U9

A csoportjában harmadik helyen végző magyar női kézilabda-válogatott számára a Franciaország elleni nyolcaddöntő jelentette a végállomást a 2017-es németországi világbajnokságon.

A B-csoport első két mérkőzésén elszenvedett vereségeket követően a magyar női kézilabda-válogatott utolsó három csoportmérkőzését: Argentína, Lengyelország és Csehország ellen is megnyerte. A csoport harmadik helyén végeztek magyar lányaink, így a nyolcaddöntőben a francia válogatott volt az ellenfelünk. Küzdelmes mérkőzésen a francia csapat jutott a negyeddöntőbe, és a magyar válogatott számára véget ért a világbajnokság. Akárcsak a D-csoportot veretlenül megnyerő Szerbia számára. Krpez Slezák Katarina és válogatottja Montenegró ellen maradt alul a legjobb nyolc közé jutásért döntő mérkőzésen. A B-csoport első helyén végző Svédország és Jamina Roberts Szlovénia legyőzésével viszont bejutott a negyeddöntőbe, ahol Dánia legjobbjaival fognak megküzdeni. Mireya González Álvarez a spanyol nemzeti együttessel a címvédő Norvégia ellen harcolhatja ki a legjobb nyolc közé kerülést. Klivnyi Kinga 15, Kisfaludy Anett 8, Krpez Slezák Katarina pedig 33 góllal zárta a világbajnokságot. Mireya González Álvarez 12 találatot szerzett a csoportkörben, Jamina Roberts pedig hat mérkőzésen 25 gólt jegyzett.

 

A hét utolsó napján Pest megye ifjúsági csapatunknak nem sikerült a pontszerzés a BVSC otthonában. U9 csapataink egymás elleni mérkőzését ÉRD II-es lányaink nyerték, majd mindkét együttesünk megnyerte második hétvégi mérkőzését. Gratulálunk a győzelmekhez!

 

Az elmúlt hét ÉRD játékosainak válogatott mérkőzései:

2017. december 5, kedd

A-csoport - Románia - Spanyolország 19:17 (9:7) 

B-csoport - Magyarország - Argentína 33:15 (18:7)

B-csoport - Svédország - Csehország 36:32 (16:18)

D-csoport - Németország - Szerbia 22:22 (9:11)

 

2017. december 6, szerda

D-csoport - Szerbia - Hollandia 27:27 (15:15)

 

2017. december 7, csütörtök

A-csoport - Spanyolország - Franciaország 25:25 (10:11)

B-csoport - Lengyelország - Magyarország 28:31 (11:13)

B-csoport - Svédország - Argentína 38:24 (17:13)

 

2017. december 8, péntek

A-csoport - Spanyolország - Szlovénia 33:26 (13:14)

B-csoport - Csehország - Magyarország 29:30 (14:17) 

B-csoport - Norvégia - Svédország 28:31 (18:16)

D-csoport - Szerbia - Dél-Korea 33:28 (15:14)

 

2017. december 10, vasárnap

Nyolcaddöntő - Magyarország - Franciaország 26:29 (11:14) 

Nyolcaddöntő - Szerbia - Montenegró 29:31 (9:14)

Nyolcaddöntő - Svédország - Szlovénia 33:21 (18:12)

 

Az elmúlt hét ÉRD mérkőzései:

2017. december 10, vasárnap

Pest megye ifjúsági-A csoport | BVSC - Zugló - ÉRD III 25:23 (12:8)

 

U9 Kovács László régió | ÉRD II - ÉRD I 8:6 (3:3)

U9 Kovács László régió |  ÉRD I - Inárcs-Örkény KC 12:9 (5:7)

U9 Kovács László régió | Budai Farkasok - ÉRD 4:23 (0:10)

 

Hajrá ÉRD!

A németországi világbajnokságon pénteken befejeződnek a csoportkörök, és vasárnap már az egyenes kieséses szakasszal folytatódnak a torna küzdelmei. Utánpótlás csapataink négy mérkőzésen lépnek pályára héten.

 

A hét ÉRD játékosainak válogatott mérkőzései:

2017. december 5, kedd

14:00 Magyarország - Argentína (B-csoport)

18:00 Svédország - Csehország (B-csoport)

18:00 Németország - Szerbia (D-csoport)

20:30 Románia - Spanyolország (A-csoport)

 

2017. december 6, szerda

15:30 Szerbia - Hollandia (D-csoport)

 

2017. december 7, csütörtök

14:00 Lengyelország - Magyarország (B-csoport)

18:00 Svédország - Argentína (B-csoport)

20:30 Spanyolország - Franciaország (A-csoport)

 

2017. december 8, péntek

18:00 Csehország - Magyarország (B-csoport)

20:30 Norvégia - Svédország (B-csoport)

20:30 Szerbia - Dél-Korea (D-csoport)

20:30 Spanyolország - Szlovénia (A-csoport)

 

A hét ÉRD mérkőzései:

2017. december 10, vasárnap

Pest megye ifjúsági-A csoport | Csömöri Sportcsarnok (2141 Csömör, Major utca 7-9.)

10:30 BVSC - Zugló - ÉRD III

 

U9 Kovács László régió | Gyömrői Ignácz Ilona Sportcsarnok (2230 Gyömrő, Szabadság tér 2.)

14:15 ÉRD II - ÉRD I

16:30 ÉRD I - Inárcs-Örkény KC

17:15 Budai Farkasok - ÉRD

 

Hajrá ÉRD!

Rovat: 

A 2016 nyarán tartott első utánpótlás felmérést követően hétfőn és kedden már ötödik alkalommal került sor fiataljaink kézilabda specifikus adatainak rögzítésére.

Két nap alatt minden utánpótlás játékosunk különböző kondicionális teszteken vett részt. Remek eredmények születtek a felméréseken, kiváló egyéni teljesítményekkel. Gratulálunk!

 

Felnőtt csapatunk szerdán a bajnokság küzdelmeiben háromgólos vereséget szenvedett az FTC-Rail Cargo Hungaria együttese ellen az ÉRD Arénában, szombaton pedig az Issy Paris Hand otthonában kaptunk ki 31:20-ra, mellyel búcsúztunk az EHF-Kupa küzdelmeitől.

Szerdán a csordultig megtelt ÉRD Arénában fogadtuk az FTC-Rail Cargo Hungaria együttesét a K&H női kézilabda liga 8. fordulójában. A találkozó nyolcadik percében Mireya González Álvarez, Katarina Krpez Slezak és Klivinyi Kinga góljaival 3:3- volt az állás. A következő percekben magyar válogatott balátlövőnk újabb találatával a vezetést is átvettük, de nem tudtuk megtartani és fordítottak a vendégek (7:8). A félidő hajrájára fordulva szerb jobbszélsőnk szerezte egymást követő négy gólunkat, de a zöld-fehéreknek rendre volt válasza ezekre. A félidei 14:18-as állást Mireya González Álvarez átlövésgólja állította be. A fordulás után Katarina Krpez Slezak, Klivinyi Kinga és Gávai Szonja találataival tartottuk a lépést a fővárosiakkal, de három találatnál kevesebbre nem tudtunk felzárkózni (19:22). A játékrész közepén a vendégek hétgólos előnyre tettek szert, de a hajrában Kiss Nikolett és Katarina Krpez Slezak is duplázott, így az 56. percben 28:30 állt az ÉRD Aréna eredményjelzőjén. Az egyenlítés végül nem sikerült a 29:32-es végeredménnyel záruló összecsapáson.

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

Szombaton az EHF-Kupa 3. selejtezőkörének visszavágóján Párizsban léptek parkettre lányaink. A mérkőzés Katarina Krpez Slezak hétméteresgóljával kezdődött, ezt viszont hét hazai találat követett. Az első negyedóra végén Mariama Signaté, Mireya González Álvarez és Klivinyi Kinga szerezték csapatunk egymást követő négy gólját, mellyel 7:5-re zárkóztunk. A félidő hajrájában Coralie Lassource gólja ellenében a párizsiak ötször vették be a kapunkat a 13:7-es eredménnyel záruló első játékrészben. A fordulás után Klivinyi Kinga akcióból, Katarina Krpez Slezak pedig a büntetővonalról növelte találataink számát. Tóth Gabriella, magyar válogatott balátlövőnk, és szerb válogatott jobbszélsőnk újabb góljai ellenére az utolsó tizenhárom percre fordulva 22:13 volt az állás. A hajrát Kisfaludy Anett duplája nyitotta, majd Klivinyi Kinga és Katarina Krpez Slezak is két-két gólt szerzett, így az 56. percben 27:20 állt az eredményjelzőn. A mérkőzés utolsó négy találatát viszont a hazaiak szerezték, és 31:20-as győzelmüknek köszönhetően ők jutottak az EHF-Kupa csoportkörébe.

ÉRD EHF-Kupa góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

Hétfőn Pest megye ifjúsági csapatunk nem bírt az FSzSE-vel, míg pénteken ifjúsági I. osztályú csapatunk a NEKA otthonában szenvedett vereséget. Szombaton U9-es lányaink egy győzelemmel és három vereséggel zárták a hétvégi fordulókat. Serdülő I. osztályú együttesünk a KSI Kézilabda Akadémia otthonában szenvedett háromgólos vereséget, serdülő III. osztály csapatunk Dunaújvárosi AC ellen ért el győzelmet a Batthyány Tornacsarnokban. Pest megyében szereplő csapataink Százhalombattán léptek pályára szombaton. Felnőtt csapatunk két bajnoki ponttal, ifjúsági lányainknak viszont ez nem sikerült. U13 I. és II. osztályú lányaink is két-két mérkőzésen léptek pályára a hétvégén, a pontszerzés viszont egyik csapatunknak sem sikerült. Ifjúsági III. osztályú lányaink a hét utolsó napján Kiskunhalason tudtak nyerni, míg Bp. I. osztályú csapatunk nem bírt a Kinizsi TKK együttesével. Gratulálunk a győzelmekhez!

Az elmúlt hét ÉRD mérkőzései:

2017. november 13., hétfő

Pest megyei ifjúsági | FSzSE - ÉRD III 35:28 (17:17)

 

2017. november 15., szerda

K&H női kézilabda liga | ÉRD - FTC-Rail Cargo Hungaria 29:32 (14:18)

 

2017. november 17., péntek

Ifjúsági I. osztály | NEKA II - ÉRD 35:19 (19:8)

 

2017. november 18., szombat

Serdülő III. osztály | ÉRD II - Dunaújvárosi AC 30:5 (12:0)

 

U9 Kovács László régió | Solymári SC - ÉRD II 7:8 (4:3)

U9 Kovács László régió | ÉRD I - Gyömrői Kézilabda Akadémia 15:18 (7:11)

U9 Kovács László régió | Pilisvörösvári KSK - ÉRD I 21:8 (11:5)

U9 Kovács László régió | ÉRD II - Inárcs-Örkény KC 8:12 (3:5)

 

Serdülő I. osztály | KSI Kézilabda Akadémia - ÉRD 23:20 (14:11)

 

Pest megyei ifjúsági | Százhalombattai KE - ÉRD III 24:21 (11:10)

 

Pest megyei felnőtt | Százhalombattai KE - ÉRD II 22:34 (13:15)

 

EHF-Kupa | Issy Paris Hand -  ÉRD 31:20 (13:7)

 

2017. november 19., vasárnap

U13 1. osztály Nyugat | Budaörsi KSE - ÉRD 28:11 (13:2)

U13 1. osztály Nyugat | XVI.kerületi KMSE - ÉRD 33:21 (16:9)

 

U13 2. osztály Kovács László régió B | Budai Farkasok - ÉRD 15:31 (8:16)

U13 2. osztály Kovács László régió B | ÉRD - Százhalombattai VUK SE 27:16 (13:6)

 

Ifjúsági III. osztály | Kiskunhalas UKSC - ÉRD II 14:33 (6:12)

 

Bp. I.o. női felnőtt | ÉRD III - Kinizsi TTK II 10:30 (6:16)

 

Hajrá ÉRD!

Rovat: 

Klubunk december 30-án rendezi meg az 1. "Kapusok napját" Gridnyeva Szvetlanával. Várunk szeretettel minden 2001 és 2009 között született kapus kézilabdázó lányt. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

 

Időpont: 2017. december 30., szombat 8:30 - 17:00

Helyszín: ÉRD Aréna

Program:

8:30 regisztráció

9:00 - 11:00 edzés

11:30 - 12:30 közös ebéd

12:30 - 13:30 videózás

13:30 - 15:00 edzés

15:15 - 16:15 úszás

16:45 - 17:00 program zárása

A kapusnap minden résztvevőnek ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Minden 2001 és 2009 között született saját nevelésű, vagy más egyesületnél kapus kézilabdázó lány jelentkezését várjuk. Összesen 20 hely van, tehát az első 20 fő jelentkezését tudjuk fogadni.

Jelentkezési határidő: december 29. 10:00 

A jelentkezéseket az erdisport.maurer@gmail.com e-mail címen várjuk.

Esetleges további kérdésekkel forduljon bizalommal  Maurer Szandrához +36 30 866 6315.

Felnőtt csapatunk szerdán a K&H női kézilabda liga 8. fordulójában az FTC-Rail Cargo Hungaria együttesét fogadja az ÉRD Arénában, szombaton pedig az EHF-Kupa 3. selejtezőkörének visszavágóján az Issy Paris Hand otthonában harcolhatjuk ki a csoportkörbe jutást. 

K&H női kézilabda liga - 8. forduló
ÉRD - FTC-Rail Cargo Hungaria


Időpont: 2017. november 15., szerda 17:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Herczeg Péter, Südi Péter

 

EHF-Kupa 3. selejtezőkör - 2. mérkőzés
Issy Paris Hand - ÉRD


Időpont: 2017. november 18., szombat 20:00
Helyszín: Palais des Sports Issy les Moulineaux (6 boulevard des Frères Voisin 92130 Issy-les-Moulineaux)
Játékvezetők: Branka Maric (SRB), Zorica Masic (SRB)
EHF delegátus: Jorn Moller Nielsen (DEN)

Szurkolói információk:

A találkozóra jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. 

A mérkőzésre érvényes jegyárak:

Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft

A belépés 6 év alatt ingyenes! 

DÍJMENTES JEGYEK

Részletes információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php

 

A hét ÉRD mérkőzései:

2017. november 13., hétfő

Pest megyei ifjúsági | Emszt Kálmánné Sportcsarnok (1097 Budapest, Könyves K. krt. 28.)

17:45 FSzSE - ÉRD III

 

2017. november 15., szerda

K&H női kézilabda liga | ÉRD Aréna

17:00 ÉRD - FTC-Rail Cargo Hungaria

 

2017. november 17., péntek

Ifjúsági I. osztály | NEKA csarnok (8630 Balatonboglár, Gaál Gaszton utca 58.) 

17:00 NEKA II - ÉRD

 

2017. november 18., szombat

Serdülő III. osztály | Batthyány Tornacsarnok(2030 Érd, Fácán köz 2.)

10:00 ÉRD II - Dunaújvárosi AC

 

U9 Kovács László régió | Huszka Hermina Általános Iskola (2377 Örkény, Bartók Béla utca 53.)

09:50 Solymári SC - ÉRD II

10:30 ÉRD I - Gyömrői Kézilabda Akadémia

11:50 Pilisvörösvári KSK - ÉRD I

12:30 ÉRD II - Inárcs-Örkény KC

 

Serdülő I. osztály | Emszt Kálmánné Sportcsarnok (1097 Budapest, Könyves K. krt. 28.)

11:00 KSI Kézilabda Akadémia - ÉRD

 

Pest megyei ifjúsági | Százhalombattai Városi Szabadidő Központ (2440 Százhalombatta, Vasút utca 42.)

14:00 Százhalombattai KE - ÉRD III

 

Pest megyei felnőtt | Százhalombattai Városi Szabadidő Központ (2440 Százhalombatta, Vasút utca 42.)

16:00 Százhalombattai KE - ÉRD II

 

EHF-Kupa | Palais des Sports Issy les Moulineaux

20:00 Issy Paris Hand -  ÉRD

 

2017. november 19., vasárnap

U13 1. osztály Nyugat | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)

09:00 Budaörsi KSE - ÉRD

12:00 XVI.kerületi KMSE - ÉRD

 

U13 2. osztály Kovács László régió B | Vecsési Városi Sportcsarnok (2220 Vecsés, Fő út 90-92.) 

11:00 Budai Farkasok - ÉRD

14:00 ÉRD - Százhalombattai VUK SE

 

Ifjúsági III. osztály | Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium Sportcsarnok (6400 Kiskunhalas, Szász Károly u. 21.)

14:00 Kiskunhalas UKSC - ÉRD II

 

Bp. I.o. női felnőtt | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)

18:45 ÉRD III - Kinizsi TTK II

 

Hajrá ÉRD!

2017. november 18. 12:30
Helyszín: 
Huszka Hermina Általános Iskola
2017. november 18. 11:50
Helyszín: 
Huszka Hermina Általános Iskola
2017. november 18. 10:30
Helyszín: 
Huszka Hermina Általános Iskola
2017. november 18. 09:50
Helyszín: 
Huszka Hermina Általános Iskola

Támogatóink