 2 pontot a 30-27-es győzelem után.
 

NB I/B, 18. forduló

ÉRD – PTE PEAC-SIPO  30-27 (14-12)
Érd Aréna

ÉRD: Németh – Szakály 4 (3), Panyi 2, Kellermann, Bánhidi 1, Gerháth 6 (1), Braun 1.
Csere: Csiszár-Szekeres 1, Háfra 1, Gerencsér 3, Horváth 2, Török 2, Dávid-Azari 7 (3).

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Nem várt könnyű feladat az érdi lányokra a DVSC U19-es csapata ellen. Az első félidő szoros eredménye után azonban sikerült állva hagyni ellenfelünket és végül 31-26-ra megnyertük a mérkőzést.

A találkozó első jó védekezése után, Kellermann Dóra gyors lerohanás gólja törte meg a csendet (0-1). Az első percekben felváltva vezettek a csapatok, majd 4-4-es állást követően, kihasználva szűk hét perces gólcsendünket hárommal meglépett a Debrecen (7-4). Pár pillanattal később, a 17. minutumban azonban rögtön utol is értük ellenfelünket (7-7). Az első fél óra kiegyenlített játékot hozott, egyik gárda sem adta könnyen magát. Az adok-kapokból végül Simics Judit lányai jöttek ki jobban és a szünetben 14-13-ra vezettek.

A második játékrész elején továbbra is tartotta a lépést a mieinkkel Győrvári Viktor együttese. A 40. percben jött az áttörés, Csiszár-Szekeres Klára találatával először nőtt háromra az előnyünk (16-19), és innen már nem volt megállás. A hajrához érve már hét is volt közte (19-26), így végül a győzelem nem forgott veszélyben. Sérültjeink közül hosszú idő után Háfra Luca ismét – még ha csak pár támadás erejéig – pályára léphetett, míg Sztankovics Réka a kispadon foglalt helyet. A vége 31-26-os érdi siker lett. A bajnokságban most egy rövidebb szünet következik.
 

NB I/B, 17. forduló

DVSC SCHAEFFLER U19 – ÉRD  26-31 (13-14)
Debrecen, Hódos Imre Sportcsarnok

ÉRD: Imre – Dávid-Azari 4 (1), Panyi 4, Kellermann 2, Bánhidi 2, Gerháth 7 (1), Braun 1.

Csere: Németh (kapus), Csiszár-Szekeres 2, Horváth H. 5, Gerencsér 1, Szakály 3, Háfra.

A tabella itt megtekinthető.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Megkezdődött a bajnokság második fele, így a 16. fordulóban a Tempo KSE együttesét fogadtuk az Érd Arénában. Az első félidőben sikerült hétgólos előnyt kialakítani, így a folytatásban nyugodtan tudtak játszani a mieink és végül 37-26-ra megnyerték a mérkőzést.

A találkozó legelején a vendégek szereztek vezetést, de Gerháth Kincső góljaival gyorsan fordítottunk (2-1). Ezután többször is sikerült ellépnünk 2-3 góllal, de a Tempo KSE az első negyed órában nagyon jól tartotta magát. A Hegedüs Dorottya húzta ellenfél azonban rendre csak egyenlítésig jutott, majd 9-9-es állást követően jött a fordulat. Az érdi lányok egy fantasztikus 9-1-es futást produkáltak, Kellermann Dóra vezérletével lubickoltunk a gyors támadásbefejezéseknél, így öt perccel a szünet előtt 18-10 volt az állás. A félidőre végül hét gól maradt meg az előnyünkből: 21-14.

A második játékrészben is csak minimálisan lassítottak a lányok. Volt két öt perces időszak, amikor a mieink sem tudtak betalálni, de hátul rendre megvoltunk és kapusaink az egész meccsen remekeltek, így csak pillanatokra tudott faragni a hátrányán a Tempo. Török Lilly is megszerezte első érdi gólját, majd először a 45. percben lett meg a kétszámjegyű különbség (28-18). Sorra visszaverve riválisunk felzárkózási kísérleteit, végül 37-26-ra megnyertük a mérkőzést. Ezzel a győzelemmel az Érd beérte pontszámban a tabellán második helyen álló Esztergom csapatát.
 

NB I/B, 16. forduló

ÉRD – Tempo KSE  37-26 (21-14)
Érd Aréna

ÉRD: Németh – Szakály 4, Gerencsér, Csiszár-Szekeres, Gerháth 8 (2), Kellermann 8, Braun 3.

Csere: Imre (kapus), Bánhidi 4, , Dávid-Azari 4, Panyi 2, Mlinkó 1, Török 1, Horváth H. 2, Landi.

A tabella itt megtekinthető.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Támogatóink