Játékos

Rovat: 
Korosztály: 
Klubunk örömmel jelenti be, hogy orosz jobbátlövőnkkel Yulia Khavronina-val is szerződést hosszabbított.
 
Yulia Khavronina első szezonját tölti együttesünknél, és eddig 49 találat fűződik a nevéhez ebben a szezonban. Yulia örömmel írta alá új szerződését, hiszen remekül érzi magát az ÉRD színeiben. További jó munkát és sikereket kívánunk!  
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Örömmel jelentjük be, hogy fiatal beállónkkal, Gulyás Vandával is szerződést hosszabbított klubunk.
 
Gulyás Vanda 2015 nyara óta csapatunk tagja, és örömmel írta alá új szerződését. Beállónk 19 találatot szerzett ebben a szezonban, mindemellett védekezésben is hasznos tagja együttesünknek. További jó munkát és sikereket kívánunk!  
 
 
Korosztály: 
Janurik Kinga, Kisfaludy Anett és Klivinyi Kinga a szűkített magyar női kézilabda válogatott keretében is helyet kapott, míg Andjela Bulatovic a montenegrói, Katarina Krpez Slezak pedig a szerb nemzeti csapat színeiben vív Európa-bajnoki selejtezőket.
 
A Lengyelország elleni Európa-bajnoki selejtezőkre készülő Elek Gábor és Ambros Martín vezette magyar női kézilabda-válogatott szűkített, 18 fős keretébe három játékosunk: Janurik Kinga, Kisfaludy Anett és Klivinyi Kinga is szerepet kap. A magyar válogatott az Európa-bajnoki selejtezőkre készül, március 9-én előbb idegenben, majd négy nappal később, március 13-án az ÉRD Arénában mérkőzik meg Lengyelország legjobbjaival. Andjela Bulatovic a montenegrói válogatott tagjaként a 4. selejtező csoportot vezető Horvátországgal játszik két mérkőzést, míg a magyar bajnoki góllövőlistát vezető Katarina Krpez Slezak-kal felálló szerb válogatott Csehország legjobbjai ellen lép pályára a 2. csoport rangadóján. Gratulálunk, és sok sikert kívánunk!
 
Európa-bajnoki selejtezők:
 
5. csoport
3. forduló - 2016. március 9.20:30 Lengyelország–Magyarország
4. forduló - 2016. március 13.18:30 Magyarország–Lengyelország (ÉRD Aréna)
 
2. csoport
3. forduló - 2016. március 9.
18:00 Csehország - Szerbia
 
4. forduló - 2016. március 13.
18:00 Szerbia - Csehország
 
4. csoport
3. forduló - 2016. március 10.
20:00 Horvátország - Montenegró
 
4. forduló - 2016. március 12.
20:30 Montenegró - Horvátország
 
 
 
 
 
 
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Klubunk örömmel jelenti be, hogy a 149-szeres francia válogatott átlövő, Mariama Signaté a következő szezonban is csapatunkat erősíti.
 
A kétszeres világbajnoki ezüstérmes Mariama Siganté 2014 nyarán csatlakozott csapatunkhoz. Francia balátlövőnk védelmünk meghatározó tagja, és az idei szezonban 66 találatával csapatunk harmadik legeredményesebb játékosa. További jó munkát és sikereket kívánunk!
 
 
 
 
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Örömmel jelentjük be, hogy spanyol jobbátlövőnkkel is szerződést kötöttünk a következő szezonra. 
 
A 19-szeres spanyol válogatott Mireya González Álvarez 2015 nyarán csatlakozott csapatunkhoz, és eddig összesen 55 találatot jegyzett együttesünk színeiben. Mireya könnyen beilleszkedett csapatunkba, és nagyon jól érzi magát Érden. További jó munkát és sikereket kívánunk!  
 
Korosztály: 
Janurik Kinga, Kisfaludy Anett és Klivinyi Kinga is meghívót kapott a magyar női kézilabda-válogatott keretébe.
 
A Lengyelország elleni Európa-bajnoki selejtezőkre készülő Elek Gábor és Ambros Martin vezette magyar női kézilabda-válogatott 28 fős keretébe három játékosunk: Janurik Kinga, Kisfaludy Anett és Klivinyi Kinga is szerepet kap. A női nemzeti válogatott a márciusi Európa-bajnoki-selejtezőkre készül, március 9-én előbb idegenben, majd négy nappal később, március 13-án az ÉRD Arénában mérkőzik meg Lengyelország legjobbjaival, ezt követően júniusban Szlovákiában, majd hazai pályán Finnországgal játszik csoportmérkőzést. A csoport első két helyezettje, valamint a hét csoport legjobb harmadikja vehet majd részt 2016 decemberében a svédországi Európa-bajnokságon. Gratulálunk, és sok sikert kívánunk! Hajrá magyarok!
 
Európa-bajnoki selejtezők:
 
2016. március 9. - 3. fordulóLengyelország–Magyarország
2016. március 13. - 4. fordulóMagyarország–Lengyelország (ÉRD Aréna)
 
 
 
 
 
Korosztály: 
Két serdülő korú játékosunk, Braun Laura Csenge és Illés Virág is meghívót kapott a magyar női serdülő válogatott edzőtáborába.
 
Braun Laura Csenge és Illés Virág is meghívót kapott a Bohus Beáta vezette  serdülőválogatott kétnapos összetartására. Balszélsőnk és beállónk 2016. február 8-9-én a serdülő válogatott balatonboglári edzőtáborában készülnek a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra. Gratulálunk, és sok sikert kívánunk a lányoknak!
 
 
 
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Olivera Vukcevic személyében remek montenegrói védőjátékost igazolt csapatunk.
 
A francia Metz csapatából érkező junior korú játékos a felnőtt csapat mellett az NB I/B osztályban játszó, fiataljainkból álló Haladás-ÉRD II csapatban is szerepet kap majd. Sok sikert kívánunk az érkezőnek! 
 
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Csapatunk a vasárnapi Budaörs elleni mérkőzésünket követően az aréna előterében közönségtalálkozót tart.
 
Vasárnap este a Budaörs elleni bajnoki mérkőzés után csapatunk játékosaival találkozhatnak szurkolóink. Lehetőség nyílik közös fényképek készítésére, autogramok gyűjtésére, akár az ÉRD Aréna shopjában kapható dedikáló-kártyára is. A közönségtalálkozóra várunk mindenkit sok szeretettel!
 
A mérkőzésekre jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán.
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Örömmel jelentjük be, hogy Klivinyi Kinga a következő szezonban is az ÉRD-ben folytatja pályafutását!
 
Balátlövőnk a 2014/15-ös idényben együttesünk legeredményesebb játokosa volt, míg a jelenlegi bajnokságban a 4. helyen áll az összesített góllövőlistán. Kitűnő játékosunk  remek játékával, példamutató emberi hozzáállásával  csapatunk legjobbjai közé tartozik. Kinga jól érzi magát Érden, örül az eddig elért eredményeknek, és további sikereket szeretne elérni a klub színeiben, így örömmel hosszabbította meg szerződését. További jó munkát és sikereket kívánunk! 
 
 

Támogatóink