Klub

Rovat: 
Korosztály: 

Hosszú szünet után vasárnap 18 órától a Tempo KSE vendégeként kezdi meg felnőtt csapatunk a 2023-2024-es idényt. Az NB I/B rajtja előtt Simics Judit vezetőedzőnk értékelte a felkészülést és fogalmazta meg a célokat.

A felkészülési mérkőzések jól sikerültek felnőtt együttesünk számára, hiszen többek között az NB I-es Kozármislenyt, a Vasast, valamint a NEKA-t is legyőztük. Az orosházi felkészülési tornát pedig megnyerte az Érd, így első-, valamint másodosztályú ellenfelek ellen is megmérettük magunkat.

„A felkészülés során az volt a célunk, hogy felmérjük a csapat erősségét játékban, illetve az új játékosok tudásszintjéről is meggyőződjünk. Örülök, hogy NB I-es csapatok ellen is jól tudtunk szerepelni. Az orosházi tornán pedig szerettük volna, ha a csapat is kicsit együtt van közösségformáló jelleggel. Illetve gyakorlásra is jó volt az a pár nap. Óvatos vagyok az ott elért eredményekkel, mert sok csapat ilyenkor még taktikázik és nem mutatja meg az igazi arcát. Majd a bajnokság megmutatja a lényegi dolgokat” – nyilatkozta honlapunknak Simics Judit.

A csapat számára mentálisan mindenképp sokat jelentett, hogy többször is győztesen hagyhatta el a pályát a felkészülés során, azonban vezetőedzőnk is hangsúlyozta, hogy természetesen látják azért a hibákat.

„Kicsit olyan, mintha tanulni kellene, hogy győzünk. Az a célunk, hogy ezt megszokjuk, hiszen ez segíthet abban, hogy elérjük célunkat, a feljutást. A többi riválisról egyelőre részinformációink vannak, de a játékosállományokat többnyire ismerem. A Szombathely egyértelműen az NB I-et célozza meg, és bár Esztergomban hosszabb távú terv az elsőosztály, szerintem már idén is versenyben lesznek ezért. De a Komárom is erős lehet és természetesen magunkat is az esélyesek közé sorolom.”

Vasárnap 18 órától a Tempo KSE ellen Gyálon kezdődik a lányok számára az NB I/B 2023-2024-es idénye. Riválisunk tavaly a 12. helyen zárt az akkor még 16, majd a Pénzügyőr visszalépésével 15 csapatosra fogyatkozó mezőnyben. Akkor 8 győzelem és 4 döntetlen mellett 16-szor kapott ki a Tempo.

„Az biztos, hogy teher nélkül játszhatnak ellenünk, ez pedig veszélyes, mert a nyomás rajtunk a nagyobb. Viszont nekünk saját magunkkal kell foglalkoznunk. Célunk a győzelem, nem lehet mást kitűzni. Elmondtam a lányoknak, hogy úgy kell edzenünk, mintha NB I-esek lennénk, a mérkőzéseken pedig úgy is kell játszanunk” – zárta várakozásait vezetőedzőnk.

A vasárnapi szezonrajt után szeptember 10-én mutatkozik be csapatunk az Érd Arénában is az NB I/B-ben. Sok sikert kívánunk a lányoknak! Hajrá, ÉRD!

Rovat: 
Korosztály: 

Vasárnap 18 órától a Tempo KSE vendégeként Gyálon kezdi meg szereplését az NB I/B-ben felnőtt együttesünk. A nyári átalakulásról, a felkészülésről és a célokról kérdeztük a csapat rutinos játékosát, Sztankovics Rékát!

Új csapattal vágtatok neki a felkészülésnek, milyen érzésekkel zártad le a bajnokság vége előtti időszakot?

Meglepett voltam, csalódott, szomorú. Minden negatív érzés egyszerre koncentrálódott bennem, amikor biztossá vált, hogy kiestünk az NB I-ből. A legutolsó pillanatig bíztam, és reménykedtem, viszont még akkor is nehezemre esett elhinni, mikor már biztossá vált a kiesésünk. Egy kicsit összetörtem.

A nyáron viszont jelentősen átalakult a keret. Szerinted miben sikerült leginkább fejlődni a felkészülés során?

Néhány embert leszámítva egy teljesen új csapattal vágunk neki az idei bajnokságnak. A játék minden területén össze kellett kovácsolódnunk, támadásban, védekezésben, lerohanásban egyaránt. Úgy gondolom a támadásaink ehhez képest gördülékenyek és jó arányban fejezzük be az akcióinkat. A védelem felépítése sokkal keményebb dió volt, de szerintem jól haladunk, egyre jobb a védelem és a kapusok közötti összhang is.

Jól szerepeltetek a felkészülési mérkőzéseken. Mire lehet jó a csapat a szezonban és mi lehet az erősségetek?

Az edzőmeccsek a felkészülés szinte legfontosabb részei, ekkor kezdjük mérkőzés helyzetben kialakítani a páros kapcsolatokat, a megbeszélt rendszereket begyakorolni. Egyértelmű, hogy a legfontosabb célunk az NB I-es feljutás, amit állíthatom, hogy mindenki nagyon szeretne. Mivel ez közös célunk, együtt akarjuk elérni, ez lehet az erősségünk, hogy csapatként létezünk, egymásért küzdünk.

Vasárnap rajtol az NB I/B, mire kell figyelni a Tempo KSE ellen?

Nem játszottunk ellenük, nem sok információval rendelkezünk még a csapatról. Mivel a célunk az NB I-be való visszajutás, minden mérkőzésre a legjobb formánkat kell előhoznunk, bárki is legyen az ellenfél.

Sok sikert kívánunk a csapatnak! Hajrá, ÉRD!

Fotó: Balogh István

Rovat: 
Korosztály: 

Elérkeztünk az NB I/B-s bajnoki felkészülési időszak feléhez, majd szép lassan rákanyarodunk a hajrára is. Simics Judit vezetőedzővel beszélgettünk a felkészülésről, az új csapatról és az eddig lejátszott, valamint várható edzőmeccsekről is.

Túl vagyunk a felkészülés felén, teljesen új csapat alakul most Érden. Mik az eddig tapasztalatok?

Minden a terv szerint halad. Hál’ Istennek azt kaptam, amit titkon reméltem. A sok fiatal, akit újonnan igazoltunk tele van ambícióval. Szeretnének valami jót alkotni és az fontos, hogy legyenek mindig célok. A játékosok között a pályán kívül, az öltözőben is jó a hangulat és az edzéseken is remekül megy a munka. Ez szemet szúrt a kívülállóknak is, hiszen visszatükröződik az edzőmeccseken is. Többen mondták, akik ellátogattak egy-egy mérkőzésre, hogy mennyire lejön az, hogy milyen jó kis hajtós csapat, pozitív a hangulat és teljesen más arccal játszanak a lányok. Bizakodó vagyok.

Januárhoz képest most van idő az elképzeléseket begyakorolni és a saját formádra alakítani a csapatot. Milyen stílusú gárdát szeretnél viszontlátni?

Nem akarok hasonlítgatni, de nekem is teljesen más érzelmi állapot, hogy most nyáron el tudtuk kezdeni egy új társasággal. Fontos felkiáltójellel kiemelni, hogy a játékosaink emberként is jók, és emellett természetesen sportolóként, játéktudás szempontjából is rendben vannak.

Utánpótlás edzőként is és most is azt képviselem, hogy jó sok futással fűszerezett játékot szeretnék. Bár nem vagyunk sokan, nincsen két teljes sorunk, de minden posztra vannak jó játékosaink. Ezzel kell majd okosan bánnom, hogy megfelelően tudjunk terhelni és pihentetni is.

Várható még új igazolás?

Azt gondolom, hogy beállóban, szélen, kapuban megvagyunk. Belső poszton nem lenne baj, ha találnánk egy jobbátlövőt. Jelenleg átmeneti megoldásokat kell alkalmaznunk, így a fiataloknak vagy bármelyik irányító, balátlövő játékosnak ezt a posztot is meg kell oldania. Ha minőségben találunk valakit és van rá lehetőség, akkor igazolunk, de bárkit csak ezért nem szeretnék.

A felkészülési meccseken eddig három győzelem (Kozármisleny, Vasas, NEKA) és egy szoros vereség (Dunaújváros) a mérleg. Mit mutatnak ezek a találkozók?

Nekem is kérdéses volt, hogy hasonló kaliberű, vagy kicsit jobb csapatok ellen mire leszünk képesek. Nagyon biztató, hogy mindenkivel partiban voltunk. Ez is mutatja számomra, hogy az NB I-es mezőny hátsó régiója és az NB I/B első 2-3 csapata nincs olyan messze egymástól. Örömteli volt, hogy nem játszottunk alárendelt szerepet. Ezeknek a meccseknek látom értelmét, ahol kiélezett csatákat tudunk vívni. Bár az edzőmeccsek csak tájékoztató jellegűek, hiszen az ellenfelek is gyakorolnak.

Várnak még felkészülési meccsek a lányokra, és hétvégén lesz egy mini torna is. Mi a cél az előttünk álló pár hétben?

Legfőképp NB I/B-s ellenfeleink lesznek, így ezt a mezőnyt is fel tudjuk mérni, hogy hozzájuk képest nagyjából hol állunk, így ez alapján is még tudunk készülni a hátralévő időben. A másik fő cél, hogy csapatépítő jelleggel kicsit együtt legyen a társaság. Nem mellesleg Orosházán három nap alatt három meccset játszunk.

Sok sikert!

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Napra pontosan kereken egy hónap múlva csapatunk számára is kezdetét veszi az NB I/B-s női bajnokság. 16 csapat küzd meg a bajnoki címért és a feljutásért az élvonalba. Mutatjuk a várható menetrendet.

A szezon első mérkőzését szeptember első vasárnapján játsszuk a Tempo KSE ellen. Nem kell sokat várni az első hazai összecsapásra sem. Az Érd Arénában az új bajnokságban először szeptember 10-én a Debrecen U19-es csapata ellen lépnek pályára a lányok, majd ezt követően még két meccs vár ránk ebben a hónapban.

A 2023-as naptári év utolsó találkozóján, december 15-én a feljutás szempontjából is fontos rangadó várhat Simics Judit csapatára. A két évvel ezelőtt még az NB I-ben vetélytárs, majd az előző szezonban az NB I/B-ben bronzérmes Szombathely látogat Érdre. Kemény csatára lehet számítani a tavaly 4. helyezett komáromiak ellen is, velük már október elején összeméri erejét együttesünk.

Január első meccsén jó ismerősként köszönthetjük majd az NB II-ből érkező újonc Szigetszentmiklóst, amely épp az Érd U22-eseit tudta megelőzni. Előtte még érdekes lehet a szintén frissen feljutó és a vezetőedzői posztot újonnan elfoglaló Elek Gábor vezényelte Esztergom elleni csata is december 9-én.

Számunkra a bajnokság 2024. május 25-én zárul Szegeden.

További részletes program:

2023.09.03. 18:00 Tempo KSE - ÉRD (Gyáli Sportcsarnok)

2023.09.10. 16:00 ÉRD - DVSC U19 (Érd Aréna)

2023.09.16. 16:00 PTE-PEAC-Sipos - ÉRD (Egyetemi Sportcsarnok)

2023.09.24. 16:00 ÉRD - SZISE – Bamba Marha (Érd Aréna)

2023.10.01. 18:00  KVSE - ÉRD (Tatabánya, Földi Imre Sportcsarnok)

2023.10.08. 16:00 ÉRD - Eszterházy Eger (Érd Aréna)

2023.10.21. 18:00 Hajdúnánás - ÉRD (Hódos Imre Sport- és Rendezvényközpont)

2023.10.29. 16:00 ÉRD - FTC U19 (Érd Aréna)

2023.11.04. 18:00 Gárdony-Pázmánd - ÉRD (Ált.Isk. Sportcsarnok)

2023.11.09. 19:00 Kispest - ÉRD 

2023.11.18. 16:00 ÉRD - Orosházi KA

2023.12.09. 16:00 Esztergomi KSE - ÉRD (Suzuki Aréna)

2023.12.15. 18:00 ÉRD - Szombathelyi KKA (Érd Aréna)

 

2024.01.13. 15:45 Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD (SZKSK Kézilabda Csarnok)

2024.01.21. 16:00 ÉRD - Szegedi NKE (Érd Aréna)

2024.01.28. 16:00 ÉRD - Tempo KSE 

2024.02.03. 16:00 DVSC U19 - ÉRD (Hódos Imre Sportcsarnok)

2024.02.18. 16:00 ÉRD - PTE-PEAC-Sipo (Érd Aréna)

2024.02.24. 18:00 SZISE - ÉRD (Tököl Sportcsarnok)

2024.03.09. 16:00 ÉRD - KVSE (Érd Aréna)

2024.03.16. 18:00 Eszterházy Eger - ÉRD (Eszterházy Károly Egyetem Sportcsarnok)

2024.03.23. 16:00 ÉRD - Hajdúnánás (Érd Aréna)

2024.03.30. 16:00 FTC U19 - ÉRD (Elek Gyula Aréna)

2024.04.13. 16:00 ÉRD - Gárdony-Pázmánd (Érd Aréna)

2024.04.21. 16:00 ÉRD - Kispest (Érd Aréna)

2024.04.27. 18:00 Orosházi KA - ÉRD (Városi Sportcsarnok)

2024.05.04. 16:00 ÉRD - Esztergomi KS (Érd Aréna)

2024.05.11. 18:00 Szombathelyi KKA - ÉRD (Haladás Sportkomplexum)

2024.05.18. 16:00 ÉRD - Szigetszentmiklósi NKSE (Érd Aréna)

2024.05.25. 18:00 PC Trade Szeged - ÉRD (Városi Stadion)

Hajrá Érd!

Rovat: 
Korosztály: 

Borbély Erik személyében új erőnléti edző csatlakozik felnőtt csapatunkhoz, akivel a lányok pár hét múlva meg is kezdik a felkészülést a következő szezonra.

Borbély Erik sportolói pályafutását atlétikával kezdte. Onnan csapott át a kézilabdába. 2 évvel ezelőtt NB II-ben még aktív játékosként rendszeresen pályára is lépett. Mellette több sportágat is kipróbált, mint röplabda, ökölvívás, kick-boxban pedig még versenyzett is.

 „2011-ben Szabó István, - aki jelenleg a KTE labdarúgócsapatának vezetőedzője - kért fel, hogy az utánpótlás labdarúgókkal koordinációs edzőként foglalkozzak. Majd a felnőtt keret gyúrója egyszer rám nézett és azt mondta: „Erik, te olyan Rambós alkat vagy. Neked való ez az erőnléti edzősködés. Miért nem kezded el, próbáld már ki!"

Ezután egyből jelentkeztem az MLSZ erőnléti edzői tanfolyamára, így gyakorlatilag lassan a 13. évemet kezdem ezen a pályán. Később mikor az MKSZ is meghirdette a speciálisabban a kézilabdásoknak szóló erőnléti edzői képzést, természetesen azt is elvégeztem.”

Erik Kecskeméten kezdte edzői pályafutását utánpótlás és felnőtt szinten is. Majd labdarúgó erőnléti edzőként a Diósgyőr NB I-es csapatához került.

„Ezután mindenképp meg kell említenem, hogy visszakerültem Kecskemétre a kézilabdába. Ez a fél év egy nagyon jól sikerült időszak volt a KTE NBI/B-s férfi csapatánál. Utána megint csak labdarúgás következett, a Győri ETO-nál voltam 3 évet, majd ezt követően jött Kisvárdán a női NB I-es csapat, majd a labdarúgó első csapat. Végül az utóbbi két évben az Illés Akadémián dolgoztam.”

Új erőnléti edzőnk tehát nagy szakmai múlttal és tapasztalattal érkezik. Több dolgot is megemlített különbségként a labdarúgók és a kézilabdázók felkészítése között. Az érdi lányokat, közösen a stábbal pedig egyértelmű céllal indítják el a következő szezonra.

„A kézilabda sokkal fizikálisabb sportág, mint a labdarúgás. Utóbbinál pl. jobban félnek a túlterheléstől, míg előbbinél sokkal inkább a munkában hisznek, illetve a pálya mérete is meghatározza, hogy miként kell felkészíteni a játékosokat. Érden is azt a szintű terhelést kell megadnunk, ahova tartunk. Tehát NB I-be szeretnénk jutni, így ezt a mennyiségű munkát szeretném átadni én is.

Persze az életkori sajátosságokat, előképzettséget is figyelembe kell venni és egy szintre hozni, akár a súlyemelő gyakorlatoknál, a preventív erősítéseknél vagy a koordinációban. Ezekre nagyon szeretnénk figyelni. Természetesen sokat egyeztetünk Jucóval, hogy milyen taktikai elképzelések alapján szeretne majd játszani és ezek alapján kell, hogy felkészítsem  a lányokat. Szorosan együttműködve a fizioterapeutával különböző megelőző gyakorlatokat is használva, a sérülések megelőzése érdekében is.”

 Jó munkát és sok sikert kívánunk Érd!

Rovat: 

A következő idénynek új vezetőedzővel vág neki ifjúsági utánpótlás csapatunk. Az U19-es lányok munkáját a Siófoktól érkező Bak Ferenc irányítja majd.

Bak Ferenc Szigetszentmiklóson kezdte edzői pályafutását, még a TF-n végzett egyetemi évei alatt. 2018-ban jött számára a hatalmas váltás, amikor a Siófokhoz került.

„Az elmúlt öt évben az utánpótlás-ranglétra minden lépcsőfokán végigjártam. Nagyon büszkék vagyunk arra, amit idén elértünk a gyerekekkel Siófokon: a serdülő csapattal az első osztályú bajnokság Nyugati-csoportjában harmadik helyezettek lettünk. Ez szenzációs eredmény a klub történetében, és az én pályafutásomban is."

Az érdi U19-esek új trénere ezzel a lendülettel veti bele magát a munkába.

„Nagyon várom az ifjúsági csapattal való közös munkát. A csapat két színtéren fog versenyezni: az egyik az ifjúsági első osztály, a másik pedig a felnőtt NBII bajnokság. Most kezdek majd ismerkedni a játékosokkal és tudásukkal. Célom, hogy mindenki fejlődjön. Szeretném a tudáskülönbséget, érettséget az ifjúsági csapat, s a mindenkori felnőtt játékosok között kisebbíteni."

A lassan 10 éve utánpótlásban dolgozó szakember edzői filozófiáját is megfogalmazta.

„Olyan embereket szeretnék nevelni – és itt nem csak kifejezetten a kézilabdára gondolok -, akik képesek megismerni önmagukat, és ezáltal ki tudják alakítani a saját személyiségüket."

Sok sikert és eredményes munkát kívánunk!

Hajrá Érd!

Fotó: Siófok KC

Korosztály: 

Régi-új játékos csatlakozik felnőtt keretünkhöz a következő idényben. Landi Gabriella egy év kölcsönjáték után tér vissza Érdre.

Landi Gabriella Érden kezdte pályafutását és a 2018-19-es szezonban debütált az első osztályban. Több mint 60 mérkőzésre volt már nevezve az NB I-ben, melyeken 20 gólt szerzett idáig. Korábban kettős játékengedéllyel a Budaörsnél már tapasztalatot gyűjthetett a másodosztályról is, az előző idényt pedig teljes egészében az NB I/B-s SZISE csapatánál töltötte, ahol 25 meccsen 15-ször volt eredményes.

Nagyon jó közösség alakult ki a SZISE együttesénél. Változó volt, hogy mennyi játéklehetőséget kaptam, de úgy érzem megtaláltam a helyem a csapatban és összességében egy jó szezont tudhatunk magunk mögött.
Már korábban a Budaörsnél is megtapasztaltam, hogy jó csapatok vannak a másodosztályban is, komplett játékosokkal. Nem lesz könnyű dolgunk az Érdnél, de mindent meg fogunk tenni a célok elérésében. Az ellenfél játékosat már ismerni fogom és remélem ezáltal tudok majd segíteni a csapatnak.
– nyilatkozta honlapunknak Landi Gabriella.

Balátlövőnk jelenleg a leghosszabb ideje mondhatja magát aktív érdi játékosnak és a következő szezont ismét a felnőtt keret tagjaként kezdheti.

Nagyon örültem, hogy így alakult és visszatérhetek Érdre. 8 éves korom óta vagyok a csapat kötelékében. Szeretem a klubot és az egész érdi közösséget. Részt vettem próbaedzéseken az utóbbi hetekben, így volt lehetőséget megismerni Jucót is. Sokat beszéltünk, rendkívül szimpatikus és bízom benne, hogy jól fogunk tudni együtt dolgozni.

Sok sikert kívánunk!

Hajrá Érd!

Rovat: 
Korosztály: 

Nem csupán a játékoskeretben, hanem a szakmai stábban is lesz változás a következő szezon előtt felnőtt csapatunknál.

A szezon végén távozik erőnléti edzőnk, Maurer Szandra. A szakember az utóbbi években a felnőtt együttes mellett dolgozott, továbbá az NB II-ben és a korosztályos bajnokságban szereplő ifi csapatunknak volt az edzője. Előbbiben jelenleg a második, míg utóbbiban az előkelő 5. helyen áll csapatával. Szintén elhagyja Érdet masszőrünk, Ladvenszky Zsolt.

Mindkettőjüknek további sok sikert kívánunk!

Fotó: Balogh István

Rovat: 
Korosztály: 

A 2023-2024-es idény felnőtt kerete folyamatosan alakul csapatunknál. Több érkezőről tudtunk már beszámolni, most pedig búcsúzunk a távozóktól.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk több játékosunk is eligazol Érdről a következő szezonra. Hadfi Gréta Mosonmagyaróváron, míg Fekete Bozsana az MTK-nál folytatja. Paróczy Sára és Csáki Zsófi pedig Dunaújvárosba költözik.

A három éve nálunk játszó, védekező specialista Horváth Dóra, a két éve érkezett Pécsi Villő, valamint az NB I-ben idén bemutatkozó Kerekes Laura és Puskás Lilla is máshol folytatja pályafutását.

Együttesünk több éve meghatározó játékosai közül többen is felhagynak a profi sporttal. Kopecz Barbara, Kántor Kamilla, Ábrahám Noémi, Csiszár-Szekeres Klára és Horváth-Csapó Kyra is erre a döntésre jutott.

Csáki Lilla és Kóka Mariann pedig kölcsönben szerepelnek majd ősztől.

Mindannyiuknak további sok sikert kívánunk!

Fotó: Balogh István

Rovat: 
Korosztály: 

Tovább folytatódik a jövő évi keret kialakítása és egy újabb fiatal játékos érkezését jelenthetjük be. Braun Csenge Budaörsről érkezik Érdre.

Nem ismeretlen Braun Csenge számára az érdi közeg, hiszen itt kezdett el kézilabdázni, majd fiatalon Dunaújvárosba került, ahol a 2017/2018-as szezonban bemutatkozott az NB I-ben, sőt a Kecskemét ellen első gólját is megszerezte az élvonalban. Az újvárosi csapat előbb kölcsönadta Budaörsre, majd végleg odakerült. Ebben a szezonban összesen 4 gólt szerzett a két találkozón ellenünk a fiatal balszélső, aki kíváncsian várja hazatérését. Az a hétvégén matematikailag is eldőlt, hogy az NB I/B-ben lesz érdekelt a csapat.

„Izgalmas év elé nézünk. Már többször megfordult a fejemben, hogy jó lenne visszatérni Érdre, és ennek most jött el az ideje. Egyértelműen célunk a feljutás, ami azért nem lesz könnyű, hiszen több csapat is pályázik majd erre. De én úgy gondolom, hogy mivel többen is rendelkezünk NB I-es rutinnal, ez segíthet majd a fiatal keretünknek a jó eredmények elérésében. Szeretnénk megmutatni, hogy mire vagyunk képesek” – nyilatkozta honlapunknak a Budaörsről érkező játékos.

Braun egyébként nem csupán teremben, hanem homokon is otthonosan mozog, ahol a strandkézilabda-válogatottal már szép eredményeket ért el.

Sok sikert kívánunk neki Érden is!

Fotó: Budaörs Handball

Támogatóink