Sztankovics Réka visszatért, győzelemmel zártuk az idényt

Szegeden lépett pályára csapatunk az NB I/B utolsó fordulójában. Már az első félidőben sikerült nagyobb előnyt kialakítani, amelyet a folytatásban még tovább is tudtunk növelni, így 37-28-as sikerrel zártuk a 2023/24-es szezont.

A Szeged került elsőként előnybe a találkozón és 2-1-ig meg is tartotta ezt. Ezt követően fordított csapatunk, majd felváltva vezettek az együttesek. A 7. percben változott először nagyobbat a meccs képe, ekkor egy 5-0-s rohammal 9-5-re módosítottuk az állást. Dávid-Azari Fruzsina nagyon élt ebben az időszakban, de ennek ellenére nem adta fel a házigazda és 19. percben egyenlített. Köszönhető volt ez annak is, hogy a mieink több mint hét percig nem tudtak betalálni. Vadkerti Attila tanítványai azonban a vezetést nem tudták átvenni. Az érdi lányok megtörték a jeget és fokozatosan elléptek ellenfelüktől. Imre Szofi is egy üres kapus találattal az idényben először feliratkozott az eredményjelzőre. A félidőben 18-14 volt az eredmény a mieink javára.

A szünet után tovább nyílt az olló. Sztankovics Réka hosszú kihagyás után góllal tért vissza és kétszer is hétméteresből vette be a hazaiak kapuját. A 47. percben már 9 gól volt a két gárda között a különbség, így a győzelmünk nem forgott veszélyben. Végül ez a kilenc találat megmaradt a legvégén is, és 37-28-ra megnyertük az idény utolsó mérkőzését, a 2023/24-es szezont pedig bronzérmes pozícióban fejeztük be.
 

NB I/B, 30. forduló

PC Trade Szegedi NKE – Érd  28-37 (14-18)
Szeged, Városi Stadion

ÉRD: Imre 1 – Dávid-Azari 6, Gerencsér 5, Kellermann 6, Török, Gerháth 2, Háfra 3.

Csere: Németh (kapus), Csiszár-Szekeres, Panyi 2, Szakály 1, Bánhidi 5, Braun 1, Landi 3, Sztankovics 2 (2).

A tabella itt megtekinthető.

 

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Támogatóink

Médiapartnereink