U10

Felnőtt csapatunk 23:24-es vereséget szenvedett a K&H női kézilabda liga 24. fordulójában a GVM Europe-Vác együttese ellen. Utánpótlás csapataink három mérkőzést nyertek a héten.

Jól kezdtük a mérkőzést, hiszen Kisfaludy Anett és Mariama Signaté révén lányaink szerezték az első két gólt. Szélsőink, Krpez Slezák Katarina és Gávai Szonja találataival tartottuk vezetésünket egészen a 10. percig, amikor 5:5-nél egyenlítettek a vendégek. A játékrész középső harmadában felváltva születtek a találatok, Kiss Nikolett, Tóth Gabriella és Krpez Slezák Katarina góljaira is volt válasza a Vácnak (9:9). A félidő hajrájában ötször voltunk eredményesek, míg Janurik Kinga kapuját csak háromszor vette be ellenfelünk, így a szünetre 14:12-es előnnyel vonulhattunk. A fordulás után egyenlített a Vác, de Krpez Slezák Katarina hétméteresgóljával visszavettük a vezetést (15:14). 16:15 után fordítottak a vendégek, és hiába vette be Kisfaludy Anett, Andjela Bulatovic és Kiss Nikolett is a kaput, nem sikerült az egyenlítés. Az 51. minutumban Mariama Signaté átlövésből egalizált, majd Krpez Slezák Katarina és francia balátlövőnk is újra egyenlített, de az utolsó vendég gólra nem volt válaszunk, így a találkozó 23:24-es végeredménnyel zárult.

 

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

Szombaton serdülő III. osztályú lányaink tizenhat gólos győzelmet értek el a Budaörs KSE ellen, míg U10-es csapatunknak nem sikerült a pontszerzés a hétvégi két fordulóban. U13 1. osztályú együttesünk vereséget szenvedtek a Tatabányai SC ellen, azonban az Oxxo Energy Orosházi NKC ellen győzelmet arattak. Bp. I.o. felnőtt csapatunk vereséget szenvedett Kinizsi TTK II otthonában, míg  Pest megye felnőtt bajnokságban szereplő lányaink tízgólos győzelemnek örülhettek. Gratulálunk a győzelmekhez!

A hét ÉRD mérkőzései:

2018. május 4., péntek

NB I felnőtt | ÉRD - GVM Europe-Vác 23:24 (14:12)

 

2018. május 5., szombat

Serdülő III. osztály | ÉRD II - Budaörsi KSE 34:18 (18:10)

 

U10 Kovács László régió | ÉRD - Budaörsi KSE 10:15 (6:9)

U10 Kovács László régió | GVM Europe-Vác - ÉRD 18:6 (10:4)

 

2018. május 6., vasárnap

 

U13 1. osztály 19-24. helyért | ÉRD - Tatabányai SC 22:27 (7:16)

U13 1. osztály 19-24. helyért | Oxxo Energy Orosházi NKC - ÉRD 16:19 (7:9)

 

Bp. I.o. felnőtt | Kinizsi TTK II - ÉRD III 38:15 (18:7)

 

Pest megye 1-4. helyért | Csömöri KSK - ÉRD II 29:39 (15:16)

 

Hajrá ÉRD!

2018. április 22. 17:00
Helyszín: 
Budaörs Városi Sportcsarnok
2018. április 22. 14:45
Helyszín: 
Budaörs Városi Sportcsarnok

NB I-es felnőtt csapatunk pénteken a GVM Europe-Vác együttese ellen lép pályára hazai környezetben. A mérkőzésre jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán! Utánpótlás együtteseink hat mérkőzést vívnak a héten.

K&H női kézilabda liga - 24. forduló
ÉRD - GVM Europe-Vác


Időpont: 2018. május 4., péntek 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor István

Szurkolói információk:

A találkozóra jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Arénaweboldalán. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. 

A mérkőzésre érvényes jegyárak:

Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft

A belépés 6 év alatt ingyenes! 

DÍJMENTES JEGYEK

Részletes információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php

A hét ÉRD mérkőzései:

2018. május 4., péntek

NB I felnőtt | ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)

18:00 ÉRD - GVM Europe-Vác

 

2018. május 5., szombat

Serdülő III. osztály | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

10:00 ÉRD II - Budaörsi KSE

 

U10 Kovács László régió | Vác Városi Sportcsarnok (2600 Vác, Bán Márton u. 3.)

10:00 ÉRD - Budaörsi KSE

12:15 GVM Europe-Vác - ÉRD

 

2018. május 6., vasárnap

 

U13 1. osztály 19-24 helyért | Földi Imre Sportcsarnok (2800 Tatabánya, Szent Borbála út 19.)

11:00 ÉRD - Tatabányai SC

13:00 Oxxo Energy Orosházi NKC - ÉRD

 

Bp. I.o. felnőtt | Csömöri Sportcsarnok (2141 Csömör, Major utca 7-9.)

15:30 Kinizsi TTK II - ÉRD III

 

 

Pest megye 1-4. helyért | Csömöri Sportcsarnok (2141 Csömör, Major utca 7-9.)

18:30 Csömöri KSK - ÉRD II

 

Hajrá ÉRD!

NB I-es felnőtt együttesünk a K&H női kézilabda liga 21. fordulójában 32:15-ös vereséget szenvedett az FTC-Rail Cargo Hungaria ellen. Utánpótlás együtteseink négy találkozót nyertek a héten.

Az Elek Gyula Arénában rendezett mérkőzésen Tóth Gabriella a tizedik percben szerezte első találatunkat, mellyel 5:1-re alakította az állást. A folytatásban Krpez Slezák Katarina hétméteresből, Kiss Nikolett pedig akcióból jegyzett gólt, de a hazaiak így is növelték előnyüket (10:3). A játékrész utolsó tíz percére fordulva Jamina Roberts és Kiss Nikolett volt eredményes, majd a félidő végén Szabó Laura és Gávai Szonja talált a kapuba (15:7). A fordulás után Krpez Slezák Katarina büntetőből talált be, saját nevelésű játékosunk, Moncz Nikolett pedig második felnőtt bajnoki találkozóján megszerezte első gólját. A 41. minutumban Jamina Roberts volt eredményes, majd két perccel később Mariama Signaté vette be a kaput kétszer (25:12). A hajrában Szabó Laura váltott gólra egy bejátszást, majd a Gávai Szonja által kiharcolt büntetőt Krpez Slezák Katarina értékesítette. A 32:15-ös végeredménnyel végződő mérkőzésen Kiss Nikolett lőtte utolsó gólunkat. 

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

Serdülő I. osztály lányaink szombaton nem bírtak a KSI-vel, míg Serdülő III. osztályú csapatunk egy góllal bizonyult jobbnak a Vecsésnél. Ifjúsági III. osztályú együttesünk a Kecel ellen gyűjtött be két bajnoki pontot, Pest megye felnőtt csapatunk pedig a Hatvan legyőzésével bejutott a sorozat elődöntőjébe. A hét utolsó napján ifjúsági I. osztály csapatunk döntetlent játszott a NEKA együttesével. Pest megye ifjúsági lányaink háromgólos győzelmet értel el, Bp. I.o. felnőtt csapatunk az FSzSE ellen gyűjtötte be a bajnoki pontokat. U10-es együttesünk két vereséget szenvedett a hétvégén. Gratulálunk a győzelmekhez!

 

A hét ÉRD eredményei:

2018. április 21., szombat

Serdülő III. osztály | ÉRD II - Vecsés SE Jusec 27:26 (11:16)

 

Serdülő I. osztály | ÉRD - KSI Kézilabda Akadémia 23:28 (14:16)

 

Ifjúsági III. osztály | ÉRD II - Kecel KC 36:17 (17:14)

 

NB I felnőtt | FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD 32:15 (15:7)

 

Pest megye felnőtt negyeddöntő | ÉRD II - Hatvani KSZSE 34:21 (12:10)

 

2018. április 22., vasárnap

Pest megye ifjúsági | ÉRD III - Dunavarsányi TE 24:21 (9:8)

 

Ifjúsági I. osztály | ÉRD - NEKA II 26:26 (15:16)

 

U10 Kovács László régió | ÉRD - Aranyszarvas SE 8:28 (3:15)

U10 Kovács László régió | Dömsödi USE - ÉRD 16:9 (6:4))

 

Bp. I.o. felnőtt | ÉRD III - FSzSE 22:20 (11:9)

 

Hajrá ÉRD!

Felnőtt csapatunk szombaton az FTC-Rail Cargo Hungaria otthonában lép pályára a K&H női kézilabda liga 21. fordulójában. Utánpótlás együtteseink tizenkét mérkőzésen szerepelnek a héten.

K&H női kézilabda liga - 21. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD


Időpont: 2018. április 21., szombat 15:00
Helyszín: Elek Gyula Aréna (1101 Budapest, Kőbányai út 47/a)
Játékvezetők: Bócz László, Wiedemann Viktor

A hét ÉRD mérkőzései:

2018. április 21., szombat

Serdülő III. osztály | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

10:00 ÉRD II - Vecsés SE Jusec

 

Serdülő I. osztály | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

12:00 ÉRD - KSI Kézilabda Akadémia

 

Ifjúsági III. osztály | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

14:00 ÉRD II - Kecel KC

 

NB I felnőtt | Elek Gyula Aréna (1101 Budapest, Kőbányai út 47/a)

15:00 FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD

 

Pest megye negyeddöntő | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

17:00 ÉRD II - Hatvani KSZSE

 

2018. április 22., vasárnap

Pest megye ifjúsági | ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)

09:00 ÉRD III - Dunavarsányi TE

 

Ifjúsági I. osztály | ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)

11:00 ÉRD - NEKA II

 

U10 Kovács László régió | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)

14:45 ÉRD - Aranyszarvas SE

17:00 Dömsödi USE - ÉRD

 

U8 Kovács László régió | Ceglédi Gál József Sportcsarnok (2700 Cegléd, Rákóczi út 33.)

15:30 ÉRD I - Maglódi TC

16:30 ÉRD II - EURONOVEX USE

17:00 ÉRD II - Dömsödi USE

17:00 EURONOVEX USE - ÉRD I

 

Bp. I.o. felnőtt | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest Simon Bolivár sétány 1-3.)

17:45 ÉRD III - FSzSE

 

Hajrá ÉRD!

2018. március 3. 12:00
Helyszín: 
Batthyány Sportcsarnok
2018. március 3. 10:30
Helyszín: 
Batthyány Sportcsarnok

Felnőtt csapatunk a K&H női kézilabda liga 16. fordulójában 21:30-as győzelmet ért el az MTK Budapest együttese ellen az Elektromos Sportcsarnokban.

A hét első napján felnőtt csapatunk Balatonbogláron 28:37-es győzelmet ért el a junior válogatott ellen, szombaton pedig a bajnokság küzdelmeiben az MTK Budapest vendégei voltunk. A találkozón Julie Foggea hárított büntetője után Coralie Lassource szerzett vezetést csapatunknak, majd Kiss Nikolett alakította 1:2-re az állást. 3:3 után egy hazai találat ellenében lányaink hatszor voltak eredményesek, így az első negyedóra végén 4:9 állt az eredményjelzőn. A következő percekben is jól zárt védőfalunk, és mögötte Janurik Kinga remek védéseket mutatott be, így a 25. minutumban Coralie Lassource góljával tízzel vezettünk. A 8:18-as félidő után Szabó Laura és Andjela Bulatovic növelték találataink számát, majd Krpez Slezák Katarina és Gávai Szonja is bevette Terenyi Bianka kapuját (11:22). A játékrész közepén magyar válogatott kerettag balszélsőnk és beállónk találataival tartottuk tizenegy gólos előnyünket. A hajrában Kiss Nikolett és Mariama Signaté is átlövésből talált a kapuba a 21:30-as végeredménnyel záruló összecsapáson. 

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

A hét közepén serdülő III. osztályú lányaink a Százhalombatta, hétvégén pedig a Gézengúz UKC otthonában nyertek. Pest megye felnőtt együttesünk itthon tartotta a két pontot a Bugyi SE ellen, Pest megye ifjúsági csapatunk ellenben nem bírt a Bugyi SE korosztályos lányaival. A Kovács László régióban szereplő U10 csapatunk pont nélkül maradt a hétvégi két fordulóban. A hét utolsó napján ifjúsági és serdülő I. osztáylú lányaink is a Győri Audi ETO KC otthonában léptek pályára, a pontszerzés azonban egyik együttesünknek sem sikerült. U11-es csapatunk a Kovács László régió B csoportjában mind a két mérkőzését megnyerte vasárnap. Bp. I. osztályban szereplő együttesünk döntetlenre végzett a Budaörs Handball ifjúsági gárdájával. Gratulálunk a győzelmekhez!

 

A hét ÉRD eredményei:

2018. február 26., hétfő

Női mérkőzés | Női Junior Válogatott - ÉRD 28:37 (15:20)

 

2018. február 27., kedd

Serdülő III. osztály | Százhalombattai VUK SE - ÉRD II 17:30 (7:15)

 

2018. március 3., szombat

Pest megye felnőtt | ÉRD II - Bugyi SE 41:22 (18:9)

 

Pest megye ifjúsági | ÉRD III - Bugyi SE 14:35 (8:20)

 

U10 Kovács László régió | Pilisvörösvári KSK - ÉRD 18:6 (11:3)

U10 Kovács László régió | GVM Europe-Vác - ÉRD 22:18 (11:10)

 

Ifjúsági III. osztály | Gézengúz UKC - ÉRD II 9:51 (4:25)

 

NB I Felnőtt | MTK Budapest - ÉRD 21:30 (8:18)

 

2018. március 4., vasárnap

Serdülő I. osztály | Győri Audi ETO KC - ÉRD 37:16 (18:7)

 

U11 Kovács László régió B | ÉRD - Szigetszentmiklós NKSE 19:17 (9:5)

U11 Kovács László régió B | Százhalombattai VUK SE - ÉRD 12:22 (7:8)

 

Ifjúsági I. osztály | Győri Audi ETO KC I - ÉRD 48:26 (25:13)

 

Bp. I.o. felnőtt | Budaörs Handball ifjúsági - ÉRD III 20:20

 

Hajrá ÉRD!

NB I-es felnőtt csapatunk a hét első napján Balatonbogláron a junior válogatott ellen lép pályára, míg szombaton a K&H női kézilabda liga 16. fordulójában az MTK Budapest vendégei leszünk. Utánpótlás együtteseink tizenegy mérkőzést vívnak a héten.

junior válogatott - ÉRD

Időpont: 2018. február 24., hétfő 16:00
Helyszín: NEKA Csarnok (8630 Balatonboglár, Gaál Gaszton utca 58.)
Játékvezetők: Ónodi Erika, Őri Erika

 

K&H női kézilabda liga - 16. forduló
MTK Budapest - ÉRD

Időpont: 2018. március 3., szombat 18:00
Helyszín: Elektromos csarnok (1138 Budapest, Népfürdő utca 18.-20.)
Játékvezetők: Andorka Miklós, Hucker Róbert

A hét ÉRD mérkőzései:

2018. február 26., hétfő

Női mérkőzés | NEKA csarnok (8630 Balatonboglár, Gaál Gaszton utca 58.)

16:00 Női Junior Válogatott - ÉRD

 

2018. február 27., kedd

Serdülő III. osztály | Százhalombattai Városi Szabadidő Központ (2440 Százhalombatta, Vasút utca 42.)

16:00 Százhalombattai VUK SE - ÉRD II

 

2018. március 3., szombat

Pest megye felnőtt | Treff Sportcsarnok (2030 Érd, Piroska utca 6.)

10:00 ÉRD II - Bugyi SE

 

Pest megye ifjúsági | Treff Sportcsarnok (2030 Érd, Piroska utca 6.)

12:00 ÉRD III - Bugyi SE

 

U10 Kovács László régió | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

10:30 Pilisvörösvári KSK - ÉRD

12:00 GVM Europe-Vác - ÉRD

 

Ifjúsági III. osztály | Kalocsai Városi Sportcsarnok (6300 Kalocsa, Martinovics Ignác utca 2.)

11:00 Gézengúz UKC - ÉRD II

 

NB I Felnőtt | Elektromos Sportcsarnok

18:00 MTK Budapest - ÉRD

 

2018. március 4., vasárnap

Serdülő I. osztály | Audi Aréna Győr (9027 Győr, Kiskút liget)

11:00 Győri Audi ETO KC - ÉRD

 

U11 Kovács László régió B | Tököl Városi Sportcsarnok (2316 Tököl, Aradi utca 56.)

11:00 ÉRD - Szigetszentmiklós NKSE

14:00 Százhalombattai VUK SE - ÉRD

 

Ifjúsági I. osztály | Audi Aréna Győr (9027 Győr, Kiskút liget)

13:00 Győri Audi ETO KC I - ÉRD

 

Bp. I.o. felnőtt | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)

16:30 Budaörs Handball ifjúsági - ÉRD III

 

Hajrá ÉRD!

Támogatóink