Játékos

Rovat: 
Korosztály: 
Örömmel jelentjük be, hogy csapatunk két kiváló játékosával, Janurik Kingával és Kisfaludy Anettel is újabb két szezonra szóló szerződést kötöttünk.
 
Csapatunk két meghatározó játékosa, Janurik Kinga és Kisfaludy Anett, az első NB I-es szezonunk óta már hatodik szezonjukat töltik klubunknál, és új szerződésük értelmében további két szezonban még biztosan számíthatunk rájuk. Két kitűnő játékosunk az eddig elért sikereinkből felkészültségükkel, tökéletes munkavégzésükkel, remek játékukkal, emberi hozzáállásukkal tevékenyen kivették részüket. Kívánunk nekik további sikereket és jó munkát! 
 
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Örömmel jelentjük be, hogy szerb válogatott jobbszélsőnkkel, Katarina Krpez Slezak-kal újabb két szezonra szóló szerződést kötöttünk.
 
A világbajnoki ezüstérmes Katarina Krpez Slezak 2014 nyara óta erősíti csapatunkat, melybe könnyedén beilleszkedett, így örömmel írta alá új szerződését, amely szerint legalább 2018. június 30-ig csapatunkat erősíti. Szerb jobbszélsőnk a 2014/15-ös idényben együttesünk második legtöbb gólját szerző játékosa volt, míg az idei szezonban 75 találattal vezeti az NB I góllövőlistáját. Katarina a szerb válogatott tagjaként részt vett a decemberi dániai világbajnokságon, melyen 17. legeredményesebb játékos volt a teljes mezőnyben. 
 
Korosztály: 
Győri Barbara és Szabó Laura is részt vett a hét elején tartott junior válogatott összetartáson, melyen Norvégia ellen kétszer is pályára léptek.
 
Felnőtt csapatunk kapusa Győri Barbara, és beállója Szabó Laura is tagja volt a magyar junior válogatottnak, amely Norvégia ellen kétszer is pályára lépett. A márciusi világbajnoki selejtezőre készülő válogatott a keddi első mérkőzésen a félidőben még vezetett északi riválisa ellen, a lefújáskor a norvég válogatott örülhetett a győzelemnek. Szabó Laura két gólt szerzett a találkozón, és Győri Barbara is bizonyíthatott a kapuban. A szerdai visszavágón a magyar U19-es válogatott félidei négygólos előnyéből hármat megőrizve, 29:26-os győzelmet aratott. A magyar junior válogatott legközelebb decemberben lép pályára, amikor hazai rendezésű tornán méri össze erejét a Dánia, Franciaország és Románia legjobbjaival.
Gratulálunk!
 forrás: Magyar kézilabda-válogatott (hivatalos) - Cseh Péter
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Andjela Bulatovics vállát november elején operálják.
 
Az eddig elvégzett orvosi vizsgálatok eredményei alapján Andjela Bulatovics vállát meg kell operálni. A műtétre november első hetében kerül sor, melyet Dr. Kiss Jenő, a Szent János Kórház Ortopéd-Traumatológiai Osztály osztályvezető főorvosa végez el. Ezúton is mielőbbi felépülést kívánunk neki!
 
 
 
 
 
 
Korosztály: 
Kapusunk, Janurik Kinga meghívót kapott a decemberi világbajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatottba, amely két Európa-bajnoki selejtezőt vív október első felében.
 
Janurik Kinga az osztrák nemzeti csapat ellen júniusban sikerrel megvívott világbajnoki selejtezőkön mutatkozott be a válogatottban, majd a Japán elleni felkészülési mérkőzéseken is a nemzeti csapat kapuját védte. Németh András szövetségi kapitány Európa-bajnoki selejtezőkre készülő 18 fős keretében ismételten szerepel kapusunk, így október 8-án Szlovákia ellen Dabason, valamint három nappal később Finnországban bizonyíthat kiváló hálóőrünk.
 
Magyar női kézilabda-válogatott Női Európa-bajnoki selejtezők, 5. csoport
2015. október 8., Dabas18:00 Magyarország–Szlovákia
 
2015. október 11., Karjaa13:00 Finnország–Magyarország 
 
 
Gratulálunk Kinga!
 
 
 
 
 
 
Korosztály: 
Kapusunk, Janurik Kinga meghívót kapott a decemberi világbajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatottba, amely Japán legjobbjai ellen kép pályára felkészülési mérkőzéseken.
 
Janurik Kinga az osztrák válogatott ellen sikerrel megvívott világbajnoki selejtezőkön kétszer már magára húzhatta a válogatott mezt, sőt a győri visszavágón egész pályáról az üres kapuba is betalált. A válogatott augusztus 7-én, és egy nappal később is felkészülési mérkőzéseken mérkőzik meg  a Japán válogatott ellen az októberi Európa-bajnoki selejtezők, valamint a dániai világbajnokság jegyében.
 
Magyar női kézilabda-válogatott felkészülési mérkőzés2015. augusztus 7., Elektromos-sportcsarnok:19:00 MAGYARORSZÁG-JAPÁN
 
 
Gratulálunk Kinga!
 
 
 
 
 
 
Korosztály: 
Fekete Bozsána a magyar válogatott tagjaként aranyérmet szerzett a spanyolországi női strandkézilabda Európa-bajnokságon, mellyel a magyar csapat megvédte a két éve Dániában szerzett Európa-bajnoki címét.
A 2013-as Európa-bajnok magyar női strandkézilabda-válogatott címvédőként vágott neki a Lloret de Mar-ban rendezett kontinenstornának. A magyar csapat ugyan első csoportmérkőzésén szoros csatában vereséget szenvedett Oroszországtól, a hátralévő öt mérkőzésén győzni tudott, így az első helyen végzett az A-csoportban. A középdöntőben Ukrajna legyőzését követően Fekete Bozsánáék nem bírtak a házigazda spanyol válogatottal, így a negyeddöntőben a csoportból már jól ismert orosz csapat következett. A két együttes első mérkőzéséhez hasonlóan ez a találkozó is szétlövésben dőlt el, de ezúttal mi koncentráltunk jobban, és jutottunk be a legjobb négy közé. Az eldődöntőben a csoportmérkőzések során már legyőzött Olaszországgal néztek szembe a nemzeti csapat, és ezúttal is sikerült nyerniük. A döntőben a tornán a fináléig egyetlen vereséget szenvedő Norvégia ellen az első játékrészben egy ponttal bizonyultak jobbnak lányok, de mivel a második felvonásban ugyanez a norvégoknak sikerült, így szétlövésben dőlt el az Európa-bajnoki cím. Fekete Bozsána a mérkőzésen 16 pontot szerzett, és ezzel a döntő legeredményesebb játékosa lett, így 2013 után újra Európa-bajnoki címet ünnepelhetett a magyar női strandkézilabda-válogatott. Csapatunk így két Európa-bajnok játékossal büszkélkedhet, hiszen Braun Laura Csenge az U19-es válogatott tagjaként nyert aranyérmet.  forrás: EHF Beach Handball Gratulálunk!   Női strandkézilabda Európa-bajnokság, Lloret de Mar, Spanyolország Csoportmérkőzések Magyarország - Oroszország 1:2 Magyarország - Németország 2:0 Magyarország - Lengyelország 2:1 Magyarország - Szerbia 2:0 Magyarország - Svájc 2:0 Magyarország - Olaszország 2:0   Középdöntő Magyarország - Ukrajna 2:1 Magyarország - Spanyolország 0:2   Negyeddöntő Magyarország - Oroszország 2:1   Elődöntő Magyarország - Olaszország 2:1   Döntő Magyarország - Norvégia 2:1          
Rovat: 
Korosztály: 
Örömmel mutatjuk be újonnan érkező játékosainkat, akik az előttünk álló szezonban csapatunkat erősítik.
  Andjela Bulatovic eredményei: 168-szoros montenegrói válogatott Bajnokok Ligája győztes (2012) Kupagyőztesek Európa-kupája győztes (2006, 2010) Európa-bajnok (2012) Olimpiai ezüstérmes (2012)  Gulyás Vanda eredményei: Magyar Kupa bronzérmes (2013)  Fekete Bozsána eredményei: Magyar Kupa 4. helyezett (2015) 2011 óta a Magyar Női Felnőtt Strandkézilabda válogatottjának tagja Az év legjobb női felnőtt strandkézilabdázója (2014, 2015) Strandkézilabda Európa-bajnok (2013) Világjátékok strandkézilabda ezüstérmes (2013) Strandkézilabda -világbajnoki ezüstérmes (2014)   Barján Bianka eredményei: Magyar Kupa bronzérmes (2012) Magyar Kupa  4. helyezett (2011) Magyar bajnoki  bronzérmes  (2010)  Mireya González Álvarez eredményei: 19-szeres spanyol válogatott Challenge Kupa győztes (2015)   2015.07.03-án, pénteken 17:30-tól szeretettel várjuk minden kedves szurkolónkat az új csapat bemutatóedzésére.        
Braun Laura Csenge aranyérmet szerzett az U19-es női strandkézilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott tagjaként, míg ifjúsági csapatunk nemzetközi tornán szerzett ezüstérmet.
Az U19-es magyar női strandkézilabda-válogatott veretlenül nyerte meg a spanyolországi Európa-bajnokságot, a döntőben hihetetlen izgalmakat követően szétlövésben múlta felül a hazai pályán játszó spanyol csapatot. Braun Laura Csenge, serdülő csapatunk tagja a döntőben két pontot szerezve járult hozzá a győzelemhez, de a finálét megelőzően 8 pontot szerzett a tornán.   forrás: EHF Beach Handball Siófokon ifjúsági csapatunk vett részt a HandBalaton nemzetközi felkészülési tornán, ahol ezüstérmet szerzett. Az első napon lányaink egyetlen góllal maradtak alul a norvég Larvik ellen, de a következő mérkőzésen sikerült javítani, és 23:20-as győzelemnek örülhettünk a szlovák Tatran Stupav csapata ellen. A második játéknap első találkozóján ugyan nem sikerült győzelmet aratni a Siófok ellen, de a torna utolsó mérkőzésén szoros hajrát követően két góllal jobbnak bizonyult ifjúsági csapatunk a Fehérvár KC-Várpalota ellen, ezzel megszerezve a tornán a második helyet.  Gratulálunk!   HandBalaton Kupa, Siófok ÉRD - Larvik 19:20 ÉRD - Tatran Stupav 28:25 ÉRD - Siófok KC 20:27 ÉRD - Fehérvár KC-Várpalota 23:21        
Korosztály: 
Junior csapatunk kapusa, Győri Barbara is tagja a finnországi Európa-bajnoki selejtező tornára készülő U19-es kézilabda-válogatottnak. 
 
NB I-es felnőtt csapatunkban is bemutatkozó kapusunk is meghívót kapott Ifj. Kiss Szilárd szövetségi kapitánytól a pénteken kezdődő kvalifikációs tornára utazó csapatba. A magyar válogatott a 8-as csoportból harcolhatja ki az Európa-bajnoki szereplést jelentő első helyet, amelyben a házigazda Finnország mellett a török válogatott lesz a magyar csapat ellenfele. 
 
Női U19-es Európa-bajnoki selejtező program:
 
04. 17. péntek 18:00 Finnország-Törökország04. 18. szombat 18:00 Magyarország-Törökország04. 19. vasárnap 12:30 Finnország-Magyarország
 
 forrás: utanpotlassport.hu
 
 
 
 

Támogatóink