Esemény

Korosztály: 

Újdonság Érden: szeptembertől kézilabdás sportosztályt indít a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola, az ÉRD kézilabdacsapat szakmai támogatásával.

Az ismert és elismert, emellett kiválóan felszerelt és hamarosan teljesen megújuló intézmény tapasztalt tanári karral és gyerekközpontú pedagógiai programmal várja az elsősöket. A most induló kézilabdás tagozatra az egész városból várják kizárólag lányok jelentkezését. Összesen 15 fő iratkozhat be, akik ugyanennyi, foci tagozatos fiúval közösen alkotják majd a sportosztályt.

A kézilabda tagozat nyitott, játékos ismerkedő foglalkozásokon mutatkozik be az érdeklődő szülőknek, gyerekeknek. A programokat Schóber János testnevelő tanár és az ÉRD női kézilabda klub szakmai stábja közösen tartja.

A helyszín a Batthyány Sportiskola tornaterme: Érd, Fácán köz 1.

Időpontok:
- Március 12., kedd, 16:00-17:00
- Március 16., szombat, 10:00-11:00

Mozgásos szintfelmérő felvételi a kézilabda tagozatra: március 19-én, kedden, 16:00-18:00 között.

További információ korábbi hírünkben olvasható.

Rovat: 
Korosztály: 

Februárban hiánypótló szakmai rendezvénysorozatot indított klubunk, amelyen neves szakemberek közreműködésével járjuk körbe a kézilabda tanításának és az utánpótlás-nevelésnek legfontosabb kérdéseit. Az első alkalommal Zsiga Gyula, a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatója tartott egy nagyon érdekes előadást, most pedig egy újabb neves hazai edzővel találkozhatnak az érdeklődők.

Március 11-én Jan de Brandt, a magyar női röplabda-válogatott vezetőedzője lesz az Érd Aréna vendége. A program gyakorlati bemutató a labdás koordináció  és a laterális ügyességfejlesztés lehetőségeiről az ÉRD NBI-es női kézilabda csapat részvételével. A gyakorlati bemutatót követően beszélgetés az utánpótlás játékosok elitbe vezető képzéséről a világhírű röplabdaedző szakmai iránymutatásával. A rendezvény nyilvános és ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A rendezvény ingyenes és nyilvános – nem csak szakmabelieknek. Szeretettel várunk minden érdeklődő edzőt, testnevelő tanárt, játékost vagy szülőt. A részvételhez mindössze egy regisztrációra van szükség, amit ezen a linken lehet megtenni.

A program helyszíne az Érd Aréna (Érd, Velencei út 39-41.)

Időpontja: 2019. március 11., hétfő, 16:00

Rovat: 
Korosztály: 
Korosztály: 

Március 18-24. között válogatott összetartásra kerül sor, amelynek elsődleges célja a nyári, Ausztria elleni világbajnoki selejtezőre való felkészülés. Kim Rasmussen szövetségi kapitány 20 játékost hívott be az első csapathoz, további 17-et pedig a B keretbe. A válogatottakban ezúttal négy érdi játékos kapott szerepet: Janurik Kinga, Tóth Gabriella és Szabó Laura az első, Kiss Nikolett pedig a második csapat tagja lesz.

Az egyhetes program alapvetően a közös edzésekről fog szólni, de az utolsó napon egy barátságos meccset is játszik a csapat. Március 24-én, vasárnap, 15:15-től Japán lesz az ellenfél Siófokon.

Az A válogatott kerete

Kapusok: Bíró Blanka (Ferencváros), Janurik Kinga (ÉRD), Kiss Éva (Győri ETO)
Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (Ferencváros), Lukács Viktória (Ferencváros)
Jobbátlövők: Klujber Katrin (Ferencváros), Kovács Anna (Debreceni VSC), Tomori Zsuzsanna (Győri ETO)
Irányítók: Kovacsics Anikó (Ferencváros), Lakatos Rita (GVM Europe-Vác), Tóth Gabriella (ÉRD)
Beállók: Elghaoui Asma (Siófok KC), Mészáros Rea (Ferencváros), Szabó Laura (ÉRD), Tóvizi Petra (Debreceni VSC)
Balátlövők: Háfra Noémi (Ferencváros), Klivinyi Kinga (Ferencváros)
Balszélsők: Kazai Anita (Dunaújvárosi KKA), Puhalák Szidónia (Győri ETO), Schatzl Nadine (Ferencváros)

A B-válogatott kerete
Kapusok: Pásztor Bettina (Kisvárdai KC), Triffa Ágnes (Debreceni VSC)
Jobbszélsők: Diószegi Nikolett (GVM Europe-Vác), Grosch Vivien (Dunaújvárosi KKA)
Jobbátlövők: Kiss Nikoletta (ÉRD), Szekerczés Luca (Dunaújvárosi KKA)
Irányítók: Szabó Kitti (GVM Europe-Vác), Szalai Babett (Dunaújvárosi KKA)
Beállók: Bordás Réka (Debreceni VSC), Helembai Fanny (GVM Europe-Vác), Pásztor Noémi (Ferencváros)
Balátlövők: Gerháth Fanni (Budaörs), Horváth Laura (Budaörs), Kopecz Barbara (Mosonmagyaróvári KC SE)
Balszélsők: Hásrfalvi Júlia (TuSies Metzingen), Márton Gréta (Ferencváros), Pelczéder Orsolya (Alba Fehárvár KC)

Rovat: 
Korosztály: 

Nyitott, játékos ismeretterjesztő foglalkozásokon mutatkozik be a Batthyány Sportiskolai Általános Iskolában ősztől induló kézilabdás sportosztály az érdeklődő szülőknek, óvodásoknak. A programokat Schóber János testnevelő tanár és az ÉRD női kézilabda klub szakmai stábja közösen tartja, de az első alkalomra az iskola igazgatóhelyettese is ellátogatott.

Aki most lemaradt, a következő hetekben bepótolhatja. További ingyenes foglalkozásokat tartunk március 12-én, kedden 16:00-17:00 között és március 16-án, szombaton 10:00-11:00 között.

A helyszín minden esetben a Batthyány Sportiskola tornaterme: Érd, Fácán köz 1. A belépés ingyenes, szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Mozgásos szintfelmérő felvételi a kézilabda tagozatra: március 19-én, kedden, 16:00-18:00 között.

További információk a szeptembertől első ízben elinduló érdi kézilabdás osztályról korábbi cikkünkben találhatók.

Korosztály: 

Újdonság ősztől az érdi általános iskolák képzési kínálatában: kézilabdás sportosztályt indít szeptembertől a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola, az ÉRD kézilabdacsapat szakmai támogatásával.

Az iskola a város egy legrangosabb intézménye kiemelkedő pedagógusokkal, akik országosan is elismert szakmai munkát végeznek. A kézilabda tagozatra 15 főt, kizárólag lányokat vár az iskola, akik foci tagozatos fiúkkal alkotnak majd egy sportosztályt.

A kézilabda tagozat nyitott, játékos ismerkedő foglalkozásokon mutatkozik be az érdeklődő szülőknek, gyerekeknek. A programokat Schóber János testnevelő tanár és az ÉRD női kézilabda klub szakmai stábja közösen tartja.

A helyszín a Batthyány Sportiskola tornaterme: Érd, Fácán köz 1.
Időpont: 9:00-10:00

A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!

További hasonló programokat tartunk ugyanezen a helyszínen:
- Március 12., kedd, 16:00-17:00
- Március 16., szombat, 10:00-11:00

Mozgásos szintfelmérő felvételi a kézilabda tagozatra: március 19-én, kedden, 16:00-18:00 között.

További információ korábbi hírünkben olvasható.

Korosztály: 

Nem kezdte jól az MTK elleni idegenbeli mérkőzését az ÉRD, hiszen a házigazda az első négy percet 3–0-ra nyerte, az első érdi találatra pedig közel nyolc percet kellett várni, amikor Kiss Nikolett volt eredményes. Ezt követően ő és Krpež-Šlezák Katarina többször is betalált, a kapuban pedig Janurik Kinga is elkapta a fonalat. Ennek köszönhetően pedig Golovin Vlagyimir 5–5-nél negyed óra után időt kért.

Az MTK ismét lendületbe jött, amíg az ÉRD egy kilencperces gólcsendet produkált, megléptek a hazaiak (9–5). A szünetig pedig sikerült kozmetikázni, de ekkor is jöttek a bosszantó, ki nem kényszerített hibák.

A fordulás után viszont sikeresen ritmust váltott az ÉRD, amely Krpež-Šlezák Katarina két góljával a 37. percben vezetett először a mérkőzésen (13–14). Ezután ugyan az MTK Termány Rita vezérletével többször is fordított, de a hajrá előtt sorban Jovana Kovačević, Krpež-Šlezák Katarina, Tóth Gabriella és Coralie Lassource is eredményes volt (18–21). Az utolsó percekben pedig már nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez az MTK, az ÉRD pedig 24–21-re győzött.

A forduló másik mai mérkőzésén a Vác drámai hajrában győzte le a Siófokot, ezáltal az érdiek behozták lemaradásukat a Siófokkal szemben, azaz a március 6-i hazai találkozó még inkább kiemelten fontos lesz.

– Nagyon készültünk erre a meccsre, tudtuk, hogy nehéz feladat lesz az MTK ellen nyerni, hiszen szoros meccseket játszottak az elmúlt időszakban. A mérkőzés elején a nagy akarás görcsösségbe csapott át, mivel a jó dolgaink sem úgy sikerültek, ahogy kellett volna. Szerencsére a védekezésünk a helyén volt, de ettől a sikertelenségtől az is megbillent, de újra össze lehetett rakni. Egyáltalán nem voltam ideges, hiszen nyilvánvaló volt, hogy az a csapat fogja megnyerni ezt a meccset, amelyik kevesebbet hibázik. Ezen a meccsen a rutin döntött a javunkra. Mindenféle formációban játszottunk, de a lényeg, hogy sikerült összeszedni magunkat és a védekezésünk és a kapusteljesítmény megvolt a döntő pillanatokban – értékelt Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője. 

– Az első félidőben összesen öt technikai hibát vétettünk, a másodikban tizenegyet. Elégedett vagyok a védekezéssel és a kapusteljesítménnyel. A rendezett védelem elleni támadások statisztikájában tizenegy gólt kaptunk és egyet lőttünk, ez meghatározta a mérkőzés sorsát – fogalmazott Golovin Vlagyimir, az MTK szakvezetője.

– Egész meccsen közel volt egymáshoz a két csapat. Lehet, túlságosan készültünk a kapusokra és emiatt akadozott a gépezet, de próbáltuk magunkat megtalálni. Mindenki küzdött. Ezt a meccset lehet, jobb lesz elfelejteni, de tanulhatunk belőle, hiszen olyan helyzetekben is hibáztunk, amiben nem kellett volna – mondta Tóth Gabriella.

– Legalább egy pontot elhozhattunk volna, büszke vagyok a csapatra, mert végig küzdöttünk szívvel-lélekkel, sajnos az utolsó perceket nem tudtuk rutinból lehozni. Nem tzudom, mi volt az oka, de a végére kicsit elfáradtunk, mert nagy iramot mentünk – nyilatkozta Termány Rita.

K&H női kézilabda liga, 16. forduló
MTK Budapest – ÉRD 21–24 (11–8)
Budapest, Elektromos Sportcsarnok, 250 néző. V: Őri, Pozdena
MTK: LAJTOS – Slakta 1, Karnik 3, Tóth E. 2, Dakos 1, TERMÁNY 8, Fekete B. 2
Csere: Győri (kapus), Kovács G. 1, Stranigg, Mihálffy 3, Bánfai, Zsiborás
Edző: Golovin Vlagyimir
ÉRD: JANURIK – KRPEŽ-ŠLEZÁK 9 (1), Kiss N. 4, Tóth G. 2, Szabó L., Kovačević 2, C. LASSOURCE 3
Csere: Foggea (kapus), Jeřábková 1 (1), Lavko 2, Simon A.
Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–0. 14. p.: 5–5. 21. p.: 9–5. 28. p.: 10–8. 32. p.: 12–10. 37. p.: 13–14. 46. p.: 17–17. 54. p.: 18–21.
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 0/0, ill. 3/2

Forrás: ÉrdMost.hu

Korosztály: 

Az M4 Sport stúdiójában, élő adásban tartották meg a Magyar Kupa elődöntőinek sorsolását. Az eseményen klubunkat válogatott irányítónk, Kisfaludy Anett képviselte. A sorsolás eredményeképpen a tavalyi döntő párosítása ezúttal már az elődöntőben megismétlődik: a Győri ETO-t kaptuk ellenfélnek.

Az elődöntők párosítása a következő:

március 16., 13.00: Dunaújvárosi Kohász KA – FTC-Rail Cargo Hungaria
március 16., 15.15: ÉRD – Győri Audi ETO KC

A bornzmérkőzést és a döntőt másnap, március 17-én rendezik. A final four házigazdája az idei szezonban Debrecen lesz, a meccseket a Főnix Csarnokban rendezik. Jegyvásárlással kapcsolatos további információkkal hamarosan jelentkezünk.

Rovat: 
Korosztály: 

Klubunk régi terve válhat valóra ősztől a Batthyány sportiskolával együttműködve meghirdetett kézilabda tagozat létrejöttével. Ez minden eddiginél jobb lehetőséget teremt a labdát és a mozgást szerető kislányoknak, hogy tökéletes körülmények között, tapasztalt pedagógusok és edzők közreműködésével bontakoztassák ki a tehetségüket.

A Batthyány Sportiskolai Általános Iskola Érd egyik legrangosabb intézménye, ahol országosan is kiemelkedő szakmai munka folyik. A végzősök közül válogatottak, világ- és Európa-bajnokok kerültek ki, emellett 2017-ben az intézmény lett Pest megye legeredményesebb iskolája sport vonalon és innen került ki az év testnevelője is.

Az új tagozat egy vegyes osztályból áll: 15 lány kézilabdázni, ugyanennyi fiú pedig focizni fog majd. A sportágat órarendbe illesztve, a testnevelésórák keretein belül ismerhetik meg a gyerekek, így nem terhelik délutáni többlet-edzések a gyerekeket és szüleiket. Az ÉRD edzőinek szakmai tudása és az iskola pedagógusainak sok évtizedes gyakorlata garancia arra, hogy a legjobb kezekben legyenek.

A Batthyányban fontosnak tartják, hogy diákjaik optimálisan fejlődjenek, jól érezzék magukat az iskolában és képességeiknek megfelelően tanulhassanak. Az otthonos tantermek rendkívül jól felszereltek, az intézményhez lelátós tornacsarnok is tartozik. A jelenleg is zajló nagyszabású bővítés-felújítás végére pedig egy kívül-belül XXI. századi épület várja majd a gyerekeket.

Hitvallásuk, hogy nem mindenkiből lesz élsportoló, de mindenkinek van egy lehetősége, hogy álmait megvalósítsa. A sportos foglalkozások mellett a gyerekek tantárgyi szakkörökön, művészeti képzéseken is részt vehetnek. A tanórán kívüli foglalkozásokat mindenekelőtt az ő igényeiket szem előtt tartva szervezik, kiemelten kezelve a kulcskompetenciák fejlesztését, a tehetséggondozást és szükség esetén a felzárkóztatást.

Az ÉRD csapata által kiépített utánpótlási rendszer biztosítja, hogy a legtehetségesebb lányok az iskolai keretekből kilépve, magasabb szinten is űzzék a kézilabdát. A legfontosabb cél természetesen nem az élsportra nevelés, hanem a rendszeres sportolás és az egészséges életmód fontosságának tudatosítása a gyerekekben, akik a csapatsportok révén közösségi élményeket szereznek és szociális készségeik is fejlődnek.

A kézilabda tagozat több ingyenes és nyilvános rendezvényen is bemutatkozik a következő hetekben, ahová szeretettel várunk minden szülőt és érdeklődőt. Az eseményeket bemutatjuk a Batthyány Sportiskola képzési kínálatát, találkozhatnak az osztályt tanító pedagógusokkal és edzőkkel.

Mindegyik rendezvény helyszíne az iskola tornaterme: Érd, Fácán köz 1.

  • Március 1., péntek 14.30-tól: Batthyány Sportnap az ÉRD női kézilabda klub közreműködésével

További ingyenes és nyitott játékos bemutatkozó és ismerkedő alkalmak Schóber János testnevelő tanár és az ÉRD szakmai stábjának a vezetésével:

  • Március 2., szombat, 9:00-10:00
  • Március 12., kedd, 16:00-17:00
  • Március 16., szombat, 10:00-11:00

Mozgásos szintfelmérő felvételi a sportiskolai osztályokba:

  • Március 19., kedd, 16:00-18:00
  • Március 25., hétfő, 14.30 általános felvételi a sportiskolai osztályba jelentkezőknek (többi sportág)
Korosztály: 

Parázs hangulat! Minden ízében rangadó! Már a mérkőzés kezdése előtt fél órával is zengett a Váci Városi Sportcsarnok, nem csak azért, mert a két csapat mindig kiváló hangulatú mecset játszik egymással, nem csak azért, mert Pest megye két legjobb kézilabda csapata mérte össze tudását, hanem azért is, mert egymástól egy helyre állnak a tabella negyedik és ötödik helyén.

Már a mérkőzés is remek iramban indult, de ez a Vácnak kedvezett, hiszen Szilágyi Zoltánék néhány perc alatt tetemes, 4–1-es előnybe kerültek Helembai Fannynak köszönhetően, így a kilencedik percben Szabó Edina magához rendelte övéit.

A sorok rendezése jót tett, az ÉRD bő negyed óra után egyenlített (7–7), sőt, a 21. percben Tóth Gabriella révén a meccsen először vezetett (9–10).

A játékrész utolsó tíz percében az ÉRD kettőre is növelte előnyét, mégis a szünet előtt Lakatos Rita és Dijana Jovetić révén egyenlítettek a dunakanyariak (14–14).

A második játékrészt ismét lendületesen kezdte a házigazda, amely Lakatos Rita révén ismét vezetett, Szabó Edináék pedig nem tudtak ritmust váltani, Jovana Kovačević góljaira folyton válaszoltak Kácsor Grétáék, akik negyven perc után 19–16-ra is növelték előnyüket. A döcögős, sok hibával tarkított következő tíz perc hozta a holtpontot: egy váci és két érdi gól született ekkor, de a hajrá a vendégek két találatával kezdődött, azaz visszajöttek a meccsbe Szabó Lauráék.

A pikáns utolsó öt percre Szamoránsky Piroska góljának és Bárbara Arenhart feljavuló teljesítményének köszönhetően háromgólos váci vezetéssel érkeztek a felek. Az ÉRD-nek nem szabadott hibázni a hátralévő időben, hiába Krpež-Šlezák Katarina, Tóth Gabriella vagy Markéta Jeřábková gyors góljai és Janurik Kinga védése, az utolsó percben a róla kipattanó labdát Szamoránsky Piroska már belőtte, a végén pedig még Kácsor Gréta és Krpež gólváltása, a Vác 26–24-re nyerni tudott.

– Nagy csatában dőlt el a két pont sorsa, sok izgalom volt, sportszerű, jó meccs volt. Lett volna lehetőségünk megnyerni ezt a mérkőzést, de ehhez sokkal nagyobb fegyelmezettségre van szükség. Ebben a csapatban vannak rutinos és fiatal játékosok is, tehát ez egy épülő csapat, de keveset tudtunk megvalósítani abból, amit elterveztünk. Nem vesz le semmit a Vác győzelméből, de szerencsés is volt. Sokat fogunk ebből a mérkőzésből tanulni. Remélem, a következő, ilyen magas hőfokú, nagy téttel rendelkező mérkőzésen jobban fogunk szerepelni – értékelt Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője.

– Rosszul kezdtük a mérkőzést, de vissza tudtunk jönni, ami nagy dolog volt. Viszont olyan dolgokat hibáztunk, amire egész héten készültünk és kevés dolgot tudtunk megvalósítani abból, amire készültünk, hisz tudtuk, hogy meg kell állítanunk a lerohanásaikat. A védekezésünk nem tudott úgy összeállni, mint kellett volna, de így is meg volt az esélyünk arra, hogy pontot, pontokat szerezzünk. A második félidőben a szerencse sem állt mellénk… – mondta Janurik Kinga, az ÉRD csapatkapitánya.

– Büszke lehetek a csapatomra, mert egy nagy csatában egy nagyszerű csapatot sikerült hazai pályán – néhol szerencsével, néhol a küzdeni tudásunkkal – legyőzni. Kellett hozzá egy kiváló kapusteljesítmény Barbara Arenhart személyében, de az ő teljesítményét segítette a jó védekezésünk. Tudtuk, hogy sok átlövés fog érkezni és ezeket jó százalékban tudtuk hárítani. Az előző mérkőzések végén elfogytunk és komoly problémáink voltak, de ilyen jó atmoszférában a szívünk vitt előre – fogalmazott Szilágyi Zoltán, a Vác vezetőedzője.

– Nagyon boldog vagyok, csapatként nagyon jól játszottunk, örülök a két pontnak, remélem, a továbbiakban is így játszunk! – értékelt magyarul Bárbara Arenhart, a Vác brazil kapusa.

K&H női kézilabda liga, 15. forduló
GVM Europe-Vác – ÉRD 26–24 (14–14)
Vác, 700 néző. V: Hargitai, Markó
VÁC: ARENHART –  Jovetić 5 (2), Hámori 3, Lakatos R. 3, HELEMBAI 2, KÁCSOR 8 (4), Radosavljević 2
Csere: Szabó K., Szamoránsky P. 3, Diószegi, Szondi
Edző: Szilágyi Zoltán
ÉRD: Janurik – KRPEŽ-ŠLEZÁK 8 (1), Kiss N., Tóth G. 3, Szabó L. 3 (1), JEŘÁBKOVÁ 5, C. Lassource
Csere: Foggea (kapus), Lavko, Kovačević 4, Simon A. 1, Gávai, Schatzl Natalie
Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–1. 12. p.: 7–3. 16. p.: 7–7. 22. p.: 9–11. 26. p.: 11–13. 32. p.: 16–14. 39. p.: 19–16. 48. p.: 21–17. 53. p.: 22–20.
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 7/6, ill. 2/2

Forrás: ÉrdMost.hu

Támogatóink