Játékos

Rovat: 
Korosztály: 

Az ÉRD női kézilabda csapata hivatalos oldalán tudatta, hogy a következő szezonban kölcsönben folytatja a klubnál a DVSC-Schaefflertől érkező szerb átlövő, Alekszandra Vukajlovics.

A 24 esztendős szerb válogatott átlövő 2016-ban igazolt Magyarországra, ahol a Békéscsaba színeiben négy szezont húzott le, ezalatt 108 találkozón 395-ször volt eredményes.

Az idei szezont viszont már a DVSC-Schaefflernél kezdte meg, de csak öt mérkőzésen kapott lehetőséget, ezalatt 12 gólt jegyzett.

Alexandra Vukajlovics korábban együtt dolgozott Békéscsabán Horváth Rolanddal, Debrecenből pedig a következő szezonra érkezik kölcsönbe az ÉRD-hez.

„Fontos számomra, hogy a felépülésem után minél több játéklehetőséghez jussak, erre lehetőségem lesz Érden. Horváth Rolanddal dolgoztam együtt Békéscsabán, tudom, hogy jó edző és bízom benne, hogy az irányítása alatt fejlődhetek és megerősödve térhetek majd vissza a DVSC-hez”

– nyilatkozta a handballerd.hu-nak a szerb átlövő.

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Rovat: 
Korosztály: 

Hivatalos oldalán tudatta, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott kazah légiósával, Dana Abildával az ÉRD női kézilabda csapata.

Mint az a handballerd.hu-n megjelent, az Érdi Sport Kft. 2020. december 11-i hatállyal közös megegyezéssel szerződést bontott Dana Abildával. A játékos családi okokra hivatkozva kérte szerződése megszüntetését, melyet a klub elfogadott.

A légiós december 12-én már vissza is utazott Kazahsztánba.

Dana Abilda szeptember 10-én, a Boglári Akadémia-SZISE elleni második fordulós mérkőzésen mutatkozott be az ÉRD színeiben. A 23 éves kazah válogatott kézilabdázó öt bajnoki mérkőzésen tizenhat gólt szerzett.

Forrás: Domonkos Bálint erdmost.hu

 

 

Rovat: 
Korosztály: 

HIVATALOS KÖZLEMÉNY


Az Érdi Sport Kft. tájékoztatja a kézilabdaszerető közönséget, hogy 2020. december 11-i hatállyal közös megegyezéssel szerződést bontott Dana Abildával.
A játékos családi okokra hivatkozva, a szerződés megszüntetését kérte, melyet a klub elfogadott.

Dana december 12-én visszautazott szülőhazájába, Kazahsztánba.

Az Érdi Sport Kft. további sikeres sportpályafutást kíván Dana Abildának, az itt eltöltött időszakára pedig büszkén és szeretettel gondol.

Érdi Sport Kft.

Rovat: 
Korosztály: 

A Boglári Akadémia-SZISE ellen, a női kézilabda NB I második fordulójában rendezett mérkőzésen mutatkozott be az ÉRD új igazolása, 23 éves, kazah válogatott beálló, Dana Abilda.

Minden bizonnyal első kazah játékosként szerepel a magyar női élvonalban az ÉRD új igazolása, a Kaysar Clubtól érkező beálló, Dana Abilda, aki a Boglári Akadémia-SZISE ellen már be is mutatkozott Horváth Roland együttesében.

Az 1996-os születésű játékos a kazah válogatott egyik meghatározó játékosa, fiatal kora ellenére nemzeti csapatában több mint 350 gólt szerzett eddig, s részt vett a 2015-ös dániai világbajnokságon is, ahol 21. helyen végeztek a 24 csapatos mezőnyben.

Abilda az ÉRD egyetlen légiósa a 2020/21-es idényben.

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Rovat: 
Korosztály: 

Furcsa helyzetként élte meg, de igyekszik ezt az időt is kihasználni Simon Armilla. Az Érd szegedi beállója tartalmas éven van túl, most pedig azért edz, hogy minél jobb formában várja a következő évet.

Tartalmas éve volt Simon Ar­­millának, hiszen az NB I-es Érd mellett a másodosztályban érdekelt Budaörsben is játszhatott kettős játékengedéllyel: a koronavírus-járvány azonban áthúzta a terveket, hiszen a honi kézilabda-bajnokságokat is befejezettnek nyilvánították.

– Egyik klubban sem így terveztük. Az Érdben a két válogatott beálló mellett nem kaptam sok lehetőséget, de sokszor ott voltam a csapatban, ami jó tapasztalatszerzésnek bizonyult. A Budaörssel az utolsó meccsünket elvesztettük a NEKA ellen, nem tudtunk javítani, pedig az volt a célunk, hogy megnyerjük az NB I/B-t. Összességében mégis azt mondom, jó szezon volt, hiányoznak már a lányok, jó lenne, ha újra játszhatnánk.

Hozzátette, eleinte furcsa volt számára a kettős játékengedély, az edzők azonban elosztották a lehetőségeket, amikor fontos meccs volt Budaörsön, azon a héten ott gyakorolt többet.

 Miklós/Nemzeti Sport

– Nehezebb volt, mint ha csak egyfelé kellett volna koncentrálni, ugyanakkor többet játszhattam, erre pedig nagy szükségem van – értékelt.

A veszélyhelyzet beállta óta többek között Simon Armilla is összeállított egy videós gyakorlatsort az otthoni edzések idejére.

– Majdnem többet edzek, mint a szezonban. Mindkét klubtól kapok edzésprogramokat, ezeket igyekszem teljesíteni, illetve a napjaimban a tanulás is főszerepet játszik, hiszen az egyetemen elkezdődtek a vizsgák. Rég volt már erre példa, hiszen évekkel ezelőtt elköltöztem, most azonban a családommal lehetek Szegeden. Kihasználom az időt: húgommal és a kutyákkal, nagyokat társasjátékozunk, sétálunk.

Az Érdnél jövőre teljesen át­­­alakítják a csapatot, hiszen lényegesen kevesebb önkormányzati támogatásra számíthat a klub, mint eddig.

– Élő szerződésem van jö­vőre is az Érddel, szeretnék is a klubnál maradni. Egyelőre persze nem tudom, mit hoz a jövő, az biztos, hogy én megteszek mindent, aztán meglátjuk, hogy alakul. Ebben a helyzetben az a célom, hogy ne épüljek le, hiszen szinten tartani is nehéz a járvány ideje alatt. Most van időm az apróságokra, magamra, így az a célom, hogy még inkább rendben legyek fizikailag, mire kezdődik az új idény – zárta a beszélgetést Simon Armilla.

Forrás: delmagyar.hu

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Rovat: 
Korosztály: 

Idén harmadik alkalommal döntött az Ifjúsági Önkormányzat az Érd Diákságáért Díjról, ami annak a személynek vagy közösségnek adható, aki a diákképviselők szerint a legtöbbet tette az érdi ifjúságért

Az idei évben az elismerést Szveti kapta, aki egyebek között a labdázó babakézi foglalkozásokkal segíti elő a gyerekeknél a mozgás megszerettetését és a készségfejlesztést.

Szveti mindenkivel kedves, csak szeretni lehet. Egyénisége és sportszeretete igazi példaképpé tette Őt. Büszkék vagyunk rá, hogy itt Érden ezeket az értékeket tovább tudja adni a következő generációknak! 

Köszönjük a díjat az érdi Érdi Ifjúsági Önkormányzatnak!

EGY CSAPAT EGY SZÍV!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Rovat: 
Korosztály: 

A 2019/2020-as szezon évnyitóján Krpez-Slezák Katarina nagy bejelentést tette: anyai örömök elé néz. Osztozzunk együtt az örömükben!

Kíváló jobbszélsőnk a következő hónapokban is a pálya széléről erősít az érdi kézilabdát.

Ez idő alatt a csapat, a stáb mindenben támogatja a kismamát, hiszen együtt vagyunk egy család!

Krpi a baba világrajötte után továbbra is az ÉRD játékosa marad, velünk együtt folytatja karrierjét.

Sok boldogságot Krpi!

Domokos Bálint

Korosztály: 

Július 2-7. között rendezik meg a strandkézilabda Európa Bajnokságot a lengyelországi Stare Jabłonkiban. Az egy hónapos felkészülés végén Bakó Botond szövetségi kapitány keretet hirdetett és két érdi játékosnak is bizalmat szavazott : Király Réka és Landi Gabriella tagja lesz a felnőtt magyar női válogatottnak az idei strandkézilabda Európa Bajnokságon. Tavaly mind a ketten bronzérmet nyertek az argentínai Ifjúsági Olimpián.

Az Eb-n a magyar válogatott a franciákkal, a portugálokkal, a ciprusiakkal, valamint a két éve ezüstéremig jutó házigazdákkal játszik a csoportkörben. Továbbjutás esetén pedig valószínűleg a címvédő norvégok is az ellenfelek között lesznek a középdöntőben. Magyarország egyébként kétszeres Európa-bajnok strandkézilabdában: 2013-ban és 2015-ben nyertünk.
 
A válogatott menetrendje:
július 2. 09:00 Lengyelország – Magyarország
július 2. 15:00 Franciaország – Magyarország
július 3. 09:30 Magyarország – Portugália
Július 3. 12:30 Ciprus – Magyarország
 

Korosztály: 

Világklasszissal erősítünk a következő szezonra: a brazil világbajnok, Alexandra do Nascimento Érdre igazol. A korábban a világ legjobbjának is megválasztott, KEK- és BL-döntőben is szereplő jobbszélső tekintélyes nemzetközi tapasztalatával komoly segítséget jelent a fiatal és lelkes érdi játékosoknak. Küzdeni tudása igazi vezéregyéniséggé teszi a pályán, az érdi szurkolók is szeretni fogják!

Az 1981-es születésű játékos Európában a Hypo, a Nagybánya, a Vác és a Fehérvár színeiben lépett pályára. A Hypóval 11 alkalommal nyert osztrák bajnokságot és kupát, egyszer Kupagyőztesek Európa Kupáját, emellett játszott Bajnokok Ligája döntőt és további három elődöntőt is. Nagybányán román kupát és bajnoki ezüstérmet nyert.

A brazil válogatottal ötszörös Pánamerika-bajnok és 2013-ban tagja volt a világbajnokságon aranyérmet nyerő csapatnak is. 2012-ben az IHF a világ legjobb játékosának választotta.

Korosztály: 

Keretet hirdetett Kim Rasmussen szövetségi kapitány a júniusi világbajnoki selejtezők előtt.  Az osztrákok elleni oda-visszavágós párharcnak 21 játékossal, köztük három érdivel fut neki a magyar csapat. A két mérkőzés kulcsfontosságú, hiszen csak a továbbjutó vehet részt az év végi világbajnokságon Japánban. 

A válogatott időszak első négy napjában, május végén a B csapat játékosai is együtt készülnek a csapattal. Az első keretben Janurik Kinga, Szabó Laura és Tóth Gabriella képviseli az érdi színeket, míg a második keretnek Kiss Nikolett a tagja.

A selejetező első mérkőzését június 2-án játssza a csapat Grazban, a visszavágó június 5-én lesz Zalaegerszegen.

A magyar A-válogatott kerete:
Kapusok: BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (ÉRD), KISS Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: FALUVÉGI Dorottya (FTC-Rail Cargo Hungaria), GROSCH Vivien (Dunaújvárosi KKA), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: KLUJBER Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZEKERCZÉS Luca (Dunaújvárosi KKA), TOMORI Zsuzsanna (Győri Audi ETO)
Irányítók: KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), LAKATOS Rita (GVM Europe-Vác), TÓTH Gabriella (ÉRD)
Beállók: MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZABÓ Laura (ÉRD), TÓVIZI Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők: HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), KLIVINYI Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOPECZ Barbara (EU-Fire Mosonmagyaróvári KC SE)
Balszélsők: KAZAI Anita (Dunaújvárosi KKA), MÁRTON Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

A magyar B-válogatott kerete (május 21-24.):
Kapusok: CSAPÓ Kyra (Dunaújvárosi KKA), PÁSZTOR Bettina (Kisvárda Master Good SE), SUBA Sára (GVM Europe-Vác)
Jobbszélsők: DIÓSZEGI Nikolett (GVM Europe-Vác), KATONA Flóra (EU-Fire Mosonmagyaróvári KC SE), KOVÁCS Anett (EUbility Group Békéscsabai ENKSE)
Jobbátlövők: HÁMORI Konszuéla (GVM Europe-Vác), KARNIK Szabina (MTK Budapest), KISS Nikolett (ÉRD), WALFISCH Mercédesz (EUbility Group Békéscsabai ENKSE)
Irányítók: SZABÓ Kitti (GVM Europe-Vác), TÓTH Eszter (MTK Budapest)
Beállók: BORDÁS Réka (DVSC Schaeffler), PÁSZTOR Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), SIRIÁN Szederke (Dunaújvárosi KKA)
Balátlövők: GERHÁTH Fanni (Moyra Budaörs), HORVÁTH Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: FODOR Csenge (Győri Audi ETO), PELCZÉDER Orsolya (Alba Fehérvár KC), PUHALÁK Szidónia (Győri Audi ETO)

Támogatóink